Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Moderálási Elvek
Fogyasztóvédelem Fórum > Fogyasztóvédelem.com > Társalgó
Joooe
Durvulnak a dolgok a fórumon, meg kéne beszélni ezt. rolleyes.gif

Mivel azért korábban is jól működtek itt a dolgok moderáció nélkül is, én azzal az elhatározással vállaltam el ezt a moderátorosdit, hogy a régi törzsvendégek dolgába nem szólok bele, nem ez a dolgom, nem is érzek rá alapot, én se vagyok több itt senkinél.

Ehhez tartom is magam, de azért... izé... szóval olyan ne legyen már, hogy jön valaki a kérdésével, amit ráadásul helyes módon jó helyen tesz fel, és akkor valami olyan szövegáradatba csöppen, aminek 10%-a sem hasznos neki. Nem vagyok én egy-két offolós hozzászólás ellen(én sem viselkedem mindig példaszerűen laugh.gif), szép dolog, hogy van élet a fórumon, de azért nem jó ha ilyen méreteket ölt a mellébészelés.
Tehát az újoncok által felvetett kérdéseknél, én ezt javaslom.

A törzsvendégek által indított témákban meg szerintem az döntse el, hogy mi odavaló és mi nem, aki a témát indította, ha erre vonatkozóan mond valamit, azt javasolnám, hogy tartsuk tiszteletben.

Végre van egy társalgónk, ahol mindent szabad, szeretni és nem szeretni egymást, a fórum más részein legyen egy kicsit nagyobb rend.

Ez az én véleményem, kíváncsi vagyok mit gondoltok. Nem megmondani akarom hogy legyen, hanem megbeszélni. smile.gif
crix
Mindig ez a vége....
Elkezd felfutni egy fórum, az első az offáradat mindenhol
aztán jönnek a flamerek...
Erős kezű Moderátorok... Ez a legfontosabb
Szóval Joooe, remélem irgalmatlanul kemény leszel, kezdhetnél pl ezzel wink.gif

mindenesetre, ha valaki nem bír magával akkor javaslom az

OFF

blablablabla

ON

használatát, és ennek az esetleges kiszűrkítését
Joooe
Kemény leszek shuriken.gif
Ezért is gondoltam jónak egyértelművé tenni, hogy mit szabad és mit nem. rolleyes.gif
TheElf
Joooe: Azt hiszem, a probléma egy nagyon egyszerű kérdésből fakad.

2 féle célt tudunk magunk elé kitűzni.

1. konkrét kérdésben megadni a jogszabályt amire hivatkozva a fogyasztó verheti az asztalt. Úgy gondolom, erre a fogyasztóvédelem meglévő szervei is alkalmasak, a panaszkönyv is. A jogok kiharcolásának sok módja van (pl. bíróság) de a fórumon osztott igazságból / jogból szerinten nem lépünk előre.

(Ez utóbbi becsületes neve vásárlók könyve. Szabad ebbe jót is leírni? Illetve a már benne lévő kérdések vásárlás előtt átnézhetőek-e?)

Szerintem naivitás azt hinni, hogy többet tehetönk itt, mint a fogyasztóvédelmet szolgálló meglévő intézmények, szervezetek, stb. együttvéve. Ezen az úton ők haladnak, és ők a jobbak.

2. olyan megoldást keresők, amiket a kereskedők önként is be tudnak tartani, ezzel javítva a fogyasztók helyzetét. Ha kell a kiskapun szereplő kulcslyukat használva erre szereplő útnak. A fórum egyértelmű előnye minden hivatalos szervvel szemben, hogy itt a párbeszéd kapcsán ilyen kis lépésekkel lehet kisebb nagyobb eredményeket elérni, és ez egy lehetőség.

Nem az off az igazi gond, hanem az, hogy ez a két elétrő irány teljesen más alapon keres megoldást, és érdemben megmerevedtek az álláspontok, és gyakori egymás minősítése, tökmindegy, hogy mistralt, infiniterealityt minősítjük, más kapcsán mondjuk azt, nem értesz hozzá, stb. amikor eljutottunk oda, hogy a két oldal (közös cél érdekében) nem tud kultúráltan beszélni, de mindkét oldal jól meg tud sértődni, beszólni, akkor vesztette el szerintem a fórum az értelmét.

