Mozigépész
2011.11.26, 02:03
De, de csak abban az esetben ha sokszor javítják ua. hibával. Általában ez 3 javítás után megalapozott.
katka22
2011.12.09, 22:23
Üdv!
A problémám a következő lenne.Tavaly vettem egy előfizetéses telefont.Rá egy hétre elkezdődött hogy állandóan kikapcsolt.Visszavittem elküldték szervizbe ott volt hat hétig.Amikor vissza küldték ugyan úgy jelentkezett a hiba.Újból elküldték,kb négy hétig volt ott a hiba nem szűnt meg.Akkor elvittem a hozzánk legközelebb eső szervizbe,ahol megnézték és azt mondták hogy semmit nem csináltak vele abban a szervizbe ahová a bolt küldte.Azóta már legalább ötször eljátszottuk ezt,/és ha nem olvasom el a kis betűs részt nem mondják hogy ameddig javították annyival tovább él a a jótállás/ Most amikor utoljára lett elküldve,cserét kértem nem javítást.Ennek ellenére megint javították,megint ugyan úgy kikapcsol.Már elegem van ebből.Azóta a bolt tulajdonosa is más lett tehát ők csak szervizbe küldik.Mit tudok tenni?
Kata
Sziasztok
Nálam a következő helyzet lenne:
Van egy telefon amit vettem és most lesz 1 éves februárban (2 év gari van rajta) először gombot cseréltek rajta, most meg beadta a kulcsot az érintőkijelzője, vihetem szervizbe.
Le is szokott fagyni, plusz még a javítások is, szóval nem vagyok vele megelégedve.
A kérdésem az lenne, hogy kérhetek kicserélést, másik típusú készüléket (értékegyeztetéssel), vagy nem?
És ha jól vettem ki az előző hozzászólásokból, akkor ha 15 napon (vagy munkanap?) belül nem csinálják meg akkor viszont kérhetek másikat vagy elállhatok a szerződéstől?
Mozigépész
2011.12.14, 10:32
(Pistii @ 2011.12.11, 12:54)

Sziasztok
Nálam a következő helyzet lenne:
Van egy telefon amit vettem és most lesz 1 éves februárban (2 év gari van rajta) először gombot cseréltek rajta, most meg beadta a kulcsot az érintőkijelzője, vihetem szervizbe.
Le is szokott fagyni, plusz még a javítások is, szóval nem vagyok vele megelégedve.
A kérdésem az lenne, hogy kérhetek kicserélést, másik típusú készüléket (értékegyeztetéssel), vagy nem?
És ha jól vettem ki az előző hozzászólásokból, akkor ha 15 napon (vagy munkanap?) belül nem csinálják meg akkor viszont kérhetek másikat vagy elállhatok a szerződéstől?
1. kérhetsz, Pannonál (anno) volt ilyen.
2. Mivel új topikot nyitottál, így ott nem volt hozzászólás, és nem teljesen jó a következtetésed. Nincs kőbevésett 15 nap, törekedni kell. Ez bírói gyakorlatban is 30 nap felet lehet, ha kaptál cserekészüléket, akkor meg a kellemetlenségre sem lehet nagyon hivatkozni, hisz telefon van.
Kenderice
2011.12.14, 11:28
Sajnos gyakorlatilag ez a jogszabály sz@rt sem ér, mert nem köt ki konkrét határidőt és ezért gumijogszabály.
Ha én pl. veszek egy nokia C7-est ami elromlik és adnak egy nokia 3210-est a javítás idejére, akkor akár életem végéig javíthatják hiszen nem okoznak kényelmetlenséget, mert adtak egy telefont.
Meg mi az, hogy törekedni kell a 15 napra, de 30 nap felett dorgálnak csak???
Ha egyszer le van írva, hogy 15 nap, akkor az miért 30? Ez kb. olyan, mintha én kölcsönadnék valakinek 15 milliót, de 30 millát kellene visszafizetnie, mert nálam a 15 leírva az gyakorlatilag 30...
Akik alkották és megszavazták az ilyen törvényeket, szorult volna bele a fejük az anyjukba amikor megszülettek...
(Mozigépész @ 2011.12.14, 10:32)

(Pistii @ 2011.12.11, 12:54)

