Ha nem bontja fel akkor hogy próbálja ki, hogy jó-e?
Vissza kell venni, ez egyértelmű, a boltnak van felelőssége, hiszen szaktanácsot adott. A fogyasztó problémája azonban még nagyobb, hiszen azt bebizonyítani, hogy a tanácsot ki adta, pontosan mit mondott, szinte lehetetlen.
Meg kell persze próbálni hatni rájuk, főleg, ha tudjuk, hogy ki volt a tanácsadó.
A dobozon szereplő állítás alapján (33xx széria) nem lehet cserét kérni, függetlenül attól, hogy bizonyítható-e amit az eladó mondott?
Lehet, mert nem zárhatja ki a fogyasztót alapvető jogaiból.
Captain Crash
2005.08.31, 07:58
Sziasztok!
Egy 120 e Ft-os A3-as nyomtatóról van szó. A nyomtató egy olyan cég számára került megvételre, ahol naponta több száz dokumentum készül.
Cégünkön keresztül többekközött ezen cég gépparkjának teljeskörű felügyeletét látom el, így a hatáskörömbe tartozik a garanciális ügyek intézésése és az alkatrészbeszerzés is.
A cég ezen A3-as nyomtatóját még az előttem alkalmazott kollégánk vásárolta, miután olyan problémákat jeleztek a felhasználók, hogy néhány dokumentumot nem nyomtat a nyomtató.
A HP-nak be lett jelentve, kijöttek és ki is cserélték a terméket, azonban a probléma nem oldódott meg, mert kicsivel később ugyanaz a hiba jelentkezett.
Ez idő tájt távozott kollégánk a cégtől, s vettem át a helyét én. Az első dolgom volt felhívni a HP ügyfélszolgálatát és jelezni, hogy ugyanaz a hiba jelentkezik.
Először az új PCL 6-os driver telepítését javasolta a HP-s ügyfélszolgálatos emberke, nevezzük kollégának, hiszen szakmabeli. Ennek feltelepítése - bár az a driver volt fenn - újra megtörtént. Miután a helyzet nem javult, Postscript drivert javasoltak. Ezzel a driverrel az előbbihez képest jelentősen lassabban nyomtatta ki a dokumentumot a termék.
Akkor egy éppen a rostán fennakadt dokumentumról volt szó, amely 11 oldalas. Ebből a 11 oldalból 7 oldalon szöveg és 4 oldalon képek vannak. (A dokumentum első lapján is van egy kissebb kép.) Egy sima Office Word dokumentum képekkel a végén. Nem több, mint 20 MB, de talán annyi sem. (Mindenki biztos nyomtatott már ilyet.)
Ezt a dokumentumot PCL driverrel a képekig sikeresen kinyomtatja, ott PCL XL error hibával elszáll a nyomtatás. A nyomtatás elindulásáig is sokat kell várni.
Postscript L3 emulációval nem akad el hibával, viszont a nyomtatás elindulására kétszer annyit kell várni és maga a nyomtatás 11 oldal 6-8 perc. Ami azt jelenti, hogy durván 1,5 lap/perc a nyomtatási sebessége.
Az ügyfélszolgálat elmondása szerint ez teljesen rendben van. Ahogy az is, hogy bár hiába van Office dokumentumokra tervezve a nyomtató, olyan dokumentumnál, ahol kép is és szöveg is van egyszerre a PCL 6 driver nem képes nyomtatni. Szószerint próbálom idézni az ügyfélszolgálatos kollégát: "a nyomtató PCL 6-tal nem képes ilyen bonyolult dokumentumok nyomtatására".
Természetesen először azzal próbálkoztak, hogy a kép hibás. Ami azért nem állta meg a helyét, mert a kép magában kinyomtatódott. Aztán jött, hogy a PCL 6 az sajnos ilyenekre nem képes.
Postscript Level 3-as emulációval lényegesen lasabb a nyomtatás, kb. 15 perc egy 11 oldalas dokumentum az egér lenyomásától számítva. (Ennél az itthoni Canon nyomtatóm is többre képes.)
Az ügyfélszolgálatos kolléga szerint a 96 MB-os belső memória telik meg és amiatt lassú a nyomtató. (Bár először amiatt volt lassú, hogy mert az USB. Csak miután elmagyaráztam, hogy az USB-n 20 MB-os adat átvitele nem lehet 15 perc és hogy az USB adatátviteli sebessége ennél lényegesen nagyobbra van tervezve, korrigálta arra, hogy a nyomtató memóriája telik meg.)
PS Level 3-as emulációval valóban előfordulhatnak kemény számítási feladatok, de ennek a nyomtatónak ezek szerint az egyszerü szöveg is olyan kemény számítási feladat, hogy megteljen a 96 MB. (Aminek állítólag a felét a nyomtató használja alapból, és a fennmaradó részbe tölti be a képet és a számításokat is abban számolja ki.)
Ha nem egy HP Business Inkjetről lenne szó, melynek a nevében is benne van, hogy üzleti, akkor nem érdekelne. Ha nem nyomtatná ki ugyanazt a dokumentumot az itthoni 14 e Ft-os Canon nyomtatóm fele annyi idő alatt, elfogadnám, hogy lassabb a Postscript. (Ami amúgy más nyomtatóknál nem ennyire számottevően lassú).
Itt egy 120 e Ft-os üzleti alkalmazásra szánt nyomtatóról van szó, melynek a PCL 6-os driverével nem lehet bármilyen office dokumentumot nyomtatni. A HP szerint a termék műkődő képes, s hibátlan.
Szerintetek mit tegyek?
Gondolom pontosan tudod mit lehet tenned, csak egy kis biztatásra vársz

A nyomtatónak fontos paramétere a nyomtatási sebesség, nem lehet hogy a meghírdetett (mert gondolom a tulajdonságlapján szerepel a lap/perc sebesség) nyomtatási sebességet nem tudja megközelíteni egy átlagos nyomtatás során. Meg egyébként is nem nyújtja azt a teljesítményt ami a kategóriájától elvárható.
