Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Új Autó
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Járművek
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11
CSA
Kedves Fórumozók!

Érdeklődni szeretnék a lehetőségeinkről az alábbi ügy kapcsán.

2008. augusztus végén a egy autókereskedésben CHF alapú hitelre vásároltunk egy új autót. A vételárba beszámították az ugyancsak CHF alapú hitellel terhelt 3 éves autónkat, melynek hitelhátraléka másfél millió forint körül volt. Tájékoztattak arról, hogy az új hitel folyósítása után ebből az összegből kerül kiegyenlítésre a régi autóra mégfennálló tartozás. (Mi nem agódtunk, mivel az előzetes banki tájékoztató szerint kb. 23000 Ft túlfizetésünk volt.)

A hitelbírálat megtörtént, egyeztetés után az új autót átvettük, a régit átadtuk 2008. szeptember 23-án. Az új autóval minden rendben van. Ugyanakkor az autószalon október 28-án telefonon értesített, hogy a végső elszámolás szerint a régi autónkra további 126000 Ft kamattartozást kell megfizetnünk, amit az autószalon nekünk megelőlegezve már megfizetett a banknak.

Kérdésünkre elmondták, hogy az általunk szeptember 23-án "rendezett" összeget (pénztári kifizetés/befizetési bizonylatunk van erről) csak október 14-én utalták a régi hitelező bank felé. Nyilvánvaló, hogy az eltelt 3 hét alatt bekövetkezett drasztikus devizafelértékelődés adja az óriási különbözet (kb. 149000 Ft) egy részét.

Ugyanakkor méltánytalannak tartjuk a mi költségünkre terhelni a teljes kamatkülönbözetet, hiszen a részünkről szeptember 23-án megtörtént a 1,5 millió forint átadása, és utána ezt a pénzt az autószalon "tartotta" 3 hétig - történjen az anyagi nyerészkedés szándékával, vagy akár csak hanyagságból.

Számonkérve ezt az ügyintézőn, az ügyintéző a teljes felelőséget ránk hárította azzal, hogy ez a mi kockázatunk volt. Márpedig ez számunkra nem elfogadható, hiszen mi megfizettük a kellő időben az összeget (és vállaljuk is az ez idő alatt felgyült kamatkülönbözet megfizetését), ugyanakkor semmi okát nem látjuk, hogy miért kellett 3 hetet várni az összeg továbbutalásával, miért kellene a szalon késlekedését nekünk megfizetni!?

Ezt így méltánytalannak, tisztességtelennek érezzük a szalon részéről. Tehát szeretnénk elérni, hogy a kamatkülönbözet megfizetési kötelezetség terhe is arányosan osztódjék meg a felek között.

Jelen pillantaban az összeg még nem került kiegyenlítésre részünkről.

Mihez kezdjünk ebben a helyzetben? Kihez fordulhatunk, hol kereshetjük az igazunkat? Milyen lépéseket kell megtennünk?

Köszönjük előre is a segítségeteket!
lazurdeak
(CSA @ 2008.10.28, 23:09) *

Alapvetően minden azon múlik, miről szólt a szerződés. Hanyagságról, késlekedésről akkor beszélhetünk, ha meg volt szabva bármilyen határidő, amelyen belül az összeget a szalonnak át kellett volna utalnia. Ha nem volt ilyen leírva, akkor sajnos nem kötelességük azonnal elküldeni. Három hét nem tekinthető irreálisan hosszú időnek, ezért alapesetben szerintem a szalon nem követett el olyan mulasztást, amiért felelősségre lehetne vonni őket. (Ha több hónapról lenne szó, az más helyzet, de ha nincs leírva a szerződésben konkrét határidő, még akkor is nehéz dolgod lenne.)

Az alapvető probléma esetedben az, hogy ebben a rövid időszakban hirtelen az összeomlás szélére került a forint. Erről a szalon természetesen nem tehet, nem is biztos, hogy előre látták. Viszont Te vállaltad ennek kockázatát, amikor devizában vettél fel hitelt: az alacsonyabb kamatért cserébe magadra vetted annak kockázatát, hogy ha a forint bármikor gyengül, akkor többet fizetsz. Most ez következett be. Inkább csak azt nem értem, hogy ezt miért kell kp. megfizetned, ha egyszer a kiegyenlítés az új hitelből történt: miért nem a tartozásod emelkedett a megfelelő összeggel. De ez gondolom, a szerződés sajátossága.

Tehát ha felelőst keresünk, akkor szerintem a felelősség megoszlik szeretett kormányunk, az amerikai komány, az amerikai bankok és a nemzetközi spekulánsok között, akik együttes erőfeszítéssel előidézték azt, hogy a magyar forint pillanatok alatt leértékelődött (illetve az én értelmezésemben csak hirtelen elkezdte megközelíteni reális árfolyamát).

Megjegyzem, azzal, hogy ismét CHF alapú hitelt vettél fel, továbbra is hasoló kockázatot vállalsz. Egy gyenge gazdaság szerintem irreálisan felértékelt árfolyamú forintját váltottad át svájci frankra, azzal, hogy később majd az akkori árfolyamon darabonként visszavásárlod a most kölcsönvett svájci frankot. Ennek kockázataira az MNB Járai elnöksége óta igyekszik felhívni a lakosság figyelmét. Röviden arról van szó, hogy ha a döglődő magyar gazdaság befektetőknek egyre kevésbé kellő forintját nem sikerül megtartani a mostani árfolyamon (láthatod, hogy ez már most is csak hihetetlen magas alapkamat mellett, és még úgy is csak erős külföldi segítséggel megy), akkor sokkal többet kell majd visszafizetned, mint amennyit felvettél. Erre jó esélyt látok: hetek óta nem lehetett eladni magyar államkötvényeket még 10% feletti kamatért sem, az év hátralévő aukcióit törölték is. Két eset van: vagy az össze külföldi befektető teljesen hülye, vagy jó esélyt látnak arra, hogy a forint évi 10%-nál többet fog zuhanni középtávon, és ezért inkább választják a nevetséesen alacsony dollár és euro hozamokat. Én inkább nem vennék fel devizahitelt ilyen körülmények között, de mindenki maga dönt....
CSA
Kedves lazurdeak!

Köszönöm az észrevételedet.

Alapvetően minden azon múlik, miről szólt a szerződés. Hanyagságról, késlekedésről akkor beszélhetünk, ha meg volt szabva bármilyen határidő, amelyen belül az összeget a szalonnak át kellett volna utalnia. Ha nem volt ilyen leírva, akkor sajnos nem kötelességük azonnal elküldeni. Három hét nem tekinthető irreálisan hosszú időnek, ezért alapesetben szerintem a szalon nem követett el olyan mulasztást, amiért felelősségre lehetne vonni őket. (Ha több hónapról lenne szó, az más helyzet, de ha nincs leírva a szerződésben konkrét határidő, még akkor is nehéz dolgod lenne.)

Szerintem, ha meg van határozva idő, és nem teljesítenek az nem hanyagság, hanem szerződés szegés, de itt persze nem ez történt.