Sziasztok
Nálam a következő helyzet lenne:
Van egy telefon amit vettem és most lesz 1 éves februárban (2 év gari van rajta) először gombot cseréltek rajta, most meg beadta a kulcsot az érintőkijelzője, vihetem szervizbe.
Le is szokott fagyni, plusz még a javítások is, szóval nem vagyok vele megelégedve.
A kérdésem az lenne, hogy kérhetek kicserélést, másik típusú készüléket (értékegyeztetéssel), vagy nem?
És ha jól vettem ki az előző hozzászólásokból, akkor ha 15 napon (vagy munkanap?) belül nem csinálják meg akkor viszont kérhetek másikat vagy elállhatok a szerződéstől?
1. kérhetsz, Pannonál (anno) volt ilyen.
2. Mivel új topikot nyitottál, így ott nem volt hozzászólás, és nem teljesen jó a következtetésed. Nincs kőbevésett 15 nap, törekedni kell. Ez bírói gyakorlatban is 30 nap felet lehet, ha kaptál cserekészüléket, akkor meg a kellemetlenségre sem lehet nagyon hivatkozni, hisz telefon van.
akkor majd meglátom mi lesz a helyzet, köszönöm a felvilágosítsát.
András555(2)
2012.01.01, 11:52
Tisztelt FV!
2010.december.10-én vettem egy mobiltelefont a t-mobil nál és 2011.december.12-én meghalt a telefon és bevittem a szolgáltatóhoz és azt mondták, hogy ott nem tudják javítani és elküldik a nokiához majd 2011.december.30.-án telefonáltak, hogy a telefon nem javítható és a nokia felajánlt egy telefont cserére.
De az ÉN meglátásom, hogy az a telefon amit cserére adnának az jóval kevesebbet tud (16GB belső memória helyet 200MB, 1320 mAh Li-Ion akkumulátor helyet 1200 mAh Li-Ion akkumulátor) sok különbség van.
Köteles vagyok elfogadni azt a telefont?
Ha jól tudom akkor vagy ugyan olyan telefont kéne adniuk vagy ha olyat nem tudnak akkor jobbat?
Vissza lehet igényelni a termék árát? (a termék mikori árát nézik ilyenkor?)Ha jól tudom a vásárlási árat nézik.
Esetleg ráfizetéssel kérhetek jobbat?
Előre is köszönöm a segítséget!
Kenderice
2012.01.01, 12:34
Köteles vagyok elfogadni azt a telefont?
Nem.
Ha jól tudom akkor vagy ugyan olyan telefont kéne adniuk vagy ha olyat nem tudnak akkor jobbat?
Ugyanolyat, de jobbat nem. Vagy az árát kell visszaadniuk.
Vissza lehet igényelni a termék árát? (a termék mikori árát nézik ilyenkor?)Ha jól tudom a vásárlási árat nézik.
Ha javítani nem tudják és cserélni sem ugyanolyanra, akkor a számlán szereplő összeget kell visszafizetniük.
Esetleg ráfizetéssel kérhetek jobbat?
Ez csak megegyezés kérdése.
András555(2)
2012.01.01, 16:34
(Kenderice @ 2012.01.01, 12:34)

Vissza lehet igényelni a termék árát? (a termék mikori árát nézik ilyenkor?)Ha jól tudom a vásárlási árat nézik.
Ha javítani nem tudják és cserélni sem ugyanolyanra, akkor a számlán szereplő összeget kell visszafizetniük.
Ezt a dolgot hol találom leírva? (itt gondolok valami törvényre)
L_Matyi
2012.01.01, 18:48
(András555(2) @ 2012.01.01, 16:34)

Ezt a dolgot hol találom leírva? (itt gondolok valami törvényre)
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről(PTK @ )
306. § (1) Hibás teljesítés esetén a jogosult
a) elsősorban - választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget;
B) ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2) bekezdésben írt feltételekkel nem tud eleget tenni - választása szerint - megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
Undying
2012.01.21, 11:19
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. A sógorom vásárolt egy LG Optimus 3d készüléket a Média Markt áruházban Szolnokon. Miután hazajött, és már 4-5 napja nyomkurászta a telefont, ekkor vette észre, hogy a galériában egy csomó fénykép van, ami az üzletben készült, családok vannak vele lefényképezve, satöbbi. Namármost, ugye elvileg a telefont egy lezárt dobozból kellett volna megkapnia, amit ott bontanak fel előtte, kitöltik a garancia papírjait és csá. Ez így is volt, de az nem tűnt fel neki, hogy nem gyári szalaggal volt leragasztva a doboz, hanem úgymond maszek módon volt visszaragasztva. 130 ruppót pengetett ki a sogi a telefonért, ennyi pénzért már elvárható szerintem, hogy vadonatúj készüléket kapjon, ne egy olyat, amit előtte valaki már használt. Kérdésem, hogy milyen reklamációs lehetőségeink vannak ebben az esetben? Ugye a fényképeken megvan a dátum, óra perc, ezzel, és a számlával tudjuk bizonyítani, hogy a fényképek a telefon megvásárlása előtt kerültek a készülékbe. Légyszíves, segítsetek, mik a teendők ilyenkor?
Köszönettel: Undying
L_Matyi
2012.01.22, 08:58
(Undying @ 2012.01.21, 11:19)