Semmi másról nincs szó, mint arról, hogy mindkét oldalnak megvannak a maga képviselői, viszonylag extrém szinten is.

Nyilván a két megközelítés hívei között gyakoribbak a személyeskedések. Miért? Mert a két oldal között nem lesz azonos az értékrend, ami alapján a hozzászólásokat értékeljük, akinek a hozzászólásait szemétnek tartjuk, megkérdőjelezzük az értékét (az emberét is) azzal szemben ez gyakoribb.

Amíg nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy mindkét út képviselői megszólalhatnak, addig minden vita úgy fog kezdődni, hogy a másik visszaszólt, mindenbe beleköt. Van e rajta füstszűrős sapka...

Néhányszor leírtam: Ezért tartom értelmetlennek az itteni vitákat, és ma is tartom ehhez magam. Ha valamiért több időt töltök itt, és nem figyelek oda arra, hogy ezt a problémát figyelmbe vegyem, akkor bizony én is elég keményen lépek fel a másik oldallal szemben, hiába tudom, hogy értelmetlen.

Nagyon ritka, hogy a két megközelítés alapvető értékrendje szerint is ugyanaz a megoldás jelentsen kompromiszumot, ritkán közelednek az álláspontok.

Ezen nem moderálási elvek segítenek, hanem odafigyelés.

Miért?
Mert Joooe bizonyára nagyon jó moderátor, de az 1. utat járja, mint itt oly sokan. Ha ezen út járói összeállítanak moderálási elveket, és ezt keményen végrehajtják, akkor nem az off szűnik meg, hanem a párbeszéd.

A moderálási elveknél fontosabb lenne, ha az emberek mindkét módszert megértenék, és a kölcsönös sértések helyett beszélgetnénk, amíg ez nincs meg, sem moderálási elvekkel, sem keménykezűséggel nem lehet semmit elérni.
Ariadne
Azt hiszem, Joooe nem erre gondolhatott. A kereskedők jelenléte a fórumon szerintem hasznos, és nekik is ugyanúgy választ kell adni, mivel a jól tájékozott kereskedő hasznos a fogyasztóknak is. Az M betűs cégen kívül másokkal eddig nem voltgond, szerintem egyértelműen hasznos és előremozdító a jelenlétük.

Ezen kívül viszont igenis meg kell mutatni/mondani az egyszeri embernek, aki először kerül szembe egy jótállásos problémával, hogy mik a jogai, mire hivatkozhatnak. Szerintem legalább olyan jól meg tudjuk ezt mondani a legtöbb esetben, mint a fogyasztóvédelem, különösen FVF jelenléte miatt.

Az olyan jellegű offolások, mint amit múlt héten levágtunk, nem jók és nem kellenek, különösen a dolog személyeskedős oldala miatt - ilyenkor én jogosnak érezném a moderálást, természetesen magam ellen is.
Joooe
Kedves Elf a világért sem szeretném ezeket a vitákat elfojtani, amíg van aki ilyen-olyan dolgokról beszélni akar, akkor csak nyugodtan, ahogy mondod, ettől fórum a fórum. De aki kérdez, annak válaszoljunk, és ne beszéljünk annyira félre ott, egy pár megjegyzés erejéig rendben van ott is. Elvi kérdések megvitatásának, egyeztetéseknek is helye van. Egyszerű, nyitsz neki egy témát, és ott te vagy a főnök, engem nem zavar, ha nem tetszik majd nem olvasom. smile.gif

A vitastílusról is lehetne beszélni, én ebbe nem szólok bele.

A moderálás számomra továbbra sem arról szól, hogy a saját véleményem akarnám bárkire is ráerőltetni, csak apró formaságokra figyeljünk oda.

