A 17/1999-es Korm. rendelet az ilyen távollévők között kötött szerződések esetében biztosítja a 8 munkanapon belüli indoklás nélküli elállás jogát. Ez azt jelenti, hogy 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhatsz. Az elállás olyan állapotot teremt, mintha a szerződést meg sem kötötték volna, a már teljesített szolgáltatások (részedről a vételár) visszajár.
Amennyiben a termékre a 151/2003-as Korm. rendeletben foglaltak szerint vállaltak jótállást, - márpedig ebből a 3 napos elszólásból így vehető ki - úgy 3
munkanapon belül érvényesíteni kívánt csereigény esetén nem javíthatnak, azonnal kell cserélniük, a hiba okát csak később, a jogszabályban előírt csereigény érvényesítése után vizsgálhatják. Ezt a Legfelsőbb Bírósági határozata is alátámasztja:
EBH2007. 1744 A kereskedők a személyes átvételre szeretnek akként tekinteni, hogy arra az említett rendelet nem vonatkozik, de jogilag tévednek. A szerződéskötés mikéntje számít és nem a teljesítés mikéntje. A szerződés nem az átvétellel köttetik, hanem az interneten keresztül. Éppen ezért bizony 8 munkanapon belül elállhatsz, indokolnod sem kell.
A termék kibontása nélkül nem lehet tudni, hogy az rendeltetésszerűen használható-e, a rendeltetésszerű használathoz hozzátartozik a kibontás. A hibás teljesítés az a szerződésszegések egyik nevesített esete, melyet jelen esetben ők követtek el, így a felmerülő problémákat, mint a "hogyan legyen a dobozzal, vagy anélkül?" kérdést is nekik kell az előző kötelezettjükkel lezongorázni.
1. Onnan fogod tudni, hogy nem egy javított eszközt adnak vissza, hogy olyannak kell lennie, mint egy újnak. Dobozok, leírás, stb. Új jótállási jegy, amin az új gyári szám szerepel...stb.
2. Szerződéstől való elállásra a 17/1999-es Korm. rendelet alapján vagy jogosult, kicserélésre a 151/2003-as Korm. rendelet alapján mindenképpen, (feltéve, hogy a Korm. rendelet szerinti jótállási feltételeket vállalták) illetve ha nem a 151/2003-as Korm. rendelet szerint vállalták a jótállást, akkor a Ptk. 306. §/A alapján akkor ha a kötelezett számára nem okoz a kicserélés a kijavításhoz képes jelentős kényelmetlenséget.
3. A Legfelsőbb Bíróság határozatának értelmében kicserélés után vizsgálhatják a csereigényed jogosságát, feltéve ugye, hogy kicserélést érvényesítesz, s nem egyszerűen elállsz a szerződéstől.
4. Nem. Neked a kötelezetthez kell fordulnod az elállási nyilatkozatoddal, vagy a jótállási igényeddel.
5. Érvényesíted a kicserélésre vonatkozó jótállási igényedet, vagy elállsz a szerződéstől.
Néhány kiegészítés: A 4. pont esetében elő szokott fordulni, hogy azzal riasztanak vissza a kereskedőnél történő jótállási ügyintézéstől, hogy nem illetékesek, vagy hogy akkor meghosszabbodik az az idő, mire megkapod amit szeretnél. Illetékesség kérdésében több jogszabály értelmében is az a jótállásra kötelezett, akitől a terméket vásároltad. Hosszabb időre való riogatás tekintetében pedig a 49/2003-as GKM. rendelet és a Ptk. az irányadó, melynek értelmében törekedniük kell, hogy 15 napon belül és neked okozott jelentős kényelmetlenség nélkül elvégezzék a cserét, vagy javítást. A szerviz ilyen esetben az ő teljesítési segédjük, amelynek cselekedeteiért a kereskedő úgy felel, mintha azt ő végezte volna, tehát nem kibúvó a szervizre mutogatás sem.
Arra számítanod kell, hogy minél inkább a vételárat szeretnéd visszakapni (elállás), annál nehezebb lehet a jogaid érvényesítése.