Légyszíves, segítsetek, mik a teendők ilyenkor?
Vigye vissza a készüléket és hivatkozzon arra, hogy használtat adtak új helyett. Csodálkoznék, ha nem vennék vissza szó nélkül. Nem szeretem ezeket a nagy láncokat, de itt szoktak a legkevesebbet szemétkedni ilyenekkel. Ha mégis akadékoskodnak, mindenképpen írja be a vásárlók könyvébe amit ide is leírtál és kéren cserét (vagy ha pénzt akar akkor "elállok a szerződéstől" legyen benne).
Tisztelt FV!
Előre is bocsánat, ha egy nagyon hasonló eset már felmerült a múltban, de nem olvastam végig még az összes hozzászólást.
Mik a lehetőségeim abban az esetben, ha vettem egy telefont, amire még él a GYÁRI garancia. Új kora óta hordom vissza a szervízbe, már kb 8x volt ott a készülék. Minden esetben visszaadták olyan indokkal, hogy a "Hibát nem tapasztalták, rendeltetés szerűen működik"
Kértem már hosszú tesztet, vittem 6-7 videot a készülékről amikor épp a halálán van, de egyszerűen nem tudom elérni, hogy végre cseréljenek fődarabot, vagy akár az egész készüléket.
A telefon egyébként naponta többször lefagy, újraindul, elejti a hálózatot stb..
(Gyanus, hogy a hosszú teszt alatt annyi történt náluk, hogy napi 1x levették a polcról, és ránéztek..) Nekem 1-2 nap alatt biztosan produkálja a hibáit, nekik 1 hét alatt sem..
Ha ők nem tapasztalják a hibát, csak én ... tudok bármit is tenni?
Előre is köszönöm a választ!
Üdv.: Gyula
U.I.: A készülék egy Motorola Defy és a hivatalos Samsung-Motorola szervízbe vittem itt Bp-en.
L_Matyi
2012.01.31, 15:41
Nincs itt a FV. Csak lelkes amatőrök. :-)
Nem tudod egyszer úgy visszavinni, hogy éppen kifagyott állapotban van? Mert akkor rá lehetne írni a jegyzőkönyvre, hogy a hibát az átvételkor produkálta. Én ezt csináltam, és így már máshogy álltak hozzá. Ne a szervizbe vidd, hanem oda, ahol vetted, ők kötelesek ezzel foglalkozni.
(L_Matyi @ 2012.01.31, 15:41)

Nincs itt a FV. Csak lelkes amatőrök. :-)
Nem tudod egyszer úgy visszavinni, hogy éppen kifagyott állapotban van? Mert akkor rá lehetne írni a jegyzőkönyvre, hogy a hibát az átvételkor produkálta. Én ezt csináltam, és így már máshogy álltak hozzá. Ne a szervizbe vidd, hanem oda, ahol vetted, ők kötelesek ezzel foglalkozni.
Helo itt is!
Itt is azzal kezdtem, hogy a boltba vittem vissza, de mivel kértem direkt gyári garit is hozzá plusz pénzért, ezért azonnal továbblöktek a hivatalos szervízbe.
Az a gond a hibajelenségekkel, hogy 5-10 perc befagyás után általában magától újraindul. Nem érnék oda addig. Ezért készítettem a videokat róla, ami ezek szerint semmit nem használt. Meg ha eldobja a hálót, az úgy néz ki, mintha friss restart után lenne.
Már azon gondolkozok, hogy valahogy elrontom, hogy KO legyen, és úgy viszem eléjük (tudom, kicsit rizikós, de mégis kevésbé szemétség mint így eladni, hogy más szívjon vele meg a gyári semmit nem érő garanciával..)
L_Matyi
2012.01.31, 16:38
Vásárlók könyvébe írjál bele, hogy elállsz a szerződéstől, ha nem javítják. Ha ez se használ, akkor még van a békéltető testület. Az ingyenes és ott számíthat a videó.
(L_Matyi @ 2012.01.31, 16:38)

