Hosszú ideig gondolkodtam, leírjam, ne írjam, mert nem fogyasztóként esett meg a történet, hanem ugye cégnek kellett adatbázis server. Oracle jött szóba egyes funkciók miatt, megbeszéljük ki jön egy Saleses ember és majd mond valami testre szabott egyedi ajánlatot. Az alap software csomag az 2 millió, a többet tudó 8, ez utóbbinál rengeteg opció kipipálva. Kijön a saleses, elmagyarázza, hogy a kipipált opciókat külön meg kell venni, és a 2 milláshoz nem lehet semmit venni, a 8 milláshoz pedig minden plusz tudás a 2 milláson felül modul. Az informatikai részéhez semmit nem ért, majd tesz egy a listaárnál magasabb ajánlatot majd a listaár körüli értékig ad kedvezményt, az üzleti év végére hivatkozva, igen ám, de sokszor sikerült hazugságon kapni. Két kirícvó példa.
- A szükséges proci / licence számnál azt mondta az OTPnek is elég 4 proci majd közli az OTP kap csak nagyobb kedvezményt de ő a 2 procinál nagyságrendileg nagyobb tételben vásárol. Ezt is csak az ütleti év vége miatt tudja adni (listaár felett van)
- Az üzleti év vége az bizony nem akkor van. Azt hitte, salesesként jobban ért az üzleti dolgokhoz mint az infósok. Pech, hogy a tulaj pl. IBSen kicsit többet tanult üzleti dolgokról
- A saleses állítása szerint az Oracle minden létező fejlesztőrendszerrel kompatibilis (mondjak kapásból párat amivel nem?).
Egy felkészületlen, hazug embert küldenek salesesnek, a meghirdetett árat nem tartják ami ugye törvény szerint kötelező lenne, trükköznek, és ugye a termékükről azt hiszik nehezen kiváltható. Miért is? A rekordok szintjén való jogkezelés miatt. Nos nem csak az üzleti szakértelemben való fölényt nézte be, hanem ezt is. Ugye nem sikerült felmérni mit tudunk megvalósítani mit nem. Így az ingatlanos metaadatbázis kapcsán készült egy speciális jogkezelést végző adatbázis proxy, egy ingyenes adatbáziskezelőhöz. Ugye buktak pármillió forintot, sokan alkalmazkodnak az adott meta adatbázishoz, így ezzel is buknak, és ez a proxy máshol is használva lesz ezzel sok ügyfelet lehet bukni. Bravo Oracle. Csak így tovább. Ja, a proxy a MySQL mellett több más adatbázis motorral képes dolgozni, tud pár egyéb extrát, de Oraclevel nem.
Ugye a support, a frissítések ára külön volt, sok egyéb trükközés ment az Oraclenél, elég ahhoz, hogy az ember megkérdőjelezze: Akar-e az Oraclevel dolgozni. A slusszpoén, rákérdeztünk a vállalt garanciákra: mert ugye a garanciák és a tanúsítványok azok amik miatt az ember ilyen neves terméket választ. Nos semmilyen garanciát nem vállalnak. Nos inkább elköltöm az ő adatbázis rendezerük árát biztosításra és használok egy ingyenest: A biztosító ugyanis vállal garanciát.
Helló!
Segítséget kérnék egy kompetens személytől! Történt ugyanis, hogy elromlott egy Deskjet 640C típusú nyomtatónk. Cégünk egy alkalmazottját küldtük el a nyomtatóval a Prielle Kornélia utcába, a HP-hez. Megjegyezném, hogy sem mi, sem pedig a munkatársunk nem foglalkozik informatikával. Kizárólag használjuk a nyomtatót. Azonban nem tudtuk, hogy a nyomtató mennyit is ér így használtan, pláne meghibásodva. A szervízben azt mondták, hogy egységáras javításra tudják bevenni a nyomtatót, ami 23.000+ÁFA körüli összeg. Két hét elteltével (mikor már mi érdeklődtünk) kaptunk másik, állítólag új nyomtatót, amely ugyancsak 640C típusú volt. Az a HP álláspontja ilyen esetekben, hogy az ilyen nyomtatókat nem javítják, hanem adnak újat helyettük. Szerintünk ugyanazt a nyomtatót kaptuk vissza egy nylonban, ezt bizonyítja, hogy ugyanazt a hibát produkálta. Erre kicsit felháborodva ismét visszavittük a nyomtatót és ígéretet kaptunk, hogy egy korszerűbb típust kapunk és maximum 3 napot kell rá várni. Persze ha nem hívjuk őket, akkor még mindíg várnánk, tehát több mint egy hét után kaptunk ismét nyomtatót. Csakhogy: mostmár mindenkiben felháborodást keltett az ügy és utánanéztünk az áraknak. ÁFÁval együtt majdnem 30.000 forintért kaptunk egy 20.000 forint alatti árfekvésű nyomtatót. Pedig szerelési munkával nem járt a dolog, mivel "az ilyeneket nem javítjuk, újat adunk"!
