Helló!
Kb. 2hete vettem Samsung vinyót.
Rákérdeztem a garanciára: az eladó azt mondta, hogy nekik fel van jegyezve a vinyó egyéni száma, és ha baj lenne vele, akkor ez alapján azonosítják. Garjegyet nem is adtak. Kellett volna?
Blokkot azt hittem belerakta a szatyorba a vinyóval együtt, de mint otthon kiderült, nem. Ezért visszamentem, hogy elkérjem, hátha ez is kell a garihoz, de egy másik eladó azt mondta, nem kell. Ezért nem is keresgéltem a sok ottfelejtett blokk között.
Kérdés: mit kellett volna adniuk? Elég a vinyó egyéni száma a garihoz?
Előre is köszi a választ!
Shia-ko
2004.11.04, 10:39
Ha ők vállalják vele, akkor elég, iletve ez alapján tudnád amúgy is pótolni, ha elveszted, de adniuk kellett volna róla papírt, másnem a számlán kéne szerepeljenek a jótállássi feltételek.
Dr. Watson
2004.11.06, 21:28
Mennyi garanciát vállalnak rá, pontosabban mennyit mondtak?
Jó tudni, hogy _MINDEN_ Samsung termékre a Samsung Magyarország vállal garanciát a magyarországi szervizhálózatán keresztül, és így minden Samsung termékhez saját, Samsung emblémás, szöveges stb. garanciapapírt adnak. Az más kérdés, hogy a nagykereskedők ezt a garnaciapapírt visszatartják, és a kiskereskedő felé már ők vállalják a gart (így ha gond van, akkor ők rohannak a Samsung szervizhálózathoz, nem a vásárló gondja ez).
Hogy miért is írom ezt? Mert _MINDEN_ Samsung winchesterre 3 év garancia van, csak sajnos a legtöbb esetben a kiskereskedők ezt a 3 évet 1 évre "redukálják", és sok helyen picit drágábban megkaphatod 3 év garanciával a terméket.
Van úgy, hogy a nagykereskedő csinálja a 3->1 év redukciót, de ez a ritkább eset, amúgy meg sok kiskereskedő a magyarországi disztributortól veszi a Samsung termékeket, főleg ha Sulinet Expressz keretében értékesíti, ott viszont megkapod a Samsung garpapírt, és azon láthatod, hogy 3 év garancia van rá "eredetileg".
Az egészet csak azért írtam le, mert érdemes rákérdezni az említett boltban, hogy mégis mennyi garancia van rá, és hadakozni velük, ha állítják, hogy 1 év, ha már ilyen pofátlanok volta, hogy garanciajegyet sem adtak.
Amúgy meg búcsut mondhatsz a jogorvoslatnak, ha tönkremegy a vinyó és vigyorogva elzavarnak, ugyanis a te dolgod a helyszinen ellenőrízni a garanciapapír meglétét és kitöltésének helyességét, ez fenn van a fogyasztóvédelem honlapján is. A nemrégiben módosított törvény kicsit könnyített a helyzeten azzal, hogy a számla/blokk is alkalmas a garancia érvényesítésére, ha az eladó nem ad garpapírt, mert így még tudod igazolni, hogy ott vetted, mikor vetted és mennyibe került. De így, hogy gyakorlatilag semmid sincs, amivel bizonyíthatnád, hogy onnan való a hdd, akkor mégis hogyan akarod érvényesíteni a garanciát? Tényleg nem csodálkoznék, ha elhajtanának, hogy azt nem is ott vetted... (Max. ha jóban vagy az eladókkal/vezetőséggel, de akkor meg nem tetted volna fel a kérdésedet).
Szóval szerintem reménykedj, hogy nem lesz baja. Megnyugtatásul: az elmúlt 2 évben 1-2 garanciális probléma volt csak Samsung vinyóval, ellenben viszonylag sokat eladtunk (>200/év), az sem volt teljesen egyértelmű, hogy a vinyó hibája (valszeg leejtették, azt meg egyik sem tolerálja), viszont Maxtorból hetente hozzák vissza valamelyiket, hogy ilyen-olyan baja van.