Vásárlók könyvébe írjál bele, hogy elállsz a szerződéstől, ha nem javítják. Ha ez se használ, akkor még van a békéltető testület. Az ingyenes és ott számíthat a videó.
Értem. Bár kétlem, hogy megijednek a könyvbe írástól. A békéltető testülettől meg szerintem azért nem fognak megijedni, mert szerintük szabályszerűen jártak el. Van papír róla, hogy minden alkalommal bevizsgálták, és nem találtak hibát. A videokon pedig sajna nem látszik a telefon IMEI száma, merthogy az mikro betűkkel van a battery alatt.. Így nem tudom, hogy ez bizonyítéknak mondható-e vagy sem.
Mindenesetre köszi a válaszokat, megpróbálom 1x bevinni meghalt állapotban a készüléket, írni a könyvbe, és megejteni a békéltető testületet. Ha ez sem jön be, marad az eladás, vagy elrontás. Csak az megint 90 nappal később lesz, mire mégkevesebbet fog érni a teló, mert ennyi a testület lefolyása..
Üdv!
Mozigépész
2012.01.31, 18:36
Gyors kérdés, milyen programokat futtatsz a telefonon, ami nem gyári?
(Mozigépész @ 2012.01.31, 18:36)

Gyors kérdés, milyen programokat futtatsz a telefonon, ami nem gyári?
Erre gondoltam én is 3. vagy 4. szervizelés után, így kipróbáltam, hogy a névjegyeimen kívül semmit nem tettem a telefonra, de így is produkálta a hibákat.
Mondta a szervíz, hogy "biztos a memória kártya a bőnös, mert Class 4-es, és a teleon ezt nem szereti.." Saját költségből vettem egy Class 2-eset. Természetesen nem segített. Ezután jött, hogy a "SIM kártya lehet a bűnös" .. Kicseréltettem azt is, nem olcsón, de attól sem szűntek meg a gondok.
Kérdésedre válaszolva, hogy milyen progik futnak.
App killer
Elemlámpa
iGo
Maildroid
SMSPro
vízmérték

iránytű
poker
Viber
Skype
WhatsApp
Good for Mobile
Battery Widget
BKV menetrend
Angry Birds
Password keeper
Vatera
SYSLog amit még nem tudok használni
Kb ennyi.. de mindezek előtt is baj volt vele
2011 február 17én vásároltam egy LG GT 540 Optimus tipusú készüléket Sátoraljaújhelyben!2011 novemberében beadtam a miskolci szervízbe, hibaüzeneteket küldött, nem olvasta a mem.kártyát.Visszakaptam, cseréltek kártyaolvasót, meg szoftvert frissítettek!Használatbavétel után megint jeletkezett a probléma!Ekkor már le is fagyott, egyáltalán nem tudtam használni!!!Megint vittem Miskolcra, leadtam, megint softvert frissítettek, és visszajött a készülék!Ezután újból használtam, és újból előjött az első probléma.sms-ként kaptam üzenetet, hogy nem olvasható a mem.kártya.Megint utaztam a szervizbe, és leadtam!!!Visszakaptam, de mikor vettem volna át, törött volt az akkumulátorom!!!Jeleztem a hölgynek, aki rögtön látta is a dolgot, ismét visszaküldte a szervízbe, ahol kaptam új akkumulátort, és visszajött a telefon!!!
Később megint jött a probléma...szokásos, időnként kaptam jelzést, hogy a mem.kártya nem olvasható, ilyenkor általam be nem állított csengőhangok és egyéb jelzések szólaltak meg bejövő híváskor, üzenet beérkezésekor, majd magától visszaállt a dolog!Megint szervízbe vittem, felküldték Budapestre, ahol gépi és manuális teszteket futtattak rajta, és a szervízpapíron ez állt:a készülék tesztkörülmények között hibátlanul működik!
Ráadásul most a mem,kártyám is bekérték, amitől nem szívesen válok meg, mert vannak rajta nem publikus dolgok is a munkámból adódóan!!! (tűzoltóság

