Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Hűtő
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Műszaki cikkek
1, 2, 3
Ősanyú
Sziasztok!

2006 03.04-én vettünk egy Gorenje hűtőszekrényt. Ami június 10-én elromlott.
Mivel ez szombat volt hétfőn jelentettük be a szervízbe. Mivel szombaton nem lehetett elérni a szervízt.
Ugyebár ez garanciális. Kijött egy szerelő júni 14-én és megállapította, hogy nem működik. Elromlott a kompresszor. Akkor azt mondták, hogy pár napon belül jönnek.
Azóta sem jöttek. A szervízt hívtuk, de nem vették fel.
Amikor eltudtam érni őket leráztak azzal hogy majd hívnak.
Ma hossza kiabálás és fenyegetőzés hatására itt vannak és szerelik.
Az lenne a kérdésem, hogy érdemes-e kártérítést kérni a szervíztől, amiért az ő hibájukból nem szerelték hamarabb meg. Ugyan is az alkatrészt már a múlthéten kedden megkapták. És nem tudom tudja-e valaki, hogy a 15 napos határidő, amíg nekik meg kellene javítani a gépet az 15 munkanap vagy 15 nap?
Előre is köszi.


Ősanyú
Kenderice
(Ősanyú @ 2006.06.30, 16:29) *

...És nem tudom tudja-e valaki, hogy a 15 napos határidő, amíg nekik meg kellene javítani a gépet az 15 munkanap vagy 15 nap?
Előre is köszi.
Ősanyú


Olyan már régen nincs, hogy 15 napos határidő. Akár hónapokig is javíthatják. Csak TÖREKEDNIÜK kell a 15 napos hibajavításra. Az meg, hogy kinek mi számít törekedésnek...
toreki
Viszont ha egész nyáron nem tud meginni egy jó hideg sört, akkor a jelentős kényelmetlenség miatt elállhat a szerződéstől. (Egyébként meg ezért kell Hajdu, Lehel meg hasonló magyar csodákat vásárolni, azokhoz minden sarkon kapni alkatrészt.)
crix
(toreki @ 2006.06.30, 16:57) *

Viszont ha egész nyáron nem tud meginni egy jó hideg sört, akkor a jelentős kényelmetlenség miatt elállhat a szerződéstől. (Egyébként meg ezért kell Hajdu, Lehel meg hasonló magyar csodákat vásárolni, azokhoz minden sarkon kapni alkatrészt.)



OFF

ÚRISTEN!!! egész nyáron hideg sör nélkül???
ez tényleg jelentős kényelmetlenség, tuti, hogy milliós kártérítést perelnék biggrin.gif

ON
rykee
Sziasztok,
segítséget szeretnék kérni!

Samsung SR-32NMB típusú készülékünket 2004. szeptember 23-án vásároltuk. Azóta már többször előfordult, hogy minden (látszólagosan) különösebb ok nélkül nem hűtött. Az első alkalommal megoldódott a probléma magától, de ez év februárjában a garanciális javítást igénybe kellett vennünk. Ekkor pár napon belül megérkeztek a szerelők, lefeszítették, -s ezáltal két helyen el is törték a hűtő belső burkolatát,- majd megállapították, hogy a felül elhelyezkedő fagyasztóból a hideg levegőt nem tudja az alsó hűtőtérbe lejuttatni a készülék. Elmondásuk szerint ennek több oka lehet. A javasolt megoldásuk az volt, hogy hajszárító segítségével leolvasztották a látható helyeken levő jeget, s kész. A terápia ez év június 16-ig hatott; ekkor ismét megromlott benne minden étel mire hazaértünk. (18, majd 24 fok volt a hűtőben.) Készülékünkre 2006. 06. 19-én hibabejelentést tettünk a szekszárdi szerviz szolgálatnál (Ekron Eloktronika). Ígéretet kaptunk arra, hogy a szerelők visszahívnak az nap, hogy meg tudjuk beszélni a javítás időpontját. A mai napig nem került sor sem a telefonhívásra, sem a javításra. Június 26-áig vártunk, ha nem is türelmesen, ekkor felkerestük személyesen a szervizt s kértük a segítségüket, hogy végre történjék valami a javítás érdekében, mert a 35-36 fokos hőségben nehéz hűtő nélkül élni. Több perces beszélgetés után az ügyintéző hölgy tett egy kijelentést, ami megdöbbentett: "A szerelők nem tudnak kimenni, mert klímát szerelnek." Számtalan kérdést tudtunk volna feltenni ezen kijelentése kapcsán, de türtőztettük magunkat. Minden esetre elgondolkodtatónak tartjuk, hogy mi a fontosabb a szerviz számára. Határozott fellépésünk következtében annyit értünk el, hogy a szerviz vezető kijött az nap délig, s megnézte a hűtőt. De szó szerint, mert szerszámot nem is hozott magával. Ígéretet tett arra, hogy 2 óra körül, amikor visszaér a székhelyre megnézni, hogy a szükséges alkatrész van-e (akkor még az nap megjavítják) vagy meg kell rendelni (2-3 nap), s aztán visszahív. Nem hívott, így mi hívtuk fel, hogy mit sikerült megtudnia, mivel nem szívesen töltenénk azzal a napot, hogy csak várunk, hisz már egy hetet vártunk. Ismét csak egy ígéretet kaptunk, miszerint abban percben ért be az irodába, iszik egy pohár vizet, s visszahív. Ez a mai napig nem történt meg. Mi hívtuk azóta, többször is a szervizt, hogy hogy áll az ügy, s mit tudnak. Érdemleges választ nem kaptunk. Így vettük a bátorságot s felhívtuk a Samsung gyár ügyfélszolgálatát, ahol egy kedves férfi hang megígérte, hogy utána néz. Ugyanis az alkatrésznek, mert 2-3 napon belül akkor is meg kell lennie, ha nincs az országban, s azt Angliából rendelik meg. Július 4-én ebédidőben ismét bementünk a szervizbe, hogy tudnak-e valamit mondani. Az ügyintéző hölgy kissé ironikusan közölte, hogy a gyárból már hívták, s temérdek munkája közepette nem volt egyszerű feladat utána nézni-e a kérdésnek. Ismét csak egy eldobott mondat erejéig fordított ránk figyelmet: Az alkatrészt megrendelték. Mint ahogy korábban a cég vezetője, s a Samsung gyár ügyfél szolgálati referense is elmondta, hogy ez max. 2-3 nap lehet, még külföldi szállítás esetén is. Június 26-ától július 4-ig nem 2-3 nap telt el, még akkor sem, ha mindezt munkanapokban számolom. A 4-én feltett kérdéseinkre a válasz annyi volt, hogy a főnök szabadságon van s legközelebb hétfőn (júl. 10.) lesz. Ez azt hiszem ismét nem nevezhető vigasztaló válasznak. Míg soroltuk a fentebb említett ügyintéző hölgynek a panaszainkat, s kértük, hogy állítson ki olyan "igazolást", mely tartalmazza: mikor jelentettük be a hibát, s mi történt azóta, közölte hogy neki erre nincs joga, s többször felvette a csörgő telefont s bájosan cseverészett. Magyarul arra sem vette a fáradtságot, hogy ránk s a problémánkra figyeljen.