Shia-ko
2004.11.06, 21:46
(Dr. Watson @ 2004 Nov 6, 09:28 PM)
Az egészet csak azért írtam le, mert érdemes rákérdezni az említett boltban, hogy mégis mennyi garancia van rá, és hadakozni velük, ha állítják, hogy 1 év, ha már ilyen pofátlanok volta, hogy garanciajegyet sem adtak.
Én inkább nem vásárolnék ilyen boltban, mert lesz itt nagyobb gond. Olyan helyen, ahol nem adják meg a gyári gart., nem szabad vásárolni, és ha a magyar disztribútor csinálja, akkor általában azt elég jelezni a gyártó felé, és nem fognak örülni a dolognak.
Dr. Watson
2004.11.06, 22:38
Tudod az a baj, hogy nem mindig a kiskereskedő "rejti el" a gyári gar. papírt. Talán már kiderült számotokra, hogy én is kiskereskedő vagyok, és soxor vásárolunk olyan helyen, ahol szintén Samsung termékeket árulnak a disztributornál jóval olcsóbb áron (hogy hogy csinálják, ne kérdezd, de ez csak a HDD-kre meg optikai meghajtókra jellemző), ugyanakkor ők is vállalják a 3 év gart, viszont Samsung garpapírnak se híre, se hamva. Három dolgot tudok elképzelni: 1. ők hozzák be valamilyen úton módon az országba, tehát a Samsung Mo kimarad belőle; 2. visszatartják a Samsung garpapírt, hogy ne derüljön ki valamiféle sumákság a dolgokban; 3. szeretnek a Samsung garanciaszervizeibe járkálni
Mindenesetre ezek a HDD-k teljesen ugyanolyanok, mint amit a disztributor is ad, és a 3 év gar ezekre is megvan (1-2 pofátlan nagyker nem adja csak meg, de ott nem is vásárolunk), csak a felhasználó nem szembesül a Samsung garpapírral. Szóval félni nem kell ezektől a vinyóktól, csak én a fent említett boltban már csak azért is követelném a 3 évet, ha alapból azt mondják, hogy 1 év.
Amúgy a kiskereskedőknél tapasztalható 1 éves garral én sem értek egyet...
Shia-ko
2004.11.08, 09:39
A gyári gar. alatt én is az időtartamot értettem.
Amúgy egy winchesterre nem köteles senki garanciát adni, de amennyiben ad, akkor az egy többletszolgáltatás, a körét pontosan meg kell határozni.
Blokkot minden esetben kell adni, ha nem ad, az több oldalról is szabálysértés. Én azonnal visszamennék kérni, s csak akkor mennék el, ha nyomtatott papírt ad arról, hogy az általa ki nem adott blokk (nyugta, számla) nélkül is jogosult vagy a jótállásra és szavatosságra, s ezt ő aláírja:)
Nem fogja ezt megtenni, inkább ad majd bizonylatot.
Tehát elcsesztem...

Reménykedhetek, hogy nem lesz baja.
Amúgy 3 év garit mondtak.
Köszi mindenkinek.
Helló!
A problémám a következő:
Vásároltam egy 200 GB-os Seagate SATA winchestert egy számítástechnikai üzletben. Miután rákapcsoltam a gépre kiderült, hogy hibás, mert az adatok csak úgy eltűntek róla. Ekkor visszavittem az üzletbe, majd egy hét múlva, - mondván, hogy csak rosszul volt particionálva - 1250 Ft-ért visszadták. A hiba továbbra is fennált. Ezért 2004. december 16-án visszavittem. Azt mondták felküldik a nagykernek, majd két hét múlva érdeklődjek. 2 hét múlva azt mondták, még nincs kész, próbáljam meg egy hét múlva. Ez így ment egészen idáig (2005.január 23). A winchestert pedig még mindíg nem kaptam vissza, és nem is cserélték ki. A számítógép winchester nélkül pedig nem sokat ér. Tehát a kérdésem végül is az volna, hogy a winchester meddig maradhat a szervízben, illetve van e jogom cserét kérni.
