Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Új Autó
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Járművek
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11
vargamac
sad.gif Ki tudna pontosan válaszolni? Vettem egy új autót egy hivatalos márkakereskedőtől 2004. áprilisában. Akciós volt, de azért kifejezetten rákérdeztem, hogy nem véletlenül 2003. gyártású? Válasz, nem természetesen 2004.-évben gyártották, a színe miatt akciózzák( Khaki zöld) Az átadásnál a forgalmiban 2003. év volt írva, mint gyártási év. Reklamáltam, mondták, hogy bocs, a közigazgatási hivatal elírta, kicserélik a forgalmit. Visszakaptam az eredeti forgalmit, benne egy bejegyzéssel, hogy a kocsi a .... KÖHÉM rendelet szerint 2004.-évi gyártásúnak minősül. Gyanut fogtam, hogy átvertek, leellenőriztettem az alvázszámot: 2003.-ban gyártották. A mai napig 500 km-t mentem vele (2004.04.29.-én vettem át), mit tehetek? Kötelesek adni egy 2004. évi gyártásút? Azért ez több millió Ft. Az egy év gyártási idő eltérés az eladáskor sokat számít. Az tény, hogy a kereskedő elvette a kedvem attól, hogy nála szervizeltesek. Pedig neki az az üzlet.

Varga László
FVF
A félreértések onnan származnak, hogy 2 évvel ezelőttig az autók forgalmi adatai között csak az első forgalomba helyezés volt feltüntetve.
Azóta olvasható már a gyártás pontos dátuma, s az első forgalomba helyezésé is.
Az, hogy egy szgk 2003-as, de én 2004 január 3-án helyeztem forgalomba, természetes.

Több autó akár évekig is állhat raktáron. Ilyen kicsi piacon mint a miénk, egyszerre nagyobb szállítmányok érkeznek, s eladhatatlan színű (itt jön be a khaki) gépkocsikból maradhat egy-két darab.
vargamac
Ez így is van, de ha 2004. áprilisában vásárolok egy új autót, rákérdezek az eladóra, még a szerződés megkötése előtt, hogy az autó 2004. évi gyártású-e, azt a válasz kapom, hogy igen, természetesen, majd az átvétel után kiderül, hogy 2003. májusában gyártották, tehát még csak nem is 2004.-es modellév akkor úgy érzem, hogy átvertek. És tényleg átvertek, mert egyszerűen nem mondtak igazat a gyártási évre vonatkozóan. Mert arra a kérdésre, hogy az autót 2004.-ben gyártották-e ebben az esetben az a válasz, hogy igen, 2004.-ben, egyszerűen nem igaz. Ha azt mondják, hogy a kocsi 2003.-as, de ezért olcsóbb ( nem volt olcsóbb) van választási lehetőségem: elviszem, vagy nem. De ha eltitkolják a valóságos gyártási évet, nem engednek választani. Figyelem: ez az autó 3 év műlva az alvázszám alapján 4 éves lesz. Eladáskor magyarázhatom, hogy én újonan egy éves korában vettem.... vicc. A vásárló korrekt tájékoztatása a kereskedő kötelessége. Ez inkorrekt kereskedői magatartás, a korrekt tájékoztatás elmulasztása pedig törvénysértő. Ha nem így lenne, egy termék cimkéjére bármit lehetne ráírni, szemenszedett hazugságokat is. De nem lehet. Tényleg maradhat egyébként egy-két darab. Ezt nevezik túltárolt autónak, és kedvezményesen árulják, de elmondják, hogy túltárolt. Választhatok: kell vagy nem. Hangsúlyozom: nem volt extra árkedvezmény, és nem hogy nem mondták el, hogy 2003.-as, de egyenesen azt mondták, hogy 2004.-évi.
FVF
A tájékoztatás nem volt megfelelő, ez nem kétség, igazad van. De még egyszer leírom: a forgalmidon helyesen volt (van) és ez a lényeg, eladásnál is tudják, hogy más a gyártás és az üzembehelyezés.

Igazad van, de az a baj, hogy miután megvetted, kifizetted, már nem nagyon lehet mit tenni. Nincs olyan bizonyítható pont (én nem látok ilyet), amivel egy jogi fórumon Neked igazat adna valaki. Jogszabályba ütköző cselekmény meg nem történt.
vargamac
Nos közben kissé változott a felállás: megnéztem az un. gépjárműkisérő lapot: s csodák csodája a 2003.-as alvázszám mellett 2004.-évi gyártási év szerepel. A kereskedő ezek szerint legalább nem csapott be készakarva, de a generálimportőr min. elírta a gyártási évet. A kereskedő azt ajánlotta, hogy eljár a közigazgatási hivatalnál annak érdekében, hogy javítsák ki a gyártási évet 2004.-re. Ok. de mi lesz akkor, valaki ezt elkezdi firtatni: hogyan lehet egy 2003-as alvázszám az autóban és 2004-es gyártási év a forgalmiban: loptam? vagy lefoglalják az autót, mivel az alvázszám és a forgalmiban szereplő gyártási év nem egyezik pontosan. Ezek után sem történt semmi jogsértő? Nem is fog, ha az okmányiroda átírja nekem a forgalmiban a gyártási évet? Átírhatja egyáltalán? Röviden ez kissé büdös nekem. Küzdök. Cseréljék ki a kocsit. A gépjárműkisérő lap valótlan adata min. tévedés rosszindulatú szándékosság vélelmezése esetén okirathamisítás. Tévednék?
vargamac
Nos közben kissé változott a felállás: megnéztem az un. gépjárműkisérő lapot: s csodák csodája a 2003.-as alvázszám mellett 2004.-évi gyártási év szerepel. A kereskedő ezek szerint legalább nem csapott be készakarva, de a generálimportőr min. elírta a gyártási évet. A kereskedő azt ajánlotta, hogy eljár a közigazgatási hivatalnál annak érdekében, hogy javítsák ki a gyártási évet 2004.-re. Ok. de mi lesz akkor, valaki ezt elkezdi firtatni: hogyan lehet egy 2003-as alvázszám az autóban és 2004-es gyártási év a forgalmiban: loptam? vagy lefoglalják az autót, mivel az alvázszám és a forgalmiban szereplő gyártási év nem egyezik pontosan. Ezek után sem történt semmi jogsértő? Nem is fog, ha az okmányiroda átírja nekem a forgalmiban a gyártási évet? Átírhatja egyáltalán? Röviden ez kissé büdös nekem. Küzdök. Cseréljék ki a kocsit. A gépjárműkisérő lap valótlan adata min. tévedés rosszindulatú szándékosság vélelmezése esetén okirathamisítás. Tévednék?
FVF
ÉN megpróbálnék a rendőrséghez fordulni, ez már nem fogyasztóvédelmi ügy, ebben én nem tudok tanácsot adni.
Dovi
2004. augusztusában vásároltam egy Daewoo Kalos személygépkocsit. Az autóval alapjaiban meg vagyok elégedve viszont a fogyasztása köszönő viszonyban nincs a gyári adatokkal, illetve a márka honlapján olvashatóakkal.
Chevrolet Kalos fogyasztási adatok

A valóságban a gépkocsi városban még sohasem fogyasztott 10l alatt, illetve a legutóbb mért országúti fogyasztása (tisztán autópálya, 120Km/h) 8.5l. (Az autó 1080kg, 1.4, 16V)

Szervízben nem első alkalommal jelzem a fogyasztási problémát, eddig minden alkalommal bemérték a kipufogógáz paramétereit, de a mért értékek bőven határértéken belül vannak. Eleinte azzal vígasztaltak, hogy még bejáratós az autó, de már 8 ezer Km benne van és a helyzet nem javul. Természetesen javításra, beállításra akármire nem kerül sor.