Ekkor határoztuk el, hogy immár végig járjuk a lépcsőt, s kiállunk azért, hogy a következő problémával küzdő embernek ne ilyen körülmények közt kelljen ügyeit intéznie. Így kérem segítségüket egyetlen kérdés megválaszolásában: Mit tehetünk ebben az esetben?
Köszönöm a segítséget!
rykee
huto
Sziasztok.

Tanulságos volt olvasni a történeteiteket, azért is mert most ment tönkre az alig 1,5 éves Indesit hűtönk(re).

1. Javaslatom, hogy valami olyan statisztikai oldal is készülhetne, ahol a a konkrét termékekre beérkezett hiba számokat tartanák nyilván.
Innen minden új terméket vásárolni szándékozó tájékozódhatna, hogy melyikre a lagtöbb a panasz.

2. további tervem, hogy a törvényhozó figyelmét felhínám arra az apróságra, hogy egy hűtőgép nem egyenértékű mondjuk egy DVD lejátszóval - aki nem hiszi húzza ki a hűtőjét egy hétre a nyáron-, azért, hogy ebben az esetben tegyenek szigorításokat - pl legyen állandó ügyelet,-szervíz és a javítási határidő legyen 2 vagy legfeljebb 3 napos.

3. ennek a forumnak nagyobb nyilvánosságot kellene szerezni, hogy minden vásárló a vásárlás előtt - tehát még idejében - gyűjthessen ilyen jellegű információkat is

segítségeteket várom, hogy fentiekkel kapcsolatban szerintetek kihez fordukhatnék pontosan?
Captain Crash
1. Minden hasonló jellegű kezdeményezést támogatok, embert kell találni rá, aki megcsinálja, tudsz?
2. A jogalkotók szerintem pont ilyenekért fogalmazták bele a jogszabályokba, hogy a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégeznie. A 15 napot a kereskedők értelmezik úgy, hogy ennyi napjuk mindenképpen van rá, holott a jogszabály egyértelmüen azt mondja, hogy ez a maximum, de mindenképp ezen belül kell elvégezzék a kijavítást, kicserélést, és mindneképp a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül. Tehát nem legfeljebb 15 nap, vagy a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül, hanem itt egy "és" kapcsolat van, mindkettőnek teljesülnie kell ahhoz, hogy jogszabályi kötelezettségének eleget tegyen. Egy családi mosógép, vagy hűtő esetében nyilván a 15 nap az már jelentős kényelmetlenségnek számít, el lehet állni a szerződéstől. Más kérdés, hogy legtöbb esetben sajnálatos módon a kereskedő csak bírósági ítélet után hajlandó visszafizetni a vételárat.
3. A nagyobb nyilvánossághoz elég jó úton haladunk, egyik módja, hogy kereskedőket is idecsábítsd, és nagyobb nyilvánosságot szerezz a fórumnak, az az, hogy amikor problémád adódik egy jótállási ügyintézés kapcsán, akkor felhívod a kötelezett figyelmét, hogy majd ezen a fórumon megemlíted szépen. wink.gif Nekem ez bevált, a Mistral is idetalált...
Ariadne
OFF:A Bluefish is idetalált, kb. az egyetlen normális ember a cégtől...

ON: Ha 1,5 év után elromlott a hűtőd, valszeg van még rá jótállás, vagy ha az nem, szavatosság biztosan. Ha leírsz pár részletet, elolvassuk, és lehet, hogy tudsz még tenni valamit, sőt... smile.gif
huto
Köszönöm a válaszokat.

1.Persze van jótállásom. tegnap kint is voltak a szervízesek, nézegették egy darabig, tekergették a gombokat mire elindult. Mondták, hogy ez néha megesik, várjunk még vele. Vártunk. Nemegészen két óra múlva megint megállt. Pénteken jönnek megint - állítólag cserélni kell az elektronikát.
De ahogy írtátok, hűtő nélkül az elég jelentős kényelmetlenség, főleg kisgyerekkel.
A helyzet, hogy sok rosszat hallottam az Indesitről, nagyon kiváncsi lennék, hogy csak én vagyok peches, vagy tényleg gagyik.

2 rendben a márkaszervízesnek és a forgalamazó MM-nek is jelzem, hogy ezen a fórumon is megírtam a sztorit.
Ariadne
Pusztán az, hogy jelezted nekik, írtál ide, nem igazán jó semmire, legfeljebb elnéznek ide és vitatkozhatunk valamelyikükkel. De a te ügyed továbbviteléhez vásárlók könyve beírás kellene, és /vagy tértis felszólító levél, hogy most már végre haladjanak vele. Ha legközelebb jönnek, ragaszkodj mindenképp jegyzőkönyv felvételéhez arról, mi a hiba. Ezt egyébként kötelesek is lennének adni.

