Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Mosógép
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Műszaki cikkek
1, 2, 3
Joooe
Gyakorlatilag semmi.
kaktusz
Két és fél éves mosógépem elromlott. Jótállás két évig volt rá. Ettől függetlenül kihívtam a szakszervíz szerelőjét, aki megállapította, hogy a mosógép csapágyas, rendeltetés szerűen használtam, és erről szakértői véleményt is készített.
A szakértői vélemény alapján - mivel még nincs három éves a gép, a három éves szavatossági időn belül vagyok - szavatossági javítás keretében ingyen kicserélik a rossz csapágyat.

Kérdésem a következő:

Lesz -e jótállás a kicserélt alkatrészre?
Ha tegyük fel rövid időn belül ismét tönkremegy a csapágy, mennyi a szavatossági idő rá?
A mosógép csapágya "tartós használatra rendelt dolog" -e?
Mivel a 249/2004. (VIII.27) Korm. rend. a szavatossági javításra nem vonatkozik, melyik az a jogszabály, ami rám vonatkozik?

Köszönöm a segítséget!
Ariadne
Jó hallani, hogy vannak még ilyen cégek, esetleg leírnád, milyen márkára vonatkozik? Csak hogy pozitív példa is legyen a sok negatív mellett. tongue.gif

A kicserélt alkatrészre ugyanúgy 3 év szavatosság lesz. Jótállás azt hiszem nem, de végülis szinte ugyanaz a kettő, csak a jótállás kicsivel kedvezőbb. Viszont ha ilyen normálisak a szervíznél, szerint szavatossággal sem kell félned. smile.gif

A "tartós használatra rendelt dolog" kifejezés az egész mosógépedre vonatkozik, és természetesen vitán felül az.

A vonatkozó szabályok a Ptk. szavatossági szabályai, illetve a 49/2003-as GKM rendelet.
kaktusz
A mosógépem Ariston típusú mosó-szárító gép.

A történet úgy kerek, hogy mikor elromlott a gép, egy helyi szerelőt hívtam fel először. Ő mondta, hogy csapágyas és mennyiért javítaná meg. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy egy ilyen drága gép ennyi ideig bírja.

Ekkor felhívtam a márkaképviseletet, (igazából azt akartam megtudni, hogy a csudába lehet, hogy egy ilyen drága gép ennyi idő után beadja az unalmast) és ott hívták fel a figyelmem, hogy bár jótállás már nincs, de van lehetőség szavatossági javításra. Elmondták mi a teendő: beszerezni a szakvéleményt a szakszerviztől (megadták elérhetőségét), jótállási jegy, számla, és pár soros levél nekik. Nagyon korrektek voltak.

A szakszerviz másnap jött, harmadnap mindent elfaxoltam a márkaképviseletnek, negyedik nap engedélyezték a szavatossági javítást. Jövő héten jönnek kicserélni az elromlott alkatrészt. Tulajdonképpen egy bő hét alatt elintéződik.
Ez az egész hercehurca 5000.-Ft-omba (szakszerviz kiszállása vidékre és a szakértői vélemény elkészítése) kerül, de mivel ilyen flott ügyintézéssel még nem találkoztam, még ennek is tudok örülni. Valahogy így kéne mindennek működni…

Adtam egy piros pontot az Indesit Companynak. smile.gif
Ariadne
Azt hiszem, még talán jogos is volt az az 5000 Ft, mert a szakvéleményt elvileg tényleg a fogyasztónak kell állnia a szavatosság ideje alatt. És ez bár valszeg nem "hivatalos" fvf-es vélemény volt, de legalább kedvező és szó nélkül elfogadták. Ez korrekt. cool.gif Ilyet fogok venni! wink.gif
kaktusz
Azóta én is kupálódtam ide vonatkozó jogszabályokban. Tényleg a fogyasztónak kell fizetni.
Ha most vagy mosógép vásárlás előtt, és ha elfogadsz egy javaslatot, mosó-szárítót egyben ne vegyél. A típus tapasztalatom szerint jó, nem véletlenül drága. Ettől függetlenül egy örökkévalóságnak tünik megszárítani egy adag ruhát (kétszerre fér csak bele), és amiben műszál van, az nagyon gyűrött lesz. Vészesetre (reggelre kell a gyereknek a kedvenc nadrágja, és most este van és csupa sár) jó, de ezért ennyit fizetni... Szóval mégegyszer nem vennék szárítós gépet. smile.gif
Ariadne
Kösz a tippet! Hát igen, a szárítós dologgal már nekem is volt tapasztalatom, azért messze nem olyan gyors és tökéletes, mint elsőre gondolná az ember... wink.gif Marad a jó öreg rácsos szárító, jobb esetben pedig a szárítókötél az udvaron (kertes házban csodálatos illata lesz a szabadban szárított ruháknak mindenféle öblítőmaci nélkül is...) smile.gif
kaktusz
Egyetértek. smile.gif