A válaszokat előre is köszönöm!
Elvileg van valami 15 napos irányelv féle, hogy annyi időn belül illene rendezni, gyakorlatilag meg marad a reménykedés: előbb-utóbb csak megunják...

Mellesleg ha végül is hibásnak ismerték el a vinyót akkor szerintem úgy illet volna, hogy az 1250-et is visszaadva sűrű bocsánatkérések közepette adnak egy másikat...
Jogi oldalát nézve nem sokat tudok sajnos segíteni, de azért érdekelne a bolt neve, csak hogy tudjuk mit kell kerülni...
A szavatossági idő első felében, tehát a vételtől számított 6 hónapig semmilyen jogon nem lehet pénzt elkérni, amig be nem bizonyítják, hogy a Te nem megfelelő használatotd okozta a hibát. Ezért a pénzt vissza kell kérned, a 49/2003 GKM rendeletre hivatkozva, ami innen az oldalról, az "Információk a fogyasztóvédelemről" fórumból kimásolható.
Ugyanebben van, hogy 15 nap alatt törekednie kell a kijavításra, tehát amennyiben ettől jelentősen eltér, akkor szabálysértést követ el. Ugyanebben a rendeletben van leírva, hogy szavatossági ügyintézéskor milyen jegyzőkönyvet kötelesek felvenni, amiben az ügyintézés részleteit is tisztázzák. Ez a jegyzőkönyv egyébként letölthető a Főfelügyelőség hírablakán keresztül
http://www.fvf.hu
via_mala
2005.01.24, 18:07
Nemrég szereztem be egy Abit IS7-es alaplapot a fenti cégtől.
Nemrég valami ocsmányul elkezdett zúgni a gépben hidegindításkor, először csak 3-4 másodpercig, de most már vagy fél percig, így végre ki tudtam deríteni, hogy az alaplap északi hídján található, gyári Abit matricás ventillátor készül kiadni a lelkét.
Felhívtam a szervízt, hogy elvész-e a garancia, ha a ventillátorról eltávolítom az Abit matricát, hogy a ventillátor tengelyét szabaddá téve megolajozhassam azt, ami talán megmenthetné a ventit. Sajnos azt a választ kaptam, hogy a garancia elvész. Azért mókás, hogy egy ilyen - látszólag - apró beavatkozás is a garancia elvesztését vonja maga után.
A kérdés tehát az:
1. várjam meg, amíg a ventillátor végképp kileheli a lelkét, vagy
2. vigyem vissza így, mert kötelesek így is kicserélni?
Én úgy tudtam általában a ventillátorokra nem vállalnak garanciát.
Ha garanciavesztésről beszélnek akkor ez most valószínűleg másként van, szerintem ha visszaviszed javítaniuk kell a hibát. A ventillátor nyilván meghibásodott, még ha forog is.
Amúgy miért nem kérdezted meg a szervizet ha már úgyis felhívtad őket?
A 15 napot mennyivel kell túllépni,hogy jelentős túllépésnek számítson?
Ha a hibás termék beadásától számítva eltelt már 30nap az jelentős túllépésnek számít már?
A kereskedő meddig húzhatja a garanciális ügyintézést?
A 30 nap a 15-höz képest nagyon is jelentősnek számít, ez nem is lehet kérdés.
kérdés FVF-hez: ha mondjuk egy ilyen esetben az ember bejelentést tesz az fvf-hez (az igazoló papírok birtokában), hogy indokolotlanul sokáig húzódik a javítás/csere, jogosult az FVF eljárni, pl bírságot kiszabni, illetve szokott-e ilyet csinálni?
Vagy a vásárló csak polgári peres eljárásban érvényesítheti jogait? Mert akkor kb annyit ér a törvény, hogy kinyomtatva ki lehet vele törölni...
Shia-ko
2005.01.25, 12:06
Az Abit lapok gyenge pontja az NB ventije. Általában hamar meghal. Én le szoktam cserélni, de a zservíz is megcsinálja.
via_mala
2005.01.25, 13:16
Felhívtam őket, és azt mondta a mai srác, hogy kicserélik, de be kell vinnem az egész alaplapot, hogyha nincs is ugyanolyan ventijük, akkor rá tudjanak rakni valamit, ami jó rá.