Amit rendkívül nehezményezünk:
Miért kell egy cég alkalmazottjának tisztában lennie az informatikai eszközök árával? Tehát miért nem tájékoztatják az embert szervízben, hogy "hahó öreg,amit most kifizettetünk veled, abból vehetnél két ilyen teljesen új nyomtatót!"!
Később utánanéztünk. Körülbelül a bevitt 640C típusú nyomtatónk abban az állapotban ért 4-5 ezer forintot. Erre tájékoztatás nélkül íratják alá a papírt az ügyféllel! Valószínűleg ha meghallja a munkatársunk, hogy most 6-szor annyit fog kifizetni, mint a nyomtató értéke, és ilyen nyomtatót kaphatna kb. 10.000 - 15.000 forintért is, biztosan nem ír alá semmit és az első kukába bele is hajítja a nyomtatót. Eztán pedig csak annyi időnk vész el, amíg besétál egy boltba és vesz egy újat.
Elnézést a történet hosszáért, azt hiszem ezt rövidebben nem tudtam volna megfogalmazni.
Remélem valaki tud hasznos tanáccsal szolgálni! Várom a válaszokat!
Robi
Shia-ko
2004.11.15, 16:47
Sajnos nagyon kevés helyen talál az ember korrekt eljárást, ezért nem veszek mosógépet hozzáértő személy megkérdezédse nélkül, mert ahhoz meg én nem értek.
Panasztenni mindenképpen érdemes az FVFnél, mert ez aránytalan károsítás, és biztos tudnak büntetést kiszabni, legalábbis remélem.
(Shia-ko @ 2004 Nov 15, 04:47 PM)
Sajnos nagyon kevés helyen talál az ember korrekt eljárást, ezért nem veszek mosógépet hozzáértő személy megkérdezédse nélkül, mert ahhoz meg én nem értek.
Panasztenni mindenképpen érdemes az FVFnél, mert ez aránytalan károsítás, és biztos tudnak büntetést kiszabni, legalábbis remélem.
Helló!
Hogyan lehet panasszal forulni az FVF-hez?
Köszi
Telefonon, interneten és írásban, de mielőtt ezt megtennéd:
-tudd, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján amennyiben gazdasági érdekeltségedben vetted a készüléket, s a gazdasági működés céljaira használod, nem minősülsz fogyasztónak, s így a Főfelügyelőségnek sajnos nincsen hatásköre eljárni az ügyedben. Információt azért persze adunk, de hivatalos eljárást nem tudunk elindítani.
- A HP gyakorlatában a kérdés az, hogy az elromlott termékre van -e még jótállás (1 éven belül) vagy szavatosság (3 éven belül). Amennyiben van, akkor erre hivatkozva kell a gépet a kereskedés helyére, vagy a jótállási rendeletben megadott szervízbe elvinni, s ott javíttatni (természetesen ingyen).
- Az átalánydíjas javítást nem tartom egy etikus dolognak, de jogilag - megfelelő tájékoztatás mellett - nem kifogásolható.
Az ügy egyébként ismert, 2004 tavasszal több televízió és rádió is készített a kérdésben műsort, én is nyilatkoztam:)
Azt hiszem ennyi, ha van még kérdés, itt vagyok.
(FVF @ 2004 Nov 16, 10:28 AM)
Telefonon, interneten és írásban, de mielőtt ezt megtennéd:
-tudd, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján amennyiben gazdasági érdekeltségedben vetted a készüléket, s a gazdasági működés céljaira használod, nem minősülsz fogyasztónak, s így a Főfelügyelőségnek sajnos nincsen hatásköre eljárni az ügyedben. Információt azért persze adunk, de hivatalos eljárást nem tudunk elindítani.
- A HP gyakorlatában a kérdés az, hogy az elromlott termékre van -e még jótállás (1 éven belül) vagy szavatosság (3 éven belül). Amennyiben van, akkor erre hivatkozva kell a gépet a kereskedés helyére, vagy a jótállási rendeletben megadott szervízbe elvinni, s ott javíttatni (természetesen ingyen).
- Az átalánydíjas javítást nem tartom egy etikus dolognak, de jogilag - megfelelő tájékoztatás mellett - nem kifogásolható.
Az ügy egyébként ismert, 2004 tavasszal több televízió és rádió is készített a kérdésben műsort, én is nyilatkoztam:)
Azt hiszem ennyi, ha van még kérdés, itt vagyok.
Helló!
Köszi szépen a választ, már csak annyi lenne a kérdésem, hoyg túl az etikátlan eljáráson lehet-e és érdemes-e valamit tenni ezügyben. Mivel nem magánszemély a vásárló és nem volt már rá garancia, kevés az esélyünk. Csak egy pontban tudnánk érvényesíteni magunkat, hogy nem volt a kolléga kellő módon tájékoztatva. Erre lehet hivatkozni??? Vagy nem érdemes, nyeljem le, hogy buktunk néhány ezer forintot?
