Igazából egy kéredéssel szeretnék fordulni a fórumhoz.
Egy héttel ezelőtt vásároltam 6 db fehérneműt (pár ezer forintért), amelynek a méretében biztos voltam, hogy jó.
Ám otthon fehérneműre felpróbálván tapasztaltam, hogy kényelmetlen és nem tudom viselni. Visszavittem az üzletbe ahol közölték, hogy higiéniai okok miatt nem cserélik vissza a fehérneműket. Természetesen a blokkot és a még felcímkézett fehérneműket vittem vissza abban a neylonzacskóban amiben ők adták miután összefogdosták. Ezt csak azért írom, mert miközben a higiéniai okokra hivatkoznak a boltban, nem becsomagolva árulják, hanem bárki által összefogdosottan.
Kérdésem: Jogosan nem cserélték vissza a fehérneműket vagy van még esélyem a visszacserélésükre. és harcoljak?
Megjegyzem az a szöveg, hogy a fehérneműket higiéniai okokból nem lehet felpróbálni és visszacserélni nem a fehérneműknél volt kitéve, hanem a próbafülke falán, ami elé oda volt húzva egy fogassal teli állvány, tehát még esélyem sem volt a tájékozódásra.
Válaszukat előre is köszönöm.
Ercsike
2006.07.07, 10:28
Véleményem szerint a higéniai okok nem a koszolódást jelentik hanem szépen kifejezve a testnedveket szerintem. Amúgy nem tudom mit ír erről a jogszabály, de én ezt mindenhol látom kiírva, hogy nem cserélik vissza a fehérneműt. Ariadne-t Jooo-t és FVF-et várd!
Captain Crash
2006.07.07, 20:58
Csak abban az esetben kötelesek cserélni, amennyiben hibás teljesítésről beszélünk. Ruhaneműk esetében elég nehéz dolog ez, átlalában akkor köteles cserélni, ha anyaghibáról beszélünk...azért mert kiderül, hogy neked nem jó, azért nem. Kivéve, hogyha mondjuk rá volt írva a mérete, neked az a méreted és ennek ellenére nem megfelelő. Pl.
Barbóca
2006.11.27, 03:59
Problémám a következő: vásároltam egy melltartót 8990 Ft-ért, amelybe szilikonzselével töltött párna van beleéítve. Első használat során estélyi ruha alá vettem fel, amikor is láttam, hogy a ruhán egy jókora folt keletkezett, kifolyt a lé a melltartóból. Így az egész programot le kellett mondani.
Az egy dolog, hogy a ruhát, cipőt, táskát, egyéb kiegészítőket is direkt erre az alkalomra vettem, a fél országot átutaztam a program miatt, fodrász, manikűrös, stb... de most még a ruhát, ami sosem volt rajtam sehol, még ki is kell tisztíttatnom (már ha kijön ez az olaj belőle..)...
Ha a boltba visszaviszem a melltartót blokkal együtt, max. kicserélik, nem? Legalább a ruha tisztítását valaki kifizethetné helyettem....
Hová induljak?
(Barbóca @ 2006.11.27, 03:59)

Ptk. 310. § alapján a boltnak nem csak a terméket kell kicserélnie, hanem a hibás teljesítéssel okozott kárt is meg kell téríteni.
Neytiri
2010.01.02, 23:04
Üdvözletem!
Egy kis segítséget szeretnék kérni.Több topicban is olvastam a ruhaneműk cseréjéről,de az én történetemben egy kis csavar is van.
Férjem meglepett ma 2 db melltartóval,amire 75-ös méretjelzés van feltüntetve.Az eladó azt mondta neki,hogy náluk a számozást úgy kell nézni,hogy 5-öt mindig hozzá kell adni,tehát ami a többi boltben 75-ös méret,az náluk 80-as,így megvette,mivel 80-as a méretem.Igenám,hazahozta,felpróbáltam,de pontosan 1 mérettel kisebb,mint kellene.Ergó jobban járt volna,ha az eladó meg sem szólal és elhozta volna a 80-as feliratút.Összemérve egy másik,már meglévő melltartóval,ami 75-ös,pont ugyanakkorák.
Kérdésem az lenne,hogy mivel a férjemet félretájékoztatták,jogosan kérheti-e a melltartók cseréjét?a kinézete tetszik,tehát csak a méretét kellene cserélni.Cimkék,blokk,szatyor minden megvan.
Mivel a boltban gyakorlatilag ezrek probálhatják fel naponta a terméket,így jogos-e,ha valaki higiéniai okokra hivatkozva nem cseréli be?
Segítségüket előre is köszönöm!