Így remélem nem kell 10 napot várnom, hogy újra használhassam a gépet.
(Joooe: Tegnap egyrészt elfelejtettem megkérdezni, másrészt közvetett telefonálás folyt, azaz amit én kérdeztem, azt a telefont tartó srác a háttérből kérdezgette egy másik sráctól, így pedig rühellek telefonálni.)
Egyébként nekem túl sok bajom nincs a szervízesekkel, szerintem egész normálisak.
Shia-ko
2005.01.25, 13:33
Ettől korrektebbül nem tudnak eljárni.
Elvben meg tudnánk tenni, de az eljárásnak számtalan akadálya van a mi részünkről, s a szokás is inkább a polgári peres eljárást helyezi előtérbe.

((
Üdv mindenkinek!
A következő problémám van:
Vásároltam még 2002-ben egy merevlemezt, határozottan úgy emlékszem, hogy 3 év garanciával. Egész gépet vettem alkatrészenként és nem kaptam gar. levelet, semmit, csak számlát. Sajnos nem is kértem. Most meghalt a merevlemez.
Visszavittem a boltba, ahol átvették, majd 5 nap múlva felhívtak, hogy a nagyker azt mondta nekik, hogy ezt csak egyéves garanciával árulták.
Rákerestem a neten és máshol is azt olvastam, hogy 3 év, de sajnos nem hivatalos oldalon, csak fórumokban. Írtam a gyártó központjának, most a válaszukat várom.
Mit tehetek, kihez fordulhatok?
Ha tényleg 3 év a gar. pótolhatom a garancia levelet? Kérhetek ilyet a forgalmazótól?
Egy másik fórumon olvastam egy olyan hozzászólást, miszerint nem is kellett megkapnom a papírokat, azt a bolt őrzi meg, és ha gond van, én viszem a hdd-t, ők mellérakják a raktáron őrzött papírt és viszik a nagykerbe. Igaz ez?
Minden segítséget szívesen fogadok.
Köszönettel,
Szabolcs
olyan kérdésem lenne a FVF-hez, hogy mit takar/takarhat az, hogy számlagarancia?
a merevlemezeknél és az optikai meghajtóknál van feltüntetve...
http://www.samsung.com/hu/support/products...ty/warranty.htmköszönöm a választ előre
üdv
Shia-ko
2005.01.30, 12:57
A gyártóval bocsájtkoznék levelezésbe, és amennyiben ők 3 évet vállaltak, akkor függetlenül a kertől, ahol vettek, szokták intézni a dolgot, legalábbis maxtor+seagate winyókkal simán ment. Ha ők nem vállaltak abban az időben 1 évnél többet, akkor nem hiszem, hoyg tudod bizonyítani garlevél nélkül a többletvállalást.
Köszönöm, én is ezen az úton indultam el.
peldaul a WD oldalan vinyo sorozatszam alapjan le is lehet kerdezni, h mikor jar(jart) le a garancia
Én is le tudom kérdezni, de nem egyértelmű a válasz. Azt mondja, "valószínűleg jár, de nem biztos". Ezért írtam nekik.
/A gyártó céget azóta felvásárolta egy másik cég, ezért nem biztos/
Én és a jogszabályok nem ismerik a fogalmat. Talán a Samsungot kellene megkérdezni:)
Megkaptam a gyár válaszát. Garanciális a termék.
A bolt mégis elhajtott.
Nem értem hogyan tehetnek ilyet.
Shia-ko
2005.01.31, 13:32
Beszélj a mo-i forgalmazóval, hoyg mit írt neked a gyártó. Ha ők is elhajtanak, akkor ezt az egészet jelezd a gyártó felé, ők tudnak nyomást gyakorolni rájuk.
Tacitus
2005.01.31, 14:23
Sziasztok!