Ilyen hozzáállás is csak számítástechnikában képzelhető el...
A kocsi váltója nagyon csörög 4-5 sebességfokozatban, a szerviz válasza: max 3-ig használja, hova siet?
AZ én HP LJ1320-asom is baromi lessú ha képet kell nyomtatni, ha ez megvigasztal..
Ariadne
2005.08.31, 10:01
Kedves Captain Crash!
Esetleg egy bevizsgálás? Az fvf honlap szerint 12.000 Ft+25% ÁFA az ára.
Azzal kicsit bekavarodtam, hogy mikor ki állja, de FVF azt írta múltkor, hogy jótállás ideje alatt a forgalmazó...
Hátha kijön az, hogy tényleg nem tudja a sebességet, ami a specifikációban szerepel.
Captain Crash
2005.08.31, 14:10
Ariadne: Ahogy azt írtam korábban is, az első hat hónap, illetve a jótállás ideje alatt a kötelezettet terheli a bevizsgálás költsége.

(Amikor a jótállási kötelezettségének nem tesz eleget (megtagadja), akkor meg kell indokolnia. Ilyenkor, hogyha ennek tekintetében vita alakul ki a kötelezett és a jogosult között, akkor annyi nem elég, hogy a termék a kötelezett szerint márpedig hibátlan, punktum. Hanem igazának bizonyításához vizsgálatot kell végeztetnie és fizetnie.)
A probléma ott van, hogy:
Az azóta már kilépett kollégánk, aki amúgy rendes ember, viszonteladóként vette meg a terméket egy nagykereskedésnél, majd eladta azt az adott cégnek, ahol most én felügyelem a gépparkot. Erről az eladásról egy ÁFA-s számlám van össz-vissz, a kilépett kollégának van meg minden jótállási papírja.
Amennyire ezt jól értelmezem, a cég számára a kilépett kollégánk a forgalmazó, aki elmulasztotta a jótállási jegyet átadni, illetve egyéb dolgokat is (használati útmutató).

A HP ügyfélszolgálata már egyszer cserélte a nyomtatót, tehát akkor már elismerték, hogy hibás, ugyanennél a problémánál. Erről munkalapom, illetve, jegyzőkönyvem a jótállási igényről sajnos nincsen. (Mint mondtam, ezt nem én intéztem, még a rendszerfelügyelet átadása előtt történt.) De igyekszem beszerezni.
Most a kilépett kolléga hívására várok, elmondtam neki is a problémát. Szerintem ezen fog bukni egy keveset.
Ariadne
2005.08.31, 14:47
Hát, ez úgy tűnik, kemény dió lesz! Hátha valakinek még akad ötlete...
Köszi az infót, pont ebben voltam bizonytalan

. Alkalmazni fogom a cd-lejátszómnál is, ha rosszra fordulnának a dolgok...
Captain Crash
2005.08.31, 14:58
Pjotr: Ennek a neve HP Business DeskJet 2800

és egy vállalat használja, ahol folyamatosan készülnek dokumentumok, hazai és külföldi megrendelések kielégítése végett. Igen komoly földrajzi tervdokumentációk is készülnek. Őket sem kell, hogy megnyugtassa az, hogy más HP is lassú. Tekintve, hogy a specifikációjánál lényegesen lassabb.

Én nem használom, úgyhogy engem nem befolyásol, hogy a tied milyen, de részvétem, ha ugyanígy max 1.5 lap/perces a teljesíménye.
Ez is egy irodai nyomtató, ha a kétoldalas sima dokumentumokat csak úgy köpi, de ha már kép megy naki, akkor vége...
Captain Crash
2005.09.01, 08:39
Mint leírtam 11 oldalas dokumentumot nyomtatott 6-8 perc alatt, aminek 7 oldala szöveg. Az is lassú volt, nem csak a kép. A kép nyomtatásánál a PCL driver meghalt egy error-ral. Ha a képet magát kimásoltam és egy jpg file-ként elmentettem, akkor már nem volt baja vele.
A te HP-d is ilyen?
Ha lenne egy ilyen dokumentumom, kipróbálnám...
Captain Crash
2005.09.01, 11:24
Hát készíts egyet, copy-paste szöveg 7 oldalon át a netről pl, és képeket az utolsó 4 oldalra, összesen 8 képet, oldalanként kettőt. Tök mindegy milyen képet.
Na megycsináltam, meg is lepődtem, mert kivételessen gyors volt, kétoldalasan, 600dpi-vel a 11 oldal 1 perc 11 másodperc, De scannerről átküldve egy teljes A4-es oldalas kép szöveg+grafika módban egy A4-es oldal 2perc 10 másodrperc amiből 2.02-ig csak villogott magában....
