Marianna
2004.04.05, 13:34
Egy műszaki áruházláncnál vásároltam ez év januárjában egy kártyafüggetlen mobilt. Azóta már másodszor van szervízben szoftverfrissítésen ill. alkatrészcserén. A szervízelések kb. 3-4 napot vettek igénybe. Kérdésem: a forgalmazónak vagy a gyártónak ilyenkor kötelessége lenne-e másik készüléket biztosítania számomra? Mikor van lehetőségem másik készüléket kérni vagy esetleg a vételárat visszakérni?
Itt is elismétlem: kötelességei lehetnek a gyártónak és az üzletnek is, attól függően, hogy melyik vállalta a garanciát. Amennyiben az üzlet pecsétja van a jótállási jegyen (ez a gyakoribb) akkor ő vállalta. Neki kötelessége intézni mindent. Nem mondhatja azt, hogy most azért csúszunk, mert a szervíz.... Ilyenkor már félbe is kell vágni: NEM!!! Erre ugyanis nincsen joga.
Az oldalon található a 151/2003. kormányrendelet, a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó jótállásról. Ezt lehetne böngészni, nem bonyolult a szövege.
Itt is szerepel, hogy a probléma esetén a jótállásra kötelezett elsősorban kijavítást, vagy kicserélést, másodsorban, ha ezzel nem lehet a kérdést megoldani, akkor árleszállítást, esetleg a szerződéstől való elállást is fel lehet kínálni.
fozsola
2004.05.22, 10:37
Tisztelt FV!
Segítséget szeretnék kérni egy "garanciális" ügyintézés kapcsán.
A felállás a következő, 2003.05.05-én vásároltam egy bizonyos típusú (a hitelrontás miadt nem nevezem meg a gyártót) készüléket az egyik szolgáltatónál. A készüléket szervízbe hordtam Pécsre 4 (négy) alkalommal ugyanazzal a hibával. Az utolsó pécsi szervíz a garancia lejárta elött pár nappal történt meg, viszont a hazafelé vezető úton újra jelentkezett a probléma (pénteki napon délután történt). Már nem volt időm visszavinni a készüléket pécsre, így abba az üzletbe vittem vissza ahol vásároltam. Leadtam a készüléket 2004.04.21-én azaz 31 nappal ezelött. Csak megjegyzésként "nem kaptam cserekészüléket" rovat kiikszelve (garancialapon 15 nap után csere van feltüntetve ebben az esetben). Kétszer visszaküldték, hogy megjavították, de már az üzletben jelentkezett a probléma, így ismét visszaküldtem (ugyanazzal a munkalappal). Tegnap azaz a 30. napon felhívtam a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatát, ahol azt mondták a problémámra, hogy menjek vissza az üzletben és ott kérjem az új készüléket "A készülék azonos típusra való cseréjét, vagy a különbözet kifizetés ellenében korszerübbet.", mivel a szervízben lejárt a 30 nap. (a jótállási jegy betelt, a jótállási jegy hátuljára is pecsételtek, mire azt mondta, hogy megszünt a 4 szervíz utáni csere) A legnagyobb problémám az, hogy papíron lejárt a garancia 2004.05.05-én azaz, ha a szervízben töltött idő hozzáadódik, akkor +4+31.
Az üzletben a fiatalember azt mondta, hogy "az ügyfélszolgálat nem tud semmit, semmi közük a szervízhez", és hogy milyen jogon kérem én az új készüléket... (most egyenesen az üzletből jöttem)
Akkor most félre lettem vezetve az ügyfélszolgálatos által, a boltos által, és még egy rossz készülékem is van, aminek azt mondja lejárt a garanciája? ...
Az utolsó elötti visszaküldéskor a boltba lemásoltattam a garanciajegyet, csak hogy tudjam mire számíthatok, ez megvan, illetve a munkafelvételi lap is megvan.
Sürget az idő, az eladó igen arogánsan bánik velem.
Még egy "szerintem" fontos dolog, mondtam hogy akkor küldjük el a fogysztóvédelemnek a készüléket, amire azt a választ kaptam, hogy "oké, hétfőn megcsinálom a papírt, alá is írom helyetted, neked nem lesz vele dolgod". Milyen az a hivatalos eljárás, ahol az ügyfél aláírását az eladó írja alá? (ez nem hamisításnak számít?)
A jótállási jegy
A jelü bejegyzéshez 2003.aug.11. sw; hang
B jalü bejegyzéshez 2003.aug.26. sw; mmc
C jalü bejegyzéshez 2003.nov.13. sw 4-13
D jalü bejegyzéshez 2004.apr.20. sw
a jótállási jegy hátuljára 2004.apr.29. sw; hang; alkcsere
az utolsó bejegyzést nem tudom, mert azt még nem láttam.
Próbáltam rövidre fogni, ezért lehet hogy valamit kifelejtettem.
Segítségüket előre is köszönöm.
1; Nem árt megnézni, hogy mit ír helyetted alá...