Nekem is volt problémám Samsung vinyóval. Kb. 1 év után bedöglött, sorba jöttek a szektorhibák. Elvittem a vásárlás helyére, onnan a szervízbe küldtek. A szervízből visszaküldtek az üzletbe, mondván, hogy vinyókat nem javítanak, csak cserélnek. A szervízben megadták a Samsung Mo. központi számát, őket tekintsem referenciának. Fel is hívtam őket, ahol közölték, hogy igenis a vásárlás helyére kell vinni a hibás terméket, ha elutasítanak, akkor onnan hívjam fel őket, majd jól leba***ák az eladót (majdnem pontosan így mondta). Üzletbe vissza, számla, garinlevél rendben, majd némi telefonálgatás után a srác elvette a vinyót, "feltételes garanciával", hivatkozással arra, hogy karcolás van a vinyó oldalán. Az eladó szerint azért feltételes, mert ő nem fogja kifizetni a vinyót azért, mert én nem tudok bánni a csavarhúzóval.
A számlán szerepel 1000 Ft összeszerelési díj. Én csak kivettem a vinyót a gépből, már karcos volt. Mivel ezt bizonyítani nem tudom, ezért nem árulom el a cég nevét, csak javasolnám, hogy alaposan nézze meg mindenki, hogy mit és hol vesz. Én oda már csak egyszer akarok menni, amikor megkapom a cserevinyót.
A garancialevélről pedig annyit, hogy általában hiányosan töltik ki, vgay nem is adnak. És ez sajnos sok más üzletre is igaz. Utólag ez lehet hivatkozási alap a garanciában vállalt kötelezettségek teljesítésének elutasítására? Netán pont ez a céljuk? Ha azt mondja az eladó, hogy így rendben van, akkor azt el kell fogadnom?
Tacitus
szvsz teljesen normális dolog, ha kicsit megkarcolódik a vinyó oldala ki- és beszereléskor, elképzelhetetlennek tartom hogy a burkolat minimális sérülése bármilyen meghibásodást okozhat. Még ha rá is fogják valami nyakatekert módon, hogy rendeltetéselenes használat, az semmiképpen nem okazhatta a meghibásodást, tehát nem is hivatkozhatnak rá. Ne hagyd magad!

"Én oda már csak egyszer akarok menni, amikor megkapom a cserevinyót." Eszebe jutott egy kérdés
FVF: ilyen esetben lehet-e arra hivatkozni, hogy elvesztetted a bizalmad az eladó cég iránt, és mivel nem akarod a cseredarabbal meghosszabbítani a jótállás jelentette jogviszonyt inkább a vételárat kéred vissza? Vagy az egyszeri vásrlással "odakötöm" magam?
Lehet erre hivatkozni, de nem nagyon van erre kialakult bírósági gyakorlat, így ez elméleti. A gyakorlatban valljuk be: ez a kereskedőtől függ. Indokoltnak akkor indokolt, ha ugyanazon típussal több esetben volt ugyanaz a baj.
(joe @ 2004 Nov 4, 09:40 AM)
Rákérdeztem a garanciára: az eladó azt mondta, hogy nekik fel van jegyezve a vinyó egyéni száma, és ha baj lenne vele, akkor ez alapján azonosítják. Garjegyet nem is adtak. Kellett volna?
Az egyébként szokásos eljárás, hogy a garancia levél náluk marad?
(Én sem kaptam annak idején). Nekik kell megőrizni 3 évig, és ha szükség van rá elővenni?
Köszönöm a válaszod
garantálják, hogy 3 évig nem fog tönkremenni a számla...
NEM. Benne van a fentebb belinkelt jótállási rendeletben, a kereskedő köteles a jótállási jegyet külön felszólítás nélkül megfelelően kitöltve átadni. Ellenben jogszabálysértést követ el.
Shia-ko
2005.02.01, 10:54
Annyit jelent, hogy az adott időn belül, a számla felmutatásával, a vásárlás helyén cserélik.
Shia-ko
2005.02.01, 11:01
Egy másik topicban nis felmerült a kérdés, de ide is beírom, mert a Samsungnál a Merevlemezekre pl. számlagarancia van, ami anniyt takar, hogy csak a aszámlával is, 3 éven belül, a vásárlás helyén cserélik, nem javítják.