Köszi a segítséget, és sok szerencsét a vásárláshoz! smile.gif
Geri75
A mosógép nekem is a keresztem lett. A vadi új mosógép SIEMENS az első mosásnál rettentő zajokat adott, becsomagoltam és a vásárlást követő második napon visszavittem a Media Marktba. Rendkívül udvariasan, előzékenyen vissza is vették, árát beszámították egy másik termékbe.( Hozzá kell tennem hogy egy kisebb pénztári bakit a Media Markt helyi igazgatója és a főpénztáros személyes elnézés kérése mellett "fájdalom" ajándék DVD-vel is csorbították. Jól is esett ez a hozzáállás a vásárlóhoz!) Az új INDESIT mosógép viszont egy hét után (3 mosás) meghibásodott, a Media Markt kéte hogy vegyük fel a kapcsolatot a szakszervízzel. Szinte biztos hogy az elektromos panel (FŐALKATRÉSZ) hibásodott meg. Milyen módon kérhetem a gép cseréjét? A Média Markt kérte a szakszervíz igazolását. Ők ezt nem szívesen adják ki, mert ha nem jogos ők viszik el a balhét az Indesittel szemben. Hogy érhetem el hogy a gépet kicseréljék?
tif
Sziasztok!

Sürgős kérdésem van, már csak a háromnapos határidő miatt is.

Vettem csütörtökön egy új elöltöltős mosógépet az Auchanban, ma délelőtt szállították le. Amikor megkaptam, a munkások még a lépcsőházban gyorsan kibontották (utólag érthető a sietség), megmutatták, hogy minden megvan hozzá és nincsenek rajta külsérelmi nyomok, majd berakták a lakásba és el is mentek.
A lépcsőházban hagyott rendetlenség felszámolása után tudtam csak jobban szemügyre venni a gépet. Ekkor vettem csak észre, hogy az ajtaja furcsán recseg és jóval lazább, mint amilyet az üzletben láttam.
Az igaz, hogy még így is csukódik, de ha az ember nem céloz vele, akkor éppencsak eltalálja a zárat. Aztán az is gyanús lett, hogy -- bár megpróbálták eltüntetni a nyomokat -- ezt a gépet már használták. A szűrőjét kibontva egy deci tiszta, de már poshadt víz is kifolyt belőle. Ezek után be sem állítottam a helyére és nem is próbáltam még ki.

A kérdésem, hogy mit tegyek? Lehet emiatt reklamálni? Köteles vagyok elfogadni a már használt (bár alig észrevehetően) mosógépet? Elesem valamitől, ha kipróbálom a fenntartásaim ellenére?

Eddig még semmit nem léptem, szeretnék előbb tájékozódni. Előre is köszönöm a segítséget.
Ariadne
Mindenképpen reklamálhatsz, és tedd is meg minél hamarabb! A vásárlók könyvében mindenképpen érdemes rögzíteni, mi történt és egy példányt elhozni, akármit is ígérnek, mert így lesz csak a kezedben papír arról, mi történt.

A három nap a hibás termékre vonatkozik, ezért mindenképp emeld ki elsőnek a nehezen csukódó ajtót. Lényeg viszont az, hogy víz nem lehet egy új gépben, tehát mindenképpen használt, ezért kérj újat helyette, ehhez a 3 naptól függetlenül is jogod van.
tif
Köszönöm, ma fogok elmenni hozzájuk, és majd megírom fejleményeket.
tif
Meglátogattam őket, egyelőre kicsit abszurdan alakulnak a dolgok. ermm.gif

Teljesen készségesek voltak a vevőszolgálatnál, ahonnan átküldtek az áruszállításra azzal, hogy majd ott megbeszélik velem, hogy mikor tudják visszaszállítani, és utána mehetek vissza, hogy kp-ben visszafizessék az árát. Mondták, hogy ez a leggyorsabb megoldás a gondomra. Amíg vártam az áruszállításnál, reméltem, hogy meg tudunk egyezni, hogy ugyanaz a teherautó mindjárt hozzon egy másikat helyette, ne kelljen megint kijönnöm.
Az ottani hölgy is nagyon kedves és készséges volt, hívott valakit a műszaki osztályról, aki elmondta, hogy a legtöbb gyártó még a gyárban csinál próbamosást, tehát a poshadt víz teljesen rendben van (nekik). Mondta, hogy az ajtó miatt csere lenne, de épp kifogyott ez a típus, már rendeltek, de teljesen bizonytalan, hogy mikor érkezik az új szállítmány a szabadságolások miatt. Megegyeztünk, hogy akkor maradunk a visszatérítésnél, és esetleg megveszem ugyanezt a modellt egy másik áruházukban.
Minden megfelelőnek tűnt, már csak az áruházi ügyeletes (Bokor Carmen) jóváhagyását kellett kérni, aki ezt indoklás nélkül megtagadta. Az sem érdekelte, hogy nem tudtak határidőt mondani a cserére. Az ügyemmel foglalkozó hölgy sem értette ezt a reakciót, de mondta, hogy ő mást nem tehet, mert abból nagy balhé lenne...
A barátság jegyében egyelőre elfogadtam, hogy majd felhívnak, ha megérkezik az új szállítmány. Természetesen kértem a jegyzőkönyvből másolatot (csak egy fénymásolatot kaptam, remélem, hogy elég), és arra gondoltam, hogy abból is nagy balhé lehet még, ha pár napon belül nem jelentkeznek.

