Üdvözlök mindenkit!
Sajnos bedőltem a fent említett iskolának. Az ügynök aki jött szerződést kötni rendesen félreinformált, de ahogy olvasom a neten nem én voltam ezzel egyedül. Nagyon drága a képzési díj, de eredeti szoftverket ígértek, még azt is mondták hogy támogatja ezt az EU és ezért lehet ezt egy minimális díjért megkapni, utána addig használom amíg akarom, a sajátom marad. Mivel szeretnék honlapkészítéssel foglalkozni megtetszett az ajánlat, így tényleg megérte, aláírtam a szerződést. Ebben benne van, hogy 8 munkanapon belül le lehet mondani minden kötelezettség nélkül. Ha 8 napon túl mondom le de még a szoftvercsomag átvétele előtt, akkor ki kell fizetni a tandíjelőleget, ami 150e Ft! Nekem pénteken járt le a 8 nap, de csak ma szólt 2 ismerősöm, hogy nehogy menjek ide tanulni mert ők is beiratkoztak és semmit nem ér a tananyag se. Ahhoz képest amit ígérnek nagyon keveset tanítanak meg. Ráadásul ami nagyon ledöbbentett az, hogy a beígért eredeti szoftverek helyett ÍROTT szoftvereket kaptak!!! Ez már önmagában is törvénybe ütközik! Egyiküknek maga a tanár írta ki azzal a címszóval hogy ez 150e Ft-os szoftver, de nem kell megvenni, kiírja mindenkinek!
Kérdésem lenne, hogy lehet-e tenni az ilyen csalók ellen valamit. Több helyen olvastam hogy hasonló problémák miatt felmondták a szerződést, de néhány hónapon belül ment is a levél a végrehajtóktól. Én úgy gondolom hogy ez a megtévesztés tipikus esete! Mivel nem diktafonnal a zsebemben járkálok, természetesen rögzített bizonyíték nincs arról amit az ügynök nekem mondott. De mivel nagyon sok emberről olvastam a neten akik ugyanígy jártak, illetve itt van a két ismerősöm is, tanú lenne bőven rá, hogy mit is művelnek, hogy szereznek maguknak balekokat akik kifizetik a 400e Ft-os képzési díjat.
Előre is köszönöm a válaszokat!
- Ameddíg lehet, lépj vissza!
- Mondd el az összes ismerősödnek, hogy jártál!
- Jelentsd be az iskolát mondjuk a BSA-nál. Ők még örülni is fognak ennek (és mindez nem hivatalos, ugyanis ők nem hivatalso szerv).
- A jövőben kerüld az ügynököket, házalókat, telemarketingeseket, és úgy általában minden marketingest. Ugyanis az a szakmájuk, hogy lenyúljanak téged. Csak akkor tudnak becsapni, ha hagyod magad!
(Blade @ 2008.01.21, 14:37)

Sziasztok!
Én pont tegnap kötöttem velük szerződést. Akkor úgy néz ki, hogy engem is jól csőbe húztak...
Van valamilyen szerződéstől való elállás minta? Ha ez a helyzet, akkor gyorsan felmondom.
Köszi előre is!
lazurdeak
2008.01.23, 11:32
(Begi @ 2008.01.23, 08:31)

Igen, rögtön a fórum kezdőlapján:
elállás és fizetési felszólítás mintaPersze át kell írnod kissé, mert más helyzetre vonatkozik, de szerintem nem lesz nagy munka. (Köszönjük, Captain!) A jogszabályi hivatkozás a 370/2004 kormányrendelet 4 § legyen. (Szintén megtalálod a kezdőoldalon.)
Leginkább arra figyelj, hogy gyors legyél, és hogy tudd bizonyítani a feladás tényét (tértivevény vagy fax, legjobb mind a kettő).
(lazurdeak @ 2008.01.23, 11:32)

Koszike.
Jaja tertiveveny az tuti lesz, meg szemelyesen is beviszem.
ninamina
2008.05.08, 15:41
(Judit2 @ 2008.01.21, 01:01)

Üdvözlök mindenkit!
Sajnos bedőltem a fent említett iskolának. Az ügynök aki jött szerződést kötni rendesen félreinformált, de ahogy olvasom a neten nem én voltam ezzel egyedül. Nagyon drága a képzési díj, de eredeti szoftverket ígértek, még azt is mondták hogy támogatja ezt az EU és ezért lehet ezt egy minimális díjért megkapni, utána addig használom amíg akarom, a sajátom marad. Mivel szeretnék honlapkészítéssel foglalkozni megtetszett az ajánlat, így tényleg megérte, aláírtam a szerződést. Ebben benne van, hogy 8 munkanapon belül le lehet mondani minden kötelezettség nélkül. Ha 8 napon túl mondom le de még a szoftvercsomag átvétele előtt, akkor ki kell fizetni a tandíjelőleget, ami 150e Ft! Nekem pénteken járt le a 8 nap, de csak ma szólt 2 ismerősöm, hogy nehogy menjek ide tanulni mert ők is beiratkoztak és semmit nem ér a tananyag se. Ahhoz képest amit ígérnek nagyon keveset tanítanak meg. Ráadásul ami nagyon ledöbbentett az, hogy a beígért eredeti szoftverek helyett ÍROTT szoftvereket kaptak!!! Ez már önmagában is törvénybe ütközik! Egyiküknek maga a tanár írta ki azzal a címszóval hogy ez 150e Ft-os szoftver, de nem kell megvenni, kiírja mindenkinek!
Kérdésem lenne, hogy lehet-e tenni az ilyen csalók ellen valamit. Több helyen olvastam hogy hasonló problémák miatt felmondták a szerződést, de néhány hónapon belül ment is a levél a végrehajtóktól. Én úgy gondolom hogy ez a megtévesztés tipikus esete! Mivel nem diktafonnal a zsebemben járkálok, természetesen rögzített bizonyíték nincs arról amit az ügynök nekem mondott. De mivel nagyon sok emberről olvastam a neten akik ugyanígy jártak, illetve itt van a két ismerősöm is, tanú lenne bőven rá, hogy mit is művelnek, hogy szereznek maguknak balekokat akik kifizetik a 400e Ft-os képzési díjat.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Sziasztok,
en is bedöltem nekik, mire eszbekaptam mar kesö volt..Elvegeztem a tanfolyamot, a beigert dolgoknak a felet sem tanitottak meg, ezzel a tudassal dolgozni nem lehetne.Ja, es persze a beigert tavmunkalehetöseg is smafu ("hallgatoink a 4.honap utan segitsegünkkel szerzett tavmunkaban dolgoznak, ezzel elöteremtik a havi tandijtörlesztes összeget)
Maig nem ertem, mivel tudtak ennyire bepalizni, tenyleg nagyon ovatos es föleg bizalmatlan vagyok ilyen telemarketingesekre, nekik megis sikerült..
Mellekesen : decemberben vizsgaztunk.Most majus van, es meg nem kaptam meg a bizonyitvanyomat.
Szivesen tennek ellenük valamit en is, van ra valami lehetöseg??
lazurdeak
2008.05.09, 10:04
[/quote]

Először Neked kell megpróbálnod rendezned a helyzetet az adott céggel. Ha megszegték a köztetek létrejött szerződést (pl. kevesebbre tanítottak meg), akkor először kérheted javítást (pl. a hiányzó tanfolyam(ok) pótlását). Ezt minél előbb tedd meg szerintem, dokumentált formában.
Ha erre nem hajlandók, akkor kérhetsz árleszállítást, hiszen kevesebbet kaptál az ígértnél. (Feltéve, hogy tudod bizonyítani, mit ígértek előre, és azt is, hogy ezt nem teljesítették.)
Ha erre nem hajlandók, akkor mehetsz különböző fórumokhoz: Békéltető Testület (tapasztalat szerint nem sokat ér, mert a határozatuk nem kötelező, de bemelegítésnek jó, hogy lásd, mennyi esélyed volna egy peres eljárásban). Ha nagyobb összegről van szó, akkor esetleg érdemes pert indítanod, de az általában évekig tart és utána sem biztos, hogy látsz pénzt.
Esetleg tehetsz feljelentés a Gazdasági Versenyhivatalnál (nem biztos, hogy eljárást indítanak), illetve megoszthatod a részletes tapasztalataidat mindenféle nyilvános helyen. (pl. itt)
Ha Te is tapasztaltad, amit egy korábbi hozzászóló írt (jogvédett szoftverek illegális másolatait adják a diákoknak), akkor ez bűncslekmény, feljelentheted őket a BSA-nál, illetve szerintem a rendőrségen is.
Én múlt héten vizsgáztam.
Tavaly nyáron hívtak fel, kérdezték, értek-e a Java-hoz, mondtam: nem. Akkor ők azt meg tudnák nekem tanítani egy képzés keretében a 2f Iskolánál, de később még felkeresnek, hogy hogy döntöttem. Jöttek a házalók. Akkor azt mondták, hogy tanítani fognak PHP-t Java-t, meg a többi egyszerű dolgot. Na meg a király könyvet, a programokat, meg a színvonalas oktatás. Ja, meg hogy nem kell tanulni külön otthon, mindent megtanítanak az órákon, esetleg gyakorolni kell. Úgy voltam vele, PHP+Java+Html+Képszerkesztés+Flash+szoftverüzemeltető, meg később tudnak munkát is ajánlani, akkor még talán meg is érné; kicsit több, mint máshol, de ez egy tanfolyam alatt megvan.
Jöttek a szoftverek meg a könyvek. Amit ők az egekbe emeltek, én a pokolba kívántam. Nyár vége volt, ugye, én meg már aktívkodtam a tanulással, gondoltam, megolajozom az agytekervényeket. Inkább a szidkozódással telt az idő, mint bármi mással. Befejezetlen mondatok, értelmetlen szöveg, na meg nagyon sok baromság. Ja, a gyakorlókönyvet meg nem is igazán lehetett használni, teljesen össze voltak benne keverve az oldalszámok. Aztán meg azok a porogramok... Tényleg nagyon jók voltak, még talán hat éve (asszem 2002-es cuccok). Ráadásul próbaverziók, egy hónap után lejártak. Ha meg másikat használtunk, akkor meg kompatibilitási problémák voltak.
És tényleg mondták is az ügynökök, hogy januárra már tudunk oldalakat készíteni, pénzt keresni, holott még éppen csak az alapokat vettük. A félévi vizsga után elkezdtük kérdezgetni a tanárunkat, hogy ugyan mikor fogunk magasabb szintű nyelveket tanulni, mire ő azt mondta, hogy mindjárt befejezzük a weboldalkészítést, ill. hogy neki ilyen nincs is a tanmenetben. Akkor megegyeztünk abban, hogy amikor korábban végzünk az adott napi anyaggal, akkor foglalkozunk ilyennel. Következő héten úgy jött be, hogy sajnálattal közli, hogy az iskola vezetése nem engedi, hogy ilyet tanítson, mert őt fogják megvágni miatta. Ennyit az emelt szintű web-progról.
Aztán jött az OKJ-felkészítés... Azaz jött volna, de nem igazán tanultunk semmit. Kaptunk kidolgozott tételeket, aztán ennyi. "Tanuljátok meg, ezt fogják kérni."
A tanárunkkal tul. semmi gond nem volt, lehet, hogy ő épp tud valamit, mellékesen a Corvinuson tanít.
Tehát a 2f Iskola ilyen szintű informatikai oktatása: KAKI
És mindenki gondolja meg, hogy aláírja-e a szerződést.
De lehet, hogy nem is kéne rajta gondolkodni, egyszerűen vissza kellene hajtani őket Olaszországba!
Helló! Én is sajna beugrottam a beszervező kollégának és már megkaptam a csekket amiben felszólítottak a 150ezer kifizetésére! Nem hiszem ,hogy ez igazán jogszerű, hiszen mire fel kéne kifizetni, mikor még egy árva tollat se vettem át tőlük, nemhogy olyasmit ami 150et ér! Tud valaki valami hivatkozást, vagy bármi ötletet, hogy hová forduljak? Állandóan bírósági behajtást emlegetnek, amitől kezdek frászt kapni! Ha bárki tud bármit, légyszi írjon! Köszi!
(Zorina @ 2008.07.17, 09:29)