Nálunk nem volt meghatározva időpont: csak befizettük a szalonnak a pénzt, és a szalon rendezte a bank felé. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a három és fél hét (2008.09.19.-2008.10.14.) nem egy szokványos átutalási ügymeneti időt, ha azt veszem, hogy általában a csekkes befizetés is 8 nap, max. 15 nap szokott lenni, az átutalás pedig bőven belefér 5 napba.

Itt egyedül a tisztességes kereskedői magatartást firtatatom. Hanyagságnak neveztem, de akár haszonszerzést is feltételezhetek azzal, hogy - szerintem - indokolatlanul hosszú ideig tartogatta a pénzt, egy általa is jól ismert pénzügyi helyzetben, ami által igen jelentős kárt okozott. (Legalábbis nekünk jelentős, nekik gondolom nem.)

Ami a devizahitelt, a pénzügyi helyzetet és a felelősséget illeti. Az új autót 2008.08.30-án vettük (hol tudtuk mi még akkor mi lesz ebből?). Ami a megfontoltságot illeti, addig is devizahitelünk volt, most is az van, ugyanolyan nagyságrendi kitételünk. Tehát ezen nem változtatott a dolog. (3 évvel ezelőtt kellett volna látnunk, amikor az első autót megvettük, hogy a hitellel baj lesz. Megjegyzem, hogy hitel nélkül azóta sem lenne autónk. Ez van, annó megkockáztattunk a hitelt, nem jött be.)

DE! Ebben az esetben nem mi vállaltuk a kockázatot (hiszen mi időben fizettünk), hanem a szalon kényszerítette ránk, merthogy ráérősek voltak. A befizetés és a szalon utalása közötti időszakban a CHF váltási különbség tetemes (méghozzá minden nappal egyre több) lett. Tehát, ha az utalást pár napon belül rendezi (akár aznap, vagy másnap is megtehette volna, hiszen az egész hóbelebanc gépesítve van), elfogadnám, hogy tényleg nem rajtuk múlott, nem lenne egy szavam sem! Ja igen, akkor a kárunk sem lenne ilyen volumenű!!!

Még annyit, hogy tényleg szerencsétlenül alakult ez így. De ha már így alakult, akkor a kockázatot is osszuk meg. (Gondolhatod, hogy a szalon nem akarata ellénére adta el nekünk a kocsit, és hogy ezen szerzett is némi hasznot...)

Mégegyszer köszönöm a véleményed.
lazurdeak
Akárhogyan gondolkoztam, nem találtam olyan pontot, ahol megfogható lenne a szalon felelőssége. (Ha a szerződésben nincs határidő.)

Talán a Ptk. általános kártérítési peragrafusa alapján elhetne követelésed: erre hivatkozva próbálkozhatsz azzal, hogy a károdat követeled rajtuk:

339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

De nem hiszem, hogy egy bíróság előtt megállna az ügy, mert totojázni alapvetően nem jogellenes, a három-négy éht pedig kevés ahhoz, hogy szándékosságot igazoljon.

Azért verheted náluk az asztalt, fenyegetőzhetsz, hogy megírod a nevüket mindenféle fórumokon (nyugodtan tedd is meg egyébként), hátha megijednek. Ha nem, akkor szerintem nincs esélyed.

Én már hozzászoktam ahhoz, hogy lehetőleg nem írok alá olyasmit, ahol a másik fél kötelezettségeihez nincs határidő rendelve. (Még egy bolti rendelésnél is leíratom velük a szállítási határidőt, legalábbis ha előleget kérnek.) A tiedhez hasonló esetre nem emlékszem a fórumon (a körülmények egyediek) de más esetekben is az derült ki, hogy ha nincs határidő megszabva, akkor a másik fél szinte azt csinál, amit akar. (Lásd pl. a Fundamenta lakáskassza esetét: lejáratkor gyakran fütyülnek kifizetni a megtakarított pénzt, és az ügyél semmit nem tehet, mert a szabályzatban nincs fix határidő, így még hónapokig késlelethtetik a kifizetést...)
TÜCSI
Sajnos nekem is egy MITSUBISI L200-al lett problémám,a cégünk 2006 októberben vásárolta Veszprém megyében hivatalos márka kereskedőtől.Ehhez a t.g,járműhöz,mivel számunkra fontos,hogy zárható legyen a csomagtere,vásároltunk a kereskedőtől egy ugynevezett "puttonyt" is.Az új kocsit elhozhattuk,de a zárható hátsó részre 2 hónapot kellett várnunk mire megérkezett.Most pont evvel a putonnyal lett problémánk,összetörött a hátsó szélvédő és a lenyíthatós ajtó is benyomódótt.A márka kereskedő szakszervíz (ugyan azon a helyen van ahol vettük a kocsit)vállalta,hogy 4-5 napon bellül megoldja a kárt és ki is javítja.Az ajtó cserét elvégezték 4 nap alatt,de a puttony hátsó üvegezését sajnos nem,mert állítólag megszünt a gyártó.Röhely,hogy már nem tudják ezt az üveget beszerezni.Megérteném,ha 50 éves kocsiről lenne szó,de 2 éves és nincs ilyen speckó üveg.Röhely,de nekünk inkább MÉREG!!!!Javaslat tőlük: vásároljunk egy másik puttonyt.Egy szélvédő üveg helyett?Ilyenkor mit tehetünk?S.O.S.
lacu
(Mozigépész @ 2008.10.16, 01:01) *

(lacu @ 2008.10.12, 09:42) *
Valójában működik egyáltalán ez a fórum és van itt egyáltalán néminemű fogyasztóvédelem, vagy ez az egész csak egy jópofi beirkálós topik, mint a többi?
Közel egy hónapja tettem fel a kérdésemet, válasz az illetékesektől sehol!
Háát nooormáális?

Arra nem gondoltál, hogy felveszed a telefont, vagy elmész a helyileg illetékes FVF-hez? (Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség)
ITT megtalálod a megfelelő infót!

De gondoltam! Sőt ...
... mivel nekem ez a hivatal eléggé közel van, akár be is mehetnék hozzájuk a Blahára. (ők elég jól ismerik már a pofámat, sokat szoktam arra járni)

Csak arra gondoltam, előtte még megkérdezem, ha már itt van ez a fogyasztóvédelmi fórumnak nevezett valami.

No meg aztán valójában, a bő fél év eltelte után(ami lassacskán egy év-vé lesz) - van-e még egyáltalán valami esélyem.
lazurdeak
Hát úgy látszik, ehhez a kérdéshez nem értünk. Előfordul.

Ha jutottál valamire, írd meg, azzal is okosabbak leszünk...
lazurdeak
(TÜCSI @ 2008.11.07, 09:15) *

Sajnos nekem is egy MITSUBISI L200-al lett problémám,a cégünk 2006 októberben vásárolta Veszprém megyében hivatalos márka kereskedőtől.Ehhez a t.g,járműhöz,mivel számunkra fontos,hogy zárható legyen a csomagtere,vásároltunk a kereskedőtől egy ugynevezett "puttonyt" is.Az új kocsit elhozhattuk,de a zárható hátsó részre 2 hónapot kellett várnunk mire megérkezett.Most pont evvel a putonnyal lett problémánk,összetörött a hátsó szélvédő és a lenyíthatós ajtó is benyomódótt.A márka kereskedő szakszervíz (ugyan azon a helyen van ahol vettük a kocsit)vállalta,hogy 4-5 napon bellül megoldja a kárt és ki is javítja.Az ajtó cserét elvégezték 4 nap alatt,de a puttony hátsó üvegezését sajnos nem,mert állítólag megszünt a gyártó.Röhely,hogy már nem tudják ezt az üveget beszerezni.Megérteném,ha 50 éves kocsiről lenne szó,de 2 éves és nincs ilyen speckó üveg.Röhely,de nekünk inkább MÉREG!!!!Javaslat tőlük: vásároljunk egy másik puttonyt.Egy szélvédő üveg helyett?Ilyenkor mit tehetünk?S.O.S.