Ezmég a régi szabályozás alá esik, tehát kötelezQ beküldeni hozzánk. Cserét - ha nem írja elQ ezt feltételeiben a garanciajegy, akkor nem kötelezQ felajánlani, javíthatják, ameddig tudják.
Az ügyintézést a vevQnek avval kell intéznie, akivel szerzQdésben áll, tehát aki lepecsételte a jegyet és kiadta a számlát.
A jótállási idQd tényleg hosszabbodik a szervízben töltött idQvel.
Ez a fórum pedig arra való, hogy leírjuk a teljes sztorit nevekkel, hiszen csak ez a fórum ad lehetQséget arra, hogy tapasztaljunk, s ne forduljunk olyan helyre, ahol gond lehet. FQleg az arrogáns eladók azok, akiket nem szabad kihagyni.
fozsola
2004.05.22, 17:36
(FVF @ 2004 May 22, 04:55 PM)
Ez a fórum pedig arra való, hogy leírjuk a teljes sztorit nevekkel, hiszen csak ez a fórum ad lehetQséget arra, hogy tapasztaljunk, s ne forduljunk olyan helyre, ahol gond lehet. FQleg az arrogáns eladók azok, akiket nem szabad kihagyni.
Ha már a neveknél tartunk, akkor:
A készülék típusa NOKIA 3650, a szolgáltató a Vodafone.
Ha kapok egy e-mail címet, akkor melékletként el tudom küldeni a jótállási jegy fénymásolatának képét, a munkalap képét.
Köszönöm a gyors választ.
Sajnos csak otthonról írok, mivel vizsgázni készülök. De szerdán bemegyek, címemet elküldöm privátban.
Hello!
Egy mobiltelefont szerettem volna venni. ennek érdekében felhívtam egy kiválasztott kicsi GSM boltot, és megkérdeztem van-e az adott készülék és az mennyibe kerül.
Igenlö válszat kaptam és megmondták az árát is. Miután elmentem a boltba, kértem a telefont és szóltam hogy Áfás számlát szeretnék. Az eladó mondta ugyanazt az árat amit elözöleg a kollégája a telefonba.
Mikor fizetni akartam, még a kasszához menetben utánam szólt, hogy + 25% ÁFA!
Megrökönyödött kérdésemre, hogy ezt miért nem közölték elöre, azt válaszolta, hogy ez természetesen mindig így értendö a mobiltelefonok adás-vételénél, minden ilyen privát Gsm boltban.
Megjegyzem sehol nem volt kiírva ez a kitétel az eladótérben, söt az összes telefonnak semmilyen ára nem volt feltüntetve.
Az a kérdésem, hogy nettó vagy bruttó árakat kell a kiskereskedelemben az árcédulákon feltüntetni és lehet-e ez ellen a bolt ellen valamit tenni?
Shia-ko
2004.05.31, 08:44
Amennyiben nincs feltüntetve, bruttónak kéne lennie, de lehet nettó is, ha oda van írva.
Captain Crash
2004.05.31, 10:20

És ez miért számítástechnikai üzletek, alkatrészek kategória??
Igen, igen. Nem ide tartozik teljesen, de ha sok gondom végére érek, megbeszéljük admin-nal, hogy kicsit átrendezzük a fórumokat, egyértelmqbb lesz.
Kereskedelmi forgalomban minden esetben kötelezQ a minden teherrel, és adóval növelt, brutto árat kiírni. Ez alól nincsen kivétel. Ha le akarod rendezni, írj panaszlevelet az adott címmel az adott, területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelQséghez. Vagy a jegyzQhöz, hogy Q se lustuljon:)
Lépjünk fel ez ügyben, mert én ezt az aljas átverések egy komoly csoportjának tartom. Nem egy esetben lepték meg az ügyfelet úgy, hogy annak pénz sem volt a tárcájában elég, vagy éppekhogy ki tudta fizetni. Ilyen nincs, még a METRO áruházban sem!!! (mármint nem lenne szabad megtörténnie...).
Adott egy tetszőleges, PGSM által forgalmazott teló, amely két hét rendes működés után elkezd hibákat produkálni. Ezek közül a leginkább bosszantó, hogy zsebrevágva (összecsukott állapotban) véletlenszerűen kikapcsol. Ezenkívül néhány dolog nem működik benne, ami kezdetben még rendben volt. Irány a vásárlás helye, mondom a bajom. Beveszik, két hét múlva visszakapom, mire hazaérek, ugyanúgy kikapcsolódott állapotban kerül elő a zsebemből. Másnap reggel vissza, bolt (jószándékúlag) tovairányít a PGSM bemutatóteremhez, merthogy cserekészüléket csak ők tudnak adni (az első javításnál egyéb okból nem volt rá szükségem). Jelenleg a készülék javítás alatt. Kérdéseim:
Van-e lehetőségem cserét kérni, amennyiben a készülék továbbra is hibás működést produkál az újabb javítás után?