Sajnos nem tudok teljes körű tájékoztatást adni, de az alapvető kérdés az, hogy van-e szerződéses viszony köztetek. Ha nincs (nem írtál alá semmit, illetve nem kaptál 8 napon belül részletes szerződési feltételeket telefonos megállapodás után), akkor nyugodtan elfelejtheted őket.
Ha szerződésed van, akkor mindaddíg fizetned kell, amíg a szerződésnek megfelelő szolgáltatást nyújtják. Ha nyilvánvalóan és bizonyíthatóan nem, akkor jogod van a díj egy részét visszatartani.
Szóval írd meg, pontosan mi történt eddíg.
Szóval tavaly májusban eljött az az illető aki a beíratásokat intézi, illetve ő írja meg a szerződést! Nekünk is azt mondta, mint amit mindenki másnak, hogy azonnal kell dönteni, mert másnap le is kell adnia a jelentkezők listáját! Addig magyarázott, amíg aláírtam! Azt már az elején leszögeztem, hogy nem tudok havi 30 ezres tandíjat fizetni, ő pedig azt álította, hogy kérhetek csökkentett fizetési módot, ami akár havi 5 ezer ft is lehet, sőt(!), olyan is volt, aki úgy végezte el a sulit, hogy !!!!!semmit!!! sem fizetett, csak amíg nem végzett a részletek fizetésével addig nem kapta kézbe a diplomát! Lényeg az, hogy pár nap múlva kiderült, hogy babát várok (már van kettő gyerek), így 8 munkanapon belül, azt hiszem pont a 8. mnapon felhívtam, hogy azt szeretném, ha felbontanánk a szerződést, mert nem hiszem, hogy pici baba+ az egyéb teendők mellett el tudnám végezni a sulit. Erre azt mondta, hogy már ne mondjam le, mert nyugodtan évet is halaszthatok, nagyon rugalmas az iskola, meg ilyesmi. Annyiban is hagytam a dolgot! Közben rengeteg gondunk volt, férjem kórházba került, műtötték, én rettenetesen rosszul voltam ,és én is többet voltam az elején kórházban , mint itthon! Ezalatt, míg kh-ban voltam, küldték ki a taneszköz-csomagot, amit természetesen nem vettem át, hiszen nem voltam otthon! Majd kaptam 1 levelet, amiben értesítettek, hogy mikor van a beíratkozás, pár hét múlva pedig egy olyan levelet, amiben megküldték az órarendem, mivel nem jelentem meg személyesen. Majd valamikor az ősz folyamán kézhezkaptam egy olyan levelet, hogy fizessek be 147500Ft-ot, mivel nem vettem át a taneszköz-csomagot, és azóta sem fizetem a részleteket! Valamint azt is írták, hogy ezt már jelezték levélben! Nagyon rosszul lettem, szó szerint is! Nem kaptam előtte semmilyen levelet, de anélkül is megvolt a magam gondja! Írtam hát nekik egy levelet, amiben leírtam gondjaim, majd kértem őket, hogy méltányossági alapon tekintsenek el ettől az összegtől, esetleg, megkérdeztem, hogy halaszthatok-e évet? Erre kaptam egy levelet, amiben 29500Ft-os csekkek voltak, az első kettő a taneszk-csg. ára, azonnal fizessem be, és a többit is fizessem folyamatosan, nem számít, hogy el se kezdtem a sulit! Igen halaszthatok, de csak ha fizetek! Én természetesen nem tudtam ezt azóta se fizetni, ezért tegnapelőtt felhívtak a suliból, hogy 3 lehetőségem van!
1.-elkezdem azonnal fizetgetni a csekkeket, és akkor elkezdhetem valamikor (szeptemberben, vagy akár februárban is) a sulit
2.-befizetem egyben a 147500ft-ot, vagy különben bírósági eljárás útján hajtják be(szerződés szegésért asszem)
3.-írok egy felmondó nyilatkozatot, amiben kérem tőlük, hogy bontsák fel a szerződést, de ekkor is kell fizetnem vmennyit ( a telefonos illető szerint ez is kb 60000ft körül lesz)
Lényeg az egészben, hogy kérhetek csökkentett fizetést, ha mégis folytatnám a sulit, de ez legalább 10ezer, tehát nem 5eter!Valamint nem vettem át tőlük, még csak a taneszk-csg-ot se, tehát nem értem, mire kéne fizetnem közel 150ezret!
Egyébként, valóban benne áll a szerződésben (inciri-finciri kis betűkkel az alján), hogy ha megszegem a szerződésben foglaltakat, és nem kezdek fizetni ennyit kell kiperkálnom! Ha ezt már az első 8 napos híváskor tudom, tuti, hogy ragaszkodtam volna a felmondáshoz! Immár 3 gyerek mellett ezt még véletlenül se engedhetem meg magamnak!
Kicsit hosszúra sikeredett, de próbáltam megértetni mi, miért történt! Egyébként megvan az egész levelezés!
Nos, nehéz bármi bíztatót is mondani neked. Kötöttél egy szerződést, ami számodra kedvezőtlen: amikor kiszállhattál volna, mindíg hagytad magad rábeszélni, hogy ez mégis kell neked.
Sajnos miután a szerződést megkötöttétek, annak a feltételei érvényesek, kevés durva kivételtől eltekintve.
Ilyen kivétel lenne, ha alapvető eltérés lenne a szerződés tárgya és az ára között (pl. 150000 Ft-ot kellene fizetned egy kommersz telefonért, ami másutt 10000 ft. alatt van). De te azt nem vitatod, hogy maga a szolgáltatás amit vásároltál jó, a szolgáltató szolgáltat, és naggyából azt szolgáltatja, ami elvárható.
A te problémád az, hogy te nem tudod igénybe venni a szolgáltatást, illetve igazából nem tudod megfizetni az árát. (Ha nem jól értem, javíts ki...)
Ebben az esetben viszont ki vagy szolgáltatva a szerződésben foglaltaknak - csak azok mellett a feltételek mellett mondhatod le a szerződést, amik abban le vannak írva. Ezt aztán az ilyeneket forgalmazó cégek maximálisan ki is használják: ilyenkor a teljes ár nagy részét vagy egészét követelik. Végül is az ilyen jó marketingeseket - mint pl. azt, aki téged berángatott egy ilyen szerződésbe, amit abszolut nem akartál - jól meg kell fizetni.
Ha mindennek ellenére nem fizetnél nekik, akkor - ugyan csak hosszadalmas procedúra után - behajtanák rajtad a pénzüket. Ez alól csak úgy tudsz kibújni, ha semmid sincs: nincs hivatalos kereseted, nincs ingatlan illetve nagyobb összegű ingó vagyonod. Az adósok börtönét ugyanis nem ismeri a magyar jog. Ha ugyanez egy céggel történik, akkor az egyszerűen csődbe megy, és a jogosultak hoppon maradnak.
Nem ismerem a pontos feltételeket, a szerződésedet, de ennyi információból azt tudom tanácsolni, kezd el tárgyalni a céggel. Menj oda személyesen, szervezz meg egy találkozót valami döntésképes vezetővel, és próbálj meg valami olyan megoldást találni velük, ami mindkét félnek jó. Például lehet-e évet halasztani, másra átruházni a tanfolyamot (aki kifizeti neked az árának legalább egy részét), vagy a tanfolyam díját halasztani, részletekben kifizetni. (Arról szerintem ne is álmodj, hogy a díjból engedni fognak bármilyen indokból is... nem tudom hogy hihettél el ilyen nyilvánvaló hazúgságot...)
Abszolut nem garantált, hogy egyáltalán érdemben szóba fognak állni veled, de meg kell próbálni... ugyanis kényszeríteni nem tudod őket semmire.
Sajnálom, hogy jobbat nem tudok mondani... ha valakinek van más ötlete, ossza meg velünk!
Mi faterommal azt számolgattuk még régebben, hogy lehet, még jobban is jártunk volna, ha felmondjuk a szerződést a tanfolyam kezdete előtt, amikor még csak 60.000Ft-ot fizettünk volna, minthogy fizettünk 420.000Ft-ot olyan papírért, ami szinte semmit nem ér. Másik iskolánál, alaposabb képzéssel kevesebb pénzért el lehet végezni a szoftverüzemeltetőt. Még talán a 60e- es veszteséggel is jobban jön ki az ember, ha átpártol egy másik oktatóközponthoz.
Az pedig csak duma, hogy megtanítanak weboldalt készíteni, úgyhogy azal nem is kell számolni.
Zorina, szerintem jobb 60e Ft-ot kiadni a semmiért, mint 150e-et, vagy 420e-et.
Captain Crash
2008.07.26, 10:40
Szerintem mindketten keressetek egy ügyvédet, ő mindenképp többet tud mondani, ha betekintést nyer a papírokba, mint mi. Szomorúan tapasztalom, hogy a 2F is ekkora fos, de az az igazság, hogy sok informatikai OKJ-s képzésről el tudnám ezt mondani. Volt vitám, ahol a Delphi-t éltette a tanár, merthogy az milyen piacképes tudás és hogy mennyi Delphi-s szakembert keresnek. (Azonkívül amit leoktatott sem tartom minőségnek.)
Pályakezdőként elég nehéz elhelyezkedni úgy, hogy ahol oktatnak ott nem a piacképes tudást oktatják, ezért megértem, hogy sokalljátok a pénzt, amit kiadtatok érte. Ha az ügyvéd sem tud biztatót mondani, akkor egy jó tanács a jövőre nézve: olyan ajánlat, amelyik esetében most kell dönteni, és csak most, mert holnap már késő, mindig, értsd: MINDIG átverés. Még a legjobb állásinterjú után is van idő gondolkodni, nem így működik a világ.
A házaló ügynökkel kapcsolatban érdemes lenne tudni, hogy a szerződés kötés pontosan hogyan történt. Jött egy ügynök a lakásotokba, aláírtatok egy szerződést...stb? Ha igen, akkor a szerződés tartalmaz olyat, hogy 8 munkanapon belül elállási jogotok van?
De el lehetett volna állni, de akkor nem gondoltam, hogy ilyen vacak lesz, meg nem is gyanakodtam, hiszen abban a tudatban voltam, hogy a fentebb említett prog. nyelveket is tanítani fogják. A gond az, hogy ami a szerződésben benne van, azt teljesítették. Így emlékszem, de majd elolvasom.
Captain Crash
2008.07.27, 09:27
Ha amire szerződtetek, azt teljesítették, akkor nem sok jót tudok mondani számotokra.
Bubcsííí
2008.07.29, 04:56
Hasonló képpen jártam mint sokan mások.Beugrottam nekik.