Azért ha az internet világát nézzük, a "fogyasztóvédelem meglévő szerveivel" szerintem fel vesszük a versenyt, a fórum nyíltságának komoly előnyei (és hátrányai biggrin.gif ) lehetnek.

szerk: nahát Ariadne, egész hasonlót írtunk sorcerer.gif
Joooe
További javaslat sorcerer.gif

A Hagyományos termékvásárlás és a Szolgáltatásokkal kapcsolatos fórumok részt tartsuk fenn tisztán a panaszoknak, kérdéseknek, a többi menejen az általános fogyasztóvédelembe vagy a társalgóba.
Ennek végrehajtásába - komoly ellenvetésig smile.gif - már bele is kezdtem.
Captain Crash

Én úgy gondolom, hogy a legfontosabb a fogyasztóknak nyújtott megfelelő tájékozatás. Ezen kell legyen a hangsúly. Ezért szorgalmazom, hogy minden más elméleti kérdést el kell különíteni és a jogértelmezési problémákkal küszködő emberek is ott értelmezgessék a jogszabályokat.
Mozigépész
A fórumon nem működik a privát üzenet küldés opciója, ezért ne küldjön senki privát üzenetet, úgy sem tudjuk elolvasni!
Mozigépész
Kaptam egy mailt, melyben az illető kérte az egyik panaszos témanyitó topikjában elhangzott nevének törlését.
Itt is szeretném leszögezni, hogy a témanyitó topikot nem tudjuk moderátorok módosítani, nem engedi a fórummotor.
A másik felmerült "probléma", ez a fórum nem HIVATALOS NFH fórum, itt mint én is magán emberek vannak, akik függetlenül az itt viselt "rangjuktól" a saját véleményüket kinyilváníthatják. Mindenkinek meg kell adni a saját vélemény kinyilvánítását, ez nem korlátozható, viszont ezt a megfelelő szavakkal.
""Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon. " Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. cikk "
"A magyar alkotmány nem szabályozza a véleményszabadság és így a szólásszabadság korlátozásait, így azok meghatározásáért az alkotmányossági felügyeletet ellátó szervek felelősek. "


Forrás: ktnye.akti.hu
van_egy_kis_problema
(Mozigépész @ 2010.02.26, 08:28) *

Kaptam egy mailt, melyben az illető kérte az egyik panaszos témanyitó topikjában elhangzott nevének törlését.
Itt is szeretném leszögezni, hogy a témanyitó topikot nem tudjuk moderátorok módosítani, nem engedi a fórummotor.
A másik felmerült "probléma", ez a fórum nem HIVATALOS NFH fórum, itt mint én is magán emberek vannak, akik függetlenül az itt viselt "rangjuktól" a saját véleményüket kinyilváníthatják. Mindenkinek meg kell adni a saját vélemény kinyilvánítását, ez nem korlátozható, viszont ezt a megfelelő szavakkal.
""Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon. " Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. cikk "
"A magyar alkotmány nem szabályozza a véleményszabadság és így a szólásszabadság korlátozásait, így azok meghatározásáért az alkotmányossági felügyeletet ellátó szervek felelősek. "


Forrás: ktnye.akti.hu



A "Schwantz" nevű fórumozó személyes adattal való visszaélést valósít meg.
A fórum neki ebben - igaz, technikai hiányosságai miatt, viszont saját szabályzata ellenére - segédkezet nyújt.
Innentől bizony felmerül a fórum, vagyis az üzemeltetők, adminisztrátorok, moderátorok felelőssége.

"Schwantz" polgártárs cikkében lebegtet egy jogi eljárást, melynek indításáról azóta sincs tudomásom, Valószínűnek tartom, hogy a számára kedvező kimenetel csekély valószínűsége miatt nem lépett ez ügyben.

Mivel a személyes adattal való visszaélés fennáll és lépéseim ellenére sem akar szűnni, egy általam indított perben nem a számomra kedvező kimenetel, hanem legfeljebb a kártérítés mértéke lenne kérdéses.
"Mozigépész" moderátor saját hozzászólásában egy egyoldalú tájékoztatás alapján véleményt nyilvánított, amelyet a cikkben nevezett cég akár hitelrontásként is értékelhet.

Nyomatékosan kérem "Mozigépész" moderátort, hogy járjon közben a fórum üzemeltetésében eljárni képes személyeknél, hogy a jogsértő állapot megszűntetését legkésőbb 2010. március 12-ig hajtsák végre.