Kérhetem-e funkcionálisan azonos/hasonló, de más típusú készülékre való kicserélését?
Ha az előbbire a válasz nemleges, akkor élhetek-e az elállással, vagyis pénzt vissza, (amin persze ugyanott/ugyanakkor vásárolok egy más típusú de funcionalitásában azonos készüléket :-)
Még valami: Több fórumban is olvastam e helyen, hogy a 15 napos javítási határidő megmaradt. Kaphatnék URL-t, ahonnan ezt a törvényszöveget letölthetném? Van-e következménye, ha a javítás nem készül el a 15 napon belül és befolyásolja-e a javítás leghosszabb időtartamát az, hogy cserekészüléket kaptam?
Bocs, ha hosszú lett...
Semmi gond.
A jogszabályok: 49/2003 GKM rendelet és 151/2003 kormányrendelet. URL-t nem tudok adni.
A csere csak akkor kötelező, ha nem lehet javítani a készüléket. Sajnos nem írja elő semmilyen jogszabály azt, hogy hány javítás után kell cserélni. HA sem javíttatni, sem cserélni nem lehet, akkor lehet árengedményt kérni, vagy a szerződéstől elállni.
A késésnek, vagy egyéb szabálytalanságnak akkor van következménye, ha bírósági útra viszed az ügyet.
Kedves FVF !
Egy, meglehetősen felbárorító esetről szeretnék Önnek beszámolni:
2004.07.30-án Ózdon a Mobilkom vodafone-os viszonteladónál vásárolt a nejem egy Samsung X450 mobiltelefont vitamax csomaggal. A telefon a hétvégén lemerült és a töltőt rácsatlakoztatva sem sikerült feltölteni. Azóta a telefonon "se kép se hang". Hétfőn az volt az első, hogy a készüléket visszavittük, élve a 3 napos csere lehetőségével. Az eladó közölte, hogy nincs cserekészülékük és - mivel nincs szervizük - nem tudják a hibát megállapítani, ezért jegyzőkönyvileg rögzítve azt javasolta, hogy egy márkaüzletbe vigyük el. Mivel a legközelebbi márkaüzlet Miskolcon van (60 km) egyik barátomat kértem meg, hogy vigye be a készüléket. Ő be is vitte, azonban 1 órás sorbanállás után közölték, hogy csak a tulajdonostól veszik el a készüléket.
Tehát a jelenlegi helyzet, hogy van egy használhatatlan készülékünk és senki nem tud semmit intézni.
Mit kellene most tenni ?
Üdv. SI.
Őszinte leszek: A vodafone környékén elég sok a visszaélés egyes viszonteladók közlik a polgári törvénykönyv rájuk nézve nem kötelező... Pereskedhetsz, feljelentheted őket, várhatod, hogy az FVF majd megbünteti őket, de ettől nem lesz jobb. Nem kell a Vodafone szolgálltatásait használni. Lehet beszélni az 5 perces egységekről, sok egyéb érdekes történetről, stb. de felesleges. Nem hiszem, hogy ne tudtad volna, hogy a Vodafon számos trükkel él, és bizony megéri nekik a Jótállás ügyében húzni az ügyet. 60 kilométer: Ezt kellene több alkalommal megtenni, az egyik alkalom megvolt, de számos történetet ismerve valószínű, hogy még kitalálják előbb szervíz vizsgáll, majd vissazellenőrzik valóban ezt a példányt vetted-e, és vagy feladod, vagy idővel ugyan megkapod a készüléket de... vagy találnak kifogást (pl. beázásnyom). Vehetsz újat... Új előfizetőnek el is számolnak rögtön. A trükközést pedig meg majd még másban is tapasztalod. Ha nem mész át egy normális szolgálltatóhoz.
Én hivatalból ilyeneket nem szeretnék mondani, de tény, hogy sok visszaélésről hallottunk már.
Mivel mind a két eljárás teljes mértékben jogszabályellenes (a jótállásra kötelezett az, akivel szerződtünk, tehát nem küldhet át) míg a csere ebben az esetben jogos lenne (mivel nem működik a készülék).
Amennyiben nem hajlandó a helyi viszonteladó lépni, meg kell fenyegetni, hogy a központi Vodafone marketingosztályához, vagy vezetéséhez fordulsz. És én ezt is tenném, ha elutasítanának. "Odafönn" sem árt, ha tudják mi zajlik vidéken, kikkel szerződnek, kiket alkalmaznak. Amennyiben tehát megint elküld az itt leírtak ismertetése ellenére is a helyi szolgáltató, úgy gyere vissza, s privátban írunk egy levelet a központba. De az első lépést mindenképpen meg kell tenni. Fontos lesz a viszonteladó címe, neve, akár panaszkönyvbe is kellene írni, annak a fénymásolt oldala.
Időközben vannak fejlemények az ügyben. Még tegnap írtam egy elég kemény hangú levelet a Vodafone-nak (email és fax által továbbitva) arra "természetesen" még semmi válasz.