Internetes fórumokon olvasva a tapasztalatokat megállapítható, hogy ez a típusra általánosan jellemző, illetve az én autóm fogyasztása még az átlagot is némileg meghaladja.

Én azt gondolom, hogy a gyári adathoz képest (6.1l) 10-20% eltérés belefér, de a tisztán autópályán tapasztalható 40% meghaladja a tolerálható mértéket.

Mit lehet ilyenkor tenni?
Dovi
Még annyit, mert az előbb elfelejtettem, hogy nem budapesti vagyok. Városi fogyasztáshoz ez - gondolom - nem mindegy.
FVF
Végszükség esetén meg lehet kérni egy független bevizsgálót arra, hogy bemérje a fogyasztást.
Azért van egykérdésem: csak Te mész vele? Próbáljátok ki, hogy ha más vezet vele 100km-t, akkor is ennyit fogyaszt -e. Nagyon sok múlik azon, ki hogyan vezet. Nálam pl. 2-3 L-el többet fogyaszt a kocsi, mint ha a kedvesem vezet. Lehet technika, lehet sebesség...
Dovi
(FVF @ 2004 Dec 16, 02:40 PM)
Azért van egykérdésem: csak Te mész vele?

Ezért vágta ki csak most a biztosítékot a dolog... Autópályán - szerintem - mindegy ki vezet...
FVF
Állítólag nem. Nem mindegy, mennyivel, hol váltasz, mennyit előzöl.
De így is fenntartom, amit előtte írtam.
TheElf
(Dovi @ 2004 Dec 16, 07:20 PM)
(FVF @ 2004 Dec 16, 02:40 PM)
Azért van egykérdésem: csak Te mész vele?

Ezért vágta ki csak most a biztosítékot a dolog... Autópályán - szerintem - mindegy ki vezet...

És nem is feltétlenül autópályán fogyaszt a legkevesebbet az autó. Ha pedig a fogyasztási adat elérhető az autóval akkor....
Dovi
(TheElf @ 2004 Dec 22, 06:54 PM)
És nem is feltétlenül autópályán fogyaszt a legkevesebbet az autó. Ha pedig a fogyasztási adat elérhető az autóval akkor....

Az autópálya annyiban érdekes - szerintem - hogy ott a vezetési stílus nem játszik. Hiszen ráállsz egy sebességre, oszt mész. Hogy nem ott fogyaszt legkevesebbet, az is rendben van. 10-20% eltérés minden gond nélkül beleférne, de ez 40%.

A mindenféle fórumokat olvasva azt látom, hogy ez a típus bőven felette fogyaszt a gyárilag megadottnak. Sokkal. Ennyi erővel meg azt is megadhatták volna gyári paraméternek, hogy 3l/100Km... Ez az én bajom.
Moni
Üdvözlet!
Édesapám másfél éve vett egy Nissan terepjárót. Fél éves volt az autó amikor világítani kezdett a motorhibát jelző lámpa és az autó 60-nál többet nem bírt menni. Bevitte a szervízbe csináltak vele valamit (100 ezer forintért) és kb 1 hétig ment az autó. Nos ennek 1 éve. Ami a felháborító az autó többet van a szervizbe mint otthon mivel számos javítás után sem tudták megcsinálni. Most 2. hete "gyakorolnak rajta a szerelők" és még csak csere autót sem adtak. Ügyvédhez fordultunk aki számos levelet írt a márkaképviseletnek de onnan is olyan választ kaptunk, idézem:"a tulajdonos állítása nem fedi a valóságot az autó jó". Annyira jó az autó hogy legutóbb trélerrel kellett szállítani mivel már szegény csak 20-al bírt menni. Ez nem tulzás! 20-al ment és úgy fűstölt hogy egy gyárkéménynek is a becsületére vált volna. Egy másfél éves autó! Egyszerűen már nem tudjuk hová forduljunk . A szalonba amig megvette az autót fényesre nyalták a fenekét, és most hogy az autóval gond van (ami új autó és 8 millió) egyszerűen csak lerázzák az embert, és ami a legdúrvább még a szemébe is röhögnek. Azt tanácsolták adjuk el. Igen ám de a szervízkönyve már lassan lele van. Kérdezem én, Mennyiért lehetne eladni? Ki lenne az az eszetlen aki megvenne egy olyan autót ami többet volt szervízbe mint forgalomba?
Valaki tud segíteni???
Captain Crash
Keress fel egy másik ügyvédet! Várd meg FVF válaszát!
FVF
100 E forintot kifizettetek egy jótállással rendelkező autóra??? Na de könyörgöm!

Kérdéseim lennének:

- vételkor új volt az autó?
- mennyi a jótállás rá? (kötelezően 1 év, de a Nissan 5 évet szokott adni)

Észrevételek:
-ha a jótállás le is jár, van a kocsira 3 év szavatosság
-amennyiben vita van arról, hogy a kocsi jó -e, szakvéleményt kell kérni, mondjuk a Fogyasztóvédelemtől. A jótállási idő alatt bizonyítania a kereskedőnek, utána a fogyasztónak kell.
livi
Udvozlok mindenkit,
segitseget szeretnek kerni.2004 okt vegen vettunk egy uj peugeot 307 Braek tipusu autot a kotelezo szervizen kivul mar 4 szor kellett visszavinni mivel mindig adodott valami problema.Elso alkalommal kozoltuk a szervizzel hogy valami erdekes hangot hallunk a motorter kornyeken.Kiprobaltak azt mondtak ok nem hallanak semmit csak annyit mondtak hogy olajnyomas gombat ki kell cserelni de most nekik nincs majd jojjunk vissza.Kovetkezo alkalomnal ujbol felvetettuk a csorges problemajat ekkor kicsereltek a gombat majd valamit csinaltak a kormanyszervoval es elengedtek azzal hogy minden rendben.mivel a zaj nem csokkent ujbol visszavittuk ekkor megolajoztak a szilenteket illetve kozoltek ki kell cserelni a kormanyszervot de azt meg kell rendelniuk,majd hazakuldtek minket.Ezt a szolgaltatasi moralt felhaboritonak tartom /nem beszelve arrol hogy kis gyerekeink vannak es veluk utazunk/mivel ugy gondolom hogy nem egy szerencses dolog hibas vagy rossz kormanyszervoval kozlekedni.A negyedik alkalommal sikerult kicserelni a szervot.Kb 1 honapja volt kotelezon az auto.Semmi gondot nem talaltak.Most ujbol erdekes zajok szurodnek ki a jobb elso reszen az autonak.Nevetsegesnek tartom hogy szabadnapokat kell kivenni azert hogy szervizeltessuk az uj autot.Szeretnem megtudni hogy ilyen esetekben csereautora jogosultak vagyunk-e illetve hogy kihez fordulhatunk jogorvoslatert.
Elore is koszonom a valaszokat.
Udvozlettel:
Leonelli Livia
Joooe
Szia!

A PTK 306.§ (1) a-pont alapján nem köteles cserélni, ha az "aránytalan többletköltséget eredményezne". Csere elsősorban akkor kérhető, ha a hiba nem javítható, vagy (jótállás esetén) ha a vásárlástól számított 3 munkanapon belül jelentkezik és a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Jelezni kell a problémát, kérni kell hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet a kifogásról (49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet).