Most áll otthon egy pár napig a nappaliban egy kissé hibás mosógép, és várom a fejleményeket. Vagy csinálhatnék valami okosabbat is?
Ariadne
Szerintem jól csináltad, és félig-meddig jól is alakultak a dolgok. Ez a próbamosás dolog elég hanta szövegnek tűnik azért, biztos bepróbálkoztak, hátha... (Bár ha jár erre valaki, aki biztos forrásból cáfolni tudja ezt, ne kíméljen.)

Elvileg ilyenkor 3 napon belül tájékoztatniuk kell téged arról, hogy mit fognak tenni, kicserélik vagy visszafizetik, és ha nem azt teszik, amit akartál, akkor miért. Na ezt valszeg nem fogják megtenni, szerintem érdemes ezután bemenni újra, és ha akkor sem hajlandóak, a másolatot elküldeni a békéltető testülethez (a fórum főoldalán lent van a link a honlapjukhoz, ott van minden kitöltendő, mármint a bpi), hátha az ő döntésük lesz rájuk némi hatással. Reméljük a legjobbakat.
tif
Biztatóan alkul az ügyem. Fölhívtak az Auchanból, hogy szombaton délután már hoznák is a cseregépet. Mivel nem leszek otthon, hétfőben egyeztünk meg. Izgatottan várom a szállítókat.
L_Matyi
(tif @ 2006.07.26, 15:11) *

Biztatóan alkul az ügyem. Fölhívtak az Auchanból, hogy szombaton délután már hoznák is a cseregépet. Mivel nem leszek otthon, hétfőben egyeztünk meg. Izgatottan várom a szállítókat.

Ha most megkapod az új készüléket, már csak érdekességből, megtennéd, hogy ellenőrzöd, ezt is alávetették-e "próbamosásnak", az devil.gif nem alszik alapon. biggrin.gif
tif
(L_Matyi @ 2006.07.26, 19:07) *

Pont most akartam írni. smile.gif

Szóval tegnap megérkezett az új gép jó korán, ugyanazok hozták, akik az elsőt. Az ajtaja tökéletes, külsérelmi nyomok sem voltak rajta. A régit elvitték (furcsa módon a szállítók könyörögtek, hogy a dobozát nálam hagyhassák, amikor előtte ők figyelmeztettek, hogy a háromnapos garancia miatt nem szabad rögtön kidobni).
Miután elmentek, természetesen nekem is első dolgom a szűrő ellenőrzése volt: csontszáraz volt, ha valamit, talán valami hintőporszerűt találtam benne nyomokban. Azok az koszfoltok is hiányoztak, amiket a másikban találtam. Hát mit mondjak, kicsit meglepődtem, hiszen az Auchanban a vevőszolgálaton is és a műszaki osztályon is egymástól függetlenül jöttek ezzel a próbamosásos szöveggel. Bár biztosat nem tudok, most a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy az albertfalvai Auchanban be akartak csapni egy visszaküldött, hibás géppel és szakmányban hazudnak. Mivel nem csak fejfájást, hanem egy teljes délelőtt kiesést is okoztak vele, gondolkodom, hogy amikor megyek érvényesíteni a garancialevelet, írjak-e erről valamit a vásárlók könyvébe, hogy legalább üzletszerűen ne tudják ezt játszani.

Egyébként a tegnapi próbák alapján magával a géppel egyelőre teljesen elégedett vagyok.
L_Matyi
(tif @ 2006.08.01, 09:21) *

Mivel nem csak fejfájást, hanem egy teljes délelőtt kiesést is okoztak vele, gondolkodom, hogy amikor megyek érvényesíteni a garancialevelet, írjak-e erről valamit a vásárlók könyvébe, hogy legalább üzletszerűen ne tudják ezt játszani.

Szerintem érdemes, habár azt ne várd el, hogy a kiesett idődet megfizessék, arra nem lesznek hajlandóak, de ahogy te is mondod, jó ha ennek nyoma van.

(tif @ 2006.08.01, 09:21) *

Egyébként a tegnapi próbák alapján magával a géppel egyelőre teljesen elégedett vagyok.

Happy end! clap2.gif
Ariadne
Éljen, éljen, sok kellemes (hmmm...) és hibamentes mosást kívánok az új géppel! clap2.gif
tif
(L_Matyi @ 2006.08.01, 10:02) *

(tif @ 2006.08.01, 09:21) *

Mivel nem csak fejfájást, hanem egy teljes délelőtt kiesést is okoztak vele, gondolkodom, hogy amikor megyek érvényesíteni a garancialevelet, írjak-e erről valamit a vásárlók könyvébe, hogy legalább üzletszerűen ne tudják ezt játszani.