Nem köteles senki alkatrészellátásról gondoskodni. A vevőnek viszont célszerű utánajárni, hogy milyen cégtől vásárol. Régebben volt alkatrész-ellátási kötelezettség, ma már nincs.

Vagy megjavíttatjátok máshol, házilagos barkácsolással, vagy vesztek egy másikat. Jobbat nem tudok.

A károkozótól egyébként kérheti a cég a kára megtérítését (új puttony ára), kivéve ha ő a cég alkalmazottja mert akkor korlátozott a felelőssége. De ez nem fogyasztóvédelmi kérdés. Ld. www.jogiforum.hu
Matteo

Szerintem januártól augusztusig eltelt idő alatt is kijöhetett valami hiba, amit nem csak azért nem érzékeltél, mert nem használtad a kéziféket, hanem mert nem is volt korábban. Így tehát elég nehezen bizonyítható a helyzet.
Amúgy nem értem, hogy miért háborogsz olyanon, aminek Te magad is részese és előny-élvezője voltál...

Persze nagy kópék a szervizek, de a műszaki vizsgán azért megnézik a fékek állapotát, bár a kéziféket nem nagyon. Ezt onnan sejtem, hogy régebben volt olyan autóm, ahol a kézifék konstrukciós hiba folytán alig fogott, mégsem volt gáz a valódi vizsgán.

Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, meg kellene tudni, hogy ilyen autó szervizre van e kötelező jótállás vagy hogyis van ez.
lazurdeak
(Matteo @ 2008.11.21, 16:27) *

Utóbbi kérdésedre a válasz természetesen közismert (legalábbis remélem): az autójavításra 20.000 ft áfás ár felett hat hónap kötelező jótállás van (249/2004 korm.rend.). Csakhogy ebből a kérdést feltevő már egyértelműen kicsúszott, ezért is nem írtam róla az eset kapcsán. Marad a szavatosság, ami ugyebár két év, de fogalmam sincs, hogyan tudná a fogyasztó 7 hónap után bizonyítani, hogy a kézifék eleve nem volt rendesen megcsinálva. Ezért maradtam inkább csendben. A hozzászóló többi kérdéséről peddig végképp nincs fogalmam.
zsákos
Kedves Mindenki!

Lenne egy kérdésem hozzátok. Mi van olyankor, ha mindig vittem az autómat rendesen gyári szervízre és természetesen garancia lejárta után derült ki(majdnem 2 hónappal), hogy jobb első féltengelyem cserére szorul. Mit tudok tenni? Semmi esetben sem lehet már garba belehúzni? Én más nagy értékű kamerákkal foglalkozom és a gyártók bele szoktak menni az ilyen dolgokba. Vagy esetleg nincs erre vmi jogszabály?
Kérlel segítsen valaki, ha tud! sad.gif
sz.kati
crybaby.gif
Az alábbi problémám lenne! Mint mindenki, mi is próbáljuk keresni az olcsóbb megoldásokat. Így jártunk eme "ürüggyel" a Suzuki Ász-nál. Régi autónkat nagyon jó áron beszámítják,az új autó pedig azonos törlesztővel lenne.Ugyan a pénzünknél maradnánk, de mégis egy új autóról van szó, magasabb kategóriával.Na ennek tudatában beleugrottunk, pedig voltak kétségeink a szalonnal kapcsolatban, de úgy voltunk vele mi kivételek leszünk. Nem így történt!!! Az előszerződést megkötöttük ez év július közepén, mondván a banki elbírálától számítva 6-8 hét múlva jön meg az új autó, a régi autónkat addig használhatjuk. Időközben a bank elbírálta az újra a hitelt. Mivel a régi autó még nálunk volt jött arra is a csekk(35.000 FTról), meg az újra is(ami még ugye meg se jött). A szalont hívtuk rögtön, hogy most 2 autóra fizetünk?? Az ő válaszuk erre, hogy igen, mert még nem vették át a mienket, de az eddigi után befizetett csekkek összegét visszafizetik majd. De hogy nekünk ne legyen dupla kiadás, majd ők fizetik a régire a csekkeket. Had'ne mondjam,hogy ebből micsoda cécó volt!! Persze nem fizették be rendesen, a bank meg minket hivogatott(ami persze jogos mert még a nevünkön van az autó). Csak azt nem értem ha a bank elbírálta a hitelt, és a pénzt átutalta nekik, akkor miért nem fizetik be abból a fennmaradó összeget a régi kocsira??? Végül október 14-én megjött az új autónk! A régit leadtuk, de adás-vételit nem adták oda, mondván majd postázzák.Erre nagy meglepetésemre megint kaptunk csekket novemberi hónapra a régi autó után is. Hívtam a bankot, és közölték hogy nincs kiegyenlítve a tartozás. Hiába mondtuk hogy a kocsi már rég nincs nálunk, és úgy tudjuk már rég el is adták. De ha lenne is adás-vételi nálunk azzal se mennénk sokra náluk, mivel a hitel a mi nevünkön van. Rohantunk a szalonba, ahol e hó végére ígérték az összeg rendezését, de az adás-vételit még nem adják, majd ha kifizetik a bankban az összeget.Ebben a helyzetben most Ön mit tanácsolna?? A történet egyébként itt még nem ért véget, mert az új autóra ígért ködlámpa még mindig nem érkezett meg, mondván nincs raktárukon. Én ezt is elhiszem, hogy kicsi a tároló kapacitásuk, de a nagy Suzuki gyárnak biztos van raktára ahonnan egy futárral kb. 1 óra alatt a szalonba lenne.
Csak azt nem értem, hogy annyi panasz van erre a szalonra, hogy engedik a működésüket?????
Köszönöm a segítségét,
Katalin Budapestről.
lazurdeak
(zsákos @ 2008.11.24, 15:11) *

Ha lejárt a jótállás, akkor lejárt. Kivée ha meghosszabbodott: ez akkor áll fenn, ha a járművet garanciális hibajavítás miatt nem tudtad használni, vagy újra kezdődött, ha az adott féltengelyt javították vagy cserélték (garanciálisan).