Vita esetén FVF-től vagy más akkreditált bevizsgálótól lehet szakvéleményt kérni, hogy ennek költsége kit terhel abban most nem vagyok biztos smile.gif
FVF
Jótállásideje alatt a kereskedőt, szavatosság ideje alatt a fogyasztót.
arpx
Szép napot Kívánok!

A következőben szeretném kérni a segítséget. Vettem egy új autót szalonból. Részletre.
A kérdés a következő: Jár-e automatikusan a vásárolt autóhoz a kötelező tartozékok doboz (háromszög, izzók, mentőláda), ugyanis a szalon ezek biztosításától elzárkózott. Ha nem jár, hogy tudja leműszakiztatni, hiszen ez elengedhetetlen része a közútra lépésnek.
Pjotr
A műszaki idejére beleteszi... de az már érdekes, hogy nem adhatja neked át, mert ezek nélkül nem vehetsz részt a forgalomban....
De szerintem nem jár autómatikussan, bár ha átad egy leműszakiztatott autót, akkor abban viszont benne kell, hogy legyen... érdekes kérdés...
Joooe
Miközben a szalonban áll, nem kell benne lennie, csak ha forgalomban közlekedik smile.gif
arpx
Csakhogy a befizetésem egyik tételének jogcíme "Forgalomba hozatali díj"!!! Nem pedig "szalonban állási feltételek biztosítási díja"!!!!
Joooe
A fogalomba hozatal szerintem csak a forgalmi engedély kiállítását jelenti.
Valószínűleg olyan ember is van, aki pont nem örülne neki, ha az ügyintézés költsége automatikusan ezeket a dolgokat is tartalmazná, pedig neki nincs rá szüksége, egyszerűen átrakja a régi kocsiból vagy valami...
arpx
Ennyi erővel a gumikat is átrakhatnánk a régi kocsiról...
Joooe
Az más kérdés, az alkatrész, része az autónak... meg lehet különben sem jó rá ami otthon van a sufniban smile.gif

Nézd lehet hogy igazad van... végül is legalább fel kell hogy hívják rá a figyelmedet, hogy ezek a dolgok nem járnak, az árak így érvényesek, vásárold meg külön ha átvételkor közlekedni akarsz... bár ez elég furán hangzik, kb mintha vigyél kis flakonban annyi benzint ami a legközelebbi kútig elég. Elég kicsinyes dolog lenne, sőt lehet, hogy egy új autó árához viszonyítva a kötelező tartozékok kérdése is az. De ha így állapodsz meg a kereskedővel, akkor abba senki nem szólhat bele. Az ő üzletpolitikája, lelke rajta, mást kell keresni ha nem tetszik.
Ha viszont nem volt egyértelmű a dolog, és a rendelkezésre álló információk alapján joggal gondoltad, hogy ezek járnak akkor talán jogosna hivatkozol hibás teljesítésre. De ezt én nem tudom megítélni.
Pl. ha azt állították, hogy átvételkor közlekedésre alkalmas állapotban lesz, de nem kötötték ki, hogy ezen tartozékokat neked kell biztosítanod, akkor úgy gondolom nekik kell, hiszen elvileg enélkül nem lehet a forgalomban rész venni.
Joooe
Ha nem ígértek ilyet akkor is lehet igazad, ha egyébként teljesen általános gyakorlat ezen eszközök biztosítása, valamint példátlan ezek hiánya, tehát ez alapján számíthattál rá.
arpx
Köszi!

Tudod, az a rossz az egészben, hogy nekem ez az első kocsim, nem tudom mi a gyakorlat. (A rossz szájíz már csak hab a tortán!) Mikor bementem, az volt a kérdésem, hogy mennyit kell most letennem, tokkal-vonóval, és hogy mennyi lesz a havi befizetési rátám, adóstól, biztosítóstól stb. Hát, én a "tokkal-vonóval" alatt ezt értettem. A félelmem abból fakad, hogy már a gyereknek priusza van nálam, a múlt héten megpróbálkozott egy "felárral", amit szerencsére észrevettem, és meggyőző képességemnek hála, miután egy másik kereskedőhöz való áttérésemet is felvetettem, valamint megemlítettem a "közokirat hamisítás" szóösszefűggést, megegyeztünk, hogy a félreértést az én oldalamra javítjuk. Ezek után már próbálok óvatosabb lenni, és ezért is informálódom itt, mert az, hogy ő azt állítja, hogy nem jár, számomra nem feltétlenül jelenti, hogy törvényileg sem jár!
Pjotr
Szerintem, ha kifizetted a forgalomba hozatali díjat, ami valóban a forgalmi kiállítását jelenti, de ehhez meg le kell műszakiztatni amihez meg kellenek a tartozékok, vagyis ezek nélkül nem lehet forgalomba hozni....
namármostr ha lenn egy erős sok emberrel rendelkező FVF-ünk, akkor az ilyenkor kimenne veled és megérdeklődné, hogy hogyan hozták forgalomba ezek nélkül...ne félj mindjárt kapnál bele mindent...
NorbiDci
2003 novemberében vásároltam egy Renault thaila 1,5Dci dízel autot,azzal a feltételezéssel,hogy az uj auto az csak uj.Persze részletre az égészet.A problémák 10ezer Km-nél jelentkeztek először:Kormányszervót kellett cserélni rajta majd 20ezer Km-nél a fékrásegítő ment tönkre rajta.Majd pedig a hátsó szélvédöm tört be álló helyzetbe,valószínűleg a krosszéri hőtágulása miatt.
De ezek csak apró hibák a motorhoz képest,ami 50Ezre Km-nél mondta be az unalmast!
Sajnos porlasztót kellet cserélni ami általában ezekben az autóknan 50-60Ezer km-t bir ki!!
A 4db porlasztó ára kb 400Ezer Ft!!!!!!!!!!
Most még nem került nekem semmibe csak idegeskedésbe és hosszas utánajárásba.
Ezt a hibát azzal magyarátzák nekem,hogy nem megfelelö a magyarországon tankolt gázolaj,mert ezt a motor kénmentes üzemanyaghoz készült!!!!!!!
Akkor miért engedik hazánkba forgalomba helyezni??
És ki fogja kifizetni a következö porlasztócserét?
Sajnos nem akarják a autót visszavenni,mert tökéletes szerintük!
Szeretném ha segítene nekem valaki ebben tanácsot adni!
A véleményeket a norigava@freemail.hu címen is szívesen elfogadok!
Pjotr
Nem mondod?!?
Ma fizettem be egy 1.5dci clióra.....
Dovi
Itt tartok ugyanezzel a gonddal ma este:

Amúgy a Kalos nem rossz kis autó...
(Csak ne kellene etetni...)

Történt, hogy nagy családi elhatározást követően megvásároltuk – szigorúan részletre – a család első vadi új, null kilométeres autóját. Történt mindez 2004. augusztus havában.

Megelőzően persze szétnéztünk itt-ott, de a hat éves Lanosunkkal szerzett igen kedvező tapasztalatok, az öt ajtós Kalos formája, a prospektusokban szereplő adatok, az ára igazából már előre eldöntötte a kérdést. Szóval beleugrottunk...