)
Kérdéseim a következők?
Kérhetek e csereutalványt, ha igen mire hivatkozhatok, mert nem akarok többet foglalkozni sem a tipussal, sem a márkával!!!??????
Könnyen kiszámolható, hogy Sátoraljaújhely-Miskolc útvonal alaphangon 160 km, a mai üzemanyagárak mellett ez alkalmanként több mint 5000 Huf- (nem számolva a parkolási díjakat)
Az utazás nem kevés időmet veszi igénybe!!!Csak ezért felutazni, és hazajönni!!!
Munkahelyem nem irodai körülmények között folyik (tűzoltóság-előfordul, hogy -15 fokban órákat töltök a szabadban)... ezek nem tesztkörülmények!!!
Nem utolsósorban az is könnyen kiszámolható, hogy 2011 november eleje, és 2012 február eleje között 1/4 év eltelt, és ez idő alatt kb max 1 hetet használhattam a telefonom!!!
Mindenféleképp másik készüléket szeretnék, nem akarok tovább ezzel a készülékkel foglalkozni, kihez fordulhatok, kérem segítségüket!!!
L_Matyi
2012.02.08, 13:03
(simano @ 2012.02.07, 21:35)

Kérhetek e csereutalványt, ha igen mire hivatkozhatok, mert nem akarok többet foglalkozni sem a tipussal, sem a márkával!!!??????
Nem. Csereutalványt a jog nem ismer. Vagy javítanak, vagy cserélnek, vagy pénz vissza. Persze ha közösen másban állapodtok meg akkor lehet.
(simano @ 2012.02.07, 21:35)

Könnyen kiszámolható, hogy Sátoraljaújhely-Miskolc útvonal alaphangon 160 km, a mai üzemanyagárak mellett ez alkalmanként több mint 5000 Huf- (nem számolva a parkolási díjakat)
Neked oda kell visszavinni a készüléket, ahol vetted. Nem vagy köteles a szervizben leadni.
(simano @ 2012.02.07, 21:35)

Nem utolsósorban az is könnyen kiszámolható, hogy 2011 november eleje, és 2012 február eleje között 1/4 év eltelt, és ez idő alatt kb max 1 hetet használhattam a telefonom!!!
Ez indok arra, hogy visszakérd a pénzed, de a BOLTTÓL, nem a szerviztől. (PTK hibás teljesítés.)
huntiti
2012.02.20, 18:56
Értem én
Mozigépész
2012.02.21, 14:44
Nos ha jó helyre írtál volna tudnád a választ. Most a helyes topikba vagy, csak olvasd el a feletted lévő hozzászólást!
Hello
nekem olyan problémám van hogy az egyik szolgáltatónál vettem egy mobilt kb. fél éve.Most olyan hibája van hogy nem lehet feltölteni az aksit.Bevittem az üzletbe ahol szerviz is van megvizsgálták és azt mondták ,hogy nem rendeltetésszerű használat miatt sérült.Azt mutatták hogy az érintkezők forrasztása elvált a nyák laptól.
Azlenne a kérdésem hogy az ilyenfajta meghibásodás tényleg nemrendeltetésszerű használatból adódik?
Mert a telefon kölseje nem sérült, nem használtam poháralátétnek, nem fürdettem meg de még csak falhoz se vágtam.A töltő használata pedig szerintem rendeltetésszerű.
Mozigépész
2012.04.03, 15:51
Senki nem telefonszerelő itt. Kérhetsz szakvéleményt máshonnan is, de azt fizetned kell.
Nekik is azt kellene adni, amibe leírják mit takar a nemrendeltésszerű használat.
És azzal mehetek panaszkodni, hogy ismerősömnek ugyaneza fajta készüléke ugyanilyen hibával 3 szervizben töltött hét után azzal a válasszal jött vissza hogy nincs hozzá már alkatrész, mivel nem gyártják és kompletten kicserélték neki a telefont?
Vagy érhetek el vele valamit?
Sziasztok!
Vettem egy galaxy note-ot a partnerogsm-nél, 2 év samsung garanciával 27%os áfával (tehát újat.. elvileg). Viszont sajnos már itthon(közben dobozban volt) észrevettem, hogy a bal felső sarkán leejtésnyom van. horzsolás és karc. Meg azt is észrevettem hogy két átvágott lezárómatricán van rajta egy érintetlen(ezt kicsit megkapirgáltam hogy lássam mi van alatta és tényleg...