A Vodafone-nál dolgozik egy ismerősöm, ő próbált utána érdeklődni a dolgoknak, jelenleg annyit tudtam meg (ez természetesen nem a Vodafone hivatalos álláspontja), hogy az a bevált gyakorlat, hogy a 3 napos cserét sehol nem tudják megcsinálni, csak úgy, ha előtte a budapesti központi szerviznek megküldik a telefont és az engedélyezi a cserét (ennek a magyarázata a vodafone részéről, hogy ha valaki pl. "beáztatja" a telefonját, ezt nem lehet szerviz nélkül kimutatni).
Jelenleg ott tart az ügy, hogy - mivel nem akartunk hetekig telefon nélkül maradni, az üzlet vezetőjével abban állapodtunk meg, hogy én máshol veszek egy másik telefont, ők ezt átveszik, továbbitják, és ha megjön a válasz, akkor visszafizetik a vételárat.
Ez alatt a néhány nap alatt számtalan telefont eresztettem meg mindenfelé és teljesen az az érzésem, hogy a fogyasztók teljesen magukra maradtak.
Ime egy példa: Felhivtam a BAZ megyei FVF-et, ahol egy hölgyet kapcsoltak akinek elmondtam az ügyet és ő elég érdekes dolgokat mondott. Állította pl. hogy nincs már a 3 napos cseregarancia. amikor beidéztem a 151/2003.korm.r. 7.§-át akkor azt mondta, hogy ez így van, de ha vitatja ezt a forgalmazó akkor nincs mit tenni.
Ők annyit tehetnek, hogy bevizsgálják a készüléket (ennek költségét nyilván én állom), de előtte tisztázzam az üzlettel, hogy elfogadják-e a FVF szakvéleményét, mert ha nem akkor nincs mit tenni. Illetve van, a bíróság ...
Ez itt természetesen nem a megfelelő hozzáállás. A 3 (munka)napos csere ugyebár jótállás esetén létezik. Méghozzá úgy, hogy amennyiben a rendeltetésszerű használatot a hiba akadályozza, akkor a csere indokolt és kötelező.
Vizsgálatra jótállás esetében nem a fogyasztó, hanem a kereskedő viszi be a terméket, hiszen ő bizonyításra kötelezett. A meghatározott akkreditált bevizsgáló helyek listáján a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség rajta van. Így a véleménye mérvadó, az más kérdés, hogy a cég (jelen esetben a Vodafone) megteheti, hogy nem fogadja el a szakvéleményt, de így bíróságon megtámadható a cselekedete, és jó eséllyel veszítene is, méghozzá eléggé hamar, mert egy ilyen ügyet nem húz a bíróság, fellebbezés esetén is max 2-3 hónap.
Én szerintem ez már kicsit máshogy hangzik. Mennyire is más ugye, ha ugyanazokat a szavakat, mondatrészeket más sorrendben illesztjük össze? Elnézést kérek a negatív hozzáállásért, nem okvetlenül ez a jellemző, az általános nálunk. HA tudod a kolléganő nevét, privát üzenetben elküldhetnéd nekem, köszönöm.
Ujabb adalék az ügyben, megjött a vodafone hivatalos válasza:
"Az új készülékek vásárlását követ?en abban az esetben van lehetöség a készülék azonnali cseréjére, amennyiben a készüléket és annak minden tartozékát valamilyen hiba következtében az elöfizetö visszaviszi a vásárlás helyére 72 órán belül, és ott a készülék hibája egyértelm?en megállapítható.
Abban az esetben, ha a hiba a helyszínen nem tapasztalható, nem kapcsolható be a készülék, vagy külsö beavatkozásra utaló jelek láthatóak a telefonon, úgy az üzlet a készüléket bevizsgálásra küldi. Ugyancsak szükséges a szervizben történö bevizsgálás, ha az akkumulátor készenléti ideje kevés, mivel annak megállapításához szükséges a formázás, mely az akkumulátor 3x14-16 órás hálózati töltését jelenti. A bevizsgálást követöen - amennyiben a szerviz jogosnak találja a panaszt - az üzlet kicserélni a készüléket.
Az egyes készülékek szervizelése az adott gyártó saját szervizében történik, a készülékgyártó ennek eredményeképp tudja folyamatosan vállalni a készülékre vonatkozó jótállást. A telefonok javítása során a szerviz állít ki jegyzökönyvet a készülék állapotáról, hibájáról, illetve ha szükséges csereigazolást is mellékel. A hatályos jogszabályok szerint nem a szervizelések száma, hanem az határozza meg a készülék esetleges cseréjét, hogy annak hibája javítható-e. Vitás esetekben a készülék a Fogyasztóvédelmi Föfelügyelöséghez kerül, amely szakvélemény állít ki az általuk tapasztaltakról. Ha a panaszt jogosnak találják, kötelezik a szervizt a készülék megjavítására.