Köszi
Robi
Ezt is csak polgári peres eljárás keretein belül lehetne érvényesíteni. Ott a cégnek kell képviseltetnie magát. Ezt végig kell gondolni. MIkor vettétek a gépet újjonnan és hol? Meg van adva a HP neve a jótállási jegyen, mint szervíz?
(FVF @ 2004 Nov 16, 02:34 PM)
Ezt is csak polgári peres eljárás keretein belül lehetne érvényesíteni. Ott a cégnek kell képviseltetnie magát. Ezt végig kell gondolni. MIkor vettétek a gépet újjonnan és hol? Meg van adva a HP neve a jótállási jegyen, mint szervíz?
Sajnos nincs meg a jótállási jegye, nem garanciális szervízre vittük. Csak úgy garancia nélkül sétáltunk be vele. Azt gondolom nem éri meg akkor ez a veszteség a vesződést, pláne a polgári pert.
Azért köszi szépen a tájékoztatást!
Üdv
Robi
Írjatok egy emailt a HP nemzetközi support címére elmesélve a történetet, és a kieső nyomtató miatti károkat és jelezd nekik, hogy innentől valószínűleg nem csak ti, hanem a szélesebb értelemben vett környezetetek is más gyártó nyomtatóit fogja használni.
Ennek van haszna és értelme, egyéb bizonyítékok híjján a pernek nincsen.
dogscat
2004.12.10, 21:32
Kedves FVF és Robi!
Az én helyzetem talán kicsit még kellemetlenebb. Az én 411.110 Ft értékű, 2003. augusztus elsején vásárolt és garanciális notebookomat 2004. október 8-án szállítottam be a CHS, C szervízbe. A készülék garanciája azért nyúlt meg ennyire, mert két hónapos korában akkut (43 nap alatt), 5 hónapos korában pedig kijelzőt (42 nap alatt) cseréltek rajta. Ezt követően október 8-án újból szervízbe került, mert már nem csak nem működött 7-szeres sebességnél gyorsabban a 24-szeres DVD-CD-RW combom, hanem nem is volt hajlandó CD-t olvasni. A szervízzel én is hasonlóképpen jártam. Megígérték, hívnak, ha kész. Én két hét múlva érdeklődtem először, amikor azt mondták, hogy újra kellett rendelni a combot, mert rosszat küldött a HP. Ezt követően heti, és napi többszöri telefonálás után nov. 5-én abban a tudatban utaztam fel Budapestre, hogy átvehetem a javított készüléket. Mikor odaértem, közölték velem, hogy most tesztelték és 29 nap után derült ki, hogy az alaplap teszi tönkre a combot. Ekkor én azt kértem, hogy cseréljék ki a készüléket, hiszen erre már kétszer jogom lett volna, de elfelejtettek tájékoztatni. Ekkor már szerencsére tudtam erről a jogról és érvényesíteni próbálom, azóta is. Az ügyintézem állítólag nov. 5-én megkezdődött és nov. 10-dikei héten kaptam egy ajánlatot, hogy egy n800W típusú notebookra fogják cserélni. A megnyugvás lett úrrá rajtam és felutaztam Budapestre nov. 19-én, hogy átvegyem a készüléket, de az egyezség szerint még előtte telefonáltam. Ekkor döbbentem rá, hogy nekem egy olyan készüléket akarnak átadni, melynek nincsenek tartozékai, nincs dobozban és bele szeretnék szerelni az én régi winchesteremet. Ezt természetesen nem fogadtam el. Ezt követően félreintézések sokasága történt. A Hp Magyarország egy vezető személyiségének megerősítését kérte a CHS-C szervíz, azzal, hogy én a sokszori javításra (és nem a határidő túllépésre) hivatkozva kértem a cserét. Ez akkor derült ki, mikor némi követelőzés után egy kedves vevőszolgálatos utána érdeklődött az érintett Hp vezetőnél. Ezt követően nagy nehezen megkaptam a csereigazolást dec. 3- án, melyet a mai napig nem tudtam érvényesíteni a kiskereskedőnél. Állítólag dec 13-án fogok először ajánalatot kapni a cserére a Hp-től. Hát így néz ki egy világcég garanciája. (Azt már csak mellékesen jegyezném meg, hogy a világgarancia is úgy érvényesíthető, hogy itthon ki kell fizetni a termék javítását és a vásárlás helyén lehet visszigényelni. Én ezt is kicsit soknak tartom)
A kérdésem az lenne, hogy van-e jogom ennyi cirkusz után nem elfogadni a Hp terméket, hanem más típusú terméket választani azonos értékben a kiskereskedőnél, ahol vásároltam.
Elnézést a hosszú leírásért, de ez így hiteles.
Válasz az előző fórumban:)
Egy helyre írjatok légyszi!
Sziasztok!
Karácsony előtt vásároltam a fent nevezett eszközt.