Aláírtam az előjegyzést is, de mivel bizonyítványt nem kaptam, ezért felhívtam őket ,és azt mondták h elég a telefonos lemondás is.De ez nem így lett.Megkaptam a felszólítólelvelet szép kis summáról nahh meg persze a bírósági eljárásról ha 10 napon belül nem rendezem.Én is elszúrtam, mert nem olvastma utána rendesen, h levélben fogadnak el csak bárminemű fellebezést.Hivatkozhatok e arra h bizonyítványom nincsen, még csak másolata sem? Vagy esélyem nincs valami kedvezmény kihasználására így?
(Bubcsííí @ 2008.07.29, 05:56)

Nos, hacsak nem állnak hozzád jóindulattal (amit egy ilyen cégnél kétlek), akkor nem sok esélyed van.
Sajnos a jog ilyen: csak az van, ami bizonyítható, csak az hivatalos, ami tértivevényes levélben lett feladva.
Az hogy ki mit mond szóban vagy telefonon vagy e-mailben, az nem számít.
Magyarországnak meg kellene tanulnia, mi a jog, és mi a joggyakorlat... nehéz, küzdelmes időszak lesz...
Amíg nincs mindenki tisztában ezzel, addíg tudnak megélni az ilyen élősködő cégek.
Most jutott eszembe, hogy volt nálunk olyan srác is, akinek csak a nyolc általánosa volt meg, és már jó ideje dolgozott. Tehát észében sem volt középiskolába járni.
Na, őt is jól átvágták! Ugye, a softverüzemeltetőihez kell egy középiskolai negyedik osztály teljesítését igazoló papír.
Meg persze jószámmal voltak fiatalok is, akiknek kell még várni két-három évet, hogy letudja ezt az egészet - hogy elvégezze a negyedik osztályt.
cizella
2008.08.20, 07:11
Sziasztok!
Sietek, ezért csak bemásolom ide egy másik fórumra írt hozzászólásom egy részét, elnézést a sorozatgyártásért:
2005 év végén kötöttem szerződést a 2F iskolával. A szerződéskötés volt az utolsó alkalom, amikor meg voltam velük elégedve. Felháborítónak és megengedhetetlennek tartom, amit az üzletkötés érdekében elkövetnek. A magas szintű oktatást egy webszerkesztésben teljesen járatlan oktató és egy zöld tábla jelképezte, utóbbihoz néha nem volt kréta. 2006-ban (is) megírtam a blogomban, amit a 2F iskoláról gondolok.
A bejegyzést a 2F iskola pár nappal ezelőtt töröltette, perrel fenyegetve a szolgáltatót. Az egész blogot töröltetni szerették volna, természetesen erre a szolgáltató nem volt hajlandó. A jelenleg elérhető bejegyzések itt találhatók:
http://anyuhamos.freeblog.hu/tags/2F/Mindezek után egész röviden annyit tudok mindenkinek tanácsolni: szerződést kötni bárkivel inkább, mint a 2F iskolával.
Még annyit hozzáteszek gyorsan, hogy a szerződés (vagyis a 2f iskola) logikája szerint a tandíj egyösszegben, előre járna az iskolának, a részletfizetés csak egy kedvezmény az iskola részéről. Ez egy remek konstrukció (mármint az iskolának remek), úgy tűnik, hogy nagyon rendesek, amiért ezt megengedik, valójában arról van szó, hogy már az is csak nagy veszteséggel tud kiszállni, aki a legelső órán rádöbben, hogy átverték. Sőt, ha jól értem a szerződés szövegét, egyáltalán semmit nem kell csinálni, nem kell az első óráig eljutni, még csak a tankönyveket se kell átvenni ahhoz, hogy a szerződő félnek fizetési kötelezettsége keletkezzen.
Mozigépész
2008.08.20, 13:48
(cizella @ 2008.08.20, 08:11)

Sziasztok!
A bejegyzést a 2F iskola pár nappal ezelőtt töröltette, perrel fenyegetve a szolgáltatót. Az egész blogot töröltetni szerették volna, természetesen erre a szolgáltató nem volt hajlandó.
Én meg felszólítanám a 2F iskolát, hogy törvénytelen eszközökkel távolíttatta el a bejegyzéseket, így beperelhetőek! Ugyanis magán emberkét bárkiről, bármiről elmondhatod a véleményed, ezt nevezik szólásszabadságnak. Akkor ennyiből a Gyurcsány is leszedhetné a gyurcsányhibás blogot!
Hyperion
2008.09.11, 16:08
Sziasztok!
Jelen hozzászólásokhoz szeretném hozzáfűzni, hogy a 2F Iskola velem is eljátszotta ezt a kis trükkjét. Én angol nyelvi képzésre iratkoztam be, melyet - akárcsak a számítástechnikai tanfolyamokat - egy hónappal a beiratkozás után indít az iskola, tehát a 8 napos felmondási idő eleve kizárva akkor, ha valakinek minőségi kifogása van a tanfolyammal kapcsolatban. Természetesen a beiratkozásnál az értékesítő többször is nyomatékosította sürgető indokát, mely szerint "ez az utolsó hely a tanfolyamon", ezért azonnal dönteni kell a beiratkozásról (gusztustalan félrevezetés!!!!). Természetesen az emberek egy része jóhiszeműen áll egy termékhez/szolgáltatáshoz (miért is állna másképp hozzá???), fogja és kihasználja a remek alkalmat - melyre a megfelelően kiképzett 2F értékesítő tökéletesen rá is vezeti - és beiratkozik... Ezzel még nem is lenne olyan nagy gond, ha ennyi pénzért cserébe a fogyasztó elvárhatna egy tényleg minőségi képzést (amilyennek a tájékoztatón az értékesítő beállítja a tanfolyamot), vagy lehetőséget kapna arra, hogy KORREKT FELTÉTELEKKEL elállhasson a szolgáltatástól,ha valamiért nem akarja elkezdeni, folytatni, halasztani avagy befejezni a tanfolyamot.
De az "Iskola" repertoárjába ez már nem fér bele. Mert hát akkor nem lehetne az embereket Fizetési Meghagyásokkal anyagilag irreálisan nagy összegekkel megrövidíteni a jogi rendszer útvesztőjében, melyet persze egy hétköznapi ember honnan is ismerhetne megfelelően. Pedig a magyar jogszabály már megfelelően tiltja ezt, csak a károsultak erről vajmi keveset tudnak. Néhány érdekesség a dologgal kapcsolatban:
18/1999.(II.5.) Korm. rendelet:
http://209.85.135.104/search?q=cache:Skvwe...&lr=lang_huavagy
PTK 209. §:
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=95900004.TV Mivel nem vagyok hajlandó a semmiért kifizetni egy rakás pénzt, ezért már Bíróságon tart az ügy. Ezúton kérek minden olyan károsultat aki az említett cég "félrevezetési" tevékenységének az áldozata lett, hogy keressen meg, hogy együtt tudjunk fellépni a cég fogyasztókat károsító magatartása ellen!
Köszönöm mindenkinek a segítséget
(Hyperion @ 2008.09.11, 17:08)