Egyébként most egy felültöltős Indesit moszógépet használok, semmi baja, van a családban egy másik is, elöltöltős, az is jól megy. Szeretem a 7-es 30 perces programot, sok mindenre jó. smile.gif Viszont olyan ismerős is van, aki már a második 3 hetes javítási körét futja... Szóval úgy tűnik, amíg jó, addig jó, de utána... rolleyes.gif Én a gyanúsan egybehangzó szerviz tapasztalatok után azt hiszem, inkább valami más márkát veszek majd magamnak. Csak nincs tippem, Whirlpool szintén nem túl jó, mi van még nagyobb márka? unsure.gif
Iván
(Ariadne @ 2006.08.24, 14:34) *

Pusztán az, hogy jelezted nekik, írtál ide, nem igazán jó semmire, legfeljebb elnéznek ide és vitatkozhatunk valamelyikükkel. De a te ügyed továbbviteléhez vásárlók könyve beírás kellene, és /vagy tértis felszólító levél, hogy most már végre haladjanak vele. Ha legközelebb jönnek, ragaszkodj mindenképp jegyzőkönyv felvételéhez arról, mi a hiba. Ezt egyébként kötelesek is lennének adni.

Egyébként most egy felültöltős Indesit moszógépet használok, semmi baja, van a családban egy másik is, elöltöltős, az is jól megy. Szeretem a 7-es 30 perces programot, sok mindenre jó. smile.gif Viszont olyan ismerős is van, aki már a második 3 hetes javítási körét futja... Szóval úgy tűnik, amíg jó, addig jó, de utána... rolleyes.gif Én a gyanúsan egybehangzó szerviz tapasztalatok után azt hiszem, inkább valami más márkát veszek majd magamnak. Csak nincs tippem, Whirlpool szintén nem túl jó, mi van még nagyobb márka? unsure.gif



Bosch is jó volt amíg el nem adták, ( azóta a Siemens is Bosch ), nekünk az van és nagyon jó gépezet, ha nagyon sok pénzem lenne akkor Miele gépet vennék ,ezek jók

huto
Egy Miele-t én is kinéztem magamnak - még spórolnom kellenerá vagy két évig

Beszéltem a fogysztóvédelmnél Szalkai Péter úrral, aki elárulta, hogy az Indesit bizony nehezen adja be a derekát cserére, de azért bíztatott, hogy hívogassam csak ki a szervízt.
Írtam levelet Kiss Péternek a garancia és szavatosság ügyében - megemlítettem a statisztikai honlapot is.

Várom válaszát - persze gondolom nem lesz egyből törvény módosítás -de azért megírtam.
kaktusz
(huto @ 2006.08.25, 11:27) *

Egy Miele-t én is kinéztem magamnak - még spórolnom kellenerá vagy két évig

Beszéltem a fogysztóvédelmnél Szalkai Péter úrral, aki elárulta, hogy az Indesit bizony nehezen adja be a derekát cserére, de azért bíztatott, hogy hívogassam csak ki a szervízt.
Írtam levelet Kiss Péternek a garancia és szavatosság ügyében - megemlítettem a statisztikai honlapot is.

Várom válaszát - persze gondolom nem lesz egyből törvény módosítás -de azért megírtam.


Nekem egy évvel ezelőtt a Rákóczi Szervízzel volt dolgom, akik vállalják többek között Indesit gépek garanciális javítását is. Az eljárásuk, hozzáállásuk nagyon szimpatikus volt.
Próbálkozz velük.
huto
Köszönöm, ha nem jutok előbbre megpróbálom.

Az elején azt gonbdoltam hátha egyszerűbben megúszum, mint 'sorstársaim', de úgy néz ki nem.

Ahogy ígérték pénteken jöttek ismét javítani. Csakhogy mostmár nem az elektronika ment tönkre, hanem a motor, azt viszont egy másik ember csak hétfőn tudja megjavítani.

Felhívtam hát az INDESIT ügyfélszolgálatát, ahol tájékoztattak arról hogy a rendelet ami érvényben van egy nagy nulla (szó szerint ezt mondták), és mondtak még valami érdekeset, a központ 30 napig (!!!) nem vehet fel megrendelést javításra. (kérdésemre, hogy ez hogy fér meg a 15 napos"törekedéssel" annyit válaszoltak, hogy általában úgy is külföldről kell alkatrészt rendelni az pedig eltart akár 30 napig is).
hát így állunk.
Ezt is megírom a Kiss Péternek, és kérlek írjátok meg ti is, hogy a rendeletből milyen kellemetlenségek értek benneteket.
címe: 'kiss.peter@szmm.gov.hu'.

üdv
Joooe
Bár konkrét határidő valóban nincs, 30 nap szinte biztosan nem jogszerű, kicsit sántít az ügyfélszolgálat jogértelmezése smile.gif
A 15 napra törekvést annak fényében kell nézni, hogy a Ptk. szerint megfelelő határidőn belül, jelentős kényelmetlenség okozása nélkül kell a kijavítást illetve kicserélést elvégezni. Így a jogszabályban előirányzott "puha határidő" többszörös, nagyságrendi túllépése nem maradhat következmények nélkül, ez már általában az okozott jelentős kényelmetlenségre hivatkozva feljogosít az elállásra, azaz a vételár visszakövetelésére.
huto
köszönöm,

erre hajtok én is, mert szerintem ebből már nem lesz működő sosem. valszodra alapozva írtam faxot az ügyfélszolgálatnak.
Captain Crash
Az ügyfélszolgálat tájékoztatása egy nagy nulla, mert ebből is látszik, hogy nem a jogszabályok betartására, vagy a fogyasztók elégedettségére törekszenek.