A készülék hibásan nyomtat, hibajelenség: a nyomtatot képen 10x15 méretű HP papírt haszálata mellett is, az alsó negyedet más árnyalatban nyomtatja, mint a kép többi részét. A szervizben cserélték a nyomtatót, ahol kipróbálásra nem volt lehetőség!!! egy HP szerviz nem tudott a HP nyomtatóhoz meghajtó programot adni, hiába vittem egy laptopot. Így kipróbálás nélkül vittem el a cseredarabot. Pár órás várakozás után /át kellett venni a hőmérsékletet/ kipróbáltam, és csalódottan tapasztaltam, hogy semmi javulás nem történt. Az, hogy a csere, vagy javítás tényétől az ígéret ellenére nem kaptam értesítést, szintén meglepett. A HP telefonos ügyfélszolgálatán a technikai tanácsadásnál, a sokadik beszélgetésnél elhangzott, hogy a nyomtató papírkezelése nem megfelelő, ezért jelentkezik a hiba, javítani nem tudják...
Mivel a vásárló egy cég volt, FVF nem jöhet szóba. Milyen lehetőségeim vannak ilyenkor?
Minden segítséget köszönettel veszek!
Szerintem a papír különböző pontjain láthatóan különböző nyomtatási minőség egyáltalán nem normális dolog... különösen egy olyan terméknél ahol a minéseget hírdetik elsődlegesen. Biztos vagy benne, hogy tényleg szériahiba, és egyáltalán kicserélték, nem csak visszaadták a szervízben ahogy volt?
szerk:
Igazából csak reménykedhetsz, hogy az eladó/szervíz elég korrektül fog hozzáálni a kérdéshez, és mondjuk belemegy egy levásárlásba. Számtech boltban vetted? Mert akkor sajnos kevés az esély
Szerintem az fvf segítségét nem sokat befolyásolja hogy cég vagy magánszemély, így is úgy is csak tanácsot tudnak adni, ahogy én ezt a fórumot olvasgatva tapsztalom...

A HP ... "szakáruházban" vásároltam. A szervíz tényleg cserélte, a szériaszám szeint. Hétfőn megint beviszen, de már próba nélkül nem fogom átveni. Mi történik abban az esetben, ha nem fogadom el a javítást, illetve a cserét, ha már a pulton generálja a hibát?
Próbálj erősködni, hogy adják vissza a pénzt, amíg nem muszály titkolva, hogy cég vette...
FVF: a szavatosság is csak fogyasztókra érvényes?
(Ha jól emlékszem igen.... )
Erre a termékre jótállás kellene, hogy legyen. Kaptál jótállási jegyet? Mert akkor teljesen mindegy, hogy fogyasztó -e vagy, vagy nem -e:)
Mert azok a feltételek rád is érvényesek. Amennyiben elismerik, hogy hibás, ki kell cserélni ugyanolyanra, ha ez nem lehetséges (nincsen már,rossz a széria) akkor levásárlás, vagy pénz visszafizetése jöhet szóba. előbbit nem vagy köteles elfogadni.
Valami történik… Bevittem a szervizbe a nyomtatót, ahol adtak egy TINTAPATRONRA szóló csereutalványt, amit a kereskedőnél tudok érvényesíteni. Gond nélkül cserélték, mindenki boldog,

a hiba elvileg megoldódott. Ez volt tegnap. Ma reggel viszont már be sem kapcsolt a nyomtató…

Most mit tegyek? Lassan törzsvendég vagyok a HP-nál.
Nyersike
2005.02.01, 13:03
Sziasztok!
Esetem viszonylag bonyolult (legalábbis nekem), és hosszú ideje tart. Megoldás tavaly szeptember-október óta még mindig nincs.