Mivel nem vagyok hajlandó a semmiért kifizetni egy rakás pénzt, ezért már Bíróságon tart az ügy. Ezúton kérek minden olyan károsultat aki az említett cég "félrevezetési" tevékenységének az áldozata lett, hogy keressen meg, hogy együtt tudjunk fellépni a cég fogyasztókat károsító magatartása ellen!
Na végre, egy megfelelően határozott ember!
Üssétek ki ezeket a csalókat!
Helló!
Ebben a levélben olvashatjátok a mi storinkat:
Tisztelt 2F Iskola!
Ismét panasszal szeretnék élni: már többször beszéltünk telefonon, levelet is írtam még augusztusban, amire természetesen választ nem kaptam. Ebből arra következtettem- én naiva-, hogy végre békén hagyjuk egymást….. tévedtem.
Elmesélem újra kellemes élményeimet a 2F Iskolával:
Én-hülye- több erőszakos telefonhívás majd személyes találkozás után lefoglaltam egy helyet a Pécsen ősszel induló szoftverüzemeltetői oktatásukra a 17 éves, most 10. osztályos fiam részére. Ez történt áprilisban. Kifizettem helyben 15.000 ft-ot, erre azt mondta az üzletkötő, –Polyák Tamás- hogy sajnos nem kapjuk vissza, ha bármi okból nem menne a gyerek a suliba. Semmi egyéb fizetési kötelezettségről nem esett szó, főleg nem olyanról, ami mögött szolgáltatás sincs, csak méreg!
Júliusban kiküldték az oktatási csomagot, természetesen délelőtt, nem volt otthon senki, így visszavitték. Telefonos egyeztetés után kértem, délután hozzák, 3 óra már jó.
Mondták: természetesen…
Ismét kihozták. Délelőtt. A 72 éves szomszéd nénit szerette volna rávenni a szállító, hogy fizessen 30.000 ft-ot. Persze, Ő nem tette….nem is értem ……
Ismét telefon, miért nem vettük át? No, valyon miért? Dolgoztunk…Önök pedig miért nem a postával szállítatnak? Akkor akár ott is átvehettem volna, akár este 5-kor is! Vagy a Posta túl korrekt szállító? Nem akar a szomszéddal fizettetni?
Ismét telefon, majd levél, köszi mégsem kérek az oktatásukból, főleg, ha ilyen kockásan indul.
Szeptember, érkezik egy csekk: 60.000 ft!!!!
Hát ez mi? Telefon: a Hölgy igen kedvesen közli, ha mégis szeretném a tananyagot, most már ennyibe kerül, ha befizetem kiküldik, ismét. Köszike! Nem kérem. Ennyibe maradunk.
Arról ismét nem esik szó, hogy ez a számla csak fölfelé megy!
Október. Ismét levél, ismét csekk: 157.500ft!!!!!!!!!!!
Feladó: 2F Iskola, jogtanácsosa Dr Pál Judit. (Gratulálok, hálás munkája van!) Tandíjhátralékot kér! Mire fel?
Perrel, végrehajtóval fenyeget! Mi van???? Ez Európa?
Inkorrekt tájékoztatás, sőt, félrevezetés, meg nem történt szolgáltatásért kiszámlázott borsos ár, fenyegetőzés, megfélemlítés.
Mindez azért, mert nem tetszett az iskola hozzámállása…. csak annyit kértem, hogy délután hozzák a tananyagot…. ezért kell most 157.500 ft-ot fizetnem, 10 napon belül?
Nem tudom kifizetni, de, ha tudnám se fizetném… a módszert felháborítónak tartom.
Nem is kell tanárokat fizetni, termet bérelni, elég csak üzletkötőket alkalmazni, hiszen a szerencsétlen ügyfél akkor is fizet, ha oktatást nem is kér…..Ez a jó üzlet!
Ezt a levelet most ajánlva, kézbesítési jelentéssel adom fel, de nem csak Önöknek.
lazurdeak
2008.10.31, 08:01
(toandi @ 2008.10.29, 08:32)

Kicsit pontosíts: az aláírt szerződésben mi szerepel a tandíjról, mekkora az összege és hogyan kell fizetni? Mi szerepel benne arról, hogy ha hátralékba kerülsz, akkor milyen pótlékokat kell fizetned? Mit mondtak, hogyan jött ki ez a 157.500 forint?
Van-e bármilyen írásos nyoma az eddigi megbeszéléseiteknek, azaz tudod-e bárhogyan bizonyítani, hogy át akartad venni a 30.000 forintos csomagot, de erre nem adtak lehetőséget? A szolgáltatásról való lemondást tudod-e igazolni valahogyan? Ha igen, ez pontosan mennyivel a szerződéskötés után történt?
Tájékoztattak-e arról írásban, hogy a szerződéskötés után meggondolhatod magad és elállhatsz a szerződéstől? Ha igen, mikor?
Blade56
2008.11.08, 16:45
Sziasztok
Nem tudom hányadik vagyok én de én is beleestem valamilyen szinten a csapdájukba ugyanis az ügynök aki jött szerződést kötni ugyanígy azt mondta hogy ez az utolsó hely és hogy 20percünk van eldönteni hát persze úgy döntöttünk hogy belevágunk és azt mondta az ügynök hogy májusba meglesz az okj-s vizsgám ugyanis nekem a tovább tanulás miatt lenne jó plusz pontok és hát némi tekintély hogy okj-s végzettséggel jelentkezem főiskolára vagy egyetemre azt mondta meglesz még az érettségi előtt. Természetesen ez június tájékán volt így ugye 8nap nálam is kilőve mivel csak szeptember végén kezdődött a tanfolyam és akkor derült ki hogy nem lesz ebből semmi májusba hanem csak júliusba vagy augusztus esetleg szeptember. Ugye itt bukott ki a dolog hogy ez így nem stimmel főleg úgy hogy érettségi kell az okj-s vizsgához amit szintén nem mondott el az úriember (fent említett Polyák Tamás) és hát azt mondták ott egyből hogy hát azt később is lehet csatolni meg hogy írjam be hogy megvan a vizsga és amikor kérik a fénymásolatot akkor húzzam az időt. Természetesen anno elmondtuk az ügynöknek hogy nekem mindenképp csak úgy jó hogyha májusba megvan ez a dolog mert utána csak az érettségire szeretnék koncentrálni. A lényeg a lényeg hogy ez az eset a napokba zajlik és már bánatomban írom le ezeket a dolgokat ide mert nagyon úgy tűnik hogy a szerződésben leirt 5/9-ed részét még be kéne fizessem hogy felmondhassam a szerződést amit szintén nem írtak hogy minek az öt kilenced részét amikor 15periódus van a fizetésre tehát még ez is kérdés lesz hétfőn a telefon beszélgetés során. Fenti társsal egyet értek a bíróságra terelés ügyében de nekem sajnos nincs rá keretem egyrészt másrészt meg nem tudom hogy egy ilyen mértékű gond miatt érdemes lenne e. Különöset nem szeretnék a 2f iskolától csak hogy szerződés bontás történjen de hát nem hiszem hogy ez megvalósul ha esetlegesen valaki tudna valami segítséget,ötletet kérem ossza meg velem.
Köszönöm
Sziasztok
Üdv mindenki!
A napokban találtak meg engem is telefonon, sikerült velem is aláíratni egy szerződést, pedig én se szoktam ilyen telemarketinges dolgokba belemenni...
Szerencsére még időben megtaláltam ezt a fórumot, és most szeretnék elállni a szerződéstől, még a 8 napba beleférek. Átalakítottam a sablonlevelet, ez lett belőle:
----
Tisztelt 2F Iskola!
Alulírott [nevem] ([címem]) az alábbiakról tájékoztatom Önöket.
2008. november 6-án a 2F Iskola Kft. [előadó neve] oktatásügyi előadójával Internetes alkalmazásfejlesztői képzésre irányuló felnőttképzési szerződést (továbbiakban: szerződés) kötöttem otthonomban, részére kifizettem a 15000 Ft-os beiratkozási díjat.
Hivatkozva a 370/2004 kormányrendelet 4 § 1. bekezdésére és a szerződés 10. bekezdésére, miszerint a fogyasztó nyolc munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, kijelentem, hogy a szerződéstől 2008. november 8-án elálltam.
A szerződés 10. bekezdése alapján, miszerint a 8 napon belül történő elállás esetén a 2F Iskola vállalja, hogy mindenféle költséglevonás nélkül a szerződő fél (jómagam) által befizetett díjat részére visszafizeti, ezennel felkérem a 2F Iskola Kft.-t, ([iskola címe]) hogy a jelen levél kézhezvételétől számított 3, azaz három munkanapon belül részemre fizessen meg a lent megjelölt számlaszámra 15000 Ft-ot.
Bankszámlaszám: OTP Bank xxxxxxxx-xxxxxxxx
Ez a levél tértivevényes küldeményként kerül kézbesítésre.
[város], 2008. _______________
Tisztelettel:
[nevem]
----
Az előző hozzászólások alapján úgy látom, hogy kíméletlenül behajtják a pénzüket, ezért nem szeretném elszúrni ezt a levelet, tehát kérdezném, hogy megfelel-e a szövege így? Jól értelmezem, hogy a beíratkozási díjat is vissza kell fizetniük?
Előre is köszönöm a válaszokat, remélem, hogy minél kevesebben esnek ezentúl bele ebbe a csapdába.
eNPe'
lazurdeak
2008.11.09, 09:36
(eNPe @ 2008.11.08, 19:37)