Felhívnám figyelmüket saját szabályzatuk legalsó bekezdésére:
http://www.fogyasztovedelem.com/forums/ind...?act=boardrules


Közreműködésüket előre is köszönöm
Mozigépész
Mint már Önnek megírtam, nincs nekem jogom a kezdő hozzászólásban a módosítást végrehajtani. Azt is írtam Önnek, hogy én mint magánember és nem üzemeltető vagyok jelen a fórumon, így csak ugyan annyit tudok tenni amit Ön is megtett.
Amire felhívta a figyelmet, arra hívnám fel én is:
"Amennyiben oldalunkon olyan információkat talál, mely bármely szempontból kifogásolható, azonnal lépjen velünk kapcsolatba. A fórum tulajdonosainak lehetőségük van bármilyen kifogásolható információt, megjegyzést, adatot eltávolítani néhány napon belül."
van_egy_kis_problema
(Mozigépész @ 2010.02.26, 21:41) *

Mint már Önnek megírtam, nincs nekem jogom a kezdő hozzászólásban a módosítást végrehajtani. Azt is írtam Önnek, hogy én mint magánember és nem üzemeltető vagyok jelen a fórumon, így csak ugyan annyit tudok tenni amit Ön is megtett.
Amire felhívta a figyelmet, arra hívnám fel én is:
"Amennyiben oldalunkon olyan információkat talál, mely bármely szempontból kifogásolható, azonnal lépjen velünk kapcsolatba. A fórum tulajdonosainak lehetőségük van bármilyen kifogásolható információt, megjegyzést, adatot eltávolítani néhány napon belül."


Legyen szíves, adja meg a fórum üzemeltetőjének elérhetőségét.
Mozigépész
Tisztelt van_egy_kis_problema úr!
Szeretném felvilágosítani Önt, hogy az internetnek a lényege, hogy nem kell ismernem személyesen senkit ahhoz, hogy a neten bármelyik fórumon bár mit csináljak. Ergo nekem nincs plusz információm az üzemeltetőről, csak az amit Ön is megtalál az oldalon.
Sajnos arra nem tudok mit mondani, hogy Önnek nem válaszoltak, írtam én is, de ugyan úgy nincs válasz nem tudok mit tenni.
Magam részéről a téma be van fejezve, értelmetlen a vitatkozás.
http://www.fogyasztovedelem.com/forums/ind...00&MID=5429
van_egy_kis_problema
Vitára még messze nem került sor.
Schwantz
"van egy kis problema ur" engem is zaklat a maganemail címemen avval, hogy szedessem le innen ezt a panaszt, de a fenti dialógus alapján nem igazán tudom, hogy hogyan gondolja mindezt ?
Hiszen ha "mozigépész", mint egyetlen ember akivel kapcsolatba léphetek ebben az ügyben sem tudja ezt megtenni, akkor vajon mit vár tőlem ?



van_egy_kis_problema
(Schwantz @ 2010.02.28, 21:22) *

"van egy kis problema ur" engem is zaklat a maganemail címemen avval, hogy szedessem le innen ezt a panaszt, de a fenti dialógus alapján nem igazán tudom, hogy hogyan gondolja mindezt ?
Hiszen ha "mozigépész", mint egyetlen ember akivel kapcsolatba léphetek ebben az ügyben sem tudja ezt megtenni, akkor vajon mit vár tőlem ?



A "zaklat" kifejezés nem megfelelő. Üzenetet a fórum erre szolgáló funkcióján keresztül küldtem.
Hogy "Mozigépész" nem rendelkezik jogosultsággal, azt megértem.
Hogy Ön kivel tud vagy nem tud kapcsolatba lépni az ügyben, az nem érdekel. Nem is kell, hogy érdekeljen.

Ön törvényt sértett, én felkértem a helyzet megoldására. Őszintén remélem, hogy peren kívül sikerül.
Schwantz
Tisztelt weboldal tulajdonos, üzemeltető, moderátor !

Ezúton hozzájárulok és egyben kifejezetten kérem is az illetékes, az oldalon közölt adatokért felelős személyt, hogy az engem ezen a nyilvános fórumon "valótlant állító"-nak, illetve "vulgáris"-nak nevező, "van egy kis probléma" nevű úrimber kérésének megfelelően az általam írt, Önök által pedig közzé tett teljes, kapcsolódó topicot törölni szíveskedjen.