socheater
2005.11.26, 11:39
Vásároltam 1 HP lézernyomtatót(pénteken), ami az első napon elromlott. Másnap, szombaton visszavittem a nyomtatót, a boltba, ami hétvégén is nyitva van. Próbáltam bemenni az ajtón, de nem sikerült, és a nyitva felirat sem volt olvasható. Hétfőn visszavittem a nyomtatót a boltba, mindenestől, de a garanciapapírt nem találta benne az eladó. Kedden tudott csak elérni, a nap végén, és akkorra már kicsúsztam a 3 napból. Hazamentem keresni a garipapírt, de nem volt sehol. Megnéztem a nyomtató dobozában. Ott volt legalul, tehát el lehetett volna küldeni a nyomtatót 3 napos cserére... Nade, ugye, kiestem a 3 napból, úgy gondolom, hogy nem az én hibámból. (2xesen is) A nyomtatóm pár nap mulva 2 hónapja van a HP szervízben, de a boltosnak már üzent a szervizes, hogy 10 perces munka volt. Persze ez a 10 perces javítás, már több mint 1 hónapja volt, viszont én még most sem kaptam meg a HP nyomtatóm. A boltos azt mondja, fennakadtak a garipapíron, mivel arra ő (a boltos) 1 hónappal későbbi vásárlási időt írt, hogy hosszabb legyen a garancia. (Én nem kértem) Kértem a boltostól a nyomtatóhoz tartozó munkaszámot, ami alapján utánna tudnék járni a nyomtatóm hol létének, de nem kaptam meg. Így is felhívtam a HP-t ahol nagyából meg is találtam a szervízben lévő nyomtatót. Azt modták csere lesz, csak várják a csere készüléket. Ez már több mint egy hete volt. Kétlem hogy az igazat mondanák. HP szervízbe gondolom nem hetekig hozzák a csere nyomtatót, nem beszélve arról, hogy a boltos, ahol vásároltam a nyomtatót, azt mondta, hogy csak a papír akadt be a nyomtatóba, és ez volt 10 perces munka. Erre a HP szervízben azt mondták, hogy csere lesz, és ezt már több mint 1 hete. Lassan 2 hónapja, hogy dolgozhatnék a nyomtatómmal. A boltos még azt is mondta nekem, hogy ne érdeklődjek a HPnál a nyomtatómmal kapcsolatban, mert akkor még később látok belőlle valamit is. Az ilyen emberekben hogy lehet bízni? Ki garantálja, pl hogy nem nyomtatják ki a Tonerét? Igazán nem tudom, hogy mi is a teendő az ügyel kapcsolatban. Szeretném ha mihamarabb megoldódna a problémám.
Igazából én sem értem:)
A jótállási jegyre nagyon kell vigyázni, nélküle garanciális ügyintézésre nem vagyunk jogosultak.
Amennyiben azonban megvan, akkor a 3 munkanapon belüli meghibásodás esetén cserélni kell. Ezt a jogszabály (151/2003 korm. rend) biztosítja számunkra. Érvényesíteni kell ezt, nem szabad hagyni, hogy átvágjanak, számunkra hátrányos döntést hozzanak.
A 49/2003 GKM rendelet alapján a kijavítás vagy kicserélés tekintetében a 15 napos határidőre kell törekedni.
Üdvözlet mindenkinek!
Szinte hihetetlen az ami megesett velem, bár a mai világban lassan már semmin sem kell csodálkozni... Röviden a történetem örök tanúságképp álljon itt!
Nos történt egyszer hogy egy esős napon villám csapott a házunk közelében az egyik transzformátorba, mivel ekkor még szünetmentes tápom nem volt, így szó szerint kiégett(!) a hangkártyám valamint a drága Canon nyomtató és fax (100 ezer áfával !! ) sem volt védve, így a fax is kiégett(!!) továbbá azonban sem a nyomtató sem a többi funkció sem volt használható. Miután az elégett(!) tápkábelt kicseréltem a nyomtatón s az életjelt is adott már azt hittem siker! Ám ekkor jött a nagy pofon mivel akárhogyan próbáltam installálni a perifériát az minden esetben kifagyasztotta az OPERÁCIÓS RENDSZERT ( ez akkor még Win 98 volt )!! Sőt nem csak a Pc-met cseszegette a drága, kipróbáltam egy Atari Portfolión rákötöttem eme Canon C70-t ( lásd Terminátor 2 : készpénzautomata kódfeltörés a srácnak Edward Furlongnak ilyen hordozható Atari kütyüje van !!! ) és hihetetlen mód még a Dos-os Operációs rendszer is " Fatal Error " hibaüzenetet küldött majd elhalgatott, sokat edzett szemem előtte még hasonló hibaüzenetet sem látott, pedig nem egy processzort küldtem az örök bitmezőkre no mindegy, gondoltam... Nos ekkor ötlött eszembe a Hivatalos Márkaszervíz igénybevételének gondolata, ahol közölték hogy 28 ezer (!!) forintért kicserélik a fax paneljét mert nyilvánvalóan ez okozza az üzemzavart!
Nekem sem kellett több, porfogónak túl drága, 4-5 éves érhet kb. 30 ezret (!)
de hát legalább használni tudnám ezt a nyüvest, mondom magamban fax nem kell fiúk a szervízben vegyétek ki a panelt, majd nem faxolok na bumm....
Ekkor közbeszólt az ÉLET s testvérem révén vidékre került ez az átok ( mivel öcsém lusta volt elvinni a gépet a szervízbe, inkább egy munkanélküli mérnököt szabadított rá ), ahol kiderült hogy írd és mond két darab 50 forintos alkatrészt kell cserélni ( biztosítékot he !!! ) s láss csodát a gépsárkány újra okádja az téntát !!
Tehát óvakodjatok a " Márkaszervizek " cseleitől, jól jön egy hozzáértő ismerős ha valami bedöglik!
De mivel kis hazánkban sem filmen sem az életben nem létezik Happy End - higgyetek nekem a nyáron operálták ki a jobb oldali tüdőlebenyemet mind a hármat mert egy merő daganat volt (!) mindezt 27 évesen, amúgy kössz jól vagyok... - nos tehát kedvenc dísztárgyam már már úgy tűnt újra működésbe lép, de amikor szerettem volna installálni Windows Xp Sp 2-re kiderült hogy NEM LÉTEZIK FRISSÍTETT DRIVER hozzá, a hivatalos honlapról letölthető update-ek semmit sem érnek, megjegyzem Európában olyan mint Magyarország kb. fél éve tűnt föl, az amúgy is kifejezetten rút weblapon minimális segítség mára elérhető -nos ez az email-es közönségszolgálatban merül ki ... - s ezt én azonnal ki is használtam, rövid és indulatos email-t írtam, amire egy sablonválaszt kaptam, csak a megszólításban írták át a keresztnevem ( héllo!!! ), majd tájékoztattak hogy " bizonyos terméktípusok esetében " nincs naprakész szoftver, mivel nem tudnak lépést tartani az Op. rendszerek fejődésével, nem tudnak programozni, meg a kutatás-fejlesztéstől vonná el az ERŐFORRÁSOKAT az ilyen tevékenység, így ezt mint a többi nagy cég (!!!) nem tartják kifizetődőnek így hogy jövök én ahhoz hogy őket zaklatom, KÜLÖNBEN IS EGY 4-5 ÉVES ESZKÖZ JOGGAL NEVEZHETŐ ELAVULTNAK AMELYET NAGYRÉSZT MÁR MÁSHOL RÉGES RÉGEN LESELEJTEZTEK. Puff neki ilyen alázást már régen kaptam szórólapon de mindegy...