Tavaly májusban vettem egy OfficeJet 7110-es irodai multifunkciós gépet (kb 140 ezer Ft), amely pár hét után (minimális használat után), megtörtént az első patroncsere. Ez ment egész januárig, amíg kb. 7 patront kellett megvegyek (7 feketét, 7 trikolort, darabja kb 8-10 ezer Ft)). Többször jelentettem a HP márkaszervízben, és nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy bevittem, és kicserélték. Közben említenem se kéne, hogy mivel irodai használatra vettem (és gondolom ezért OFFICEJet a neve), és hálózatos gépek között használtam VOLNA faxolásra, nyomtatásra, ilyesmire. DE a készülék hálózaton nem működik magában, mert szükség van egy kb 80 ezer forintos JetDirect nevű kis nyomtatószerverre. Én ezt is megvettem, annak reményében, hogy megveszem, és már működik is. Ez persze nem így történt. Szakembert hívtam ki végül, mert akkor még bíztam a HP-ban. Természetesen a szakember se boldogult vele. A HP-nél több órát, napokon keresztül beszélgettem különböző kollégákkal, rengeteg dolgot megpróbáltunk, de még mindig nem működött. A végén azt mondták, hogy valószínűleg az operációs rendszerrel van valami ütközés (Win XP, SP2), és rajta vannak a fejlesztők, és próbálják megoldani. Ezek után vittem be a szervízbe (közben megvettem kb 30 ezerért a Care Pack nevű szolgáltatást, hogy 1 nap alatt kicseréljék a készüléket, mivel amíg nincs addig áll az egész irodai munka). Másnapra meg is kaptam a gépet, de óriás szerencsémre, ez még rosszabb volt, a scannerje se működött egyáltalán, így se faxolás, se fénymásolás, semmi, mivel a hibaüzenetet eltüntetni nem lehetett, és semmilyen funkció addig nem működött. Erre felbuzdulva, több hónapos vajúdás után döntöttem úgy, hogy lecseréltetem a gépet egy másikra, mivel ez úgy néz ki nem a legsikeresebb sorozata a HP-nak. Egy nagyon kedves, kellemes hangú hölggyel beszélgetve odáig jutottam, hogy adjak be egy kérvényt, és kicserélik. Opcióim LaserJet ill. OfficeJet 9100 volt. A hölgy hívott is legközelebb, és ugyancsak kedvesen elmondta, hogy a HP nem fogadta el a kérvényem, és csak egy ugyanilyen típusú készüléket kaphatok. Szerintem totál érthető, hogy semmi kedvem nincs egy ugyanilyen készüléket kapni. Most vagyok ott, hogy elmagyaráztam a hölgynek, és a kollégáinak is, hogy akkor se működik hálózaton a gép, tehát ugyanott leszek. A hölgy elmondta, hogy a Fógyasztóvédelemnél se tudok panaszt tenni, mivel céges a készülék. Kérdésem: Kihez tudnék fordulni ezzel a problémával, hisz számomra érthetetlen, hogy miért nem lehet kicserélni egy olyan gépet, ami eddig se működött jól, eddig csak a pénzt, energiát vitte. Ha veszek egy nadrágot, és visszamegyek, hogy nem jó, akkor kicserélik egy nagyobbra. Segítsetek, hogy mit csinálhatnék, egyszerűen tehetetlen vagyok, és a HP úgy néz ki, teljesen támadhatatlan. Semmilyen hivatalos szerv nincs, amely ezzel foglalkozna? Nincs senki, aki a vásárlókat védené (aki jelen esetben 300 ezer körüli összegeket költ el arra, hogy egy nem működő készüléket vegyen).
Köszönettel
Shia-ko
2005.02.01, 13:46
Akkor most kissé a HP fanok kunkorijára fogok lépni azzal amit írok:
A HP készülékek, évek óta szerény minőséget képviselnek, mind office, mind home területen.
Sajnos csak a bíróság maradt neked, iletve próbálhatsz a HP központjában panaszt tenni, illetve megpróbálni elintézni a cserét, bár én a szerződéstől elállást javaslom, mert a termék messze nem azt nyújtja, amit fizettél, és sajnálattal közlöm, hogy nagy szerencse kell, hogy ha működőképes összeállítást sikerüljön szerezni, az hosszú távon kiszolgáljon. sajnálatos típushibája van az összes mostani HPnek.
Nyersike
2005.02.02, 09:42
Tudnád kicsit részletezni nekem ezt a szerződéstől elállás "dolgot"? Ha elállok a szerződéstől, akkor vissza is kapom magáért a gépért, a JetDirect-ért és a Care Pack-ért a pénzem? Igazság szerint nem is csak a pénz az, ami fáj, hanem, hogy ráköltöttem több, mint 200 ezret, és egyelőre fél év után sem tudom arra használni, amire szerettem volna. Plusz az, hogy ráment egy csomó plusz patron.
Tegnap abban maradtunk a "kedves" hölggyel, aki nagyon csúnyán lerázott, hogy visszaviszem a gépet, és kapok egy ugyanilyet. Extra szolgáltatásként annyit kaptam, hogy egy olyan készüléket kapok, ami biztosan működik. Háhá! Kérdem én, ez extra szolgáltatás, hogy több, mint 200 ezerért egy olyan gépet kapok, ami működik??? Eszméletlen.
Azt nem értem, hogy miért nem engedélyezték, hogy egy másik típusú készülékre cseréljem.
Ha bíróságra viszem a dolgot, milyen esélyeim vannak? És kihez fordulhatok ilyen problémával?
Köszönöm a hozzászólásokat
Shia-ko
2005.02.02, 12:35
MIvel ugyanazzal a típussal, ugyanazon problémáid vannak, (nem működik,) én kérném vissza az összeget,a mit nem fognak visszafizetni nagy valószínűséggel.
Így gyakorlatilag csak polgári peres eljárásban tudod visszaperelni rajtuk az összeget, megspékelve a járulékos költségeiddel. Sajna FVF nem tud képviselni ez ügyben, mert cég vagy, de ha felveszed velük a kapcsolatot, akkor segítenek eligazodni, hogyan állj neki, sé hogy mi a menete.