Szerintem érdemes, habár azt ne várd el, hogy a kiesett idődet megfizessék, arra nem lesznek hajlandóak, de ahogy te is mondod, jó ha ennek nyoma van.

Elmentem tegnap a garancialevelet lepecsételtetni, de alig zárás előtt értem csak oda, így végül lustaságból, illetve a velem lévők megkíméléséért nem írtam a panaszkönyvbe. Főleg azt sajnálom, hogy így Bokor Carmen pajkosan csengő nevét sem örökíthettem meg.

Fogyasztótársaim elárulása miatt elnézésetekért esedezve unsure.gif köszönök mégegyszer minden tanácsot, információt.
kaktusz
(Ariadne @ 2005.10.21, 09:07) *

Jó hallani, hogy vannak még ilyen cégek, esetleg leírnád, milyen márkára vonatkozik? Csak hogy pozitív példa is legyen a sok negatív mellett. tongue.gif

A kicserélt alkatrészre ugyanúgy 3 év szavatosság lesz. Jótállás azt hiszem nem, de végülis szinte ugyanaz a kettő, csak a jótállás kicsivel kedvezőbb. Viszont ha ilyen normálisak a szervíznél, szerint szavatossággal sem kell félned. smile.gif

A "tartós használatra rendelt dolog" kifejezés az egész mosógépedre vonatkozik, és természetesen vitán felül az.

A vonatkozó szabályok a Ptk. szavatossági szabályai, illetve a 49/2003-as GKM rendelet.

Murphy úr él és dolgozik! smile.gif
Ami el tud romlani, az el is romlik.

Másfél éve már bemutattam nektek a mosógépem, így már ismerősként tér vissza ide, a fórumba.
Jelenleg négy éves a drágaszág.
Két és fél éves korában szavatossági javítás keretében kapott egy új csapágyat
Másfél éve, szavatossági javítás keretében a szakszervíztől kapott egy új csapágyat, ami eddig bírta, napjainkra ismét megadta magát.

"Kicserélért alkatrészre a jótállás ill. szavatosság újraindul." - mondta Captain hűtőszekrény javítás kapcsán egy másik fórumban.

"A kicserélt alkatrészre ugyanúgy 3 év szavatosság lesz." - mondja itt Ariadne.

A szakszervíz úgy tájékoztatott, hogy a kicserélt csapágyra - másfél év elteltével - már nincs se jótállás, se szavatosság.
Nem találok a jogszabályokban azt a részt, amivel egyértelműen meg tudnám cáfolni a szervíz álláspontját.

A 49/2003. GKM rendelet 2.§-ában írtaknak csak közvetve tudok megfelelni, mert nem tudom bemutatni a csapágy ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot, csupán a szavatossági javítást tudom dokumentálni. Ezekben a dokumentumokban azonban nem szerepel semmi azonosító a beszerelt csapágyra vonatkozóan.

Segítenétek?
Joooe
Ptk. 308. § (3) Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot nem tudja rendeltetésszerűen használni. A szavatossági jog(*) érvényesíthetőségének határideje a dolognak vagy jelentősebb részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) dologra (dologrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik.

(*) Ez jótállásra és szavatosságra egyaránt vonatkozik smile.gif
kaktusz
(Joooe @ 2007.02.26, 12:25) *

Ühüm...
Ezek szerint akkor most már csak azt kéne kideríteni, hogy mi számít "jelentősebb résznek".
Szerintem a csapágy az. De a szervíz szerint nem lehet az, különben nem zárkózott volna el az elől, hogy szavatossági javítás keretében ismét kicserélje.
Joooe
A jelentősebb részek tényleg szinte minden.
Erre mondta régebben Máté azt, hogy a bírói gyakorlat úgy értelemzi ezt, hogy ha egy billetnyűzeten kicserélnek egy a-betűt, akkor az a betűre újraindul a jótállás.
A csapágy egy mosómasinában meg eleve a legjelentősebbek között van szerintem...
kaktusz
(Joooe @ 2007.02.26, 12:47) *

A jelentősebb részek tényleg szinte minden.
Erre mondta régebben Máté azt, hogy a bírói gyakorlat úgy értelemzi ezt, hogy ha egy billetnyűzeten kicserélnek egy a-betűt, akkor az a betűre újraindul a jótállás.
A csapágy egy mosómasinában meg eleve a legjelentősebbek között van szerintem...