Az első benyomások kedvezőek voltak. Azt kaptuk, amit a szalonban kiválasztottunk, amit vártunk, amiért fizettünk. Azután megtankoltuk...
Miután levegőhöz jutottunk a 100Km-re vetített 10l feletti fogyasztás kábulatából, azzal vigasztaltuk magunkat, hogy még nyers, meg majd bejáratódik, meg ilyesmik. Hát járattuk. Elautókáztunk másfélezer kilométert, vigyáztunk, hogy a fordulat ne menjen 3000 fölé és a benzinkutakon egyik ámulatból estünk a másikba. A fogyasztás csak nem akart csökkenni.

Eljött a pillanat, no meg az első ingyenes átvizsgálás úgyhogy elbaktattunk a szervizbe és jeleztük, hogy itten kérem valami nem kerek. Nagyon készségesek, megértőek és korrektek voltak. (Külön piros pont, hogy nem zendítettek rá a „kinek milyen a vezetési stílusa” nótára!) Bemérték a CO-t (vagy mit) és megállapították, hogy olyan tökéletes, hogy tulajdonképpen el kellene rontani. Biztattak, hogy majd alakul – hogy majd úgy ötezer körül. Nyeltünk...

Bezsebeltük a benzinkút bónuszpontjait és vártuk az ötezret. Közben próbálkoztunk egyik-másik nagynevű kútnál, de az eredmény változatlan maradt. Eljött az 5000. Változás semmi. Ismét szerviz, ismét mérés, ismét tökéletes. Lett nagy fejvakargatás részünkről. Most akkor ilyenkor mi van? Az azért mégsem rendben lévő, ha egy 1.4-es autó, mely méretét tekintve nem épp egy csatahajó 10 liter felett fogyasszon nekünk városban, de országúton se menjen 8.5 alá! Különösen akkor, ha a gyár által megadott fogyasztása városra annyi, amit országúton eszik, országúton meg 6.1l. Mert egyen kicsit többet, de ez azért testvérek között is 20%!

A szervizben tényleg rendesek voltak, de ami nem romlott el, azt nem tudják megjavítani. Mit csináljunk – mit csináljunk? Fogtuk magunkat és írtunk a magyarországi képviseletnek. Leírtuk, hogy a szerviz korrekt, de nem találtak hibát, ugyanakkor a fogyasztás bőven felette a normának. Megkaptuk a „B17”-es formalevelet válaszként, amelyben kedvesen a márkaszervizhez irányítottak minket. Merek rá fogadni, hogy el se olvasták a levelet, vagy ha mégis, akkor az egészen egyszerűen felháborító, hogy képesek voltak ilyen választ küldeni.

8000Km-nél jártunk, amikor elszakadt a cérna... Volt egy félmondata a szervizes srácnak valami motor optimalizálásról, meg arról, hogy de az csak 10 000Km után. Telefon, nem hagytam magam. Kiderült, hogy természetesen garanciában, az – akkor már – Chevrolet által fizetve egy külső cégnél, mely szerződésben áll. Megkaptam a telefonszámot, mondván, hogy így könnyebb egyeztetni. Alig kellett egy röpke hónap és sikerült nyélbeütni a dolgot, megvolt a nagy találkozás, no meg az optimalizálás is. Jelezte az optimalizáló úriember, hogy ez csak egy általános program amit feltölt, ez persze jó _szokott_ (!) lenni, de ha mégsem, akkor természetesen majd korrigáljuk, de az majd egy picit tovább fog tartani. (Negyedóra volt az egész.)

Kipróbáltuk és tényleg. A városi fogyasztás lement picivel 9 liter alá. Volt is nagy öröm, egészen addig, amíg vidékre nem autóztunk egyet. Kiderült, hogy ezt az adatot annyira megszerette a kisautó, hogy országúton is ehhez ragaszkodik. Agyvérzésközeli állapotban úgy döntöttem, hogy akkor most kiégetjük a kokszot, ami az eddig megtett 10eKm alatt felgyűlhetett és – lévén autópálya – majd most kicsit megjáratjuk.
Ekkor ért a második meglepetés. Az autóban lévő 93 paci 130Km/h-nál elment legelni. Erő az autóban semmi. Érezhető gyorsulás (gázpedál állapotától függetlenül) nincs.

Semmi baj! Hisz megmondta a kompjúteres ember, hogy nem biztos. Hogy majd javítjuk. Adandó alkalommal telefon és megtudtuk, hogy épp külföldön van, de természetesen javítjuk és majd a jövő héten. Két hét múlva. Talán a jövő héten többet tudok. Beteg vagyok, de a jövő héten. Már van emberem, aki majd és talán két hét múlva... Így ment ez kb. 3 hónapig.

Ekkor történt, hogy az index fórumán azt olvastam, hogy a Chevrolet úgy döntött, hogy ezt a motor optimalizálást a jövőben garanciális javításként nem finanszírozza. Nosza kaptam is fel a telefont, hívtam a szervizt, hogy akkor ilyenkor mi van? Megnyugtattak, hogy az interneten sok hülyeséget irkálnak és ez is egy nagyszerű példa erre, mert hogy ilyesmiről szó sincs. Jött a következő – már szokásos – kéthetes telefon a kompjúteres embernek, hát biztos ami biztos nála is rákérdeztem. Kiderült, hogy bizony így van, de azért nekem természetesen garanciában megcsinálja. (Utólag gondolkodtam rajta, hogy ugyan hogy merült fel, hogy nem?)

Teltek a hetek meg a telefonok... Egyik nap hívtam – külföldön van – majd elolvastam a Daewoo tulajok fórumán (http://forum.chevyklub.hu/) hogy épp egyik magyar városban az egyik klubtag autóján megcsinálta a beavatkozást. (Ekkor már persze ott tartottunk, hogy mondjon egy helyet és időpontot az országban és én ott leszek.) Nosza gyorsan egyeztettünk is, de bizony Ő volt az. Nyeltem. Megint. Sokat.

Teltek tovább a hetek a már megszokott ritmusban. Közben elhatározásra jutottam, hogy megválunk egymástól, mert egy kisautó ne a fogyasztásában akarjon nagy lenni. Ennek kapcsán szétnéztem lehetőségek ügyében és meg kellett állapítsam, hogy részben a névváltás miatt, részben pedig az autóval kapcsolatos általános tapasztalatok miatt, no meg az új típus bevezetése miatt, szóval a lényeg az, hogy az autó 9 hónaposan 12eKm-el lótúrót sem ér. Másként fogalmazva a kutyának nem kell. Gyakorlatilag féláron nem kell senkinek.

No, semmi baj. Maradunk az eredeti tervnél! (Hisz tulajdonképpen a fogyasztástól eltekintve jóban vagyunk.) Telefon, ígéret, hetek... Azután egyszer csak ért a nagy meglepetés, mert azt a választ kaptam, hogy úgy tűnik pénteken. Alig hittem el! (Már fél éve próbálkoztam ekkor!) Abban maradtunk, hogy csütörtökön még azért egyeztessünk. Megtörtént. MÉG MINDIG PÉNTEK! Király!!! Eljő a péntek, délelőtt hívom, hogy pontosan mikor, hol? (Ebben maradtunk.) Nem veszi fel. Próbálom még párszor és röhögök saját magamon... Egy órakor felveszi! Kéri, hívjam kb. egy óra múlva. Ok. Hívom. És még ~47-szer... azóta nem veszi fel. (Most negyed 7 van.)

Azt gondolom, hogy a tisztes munka, a korrekt üzleti magatartás megérdemli, hogy nevesítsük is, hogy mely cégről van szó: Ez kérem a Ttuning Center Bajáról. (http://www.ttuning.hu/)

Most már csak azt szeretném tudni, hogy ilyenkor a vásárlónak, vevőnek milyen lehetőségei vannak. Már úgy értem jogi. A nyilvánosságot megtalálom magam is.