Most már ezt is tudjuk

még jóhogy vannak tájékozott emberek
(FVF @ 2005 Jan 24, 08:30 AM)
A szavatossági idő első felében, tehát a vételtől számított 6 hónapig semmilyen jogon nem lehet pénzt elkérni, amig be nem bizonyítják, hogy a Te nem megfelelő használatotd okozta a hibát. Ezért a pénzt vissza kell kérned, a 49/2003 GKM rendeletre hivatkozva, ami innen az oldalról, az "Információk a fogyasztóvédelemről" fórumból kimásolható.
Ugyanebben van, hogy 15 nap alatt törekednie kell a kijavításra, tehát amennyiben ettől jelentősen eltér, akkor szabálysértést követ el. Ugyanebben a rendeletben van leírva, hogy szavatossági ügyintézéskor milyen jegyzőkönyvet kötelesek felvenni, amiben az ügyintézés részleteit is tisztázzák. Ez a jegyzőkönyv egyébként letölthető a Főfelügyelőség hírablakán keresztül
http://www.fvf.hu Ha valóban szoftveres gond volt és nem a merevlemez a hibás, akkor az nem lehetett benne a termékben és a termék ráadásul el is látja amit tud nem volt hibás, akkor a software hibáját javítják (ez esetben jár nekik a munkadíj). Ellenben nem igazán tudom elképzelni sem mi baja a terméknek, mert nincs olyan, hogy a mágneses réteg átáll az új állapotra (lehet rá írni és ezt ellenőrizni, egy darabig visszaolvasni) majd pontosan az előző állapotra áll vissza, de pl. a filerendszer létrehozása megy és a filerendszerlogikailag is konzistens marad. Nehezen tűnik hihetőnek nekem.
Ha náluk a file rendszert javítva, a hiba újra előállt, és nem találnak rá jó magyarázatot miért (nincs olyan beállítás ami okozhatná) akkor jön a kérdés, vajon mi okozza a hibát. Könnyű azt mondani, hogy inkompatibilitás, és erre nem jár garancia, csakhogy ez nem így van: A szabványnak való megfelelés garantálja a kompatibilitást és a szabványnak való megfelelés ha a termék specifikációja hivatkozik a szabványra a terméktől elvárható tulajdonság. Ha a hibajelenség alapján gyanús, hogy ilyen hiba van, akkor bizony tesztelni kell. Egy ilyen ügyintézés során a következő lépésekre biztosan szükség van.
- A gyártó értesítése a hibáról
- Tesztkörnyezet megtervezése
- Tesztkörnyezet összeállítása
- Tartós tesztelés
Ez első körben azt tudja megállapítani, hogy a széria véletlenszerűen választott darabjai a teszteléskor használt egyéb hardware és software termékekkel kompatibilis-e. Ha valamilyen esetben a termék reprodukálja a hibát, akkor lehet speciális eszközökkel monitorozni a merevlemez és a vezérlő közötti kommunikációt, ha valahol eltér a szabványtól vissza lehet követni az okokat. De ha az oprendszer küld hibás parancsot, akkor nem azért van-e mert korábban a merevlemez hibás / nem egyértelmű adatot közölt magáról? Vajon a szabványban van olyan hiba, hogy nem egyértelmű, vagy egy termék rosszul értelmezi a szabványt? Ha az utóbbi igaz, akkor melyik termék a hibás... Megmagyarázhatatlan jelenségek esetén a garanciális ügyintézés sem lesz egyszerű.
Természetesen amennyiben a termék a hibás az a gyártó számára nem szerencsés, akkor ugyanis ez egy komolyabb szériahiba. Természetesen ez esetben nem csak a kifizetett pánz jár vissza + a termék ára, hanem útiköltségek is, sőt a nem használható számítógép miatti többi kár is.