) Lefotóztam:
https://plus.google.com/photos/103360658798...473137/albums/..
Ti mit csinálnátok? Vigyem vissza holnap? Szóljak hogy van egy kis hibája a készüléknek és adjanak újat? Azt meg már sokkal alaposabban megnézem majd? (3nap cseregarancia) Lehet hogy a gyárban esett le vagy valaki visszavitte és újként adják el? Mit kell ilyenkor mondani? És az normális hogy úgy van lezárva a doboz, hogy van két átszakított matrica és azon egy ép matrica?
L_Matyi
2012.04.04, 08:22
Mindenképp vigyed vissza, és ha nem hajlandóak cserélni, akkor panaszkönyvben legyen nyoma a dolognak.
(L_Matyi @ 2012.04.04, 09:22)

Mindenképp vigyed vissza, és ha nem hajlandóak cserélni, akkor panaszkönyvben legyen nyoma a dolognak.
Tudsz valami ötletet hogy mit mondjak? Szeretném ha adnának egy tényleg teljesen új készüléket. Eredetileg csak egy leragasztó matrica lehet rajta?
L_Matyi
2012.04.04, 12:56
Amit itt leírtál ide azt mondd el nekik, azaz, hogy szerinted nem új a készülék.
Köszi! De ha mondjuk nem gondolnék arra, hogy ilyet csinálhatnak, akkor az is lehet hogy a gyárban esett le?

de akkor meg mondhatom hogy gyári hibás. Pedig én meg is néztem a telefont de nem gondoltam hogy karcok is lehetnek rajta, így inkább csak a kijelzőt néztem.
Amúgy az a fólia ami rajta volt az is elég ferdén volt rajta és még 1-2 karc is volt rajta(a kijelzőt védő fólia) Csak most néztem kicsomagolós videót és ott nincs is ferdén... Az lenne a jó ha valaki eljönne velem :| ha ezeket elmondom és mondom hogy kérek helyette egy újat akkor adni fognak?
L_Matyi
2012.04.04, 14:02
Nem ismerem a boltot. Nem tudom. Próbáljad meg, ha elutasítanak, akkor sincs semmi se veszve. Azért mondtam, hogy akkor írjál be a panaszkönyvbe, mondjad, hogy cserét kérsz, mert ez elfogadhatatlan számodra. Tovább nem érdemes gondolkodni, ki kell próbálni mit mondanak.
gyere akkár most is
átveszem cserére
Part Nero GSM üzenete (4:01):
és kicserélni a samsung
Turcsány Tormás üzenete (4:01):
hogy?
Part Nero GSM üzenete (4:02):
beküldöm nekik és cserélik
itt azzonal nem tudom már cserélni mivel kikerült innen
Turcsány Tormás üzenete (4:02):
de még 3 napon belül van
Part Nero GSM üzenete (4:02):
igen
tudom
Turcsány Tormás üzenete (4:03):
és pl a dobozt is furcsának találom, ez ott nem tűnt fel, de 3 db leragasztó matrica van rajta ebből a legfelső még most sincs szétvágva de az alatta levő 2 igen. szóval mielőtt megvettem már 2x ki volt bontva :O
samsungot felhívtam és azt mondták hogy ez nem normális és 1 lezáró matrica van rajtuk
Turcsány Tormás üzenete (4:04):
kicsomagolós videón is csak 1 db volt
Turcsány Tormás üzenete (4:07):
szerintem más is visszavihette a kijelző hibája miatt vagy ilyesmi.. szóval nem is volt új
Turcsány Tormás üzenete (4:12):
a kijelzővel meg van olyan amikor nagyon sávosodik meg ilyen fura darabos. pár alap háttérnél nagyon látszik illetve nagyon sötét egyszínű képnél vannak rajta kis sötétebb foltok :o
Erre most nem ír vissza.. Nem kell egyből kicserélnijük? A Samsung gondolom hibásnak fogja látni mert a sávosodás is hiba, van akinek nincs ugyanennél a telefonnál.
L_Matyi
2012.04.06, 12:03
Be kell menni, odaadni és kicserélik. Ha nincs nekik készleten, akkor később cserélik. Csetelni róla és emailezni nem jó, mert kicsúszol a 3 munka napból és nem számít.
Mozigépész
2012.04.07, 03:09
Ha azt mondjuk vidd vissza, miért nem teszed? Mire vársz? El mennek hozzád kicserélni?
Bocsi, visszavittem még aznap.. elküldték a samsungnak cserére. 3 napjuk van szerintem újat adni. Azt már meg fogom nézni, hogy ne használt és hibás készülék legyen és nagyon remélem hogy újat adnak mert ilyet nem csinálhatnak..
Ezt írtam a samsungnak:
Kedden vettem egy Galaxy Note telefont egy kisebb bolttól (Part Nero GSM). Ott kipróbálhattam és bár feltűnt hogy a kijelzőfólia ferdén volt rajta és karcos volt(csak a fólia) de azt hittem hogy ez normális lehet. Pár percig nézegettem kipróbáltam, ott jónak tűnt. Hazavittem a dobozában és itthon észrevettem, hogy már le volt ejtve a telefon(egyik sarka kopott) és hogy 3 lezáró matrica van a dobozon amiből az alsó kettőt átvágták már.. (Képek: www.tinyurl.com/sgnotebad )
Ezután még megnéztem hogy nincs -e más hibája, mert biztosra szerettem volna menni hogy visszacseréljék és adjanak egy hibátlan és tényleg új készüléket.. ennyi pénzért.. (samsung garanciával vettem és rendes áfás számlával).
Ezeket találtam még:
- sávosodik a kijelző, legjobban a fű élő háttérnél tűnik fel (más Note-os ismerőseimnek nem ilyen)
- nagyon sötét egyszínű képnél látszódnak a kijelzőn minimum fényerőnél, sötétben sötétebb kicsi foltok. (pl majdnem fekete sötétbarnánál, sötétzöldnél)
- az érintőceruzát rá kell nyomni, ha csak finoman akarok rajzolni vagy szinezni vele akkor alig érzékeli
Visszavittem a telefont a boltba, itthon hagytam a samsung garanciapapírt véletlenül, de bevették és azt mondták, hogy majd csinálnak hozzá újat(???) és hogy nem kell másnap elhoznom. Azt mondták hogy elküldik nektek(Samsung) cserére.
Az a kérdésem, hogy ez így normális? És hogy mire számítsak? Szeretném ha ennyi pénzért nem egy hibás, kopott készüléket akarnának rámsózni...
http://www.youtube.com/watch?list=LLNRGGft...Brgb6U7yI#t=188 <- neki is ugyanez a baja volt csak 2 lezáró matricával, enyémen 3!! volt