Rajtad nem segít, de én is megfigyeltem, hogy a hp az olcsóbb kategóriába ipari hulladékot gyárt, de a drágább gépeik sem közelítik meg a régi minőséget, nekem is van egy 100.000ft körüli lézerem és nem megy a kézi papíradagolója...
Mit értesz az alatt, hogy a HP a HOME kategóriába hulladékot gyárt?
Szabolcs
Shia-ko
2005.02.04, 11:04
Magyarul: xar amit csinálnak.
Nyersike
2005.02.08, 11:27
Sziasztok!
Csak jelenteni szeretném, hogy a problémám még mindig nincs megoldva. Most megint elvitték a gépet (nagy haladás, hogy most ők küldtek szállítót) tesztelésre. Mily meglepő hívott az úr másnap, hogy náluk kifogástalanul működik minden, de azért a JetDirect nevű kis nyomtatószervert is elvinnék tesztelésre, mert lehet, hogy azzal van a gond. Az úr azt mondta, ha kiderül, hogy jó a nyomtatószerver is, akkor ők visszaszállítják a készüléket, és azok után nem tudnak többet segíteni. Oldjuk meg, ahogy akarjuk. Gondolom én, most dobahatom ki az ablakon a kb. 250 ezer forintot, amit ráköltöttem az egészre, és mehetek venni egy újabb gépet. Egész biztosan nem HP-t!!! Beadtam újra a kérvényt egy magasabb kategóriájú gép cseréjére, de ezt ismételten elutasították.
Kérlek titeket segítsetek, mit tehetnék, mivel ennyiben nem szeretném hagyni a dolgot, mert borzasztó nagy átverésnek érzem az egészet.
Van saját ügyvédem, tehát a polgári peres dolgo is működhet, csak félek, hogy a HP nagyon be van biztosítva jogilag. Mert gondolom ők annyiszor megnézték a gépet, ahányszor bevittem, és náluk működik. Legalábbis azt mondják.
Most a végére már valóban az összes variációt végigpróbáltuk a megoldás érdekében, de egyik sem segített.
Kérlek, ha tudtok, segítsetek!
Köszönöm
Shia-ko
2005.02.08, 12:34
A HPvel nem tudod beüzemeltetni?
Nyersike
2005.02.08, 12:44
Ők nem küldenek ki szakembert. Náluk remekül működik minden, valószínűleg náluk van az összes zseni szakember. Itt járt nálam is egy igen hozzáértő szakember, de azt mondta az úr a HP-tól, hogy valószínűleg ez az ember nem ért hozzá. :DDD Most már szétrobbanok, mivel nem tudunk dolgozni, számlákat kéne küldeni, stb.
Ebből bíróság lesz...szerintem.
Esetleg további szakemberek segítségét kérni a beüzemeléshez....
Mondjuk a
http://www.hp.hu/vevoszolgalat/szervizpartner.htm címről keresni egy hp szervízt aki ki is jön, persze nem ingyen...
Addig meg kell venni egy másik gépet, elvileg minden költséget ki kell majd fizetnie a hp-nak, de az nem napok kérdése lesz.
A legtöbb amit tenni lehet, elmenni egy komoly számtek céghez, elmondani, hogy mire lenne használva a készülék és nem csak megvenni, hanem helyszíni beüzemelést kérni.
Ha fvf benéz ide akkor majd megmondja, hogy -pénézrt- tudnak-e szakértőt biztosítani, illetve esetleg magánszorgalomból megadhat olyan szakértők címét akiket elfogad a bíróság.
De ha más hardware környezetben tényleg működik a dolog, akkor nem biztos, hogy a hp jön ki vesztesként.
Esetleg egy kis trükkel lehet próbálkozni, mivel ezek a cégek általában komplett szolgáltatást nyújtanak nem csak hp szervízek, ezért amikor felhívja őket, csak annyit kell mondani, hogy XY vagyok vettem egy ilyen és ilyen gépet, szeretném kérni a beüzemelését.
Nem elmondva az előéletét...azt nem is kell említeni, valami olyat mondani, hogy azt hitte menni fog, de mégis szakember kell hozzá.
Ki is jönnek majd -pénzért- és ha bejön, akkor lesz egy papír arról, hogy a hivatalos hp partner sem tudta beüzemelni....
Ha meg betudta, akkor rendben....
Esetleg nem is mondani a telefonban azt a cégnevet amin a készülék van, hanem valami mást, magánszemély nevét, nehogy utánanézzenek valahol.....
Közben meg játszani a hülyét, hogy én nem tudok semmit erről a készülékről engem csak ideküldött a főnök...
