Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
e-boltok
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > E-Kereskedelem
oze
Előre bocsátom, nincs nagy tapasztalatom az e-boltokkal, talán 10x vásároltam az interneten. Az esetek többségébenjó a tapasztalataim, de itt is van sok svindler. Sokszor találkoztam azzal, hogy az ajánlat már nem volt aktuális, azaz vagy nem volt kapható a cucc, vagy már más volt az ára (értsd: drágább). Másik svindlerség, amikor azt állítják, hogy valami raktáron van, majd kiderül hogy nincs és várni kell 4-5-6 napot. Na, ezek a kedvenceim. Már kétszer is megcsináltam, hogy nem vettem át a megrendelt árut, azzal, hogy bocs, azt mondtátok van, aztán mégsem volt, nem is jeleztetek vissza, tehát állatira sajnálom, de megvettem máshol, hol tényleg raktáron volt. Ez egyik esetben sem tetszett a eladónak, mert hogy most mit csináljanak az áruval, amire azt válaszoltam, hogy most legalább tényleg lesz raktáron és amíg valaki meg nem veszi, legalább nem hazudnak az e-boltjukban. tongue.gif
Üdv.
oze
FVF
Nemrég volt egy vizsgálatunk, abból elsősorban az derült ki, hogy a boltok nagy része jogellenesen működik, ugyanis nincsen engedélyezve. Az engedély nélküli bolt már gyanakvásra ad okot.

Ajánlat: csak olyan helyen vásároljunk, amelyik boltot vagy céget ismerjük az E-világon kívülről is. Ezeket legalább el lehet érni, amennyiben problémánk akadna.

Soha ne vásároljunk olyan helyről, ahol nincsen megadva telefonszámon és E-mail címen kívüli elérhetőség!!!
TheElf
(juhfark @ 2004 Mar 25, 10:07 AM)

Másik dolog: Ahol a cím meg van adva ott is ellenőrizni kell azt, hogy az valódi-e. Fontos még az, hogy teljes legyen a cím. Ha csak községnév, utca és házszám van megadva az pl. lehet határmenti falu romániában, ukrajnában. Az árat tartják, de ugye te hozod be a terméket ennek minden következményével együtt. A garancia kapcsán lehetséges következmények sokkal érdekesebbek.

A software esetén a licencekkel való ketreskedelemre nincs mindenkinek automatikusan joga, ha pedig jogellenesen adja el a licencet, akkor bizony a licencet a vevő nem szerzi meg: A drágán vásárolt eredeti software sem biztos, hogy jogtiszta. A driver is software. Csak olyan viszonteladótól szabad vásárolni aki a gyártó / fejlesztő / kiadó feljogosított viszonteladó. Akad még sok ilyen tanács.
Shia-ko
A netes vásárlás legfontosabb szabálya, hogy fórumokban rá kell keresni a boltra, mert ha gézos, az hamar megjelenik. Legegyszer?bb beírni a google-ba, és dobálja majd a véleményeket.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.