Jogszabály szerint: A kötelezettnek törekednie kell, hogy a kijavítást vagy kicserélést - a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel - , a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül, legfeljebb 15 napon belül elvégezze.
Az, hogy Ő ezt hogyan teszi, az már a saját belügye kell legyen. Attól, hogy neki nem érkezik meg időre a rendelés még nem jelenti, hogy mentesülnie kell a következmények alól.
Nem is értem hogyan gondolják, hogy mindenféle okokra hivatkozva akkor ezek szerint hónapokat várathatnak. Van ötletem arra, hogy hogyan segítsék elő a jogszabályi kötelezettségük betarthatóságát: tartsanak raktáron azokból, amik általában meghibásodnak...enélkül nem is értem hogyan törekednek. A másik pedig, hogy ez a 30 nap is nevetséges, mert ma már a rendelés sem ilyen lassú. wink.gif Vagyis nem mindenhol. De mint mondtam, ettől még feléd kötelesek teljesíteni.
Ariadne
A Kiss Péternek való írás helyett inkább személyes asztalcsapkodást kellene végrehajtani, illetve vásárlók könyvében és/vagy tértivevényes levélben felszólítani őket a jótállási kötelezettség teljesítésére. Helyetted más nem fogja elintézni, írhatsz akárkinek, még a fogyvédelem sem fog tenni semmit (nem tehet ugyanis). Szóval tessék az asztalra csapni. Egyébként ugyanezt játszották el egy ismerősömmel is, szóval emgerősíthetem, hogy gyakorlat náluk a dolog...
huto
Maximálisan egyet értek. Néztem egy ilyen készülék - lényegében - nem túl bonyolult (legalábbis az enyém) van benne 1 motor, 1 elektronika, és 1 db ház. Tehát az első kettőből nem nagy kunszt raktáron tartani.
((De a helyzet az, hogy az INDESIT szervízesek nem cserélnek motort - azt egy külön alvállalkozó végzi.))
Captain Crash
Akivel te szerződést kötöttél, az a kötelezett. Az, hogy Pista bácsit, vagy Teri nénit bízza meg a kijavítással, vagy kicseréléssel, nem a te gondod. Ha akit Ő megbíz nem teljesít, azért is Ő a felelős. Nem mentesül a jótállási kötelezettsége alól. Kössön olyan szerződést Pista bácsival, vagy Teri nénivel, hogy abban az esetben, ha miatta nem tudja a jogszabályi kötelezettségeit teljesíteni, akkor is védve legyen a háta. Ha nem kötött? Hát az Ő baja.
Feléd teljesítenie kell, ahogy nem hivatkozhat arra, hogy kék az ég, vagy, hogy otthon család gondjai vannak, nem hivatkozhat arra sem, hogy de hát xy miatt van...
huto

Igazad van, nem várhatjuk mástól a probléma megoldását. Az asztalcsapkodások, faxok, levelek megvoltak. (hogy ennek hatására vagy nem, meg is javították) De ahogy te is írtad a fogyasztóvédelem (saját bevallása szerint is) sem tehet túl sokat. Épp ezért tartom fontosnak, hogy a rendeletet is szigorítsák - hogy az kevesebb kibúvót tartalmazzon a link gyártóknak. És egy biztos, ennek szigorítását a gyártók és forgalmazók nem fogják kezdeményezni, tehát nekünk kell. Azért, hogy legközelebb ne legyen ekkora kínszenvedés egy hiba kijavítása.

Kérdés: a kicserélt alkatrészekre milyen garanciális és szavatossági feltételek vonatkoznak ???
Captain Crash
Hogyan várhatnánk el, hogy egy hatóság egy polgári jogviszonyba beleszólhasson? Amin változtatni lehetne és kellene is az a hatóság hatáskörének bővítése, a kiszabható bírságok költségeinek fixálása, mindemellet fokozatos létszámnövelés. Nem a jogszabályok enyheségével van az elsődleges gond, hanem azzal, hogy azt sokan áthágják. Ha szigorúbb jogszabályok lennének, mégtöbben áthágnák, s nem hiszem, hogy a kereskedőknek, vagy a fogyasztóknak a céljait szolgálná egy olyan jogszabály, amelyet senki sem tart be. De erről van egy külön topic, fenntebb megtalálod itt.

Kicserélért alkatrészre a jótállás ill. szavatosság újraindul.
huto
Kicserélért alkatrészre a jótállás ill. szavatosság újraindul.
[/quote]

Köszönöm.

úgy gondolom a szigorítás a vevők érdekeit szolgálná, könnyebb lenne jogorvoslatért fordulni. Önnmagában az asztalcsapkodás csak az egyedi ügyeken segíthet. De új hiba esetén, újra indul az egész sztori. Vagy gondolj azokra akik nem mernek/akarnak/tudnak kiállni magukért.

Ha megérkeznek a válaszok (forgalmazó / kereskedő / szervíz) megírom.

üdv
Captain Crash
OFF: Akik jelenleg ismerik a jogaikat, azok kétségkívül rátermedtebben intézik a jótállási ügyeket. Ennek ellenére nem látom jónak a jogszabály jelenleginél sokkal nagyobb szigorát. Vannak pontok, amiben természetesen nem ártana konkrétabban fogalmazni, vagy legalább egy BH, amit fel lehet hozni, de ez nem vezet a nagyobb jogszabályi szigorhoz. Én továbbra is abban látom a javulás lehetőségét, amit korábban párszor már írtam. Kiemelve, hogy a tájékoztatás a legfontosabb. smile.gif
toreki
(huto @ 2006.08.29, 12:00) *
Épp ezért tartom fontosnak, hogy a rendeletet is szigorítsák - hogy az kevesebb kibúvót tartalmazzon a link gyártóknak...
Szerintem itt nem a gyártó a link. Ahogy CC is írta, ha a forgalmazó törekedni akar a 15 nap betartására, akkor tartson raktárkészletet. Ígyis-úgyis kell az alkatrész, mondjuk minden 100 eladott hűtőnként 1-1 db motor (kompresszor) és elektronika. Ha beépítette, egyből rendel újat. Én ezt tekintem 15 napra törekvésnek.
asdf
En meg azt, hogy kettot tart, es ha az egyiket beepitette, akkor meg nem tarja kette a karjat, hogy most 3 hetig semmi sincs wink.gif /meseltem ugye a kb. 4 honapig(!) szervizben allo nyomtatorol, amely egy ezer forintos csoportkerek japanbol hazankba erkezese miatt csucsult ott annyit, mert nyilvan a szerviz belehalt volna, ha tart egyet raktaron. De vegulis oruljek, hogy megcsinaltak, es nem kirohogtek, h uram, ez egy 5 eves matrixnyomtato, dobja mar ki es vegyen ujat, nem? wink.gif
huto
Sziasztok, a neten olvastam egy sztorit, ide másolom, érdekesség gyanánt.