Vidám kis sztorim végére annyit, hogy a berendezés az 5 év alatt kettőt működött, a többi időben optimista műszaki újdonság volt amire mindenki felnézett főleg ha könnyeimet nyelve elmeséltem mi mindent nem tud éppen jelenleg a csudamasina...
Már csupán ezért kártérítés járna....
Nos zárszó után még annyit az elavulásról hogy a csúcstechnikának számító hiperteleszkóp amely földkörüli pályán kering és Hubble-nak hívják, nos láttam egy felvételt ahol áradozott a műsorvezető hogy milyen műveleti sebességre képes a PC 386 SX 40 Megahertzes computer (!!!!) ( kb mint egy fél pár fuszekli ) s hogy a két űrhajós azért kockáztatja az életét -273 'C -on a világűrben mert ki kell hogy cseréljék ( ketten !!!! ) a központi egységet mert az gyári hibás és így egy fejlettebb 386 DX 40 es CPU-t kap az X milliárd dolláros berendezés !
Kedves fiatalok tanuljatok, okosodjatok s mindíg kételkedjetek...
Konyec Filma...
TommyGun
2005.12.09, 09:19
nekem tetszett a történeted csak ennek miköze a fogyasztóvédelemhez ?
Az ürben azért használnak régebbi, lassab, nem olyan "sűrű" processzorokat, mert nem érzékenyek az ottani zavarokra, míg egy mai proci ahol a 386-os alkatrészeinek sokszorosát zsúfolják be annak a felületének a töredékére, nagyon érzékeny...
Ha nem emlexem hulyesegre, akkor par eve a marsjaro is jo kis regi, jol kiprobalt es ismert 56.6-os modemmel kommunikalt a mars felett levo egysegevel (es onnan mar a csoda tudja, hogy jott el a foldre a jel).
Most komolyan, a nasa is meg az esa is úgy műkődik, hogy a kapott támogatás 5 %-ból megveszik a cuccokat a sarki számtech boltban, aztán a maradékot meg elsörözik a túlsó sarkon?

Figyelem !
Ha valaki figyelmesen olvasta hozzászólásom, az láthatja mi a konkrét problémám, amennyiben ez belefulladt az történetbe, azoktól szíves elnézést kérek !!!
Fogyasztóvédelmi szempontból tekintve csak általánosságok fedezhetők fel, elnézést az sekélyességemért!
Békés Boldog Ünnepeket és Eredményekben Gazdag Új Esztendőt Kívánok !!!
MILYEN GÉP VOLT ez pontosan?
mert van egy olyan termék kör, amit nem javítgatnak, hanem kompletten kicserélik. Jó esetben 15 nap alatt átfut. Ha a kereskedő leadta ezt egy szervízpontba, kellett, hogy kapjon munkalapot, annak száma van, az alapján lehet reklamálni ha sokáig nem jön meg valami okból a gép.
Ha szervízpontba tartozik a gép és baj volt a garjeggyel:
1. felvehetik fizetősre és amikor elviszik beírják a megfelelő adatokat (az addigra tisztázott garjegy alapján-> kereskedő dolga épkézláb állapotba hozni) és garba kimegy a masina...
2. nem veszik fel a gépet, üf elmegy és visszajön, mikor már szép és rendezett a papírja.
ha nem szervízpontos a készülék: felveszik fizetősre, kimegy egy árajánlat, üf tisztába teszi a garjegyet, elfaxolja, garba ugrik a javítás, gép elkészül (ennek az alapideje 3 munkanap, nagyon(!) ritkán lépik át ezt az időt, ha külföldről kell anyagot rendelni, várni)
tehát mi volt ez? (már csak okulásként is érdemes tisztázni...)
flatszeru
2006.08.22, 14:52
Üdv!
Hát,azthiszem kissé ráfaragtam a minap. De inkább leírom az egész storyt.Anno vettem egy fénymásoló gépet.
Mignem rendeltetés szerű használata mellett kb 2000 lap másolata után megszakadt a fixáló réteg.
Ilyen másolat számnál ez nem igazán lenne indokolt.És javítása is elég húzós, ugyanis álítolag nem garanciális alkatrésznek minősül a fixáló henger. Egyébként sem értem hogy ilyen elven akkor egyáltalán mi garanciális egy fénymásolóban?mert ami elromolhat az ilyen elven mind fogyóeszköznek minősül. Viszont amivel igazából koppantam az az hogy mielőtt bevittem volna telefonáltam a szervízbe ahol azt mondták hogy mindenféleképpen csak tónerrel vigyem be mivel máshogy nem tudják kipróbálni. Mondom jó, de ehhez nekem kellett kérnem kölcsön egy tonert. Ami pechemre utántöltött volt.
Bár igazából ez az egész utángyártott/utántöltött mizéria csakis a saját hasznukról szól.