Szerintem alapvetően jó, hogy ne lehessen belekötni, én a következőket változtatnám:
1. Írj 213/2008-t a 370/2004 kormányrendelet helyett, mert utóbbi már nem hatályos. (a 4 § maradhat.)
2. Fenti rendeletben nincs határidő előírva, ezért lényegében Te határozod meg, mikorra követelsz, de a 3 munkanap szerintem irreálisan rövid, én minimum 8 munkanapot írnék.
Természetesen vissza kell fizetniük a beiratkozási díjat (ez az elállás lényege: eredeti állapot lehetőség szerinti visszaállítása).
Ahogyan írtad is, a levelet tértivevénnyel és / vagy faxon küldd, arra a címre, amely a szerződésben szerepel. Különben le fogják tagadni.
Amiket olvastam róluk, csodálkoznék, ha nem találnának ki valamit, hogy miért nem jár vissza a pénzed. Majd írd meg az eredményt.
A jövőre nézve:
SEMMIT ne vásárolj telemarketingestől. Soha! És ha jót akarsz magadnak, akkor házaló ügynöktől se!
Az ezzel kapcsolatos véleményemet részletesebben lásd a következő kézikönyv megfelelő fejezeteiben:
Önvédelmi kézikönyv
(lazurdeak @ 2008.11.09, 09:36)

Önvédelmi kézikönyvKöszönöm a gyors választ.
A levelet a módosításokkal együtt holnap postára adom, az eredményről itt tájékoztatlak.
Nem gondoltam volna, hogy különösebben fel kell készülnöm az efféle 'csábító' szövegekre, de úgy látszik, igen, úgyhogy az Önvédelmi Kézikönyvet át fogom olvasni.
eNPé'
Üdv újra!
Úgy néz ki, sikeresen zárult az elállási kísérletem.
10-én postára adtam tértivevényesen a levelem (el is faxoltam), 11-én megérkezett, és 19-én visszautalták az összeget.
Mégyegyszer köszönöm a segítséged lazurdeak, a fórum és az útbaigazításod nélkül nem valószínű, hogy sikerrel jártam volna.
eNPe'
lazurdeak
2008.11.21, 14:05
(eNPe @ 2008.11.21, 09:41)

Szívesen!
(Judit2 @ 2008.01.21, 00:01)

Üdvözlök mindenkit!
Sajnos bedőltem a fent említett iskolának. Az ügynök aki jött szerződést kötni rendesen félreinformált, de ahogy olvasom a neten nem én voltam ezzel egyedül. Nagyon drága a képzési díj, de eredeti szoftverket ígértek, még azt is mondták hogy támogatja ezt az EU és ezért lehet ezt egy minimális díjért megkapni, utána addig használom amíg akarom, a sajátom marad. Mivel szeretnék honlapkészítéssel foglalkozni megtetszett az ajánlat, így tényleg megérte, aláírtam a szerződést. Ebben benne van, hogy 8 munkanapon belül le lehet mondani minden kötelezettség nélkül. Ha 8 napon túl mondom le de még a szoftvercsomag átvétele előtt, akkor ki kell fizetni a tandíjelőleget, ami 150e Ft! Nekem pénteken járt le a 8 nap, de csak ma szólt 2 ismerősöm, hogy nehogy menjek ide tanulni mert ők is beiratkoztak és semmit nem ér a tananyag se. Ahhoz képest amit ígérnek nagyon keveset tanítanak meg. Ráadásul ami nagyon ledöbbentett az, hogy a beígért eredeti szoftverek helyett ÍROTT szoftvereket kaptak!!! Ez már önmagában is törvénybe ütközik! Egyiküknek maga a tanár írta ki azzal a címszóval hogy ez 150e Ft-os szoftver, de nem kell megvenni, kiírja mindenkinek!
Kérdésem lenne, hogy lehet-e tenni az ilyen csalók ellen valamit. Több helyen olvastam hogy hasonló problémák miatt felmondták a szerződést, de néhány hónapon belül ment is a levél a végrehajtóktól. Én úgy gondolom hogy ez a megtévesztés tipikus esete! Mivel nem diktafonnal a zsebemben járkálok, természetesen rögzített bizonyíték nincs arról amit az ügynök nekem mondott. De mivel nagyon sok emberről olvastam a neten akik ugyanígy jártak, illetve itt van a két ismerősöm is, tanú lenne bőven rá, hogy mit is művelnek, hogy szereznek maguknak balekokat akik kifizetik a 400e Ft-os képzési díjat.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Sziasztok, jó napot kívánok!
A megtévesztést, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltja a törvény, ők mégis vígan alkalmazzák, mert még nem fogtunk össze ellenük - a bizonyító iratok, információk náluk, az igazság meg nálunk - átvert embereknél. Fogjunk végre össze, fogadjunk meg közösen egy kemény ügyvédet és bizonyítsuk be végre az aljasságukat. Aki benne van jelentkezzen! Jutassuk végre az igazságot érvényre!
Ezenkívül, ha végre közösen megtennénk a bejelentésünket a megfelelő, a témával hatáskörrel bíró állítólagosan egymással szorosan együtt működő hatóságoknál - talán végre komolyan vennék a jelzéseket és esetleg még megtalálnák a fogópontot is ezen a mocskos társaságon.
erdei.h@freemail
Ui: írásodhoz tegnap is hozzá szóltam, de nem tudom, hogy hova tűnt
(Nangoo @ 2008.07.16, 18:18)

Én múlt héten vizsgáztam.
Tavaly nyáron hívtak fel, kérdezték, értek-e a Java-hoz, mondtam: nem. Akkor ők azt meg tudnák nekem tanítani egy képzés keretében a 2f Iskolánál, de később még felkeresnek, hogy hogy döntöttem. Jöttek a házalók. Akkor azt mondták, hogy tanítani fognak PHP-t Java-t, meg a többi egyszerű dolgot. Na meg a király könyvet, a programokat, meg a színvonalas oktatás. Ja, meg hogy nem kell tanulni külön otthon, mindent megtanítanak az órákon, esetleg gyakorolni kell. Úgy voltam vele, PHP+Java+Html+Képszerkesztés+Flash+szoftverüzemeltető, meg később tudnak munkát is ajánlani, akkor még talán meg is érné; kicsit több, mint máshol, de ez egy tanfolyam alatt megvan.
Jöttek a szoftverek meg a könyvek. Amit ők az egekbe emeltek, én a pokolba kívántam. Nyár vége volt, ugye, én meg már aktívkodtam a tanulással, gondoltam, megolajozom az agytekervényeket. Inkább a szidkozódással telt az idő, mint bármi mással. Befejezetlen mondatok, értelmetlen szöveg, na meg nagyon sok baromság. Ja, a gyakorlókönyvet meg nem is igazán lehetett használni, teljesen össze voltak benne keverve az oldalszámok. Aztán meg azok a porogramok... Tényleg nagyon jók voltak, még talán hat éve (asszem 2002-es cuccok). Ráadásul próbaverziók, egy hónap után lejártak. Ha meg másikat használtunk, akkor meg kompatibilitási problémák voltak.
És tényleg mondták is az ügynökök, hogy januárra már tudunk oldalakat készíteni, pénzt keresni, holott még éppen csak az alapokat vettük. A félévi vizsga után elkezdtük kérdezgetni a tanárunkat, hogy ugyan mikor fogunk magasabb szintű nyelveket tanulni, mire ő azt mondta, hogy mindjárt befejezzük a weboldalkészítést, ill. hogy neki ilyen nincs is a tanmenetben. Akkor megegyeztünk abban, hogy amikor korábban végzünk az adott napi anyaggal, akkor foglalkozunk ilyennel. Következő héten úgy jött be, hogy sajnálattal közli, hogy az iskola vezetése nem engedi, hogy ilyet tanítson, mert őt fogják megvágni miatta. Ennyit az emelt szintű web-progról.
Aztán jött az OKJ-felkészítés... Azaz jött volna, de nem igazán tanultunk semmit. Kaptunk kidolgozott tételeket, aztán ennyi. "Tanuljátok meg, ezt fogják kérni."
A tanárunkkal tul. semmi gond nem volt, lehet, hogy ő épp tud valamit, mellékesen a Corvinuson tanít.
Tehát a 2f Iskola ilyen szintű informatikai oktatása: KAKI
És mindenki gondolja meg, hogy aláírja-e a szerződést.
De lehet, hogy nem is kéne rajta gondolkodni, egyszerűen vissza kellene hajtani őket Olaszországba!
(Nangoo @ 2008.07.16, 18:18)