De ha eddig nem volt vele probléma, akkor nem tudsz vele mit csinálni szerintem. Jogilag legalábbis. Hogy aztán melyik cég milyen megoldásba megy bele azért mert, jó fejek, az az ő dolguk. Meg lehet próbálni, de követelésed a jótállás lejárta után már nem lehet.
lazurdeak
(sz.kati @ 2008.11.24, 22:25) *

crybaby.gif
Az alábbi problémám lenne! Mint mindenki, mi is próbáljuk keresni az olcsóbb megoldásokat. Így jártunk eme "ürüggyel" a Suzuki Ász-nál. Régi autónkat nagyon jó áron beszámítják,az új autó pedig azonos törlesztővel lenne.Ugyan a pénzünknél maradnánk, de mégis egy új autóról van szó, magasabb kategóriával.Na ennek tudatában beleugrottunk, pedig voltak kétségeink a szalonnal kapcsolatban, de úgy voltunk vele mi kivételek leszünk. Nem így történt!!! Az előszerződést megkötöttük ez év július közepén, mondván a banki elbírálától számítva 6-8 hét múlva jön meg az új autó, a régi autónkat addig használhatjuk. Időközben a bank elbírálta az újra a hitelt. Mivel a régi autó még nálunk volt jött arra is a csekk(35.000 FTról), meg az újra is(ami még ugye meg se jött). A szalont hívtuk rögtön, hogy most 2 autóra fizetünk?? Az ő válaszuk erre, hogy igen, mert még nem vették át a mienket, de az eddigi után befizetett csekkek összegét visszafizetik majd. De hogy nekünk ne legyen dupla kiadás, majd ők fizetik a régire a csekkeket. Had'ne mondjam,hogy ebből micsoda cécó volt!! Persze nem fizették be rendesen, a bank meg minket hivogatott(ami persze jogos mert még a nevünkön van az autó). Csak azt nem értem ha a bank elbírálta a hitelt, és a pénzt átutalta nekik, akkor miért nem fizetik be abból a fennmaradó összeget a régi kocsira??? Végül október 14-én megjött az új autónk! A régit leadtuk, de adás-vételit nem adták oda, mondván majd postázzák.Erre nagy meglepetésemre megint kaptunk csekket novemberi hónapra a régi autó után is. Hívtam a bankot, és közölték hogy nincs kiegyenlítve a tartozás. Hiába mondtuk hogy a kocsi már rég nincs nálunk, és úgy tudjuk már rég el is adták. De ha lenne is adás-vételi nálunk azzal se mennénk sokra náluk, mivel a hitel a mi nevünkön van. Rohantunk a szalonba, ahol e hó végére ígérték az összeg rendezését, de az adás-vételit még nem adják, majd ha kifizetik a bankban az összeget.Ebben a helyzetben most Ön mit tanácsolna?? A történet egyébként itt még nem ért véget, mert az új autóra ígért ködlámpa még mindig nem érkezett meg, mondván nincs raktárukon. Én ezt is elhiszem, hogy kicsi a tároló kapacitásuk, de a nagy Suzuki gyárnak biztos van raktára ahonnan egy futárral kb. 1 óra alatt a szalonba lenne.
Csak azt nem értem, hogy annyi panasz van erre a szalonra, hogy engedik a működésüket?????
Köszönöm a segítségét,
Katalin Budapestről.

Az ígéreteket, megállapodásokat mindig le kell íratni. Ha megbeszélitek, hogy x. dátumtól ők fizetik az előző autó részletét, akkor erről tessék írni egy szerződést / megállapodás, ez után lehet követelni rajtuk bármit, ha mégsem fizetnek.

Az új autóra meg olyan szerződést kell aláírni, amely szerint akkor kezdtek el fizetni rá, ha már átvettétek. Ha erre nem hajlandók, akkor irány egy másik szalon.

A mostani helyzetben azt javasolnám, hogy be kell menni hozzájuk még egyszer, tisztázni, ki mit intéz és fizet mikorra, ezt leírni a helyszínen és cégszerűen aláíratni velük. Ha ezek után nem teljesítik avállalásaikat, akkor az ebből származó károtokat elvileg kötelesek megtéríteni. (A gyakorlatban érdekes lesz behajtani...) Szóbeli ígéretek alapján viszont nem fohatók meg, semmit nem fogsz tudni utólag bizonyítani belőle.

Attól, hogy egy cégre sok a panasz, még joga van működni - ameddig talál elég balekot, akik szóba állnak vele. Ha rendszeresen megsérti a törvényeket az más, akkor fel lehet jelenteni a fogyasztóvédelemnél, a helyi jegyzőnél stb., attól függően, milyen szaályokat sértett meg.

sz.kati
(lazurdeak @ 2008.11.25, 20:47) *

Köszönöm a választ, bár igazán nem lettem megnyugodva... Mindenesetre most vasárnapra behívattak a nagyfőnökhöz, mert még mindig nincs a régi autó kifizetve a bank felé (július óta). Kíváncsi vagyok mi lesz a magyarázat(mert az lesz biztos)!! Ja, és még a ködlámpánk még mindig nincs beszerelve; hétfőn ígérték hogy 2 nap múlva érdeklődjünk...Ugye nem kell ecsetelnem... Majd vasárnap okosabbak leszünk. Szerintem még fogok jelentkezni tanácsért, sajna... crybaby.gif
sz.kati
Bent voltunka szalonban,de sajna semmi haszna nem volt. Továbbra se adnak adás-vételit. Ráadásul most tudtuk csak meg hogy állítólag azért nincs kiegyenlítve a régi autó után a hitel, merthogy bizományos alapon vették át tőlünk....:-( És ezt július óta most kellett megtudnunk??? Na de az előszerződésben se, meg sehol se szerepel eme állításuk. Aztán had' ne említsem a megtévesztő újsághírdetésüket, ahol a kisbetűs részekben se lehet ilyet olvasni. Hát a mi ügyünk a bíróságon köt ki, mert nem hagyom annyiban. (Ráadásul a BRFK-n is jártunk ahol felvilágosítottak hogy sikkasztás történt) Mindenesetre ha lehet akkor itt avaslom kerüljék messziről a céget!:-(
apaszka
(kyru @ 2008.09.22, 09:08) *

Jó napot Mindenkinek.
Érdekes etetet írok le..
tegnap, 2008-09-21.-én akkumulátort cseréltem Ignis-ünkben, miután 2005-ben vásárolt autónkban az akkumulátor végelgyengülésben kimúlt.
Sima ügy, gondoltam, vettem gyorsan egy újat, majd kicseréltem.
DURR! ezt nem kellett volna..
azóta nem működik a távirányítós központi zár, folyamatosan ég a belső világatás (kiszedtzem az izzókat, csak így lehet jelenleg lekapcsolni), és a gyári beépített rádió KÓDOT kér..
nosza, felhívtam a Suzuki Vitait Tatabányán, h kell a kód.
Válasz: biztosan a papírok között van, nézzem meg.
már tegnap megtettem.. és NINCS!
Egy fia papírt nem kaptam , a gyári szervízkönyvön és a minimális gondozási-kezelési útmutatón kívül...
Ergo a válasz: 7.000 Ft-ért lekérik a gyárból...
hehehe... na persze....
Több kollégát is megkérdeztem, mivel a Magyar Suzuki Zrt beszállítói vagyunk, így többeknek van Suzuki típusú autója: EGYIKÜK SEM KAPOTT kódot a rádiójához!
Ez egy jó, előre beépített biznisz: a kereskedő tudja, hogy az autó átvételekor biztosan nem fogsz a rádió kódja után kutakodni, 2-3 év, míg az akksi meghal, akkor nagy valószínűséggel a pénzüknél lesznek...
Ez mennyire etikus?? természetesen, nem kértem a kereskedő szolgáltatását...
másik tanulság: ha az akksi már nem tud indítani, akkor is marad benne 3-5 V, ami elég a rendszermemória frissítésére. tehát akksicserét csak úgy, hogy előbb párhuzamosan kötök egy másik akksit a kábelekhez, kicserélem az aksit, maj miután a sarukat csatlakoztattam az aksihoz, csak azután veszem le a külső aksit mint tápegységet...
üdv Mkinek