Mert akárhogyan is nézzük tény, hogy a GM érdekeltségi körbe tartozó egyik márka egyik típusa egyfajta fogyasztással van reklámozva miközben ehhez képest a valóság nagyságrendi eltérést mutat. Ez pedig az autó egy olyan tulajdonsága, mely alapvetően befolyásolja a választást. Remélem, hogy nem lehet a vevőket minden következmény nélkül átejteni. Mert hogy itt érzésem szerint erről van szó. Remélem, nem tudatosan.
Jani
Üdv!
A gyári fogyasztási adatok nagyon szigorú megkötésekkel vannak megadva, de ezt természetesen nem reklámozzák! Az országúti fogyasztás pl.: 90 Km/ó, maximum 1m/s szembeszél, vízszintes útpálya, max 90 kg terhelés beleértve a vezetőt!!!! Ja, és ez csak a folyamatos haladásra vonatkozik, nincs benne az elindulás, megállás! És valóban nagyon sok múlik a vezetőn, főleg városban! Ha "pedáltól-pedálig" (értsd: gáz-fék-gáz-fék) vezetek, nekem is felmegy 9,5-10 l/100km -re városban, de ha spórolósan vezetek lent tudom tartani 6 liter körül. VW Polo 1.4 75 Le. Amúgy 5,5 az átlagom, de úgy vezetek mint egy nyugdíjas öregasszony!!! sleeping.gif
Jani
Esetleg...
Bár nem vagyok kimondottan autószerelő, de szerintem: ha a motor mechanikailag rendben van, kompresszió, szelepvezérlés, akkor műszerrel kellene mérni menet közben a fogyasztást, hőmérsékletet, a lambda szonda jelét stb. Így ki kellene derülnie, hogy mi a baj... pl.: a lambda szonda jelén szépen látszik, hogy a motor több vagy kevesebb üzemanyagot kap a beszívott levegőhöz képest, így talán látszana, hogy mi történik 130 felett... Persze ehez kellene valaki, aki komolyan veszi a problémádat. Sajnos én azt tapasztaltam, hogy a márkaszervizek szerelői örülnek ha valahogy lerázhatják a kuncsaftokat, inkább lyukat beszélnek a hasadba, mintsem elgondolkoznának a hia okán. Néha én is így jöttem ki a márkaszervízből: wacko.gif blink.gif mad.gif Egyszer egy OPEL szervízben megkérdeztem az egyik szerelő srácot, hogy esetleg kölcsönkérhetném-e rajta keresztül azt a célszerszámot amire szükségem lett volna, mire azt mondta:"Ugyan, mi se használjuk! Elég a csavarhúzó meg a kalapács!" Na akkor jöttem rá, hogy miért lett olyan berregős az autóm, egy vízpumpa csere után. mad.gif
Dovi
Én is azon gondolkodom, hogy menet közben kellene megmérni, de az én lehetőségeim ehhez korlátozottak. Legfeljebb egy pillanatnyi fogyasztásmérőt tudnék beletenni... Csak annak meg nem túl sok értelmét látom.
Jani
Még valami...
A gyújtógyertyák állapota sokat elárulhat az egyes hengerekben uralkodó viszonyokról: ha a gyertyák egyformán világosbarna színűek akkor valószínűleg a keverékképzés és a gyújtás rendben van, de ha valamelyik olajos, akkor ott vagy túl sok az üzemanyag, vagy kihagy a gyújtás, ha pedig fehéres, vagy jóval világosabb mint a többi, akkor kevés üzemanyagot kap.
Mimi
Kedves Fórumtagok!

Kb. 3 hete Skoda Fabia típusú gépkocsim műszerfalán menet közben, miután a motor leállt, kigyulladt egy ellenőrző lámpa, amely arra figyelmeztetett, hogy a motorelektronikával nem stimmel valami, vigyem a legközelebbi szakszervízbe. (az autó még nincs 1 éves, tehát még garanciális)
A szervízben rácsatlakoztatták a kocsit a számítógépükre, és megállapították, hogy ez csak egy "szórványhiba". Az ellenőrző lámpát kialtatták és utamra bocsátottak.
Egy hét múlva újból jelzett a lámpa, miután menet közben ismét leállt velem néhányszor. Ismét szervíz, 3 napra otthagytam, derítsék ki, mi a hiba oka. Az autót azzal kaptam vissza, hogy valószínűleg a külföldön tankolt benzin miatt nem működik tökéletesen a kocsi.
Az autót 1 napig használtam, most újra ég az ellenőrző lámpa, újabb időpontot kaptam a szakszervízbe.
Első két alkalommal a rendelet által előírt jegyzőkönyvnek hírét sem láttam, nem hogy kaptam volna belőle egy példányt.
Nevezett szervíz lakóhelyemtől 53km-re van ( oda-vissza 106km, immár harmadszor).
Kérhetem-e a 2. és 3. út költségeinek megtérítését a szervíztől, mivel eddig a hiba okát még mindig nem szüntették meg,csak az ellenőrző lámpa kialtatását oldották meg időlegesen? Tehát az ő hibájukból kellett másodszor, és kell majd harmadszor is 100 km-t kocsikáznom, nem beszélve az elvesztegetett időről.


Válaszotokat előre is köszönöm!
Mimi
Miután az autót harmadszor is elvittem a szakszervízbe, a következő levélváltásra került sor köztem és a szervíz tulajdonosa között. Mit szóltok?






Tisztelt Kévés Úr!






3 hete Skoda Fabia típusú gépkocsim műszerfalán menet közben, miután a motor leállt, kigyulladt egy ellenőrző lámpa, amely arra figyelmeztetett, hogy a motorelektronikával nem stimmel valami, vigyem a legközelebbi szakszervizbe. (az autó még nincs 1 éves, tehát még garanciális).
Mivel a hozzám legközelebb eső szakszerviz az Önöké, időpont-egyeztetés után júl. 5-én fogadtak is.
A szervizben rácsatlakoztatták a kocsit a számítógépükre, és megállapították, hogy ez csak egy "szórványhiba". Az ellenőrző lámpát kialtatták és utamra bocsátottak.
Hogy ekkor egészen pontosan mit csináltak az autóval, nem tudom, mivel erről semmiféle dokumentumot nem kaptam.( 49/2003.(VII.30) GKM rendelet)
Egy hét múlva újból jelzett a lámpa, miután menet közben ismét leállt velem néhányszor. Ismét elvittem Önökhöz, 3 napra otthagytam, derítsék ki, mi a hiba oka.
Az autót azzal kaptam vissza, hogy valószínűleg a külföldön tankolt benzin miatt nem működik tökéletesen a kocsi, a kipufogógáz visszavezető szelep valószínűleg szétégett.
Telefonon értesítettek, hogy 14-én délelőtt mehetek a gépkocsiért.
Átadáskor azt mondták, mégsem kellett kicserélni az alkatrészt, csak egy szoftver-frissítést végeztek. Mint később kiderült ez az ellenőrző lámpa átmeneti kialtatását, és nem a hiba okának megszüntetését jelentette.
Az autót 1 napig használtam, újra kigyulladt az ellenőrző lámpa, újabb időpontot kaptam.
Júl. 20-án, miután a szerviz vezetőnek elmondtam a kifogásaimat, illetve kilátásba helyeztem, hogy amennyiben a problémát ismét nem sikerül megoldani, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség segítségét fogom igénybe venni, megnyugtatott, hogy erre biztosan nem lesz szükség.
Délutánra el is készült az autó. Kollégája, Vízkeleti János, adta át számomra a papírokat és az autó kulcsát és azt mondta:
-Nagyon remélem, mostmár jó lesz az autó, mert bizony egy 150.000 Ft értékű alkatrészt kellett benne kicserélni.
-Hát még mi hogy reméljük!- válaszoltuk a feleségemmel.
-Valami bonuszt kapunk esetleg a nekünk okozott kellemetlenségek miatt?- kérdezte a feleségem.
-Az a bonusz, hogy jó az autó.-vágta rá erre Vízkeleti úr.
A baj az, hogy munkatársa ezzel a néhány mondatával nem csak magát, hanem az egész cégét, és a Skoda márkát is minősítette. Elég elgondolkodtató az, ha egy 1 éves gépkocsitól nem várható el, hogy kifogástalanul működjön, csak bonuszként adható hozzá.
Egyébként igazán nem nagy dologra gondoltunk. Máshol ilyen estben a kellemetlenségek (3 út Kelebia- Soltvadkert- Kelebia /3*kb.100km/, kölcsön autó tankolása, és nem is beszélve az időről) kompenzálására legalább valami apró figyelmességet adnak az ügyfélnek, mert tudják, az elégedett ügyfél a jó ügyfél, mert visszatér.
Velünk kapcsolatban ez a veszély nem fenyegeti Önöket. Elég rossz szájízzel távoztunk ahhoz, hogy tudjuk, legközelebb Önökhöz biztosan nem fordulunk, és erről igyekszünk meggyőzni másokat is.