Köszi Joooe! smile.gif
Akkor most hozzáfogok egy szívhez szóló szép üzenet megírásához, és még ma elfaxolom a szerviznek. smile.gif
eca
Sziasztok!
2005.11.17-én vásároltunk egy mosó-szárítógépet(candy).2006.11.02-án elromlott.A bejelentéstől számítva 72 napot vártam a javításra( vezérlőpanel és kapcsolócserére).Most 2007.08.10-én szintén elromlott a gép, nem mos, nem szárít,a probléma ugyanaz, mint ezelőtt.A gép már nem garanciális,de szavatosságban 2 hónap után kicserélték a panelt de a gép még mindig nem működik, várnom kell egy másik panelre. Írtam a márkaszervíz vezetőjének, kértem a gép kicserélését, vagy csereutalványt, de elutasította a kérelmet azzal a kifogással.hogy a javítás nekik még nem gazdaságtalan.A problémám a hosszú javítási idővel van(75 nap) mert 3 gyermeket nevelek és mosógép nélkül 5 emberre mosni elég húzós. Mit tehetek ilyenkor? Nincs határidőhöz kötve a javítás?

Előre is köszönöm a segítségeteket.
Eca
vargamac
Tudtommal a garanciális javítás max. 15 alatt kell hogy megtörténjen, ellenkező esetben a vevő cserekészüléket kérhet.
eca
A szerelő és a márkaképviselet szerint ez a 15 nap megszünt,az új EU-s szerint nincs a javítás időponthoz kötve:(.
asdf
Akkor lapozgassak a dragak az alabbi rendeletet:

49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet
a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézéséről

...
4. § (1) A forgalmazó köteles a fogyasztót tájékoztatni arról, hogy a kijavítást vagy kicserélést a
Ptk. 306. §-ának (2) bekezdése értelmében - az áru tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.
(2) A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
...
jaszkari
Lécci, segítsetek!
Éjjel olvasgattam a fórumotokat, s kissé megnyugodtam, hogy egyszerűen fognak menni a dolgok.
Hát nem így lett!
A problémám: 2006. májusában Pécsett az MM-ben vásároltam egy Indesit mosó-szárítógépet. Ez 2008 jan elején elromlott, valószinűleg elektronikai hiba. Jótállás 1 év volt rá, mint utólag kiderült. 2006. szeptembertől eladott gépekre már két év. Szóval jótállás már nincs rá, csak szavatosság.
Kaktusz hasonló problémája, szintén Indesites, biztató volt számomra.
Beszéltem a pécsi szakszervizzel már rengetegszer, de időpontot sem tudnak adni, hogy mikor jönnének ki megnézni. Azt mondták, hogy 7000 Ft-ért tudnak adni szakvéleményt a hibáról, de ezzel semmire nem megyek, mert az Indesit úgysem fogadja el.
Az Indesit központi telefonszámán tájékoztattak, hogy csak független szakvéleményt fogadnak el, pl. Kermi, amit nekem kell fizetnem, de ha igazam van, (ez azt jelenti, h rendeltetésszerűen használtam a gépet, vagy hasonló?), akkor ezt utólag kifizetik. Kerminél is érdeklődtem a díjakról. Kiszállás 15000 Ft + 7900 Ft/óra, melybe az utazás ideje is beletartozik, szóval nagyságrendileg kb. 60000 (hatvanezer) forint.
Állítólag ez a törvényi előírás, csak független szakértői véleményt fogadhatnak el.
Szóval most 2008-ban van szavatosság vagy nincs? Hogyan érvényesíthető úgy, hogy ennyi pénzt nem tudok, és nem is akarok "kifizetni"?
Előre is köszi a segítséget!
sauri
Ujonc vagyok ezért elnézést, ha valami hibát követek el!
A problémám a következő: 2007.11.12-én vettem a TESCO-ban egy Whirlpool márkájú automata mosógépet és most alig egy hónap után elromlott. Azt nem tudom mi a célszerűbb, ha a TESCO-t értesítem vagy a szakszervízt? Mivel én vidéki vagyok, ha a szakszervízes kijön esetleg akkor kell-e kiszállási díjat fizetnem hisz még jótállásos a gép. Azt is hallottam, hogy érdemes mindjárt kicseréltetni a gépet, ha úgy néz ki, hogy nagyobb volumenű hibáról van szó ill. ha el kell vinni. Előre is köszönöm a hozzászólásokat, segítséget! Egyébként BUÉK mindenkinek!!
Mozigépész
(sauri @ 2008.01.09, 11:39) *

Minden 3 kg-nál nehezebb, vagy tömegközlekedési eszközön nem szállítható termék esetén helyi javítás van, ha helyben nem lehet javítani, akkor a szerviz köteles saját költségén elszállítani! Mivel garanciális, ezért nem kell semmiért fizetni. Cserét kérhetsz, de nem kötelező cserélniük, javíthatják. Azonnali csere, csak 3 napon belüli tönkremenetelnél lehet a vásárlás helyén!

(jaszkari @ 2008.01.09, 09:41) *
Szóval most 2008-ban van szavatosság vagy nincs? Hogyan érvényesíthető úgy, hogy ennyi pénzt nem tudok, és nem is akarok "kifizetni"?
Előre is köszi a segítséget!