Szíves megértését és együttmüködését köszönjük! "
Hát ennyi.
popuka94
2004.08.09, 14:37
Erre csak az a véleményem,hogy VODAFONE, mit akarsz....
Még mindig a legjobbnak tartom a T-s mobiltársaságot melynek nevét direkt nem írtam ki, nem reklámozok én, de úgyis mindenki tudja mit akarsz.
Nálunk ez a társaság anno még más névvel, szóval ennél pontosan 10 éve vagyunk. Nekünk semmilyen szervízprobléma nem adódott, sőt még cserekészüléket is kaptunk a hiba kijavításaidejére. Mondjuk ráfoghajtuk,hogy igen pest.... De ugyanez Kecskeméten is , segítőkész, gyors segítség.
Érdemes megjegyezni, hogy a javítások számát ugyan konkrét számmal nem korlátozza a törvény, de azt előírja, hogy a jótállási idő alatti meghibásodások és javítások miatt nem csökkenhet a termék értéke, ebben az esetben arra kell hivatkozni, hogy a telefon továbbértékesítésénél egy rendszeresen meghibásodó és folyamatosan javításra szoruló termék értéke jelentősen alacsonyabb mint egy azonos korú megbízhatóan működő terméknél, ezért, bár a javítás maga lehetséges az nem végezhető el a termék értékének csökkenése, és ezzel a fogyasztó érdeksérelme nélkül.
FVF, mi a véleményed a vodafone hivatalos válaszáról (lásd. fentebb) ?
dj_csibo
2004.08.11, 21:32
Tisztelt Fogyasztóvédelm!
Jankovics Norbert vagyok, egy Motorola T720i mobiltelefpn tulajdonosa Azzal a próblémával fordulok önökhöz, hogy a megadott címen létező mobiltelefon szervízbe leadtam a mobiltelefonomat javításra. Ez 2004 augustus 4-én szerdai napon történt meg. A telfonomról étvételi elismervényt nem adtak. A nevem egy címére ráírták majd megeggyeztem az eggyik alkalmazottal, aki ugyanazon a héten péntekre megjavítjáka telefonomat. (aug 6.-ra) Pénteken jelentkeztem a telefonomért, majd húzták aszájukat és azt mondták, h annak a telefonnnak már úgy is mindeggy,még nincs belőle semmi. Kértem a telefonomat, de elutasították, arra hivatkozva, hogy szét van szedve a telefon darabokra, nem tudják odaadni. Kérem egy új időpontot (még ekkor sem kaptam átvételi bizonylatot) ami aug 11. re szólt. De, megkértem őket hogy úgy adjanak időpontot, hogy akkor el tudjam vinni a telfonomat, ha készvan illetve ha nincs kész akkor is. Augusztus 11-én (a mai napon) jelentkeztem a telefonomért. Most is hasonló választ kaptam, h szét van szedve, nem tudják odaadni stb... Többször is kértem őket ez alkalommal is, hogy adják vissza a telefonomat de nem adták. Erre az eggyik alkalmazott férehívott egy helységbe ahol becsukta az ajtót és szó szerint az az arcomba kiabát, ha mit képzelek én, így merek velük beszéni, amikor csak a telefonomat kértem. A illető arca az arcomtól 5cm-re kellet hallgatnom, hogy hogyan fenyegetőzik, illetve próbál megfélemlíteni. Az eset megtörtén a helységből a pult elé áltam és kértem a vársárlók könyvét. Nem adták oda, azt mondták szolgáljam ki maga ott van! Kiszolgátam magam, kitöltöttem szabályosan a vásárlók könyvét egyes egyedül. Ezután megmutattam az egyik alkalmazottnak (kettőjükközül az egyiknek) , hogy az ő részét töltse ki. Egyszerüen kijelentette, hogy ő ezzel mit csináljon,és hogy ezzel nem ért eggyet és nem írja alá illetven nem pecsételi le!! Körülebelül fél óra várakozás után sikerül rávennem arra őket, hogy írják alá és már itt sem vagyok. Megtörtént, kijötem az üzletből. Pár perc múlva visszaszaladtam, és megkérdeztem, hogy mégis azonkívül, mindennek elmondtak (igen!), mégis mikorra tudnák megcsinálni a telefonomat. Szabadságra hivatkozva kb 2 hét javítási dőt mondtak. Én nem szertné mást mostmár, csak azt, hogy a telefonom visszakapjam, ugyamolyan állapotban ahogy én odadtam. Egyébkén a telefonom hibája az volt hogy nem kapcsolt be. A mai napon (aug 11-én) utólag írt egy átvátelit az egyik alkalmazott de imei számot nem írt rá, flegmaságuk miatt. A telefon nem kapcsolt be, azt mondták azárt nem tudjár ráirni az imei számot, pedig a telefon hátlapjára rá van írva.
Kérném szépen az ügy kivizsgálását!