Haverom is így járt,és Tatabányán vette ő is! Csak akkor kér egy rádió kódot,ha valaki beállította!
A Tatabányai kereskedés egyébbként elég gázos! Az indexes fórumon aghocsi járt így! Ígértek mindent neki,de mikor átadták,már elfelejtődött minden! bash.gif

De ha segítség kell még a honlapom fórumán megtalálsz! http://apaszka.freebase.hu
ritakata
OPel szervizes negatív tapasztalatom sajna nekem is van. Tavaly vásárolt Corsám 7 hónaposan bejelzett, hogy szervizbe kell vinni. Elvittük, megcsináltak egy rendes olajcserés stb... szervizt, 25000-ért, majd a fizetéskor közölték, hogy 2009 márciusban újra vihetem. Kérdeztem miért, hisz most megvolt minden, azt a választ adták, hogy ha nem viszem el, akkor elvész rá a garancia. A kérdés az volt, hogy ha nem lehet vinni az egy év lejárta előtt (vagy 30 000 km, de annyi persze nincs benne), akkor vajon miért jelzett az autó, hogy szervizbe kell vinnem? (Meghibásodás nem volt). Persze tudom, hogy miért, felhomályosítottak mások, hogy az autón be kellett volna a vásárláskor állítani, hogy onnantól ketyegjen az egy év, csak ezt senki nem tette meg. De ha akkor nem is, legalább most ne vágtak volna át, szólniuk kellett volna, hogy még nem kell megcsinálni a szervizelést, nem?
Vajon most hol tehetek panaszt? Mert ugyanis egy éven belül valahogy nem szeretnék kétszer 25000-es szervizdíjat kicsengetni. Akkor ott beírtunk a vásárlók könyvébe, jött isrá válasz, csak épp nem adott választ a kérdésemre, és abban is az áll, hogy márciusban vissza kell vinni az autót.

Mit tehetek?
Blade
Én a helyedben nem sokallnám a negyedévenkénti szervízt. Azt csak marketingduma, hogy 30000 kilométert elmegy egy olajjal a motor. Ha tartós autót akarsz, akkor nem árt 10000-enként cserélni.
A 25000 Ft-on is meglepődök egy szakszervízben. Ha másutt csináltatod, akkor is benne van 15000-ben.
Egyébként én sem szeretem, ha a kocsim jobban tudja, mikor kell szervízbe vinni, mint én. Meg kellett volna kérdezned a szervízben, miért is égett a lámpa pontosan, és amiatt mit kell tenni. Ne hagyd, hogy bármit is csináljanak az autóddal, mielőtt azt jóvá nem hagyod - ugyanis gyanítom, hogy a probléma okát meg sem keresték... még azt is feltételezném, tapasztalataim alapján, hogy el sem végezték azokat a munkákat, amiket a munkalapra írtak, csak kifizettették veled... naughty.gif
Bocsánat, tudom, ezzel semmit sem segítettem... nézz utána a szerződésedben, mi is pontosan annak a kritériuma, hogy megmaradjon a garancia az autódon: ne fogadj el semmit senkitől "bemondásra"!
ritakata
(Blade @ 2009.01.05, 12:11) *

Na igen, ebben igazad van, hogy "bemondásra" nem kell adni, valóban megnézem a szerződést. Nem is sajnálom az autótól azt amire szüksége van, csak hát még most van benne 6600 km, és a 10. hónapját tölti. Tulajdonképp az is kiderült miért égett a lámpa: az autó 2007 év végén gyártott, csak én 0 km-rel szalonból 2008. márciusában vettem, és hát szegénykének az egy év az eredeti beállítás szerint ketyegett le, ezért jelzett. De attól tartottam ha meg nem viszem el, akkor azt mondják, hogy bármi bajt is jelezhet én meg úgy használom...
Szóval engem leginkább az zavar, hogy kiszolgáltatottnak érzem magam, és bosszant, hogy attól, hogy autószerelésből meg szervizelésből nincs diplomám, már palira vehető vagyok. Én sem használom ki a munkahelyemen az ügyfeleim tájékozatlanságát, sőt... még azt is kénytelen vagyok elfogadni, hogy ilyen világot élünk, csak vajon hová lehet fordulni, ha az ember szeretne tájékozódni?
uhuhu
bocs, hogy beleszólok, de opel szervizben dolgozom garanciális ügyintézőkéánt smile.gif

szóval az autód szervizintervalluma 1 év /30.000 km. ez nem azt jelenti, hogy 1 éves korban, hanem 12 havonta vagy 30.000 km ként kell szervizt csinálni.
ha te elöbb csináltatod meg, ahoz jogod van ( PL. tartós külföldi utazáskor vagy betegség, vagy korház vagy tökmindegy, nincs köze ehez senkinek). késöbb már nem jó, mert akkor bukod a garanciát.

Ha a szervizkor a szerviz elvégzésére a pecsétet nem a kiegészitő olajcsere rublikába pecsételték, hanem az 1. éves revizióhoz akkor ez így jó ahogy van!
az autódat a pecséttől számitott újabb 1 év mulva kell szervizbe vinni.

Téged félretájékoztattak nagyon.

ha gondolod felhivhatsz, és elmagyarázom neked ... PÜ be átküldöm a számomat ha kéred,.
sz.kati
(Jocijocó @ 2008.06.05, 21:35) *

Nekem is meggyűlt a bajom a mi autónkkal. A magyar kártyából jól ismert egyik főlapjával. Az elözetes megbeszélésen hitelfelvétel esetén felajánlanak kedvezményes cascot 3 évre x forintért, melyet hozzácsapnak az autó árához. Az üzletkötő a fizetendő havi törlesztés mögé az előzetes kalkuláción odabiggyeszti + casco. Majd az előszerződés aláírásakor a havi törlesztőrészletnél a két öszeg együttese szerepel. Aztán az első csekknél jön a hidegzuhany.Teljes összeg, ezt be kell fizetni. Felhívom a kereskedést, hogy autó az nincs de a cascót már vonják. A válasz ebben nincs cascó, azt majd ők fizetik. Hol az átverés? 3 éves cascót 5 éves hitelnél 5 évig vonnak majd kamatostól. De én olyan ideges lettem, hogy felhívtam a hitel folyositót, hogy ez most hogy is van. Újabb hidegzuhany, a hitel nem cascós. Tehát a kalkuláció a bank szempontjából egy magasabb thm-re történik. Amióta próbálok az ügy végére járni az üzletkötő nem elérhető. Majd visszahív mondták, no azóta is hív. A kár, amit így okoznak egymillás hitelnél kb százezer. Ez egy hosszúlejáratú hitelnél
csak fokozódik. A gépkocsi átadásával kapcsolatban is csúsztatások vannak, a banknál azt mondták mivel ök a hitel összeget folyosították, a feléjük jelzett időpontig a gépkocsit át kell adni. Ha nem, elvileg a kereskedőnek kellene a törlesztőrészleteket fizetnie, melyet nekem az átvételkor kell kiegyenlítenem. Ezt nem igazán érzem ösztönzőnek. Sajnos van ebbe az ügyletben egy használtautó beszámítás is. Már menni sem merek vele. Ott vajon mire számítsak? Ha van tippetek, irjatok.