Én múlt héten vizsgáztam.
Tavaly nyáron hívtak fel, kérdezték, értek-e a Java-hoz, mondtam: nem. Akkor ők azt meg tudnák nekem tanítani egy képzés keretében a 2f Iskolánál, de később még felkeresnek, hogy hogy döntöttem. Jöttek a házalók. Akkor azt mondták, hogy tanítani fognak PHP-t Java-t, meg a többi egyszerű dolgot. Na meg a király könyvet, a programokat, meg a színvonalas oktatás. Ja, meg hogy nem kell tanulni külön otthon, mindent megtanítanak az órákon, esetleg gyakorolni kell. Úgy voltam vele, PHP+Java+Html+Képszerkesztés+Flash+szoftverüzemeltető, meg később tudnak munkát is ajánlani, akkor még talán meg is érné; kicsit több, mint máshol, de ez egy tanfolyam alatt megvan.
Jöttek a szoftverek meg a könyvek. Amit ők az egekbe emeltek, én a pokolba kívántam. Nyár vége volt, ugye, én meg már aktívkodtam a tanulással, gondoltam, megolajozom az agytekervényeket. Inkább a szidkozódással telt az idő, mint bármi mással. Befejezetlen mondatok, értelmetlen szöveg, na meg nagyon sok baromság. Ja, a gyakorlókönyvet meg nem is igazán lehetett használni, teljesen össze voltak benne keverve az oldalszámok. Aztán meg azok a porogramok... Tényleg nagyon jók voltak, még talán hat éve (asszem 2002-es cuccok). Ráadásul próbaverziók, egy hónap után lejártak. Ha meg másikat használtunk, akkor meg kompatibilitási problémák voltak.
És tényleg mondták is az ügynökök, hogy januárra már tudunk oldalakat készíteni, pénzt keresni, holott még éppen csak az alapokat vettük. A félévi vizsga után elkezdtük kérdezgetni a tanárunkat, hogy ugyan mikor fogunk magasabb szintű nyelveket tanulni, mire ő azt mondta, hogy mindjárt befejezzük a weboldalkészítést, ill. hogy neki ilyen nincs is a tanmenetben. Akkor megegyeztünk abban, hogy amikor korábban végzünk az adott napi anyaggal, akkor foglalkozunk ilyennel. Következő héten úgy jött be, hogy sajnálattal közli, hogy az iskola vezetése nem engedi, hogy ilyet tanítson, mert őt fogják megvágni miatta. Ennyit az emelt szintű web-progról.
Aztán jött az OKJ-felkészítés... Azaz jött volna, de nem igazán tanultunk semmit. Kaptunk kidolgozott tételeket, aztán ennyi. "Tanuljátok meg, ezt fogják kérni."
A tanárunkkal tul. semmi gond nem volt, lehet, hogy ő épp tud valamit, mellékesen a Corvinuson tanít.
Tehát a 2f Iskola ilyen szintű informatikai oktatása: KAKI
És mindenki gondolja meg, hogy aláírja-e a szerződést.
De lehet, hogy nem is kéne rajta gondolkodni, egyszerűen vissza kellene hajtani őket Olaszországba!
Te biztos vagy benne, hogy olasz a tulajdonos, hiszen azt is ők mondták?!
Az eszetekbe jutott már, illetve feltűnt nektek, hogy hol tart a mai oktatás .......
Szerintetek mi lesz itt, ha a felsőoktatást is privatizálják és azt vajon mi fogja követni?
Esetleg a 2F-es minőség, színvonal - szép ígéretek, bepalizás, kemény lóvék - a tudást meg szerezétek meg gyerekek ahol tudjátok?
/erdei/
(lazurdeak @ 2008.11.21, 14:05)

(eNPe @ 2008.11.21, 09:41)

Üdv újra!
Úgy néz ki, sikeresen zárult az elállási kísérletem.
10-én postára adtam tértivevényesen a levelem (el is faxoltam), 11-én megérkezett, és 19-én visszautalták az összeget.
Mégyegyszer köszönöm a segítséged lazurdeak, a fórum és az útbaigazításod nélkül nem valószínű, hogy sikerrel jártam volna.
eNPe'
Szívesen!
Örülök, hogy sikerült ép bőrrel, pénztárcával megusznod. Remélem egyre több ember tudomást szerez ezekről a mocskokról és kikerüli őket nagy ívben.
(Nangoo @ 2008.07.27, 09:13)

De el lehetett volna állni, de akkor nem gondoltam, hogy ilyen vacak lesz, meg nem is gyanakodtam, hiszen abban a tudatban voltam, hogy a fentebb említett prog. nyelveket is tanítani fogják. A gond az, hogy ami a szerződésben benne van, azt teljesítették. Így emlékszem, de majd elolvasom.
Milyen érdekes, hogy az én napi hozzászólásaim rendre eltünnek.
Szerintetek mi abban a kivetni való, hogy arra kérlek titeket, hogy fogjunk végre össze és szerezzünk érvényt a jogainknak, hogy közössen juttassuk érvényre az igazságot és bizonyítsuk be a megtévesztést?
Mi abban a kivetni való, hogy ha megtévesztéssel és tévedésben tartással rávesznek egy szolgáltatásra, amit egyébként a Ptk. is tilt - közösen egy kemény ügyvéd segítségével érvényre juttasuk a saját jogainkat és megpróbáljunk megóvni ettől másokat?
Hogy is van ez? Ezek mindent megtehetnek, nekem meg az összefogásra való kérésem rendre eltűnik erről az oldalról?
A FVH-nál is meg lehet tenni a panaszt, a bejelentést - elsőkörben igyekeznek lerázni, hatásköri hiányosságra való hivatkozással. A GVH-nál is meg lehet tenni a panaszt, bejelentést és még egy jó néhány hivatalnál... Szerintetek az egyéni panasznak, bejelentésnek van nagyobb nyomatéka, hírértéke vagy, ha nagyon sok átvert ember közössen jelzi azt?
Ti biztosak vagytok benne, hogy ennek a Kft-nek olasz a tulajdonosa? Valaki tudja pontosan mióta garázdálkodnak Magyarországon?
Ti is észre vettétek hol tart és milyen helyzetben van Magyarországon az oktatás......?
???
Aki benne van az összefogásban jelentkezzen!
erdei.h@freemail.hu
(Nangoo @ 2008.07.27, 09:13)

De el lehetett volna állni, de akkor nem gondoltam, hogy ilyen vacak lesz, meg nem is gyanakodtam, hiszen abban a tudatban voltam, hogy a fentebb említett prog. nyelveket is tanítani fogják. A gond az, hogy ami a szerződésben benne van, azt teljesítették. Így emlékszem, de majd elolvasom.
Bocsássátok meg, hogy ismétlem magam, de teljesen kezdő vagyok ebben a fórumozosdiban.
Az a véleményem, hogy ha bárki szónélkül lenyeli a békát és kifizeti az általuk követelt összeget, attól még nem oldódik meg semmi, nem változik semmi - se tudása, se pénze nem lesz. Igaz megmarad a nyugalma, de ott marad benne a tüske is. Mindenki maga dönti el, hogy szembe száll vagy meghunyászkodik és beáll az átvert birkacsordába bégetni. A másik meglátásom, hogy összefogás esetén egy kemény ügyvéd megfogadásának költsége is megoszlik, arról nem beszélve, hogy 20-50... egybehangzó vallomás esetén már nem seperhetik le az ügyet.
Ha nem teszünk semmit a jól bevált megtévesztéses módszerük, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatuk ellen újabb sikert aratnak, a pénzt kisajtolták az áldozatokból, hiszen erre épül az egész üzletpolitikájuk és röhögve tovább garázdálkodnak - hogy milyen künnyű is levadászni, jobbra-balra terelgetni egy kis mézes-mázas dumával, külcsíny fitogtatással, üres ígérgetéssel a hülye nyájat, mely még hisz a szavak igazában. Azt ne képzelje senki, hogy emiatt bármiféle lelkiismeret furdalás gyötörne azoknál bárkit is - lélektelen, pénzimádóknak nem számít, hogy milyen eszközzel szednek le.
/erdei/
[quote name='lazurdeak' date='2008.05.09, 10:04' post='31382']
[/quote]
Sziasztok,
en is bedöltem nekik, mire eszbekaptam mar kesö volt..Elvegeztem a tanfolyamot, a beigert dolgoknak a felet sem tanitottak meg, ezzel a tudassal dolgozni nem lehetne.Ja, es persze a beigert tavmunkalehetöseg is smafu ("hallgatoink a 4.honap utan segitsegünkkel szerzett tavmunkaban dolgoznak, ezzel elöteremtik a havi tandijtörlesztes összeget)
Maig nem ertem, mivel tudtak ennyire bepalizni, tenyleg nagyon ovatos es föleg bizalmatlan vagyok ilyen telemarketingesekre, nekik megis sikerült..
Mellekesen : decemberben vizsgaztunk.Most majus van, es meg nem kaptam meg a bizonyitvanyomat.
Szivesen tennek ellenük valamit en is, van ra valami lehetöseg??
[/quote]
Először Neked kell megpróbálnod rendezned a helyzetet az adott céggel. Ha megszegték a köztetek létrejött szerződést (pl. kevesebbre tanítottak meg), akkor először kérheted javítást (pl. a hiányzó tanfolyam(ok) pótlását). Ezt minél előbb tedd meg szerintem, dokumentált formában.
Ha erre nem hajlandók, akkor kérhetsz árleszállítást, hiszen kevesebbet kaptál az ígértnél. (Feltéve, hogy tudod bizonyítani, mit ígértek előre, és azt is, hogy ezt nem teljesítették.)
Ha erre nem hajlandók, akkor mehetsz különböző fórumokhoz: Békéltető Testület (tapasztalat szerint nem sokat ér, mert a határozatuk nem kötelező, de bemelegítésnek jó, hogy lásd, mennyi esélyed volna egy peres eljárásban). Ha nagyobb összegről van szó, akkor esetleg érdemes pert indítanod, de az általában évekig tart és utána sem biztos, hogy látsz pénzt.
Esetleg tehetsz feljelentés a Gazdasági Versenyhivatalnál (nem biztos, hogy eljárást indítanak), illetve megoszthatod a részletes tapasztalataidat mindenféle nyilvános helyen. (pl. itt)
Ha Te is tapasztaltad, amit egy korábbi hozzászóló írt (jogvédett szoftverek illegális másolatait adják a diákoknak), akkor ez bűncslekmény, feljelentheted őket a BSA-nál, illetve szerintem a rendőrségen is.
[/quote]
Az FVH-nál, GVH-nál, OFE-nél ................. panaszt, bejelentést tehetsz. Egyéni ügyeddel kapcsolatban marad a Békéltető Testület, de mint fentebb is olvashatod a határozatuk nem kötelező, a hivatalok döntései, ha egyáltalán megállapítanak is valamit az eljárásuk során - egyéni esetben nem mérvadó. Egyéni esetben csak és kizárólag jogerős határozatot, ítéletet hozni csak a bíróságnak van joga. A bizonyítás minden terhe az áldozatot, a fogyasztót terheli. Jobban ki van ez találva, szervezve, mint azt mi gondolnánk. A Fogyasztóvédők is szenvednek ettől az áldatlan helyzettől - köszönjük meg szépen az Európai Uniós tagságunknak - és az ország "elit"vezetőrétegének - akik minden valós védelem nélkül kiszolgáltattak minket az ilyen és ehhez hasonló aljas társaságoknak. És köszönjük meg szépen magunknak, mit a birka jól félrevezetett nép - "az isten adta nép", hogy idáig jutottunk, és itt tartunk. Vajon mi, mindent megtettünk-e, amit megtehettünk, és megtehetünk azért, hogy ez ne így legyen, hogy ez ne alakulhasson így?
áááá