Mivel senkinek eszébe nem jutott hogy majd ez lesz a kifogás ezért senki nem is gondolta hogy inkább jobban jártam volna ha üresen viszem be a tonerét. A kérdésem az lenne hogy hogy lehetne ezt a dolgok kikerülni?mert én szeretnék a Fogyasztóvédelemhez fordulni az ügyben, mert jogtalannak tartom hogy egy olyan alkatrészért fizessek 23.000 HUF ot aminek még legalább 20.000 lapig sértetlennek kellene lennie.
Szóval a kérdésem az hogy mit lehetne tenni ilyen esetben?Ha tanusítja az illető hogy valóban az ő tonere van a berendezésben,az ér valamit?
Másik dolog,hogy ilyenkor a szervíz küld valami papírt az anyacégnek hogy járt náluk xy gyári számú berendezés és ez volt vele a szitu? mert ha nem akkor visszateszem az én tónerem és másik szervizbe beviszem.Ott már nem irják rá a papirjára hogy nem gyári kellékanyag volt benne.
előre is köszi!
Szia.
1. Valóban csak korlátozott garancia van a fénymásoló kopóalkatrészeire, melyet példányszámban szoktak megadni(a gyár is). Az új autókban lévő talpasokra sem adnak 3 év vagy 100ezer km-ert. De ha egy fixálófólia vagy henger tönkremegy ilyen kevés példányszámnál általában a felhasználó kotorászik benne az elakadt papír miatt ollóval, csavarhúzóval és így sérül meg a fixáló, és azon a helyen nem égeti rá a festéket a papírra. NEM azt mondom hogy a te is ezt csináltad! Én ebben az esteben megpróbálnék velü megeggyezni az un. közös hajókár elvén.
A toner dolog pedig nehogy azt hidd hogy noncs különbség utángyártott és eredeti közt. 6 éve javítok fénymásolókat és tapasztaltam már 1-2 dolgot. Az a tapasztalatom hogy utángyártott tonerrel a másoló kevesebb pédányszámot megy el, hátteres másolatot adhat, vagy halványat. Másrészt ez azonnali garanciavesztéssel jár mely általában a használati utasításban vagy a garanciajegyen jelezve van( ez így van a nyomtatóknál is akár lézer akár tintasugaras).
Üdv
flatszeru
2006.08.22, 19:10
Hello!
Nem babráltam bele,sőt,papir sem szakadt bele.Ezért is vagyok elkeseredett a dolog miatt.
Réges régen van lézernyomtatóm,sőt fénymásoló is a háznál. A nyomtatóimat mind magamnak töltöm.
De ez még a próbatoner korszakában megdöglött.ezért tartom gázosnak.Egy fogyasztó védelmi vizsgálat utján szerinted kilehet deriteni hogy külsö beavatkozás volt e vagy sem?
Másik dolog, ha már van szerelői tapasztalatod. Akkor szerinted lezsírozható a szervizzel hogy bizonyos alacsonyabb osszegért fejében mondjuk a fűtőszálat megbütykölve,az egész fixáló egységet garanciálisan cserélje?annyira nem tudom,hogy egy fixálpban normál esetben mit tud elromlani,amitől még garis lenne.
köszi
jaj,és még1 dolog.Elképzelhető hogy 23 rugóba kerül egy fixáló folia csere???
még1szer kösz az infokat
L_Matyi
2006.08.22, 20:41
(csu @ 2006.08.22, 16:40)

Másrészt ez azonnali garanciavesztéssel jár mely általában a használati utasításban vagy a garanciajegyen jelezve van
Szerintem hiába jelzi a garanciajegyen, nem köthet ki ilyet, ez kb. olyan lenne, mintha egy autógyártó kikötné, hogy elveszted a garanciát, ha nem náluk tankolsz. Természetesen, ha be tudja bizonyítani, hogy ez az utángyártott alkatrész okozta a problémát, akkor jogos a kifogása, de ha az utángyártott nem okozhatta ezt a hibát (egy független szakértőt kell felérniük ennek a megállapítására), akkor él a garancia, cserélniük kell. 2000 oldal nagyon kevés, ennyit minden alkatrésznek ki kell bírnia.
flatszeru
2006.08.22, 21:59
Azt nem tudjátok, hogy az a "jegyzőkönyv" amit felvettek a szervízben,az onnan kikerül valaha?
Tehát ha átmegyek egy másik szervízbe eredeti tonerrel,és ott kezdem el a fogyasztóvédelmi vizsgálatot,akkor valahol van e nyoma amit itt irtak?pl. a canon anyaválalatnál?
Úgy tűnt hogy nem igazán lehet egyezkedni a szervízben,bár nem is szivesen tenném,mivel tiszta a lelkiismeretem az ügyben. Bár gondolom azzal hogy a szervíz megoldja a garanciális cserét még jól is jár vele,mert kifizieti neki a gyártó.
Másik dolog,hogy utángyártott/töltött tonernek sem szabadna a fixálóban kárt tennie,nem?Végülis nem sóderral töltik meg, hanem nagyon finom porral.Annyira a fixálás terén nem vagyok otthon,de elviekben a toner por igazából fizikailag nem is érintkezik a fixálóval soha.
kösz!
Idézek az egyik neves fénymásoló gyár jótállási jegyéről.
"Nem rendeltetésszerű használatnak minősül például nem a gyár által előírt, vagy azzal 100%-ig kompatibilis kellékanyagok használata". Ez nállam anyit tesz, hogy csak az eredeti kellékekkel él a garancia, mivel az utángyártottak dobozán odaírják, hogy nem gyári és a név csak a termék azonosítására szolgál.
A 23 rugó elképzelhető ha fóliás akkor sztem fűtőkörrel egybe van és kompletten cserélik. Ha teflonhengeres akkor csak talán, de Hewle** Pack*** lézernyomtatókhoz külön lehet kapni csak fóliát is(ami általában jó CAN** nyomtatóba és másolóba) igaz azt nem írtad oda hogy áfásan ennyi-e?