Van, sőt mindkét nézetből az általad említett! (független akkreditált labor eredményét el kell fogadnia az forgalmazónak, vevőnek)
Az első hat hónapban a forgalmazónak kell bizonyítani, szintén akkreditált laborral, nem saját szervizzel, utána sajnos neked! Tudtommal ez elég rég óta így van.
Blade
(Mozigépész @ 2008.01.09, 13:11) *

Minden 3 kg-nál nehezebb, vagy tömegközlekedési eszközön nem szállítható termék esetén helyi javítás van, ha helyben nem lehet javítani, akkor a szerviz köteles saját költségén elszállítani! Mivel garanciális, ezért nem kell semmiért fizetni. Cserét kérhetsz, de nem kötelező cserélniük, javíthatják. Azonnali csere, csak 3 napon belüli tönkremenetelnél lehet a vásárlás helyén!
A kötelezett nem a szervíz, hanem a bolt. Az ő kötelezettségük a szállítás is. És én 10kg-ra emélkszem...

Ez egy 10.000 forintnál drágább műszaki cikk, tehát 1 év kötelező garancia van rá (minimum...), tehát 1 évig a forgalmazónak kell bizoníania, hogy a hibát a nem rendeltetésszerű használat, vagy karbantartás hiánya okozta, amennyiben nem hajlanó javítani vagy cserélni.
Mozigépész
(Blade @ 2008.01.09, 13:21) *

Sorry ez igaz...

Ez már egy másik hozzászóláshoz válasz, ott 2006 májusában vásárolt termékről van szó! jaszkari Hozzászólás Ma, 09:41!
clearwater
Csapágyas lett a Siemens mosógépem. Ezt úgy "fülre" magam is simán megállapítottam, a szakszervíz embere pedig 4320Ft-ért megerősítette vélekedésemet. Mivel a modell csapágya egybe van öntve nagyobb tartóelemekkel, ezért 50e Ft-ért lehetne csak javítani...
A gép 6,5 évet bírt ki bármiféle meghibásodás nélkül. Én ezt egy közép/felsőkategóriás, 144e Ft-os géptől keveslem (2001-ben került ennyibe!). A jótállás 8 évre szól. Csak nem tudom, mit is jelent... Tudna ebben vki segíteni?
Állítólag a pormosóporok készítették ki, mert sok mindent tartalmaznak mosóanyagokon kívül, pl. kőport is (ez tán egy másik topic tartalma is lehetne), a szerelő azt tanácsolta, álljak át a folyékonyra.
Javíttassam vagy vegyek újat vagy használjam addig, amíg szét nem esik vagy már nem bírjuk hallgatni a zörgését?
Köszi a válaszokat!
Captain Crash
Jótállási jegy van? Mi szerepel rajta?
clearwater
(Captain Crash @ 2008.05.21, 20:51) *

Jótállási jegy van? Mi szerepel rajta?

"A kötelező jótállással értékesített termékek alkatrészellátásáról és javító szolgálatának biztosításáról, ha az áru fogyasztói ára ........ 10.000Ft fölött van: 8 évig gondoskodnak."

Igaz, hogy biztosítják számomra a javítást, de aránytalanul drágán. Holott a jótállási jegyen "Fontos tudnivalók!" címszóval az alábbi mondat olvasható:

"A vásárlót a PT .... paragrafusaiban, valamint ..... és ...... (itt és ott) meghatározott alábbi jogok illetik meg:
A vásárló választása szerint:
- DÍJMENTES kijavítást vagy megfelelő árleszállítást kérhet
- ha a vásárló kijavítást kér, a hiba bejelentésétől számított 15 napon belül - cserekész. biztosítása esetén 30 napon belül - a vásárló érdeksérelme nélkül úgy kell elvégezni, hogy a javítás folytán a termék értéke és használhatósága az azonos ideig használt hibátlan termékhez képest nem csökken. Javítás esetén új alkatrész kerül beszerelésre
- ha a javítás 15 ill 30 napon belül nem készült el, vagy a termék nem javítható, a termék azonos típusú új termékre való kicserélését kérheti (ehhez képest 15% kedvezményt ajánlottak fel a bemutatótermi választékra)
- ha cserére nincs lehetőség, vagy a vevőnek a cseréhez fűződő érdeke megszűnt, a szerződéstől elállhat, a termék visszavásárlását kérheti
- ha a jótállásra kötelezett a termék kijavítását a fent meghatározott (15 ill 30 nap) időn belül nem vállalja, vagy nem végzi el, a vevő a hibát a kötelezett költségére maga kijavíttathatja"

Ha jól értelmezem, DÍJMENTESEN, INGYEN kellett volna javítást ígérnie a szerelőnek. Ehhez képest mondta be az 50e-et vagy a 15% kedvezményt.
Vagy hibásan értelmezem?
asdf
Ez azt jelenti, hogy meg a regi szabalyozas miatt, adott ertekhatar felett kotelezo volt az alkatreszellatast biztositani, valamint a javitoszolgalatot. Tehat nem lehetett az, hogy az otodik evben nem kapsz hozza szivattyut, avagy nem tudod szervizbe vinni, mert a gyarto nem gondoskodott errol. Szo nincs arrol, hogy ez 8 ev garit jelentene.