:D
átszámoltam h ez mennyire jön ki óránként...
hazajöttem és telefonáltam h h tudom lemondani,email elég,mondta TÖBBSZÖR is az üzletkötőjük... bár inkabb arra hallgatok,amit itt olvastam-"Sajnos a jog ilyen: csak az van, ami bizonyítható, csak az hivatalos, ami tértivevényes levélben lett feladva.
Az hogy ki mit mond szóban vagy telefonon vagy e-mailben, az nem számít."
ugyhogy megy a fax és az ajanlott levél IS, remélem kuldik vissza az előleget..
és természetesen hálásan köszönöm a segitségeteket!!
remélem mást nem tudnak bepalizni..
Te is az ő megbízásukból írkálsz ide?
Valós áldozatok!
Észrevételeiket megtehetik az NFH-nál és a GVH-nál is, panaszként vagy bejelentésként.
Üdvözlettel: erdei
(tanonc @ 2008.12.03, 13:37)

Te is az ő megbízásukból írkálsz ide?
Valós áldozatok!
Észrevételeiket megtehetik az NFH-nál és a GVH-nál is, panaszként vagy bejelentésként.
Üdvözlettel: erdei
nekem zörögsz,kiszacskó?

na,figyi: quote=idézet
reply=válaszolni
az lehet h a forumozás nem megy,de angolul tuti a 2f-nél tanultál:D
ezeket hasznald valahogy értelmesen,és akkor tudni lehet majd h kinek csobogsz:)
(ne vedd bántásnak,ilyen a stilusom)
nem az ő megbizásukbol irkalok ide,csak felháborit ahogy megprobaltak behuzni 420rugora..
http://2f-iskola.freeblog.hu/
(Captain Crash @ 2008.07.26, 10:40)

Szerintem mindketten keressetek egy ügyvédet, ő mindenképp többet tud mondani, ha betekintést nyer a papírokba, mint mi. Szomorúan tapasztalom, hogy a 2F is ekkora fos, de az az igazság, hogy sok informatikai OKJ-s képzésről el tudnám ezt mondani. Volt vitám, ahol a Delphi-t éltette a tanár, merthogy az milyen piacképes tudás és hogy mennyi Delphi-s szakembert keresnek. (Azonkívül amit leoktatott sem tartom minőségnek.)
Pályakezdőként elég nehéz elhelyezkedni úgy, hogy ahol oktatnak ott nem a piacképes tudást oktatják, ezért megértem, hogy sokalljátok a pénzt, amit kiadtatok érte. Ha az ügyvéd sem tud biztatót mondani, akkor egy jó tanács a jövőre nézve: olyan ajánlat, amelyik esetében most kell dönteni, és csak most, mert holnap már késő, mindig, értsd: MINDIG átverés. Még a legjobb állásinterjú után is van idő gondolkodni, nem így működik a világ.
A házaló ügynökkel kapcsolatban érdemes lenne tudni, hogy a szerződés kötés pontosan hogyan történt. Jött egy ügynök a lakásotokba, aláírtatok egy szerződést...stb? Ha igen, akkor a szerződés tartalmaz olyat, hogy 8 munkanapon belül elállási jogotok van?
Akár hogyan is működik a világ a megtévesztés, akkor is csak megtévesztés és ezt lehet jelezni a Fogyasztóvédelem felé.
(Captain Crash @ 2008.07.26, 10:40)

Szerintem mindketten keressetek egy ügyvédet, ő mindenképp többet tud mondani, ha betekintést nyer a papírokba, mint mi. Szomorúan tapasztalom, hogy a 2F is ekkora fos, de az az igazság, hogy sok informatikai OKJ-s képzésről el tudnám ezt mondani. Volt vitám, ahol a Delphi-t éltette a tanár, merthogy az milyen piacképes tudás és hogy mennyi Delphi-s szakembert keresnek. (Azonkívül amit leoktatott sem tartom minőségnek.)
Pályakezdőként elég nehéz elhelyezkedni úgy, hogy ahol oktatnak ott nem a piacképes tudást oktatják, ezért megértem, hogy sokalljátok a pénzt, amit kiadtatok érte. Ha az ügyvéd sem tud biztatót mondani, akkor egy jó tanács a jövőre nézve: olyan ajánlat, amelyik esetében most kell dönteni, és csak most, mert holnap már késő, mindig, értsd: MINDIG átverés. Még a legjobb állásinterjú után is van idő gondolkodni, nem így működik a világ.
A házaló ügynökkel kapcsolatban érdemes lenne tudni, hogy a szerződés kötés pontosan hogyan történt. Jött egy ügynök a lakásotokba, aláírtatok egy szerződést...stb? Ha igen, akkor a szerződés tartalmaz olyat, hogy 8 munkanapon belül elállási jogotok van?
Na az ehhez való hozzászólásom már meg hol olvasható?
Megtaláltam!