Másik dolog, ha már van szerelői tapasztalatod. Akkor szerinted lezsírozható a szervizzel hogy bizonyos alacsonyabb osszegért fejében mondjuk a fűtőszálat megbütykölve,az egész fixáló egységet garanciálisan cserélje?
Ez abban az esetben működne ha van egy jó haverod köztük, ezért sztem ezt felejtsd el, de itt már többen írták, hogyha garanciális vita van, akkor nekik kell bizonyítani azt, hogy a felhasználó és nem a termék hibájából történt a meghibásodás.
A szervízlap sztem nem kerül ki nyugodtan elviheted más hivatalos gyári szervízbe is.
Szerintem hiába jelzi a garanciajegyen, nem köthet ki ilyet, ez kb. olyan lenne, mintha egy autógyártó kikötné, hogy elveszted a garanciát, ha nem náluk tankolsz. Természetesen, ha be tudja bizonyítani, hogy ez az utángyártott alkatrész okozta a problémát, akkor jogos a kifogása
Minket már hajtott el a CAN**. 1/2 év gar volt még egy tintasugaras nyomtatóra. Nem lehetett bekapcsolni. A hibát javították, de mivel utángyártott tinta volt benne így a maradék garancia ugrott.
A gyártók bármilyen baromságot odafirkálhatnak a jótállási jegyre, nincs jelentősége, senkit nem érdekel...
Captain Crash
2006.08.23, 10:01
Kedves csu, olvassál egy kicsit:
Rendeltetésellenességről egy kis érdekesség. 
Rá fogsz jönni, hogy amit mondasz, az nem úgy van. Minden esetben a kötelezett csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka rendeltetéssellenes használat következménye. Tehát ha a hiba az idegen kellékanyagok használatára visszavezethető.
(Captain Crash @ 2006.08.23, 11:01)

Kedves csu, olvassál egy kicsit:
Rendeltetésellenességről egy kis érdekesség. 
Rá fogsz jönni, hogy amit mondasz, az nem úgy van. Minden esetben a kötelezett csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka rendeltetéssellenes használat következménye. Tehát ha a hiba az idegen kellékanyagok használatára visszavezethető.
SRY
Ezt nem én találtam ki a garijegyen van rajta!
De mostmár ezt is tudom.
THX
Mozigépész
2006.08.23, 11:08
(csu @ 2006.08.23, 09:46)

Idézek az egyik neves fénymásoló gyár jótállási jegyéről.
"Nem rendeltetésszerű használatnak minősül például nem a gyár által előírt, vagy azzal 100%-ig kompatibilis kellékanyagok használata". Ez nállam anyit tesz, hogy csak az eredeti kellékekkel él a garancia, mivel az utángyártottak dobozán odaírják, hogy nem gyári és a név csak a termék azonosítására szolgál.
Na akkor egy kis ellen példa, igaz nem másolóról!
Autóban az autómárkajele van az X alkatrészen, ezért pl.: 10000 ft az ára, míg a gyártó neve alatt csa 8000. Viszont a gyártó szállítja be az alkatrészt az autógyárba, de oda a kocsi autó márkálya van a dobozon. Akkor most melyik a "gyári"?
[quote]
Kedves csu, olvassál egy kicsit: Rendeltetésellenességről egy kis érdekesség. wink.gif
[quote]
Egyébként ez csak a HP-re vonatkozik, attól a többi gyártó ugyanúgy ráírja a jótállási jegyére, és ha garos problémád van erre hivatkozva elhajtanak. Vagy létezik azóta vmi törvény amibe ez bekerült és orvosolja ezt a problémát?
Ariadne
2006.08.23, 12:45
Ahogy Pjotr is írta, azt ír a jótállási jegyre, amit akar, kötelező jótállásnál (1 év) úgyis az érvényes, ami a jogszabályban előírt, annál hátrányosabb kikötés semmis (=mintha ott se lenne). Szóval lehet csapkodni az asztalt serényen ilyen esetben.

Ha több évre vállalt jótállásról van szó, akkor az első év után egyrészt szavatosság még van (ha vásárló bizonyítja, hogy hibás, javít/cserél/pénztvisszaad), meg ha vállal jótállást, és nem fejti ki részletesen a feltételeit, akkor ugyanazok a szabályok élnek, mint a kötelezőnél.
flatszeru
2006.08.23, 15:58
CSU:
Azt irtad hogy 6 éve javítasz fénymásolókat.Egy szakmai kérdésem lehetne?
Mert amugy még van egy gyanúm hogy mi állhat az egész háta mögött!
szóval,ezt a C***N honlapján találtam:
"A C***n SURF technológiája szinte teljesen megszünteti a bemelegedési időt, így az első lapok rendkívül hamar elkészülnek – mindössze 14 másodperc alatt"
Ehhez képest kb 2-3 perc amig a másoló beáll és elkezd másolni.Erre nem vezethető vissza
az egész problémám?Esetleg rosszul van beállítva a hőmérséklet ellenőrző kütyüje és esetleg túlfűti
a fixálót? És mondjuk nem barátkozott meg vele a fixáló fólia? Mert elvéileg amire várni kell egy másolónál az a fixáló felfűtésének ideje ha jól tudom.
köszi!
(flatszeru @ 2006.08.23, 16:58)

CSU:
Azt irtad hogy 6 éve javítasz fénymásolókat.Egy szakmai kérdésem lehetne?
Mert amugy még van egy gyanúm hogy mi állhat az egész háta mögött!
szóval,ezt a C***N honlapján találtam:
"A C***n SURF technológiája szinte teljesen megszünteti a bemelegedési időt, így az első lapok rendkívül hamar elkészülnek – mindössze 14 másodperc alatt"
Ehhez képest kb 2-3 perc amig a másoló beáll és elkezd másolni.Erre nem vezethető vissza
az egész problémám?Esetleg rosszul van beállítva a hőmérséklet ellenőrző kütyüje és esetleg túlfűti
a fixálót? És mondjuk nem barátkozott meg vele a fixáló fólia? Mert elvéileg amire várni kell egy másolónál az a fixáló felfűtésének ideje ha jól tudom.
köszi!