A műszerfalon ismét látható egy jel, szervizesedékesség jelző. Induláskor még visszamentem megkérdezni, mi az a jel.
Az irodában tartózkodó úr azt mondta, a kötelező szervizre figyelmeztet.
Igazából nem értem, miért? A 15.000 km-es kötelező szervizen már régen túl vagyunk (2005. 04. 12.), a 30.000 km-eshez pedig még 10.000 km-t kell megtennünk. Ha már az autó egész nap az Önök szervizében volt, miért nem törölték ki belőle a jelet, hiszen a szervizkönyvből, amiről még fénymásolat is készült, egyértelműen kiderül, hogy a kötelező átvizsgálás már megtörtént.







Kelebia, 2005. júl. 21.






Tisztelettel: VL




*****







Tisztelt V....... Úr!


Sajnálattal vettem gépkocsijával kapcsolatos panaszát és az alábbiakról tájékoztatom.
A jármű átadásakor, reggel a munkafelvételen én is jelen voltam, így levelétől függetlenül értesültem a problémáról. Kértem a kollégákat, hogy feltétel nélkül tegyék rendbe a motort függetlenül attól, hogy a lámpa kigyulladását mi okozta ill. milyen előzményei voltak.
Az alapos vizsgálatot többszörös alapbeállítás és egy tönkrement szelep cseréje követte, amely megszüntette a hiba okát. Itt megjegyzem, hogy a munkák folyamata és menete a gyári előírásoknak megfelelően történt. Ha mégis az ügyfél úgy gondolja, hogy az őt ért kellemetlenségért valamilyen „bónusz” illeti akkor ajánlott lett volna rögtön engem megkeresni és biztos vagyok benne, hogy találtunk volna megoldást.
A szerviz időpont kijelzője két adatot figyel. Egyrészt a megtett km-t, amely alapján az olajcsere áprilisban megtörtént, másrészt a jármű korát. A javítás napján volt egy éves az autója a kijelző az egy éves átvizsgálás esedékességét jelzi. Ez 30 napos intervallumon belül elvégezhető és megrendelés esetén természetesen vállaljuk.
Mi a saját márkakereskedésünkben vásárolt gépkocsikat a szervizkönyvtől függetlenül nyomon követjük és az időszakos átvizsgálás esedékességéről időben értesítjük a tulajdonosokat.
Az átadással kapcsolatos észrevételeit Vízkeleti János munkatársammal egyeztettem, a helytelen viselkedésért kemény pénzbüntetést alkalmaztam. Tulajdonosi szemszögből nézve nagyon sajnálom, hogy egy apró figyelmetlenség miatt ilyen lesújtó a véleménye és nem gondolom, hogy ez miatt kiérdemelnénk azt, hogy az egyébként jó hírű és a környék egyik legnagyobb adót fizető cégének rossz hírét keltse ismerősei körében, semmibe nézve ezzel az egész életem munkáját és megnehezítse másik ötven kollégám életét.
Kívánok Önnek az életben sok sikert és azt, hogy munkája során ne kerüljön kapcsolatban olyan emberekkel, akik rossz indulatúan kritizálják és elveszik a kedvét a munkától és az egész élettől.

Soltvadkert, 2005. július 22.


Kévés Ferenc
cégvezető-tulajdonos


*****



Tisztelt Kévés Úr!





Levelemmel eszem ágában sem volt semmibe venni egész élete munkáját, mégkevésbé megnehezíteni ötven kollégája életét, és legkevésbé sem volt az a célom, hogy Vízkeleti úr viselkedéséért „kemény pénzbüntetést alkalmazzon „. Az meg véletlenül sem jutott eszembe, hogy észrevételeimmel még az életkedvét is elveszem.
Egyáltalán nem egy apró figyelmetlenségről, hanem a figyelmesség hiányáról írtam Önnek.
Az autó átvételekor azért nem kerestem Önt, mert tudomásom szerint a bonuszt adni szokták (önként), nem pedig követelni. Tudomásul vettem a kollégája szavait, és levontam a már említett következtetéseket.
Sajnos a levele sem arról győzött meg, hogy megváltoztassam a véleményemet.
Úgy vélem, Ön sem szívesen kerül kapcsolatba olyan céggel, ahol a tulajdonos a kifogást emelő ügyfelet egyenesen rosszindulatúnak, sőt munkája és élete megrontójának gondolja.




Kelebia, 2005. júl. 26.



Tisztelettel: VL
Joooe
Szia!

Kivülállóként nehéz megítélni a helyzetet. sad.gif
Nekem úgy tűnik azért (legalább látszólag) igyekeznek ők, csak rosszul sikerült. Járművek esetén a "szállítás" nem a jótállásra kötelezett feladata, ezért azt hiszem nem nagy eséllyel követelnéd az útiköltésget. Követelni lehet azért, max azt mondják nem érdekli őket, de hátha mégsem...
Hogy bíróság megítélné-e, én nem tudom eldönteni sad.gif
Mimi
Szia Joooe!

A levél megírásával nem az volt a célom, hogy Kévés Úr fizesse ki számomra az utiköltséget,arról én már akkor lemondtam, amikor bonuszként azt ajánlották, hogy működni fog az autó. Mindössze arra kívántam felhívni a figyelmét, hogy kollégája viselkedése nem feltétlenül vevőcsalogató.(Bár ízlések és pofonok ...) Tulajdonképpen az övé sem az.


Az autót az egy éves átvizsgálásra Szentesre vittem el. Hát, mit mondjak? Ég és föld a két szervíz. Nagyon barátságosak és készségesek voltak. rolleyes.gif
Ja, és bonuszként kaptam egy labdát és két gumimatracot,de nem azért, mert a Fogyasztóvédelemmel fenyegetőztem, hanem azért, mert ezzel az apró figyelmességgel köszönték meg, hogy Őket választottam. smile.gif
Legközelebb is így teszek, mert maximálisan elégedett voltam a szolgáltatással és a hangnemmel is.