a bolt azzal magyarázta hogy a nagykerek ki szokták bontani ellenőrizni, de a samsung szerint ez nem normális. Meg amikor visszavittem remegett a fickó hangja meg a keze is oO
Köszi szépen a segítségeteket! Remélem hogy újat kapok. A sávosodásért már ki kell hogy cseréljék... Majd megírom mi volt
Mozigépész
2012.04.07, 22:37
Jogszabály szerint 3 munkanapon belül ki
KELL cserélni, utólag kifogásolhatják, hogy a készülék a te hibádból ment tönkre. (persze a boltnak, hisz vele állsz jogviszonyba, nem a szervizzel, nem a nagykerrel)
Ha nincs raktáron a készülék, cserénél a 15 nap a határidő.
ITT egy bírósági eset, ami hasonlít az esetedre. Okosodj!
(Mozigépész @ 2012.04.07, 23:37)

Jogszabály szerint 3 munkanapon belül ki
KELL cserélni, utólag kifogásolhatják, hogy a készülék a te hibádból ment tönkre. (persze a boltnak, hisz vele állsz jogviszonyba, nem a szervizzel, nem a nagykerrel)
Ha nincs raktáron a készülék, cserénél a 15 nap a határidő.
ITT egy bírósági eset, ami hasonlít az esetedre. Okosodj!
Azta:OOOO 1000000000 köszönet, akkor kedden megyek is követelőzni, ezt megmutatom nekik vagy feljelentem őket ha nem adnak újat..... basszus miért nem tudtam ezt remélem hétfőig nem vizsgálják be a telefont... bár úgyis hibás szóval... de akkor kedden biztos bemegyek.. csak jó lenne ha valaki aki ért hozzá bejönne velem. Az a baj hogy nem vagyok nagydarab és bár kitartó vagyok és bátor meg ilyenek de nem vágok minden egyed törvényt se :// tényleg köszönöm! Szerintetek bejelentsem előre, hogy megyek? És köszönöm, elkezdtem olvasni, tényleg így van ahogy mondod.. ez miért nem tudtam..:SS
Mondhatom nekik azt szerintetek hogy beperelem őket ezért mert nem cserélték azonnal és mert használt készüléket adtak el újként, ha nem adják vissza azonnal a pénzem? Általában csak 1 ember van a boltban. Ha mondjuk apámmal bemegyek(ő nagyon durván tud üvölteni csapkodni stb xD csak sajna nem ért hozzá de elmagyarázom neki sztem:) ) akkor tuti visszakapom a pénzt nem? aztán a panaszkönyvükben is nyoma lesz ennek az egésznek... óra percre tudom mikor voltam a boltban visszavinni a telefont szóval mindent leírok és azt is hogy szerintem félretájékoztattak. a panaszkönyvet se láttam tollal kifüggesztve a falon jól látható helyen úgyhogy mindent beírok.