Lassacskán csak megtanulom a fórumokon való eligazódást.
na megkaptam a levelet h elfogadták az elállást
Hokuszpok
2008.12.23, 11:09
Érdekeset írkáltok Ti ide!
Ebből ráismerek a kb. 2 évvel ezelőtti nótorius telefonálókra...
Felhívtak a mobilomom, hogy új zseniális oktatás indul közel a lakhelyemhez.
Szoftver, programozás, nyelv, stb stb...
Először megpróbáltam alapvetően jóhiszemű lenni, ezért tájékoztattam
a telefonáló hölgyet, hogy tkp. tudok angolul, szakképzett informatikus vagyok,
már több mint 40 MB az általam leprogramozott VB forráskód, amit aktívan
használnak, de nem tudom mennyi az ősi stuff, amit már elavultsága miatt
elfeledtek... És főleg nincs időm semmire, mert néha az evést is hanyagolnom
kell, annyira ba vagyok táblázva.
Mondja erre a kis hölgy, hogy akkor talán laknak ott velem olyanok, akik
ráérnek, és szükségük van az oktatásra, megadnám-e a számukat?
Mondom, nyugi, majd előbb megkérdem őket, ha érdekli a dolog őket,
akkor megadom ezt a számot nekik, amiről hívott, jó?
Azt mondta jó, OK.
Mindját vissza is hívtam, hogy megtudjam ki veszi fel. Hát persze, hogy egy központ
automatája, és bemondta, hogy hívjam a kívánt melléket...
A tudakozó meg nem adott információt, titkos a telefonszám.
Pár nam múlva felhívtak, hogy akkor mi van, akar-e valaki iskolába járni?
Mondtam, hogy nem, de engedje meg, hogy megkérdezzem, mégis honnan
tudja a számomat, és azt, hogy közel lakom Esztergomhoz, ahol a tanfolyam
indul?
Azt mondta, azt nem tudja, neki a dolga a telefonálás, egy számítógépes
adatbázisból vett számokat kell hívnia. Hallottam, a háttérben, mások is voltak
ott, akik másokat hívogattak.
Na, mondom, akkor vegye fel a kapcsolatat az üzmeltetővel, vagy a főnökkel,
és töröljenek szépen ki az adatbázisból.
Eltelt 6 hónap.
Megint telefonáltak: Akarok-e tanfolyamon szuper tudást szerezni, webszerkezstés,
programozás...
Mondtam, hogy aranyboram, Önöknél én nem tanuló, hanem oktató lehetnék....
Azt mondta erre, hogy akkor jó, mert tkp. oktatókat is keresnek.
Hú, mondtam, zseniális, de most fejezzük be, és lehetőleg ne hívjanak többet.
Elmentem a Vodához, és megkérdeztem, milyen alapon adják ki a rólam szóló
információkat? (emléxem, amikor az előfizetést kötöttem, még azt is megkérdezték,
átlagosan mennyit keresek, és hányan laknak még velem együtt?)
Voda azt mondta, a szerződés alapján, amit aláírtam, de letilthatom, hogy kereskedelmi
célból átadják bárkinek az adataimat...
Letiltottam hát, és azóta nem is kerestek tanfolyam ügyben. Megint előfordul,
majd veszek olyan mobilt, amiben le lehet tiltani hívókat :-)
***************************
Olvastam ugyanakkor többektől, hogy "piacképes" programozási nyelvet, hasznos
tudást, vagy mit reméltek ott megszerezni.
Na, ezt a legritkábban lehet iskolákban megszerezni. Az iskolában leginkább az alapokat
lehet megtanulni, és a trükköket az osztálytársaktól. A piacképes progamozási nyelvet
meg mindenki megtanulhatja magánúton, könyvből, és webről összeszedett anyagból.
És még ez sem garancia semmire. Annak kell ugyanis piacképesnek lenni, amit nyújtasz.
És ha ez az, akkor lényegtelen, hogy Turbo Pascalban van progamozva, vagy Fortranban.
Uff, hozzászóltam...
Sziasztok!
Sokat olvastam erről a 2F csaló társaságról,én is így jártam.
Van olyan ügy ami már megoldódott?
Ötlet.
Hát ha ezek a csírák megtehetik akkor ez milyen jó kereseti lehetőség.
Ki kell menni a kiszemelt áldozathoz,elhinteni a süket dumákat majd csak várni a 200 ezreket havonta,mert a bíróság úgy is nekem ad igazat.
Sziasztok!
A 2f iskolával én 2007 év végén kötöttem szerződést egy 2008 tavaszán induló tanfolyamra. A tandíjat 2008 január óta fizetem. időközben megváltozott a munkaköröm, így hétköznap, a délutáni órákban megtartott órákra nem tudtam volna bejárni, ezért még a tanfolyam megkezdése előtt kénytelen voltam évet halasztani. (Szerződéskötéskor az üzletkötő azt mondta, ha sor kerülne az évhalasztásra, a díjfizetés a halasztás idejére szünetel. A gyakorlatban ez mégsem így történt, ugyanis a halasztás ellenére is fizetnem kellett a tandíjat. Eddig egyetlen órán sem vettem részt.)
Tavaly decemberben felhívtak az iskolától, hogy 2009 tavaszán nem fog tanfolyam indulni a városban, a szomszédos megyeszékhelyen szeptemberben indulóra viszont még jelentkezhetek. Ekkor még mindig szerettem volna elvégezni ezt a tanfolyamot - továbbá a megyeszékhelyen dolgozok - ezért elfogadtam a felkínált lehetőséget. Ezzel együtt gyanakodni is kezdtem, ezért utána néztem a neten a 2f iskolának. Azóta már nem akarom elvégezni. Tegnap kaptam egy levelet az iskolától, amelyben a telefonon elhangzott választásom megerősítését várják. Hivatkoznak a telefonbeszélgetésre is. A levél utolsó mondata így hangzik: "Amennyiben jelen levelünk kézhezvételétől számított 5 napon belül ezzel ellentétes szándékát nem jelzi, jelen levelünket szerződésmódosításnak és az ön részéről elfogadottnak tekintjük."
A történteket én a következőképpen értelmezem:
Én a lakóhelyemen induló tanfolyamra kötöttem szerződést, nem pedig a szomszédos városban indulóra. Ha a megyeszékhelyen induló tanfolyamból nem kérek, akkor a tandíj nekem visszajár, mert az iskola nem tudja teljesíteni a szerződésben foglaltakat. A szerződésben ez áll: "Amennyiben a 2f Iskola az adott képzést nem indítja el, úgy az addig befizetett összeg levonás nélkül visszajár, a felek az eredeti állapotot visszaállítják, kivéve, ha a szerződő fél élni kíván az évhalasztás lehetőségével és ezt írásban bejelenti."
A kérdés az, hogy a fenti idézet akkor is érvényes-e, ha én már egyszer igénybe vettem az évhalasztást, és az iskola a halasztott tanfolyamot nem tudja teljesíteni? Erről nincs szó a szerződésben.
A másik kérdésem az, hogy vita esetén az iskola hivatkozhat-e az elhangzott telefonbeszélgetésre, vagy csak az számít, hogy a legutóbbi levelükre milyen választ adok?
A jelenlegi tervem az, hogy határidőn belül küldök nekik egy tértivevényes levelet, amelyben a felkínált lehetőséget nem fogadom el, és a befizetett tandíj visszafizetését kérem.
Kérem, hogy akinek vannak ötletei, válaszai az itt leírtakkal kapcsolatban, az minél előbb ossza meg velem véleményét, mert az idő erősen szorít.
Üdv mindenkinek!
Még jó, hogy utánanéztem és rátok találtam. Öt percen múlott, hogy nem dőltem be én is a 2f-nek, meg a szoftverkezelői tévelygésnek öt nyelven. Olyan szépnek hangzott a történet. Az ember úgy nyomta a szöveget, hogy csak kapkodtam a fejem. Ez a nagyon tuti, mindent pörgősen volt a gyanús. Rögtön döntést akart és már lökte, hogy csak egy-két hely van, de most megy azokhoz is, tehát ne várjak, mert pórul járhatok. Kértem még egy napot. Kérdeztem, böngésztem, de ez az oldal meggyőzött. Egy az egyben a leírtak szerint nyomultak. A találkozó előtt röviddel aztán lemondtam, hogy bocs de ez nem frankó.
Délután egy barátom jót röhögött, mert őt nyelvoktatás témában húzták le a közelmúltban. A sztori, hogy járt az angol tanfolyamukra. Ő maga is belátta, hogy nem elég a vizsgához a tudása és nem megy el a házi vizsgára, amiről persze egy papírt adtak volna, hogy egyenértékű az állami alapfokúval (persze nem az). A srác átevickélt, de tudta, hogy ez nem volt meg. Megkapta az "oklevelet" és rögtön mondták neki: "Látod milyen egyszerű!" Aztán jött a jól bevált szöveg, hogy most írjon alá egy újabb félévet és az már az igazi nyelvvizsga lesz. A barátomat nem érdekelte, de abban az eufórikus hangulatban még is aláírta. Aztán aludt egyet és felhívta őket másnap, hogy kösz gyerekek, de nekem ez nem megy. Rögtön a magas "C"-ről kezdték és azt mondták, hogy ugyan olvassa már el, amit aláírt. Mert ha megy a tanfolyamra, ha nem megy, a lóvét akkor is szurkolja le, mert bírósági következménye lesz. A jókomám elolvasta a szerződést most már töviről hegyire többször és azt mondta, hogy abban az apróbetűs részben, amit akkor örömében átfutott, tényleg benne volt, hogy olyan kötelezettséget vállalt, amit nem tud visszacsinálni. Nem variált. Kicsengette a majd két kilót.
Amúgy sajnálom, hogy nem jött össze, mert ha igaz lenne, hogy ilyen profi a képzés, akkor szívesen megcsináltam volna és a pénzt sem sajnálnám érte. Mégegyszer kösz, hogy olvashattalak benneteket, sokat segítettetek. Most már valóban kéne egy tuti szoftver-webkezelői tanfolyamot találnom. Nem adom fel, de piszkosul körbejárom azt biztos.
Üdv: ikwi
Thufir Hawat
2009.02.26, 19:31
Szép napot. No, engem is megkersett ez a kedves társaság, jó pap holtig tanul, alá is írtam mintegy másfél órája a lapot, meg a 15k-t odaadtam, de mivel nagyon erőltették, hogy most kellene dönteni, gyanús volt az egész, úgyhogy utánaolvastam, és idetaláltam. Holnap vagy hétfőn postára adom ezt a levelet (attól függően, mikor sikerül átnézni), kérlek, nézzetek át, hogy megfelelő-e így.
Tisztelt 2F Iskola!
Alulírott _név_ (_cím_) az alábbiakról tájékoztatom Önöket.
2009. február 26-án a 2F Iskola Kft. _előadó neve_ oktatásügyi előadójával _képzés megnevezése a szerződésből_ irányuló felnőttképzési szerződést (továbbiakban: szerződés) kötöttem otthonomban, részére kifizettem a 15000 Ft-os beiratkozási díjat.
Hivatkozva a 213/2008 kormányrendelet 4 § 1. bekezdésére és a szerződés 10. bekezdésére, miszerint a fogyasztó nyolc munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, kijelentem, hogy a szerződéstől 2009. március 2-án elálltam.
A szerződés 10. bekezdése alapján, miszerint a 8 napon belül történő elállás esetén a 2F Iskola vállalja, hogy mindenféle költséglevonás nélkül a szerződő fél (jómagam) által befizetett díjat részére visszafizeti, ezennel felkérem a 2F Iskola Kft.-, (Szeged, Lechner tér 14.), hogy a jelen levél kézhezvételétől számított 8, azaz nyolc munkanapon belül részemre fizessen meg a lent megjelölt számlaszámra 15000 Ft-ot.
Bankszámlaszám: OTP Bank _számlaszám_
Ez a levél tértivevényes küldeményként kerül kézbesítésre.
_város_, 2009. március 2.
Tisztelettel:
_név nyomtatva, alatta aláírás_
szerk: hozzábiggyesztettem még a szerződés sorozatszámát is. Ha hiányzik valami, légyszíves egészítsétek ki, esetleg ha kell/érdemes még megllékelni bármit (pl a szerződés fénymásolatát, vagy bármi hasonlót). Tértivevénnyel tervezem feladni, hogy ne tagadhassák le, hogy megkapták.
johnnyfox
2009.02.27, 02:11
Én csak annyit tennék hozzá, hogy a tanárokat semi fizetik ki

Tapasztalatból tudom, mikor náluk oktattam 3 hónapig semmit sem fizettek, ott is hagytam őket. Heti igérgetések. (Utólag küldték szerződés bontáskor a dellát , persze hetek múlva akkor is) És még nekik állt feljebb , nekiállt a területvezető ordibálni a telefonban mikor bejelentettem nem vagyok hajlandó vizsgáztatni. (tanulókkal előzetessen közöltem a dolgot és megbeszéltem velük - ők is panaszkodtak hogy több oktató lépett). Mondjuk területvezetőt leoltottam. Kis köcsög volt, szarna sünt. Tökéletes személy volt a piszkos munkához. Azt hallottam, hogy trükköznek az oktatói szerződésekkel is. Tanulmányi szerződést kötnek nem pedig munkaszerződést. APEH mit szól vajon??? Adócsalás. Ha valakinek gondja van lehet hívni névtelenül az Apehet

) Nem ajánlom ezt az oktatási formát senkinek. Én nagyon sajnáltam a hallgatókat hogy ílyen céggel futottak össze. SZÉGYEN!
És meg vagyok lepődve hogy ez a szar még 2009 ben is működik!