" Nehogy elbízza magát az ElectroWorld, az elõzõ sztorira rákontrázunk. "Egy naiv vásárló"
vásárolt náluk LG hûtõt, ami szétesett és kiderült, hogy a garanciát sem a hivatalos
forgalmazó, hanem a kütyüdiszkont állja:
Tudom, furcsának számít, hogy az ember a nagy nyárban hûtõt vásárol (mert a régi
elromlott), mi mégis erre a perverzióra adtuk a fejünket, plusz több mint százezret a
családi kasszából. Történt tehát, hogy bementünk a budakalászi EW üzletbe, és nagy
örömmel kiválasztottunk egy LG hûtõt (konkrétan a GR 399 SQ típust), és vártuk, hogy
hazahozzák. Mint a mesében, 3. nap, 3000 Ft-ért megérkezett a család új tulajdona, és
ha már új hûtõ, szép nagy, gondoltuk, televásároljuk. Mivel nyaralás elõtt álltunk, a
fagyasztó rekeszeket is szép sorban telepakoltuk, pizza, csirkemell, pulykamell, és
még számtalan alapanyag. Tudtuk azt is, hogy augusztus 20-án érkezünk majd haza a
nyaralásból, tehát minden zárva lesz, kézenfekvõ volt, hogy csak benyúlok a
fagyasztóba, és remek kis vacsorát készítek. Hú, mekkorát tévedtem...
Amikor hazaértünk, még nem tûnt fel semmi, csak az, hogy a vakáció üzemmód
átkapcsolása után sem lett hûvösebb a hûtõben. Az igazi döbbenet akkor következett,
amikor kinyitottuk a fagyasztót... Azt a szagot, színorgiát, egyebeket, ami ott
fogadott nehéz leírni. Minden összeolvadt mindennel, természetesen meg is rohadt...
nem is részletezem inkább, tekintettel az érzékeny gyomrúakra. Végül maradt a
pizzarendelés, mert a hûtõrész melegében a tojások megromlottak, a szalámi majd’
elmászott, a sajt is érdekes állapotban leledzett.
Hétfõn nekiugrottunk a szerviz keresésnek, garanciális még bõven a gép (talán 3
hónapos volt), LG-ék elvileg arra is adnak garanciát, hogy 24 órán belüli kiszállással
javaítják vagy cserélik az elromlott gépet. Hát, ehhez képest alig sikerült egy olyan
szervizt találni a garanciapapírról, aki valóban LG-vel foglalkozik, és akik
hajlandóak voltak másnap reggelre kijönni – az LG Ügyfélszolgálati központ magyarul
alig beszélõ kolléganõje ugyan rögzítette a javítási igényünket, de ennél több nem
történt. Az is elhangzott, hogy õk nem javítási garanciára értették a 24 órát, hanem a
kapcsolatfelvételre...
Végülis szerdán kijött egy szerelõ, aki megállapította, hogy gyári hibás a készülék,
elszivárgott a gáz, illetve a motor is károsodott – tiszta olaj lett a keze, amikor
esetleges külsõ behatást keresett a motoron – nem javítható, cserélni kell. Csütörtök
reggelre meglett errõl a hivatalos papír is, közben én megkerestem a LG
ügyfélszolgálatát a panaszommal, és megkérdeztem, ki az, aki felelõsséggel tartozik az
önhibámon kívül keletkezett káromért, illetve a kényelmetlenségért – egy úr kedvesen
megnyugtatott, hogy a káromat az LG téríti majd meg.
Oké, megnyugodtam, örültem, hogy egyszer nekem is sikerült európai szintû ügyintézésbe
belefutnom. Ehhez képest hidegzuhanyként ért, hogy a szerviz szakvélemény átadásakor a
férjemnek azt mondták, a készüléket nem az LG hozta be Magyarországra, hanem az
Electro World, így majd õk kártalanítanak.
Irány a bkalászi áruház, a vevõszolgálatos teljesen hülyének nézett, „mit képzelek én,
õk nem jótékonysági intézmény, nem foglalkoznak kártalanítással, meg különben is, hogy
ellenõrzik, hogy mi volt az én mélyhûtõmben”. A pofátlanság netovábbja volt, hogy
jópofizva azt is felvetette a vevõszolgálatos kolléga, hogy valóban javíthatatlan-e a
hûtõ, vagy csak nem akarták megjavítani.
Már-már ott tartottunk, hogy hálásak lehettünk azért is, hogy másikat akartak adni, az
csak a kérdésemre derült ki, hogy ugyanebbõl a Cseh-szériából, de majd azt a hûtõt is
csak kedden kapom meg, mert akkor megy körbe a "garanciajárat”. Azt is megjegyezte a
ügyfélszolgálatos, hogy pechesek vagyunk, mert csütörtökön is megy egy ilyen járat, de
hát épp csütörtök este van, úgyhogy már semmiképpen sem férünk bele a körbe.
Kérdeztem tõle, hogy egy 7 hónapos kisbaba szülõjeként mennyire lenne boldog a
tudattól, hogy még majd egy hétig (benne egy hétvégével) nem használhatna hûtõt,
magyarán, mindent lehetett kidobni, ami nem fogyott el azonnal.
A stíluson, a sorozatos kioktatásokon, illetve az idõközben (nem általam, hanem a
ügyfélszolgálatos által) kihívott vezetõ hozzáállásán bedühödve immár ragaszkodtam
ahhoz, hogy a pénzem adják vissza, és elmegyek máshova hûtõt venni, talán szombatra
megint visszatér az életünk a normál kerékvágásba.
Ekkor elég pikírten közölte a srác, hogy úgyis csak akkor lesz pénzünk, ha majd õk
jövõ hét kedden elszállítják a hûtõt, tehát legkorábban szerdán mehetek majd csak a
pénzemért, vagy, ha én elõbb behozom, akkor elõbb kapom majd vissza az árát (ennek a
megjegyzésének a hatására döntöttem el, hogy megírom a sztorit a Homárnak).
Az idõrendiség kedvéért: a hûtõ elromlása aug 20-án derült ki, 23-án jött a szerelõ,
24-én mentünk el az EW-be, 29-én szállították el az elromlott gépet, a pénzünket végül
aug 30-án kaptuk vissza. (Az LG hivatkozott telefonos ügyfélszolgálatának péntekre,
25-re sikerült egy szerelõt küldenie.)
"Vicces" volt az is, hogy az EW a házhozszállítás árát nem fizette vissza, az indok az
volt, hogy ott mi egy szolgáltatást vettünk igénybe (igaz, hogy önhibánkon kívül semmi
haszna sem volt) – nem a 3000 Ft a problémám, hanem az újabb kicsinyesség. Érdekes
volt az is, hogy egyetlenegyszer sem sikerült egy „elnézést kérünk”-nek kicsúszni az
EW-sek száján – kezdtem azt érezni, én tehetek mindenrõl.
Összességében az biztos, hogy LG terméket soha többé nem vásárolok, (még akkor sem, ha
épp magyar garancialevele van) – iszonyatosan lassú a szervizelésük, illetve a
telefonos ügyintézésük (ráadásul értetlenek és kelletlenek) – az egyetlen pozitívum
velük kapcsolatban az, hogy egy napon belül válaszoltak a honlapjukra beírt
panaszomra, bár a kártérítési ígéretük hamvába holt.
Az EW-ben a problémához való hozzáállás kritikán aluli, segítõkészségnek, megértésnek
nyoma sincs, arról nem is beszélve, hogy az én haragom a vevõszolgálati munkatárs
illetve a vezetõje a stílusukkal váltották ki - bõven rájuk férne egy kommunikációs
tréning, de akár egy konfliktuskezelõ tréning is.
Az is biztos, hogy EW-be soha többé nem teszem be a lábam, és akit csak ismerek, annak
ezt a sztorit el fogom mesélni, tanuljanak belõle õk is."
M.Zsuzsa
Üdv mindenkinek!