szerintem kicsit meg fognak ijedni és inkább visszaadják a pénzt egyből
Mozigépész
2012.04.08, 05:06
Bocs de hétfő ünnep, senki sem fog bevizsgálni!
Tudom de már csütörtökön vissza vittem. De szerintem se fogják és ha igen akkor is hibásnak tartják majd. Ahogy most elképzeltem az jó amúgy? Hogy mindent beírok a panaszkönyvbe
Mozigépész
2012.04.09, 18:28
Jó, arra 30 nap van, hogy válaszoljanak.
Optimus
2012.04.24, 14:27
2012 03.29. 20:42perckor vettem egy NOKIA C5-03 készüléket,mikor hazaértem és kivettem a dobozából akkor vettem észre,hogy a készülék burkolatának jobb felső sarka sérült. Mivel az üzlet 21-kor bezárt csak másnap délután vittem vissza megreklamálni. A készüléket mikor megnézte az eladó közölte,hogy én ejtettem le én mondtam neki gondolja akkor visszahoznám és különben is nem horzsolt sérülés látható hanem elszíneződés. Ami gyártás vagy csomagolás közben keletkezett! Ezek után se cserélte ki a készüléket hanem elküldte bevizsgálásra. A telefonról még mindég nincs hír.
Szeretném megtudni ilyenkor mi a lehetőségem és mire vonatkozik a 72 órás csere?
Még annyit pontosítanék ,hogy a termék bal felső oldalán található a hiba amit szemből nem lehetett észre venni. Előre is köszönöm a segítséget.
Mozigépész
2012.04.25, 17:44
A csere arra szól, ha rossz a termék. Ebben az esetben figyelmetlen voltál. Ha nem ad igazat a bevizsgálás, vitathatod, mehetsz bíróságra, maximum a bíróság is árleszállítást állapít meg neked, többet nem.
shuurei
2012.05.02, 13:55
Sziasztok, a segítségeteket szeretném kérni.
Tavaly augusztusban vásároltam egy Nokia N8-as típusú mobilt a Telenortól. 2 hónap alatt harmadik alkalommal vitteem vissza, mert csak nem jó. Az első és második szervizelésnél ugyanazt a problémát produkálta, el sem hoztuk az üzletből egyből visszaküldtem, így a második alkalommal panelt cseréltek benne. (Nem volt térerő, nem tudtak hívni, ugyanakkor nem tudtam én sem telefonálni - használhatatlan volt.)
Most a harmadik alkalomnál magától kikapcsolt, illetve felforrósodott a készülék 5 perc használat után. (nem telefonáltam!!)
Ezek után vissza vittem és az eladó elég bunkó módon viselkedett mikor megkérem, hogy cseréljék ki a készüléket.
Azt válaszolta, hogy elküldik a szervizbe és hogy beleírhatja a telefon cseréjének igényét.
Ezek után két hete semmit nem hallottam a telefonról, hanem hétfőn írtak üzenetet, hogy a készülék még nem készült el.
Az volna a kérdésem, hogy mit lehet ez esetben tenni, hogy kicseréljék a készüléket? Milyen törvényi lehetőségre tudunk hivatkozni? Vagy milyen más lehetőségem van?
A válaszokat előre is köszönöm.
Mozigépész
2012.05.03, 18:12
Nos, pl. olvasni ezt a topikot, itt pont a telefonokról szól minden.
Itt megtalálhatod azt, hogy bármennyit javíthatnak, csere nem kötelező, de természetesen kérheted. Két hét még nem ok semmire, 15 napra kell törekedni javításnál.
Bíróság állásfoglalása szerint, 30 nap nál hosszabb javítás, vagy (illetve) 3 ugyan azzal a hibával elküldött készülék (javítás nem oldotta meg a hibát) már jelentős kellemetlenség, így lehet a cserét kérni vagy a pénzt vissza.
Te esetedben még nem lehet ezekre hivatkozni. Várd meg a javítást.