Sziasztok!
Pár hete az interneten rátaláltunk egy hirdetésre, ahol csomagolássérült műszaki cikkeket ajánlottak a bolti ár feléért.
Megérkeztünk az üzletbe -érdekes volt, hogy se cégér, se semmi, viszonylag sötét is volt, de jó pár tízezer forint spórolás esetén ezzel nem nagyon foglalkoztunk-, ahol nem nagy választék várt ránk, de sürgősen mosógépre volt szükségünk, ezért a mindössze 2 lehetőség közül a "jobbat" választottuk.
A mosógép teteje le volt cserélve -az eladó azt mondta, hogy szállítás közben az tört el, ezért itthon kicserélték- és további karcolások is voltak rajta, de megbeszéltük, hogy most nem a külső számít.
Hazautaztattuk a gépet, vízvezeték szerelő családtag szakszerűen bekötötte, és láss csodát mosáskor a gép olyan trutyit eresztett magából, hogy egy húsz éves gép megirigyelhette volna, emellett eláztatta a fürdőszobát, mert az alján eresztette a vizet.. Tüzetesebb átvizsgálás után -immáron világosban- rájöttünk, hogy ez egy (nem is akármennyire) használt gép, amit csomagolássérültként sóztak ránk.
Először próbálkoztunk a megadott szerviz számon elérni a szerelőt, aki azt mondta, hogy esze ágában sincs 120 km-t utazni, hogy megnézze a gépet. (Pedig hozzátenném, hogy az eladót direkt megkérdeztük, hogy tudják-e vállalni ezt az utat és azt a választ kaptuk, hogy minden további nélkül)
3 munkanapon belül visszavittük, ahol felajánlották, hogy kicserélik egy másik, nem használt gépre.. Ezzel be is vallották, hogy valóban egy régi gépet adtak el nekünk, aminek köze sincs a csomagolássérülthöz.
Megmondtuk, hogy köszönjük, de nem élnénk a lehetőséggel, hiszen egyfelől nekünk felültöltős gépre volt szükségünk, ami nekik nem volt, másfelől pedig nyilván nem fogunk még egyszer bedőlni nekik.
Az adásvételi szerződésen (ami mellesleg nem felel meg a követelményeknek) feltüntették, hogy a cég pénzvisszafizetést nem vállal. Nagy nehezen sikerült elérni, hogy mégis ideadják a pénzünket.. vagyis ezt gondoltuk. Megadtuk a bankszámlaszámot, amire 3 napon belül el kellett volna küldeni a pénzt. Először az volt a kifogás, hogy nem adtuk meg a bank nevét, így nem tudják elutalni a pénzt.. Aztán vártunk még egy hetet (közben persze mindennapos telefonos kapcsolatban álltunk a "céggel"). Mindig volt valami kifogás vagy folyamatosan azt mondták, hogy ma befizettük, holnap megkapják.. Mikor már kicsit kellemetlenebb hangnemben követeltük vissza a pénzünket, azt mondták, hogy nem tudják elutalni, mert a bank 4-ig van nyitva és mindig csak zárás után érnek oda..
Rendben, megoldottuk, hogy személyesen bemegyünk a pénzért. Elméletileg most pénteken bent kellett volna lenni. Természetesen megint felesleges utat tettünk meg, de ígértet kaptunk, hogy hétfőn mindenképpen megkapjuk az összeget.
A biztonság kedvéért ma egyeztettem a 'főnökkel', akiről kiderült, hogy csak egy szerelő és közölte, hogy ő már másfél hete bevitte a pénzt az üzletbe.
A sztorihoz hozzátartozik, hogy miután kiderült, hogy a gép használt, kicsit utánanéztünk a cégnek az adásvételi szerződés alapján. A cégjegyzékben sem név, sem adószám, semmi nem szerepel és hozzátenném, hogy az adásvételin lévő név nem egyezik meg a nyugtán és a pecséten szereplővel. (Egyik helyen y másik helyen i van a névben)
Mit lehet tenni ilyen esetben? Kihez fordulhatunk? Rendőrség, fogyasztóvédelem? Vagy esetleg ebben a sorrendben?
A válaszokat előre is köszönöm!