Hogy mi legyen a geppel, azt meg a banat tudja smile.gif Ha ujat veszel, es nyomdazod a penzt, vegyel miele-t (200k-tol indul), azzal nem lesz gondod, ha meg mast veszel, azok kabe ugyanigy eldobos kategoria. Eljen a fogyasztoi tarsadalom (mindenesetre az olasz gepeket es a whirpoolt keruld messzirol smile.gif).
clearwater
(asdf @ 2008.05.21, 21:31) *

8 ev? A _teljes_ mosogepre? Biztos ez?

A felsorolás így van: 1500Ft alatt 3 évig, 1500-10000Ft között 6 évig, 10000Ft fölött 8 évig gondoskodnak a kötelező jótállással értékesített termék alkatrészellátásáról és javító szolgálatának biztosításáról. Igen, 8 év. És a többi fontos tudnivaló idevonatkozó részét az imént gépeltem be, már olvastad. A "díjmentes kijavítás" ott szerepel benne, ezért akadtam ki az 50e-en és a 15%-on. A jótállási idő a vevő részére történő átadás napjával kezdődik.

Lehet, hogy 2001 óta változott a törvény, de nekem még ilyen jótállási jegyet adtak a mosógéphez. Nekem is hihetetlen, a férjem meg egészen kikészül tőle, hogy ilyet elhiszek. Szerinte egy évnél tovább ingyenes javítás semmire sem jár ma Mo-on.
asdf
(clearwater @ 2008.05.21, 21:46) *

Amit ideztel, az mar targytalan, az utso hsz-t nem lattam, amikor valaszoltam. A korrekturazott valaszom ervenyes.
Captain Crash
Nekem ez úgy tűnik, hogy az alkatrészellátásról gondoskodnak és arról, hogy legyen szerviz, ami meg is csinálja a javítást, mindezt kötelező jótállás hatálya alá tartozó termékek esetében csak. Ez nem azt jelenti, hogy jót állnak.

Tény, hogy szerepel a mondatban a jótállás és a kötelező szó is, smile.gif de ettől sajnos még nem kell kötelezően jótállniuk. A jótállási ideje mennyi? Ennek is szerepelnie kell a jótállási jegyen.
clearwater
(Captain Crash @ 2008.05.21, 22:06) *

Hoppá. Most látom, hogy egy igen lényeges rubrika kitöltetlenül maradt a jótállási jegyen... pont az, hogy a nevezett termékre "a vásárlás napjától számított ............ hónapig a hatályos jogszabály szerint kötelező jótállást vállal"... Ciki. Típus kitöltve, dátum odaírva, jótállási jegy aláírva, lepecsételve... és ez nincs kitöltve.

(Férjem szerint töltsem ki egy jó magas számmal, pl. 84 hónap vagy ilyesmi, mert még azon belül vagyunk biggrin.gif - ez milyen ötlet?)
Captain Crash
És szerinted mennyi időbe kerül kideríteni, hogy ugyanaz a tinta, és hogy nem utólag került rá? tongue.gif Ne rosszalkodásban gondolkodj!
clearwater
(Captain Crash @ 2008.05.21, 22:15) *

És szerinted mennyi időbe kerül kideríteni, hogy ugyanaz a tinta, és hogy nem utólag került rá? tongue.gif Ne rosszalkodásban gondolkodj!

ne aggódj, tőlünk távol áll az ilyesmi, csak hát fura, hogy ezt így üresen hagyták...

amúgy bementem ma a Klauzál téri Candy/Whirlpool szervízbe tanácsot kérni, milyen mosógépet vegyek. A csávó simán lebeszélt a saját márkáikról... Mielét javasolt a 3 gyerekes családomhoz. Köszi, ezt eddig is tudtam - mondtam magamba, most már csak kéne potom 300 rugót kerítenem...
(amúgy mosok a csapágyassal épp, zajos, de műkszik)

Van az LG-nek egy új innovációja, Direct Drive néven fut, és 10 év garit adnak a motorra!!! Lényege, hogy nincs dobtól külön motor áttéttel meg szíjjal, hanem egyenest a dobon van. Halkabb, hatékonyabbb stb (szerintük). És komoly a motorra a 10 év gari. Ez hogy hangzik? A legolcsóbb ilyen gépük már 119e-ért elvihető, 7kg ruhát mos, 1000-et fordul, A+-os besorolású. Tudtok erről valamit?
Captain Crash
Férfiból vagyok, nekünk is 110 körül volt, de azon kívül,hogy ruha, mosópor, öblítő belerak, elteker, megnyomkod nem tudok többet róla, de érdemes utánakérdezned, mielőtt bármit is megvennél. smile.gif
asdf
(clearwater @ 2008.05.21, 22:23) *

Van az LG-nek egy új innovációja, Direct Drive néven fut, és 10 év garit adnak a motorra!!! Lényege, hogy nincs dobtól külön motor áttéttel meg szíjjal, hanem egyenest a dobon van. Halkabb, hatékonyabbb stb (szerintük). És komoly a motorra a 10 év gari. Ez hogy hangzik? A legolcsóbb ilyen gépük már 119e-ért elvihető, 7kg ruhát mos, 1000-et fordul, A+-os besorolású. Tudtok erről valamit?