Shia-ko
2005.02.08, 13:40
Nyersike
2005.02.08, 13:56
Az ügyvédem azt mondta, hogy a garancia idejéig a gyártót vagy pénzvisszafizetési vagy cserére való kötelezettség terheli, mivel a készülék nem szolgálta azt a célt, amire használni szerettem volna. (és eredetileg bármilyen nehézség nélkül működnie kellett volna a HP szerint is, ld. website)
Most vitték el a JetDirect-et. Majd tesztelik, hogy az jól működik-e. Várom a választ az "úr"-tól.
Holnap adom a fejleményemeket.
Én is úgy érzem ebből bíróság lesz.
(Pjotr @ 2005 Feb 2, 01:08 PM)
100.000ft körüli lézerem és nem megy a kézi papíradagolója...
Csak nem LaserJet 1300?
Talán ez segít...
Kb két-két és fél évvel ezelőtt vettünk egy HP (Home) nyomtatót, valóban alacsony árfekvésű és "igénytelen" készülék volt. (lesz még komment ehhez a részhez) Szándékosan, vettük mert olcsó volt. Amikor használatba akartuk venni, akkor Win9X, alatt kellet volna telepíteni. Ami rendben lefutott

de amikor valamilyen nyomtatási feladat érkezett rá semmit nem produkált

.
Az ismert helpdesk-hez fordultam, először jött a driver hókuszpókusz... lemezért be, reinstall, stb. Ez kb háromszor.
Akkor ismét a helpdesk, azonnal "megkértem" a kolléganőt, hogy hagyjuk a hókuszpókusz, van kb 15 referenciaszámom, azonal kapcsolja az ügyfélszolgálat vezetőjét, mert bemegyek... és ha nem lenne valamilyen okból elérhető, akkor átsétálok az eszközzel az út túls oldalára, az RTL-hez és számlával, stb tartok egy kis bemutatót, invent kontra magyar piac...
Az én esetemben azonnal kiszállt a VIP szervíz, "bevallották" hogy a kérdéses modell nem dolgozik együtt a honosított oprendszerekkel, meg egyáltalán nem lenne ezt a gépet tanácsos megtartani... Akkor az utolsó telefon, és kárptlásul, minden létező kellékanyagot használó berendezésünkbe kaptunk egy-egy garnitúra festéket

Amikor azt kérdeztem, hogy ez szép, és köszönöm, de mi legyen a nyomtatóval, azt mondták dobjam ki...
Tekintettel arra, hogy a kapott kellékenyag értéke MESSZE meghaladta az "eszköz" bttó 7000 Ft-os árát, szerintem gavallér volt a HP.
Szabolcs
Amit igértem:
Én valóban HP Fan vagyok. Ennek minden jó és rossz oldalával együtt, ezt vállalom. Nekem már több mint 10 éve vannak (sok) nyomtatóim tőlük. Ahol én telepítettem rendszert, mindenkit rábeszéltem az említett gyártó termékeire. Irodai felhasználásra is tudok élő példát mondani, amikor egy HOME kategóriájú eszköz stabilan, és kis turpissággal költségtakarékosan üzemelnek.
Nem állítom, hogy más gyártók nem forgalmaznak jó eszközöket, de a gyártók termékei még ha hasonló célra készültek is, jellemző felépítésbeli különbözőségük okán választottam már annak idején az említett márkát. Nevezetesen a papírkezelés, a papírút volt a döntő. Bár gyöngyházkék készüléket -minden rajongásom ellenére- nem vettem tőlük
koszab
Nekem van egy a pincében szívessen eladom...
Shia-ko
2005.02.13, 11:41
A sor úgy hozta, hogy lett egy fent megnevezett nyomtatónk. Fél év és pár száz oldal nyomtatása után elkezdett a fekete toner "fröcsögni". Hatalmas pacákart hagy a papíron, szórja a festéket. Felhívtam a márkaszervízt, ahol kérdésemre közölték, hogy a toner kellékanyag, arra garancia nem vonatkozik. Tehát a javíttatást, cserét nekem kell állnom. Utána néztem az általuk kiadott ismertetőben, mit is ír a jótállási feltételekben.
---
"Nem jogosítja a vásárlót cserére, amennyiben a készülékhez tartozó tarttozékok (pl. tintapatronok, kazetták) hibásodak meg."
"Felelősség kizárása:... rendeltetésellenes használat ... nyomtatók esetében a specifikáción kívüli média vagy felújított, illetve nem EPSON gyártmányú festékpatronok és kazetták használata, a javasolt maximális havi használat túllépése."
---
Ez számomra azt jelenti, hogy a tonert, amennyiben nem nyomtattam vele többet, mint amit a gyártó vállalt, garanciában ki kellene cserélnie. Vagy mégsem?
Szeretném még azt megkérdezni, hogy mi az álláspont azzal kapcsolatban, hogy a nyomtatóval adott tonerek kapacitása kb. 1/3-a a kereskedelmi forgalomban kaphatóaknak?
A toner érdemben a festékkazettával analóg eszköz, és valóban kellékanyag ami elhasználódik, stb. rendszeres cserére szorul. Az indulókészlet valóban kisebb kapacitású, de miért lenne ezzel baj? Nem csak a számítástechnikában van ez így.