Ezt a figyelmet hiányoltam én a soltvadkerti szervízben, de semmi képpen nem tett rám jó benyomást a cégvezető arogáns hangvételű válaszlevele sem. dry.gif
Pappistuta
Egy ismerösöm vett 2 hónapja egy Peugeot 307CC-t nem kevés pénzért.
Az autó most már 6-ik alkalommal beázott...
Eddig már cseréltek rajta gumi kédert, ablakot stb, de tegnap olyan szinten beázott hogy tiszta folt a kárpit, és az ülés egy része!
Szerintetek van esély arra, hogy kicserélik ezt az autót egy újra?
Kihez lehet ezzel a problémával fordulni?

Válaszaitokat elöre is köszi!

Pappistuta
Joooe
Uhhh de durva.

A vásárlás helyén kell a problémát jelezni, vagy a jótállási jegyen megnevezett szervizben.

Cserélni csak akkor kötelesek, ha nem tudják javítani a hibát.
Nincs ilyen jogszabály, hogy x javítás után cserélni kell.

Esetleg érdemes lenne írni egy kemény hangú levelet írni a Peugeot magyar képviselőjének, valszeg nem örülnének az ingyen reklámnak ha széles nyilvánosság elé tárod a dolgot, és találnátok módot a probléma megoldására.
pkovesd
AZ ELMÉLET
Ma a világban számos termék esetén az emberek nem magát a terméket, hanem a termék köré épített széleskörű szolgáltatást vásárolják meg.

Tipikus példák erre a mobiltelefon és a személygépkocsi.

Személygépkocsi esetén ma az a márka a versenyképes, amely a gépkocsi mellé teljeskörű szolgáltatást nyújt. Ezzel biztosítja a vevő teljes szabadságát. Vagyis kiváló minőségű gépkocsit ad el, de ha ez a gépkocsi meghibásodik Európában 5 éves korig mindenhol a legrövidebb időn belül ingyenesen megjavítja a gépkocsit, és a javítás idejére cserekocsit biztosít. Vagyis a vevő a cserekocsi megérkezéséig legfeljebb néhány órára van munkájában, normális életvitelében gátolva.

Természetesen ezen elvek szerint épült fel a NISSAN üzleti rendszere is. Merész designú gépkocsi, számos extrával, mint alapfelszereléssel, 5 év garancia, egész Európára érvényes assistance, versenyképes ár.

A TÖRTÉNET VAGYIS A GYAKORLAT

2004 áprilisában vásároltam a SUMMIT-nál egy NISSAN Primera (1800 cm3 frsz: JCU925) személygépkocsit. Nagy hiba volt! Az átadó kedvesen elmondja, megtiszteltetésnek vennék, ha a szerviz és javítási munkára is a SUMMIT szervízt venném igénybe.


2005. szeptember 14. szerda délelőtt
A gépkocsi kuplungja csúszik. (valamivel több, mint 25.000 km-t futott)

2005. szeptember 14. szerda délután
Felhívom a SUMMIT szervizt. Udvariasan tájékoztatnak arról, hogy a szerviz túlterhelt. Javasolják jövő hét közepén hozzam be a gépkocsit, azután majd eldöntik mit kell tenni.

Elmagyarázom, hogy pénteken Ausztriába kell utaznom, és egy több mint 5 milliós gépkocsitól tán mégis elvárható lenne, hogy elvigyen.

Először elmondják, hogy tán csúszós kuplunggal nem kéne külföldre menni. Javasolják, hogy tán keressek másik szervizt. Némi finom nyomásra változik a helyzet. Mondják vigyem be hozzájuk a kocsit, megnézik és négy napra az assitance szolgáltatáson keresztül cserekocsit biztosítanak.

Egy rali versenyezővel, aki egyébként autószerelő körbenézzük a gépkocsit. Megállapítja, eltűnt az olaj a kuplung olaj tartályából.

2005. szeptember 15. csütörtök délelőtt
Beviszem a gépkocsit a szervizbe. Az assistance szolgáltatásnál választhatok Opel Astra, Renault Thalia és valamely Seat modell közül. Egyik sem a Primera osztálya. Az Opelt választom. Kb. másfél óra múlva meg is érkezik. Kérésemre ráírják a lapjára a kocsi Ausztriába mehet. A munkahelyemre megyek vele, majd haza.

2005. szeptember 16. péntek délelőtt
Felhívnak a szervizből. Elmondják, hogy szétszedték a gépkocsit, és megállapították, hogy a kuplungtárcsa teljesen elkopott, sőt már a lendkerék is sérült. Műszaki hiba nincs, garancia nem érvényes, - tájékoztatnak. 80.000 Ft lesz, mondják, bár direkt nem is kérdezem. Amennyiben én műszaki hibának tartom, ki fogják hívni a vezérképviseletet, ami tovább hosszabbítja a javítási időt. Hívják csak, mondom, kérdezem, de hogy mitől van az olaj hiány? Leeresztették, és meg van, mondják. A hiány persze nyilván nincs meg csak a maradék.


2005. szeptember 16. délután
Elindulok Bécs felé a cserekocsival, amely egyébkén előző nap estéjétől kezdődően a lakás parkolójában állt.

Begurulok a budakeszi Shall kúthoz. Szólnak, hogy a jobboldali világítás nem működik. Azonnal nekiállnak kicserélni az égőt. Egy új égő, meg még egy, semmi változás. Felhívom az assistance-t. A seat-ot és Renault-ot ajánlják a csere cseréjének, majd közlik, hogy ezekkel csak akkor mehetek külföldre, ha befizetek 150.000 Ft biztosítékot. Magyarázom, hogy estére Bécsbe kell lennem, viszont nincs nálam 150.000 Ft. Kedves (valószínűleg fiatal) hölgy bájos hangon közli, akinél nincs 150.000 Ft, az ne akarjon külföldre menni.

Hazagurulok. Törlöm a péntek esti bécsi programomat. Még az este leírom a történteket az Önök web-oldalára, a mondjon véleményt lapra. Válasz persze még hétfőn sincs.

2005. szeptember 17. szombat
A cserekocsi a parkolóban. Én a Keletibe megyek, ahonnan vonattal megyek Bécsbe.

2005. szeptember 18. vasárnap
Este vonattal hazajövök Bécsből, majd tömegközlekedem (Keleti- Nagykovácsi)

A cserekocsi unottan áll a lakás parkolójában.

2005. szeptember 19. hétfő reggel
Felhívnak az autókölcsönzőből. Lejárt a kölcsönzési idő, - mondják. Mikor vihetjük a cserekocsit, - kérdezik?

A cserekocsival bemegyek a munkahelyemre.

Felhívom a szervizt. Próbálok cserekocsit szerezni. Adnának, de mind foglalt mondják. (Mi közöm hozzá). Tisztázzuk, ilyen kuplung hiba két okból lehetséges, vagy műszaki okból, vagy a vezető nem tud vezetni. Egyetértenek, és biztosak benne, hogy nincs műszaki hiba. Tájékoztatnak, hogy a javítási ár kb 120.000 Ft. Nem rossz, egyetlen munkanap alatt 50 %-kal emelkedett. Tájékoztatnak, a kocsi legkorábban a hét végén lesz kész, mert az alkatrészt külföldi raktárból kell behozatni. (A múltkoriban összetörtem a jobboldali hátsó lámpaburát. Akkor is 4-5 napot ígértek, de majdnem három hét lett.) Megígérik, hogy mielőtt a kocsi kész lesz, kihívják a vezérképviseletet, hátha mégis garanciális hiba.