A mosogepben kabe a legutolso dolog ami tonkremegy, a motor, tehat parasztvakitasnak jo, ne foglalkozz vele. Annyiban jobb a DD, h csendesebb.
Aegbol lehet 130-ert kapni 7 kilos, lcd-s, 1400-es centrifugast, esetleg egy olyat be lehet probalni (de ez ugyanugy behalhat 6 ev utan, meg elektronikahibanal az aeg, electrolux cuccokat nem igazan lehet hazilag mokazni, mig a tobbiet elektronyos szaki tudja altalaban fixelni, mert mittudomen, ezt mondja a szerelo es kesz wink.gif
Vagy ra lehet menni a koltseghatekony vonalra, 50-60-ert mar lehet torok beko-t kapni, melyet egy utolagos regisztracioval 5 ev teljeskoru garanciassa lehet tenni. Bar fogyved storykon edzodottkent eleg szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban biggrin.gif (elso bukos resze, hogy az elado szerv csak a sajatjaert felel, o eladta egy ev garival, a plusz negy evet te mar tole fuggetlenul, mastol kapod, tehat annak kotelezettje is mas, ha ket ev mulva lehuzzak a rolot, annyi meg egy bambi smile.gif) Meg valahogy irrealis is, hogy kabe a legolcsobb gephez 5 ev teljeskoru gari legyen smile.gif De aztan lehet, hogy csak en vagyok szkeptikus smile.gif
ancoraaa
Sziasztok!

Daewoo DWD F1011-es mosogepem elromlott.A visszaszamlalas megall 11 percnel,a gep hibat jelez,es leall,vagy folyamatosan 11 percnel all a kijelzo es egyre csak szivattyuz a gep akar negyed oran at is.
Eddig ilyenkor csak kitisztitottam a szurot es ment tovabb rendesen,de most minden hiaba.

A szivattyut egy eve cserelte egy fuggetlen szerelo ,penzert,--hivhatom a szerelot,hogy ingyen cserelje ujra?
A vezerlopanelt ket eves koraban,ket eve csereltettem a bolttal--kerhetek megint uj vezerlopanelt ingyen?
Vagy itt nem ket ev a szavatossag,mint a cipoknel?
Ha fuggetlen szerelot hivok,es kiderul,hogy a vezerlopanel hibas,es kicserletetem a fuggetlen szerelovel--kerhetem a bolttol ennek a megteriteset?
Mert a bolt szerelojet nme szivesen hivnam ujra,ha nem muszaj,nem voltak valami kedvesek multkor,csak a Bekelteto segitett...
Honnan tudhatom,hogy a szivattyus ember,aki multkor volt itt,ha megint azt hivnam,az igazat mond-e majd most,hogy nem a szivattyu a hibas,amit multkor beszerelt? Vagy hivjak megint egy uj szerelot,aki fuggetlen es elfogulatlanul allapitja meg,hogy mi a hiba,es utana koltsegeimet behajtom vagy a bolton,vagy a szivattyus szerelon?
Hogy kell ezt csinalni?

a.
L_Matyi
Érdekes hibák, elég nehéz lenne bebizonyítanod, hogy szavatossági problémáról van szó. Amennyiben viszont ezt szeretnéd, akkor mindenképpen független szakembert kell hívnod, és a kiszerelt alkatrészt is érdemes megtartani, hátha később még jól jön. Könnyen el tudom képzelni, hogy ebből megint békéltető lesz. sad.gif
ancoraaa
(L_Matyi @ 2009.10.15, 14:02) *

Érdekes hibák, elég nehéz lenne bebizonyítanod, hogy szavatossági problémáról van szó. Amennyiben viszont ezt szeretnéd, akkor mindenképpen független szakembert kell hívnod, és a kiszerelt alkatrészt is érdemes megtartani, hátha később még jól jön. Könnyen el tudom képzelni, hogy ebből megint békéltető lesz. sad.gif

a haztartasi gepek szerelesere,javitasara is vonatkozik a ket ev szavatossag?
L_Matyi
(ancoraaa @ 2009.10.15, 14:09) *
a haztartasi gepek szerelesere,javitasara is vonatkozik a ket ev szavatossag?
A 49/2003. (VII. 30.) GKM rendeletben ez van:
2. § Ha a fogyasztó szavatossági igényt kíván érvényesíteni a fogyasztói szerződés tárgyát képező szolgáltatást nyújtó forgalmazóval (a továbbiakban: forgalmazó) szemben, a fogyasztói szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha a fogyasztó bemutatja az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot.
Ebből én arra következtetnék, hogy igen, a szolgáltatásra is van, de ebben nem vagyok biztos.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.