Nekünk is meggyűlt/gyűl a bajunk. Mi már perre visszük többed magunkkal. Sőt a tv is leadja a panaszunkat! Elegünk volt a becsapásból, hülyére veszik az embereket, aztán meg a válságra hivatkoznak. De ha meg rezeg a léc, akkor meg már a csillagokat is leígérnék,akkor nincs válság, és ezt sokan beveszi, ezért tehetik még mindig. box.gif
pomponius1
Sziasztok!

Mi is hasonló cipőben járunk, két napja cserélték az akkumulátort az Ignisünkben, azóta nem működik a CD-s rádió.
Tudna valaki nekünk is segíteni?

KaCsa
Szia pomponius1! clap2.gif clap2.gif clap2.gif

Természetesen segítek a bűvös üveggömböm segítségével neked is! sorcerer.gif

Kérlek keress meg a www.ignisklub.hu oldalon regisztrálás után és az Ignis - Autóhifi topikban leírtak szerint járj el!

Üdv.: KaCsa shifty.gif
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szia apaszka! clap2.gif clap2.gif clap2.gif

Sajnos az IGNIS Blaupunkt rádiója alapból, mindig kéri a CODE -ot, ha akár egy rövid időre is elveszed tőle a tápot. Nem lehet beállítani, vagy nem beállítani. Ez nem Panasonic, mint a SWIFT-é és az SX4-é.

Üdv.: KaCsa shifty.gif
highlander
(kyru @ 2008.09.22, 09:08) *

Több kollégát is megkérdeztem, mivel a Magyar Suzuki Zrt beszállítói vagyunk, így többeknek van Suzuki típusú autója: EGYIKÜK SEM KAPOTT kódot a rádiójához!
Ez egy jó, előre beépített biznisz: a kereskedő tudja, hogy az autó átvételekor biztosan nem fogsz a rádió kódja után kutakodni, 2-3 év, míg az akksi meghal, akkor nagy valószínűséggel a pénzüknél lesznek...
Ez mennyire etikus?? természetesen, nem kértem a kereskedő szolgáltatását...

Üdv,

Az új autókhoz átadták (adják ) a kódot, az pedig, hogy a kereskedőnél másodkézből vett autónak nincs mega kódja az nem biztos, hogy a kereskedőn múlik (elhagyhatta az első tulaj is). Amikor becseréltem az Ignisemet én átadtam a kereskedőnek a kódot amit gyárilag a rádió garancialevele mellé csatolnak, bár személy szerint a pótkulcson lévő azonosító címkére is felírtam. Mikor eladták a régi autómat, kinyomoztam az új tulajt és megkérdeztem , hogy megkapta-e? Gyors keresés után megtalálta mindkét kódot. Ergo nem minden kereskedő aljas....
pomponius1
Kedves Kacsa!

Sajnos nem tudom megnyitni a privát üzenetet, valami miatt nem engedi a rendszer, így ide írom.

Sikerült kinyomoznunk, ki volt az autó előző tulajdonosa (mi egy kereskedőtől vettük, aki beszámította ezt a kocsit egy új autó vásárlásakor).
A lényeg, hogy az előző tulaj kibalhézta a Suzuki márkakereskedésnél még anno a kódot (nem akarták kiadni neki, csak pénzért, de végül kijárták valahogy) és elárulták, hová írták fel. Jól el volt rejtve, de megtaláltuk:).

Úgyhogy a rádiónk életre kelt.smile.gif

Azért köszi a segítséget.
Colos
Mi van ha... nem értesz a kocsikhoz, és elhiszed, amit 6 éve látogatott szakszervíz-munkafelvevők állítanak?

Konkrétan: Múlt héten végre elvittem Corsámat, mivel lassan, de biztosan elszivárgott a hűtőfolyadék a túlfolyótartályból (heti kb. 2-3 dl - nem veszélyes, de sose lehet tudni, nem?) Rossz hír: csepeg a hűtő, cserélni kell - 42 eFT. Jó, csak menjen a kocsi; mozgássérült vagyok, autó nélkül nem megy. ..
Másnap: újra elszivárog a folyadék! Irány a szervíz! Újabb rossz hír: vízpumpa ereszt; csere, szerelés, a vezérműláncot is igazítani kell (ki- és beszerelés 45 eFT !!!), végösszeg: 115 e Ft. Pénteken haza. Szombat:
elcsöpög a hűtőfolyadék !!! Pénz egy szál sem, kocsi nem mehet így, SAKK-MATT.

Mi a teendő? Kihez -mihez fordulhatok? Mennyi az esélye, hogy EGYSZERRE HÁROM PROBLÉMA lép föl a hűtőrendszerben? És - miért egy mozgássérült fizesse ki egy OPEL szakszervíz (!!!) összes deficitjét?

Mi a teendő? (Minden ötletet megköszönök!)
uhuhu
odamész, megkeresed a főnököt ( nem a munkafelvevőt, hanem a müszaki igazgatót) és elmeséled neki.
bagoly2
(JLM @ 2008.08.22, 02:05) *

Nem is kaptál semmilyen biztosítós papírt a kocsi átadásakor?

De kaptam, egy ajánlat nevű dokumentumot, azzal mentem be a biztosítóba, amely alapján regisztrálják majd a biztosításomat és leverik a pénzt a kereskedőn, ahogy mondták napi 1-2 ilyen ügyfelük van tutira. Ők azt mondták ez alapján nekem él első perctől a biztosításom, nyugodjak meg, de könyörgöm hogy élhet valami, ami május 29. óta sem rögzítve nincs a biztosítóban, sem kifizetve? 30 nap után minden biztosító szerződést bont... És ha valami történik közben a kocsimmal BAR listára és az utcára kerülök, vagy mi? Mert kifizetni nem tudnám a kocsit most mellényzsebből, vagy ha felmondják a hitelemet, amit a bank írt, mert szerintük nincs cascom, pedig a banktól a kereskedő márciusban már megkapta a pénzt, az autót május 29.-én adták át és ha nem ír a bank meg nem tudom, hogy a cascom a levegőben lóg 3 hónap után? Napi 10 autót adnak át, 200e a 3 évi casco, amit beszednek, 3 hónapig ülnek rajta, lehet számolni... És amikor bementem a kereskedésbe az arcomba nevetett az igazgató, csináljak amit akarok, majd megsürgetik. Hány embert vernek még át?