Ha nem műszaki hiba, akkor én felejtettem el vezetni. Vagyis 20-30.000 km-enként el fog kopni a kuplungom, fizethetek 120 ezer, 120 ezer Ft-ot és két-három hétig nem lesz kocsim. Nem mi mondtuk, - mondják.

Elmondom, lehet, hogy joguk van arra, hogy a javításért pénzt követeljenek, cserekocsit ne adjanak, bármeddig is tart a javítás. Nekem meg jogom van, az igaz történetet mindenhol közzétenni (főként az Interneten). Így igaz, - mondják.

Elviszik a cserekocsit. Mivel használhatatlan volt, nem töltöttem tele a tankot. A fogyasztás nagy része úgyis arra ment el, hogy elindultam Bécs felé, majd visszajöttem. Érthető, mondja az úr a kocsiért jött. Megnézzük, összesen kb 90 km-t mentem a cserekocsival. Mielőtt elindul az úr, még kiszól, persze a benzinfogyasztást kiszámlázzuk a SUMMIT-nak, az majd továbbszámlázza Önnek.

2005. szeptember 19. hétfő délután
Felhívom az Önök hot-line-jét. Estig természetesen nem történik semmi.


A VERSENYHELYZET
Eddig a NISSAN-t megelőzően új kocsiként volt 1 db Lada 1500, 2 db Dacia, 1 db BMW 520, 1 db Toyota Carina, és 2 db Toyota Avensis személygépkocsim. Ezeket 60-90.000 km-ig használtam. Egynek a kuplungja sem fogyott el. Az Önök diagnózisa egyszerű. Nyilván az utolsó Toyota Avensiből átülve, elfelejtettem, hogy kell a kuplungot használni.

Az első Toyota Avensisnek kb. 50.000 km-nél fékproblémája adódott. A Toyota szerviz minden reklamáció nélkül, ingyenesen, garanciában cserélte a féktárcsákat és a betéteket.

A második Toyota Avensisbe hátulról belerohantak. A biztosító nem akart cserekocsit adni, majd némi erőszak hatására, - „méltányosságból”, mert a kocsit munkaeszközként használom, - egy hétre adtak. A hiba javítása persze vagy három hétig tartott. Majd a biztosító önként (hihetetlen, de igaz) az egész időt kifizette, mondván, nekem Avensis járt volna, de megelégedtem egy viszonylag idősebb Corollával.

Garanciális kocsival eddig egyetlen esetben hagyott a márkaszerviz cserben. Igaz, az a 80-as években történt és Daciával. Az is igaz, hogy egy a Merkur főmérnökének írott telex hatására azt 24 órán belül sűrű elnézések közepette orvosolták. Még kárpótolni is akartak.

KULCS HÁTRÁNYOK
• Az Önök egész Európára vonatkozó garanciája minimum a cserekocsi tekintetében pusztán üres reklámfogás. Valójában csak Magyarországra érvényes.

• Az Önök teljeskörű garanciája minimum a cserekocsi tekintetében pusztán üres reklámfogás. 4 napig tart, amikor az alkatrész beszállítása is minimum 4-5 nap. Ha a hétvége is beleesik minimum 6-7 nap.

• Az Önök 5 éves garanciája sok mindenre nem vonatkozik. Sőt egyes egységekre semmilyen garancia sincsen. Ez persze jogilag nem korrekt, mert mi történik akkor, ha a kuplung vagy a fék néhány száz vagy ezer km után hibásodik meg. Biztos van ilyen százezredik vagy milliomodik példány után.

• Persze a garancia még sok mindenre nem vonatkozik. Pl. amikor a futómű kissé elállítódott, a beállításért szintén fizetni kellett. Pedig ezt még a Lada és a Dacia szervizek is garanciában csinálták.

• Az Önök szervize bár rém udvarias, egyáltalán nem segítőkész az ügyfél problémájának megoldásában. Leginkább egy-egy közigazgatási szervhez, - pl. okmányirodához hasonlítható. (Na jó, ők többnyire kevésbé udvariasak).

Vevői elégedettségem
Nagyon elégedetlen vagyok


Az Önök Jövőképe magánvéleményem szerint
Bár a márka a 2000 évet követő években jelentős fellendülést mutatott, 2006-tól legalábbis Magyarországon és környékén értékesítései jelentősen vissza fog esni és az új gépkocsi eladás területén marginálissá fog válni, ha én nem voltam negatívan diszkriminálva (miért lettem volna), és ha így folytatják.
Pjotr
Hát igen ez valóban bosszantó, (a harmadik nissant nyúzom gond nélkül és a következő is valószínűleg az lesz...)
De amit tenni lehet, ha az assistance szolgáltatás nem az aminek reklámozzák, ehhez el kell olvasni a ÁSZF-jüket!, akkor ezt be lehet jelenteni a Versenyhivatalhoz vagy a FVF-hez.
A kuplungot tényleg nehéz elkpotatni ennyi kilóméter alatt.
Ragaszkodni kell a vezérképvieslet vizsgálatához, illetve lehet független szakértővel is bevizsgáltatni a kocsit, a szakértőkről a FVF-el kell felvenni a kapcsolatot www.fvf.hu
pkovesd
Köszönöm, de a garanciális feltételeket nem tudom ellenőrízni egyelőre, mert a garanciafüzet most a kocsival együtt náluk van.

Az FVF sajnos nem illetékes a kérdésben, mert céges kocsi. Az FVF sajnos csak akkor avatkozhat bele, ha a vásárló magán személy.
Ariadne
Akkor csak az ügyvéd, ügyvédi felszólítás, bíróság sor marad...Hangsúlyozva, hogy az eljárásból eredő vagyoni és nem vagyoni károdat is be fogod hajtani rajtuk...
vargamac
Szerintem egy dolgot tehetsz, ami hatékony: fenyegesd meg Őket, hogy a reklámetikai bizottsághoz fordulsz az 5 éves garancia félrevezető reklámozása miatt, és komoly kártérítést követelsz, amiért ezt a autót vetted meg a reklám hatására. Az autókereskedőknél a komoly fenyegetés segít csak ill. az kombinálva egy ügyvédi felszólítással.....Nekem egy a nevemre levizsgáztatott autót cseréltek ki, mivel hibásan tájékoztattak a gyártási évéről. Szóval van remény, de bosszantó az ügy.
Pjotr
(pkovesd @ 2005 Sep 21, 02:14 PM)
Az FVF sajnos nem illetékes a kérdésben, mert céges kocsi. Az FVF sajnos csak akkor avatkozhat bele, ha a vásárló magán személy.

Akkor az fvf valóban nem, de a GVH viszont igen...
platina
Tisztelt Fogyasztóvédelem!

2002-ben vásároltam egy citron xsara 1,4-es gépkocsit. A kocsi többet volt szervízben lassan mint nálam. Szinte ami elromolhat egy autón már mindent kicseréltek. Kétszer cserélték az önindítót, egyszer a kuplungszerkezetet, a négy légzsákot, a kormánykapcsolót (ami jelenleg is rossz). Két napja elromlott a váltó is, amit 600.000,- Ft.-ért akarnak kicserélni. A márkaszervízben már így is otthagytam több százezer forintot. Már lassan egy új autót vehetnék.
Mit lehet ilyenkor tenni?
A Magyarországi Importör azt mondta, hogy sajnálja de a garancia lejárt.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.