Az én történetem szintén az Elektroworld céghez kapcsolódik és jelenleg is tart.
2006,09,06-án vásároltam náluk egy hűtőszekrényt, melyet nagy gonddal és több órás szemlélődés, válogatás, kérdezgetés után választottunk ki a párommal, pénztárcánkhoz megfelelő árkategóriában.

Minden rendben volt, hamar le is rendeztünk mindent, olyan hűtőt választottunk, amilyet (nagyjából) szerettünk volna, a lényeg, hogy a fagyasztó része végig fiókos legyen. Sajnos nem másnap szállították, pedig mi már így is egy jó hete hűtőszekrény nélkül voltunk, mondanom sem kell két 3 év alatti gyerekkel.

Szombaton hozták a hűtőt! Minden szép és jó, de a fagyasztószekrényben nem minden rekeszes, hanem a felső polcrész lehajtható, ami nekem nem jó! Előszőr azt hittem én néztem ki rosz hűtőt, de másnap visszamentem a boltba, megnéztem a kiállítási tárgyat, és kiderült, hogy ugyan az a típusszáma mint az enyémnek, de mégis különbözik a két hűtőszekrény egymástól! Az eladók megnéztek másik original hűtőszekrényt, melyek szintén olyanok voltak mint amit kiszállítottak nekem.

A gond az, hogy én másnap jeleztem, hogy nem azt a hűtőszekrényt kaptam meg, amit kinéztem és megvásároltam - (közben ígéretet kaptam még aznap arra, hogy a gyártól megrendelnek számomra egy olyan hűtőszekrényt, melynek fiókos a fagyasztórésze) - és abban állapodtam meg a höggyel, akivel beszéltem, hogy addig nálam marad használatban a hűtőszekrény, amíg a másikat le nem szállította a gyártó, viszont közben eltelt 2-3 hét (kb. ennyit is mondtak a beszállításra), de nem kaptam semmiféle információt a hűtőről, s miután én érdeklődni kezdtem nem akarnak belemenni a hűtőcserébe vagy a pénzem visszaszolgáltatásába, mert használtam a hűtőszekrényt!

Kérdem én, mi a teendő ebben az esetben! Mi jogos, mi nem jogos, hogyan lehetne elintézni, hogy nekem is meglegyen a fiókos fagyasztószekrénnyel ellátott hűtőszekrényem és az üzlet se járjon rosszúl! Én más hűtőszekrény cseréjébe is belementem volna, de erre még nem kaptam választ, és mondom ez a történet még nincs befejezve!

Üdv: Zsuzsa starwars.gif
Pjotr
A jogos az az, ha elviszik a rosszat és kapsz egy jót ingyen...
A baj az, hogy megbeszélni kellett volna a bolttal, hanem írásban megegyezni.
Mindensetre be kell menni és leírni az egészeta vásárlók könyvébe és jegyzőkönyvet kell felvetetni a dologról.
Erre kötelesek, nem tagadhatják meg.
Pirka
Üdv mindenkinek!

Csak egy kérdésem lenne.
3 hetes hűtönket a szervíz be akarja szállíttatni javításra, jár-e cserekészülék?
Nem romlott el, működik, csak a fagyasztó ajtajánál nem jó a takarólemez, kiszökik a hideg és ráfagy a víz kivülről az ajtájára.

Előre is köszönöm a választ.
Ariadne
Cserekészülék már régóta nem jár, nincsen ilyen szabály. Javításnál 15 napra kell törekedniük. Ja, és jó, hogy beviszik, kötelesek - már ha nem tudják helyben megjavítani. Mondjuk ez a része fura, úgy gondolnám, ez helyben javítható dolog...
Pirka
Köszönöm a gyors választ!

Hotima
Sziasztok!