(TheElf @ 2005 Feb 14, 02:19 PM)
A toner érdemben a festékkazettával analóg eszköz, és valóban kellékanyag ami elhasználódik, stb. rendszeres cserére szorul.
Tehát ha veszek pl. egy 25e Ft-os tonert, akkor az nem garanciás?

Engem valóban érdekelne az eredmény...
Szabolcs
Megoldódott... A szervízben ismét cserélték a nyomtatót, ahol az átvételkor nem azokat a 95%-os patronokat rakták vissza a gépbe amivel leadtam, hanem egy ki tudja mióta kallódo valamit, amivel a nyomtató nem is tudot bekepcsolni! Szó szót követett, végül megegyeztünk egy tipuscserében....
Shia-ko
2005.03.11, 13:01
Vettem egy HP 7660-as nyomtatót a CORA üzletben. Vittem a fényképezőgépemet, és ahoz kerestem olyan nyomtatót, amellyel közvetlenül ki lehetne nyomtatni a képeket (számítógép nélkül). Itt kérdésemre a fenti nyomtatót ajánlották. Jónak is tünt, a memóriakártyát bele lehet tenni, össze is kapcsolható a fényképezőgéppel kábellel is... De az otthoni üzembehelyezés során derült ki: Nem Kompatibilisek egymással! A F.gép csak 3 féle minőségű JPEG formátumot tud menteni, a nyomtató abból csak a Basic Line-t. És a TIFF-ekből szinte mindet, de a gép meg azt nem... Még aznap visszajeleztem, hogy nem jött össze a vásárlás, nem azt kaptam, amit szerettem voln: Nem tudom használni egyszerűen a rendszert. Erre azt a választ kaptam, hogy mivel beüzemeltük (kibontottuk a patront is sajna...) kb. 15 000 Ft-ot bukva tudja csak visszavenni.
Önök szerint ki a hibás? A jóhiszemű és tudatlan vásárló, vagy a nem megfelelő terméket ajánló üzlet?
bambulu
2005.04.01, 13:19
Szia,
Mivel a nadrágodat az eladóhoz tudod visszavinni ha rossz, így feltételezem, hogy ebben az esetben is az eladóhoz kell fordulni.
Szerintem próbáld meg ezt az utat is.
attila83
2005.04.19, 10:59
Szaiasztok!
Tegnap vettem egy Canon Pixma IP3000-es nyomtatót, de nagyon halványan nyomtat, nem vagyok megelégedve a minőségével.
Ha visszaviszem, akkor visszakérhetem a vételárat?
Volt/van vmi ilyen szabály, hogy 3 napon belül v ki kell cserélniük, vagy vissza kell fizetniük a pénzemet.
Köszönettel: Attila
Shia-ko
2005.04.19, 11:20
Amennyiben hibás a termék, akkor 3 munkanapon belül ki kell cserélni.
Az, hogy a halvány nyomtatsá hiba-e, látatlanban nem lehet megállapítani, mert bár nem hallottam ezzel a típussal kapcsolatban ilyen hibáról, tehát akár hiba is lehet, lehet, hogy csak fejtisztítás, kallibráció szükséges, vagy beállítási probléma.
Előbb azért a panasszal kellene érni, vagy megkérdezni, miért van ez.
Captain Crash
2005.04.19, 11:56
Vettem egy trabantot, strádán alig megy 100-at, nem vagyok megelégedve a minőségével. Hallottam, hogy 3 nap...
Én meg azt hallottam, hogy a trabant nem ferrári, és méginkább nem minőség

Iróniát félretéve, kár azonnal a falnak rohanni, hiszen kifogásodat előbb a forgalmazónál kellene jelezned. Ő hivatott orvosolni is a problémád, amennyiben az valóban jogos.
A garanciális feltételekről pedig a számlán, vagy a termékhez mellékelve rajta vannak azok a jogok, melyek jótállás esetén megilletnek.
Megjegyzem, a halvány nyomtatás az többnyire a festéktakarékos beállítás következménye, nkevés dolog cikibb mint amikor náluk jól beállított dirverrel jól nyomtat a nyomtató, így ezt érdemes megnézni
Egy másik fórumon jött el ez a gond és megy ott a vita:
Egy vevő bement egy boltba és megmondta, hogy pontossan melyik nyomtatóhoz kér tonert, a toner számát nem tudta, de a boltos kikereste és adott egyet neki amiről otthon derült ki, hogy nem jó a nyomtatóba, rosszat adott a kereskedő, a kereskedő nem akarja visszavenni, mert a vevő már felbontotta.
Nem emlékszem, de mondjuk a HP 3320-ashoz kért tonert a tonerre az volt írva, hogy a hp 33xx szerához jó, de a ez a nyomtató egy új tipus és mégsem jó
hozz....
Ilyenkor mit lehet tenni?