A szervíz címe: ESZEGYI JÁNOS 7622 Pécs, Nagy Lajos Kiráj útja 2/B
u.i.: remélem jó helyre irányítotttam kéréssem, ha nem kérem értesítsenek róla.
Előre is köszönöm.
Konkrét panaszt itt nem lehet tenni, kérem tegye ezt meg vagy a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségen (megyeszékhelyeken) vagy a Főfelügyelőségen a műszaki osztályon. Amennyiben ez mégsem sikerül, az elintézéshez talán itt is tudunk pár szempontot találni.
Több ponton vannak benne kisebb-nagyobb eltérések a jogszabályban meghatározottól, azt, hogy mi a jogszabályban állított, illetve mi az én (mi) álláspontunk, már ebben a fórumban is többször leírtam.
Mindamellett, nagyon komoly probléma nincsen vele, csak ismerje is el, ha hiba van a termékben, s cserélje ki.
dj_csibo
2004.08.12, 16:07
Esetleg le tudná írni a területi fogyasztóvédelemnek a címét vagy telefonszámát?
mailto:dj_csibo@freemail.hu
(FVF @ 2004 Aug 12, 11:11 AM)
Több ponton vannak benne kisebb-nagyobb eltérések a jogszabályban meghatározottól, azt, hogy mi a jogszabályban állított, illetve mi az én (mi) álláspontunk, már ebben a fórumban is többször leírtam.
Mindamellett, nagyon komoly probléma nincsen vele, csak ismerje is el, ha hiba van a termékben, s cserélje ki.
Nekem van ezzel egy gondom, 15 napon belüli ügyintézésre kell törekedni, beviszed a képviseletre ahol semmilyen szervíz nincs, onnan megy tobvább szervízbe (3 nap után meg főleg), onnan a központba, onnan jön vissza a döntéssel, stb. könnyen eltelik a 15 nap, főleg a péntek zárás előtt bevitt készüléknél, stb.
Ha a saját belső rendszer nehezíti meg sok esetben a 15 napon túli ügyintézést, és ezek után a 15. napon visszamész, hogy nekik törekedniük kell a 15 napon belüli ügyintézésre mivel erre nem törekedtek vagy ad cserekészüléket most és a javított az ő sara, vagy megtéríti a károdat, stb. figyeld meg mi lesz. Ha utazási költséget akarsz rájuk verni detto. Érdemes kipróbálni, biztos találtok olyan vidéki fogyasztót akinek a telefonjának útját végig lehet követni (mondjuk a 15. napi bemenetelt, és az utiköltség térítését, stb.) figyeld meg, lehet ott szépen büntetni. Kereskedőt is (beszállítóra terheli a felelősséget), Vodafonet is...
Ezért lett "törekedni" gondolom, bár nem akarok a jogalkotó szerepében tetszelegni. Néha tényleg nem könnyű elintézni ennyi idő alatt.
Baranya megyei felügyelőség:
7621 Pécs, József u. 19.
tel: (72)215-904 fax: (72)525-572 fogyasztovedelem@barko.hu 7601 Pécs, Pf. 241.
Az én problémám a következo volna.
Nemrég vásároltam egy Sonny Ericsson K700i típusú készüléket a Vodafontól. Mint utóbb megtudtam Ok önhatalmúlag, lekorlátozták ennek a telefonnak a tudását, egészen pontosan nem engedélyezik MP3 kiterjesztésű csengőhangok használatát. Erről engem senki nem tájékoztatott a vásárlás során, és számomra ez a tulajdonság rendkívül fontos, mondhatnám úgy is, hogy e miatt a tulajdonsága miatt vásárolta meg ezt a készüléket. Ok eleinte arra hivatkoztak, hogy a Sony Ericsson nem engedélyezi az MP3 fájlok használatát, de miután beszéltem a Sony központtal, Ők felvilágosítottak, hogy ezt kimondottan a Vodafone kérte így. Minden más szolgáltatónál ez a készülék el tudja látni ezt a funkciót csak a Vodafonnál nem. Ezek után azt mondta a Voda, hogy azért nem lehet MP3 használni, mert ezek nem jog tiszta úton kerülnek az emberekhez (ebben mondjuk igazuk van). Viszont itt jön a következő érdekesség, ugyanis MP3 kiterjesztésű zenét lehet rajta hallgatni több órán keresztül, csak csengőhangnak nem lehet beállítani. Ezen felül a telefon tartalmaz abszolút jog tiszta , a Sony által készített MP3 csengőhangokat, amiket szintén nem lehet használni, és hogy még tovább bonyolítsam a dolgokat a Vodafonnál minden más erre alkalmas telefonon használhatók MP3 csengőhangok. Ha én felrakatom az eredeti Sony szoftvert a telefonra, akkor elveszítem a garanciám, ami egy ilyen drága készülék esetében nem túl megnyugtató. Töbször próbáltam a Vodával düllőre jutni a de mindig azt a válasz kapom, hogy nem cserélik le a szoftvert. Kérdésem az volna, hogy kihez forduljak a problémámmal.