Erre egyrészt azért kérem Önöket, mert a téma érdekmúlás miatt teljességgel aktuálisát veszítette, másrészt pedig hogy a hivatalos szakvéleményét nyilvánosan nem vállaló "van egy kis probléma úr"-nak, (aki az én személyiségi jogaimat itt semmibe vette) személyiség jogai semmiképp se csorbulhassanak.

Tehát röviden azért, mert én úgy vagyok keresztény, hogy kenyérrel dobok vissza azoknak is, akik engem kővel dobálnak, mint ahogy azt pl. "van egy kis probléma" úr tette.

Közbenjárásukat előre is megköszönve,

Dániel András
károsult fogyasztó[quote]Tisztelt weboldal tulajdonos, üzemeltető, moderátor !

Ezúton hozzájárulok és egyben kifejezetten kérem is az illetékes, az oldalon közölt adatokért felelős személyt, hogy az engem ezen a nyilvános fórumon "valótlant állító"-nak, illetve "vulgáris"-nak nevező, "van egy kis probléma" nevű úrimber kérésének megfelelően az általam írt, Önök által pedig közzé tett teljes, kapcsolódó topicot törölni szíveskedjen.

Erre egyrészt azért kérem Önöket, mert a téma érdekmúlás miatt teljességgel aktuálisát veszítette, másrészt pedig hogy a hivatalos szakvéleményét nyilvánosan nem vállaló "van egy kis probléma úr"-nak, (aki az én személyiségi jogaimat itt semmibe vette) személyiség jogai semmiképp se csorbulhassanak.

Tehát röviden azért, mert én úgy vagyok keresztény, hogy kenyérrel dobok vissza azoknak is, akik engem kővel dobálnak, mint ahogy azt pl. "van egy kis probléma" úr tette.

Közbenjárásukat előre is megköszönve,

Dániel András
károsult fogyasztó
van_egy_kis_problema
Tisztelt Schwantz!

Ön félreértést félreértésre halmoz.

Én az ön személyiségi jogai ellen sehol egy szóval nem vétettem, ön viszont ellenem igen.

A moderátort az ő saját, 2. sorszámú hozzászólásának moderálására kértem föl, (nem áll rendelkezésére információ egy "sz*rnak a fejedre" kaliberű megjegyzéshez), az ön 1. számú témaindító hozzászólásának tartalmát nem áll módomban kritizálni.

A szakvéleményt nyilvános fórumon nem is kell "fölvállalnom", legalábbis előzetes megkérdezésem nélkül egész biztosan nem. Az a cég véleménye, érte az illető cég felel. Amennyiben a cég szabályai ellen vétve, saját szakállra döntöttem az ön kárára, legfeljebb akkor kellene nekem személy szerint fölvállalnom.

A jegyzőkönyvön szereplő nevet a médiától függően önnek ki kellett volna takarnia, kihagynia, kicsillagoznia, akármi.
Hogy ez nem történt meg, az a probléma.
Remélem, elhárítása érdekében fórumhozzászólásoknál komolyabb és hathatósabb lépéseket is tesz.
Mozigépész
(van_egy_kis_problema @ 2010.03.01, 14:46) *
(nem áll rendelkezésére információ egy "sz*rnak a fejedre" kaliberű megjegyzéshez)

Tisztelt probléma!
Mivel nem ma születtem, így van némi tapasztalatom saját bőrömön, így engedhessék meg nekem, hogy azt mondjam amin én átestem, és a véleményemet kinyilvánítsam. A kifejezés eme kicsillagozott mivolta miatt mindenütt elfogadott, ezek szerint csak az Ön önérzete nem, akkor van alapja a dolognak?
Viszont ez a fórum nem ilyen vitáknak ad helyet, és a topiknyitó is kérte, a topikot TÖRÖLNI FOGOM ma este, most pedig ZÁROM!!
Schwantz
Tisztelt Mozigépész Úr !

Köszönöm közbenjárását az ügyben !

Csak így biztosíthatjuk, hogy a még un. "Magyarország"-nak hívott közigazgatási egységben nem csak fogyasztói jogokra ne is lehessen gondolni, hanem a szabad véleménnyilvánítás jogának elavult intézménye is végre a feledésbe merülhessen !
Így, ilyen praktikákkal tudják biztosítani maguknak egyes cégek, egyes alkalmazottak, hogy bármilyen jogi vagy erkölcsi vagy hírnévbeli következmény nélkül bármit megtehessenek a jóhiszemű vásárlóval.