AlBundy
2005.02.04, 22:45
(Shia-ko @ 2005 Feb 1, 11:01 AM)
Egy másik topicban nis felmerült a kérdés, de ide is beírom, mert a Samsungnál a Merevlemezekre pl. számlagarancia van, ami anniyt takar, hogy csak a aszámlával is, 3 éven belül, a vásárlás helyén cserélik, nem javítják.
Én ma vittem vissza egy Samsung winchester-t garanciába, mikor rákérdeztem hogy mi a vinyó további sorsa, azt mondta, hogy lehet hogy szervízelik, lehet hogy cserélik. Akkor most hogy is van ez?
Shia-ko
2005.02.05, 07:46
A samsung nem javít vinyót. A hibásakat cserélik. Hogy a boot mit mond, nem mérvadó, de arra érdemes figyelni, hogy ne használtat adjanak, mint javítottat.
Ha az én válaszom nem elég hiteels, akkor vedd fel a kapcsolatot a Samsung Magyarországgal.
Úgy tűnik a dolog végére értem. A gyártó vagy nem akart (kevéssé valószínű), vagy nem tudott nyomást gyakorolni a forgalmazóra.
Felajánlották, hogy becserélik, amennyiben a hibásat elpostázom nekik Hollandiába.
Ez kb annyiba kerül, mint venni egy újat a sarki boltban.
Szóval a gyártó sem mindenható.
Én mindenesetre -pótlandó a kiesett hdd-t- másik gyárhoz fordulok.
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat!
Kedves cdr80!
Nemrég olvastam egy cikket a haza hardver importőrökről, nagyon éles hangvételű volt. Ha jól emlékszem az Indexen volt. Most, hogy olvastam a problémádat, beugrott, csak az a gond, hogy az említett média archívumában sem találom

(sok kérdésre megadná a választ)
Személyes érintettség okán a kövekezőt tudom elmondani neked. Ha számlára veszed a gépet, vagy alkatrészeket a mai gyakorlat szerint a legtöbb esteben a garancialevél maga a számla. Természetesen lehet úgy vásárolni, hogy bizonyos többletfizetés mellett, a garanciális csere, javítás felgyorsul.
A Te esetedben a gyártási szám jó ötlet, csak az a baj, hogy amennyiben nem a hivatalos importőr hozta be, akkor nem is áll jót a termékért... ez pedig a sorszámból kiderül. Nagy valószínüséggel ez történt ebben az esetben.
Én ezt a kisker boltot elkerülném a jövőben...
Üdvözlettel
A másik Szabolcs
CDR80 és kedves Mindenkinek
A cikket megtaláltam, ajánlott irodalom
http://index.hu/tech/jog/szurke0709/Üdvözlettel a
másik Szabolcs
Nagyon tanulságos. Köszönöm!
Lehet én is ilyen helyen, ilyen terméket vásároltam.
AlBundy
2005.02.20, 15:57
Két hete pénteken vittem vissza a Samsung (SULINET-es) vinyóm gariba. Azóta semmi nem történt, ha holnap visszamegyek a boltba, milyen jogaim vannak, merthogy letelt a 2 hét.
Blackman
2005.02.21, 10:24
Hell!
15nap elteltével kellene a kereskedőnek cserekészüléket adni! Sok helyen tapasztalataim szerint ezt szándékosan elfelejtik! Ez addig maradhat nállad amíg a sajátodat vissza nem kapod. Ja elméletileg fel kell tüntetnie a jótálási jegyen a mit akkor adott amikor a vinyót beadtad javításra vagy cserére, hogy mikor kapod vissza legkésőbb a tiedet. 30 nap elteltével a vásárlót kártalanítani kell!
Vagy a javított vinyót visszaadja meghosszabbodott jótállásal, vagy ad egy új vinyót.
Ez a régi szabályozás, sajnos megváltozott a fogyasztók kárára.
Törekedni kell, hogy 15 nap alatt elvégezze a javítást, ennyi van. Tudtommal cserekészülékről és kötelező határidőkről nem szól a törvény
Bizony, már nincsen benne a RENDELETBEN:) a cserekészülékkel kapcsolatos kötelezettség. De amennyiben túllépi a 15 napot, felajánlhatja, ebben semmi sem akadályozza.