Szia.
2 féle fixálót ismerek, amit te írsz az fóliás ami azt jelenti hogy egy vékony teflonfóliát melegít egy vékony kb 2mm kerámiaszerű fűtőszál ami csak a fólia és a gumihenger közt égeti a festéket. Ennek tényleg a bekapcsolás után néhány mp-el indulnia kell a másolásnak. A bekapcsolás után ha másolsz vagy 2 a4-et ráfixálja a festéket? Ha kis teljesítményű HP nyomtatód van (LJ5l;LJ6l;LJ1100;LJ1200;LJ1000;LJ1010;LJ1020; stb), ezekben hasonló, és gyakran ugyanolyan alkatrészek kellenek hozzájuk. A lényeg ha szervízbe viszed, akkor az általad említett problémát feltétlenül írasd velük rá a szervízlapra.
flatszeru
2006.08.23, 22:29
CSU:
igen.ráfixálja.kivéve egy csíkban ,ahol a fólia sérült. ott pereg róla a festékpor.
Amugy maga a nyomat teljesen tiszta,korrekt lenne.csak nem égeti rá rendesen a festéket.
Utánnajártam a te géped egy multifunkciós másoló, ott viszont a bekapcsolásnál a szkennerlámpát is be kell melegítenie, hogy másolni, vagy szkennelni tudjál vele. Ezért lehet ez a 2 perc várakozási idő, és nem a fixáló fűtése végett.
flatszeru
2006.08.25, 12:11
Köszönöm mindnekinek a hasznos hozzászólásokat!
üdv.: Viktor
Helloztok!
1) Vásároltam a 2005. 10. 04-én 1 db Canon i990 típusú nyomtatót, 54. 000 Ft-ért (Netsys Kft-től, 1143 Budapest, Utász u. 7. Tel: 422-1942, 30/941-7113) interneten keresztül, amelynek átvételkor derült ki, hogy fel volt bontva a doboz, pedig telefonon külön kértem, hogy bontatlan originál árút kérek.
2) Ezért külön kellett többször E-mailban (4 felszólítás!) és telefonon is kérnem, hogy a hiányzó dokumentumokat pótolják.
3) 2005. 10. 27-én nagy nehezen 4-szeri felszólítás és sorozatos telefonálások után csak egy kis 22 oldalas magyar nyelvű Beüzemelési útmutató érkezett és 1 db driver CD, a magyar nyelvű felhasználói kézikönyv helyett, amely, mint a neve is mutatja csak a beüzemelésre alkalmas, hibaelhárításra nem. (E kis füzetecske 22-k oldalán olvasható az alábbi hivatkozás:
A karbantartásról bővebben a Felhasználói kézikönyvben olvashat. A Használati Útmutató HTML formátumban olvasható a számítógépén is.)
Felhasználói kézikönyv tartalomjegyzék:
- A nyomtató részei és azok funkciói
- A nyomtatóillesztő-program funkciói
- Rendszeres karbantartás
- Nyomtatási hordozók
- Hibaelhárítás
- Műszaki adatok
4.) 2005. 12. 21-én a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelethez fordultam, ahonnan azt a válasz kaptam 2006. 02. 28-án, telefonon, hogy napokon belül megkapom a használati útmutatót és CD-t.
5.) 2006. 04. 06-án a Canon Hungária Kft. azt ígérte, hogy ha igényt tart rá az ügyfél, akkor a Magyar nyelvű használati Utasítást lokalizáltatják, de ez sajnos pár hetet igénybe vehet, amit rövidesen megkapok, de ez nem történt meg!!!
6.) 2006. 06. 07-én a Közigazgatási Hivatal Vezetőjéhez és hivatalvezető helyetteséhez is fordultam, ők is azt ígérték, hogy megoldják az ügyet.
7.) 2006. 06. 23-án és 2006. 06. 29-én 2. és 3. felszólítást küldtem már el a Canon Hungária Kft.-hez, hogy mikor küldi már el a lokalizált Magyar nyelvű használati Utasítást???
8.). Végül, utolsó lehetőségként Önökhöz, Békéltető Testülethez fordultam, s várom hatékony segítségüket.
9.) 2006.08.ban megbüntette a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet 100.000,- Ft-ra a Canon Hungária KFT-t!
Még sok-sok levélváltás a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelettel és:
1 év és 1 hónap alatt megjött a várva-várt Magyar nyelvű használati útasítás!!!
Ez már Guinness World Records!!!
Szóval mi a tanulság, csak az , hogy ez bárkivel és bármikor előfordulhat és FŐ A KITARTÁS!!!
Ariadne
2006.11.08, 12:06
Kérlek, előszöris mellőzd a hatalmas színes betűket, ha te nem javítod ki, majd egy moderátor megteszi helyetted...
Másodszor: mi nem vagyunk a békéltető testület...
Azért annyit meg kell jegyeznem, hogy átvételkor ellenőrizni kell a csomag tartalmát, és ha ezt megtetted volna, se bontott doboz, se hiányzó használati miatti gondod nem lett volna valószínűleg. ráadásul - bár gondolom ezt a fogyvédelem is megmondta - 8 napon belül visszaküldhetted volna indoklás nélkül az egészet, és csak a postaköltséget buktad volna, a vételár ilyenkor visszajár.
A 4. pontot nem értem, hogy mondhatta a fogyvédelem, hogy megkapod a használatit?
Mindenesetre örülök, hogy megoldódott a dolog, és érdekes, hogy ebben az esetben vizsgálódott a fogyvédelem, ritka ez manapság...
Ezek a pontok csak kivonatok az általam küldött e-mail-ből, tudom hogy ez nem a békéltető testület!!!