Pontosan ez történt velünk is. Nekünk is csak egy ajánlatot adtak CASCO helyett. És félév után még nincs megkötve a biztosítás. A biztosítósok persze nem kötik meg a szerződést. Lopás esetén perelhetnénk az ÁSZ-t a kártérítésért. De ha nem fizetnek ki 200e-t, akkor hogyan fizetnének ki 2 millát?
Szeretnénk perre vinni a dolgot. Van már valami tapasztalata valakinek pereskedési tapasztalata az ÁSZ-szal? starwars.gif
sz.kati
sad.gif Hát igen...Utólag már okos az ember, és csak a baj után kezd keresgéni, hogy ki-hogy járt velük... Legalább mások ne így járjanak crybaby.gif
Bakancsos
Tisztelt Fogyasztóvédelem,
érdeklődöm, hogy új gépjárműre (garanciális, ha takar valamit ez a szó!?) vonatkozó panaszomnak hol, milyen fórumnál tudok érvényt szerezni?
Esetem röviden: 9 hónapos autómon kopogó hangot hallottam az alváz, féltengely, lengőkar, csapágy tájékáról. Nem vagyok műszaki ember, ezért a tág meghatározás.
Azonnal a márkaszervizbe vittem a gépet, válasz: nincs gond. Következő hang hallattán ugyanez: válasz hasonló. Közeli és távoli márkaszervizeket végigjártam a problémával, nem találták meg a kopogó hang forrását.
Hát a kisautóm kidobta magából a hibát. Igen, a szó szoros értelmében, minket is kidobott az úttestről! Baleseteztünk 2008. decemberében!
Azóta megy a huzavona, a márkaszerviz nem vállalta garanciában a javítást, de a balesetre más elfogadható okot sem tud felhozni. Meggyőződésem, hogy egy jármű ok nélkül nem térhet le a pályájáról!

Kérem szíveskedjenek tájékoztatni arról, hogy hol, milyen független igazságügyi gépjármű műszaki szakértővel vizsgáltatható be a jármű? A vizsgálat kezdeményezésének módjáról és a költségek vállalásáról is szeretnék felvilágosítást kérni!

Segítő válaszukat nagyon várom, tisztelettel!
Bakancsos
Mozigépész
Sajnos ha ez nem megy peren kívül, akkor csak a polgári per marad, mert ugye írásod szerint a balesetet az általad említett hiba, amit nem orvosolt a márkaszerviz.
Viszont azt kéne még tudni, milyen a baleset, volt e rendőri intézkedés, mert ha igen ilyen esetben be szokás vizsgálni a kocsit, ha nem akkor a szakszerviznek kellene hivatalos akkreditált bevizsgálással bizonyítani, hogy a hiba a nem rendeltetésszerű használat miatt következett be.
Mivel autóról beszélünk, és szervizek ilyet nem akarnak bevállalni (hisz a felmerült egyéb sérüléseket amik ebből kifolyólag keletkeztek nekik kell kijavítani), csak peres úton hajthatod be.
A bevizsgálás ára húzós, amit ha perben a bíró kér ki, megelőlegezi a bíróság (százezer forint feletti összegről beszélünk), és a vesztesnek ezt ki kell fizetni! De azt írtad valamilyen szinten elismerik a hiba okát, ezért szólítsd fel őket, a hiba és az általa okozott kár kijavítására.
Sajnos azt tudom javasolni, ha nem állnak kötélnek, marad a bíróság! Keres meg egy ügyvédet!
Bakancsos
Hello Mozigépész,
válaszod köszönöm szépen!
Nekem is olyan érzésem van, hogy igazamnak csak peres úton tudok majd érvényt szerezni.
A szakszervízt megbíztam műszaki szakértői vizsgálat elvégeztetésére.
Egyenlőre csak időhúzást tapasztalok ezügyben is.

Mindenesetre a sajtónyilvánosság nem marad el, Peugeot-ról van szó!

Minden jót kívánok!
Bakancsos
lars
Tisztelt Hozzáértők,
újszerű autó vásárlásra adtam a fejem. Ki is választottunk egy kóreai márkát.
Új, akciós, kevés km-es, jó állapotú kocsit kerestünk.
A választás interneten történt, bemutató kocsi, 2 éves, de még nincs forgalomba helyezve, szalonban áll, gyakorlatilag új, kedvezményes...
A hírdetés 3 év garanciát ígér, de az értékesítő azzal kezdte, h. már 2 év letelt, mert bla-bla, most itt ez van...Ez lehet???
Mivel kell a kocsi , kitöltöttük a papírokat hírtelen. Még nem vehettem át, de érdekelne, h. átvertek-e?
Mit tehetek?
Köszönöm előre is a választ!
uhuhu
abban az esetben lejárt 2 év, ha már 2 éve van forgalomba helyezve.

DE ha most helyezik forgalomba, akkor most indul illetve ha forgalomba van helyezve akkor fontos, hogy az első és a második éves revizió legyen bepecsételve. ugyanis az autók szervizperiodusa 1 év / valamennyi km amelyik elöbb teljesül.
ugyanis a gatrancia feltétele hogy a kötelező szervizeken a gépkocsi megjelenjen. ha ez nem történt meg akkor elutasitásra kerül a garanciális igény.
illetve nehezen de engedélyezik, csak szopó ágra vagy téve......

Mozigépész
Ha így akarja eladni, akkor inkább ne vedd meg. Km mennyi van benne? Mert ha csak simán bemutató autó 15 km-nél több nem szabad benne lenni. Ha meg használták mint tesztautót, akkor forgalomba kellet helyezni, vagy valami simli van a dologba!
Asu
Sziasztok,

Március elején vásároltunk egy új autót. Mikor elhoztam már éreztem hogy gond van vele, másnap jeleztem is hogy nem jó a váltó. Kijöttek, megnézték, elszállították! Gyári hibás. Mivel 3 napon belül történt ez eset kértem az autó cseréjét, illetve kértem hogy az új autó megérkezéséig csereautót biztosítsanak. Az új autót végül is megrendelték. A csereautót illetően addig húzták az időt míg a váltóhibás autót megjavították (2 hét) és most azt ajánlották fel cserének míg az új megjön. Ők mindent szóban intéznek, az autó visszaadásáról van jegyzőkönyvem mert én írtam egyet. Számomra aggályos átvenni azt az autót akár csereautónak is aminek a végleges cseréjét kértem. Azt mondták írjak egy papírt hogy ez csak csereautó, de az autó papírjai továbbra is az eredeti adás-vételi szerződésnek megfelelően vannak kiállítva. Mit gondoltok?

Blade
Igen. Írd le, amit eddíg vállaltak szóban, és az átvételkor irasd velük alá.
Kenderice
Garanciaidőn belüli meghibásodás esetén ha egy jármű működésképtelen, a szervíznek kell-e elszállítani a hibás járművet? Vagy a tulajdonosnak/üzembentartónak kell ezt megoldania?
Sajnos itt a fórumban ilyesmire nem találtam választ. Annyit olvastam, hogy a 10 kg-nál nehezebb, illetve a rögzített bekötésű termékek esetén -a járművek kivételével- a szervíz intézkedik, viszont hogy a járművekre mi vonatkozik, arról nem szól a fáma...
Konkrétan motorkerékpárról van szó, amit ugye vontatni sem lehet, csak szállítani..., nam persze meg tolni, de 30 km-ren keresztül nem leányálom...
uhuhu
kiváncsi lennék, hogy mi a történet azóta az Ász ügyfeleivel... mi lett a megoldás...
question
(lacu @ 2008.09.20, 12:21) *

Az én autóm 4 éves volt januárban. El is vittem egy szakszervízbe, a Gyömrői uti Opel-be műszaki vizsgára való felkészítés és vizsga, valamint az éppen esedékes kötelező revizió okán. Kifizettem érte egy vagyont, de!