Shia-ko
2004.08.17, 16:55
Kérdheted a készülék cseréjét másik típusra, illetve az ár visszafizetését, lévén megtévesztettek, de kevés esélyt látok rá.
Ha nem mennek bele, írj a vásárlók könyvébe, majd a te példányoddal jelentkezz a területi FVF-nél, és jelentsd be az esetet, vagy kérj a bíróságon gyorsított eljárást! Sok sikert!
Ui.: A motorola bizonyos készülékeiben is korlátoznak/korlátoztak software-esen.
A kérdés az, hogy a vásárláskor ezt a lehetőséget feltüntették-e a telefon tulajdonságai között. Mert ha nem, akkor nincs esélyed reklamálni, hiszen a feltüntetett tulajdonságok ismeretében vásároltál.
(Macska @ 2004 Aug 17, 01:00 PM)
Az én problémám a következo volna.
Nemrég vásároltam egy Sonny Ericsson K700i típusú készüléket a Vodafontól. Mint utóbb megtudtam Ok önhatalmúlag, lekorlátozták ennek a telefonnak a tudását, egészen pontosan nem engedélyezik MP3 kiterjesztésű csengőhangok használatát.
Hivatalosan a Vodafonenál kérheted a készülék függetlenítését, mint szolgálltató független készülékkel megpróbálhatod a sony saját szervízét megkeresni, bemutatni a papírt a hivatalos vodafone általi függetlenítésről, és azt mondod mivel nem vagy vodafone ügyfél és furcsán viselkedik a software (nem lehet gyári csengőhangokat beállítani) úgy gondoltad megkérnéd őket a software frissítésre. Ugye előadod hogy nem mehetsz a szolgálltatódhoz, mert nem ott vetted a készüléket, bla, bla, bla. De szeretnéd teljes értékűen használni mint minden más előfizetője az új szolgálltatódnak. Ha tényleg átmész akkor még jobban is jársz
Shia-ko
2004.08.21, 08:10
(FVF @ 2004 Aug 18, 08:32 AM)
A kérdés az, hogy a vásárláskor ezt a lehetőséget feltüntették-e a telefon tulajdonságai között. Mert ha nem, akkor nincs esélyed reklamálni, hiszen a feltüntetett tulajdonságok ismeretében vásároltál.
Akkor is tudnia kell, ha így reklámozták, nem?
Egyenlőre semmi fejlemény az ügyemben 2.-a óta van náluk a "3 napos cserés" telefon. Szerinted lépjek már az ügyben valamerre ?
Kérdezz rá telefonon. Csak elutasítás vagy nemválasz esetén lépnék.
Természetes, de a reklám is meg kell, hogy legyen. Nézd meg, nehogy te tévedjél, és fázzál rá az esetre!
Hívtam őket, még nincs telefon.
első lépésnek jó az ha küldök egy faxot a BAZ Megyei FVF-nek ?
Igen. Küldd az igazgató úr részére.
Duplázott hozzászólás volt, a kiegészített marad ez felesleges. Tudná valaki törölni?
Megjegyzem, én küldenék az illetékes hírközlési hatóságnak is egy levelet, vitatva, hogy a vodafone jogosan számláz-e arra az időszakra előfizetési díjat, illetve jogosan megy-e le a SIM kártya odeje amikor a szolgálltatás az ő érdekkörükben elkövetett hiba miatt nem elérhető, ugyanis ez mind a szolgálltatási szerződésben mind egyéb szerződésben megengedettnél jelentősen nagyobb kimaradás, és te szeretnéd felkérni az illetékes hatóságokat, hogy járjanak el az ügyben. Pár más extra lépés is segíthet. Persze jelezheted, hogy az ügyben kártérítési per lesz, hiszen emiatt a munkával is el vagy maradva, nem tud elérni a főnök, lett volna egy nagy prémiummal kecsegtető munka, de nem tudtad elérni, mert nem működik a szolgálltatás és a vodafone húz időt... (kell erről egy igazolás) perrel és nyilvánossággal kell a vodafonet fenyegetni pluszba, érdemes megnézni az eredményt. És persze a nyilvánosság felé kommunikállni az esetet.
Első körben tegnap elfaxoltam egy panaszbejelentést a BAZ Megyei FVF-nek, csatolva az eddig született jegyzőkönyveket, aztán kiváncsian várom a fejleményeket.
Igaz, hogy itt "csak" 30 eft-ról van szó, de azt elv, hogy a Vodafone törvényen felül áll , az egyszerűen vérlázító és nem hagy nyugodni.
Most konkrétan ugyan csak egy kis vidéki viszonteladójukról van szó, de az üzlet vezetője minden lépést egyeztetett a Vodafone Dealer-Hotline-nal és ott kapta minden bizonnyal azokat az instrukciókat amik alapján eljárt.