Mivel a nyomtatóra szükségem volt , ezért nem küldtem vissza, no meg azért sem mert nem akaratam úgy járni, hogy se pénz-se posztó!
Mi lett volna a garancia arra, hogy a lovét visszakapom bíróság nélkül??????
Ezzel az 1 év és 1 hónappal gondolom csúcsvezető vagyok az ilyen ügyekben ezért is kellene berakni a Guinness World Records!!! közé.
(Ariadne @ 2006.11.08, 12:06)

A 4. pontot nem értem, hogy mondhatta a fogyvédelem, hogy megkapod a használatit?
Gondolom ők is a cég fejére koppintottak, aki erre fűt-fát megígért. Anno FVF (a cég) nekem is írt levelet, hogy fáradjak el a céghez, és visszafizetik a garis javításra kifizetett összeget (a cég nem ismerte el, hogy garis, de FVF meggyőzte).
Remélem Canon Hungária tanult az esetből és a honlapjukon azóta fent van pdf-ben, hogy minden eladójuk ki tudja nyomtatni a vevőnek.
Remélem Canon Hungária tanult az esetből és a honlapjukon azóta fent van pdf-ben, hogy minden eladójuk ki tudja nyomtatni a vevőnek.

Az ilyen "csoda cégek" mint ágyú hungária káefté nem hiszem, hogy tanul(t) az ilyen esetekből!
Én legalább is nem tapasztalok a válaszokból ilyeneket itt ezen a fórumon sem!
Hali
Történet: Emberünk bejön 3 napja hogy szeretne egy epson d78 nyomtatot, mert azt mondtak neki hogy allitolag ez megy linuxal. en mondtam hogy ezt megerositeni nem tudom, mivel nincs erre valo utalas de ha on igy tudja akkor odaadom. emberunk el is viszi a nyomtato es persze masnap jon vissza hogy nem megy linuxal es hogy o megkerdezte a fogyasztovedelmet es azt mondtak neki hogy hogy ezt vissza kell vennie a boltnak. a Kollega vegulis nem akart egy olcso nyomtatobol ugyet csinalni es megegyeztunk hogy levasarolja egy masik tipusra amibe ugyanilyen patron kell, es majd a bontott patront amit belerak azt kicsereljuk. mondta a kollega hogy megrendeljuk neki a nyomatot. masnap jott megint de meg sajnos nem jott meg a nyomato, de megbeszeltuk hogy a masik boltunkban van es hogy elmegy oda erte. elment es el is vitte a nyomtatot de a patronokat nem vettek ki abbol igy nala maradt az eredeti nyomatohoz is a patron es az ujhoz valo is. az eredeti nyomtato meg a patronok nelkul itt van nalunk.
most visyont felmerult 2 problema. egyik ami nyilvanvalo hogy el kellene erni telefonon hogy legyen szives behozni az uj nyomtato patronjait. csakhat nem veszik fel a telefonszamot amit korabban megadott.
a masik problema hogy mivel a nyomtatobol kivettek a patront amit beleprobaltak, valoszinuleg beleszaradt a festek. az epson nyomtatokat sajnos nem szabad 10 percnel tovabb patron nelkul hagyni mert beleszarad a festek nagyon gyorsan ha levegot kap. bekultuk a szervizbe a nyomtatot hogy megnezzek hogy mentheto e de ha esetleg nem lehet olcson megcsinalni akkor az gaz.
kerdesem hogy ha kiderul hogy a nyomtato tönkrement a beszáradt tintatol akkor jogosan lehet e elkerni az emberunktol a javitas(es a hianyzo patronok) kölétseget miutan elvileg mar visszavettük tőle? vagy ilyenkor mar eselytelen barminemu kárpotlas is?
szerk: az kimaradt hogy mi egyenlore csak a nyomtato vettuk at az emberketol es a patronok kivett allapotban nala maradt.mert elvileg azok a patronok maradtak volna nala, es az uj nyomtato patronjai kivettuk volna. csak ez nem tortent meg mert a masik bolt nem vette ki
Captain Crash
2007.03.08, 13:54
A másik bolt a felelős, miért a fogyasztótól követeled a másik bolt által okozozott károd megtérítését? Ez nem helyes magatartás, hogy a fogyasztón próbálod behajtani a károd, amit neked a másik bolt okozott!
Szerintem itt azért megoszlik a felelősség.
1. Egészen biztos, ha ti szóltatok szerintetek nem úgy látszik, hogy ez menne linux alatt, akkor onnantól nem igazán jogos a csereigény. Ha a fogyasztó miatt a nyomtató értéke csökken (nem elállt) akkor annak megtérítését követelhetted volna tőle, de nem tetted. Ha megteszed idejében akkor nem lenne ügy ebből. De itt több tévedés van.
2. A fogyasztó esetében azért elvárható lett volna, hogy először megnézi van-e driver, van-e támogatottság, és csak utána kerül bele a festékpatron, mert nem okoz kárt akkor, ha a figyelmeztetés ellenére hazavitte, deúgy gondolja, ha nem akkor mégis reklamál.
3. ityam: Elég régen vagy itt tudod mik azok a jogszabályok amiket leírunk, ha a boltban ezt jelzed, akkor bizony nem hiszik el neki a szép fogyasztóvédelmes meséjét: HA ő vett nem mefelelő terméket, és erre figyelmeztettétek, nincs csere. Ha nem adod tovább az itt megszerzett infot, és emiatt tévedte hol a vevő kárára, hol a vevő javára, akkor bizony te is hibáztál
4. A másik bolt is hibázott természetesen. Ha tud a helyzetről...
5. A vevő meg simán átvert benneteket (többször) akár a patron ügyben (lehet, hogy a másik boltot is átverte) akár a csere ügyben, és elég sok gondot okozott, de itt ti hagytátok magatokat átverni elég béna módon, nektek kell lenyelni a kárt és tanulni belőle.