Egy éve vettünk egy "Total No Frost"-os hűtőt.
Ezt a típust választottuk, mert:
  • a total no frost-os hűtőket soha nem kell leengedni
  • hatalmas hűtőt akarunk (190 magas, 70 cm széles és 68,5 mély)
  • fehér hűtőt akartunk
  • arra gondoltunk, hogy ez még 10 év múlva is modern hűtőnek számít
  • szervízelése megfelelőnek találtatott

Egy év után furcsa hangot kezdett adni a hűtő (mikor leáll a hűtés-fagyasztás, elhaló hangot ad, mintha épp bekrepálna a hűtő), bejelentettem a hibát, kijött a szervízes. Megnézte, azt mondta engedjem le, tegyek forró vizet a mélyhűtő részébe, csukjam be az ajtót és 1-2 óra alatt leenged. Utána ismét helyezzem áram alá és pakoljam vissza a fagyasztó részébe a cuccokat.
Azt mondta, ha a hiba ismét hallható lesz, akkor jelentkezzem.
Hallható volt. Felhívtam immárom a szervízest. Kiderült, hogy ezt a fajta hűtőt évente kétszer le kellene engedni, ugyanis a motorja lefagy és ettől adja ezt a fura, elhaló hangot. Azt mondta, hogy minimum 24 órára helyezzem áramon kívül a hűtőt, akkor tuti leenged.

Bementem az üzletbe is, jeleztem a problémámat. Első körben azt mondták, hogy sajnos ők nem tudnak mit tenni. Szóltam, hogy ez biztos nem így van, elvárom, hogy engem, mint vásárló megfelelően kiszolgáljanak probléma esetén is.

Jól gondolom-e, hogy egy total no forst-os hűtőnél nem kell nekem bajlódni a fagyasztó leengedésével?
Ebben a hűtőben még olyan gomb sincs, mint a régi hűtőnkben, ami segített a fagyasztó gyors leolvasztásához. Áramtalanítani kell ermm.gif
Nem azt a hűtőt kaptam, amit a vásárláskor elmondtak nekem, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik.
Mit tehetek?

erről a hűtőről van szó
Hotima
Közben voltam az üzletbe és írtunk egy jegyzőkönyvet a bejelentésemről.
Továbbá a vásárlók könyvébe is írtam.
Felhívtam a MO-i forgalmazót is, ott is elmondtam a panaszom.

Érdekelne a véleményetek.
Captain Crash
A használati és kezelési útmutató mit mondd erről? Egyébként szerintem teljesen jogosan gondolod, hogy nem kell leolvasztani, ha egyszer a Total-No-Frost is ezt takarja. Valószínüleg hibás teljesítésről beszélünk és a jótállási/szavatossági igényed szerintem jogos. Mit írtál a jegyzőkönyvbe, és mit a vásárlók könyvébe?
asdf
Es bonusz kerdes: mi van a kezelesi utmutatoban?
Captain Crash
asdf: Ez mitől bónusz kérdés? biggrin.gif Nézd meg az eggyel előtted hozzászóló első kérdését! biggrin.gif Jéé, hogy ezt én is kérdeztem? biggrin.gif
Hotima
(Captain Crash @ 2007.04.25, 16:37) *

A használati és kezelési útmutató mit mondd erről? Egyébként szerintem teljesen jogosan gondolod, hogy nem kell leolvasztani, ha egyszer a Total-No-Frost is ezt takarja. Valószínüleg hibás teljesítésről beszélünk és a jótállási/szavatossági igényed szerintem jogos. Mit írtál a jegyzőkönyvbe, és mit a vásárlók könyvébe?

Végig néztem most az útmutatót, nem látok benne olyat, hogy évente egy-két alkalommal le kellene engednem.
Bár ír olyat, hogy ha le akarom engedni a mélyhűtőt, akkor azt hogyan tehetem meg. De ezt közvetlenül akkor írja, amikor ír a "nyaralási funkcióról" is, vagyis, ha nyaralni megyek, akkor miképp járjak el a hűtővel. Gondolom erre érti, hogy akár le is engedhetem a mélyhűtőt és akár ki is kapcsolhatom a gépet is ezen időszakra.

Amit leírtam a jegyzőkönyvbe és a vásárlók könyvébe, az ugyanaz volt, amit fentebb olvashattál. Beleírtam azt is, hogy nem azt a terméket kaptam, amit meghirdettek, amiről tájékoztattak a vásárlás előtt, hogy mi is ez a Total No Frost-os funkció.

Igazából az is bosszant, mikor azt mondta a szerelő, hogy áramtalanítsam 24 órára.
Ott ahová benézhetek, úgy, hogy nem bontom meg a hűtő burkolatát, sehol nem látszik, hogy be lenne fagyva a hűtő. Ez igazából akkor derült ki, mikor a szerelő lecsavarozta és lefeszegette a hűtőt borító burkolatot.
Én mint laikus, honnan a csudából lássam, hogy mikor enged le a hűtő? Hisz már egyszer 4 órát, forró vízzel gőzölve "leengedtem".
Bezzeg a régi hűtőben volt egy gomb, amit, ha benyomtunk, akkor felmelegítette a jeget, és így gyorsabban le is engedett.

Most meg itt van ez a böhöm nagy hűtő, nem tudom megoldani, hogy hová pakoljam a fagyasztott és nem fagyasztott élelmiszerem 24 órára.

Bosszantó ez az egész.
Vajon más márkáknál is így működik a Total No Frost funkció? eek.gif
kaktusz
Nekem egy LG van. Öt éve nem volt kikapcsolva, leengedve. Ha tisztítani kell, azt nyitott ajtónál, üzemeltetés közben végzem.
Csak dícsérni tudom. (kopp-kopp-kopp)
Tehát, hogy kérdésedre válaszoljak, nem minden hűtőnél van így.
toreki
A motornak nem szabad lefagynia. Sőt, a motor melegét arra szokták használni, hog az automatikus leolvadáskor keletkező vizet elpárologtatják vele.
Hotima
Az írásos bejelentéseim után felhívott ma a MO-i képviseleti cég és elkérte a szervízes telefonszámát. (zárójelesen jegyzem meg, milyen nyilvántartásuk van, ha még ezt is a vevőnek kell elmondani?)
Gondolom felhívták a szervízest és utána újra visszahívtak engem.
Az ügyintéző hölgy azt mondta, hogy én nem használom rendeltetésszerűen a hűtőt.
Ugyanis amikor itt volt a szervízes, akkor adott egy olyan tanácsot, hogy vízmértékkel próbáljam beállítani a hűtőt úgy, hogy kicsit lejtsen hátrafelé és akkor az a víz, ami minden hűtés utáni párologtatáskor rajta marad a motoron, az el tud így párologni.
Ez az infó sehon nincs leírva, a használati utasításban se találkoztam ezzel, hogy milyen dőlés szöggel kell a hűtőt használnom.
Az ügyintéző hölgy azt mondta, hogy majd kapok egy szakvéleményt erről, hogy én nem használom rendeltetés szerűen a hűtőt. Csak tudnám milyen szakvélemény lesz az, hisz be se mérte senki vízmértékkel, hogy milyen dőlésszögben áll a hűtőm.