Pontosan ez történt most is és amíg mi szégyellhetjük magunkat, hogy megnevezzük a felelősöket vagy azt mondjuk, hogy "sz*rnak a fejünkre", addig ezek a törvényeken kívül álló, soha felelőssé semmiért nem tehető természetes és jogi személyek kétpofára röhögnak a markukba, ami tele van a megkárosításunkból származó Júdáspénzel...

Ennyit a demokráciáról, kereskedelemről, és annak hazai jövőjéről !

Köszönöm, hogy mindeddig publicitást biztosított az én személyes és nagyon tipikus problémámnak itt, és hogy végül mindannyiunk kérésére törli azt !

Munkájához sok sikert kívánva, tisztelettel,

Dániel András
károsult
van_egy_kis_problema
Tisztelt Schwantz!


Legyen szíves, és olvassa át amit írtam illetve kértem, ezután próbálja indulatokat félretéve értelmezni.
Hamar rájön, hogy önt jogaiban nem korlátoztam és nem is próbáltam.

Én felelősség alól nem próbáltam kibújni, ön ezt nyilvánvalóan (és remélhetőleg jóhiszeműen) összekeveri a személyes adataimhoz való jogaim érvényesítésével.
Hibás következtetés, a témaindító cikk e nélkül is tökéletesen érthető és pont annyira hiteles a nyilvánosság számára, mint a nevemmel ellátva, ellenben ez utóbbi eset jogokat sért.

Még egyszer leírom: számomra elegendő ennek az állapotnak a megszűntetése.
Ahogy a másik fórumon, aktív adminisztráció mellett kb. öt percen belül meg is történt és a vitát semmiben nem befolyásolta.
Tegye meg nyugodtan más fórumon is megjegyzéseit, egy szavam nem lehet ellene, míg a jogaimat nem sérti.

Ön legfeljebb a nevezett céggel áll jogviszonyban, velem nem, amíg jóhiszeműen, józan észnek megfelelően és a cég szabályainak megfelelően járok el. És még ezen kívüli esetben sem nevezhetne meg, mivel az az én birtokomban lévő adat és ez nem az a hely, ahol ön felhasználhatja. Ilyen egyszerű.

Hogy a kamerát és garanciáját érintő döntésem az ön számára nem kedvező, azt semmilyen személyes, magyarsága vagy kereszténysége elleni indulatom nem befolyásolta, nem is befolyásolhatta, ezért ezt a feltevését itt és korábban küldött magánlevelemben is visszautasítom.
Egyszerű műszaki probléma, melyet ön látott el ilyen drámai szövegkörnyezettel. Sem az itteni kevés, sem a másik fórumon előforduló nagyobb számú hozzászóló nem terelte ilyen útra a vitát, csak ön.


Minden jót

Tisztelt Mozigépész!


Ugyancsak mindenütt elfogadott, hogy a moderátor nem foglal állást. Amíg nem tájékozott, addig biztos nem.
A kicsillagozott közönséges és rosszhiszemű kifejezésről csak annyit, nem csak a leírt karaktersorozat, hanem a neki szánt jelentés is számít.
Mindegy, ezen valóban fölösleges vitázni.

A továbbiakban minden jót
Mozigépész
Tisztelt valaki!
Egy moderátornak is lehet magánvéleménye, mint mindenkinek. Ha önnek ez sértő tegyen panaszt a megfelelő szervnél!
Innentől élve a hatalmammal az ilyen megnyilvánulások TÖRÖLVE lesznek!
Mozigépész
Alex3 érthetetlen kérdését töröltem!
Mozigépész
Alex3 hozzászólásait moderáltam, feleslegesen nyitott topikot kétszer is, ugyan abban a témában!
Mozigépész
Alex3 ismételten új topikot nyitott. Ment neki az utolsó figyelmeztetés, majd a kitiltás, ha nem a megfelelő topikba ír, és feleslegesen nyitogat topikokat!
TESSÉK BETARTANI A SZABÁLYOKAT!
Mozigépész
Töröltem ÉN hozzászólását, csak idézet olt benne.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.