Augusztusban Horvátországban egy igen meredek emelkedőn kellett volna megállnom, hogy közben kiszállnék a kocsiból. Behúztam hát hozzá a kéziféket, hisz az eleve a jármű rögzítését lenne hivatva szolgálni, de az autóm csak csurgott, gurult visszafelé. Még jobban behúztam a féket, de nem változott semmi. Nem igazán akartam eltépni a kézifék-kötelet, de még csak azt sem, hogy a fékkar a végére a kezemben maradjon, így hát vissza kellett csorognom hátramenetben egészen az emelkedő aljáig.
Kérdéseim:
1./az ilyen kötelező szervízkönyves revizión vagy kötelező műszaki vizsgára való felkészítésen és vizsgán csinálnak egyáltalán bármit is az autóval, vagy csak beszedik az érte járó borsos fizettséget?
2./ Január óta sajnos csak most jött ki ez a kis egyéni "sajátossága" az autómnak illetve a kézifékjének, tehát bő fél év után a szervízi történések után. Magyarországon sík terepen, parkoláskor ezt észre sem venni.
a./ Mehetek-e a szervízhez ennyi eltelt idő után reklamálni vagy nem?
b./ Hogyan vizsgálják meg a műszaki vizsgán (ill. a vizsgára hogyan készítik fel?) az autót, vagy az egész műszaki vizsgáztatás csakis a pénzért és teljesen haveri alapon megy? (Voltam én már zöldkártyás vizsgálaton úgy a egyik kocsimmal, hogy csak időpontot szerettem volna kérni, hogy mikor hozhatom a szekeret, amire azt mondták: itt vannak a papírok? Ott voltak.
Elég hamar meglett hát a zöldkártyám és csupán azt tették még hozzá, ehhez igazán nem is kellett volna az autó!

Mindez arra enged következtetni, hogy a zöldkártyás vizsgálat csupán egy kötelező és jó bevétel az államnak, de a környezetvédelemhez magához semmi de semmi köze!

Az hogy az autó nem áll meg a lejtőn nem a szervíznek róható fel,mert ha idulás előtt pár nappal megnézetjük az autónkat nem érhet iyen meglepetés,de ha hónapokkal előtte akkor a kopások(fékbetét) nyúlás (kézifék acéldrót) (nem kellett volna attól félni hogy a kezedben marad: bátran berántani)amik a használat természetes velejárója és azok nem rögzítenek 3-5 kattanásig vagyis 1.es sebesség fokozatban az autód lassú kuplung felengedéssel a felénél nem kez el lefulladni az egy 12% lejtőn nem áll meg.
VIZSGA ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI TANUSÍTVÁNY:

Ellenőrzés

A közlekedési hatóság informatikai rendszere minden esetben, a helyszíni ellenőrzések rendszeresen vizsgálják a műmotorok alkalmazásának kiszűrését is.
A közlekedési hatóság informatikai rendszere által működtetett digitális fényképezőgéppel a felülvizsgált járműről véletlenszerű időpontban legalább egy teljes járművet ábrázoló fényképet kell készíteni, elsősorban hátsó nézetből.

NKH informatika

A környezetvédelmi felülvizsgálat eredményét az NKH az informatikai rendszerében rögzített adatok értékelése és ellenőrzése alapján határozza meg.
A közlekedési hatóság informatikai rendszere központi adatbázissal biztosítja a felülvizsgálati (azonosító, adatbázisból származó, a felvett és mért) adatok felülvizsgálatonként sorszámozott rekordként való tárolását, a környezetvédelmi adatlap kiadását és öt évig történő megőrzését.

Ez jövő január elseje a tervezett hatályba lépés meglátjuk , hogy működik
ati75
Sziasztok
Nekem lenne olyan gondom hogy vettem 1 toreo50-es robogot hitelre de töbet van szervizbe mint nálam. Ilyenkor mit kell csinálni hogy adjanak csere motort vagy kicseréljék 1 ujra?Jolenne tudni mit csináléjak mert lassan lejár a garancia idöm.
Mozigépész
Olvasni első körben, minden le van írva.
A szervizben töltött idővel a garancia ideje is meg nő, míg nem tudtad használni a motort!
ati75
(Mozigépész @ 2009.11.23, 19:56) *

Olvasni első körben, minden le van írva.
A szervizben töltött idővel a garancia ideje is meg nő, míg nem tudtad használni a motort!

még 1 dologra lennékl kiváncsi hogy a gyárto hogyha sokszor van szervizbe a robogom kicseréli-e garancián belül vagy perre kell mennem hogy legyen 1 jó gépem.Aminap is szervizböl hoztam haza és fele uton megált és többet be se indult.És volt nálam kb 20 percig és most megint várhatok rá vagy 1hetet hogy kész legyen de közbe a részletét is fizetem.Mi a tehendö ilyen esetbe?De a motorra nekem szükségem van a betegségem miatt és nem azért vettem hogy a szervizbe áljon. crybaby.gif
Mozigépész
Ha nem akar kötélnek állni akkor sajnos marad a peres út. Viszont erre számítanak a cégek, 99%-ban az emberek nem mernek perelni. Ezért szivóznak az emberrel.
ati75
(Mozigépész @ 2009.12.04, 22:16) *

Ha nem akar kötélnek állni akkor sajnos marad a peres út. Viszont erre számítanak a cégek, 99%-ban az emberek nem mernek perelni. Ezért szivóznak az emberrel.

Ha nemmarad más választásom pere megyek nálam vannak a javitási papirok amivel igazolom hogy mennyi baja volt már a robogonak de ez akkor se álapot hogy kiadja a pénzt érte az ember és szart kap érte.Ez a motor nekem kész ráfizetés amit már ráköltöttem abbol már lassan kocsit lehetet volna venni. wacko.gif
Mozigépész
Elő körben a papírokkal a békéltető testülethez mennék, ingyenes igaz nem kötelező betartaniuk a végzést, de ez után biztos nyerésed van a bíróságon.
garcia
sziasztok!
szervizben volt az autónk, megcsinálták a karosszériát, de közölték, hogy a hangfal elrepedt közben,de már megrendelték az újat és bele is tették.

Namost az autóban EZÜST szegélyű Bang@olufsen hangfal volt, ezt fekete szegélyűre cserélték. Miután reklamáltunk, közölték hogy NEM ezüst volt benne, hanem fekete. Ami NEM igaz. Váltig állitják. (persze 4et cseréltek, 2elöl2hátul)

Kértük mutassák meg a gyártási (vagy milyen) papírját, amin elvileg az utolsó szög cikkszáma is rajta van, ezt megtagadják.

HOGYAN tudom bebízonyitani, hogy igazam van, ha a bizonyiték náluk van, és megtagadják azt hogy megnézzem??

ez piti problémának tűnik, de drága az autó és drága a hangfal is. De az érzés borzasztó, hogy gyakorlatilag hülyére vesznek...
Ja és a központi számitőgépes programjukba is valamit beírhattak, mert egy vidéki kereskedőt felhivva, "őőő..mindjárt visszahivom" megy a telefonon..

.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.