Mit javasoltok, mit csináljak? Írjak a fogyasztóvédelem felé? Megvárjam az írásos válaszukat?

Ami a legjobban felháborított, hogy már azzal kezdik, hogy én nem használom rendeltetésszerűen a hűtőt. Na ettől begyorsult a pulzusom mad.gif

toreki
Ha nem volt leírva a használatiban, akkor az ebből eredő összes kár a forgalmazót, illetve rajta keresztül a gyártót terheli. Ha tényleg van vlaami hibája a hűtőnek, akkor javítsák ki garanciaidőn belül. Ne hagyd magad.smile.gif
Captain Crash
Teljesen egyértelmű, hogy megpróbálnak kibújni a jótállási kötelezettség alól. Ahogyan toreki is mondta, semmiképpen ne hagyd magad! Ha a használati és kezelési útmutatóban, melyet a termékhez adott a kötelezett nincsen benne, hogy a hűtőt meg kell dönteni, akkor az az állítás, hogy nem rendeltetésszerűen használod nem állja meg a helyét.
Pjotr
Dönstd meg egy kicsit hátrafelé a hűtőt, majd válaszolj nekik, hogy dehiszen megvan döntve....
Mivel senki nem mérte meg ezért bizonyítani sem tudják, hogy eredetileg nem így állt.
De valószínűtlen, hogy ez okozná a hibát,de így kivéded ezt az okot.
kaktusz
(Pjotr @ 2007.04.27, 12:29) *

Dönstd meg egy kicsit hátrafelé a hűtőt, majd válaszolj nekik, hogy dehiszen megvan döntve....
Mivel senki nem mérte meg ezért bizonyítani sem tudják, hogy eredetileg nem így állt.
De valószínűtlen, hogy ez okozná a hibát,de így kivéded ezt az okot.


Én ezt nem próbálnám meg.
Rögtön születne egy szakvélemény, hogy a használati utasítással ellentétesen - vízszintbe helyezve - használta Hotima a gépet, és még igazuk is lenne.
A gép rendeltetésszerűen van használva, mellette rossz, javítsák meg és ne trükközzenek. Maholnap azt fogják kitalálni, hogy az ajtóra napocskás hűtőmágnest kell tenni, és az kiszárítja a motort, de mivel az nem volt rajta, nem megfelelően használta a tulajdonos a hűtőszekrényét.
Captain Crash
Egyetértek kaktusszal, használati és kezelési útmutatóban leírtak szerint kell eljárni.
Hotima
Először is hálás vagyok a véleményetekért, tanácsotokért! Köszönöm!



Folytatom a történetet:
Az Indesit Componyval mai kétszeri telefonbeszélgetéseim után írtam egy e-mailt, amiben megadtam az internetes elérhetőségemet is.

Megérkezett a válasz, amiben arról tájékoztatnak, hogy a szakszervíz bevizsgálta a terméket és nem talált műszaki meghibásodást, ezért javítást nem igényel. A következő mondatot idézem: "Tanácsára elvégezheti a gép évi 1-2 alkalommal történő leengedését, hogy jelen tartós használati cikk minőségi színvonalát megtarthassa."
Továbbá közlik, hogy amennyiben nem értek egyet a szakszervíz véleményével, kérhetek független szakértői bevizsgálást.

Még nincs egyéves a termék (május 3-án lesz egy éves), nekem kell kérni független szakértői vizsgálatot vagy ez még az ő költségük? Ha nekem kell bevizsgáltatni, akkor amennyiben egyértelmű lesz, hogy mulasztást követtek el, akkor a bevizsgálási díjat megtéríti nekem a gyártó vagy eladócég?

Mire kell kérnem a független szakértői bevizsgálást? Hisz a termék valóban nem hibás. A problémám az, hogy a termék nem adja azt a szolgáltatást, amit ígértek hozzá.

Levelükben nem írtak arról, hogy nem használom rendeltetés szerűen a hűtőt és arról sem, hogy hátradöntve állítsam be a magasságát.

Megnéztem a használati útmutatóban mit ír a hűtő "szintezéséről". Ezt írja:
"A padlónak tökéletesen vízszintesnek kell lennie, ha nem az, akkor az állítható első lábakkal szintezheti a készüléket."



Mi legyen most a következő lépésem?
Hotima
"Total No Frost"-ra pedig a következőt írja az Indesit Company:

"Total No Frost

Ez a rendszer megakadályozza a jég képződését a fagyasztóban, így megóvja Önt az unalmas leolvasztási munkától és megvédi az élelmiszereket az összeragadástól, jobban és tovább megőrizve azokat. A normál térben a készülék megőrzi a megfelelő nedvesség szintet és megakadályozza a jég képződését az élelmiszereken.
"

Hol lehet utána járni, hogy ha egy terméket "Total No Frost"-os jelzővel látnak el, az mit is jelent pontosan?
Van valahol ahol ezt nyilvántartják?
Pjotr
A reklámban leírt tulajdonságokat tudnia kell a készüléknek.
Ha ezt írták róla, akkor ezt tudnia kell.
Azt hiszem első lépésben keresd meg itt a békéltető testületekkel foglalkozó témát és fordulj hozzájuk.
A készüléked egyértelműen hibás vagy nem tudja a vállalt feltételeket és ebben az esetben elállhatsz a szerződéstől.
Hotima
Pjotr, köszönöm az ötletet, megtaláltam az említett oldalt, látok ott e-mail címet is. Írok nekik.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.