Ezek alapján jó lenne a Vodafone Rt. figyelmét is felhívni a jogsértő magatartás megszüntetésére ....
(klimas @ 2004 Aug 26, 11:53 AM)
Első körben tegnap elfaxoltam egy panaszbejelentést a BAZ Megyei FVF-nek, csatolva az eddig született jegyzőkönyveket, aztán kiváncsian várom a fejleményeket.
Igaz, hogy itt "csak" 30 eft-ról van szó, de azt elv, hogy a Vodafone törvényen felül áll , az egyszerűen vérlázító és nem hagy nyugodni.
Most konkrétan ugyan csak egy kis vidéki viszonteladójukról van szó, de az üzlet vezetője minden lépést egyeztetett a Vodafone Dealer-Hotline-nal és ott kapta minden bizonnyal azokat az instrukciókat amik alapján eljárt.
Ezek alapján jó lenne a Vodafone Rt. figyelmét is felhívni a jogsértő magatartás megszüntetésére ....
Mondtam, fordulj a többi illetékes szakhatósghoz, valamint ajánlanám, hogy keresd meg a hozzád legközelebbi illetékes ellenzéki képviselőt, hogy az illetékes miniszternek tegye fel a kérdést mit tesz a kormány a vodafone törvénysértő magatartásának megszüntetésére. (Pl. fontolóra vették-e a koncessziós szerződés megszüntetését a Vodafone részéről való törvényteln gyakorlat miatt, vagy az előfizetési szerződésben a 2 évés hűségnyilatkozatok megtámadását). Ha mindkettő megvan, el lehet menni a TVsekhez összeszedve pár történetet a vodafone magatartásáról, stb. Nem árt nem csak magyar de nemzetközi fórumra is írni, megemlítve a küvetkezményeket (azok gazdasági hatásait majd a részvényesek találgatják) stb.
Na az ügy folytatása:
Ma hívtak az üzletből, hogy nem garanciás a készülék, mivel külsérelmi nyomok vannak rajta a Vodafone "Szakszerviz" szerint, ezt egy fotóval is "illusztrálták". Mi a készüléket jegyzőkönyvileg külsérelmi nyomok nélkül adtuk át, hogy aztán mi történt vele az már megint más kérdés.
Mindenesetre igy hibásan a készüléket nem vettem át, egy újabb levél a FVF BAZ. megyei igazgatójának, mellékelve a bolt "szakvéleményét" ....
Egyre érdekesebb lesz az ügy .....
Ime a fotó
Háááát...
Ez mindenesetre érdekes. Én azt hiszem, hogy a kiállított átvételi elismervény birtokában lehetne írni (mellékelve a Teréz krt-iak szakvéleményét) a Vodafone központjához. Nyugodtan írd le, hogy több internetes fogyasztóvédelmi fórumon olvastad, hogy vidéki V szervízek jogszabályellenesen nem megfelelően intézik a panaszokat, s sem a határidőket nem tartják, de a cserekötelezettségnek sem tesznek eleget. Szembesítsd a két "szakvéleményt", s kérd őket, hogy a téged megillető jogokat biztosítsák. Megfelelő hangnemben leírnám, hogy véleményem szerint nem az az elintézés módja egy feltörekvő cégnél, hogy a panaszosnak a nyilvánosság, a bíróság és az alternatív vitarendezési fórumok jelentsék a megoldást.
Te bíztál a márkában, s most megfelelően csalódott vagy. A számhordozhatósági reklám bűvöletében és a kemény - az ügyfelekért folyó - verseny közepette érdekes, hogy a reklámok élesen szembenállnak a teljesítésekkel.
Én a marketingeseknek írnék, vagy akár a felsőbb vezetésnek. Legroszabb esetben ügyfélszolgálati részleg vezetőjének.
Mindemellett megjegyzem, hogy ha technikai útra terelődik az ügy, akkor nem lesz könnyű bizonyítani, hogy leejtetted -e a telefont, vagy nem.
Shia-ko
2004.08.30, 14:41
Kit érdekel, hogy ki ejtette le a telefont, ha a kereskedő átvette, mint sértetlent?
Az átvételkor nem látszik bizonyos belső sérülés, ami szintén lehet nem megfelelő használat következménye. Ezt szakmailag, szakmai szempontból írtam, nem a véleményem...
Shia-ko
2004.08.31, 15:27
Igazad van, pontatlanul fogalmaztam.
Itt külsérelmi nyomokról van szó, azok látszanak.
Az esetet egyenlőre feltettem a netre :
ImeHa nem oldódik meg az ügy, akkor széles körben el fogom terjeszteni ezt a cimet ....
Kíváncsi vagyok, mi lesz. Ilyet nem szoktak hagyni. Vagy nyersz, vagy nyelsz...
Amit leírtam az mind igaz, bizonyítani tudom, tehát nem hitelrontás vagy megtévesztés.
Meglátjuk mi lesz.
A Fogyasztóvédelem mennyi idő alatt szokott intézkedni ?!