Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
3 napos visszavasarlas
Fogyasztóvédelem Fórum > Fogyasztóvédelem.com > Általános Fogyasztóvédelmi Fórum
1, 2, 3
nightmare
Udv,

A koztudatban ellegge el van terjedve egy olyan dolog, hogy ha valamit vasarolunk, es nem tetszik, teves vasarlas, -de ugyanakkor kifogastalanul mukodo aru- , akkor 3 napig visszavihetjuk, es visszafizetik a penzunket, minden szo nelkul. Azt szeretnem kerdezni, hogy letezik-e ilyen torveny illetve valamifele szabalyozas.

elore is koszonom a valaszt,

n
Joooe
Létezett, de már nem. Most valahogy így néz ki: 3 munkanapon belül lehetőséged van cserét vagy ha nem lehetséges, visszavásárlást kérni, de csak ha meghibásodott, és csak ha jótállás van rá. Ez mindössze annyi előnyt jelent a jótállás későbbi, 3 napon túli részével szemben, hogy nem vagy köteles megvárni a javítást.
talamasca
Én csak arra szeretnék választ kapni, hogy a javító cég VALÓBAN annyi ideig húzhatja, halaszthatja a javítást, ameddig akarja?

Fontos lenne, hogy a vásárló konkrétan is védve legyen, mert az olyan rendelet, vagy jogszabály ami csak 15 napos "törekvést" ír elő az NEM jogszabály. Szerintem.

Elképzeltem, hogy számomra egy jogszabály azt írja elő, hogy törekedjek az adómat befizetni. Vajon befizetném????
FVF
15 nap a határidő. Ez tény. A törekvés azt jelenti, hogy túlcsúszhat, de van a jogszabályban egy olyan pont is, hogy a fogyasztónak okozott kellemetlenség nélkül kell elvégezni a javítást, s hogy a forgalmazó köteles maximálisan együttműködni.

Magyarán ha letelik a 15 nap, akkor normális esetben már szabályt sért a forgalmazó.
tcredit
Azt szeretném megkérdezni,hogy napszemüveg vásárlásakor,ha egy elég drága és márkás szemüveget veszek,amiről az eladók azt mondják,UV-szűrős nem kell-e valamiféle papírt kapnom ennek hitelességéről?Ha nam kaptam semmit csak blokkot,és még sem UV-szűrős ,mit tudok tenni?Köszönöm.
FVF
Ha nem kaptál blokkot, akkor semmit.
Shia-ko
nam kaptam semmit csak blokkot
pubi
Azután érdeklődön,hogy ez a 3 napos dolog munkanapra vonatkozik, vagy sem?!Ha ünnepnap miatt voltak zárva,és nem tudtam, előbb visszavinni a minőséginek nem mondható árut,akkor jogos a kérelmem?
Shia-ko
Munkanap
TomAce
(FVF @ 2005 Mar 30, 01:22 PM)
15 nap a határidő. Ez tény. A törekvés azt jelenti, hogy túlcsúszhat, de van a jogszabályban egy olyan pont is, hogy a fogyasztónak okozott kellemetlenség nélkül kell elvégezni a javítást, s hogy a forgalmazó köteles maximálisan együttműködni.

Magyarán ha letelik a 15 nap, akkor normális esetben már szabályt sért a forgalmazó.

15 nap, vagy 15 munkanap?
Joooe
naptári nap
TApSI
Üdv. -sürgős-

Lenne egy kérdésem ha valaki tudna segíteni.

Vettem a Vodafontól egy Nokia 6230i-telefont 50.000.-Ft-ért (akcióban), 1 nap után elromlott a rezgő motorja. Azt mondták vigyem vissza (holnap reggel) dobozzal számlával minden tartozékkal együtt és kicserélik. Ez oké, csak azt mondta a kishölgy, hogy a gyártó tudja kicserélni és ez bizony min. 2 hét mad.gif ! mire lesz telefonom.Köszi...

Pedig ott van nekik halomba a polc alatt a többi.

valami cseretelefont adnak (mint a garanciás javításnál), de nyilván valami olyan kellene amit tudok használni véglegesen.

Követlehetek-e azonnali cserét, ha van náluk olyan készülék?
Ja, a 3 napon belül vagyok!

előre is köszi
flowerpuff
Sziasztok!
A következő a kérdésem:
3 napja vettem az egyik áruházlánc boltjában egy mp3 lejátszót,de ma kiderült,hogy ajándékba már vettek nekem egyet,Visszavittük,és megkértük,hogy levásárolhatnánk-e az árát."Kedvesen" elküldtek...
Azt tudom,hogy az ár visszafizetését nem kérhetem,de a levásárlását sem?
Joooe
Levásárlás jogilag nem létezik, ez gyakorlatilag az, hogy visszakaptad a vételárat és vásárolsz rajta, de elvileg ha visszadja a vételárat nem kényszeríthet, hogy vásárolj rajta.

Itt semmilyen jogszabály nem kötelezi a boltot hogy visszavegye, és főleg egy multinál ez nem is várható el szerintem...

Prbáld meg eladni ha nem kell vagy ajándékozd tovább smile.gif
flowerpuff
sad.gif
Azért köszönöm a gyors válaszod!:)
crow
3 napos cseregarancia?
Vettem egy szúnyogcsalogató/ölő lámpát. Működik, mármint világít, de ezen kívűl nem pusztítja a szúnyogokat (10 óra alatt egyet sem, pedig lett volna mit). Kérhetem-e a áru árának visszaadását v. levásárlását?
üdv crow@uze.net
Pjotr
Kell róla egy szakvélemény, hogy nem alkalmas arra amire vetted, ha szerzel egy ilyet, akkor igen.
Tamás
Ma vettem egy Fujitsu -siemens C19-3 monitort sulinet keretében. A kijelzőn 1 db pixelhiba van .Felhívtam a boltot kértem a monitor cseréjét .A jótállási jegyen kettő db. gyári sorozat szám van az egyik nyomtatott a másik a kézzel, irt. A kézzel irt, van a monitorom hátulján. Három napon belül kicserélik vajon?
ityam
(Tamás @ 2005 Sep 3, 04:26 PM)
Ma vettem egy Fujitsu -siemens C19-3 monitort sulinet keretében. A kijelzőn 1 db pixelhiba van .Felhívtam a boltot kértem a monitor cseréjét .A jótállási jegyen kettő db. gyári sorozat szám van  az egyik nyomtatott a másik a kézzel, irt. A kézzel irt, van a monitorom hátulján. Három napon belül kicserélik vajon?

az a lenyeg hogy rajta van a gyariszam a jotalasi jegyen szal azzal biztos nincsen problema. az mar egy masik kerdes hogy elismerik e hibasnak a monitort. minden monitorgyartonak megvannak a sajat szabalyrendszere. ha jol tudom az osszes monitorgyarto MEGENGED a TFT monitoron pixelhibat. attol fuggoen hogy hol helyezkedik el az. valamelyik gyarto a kpernyo kozepen nem enged meg egyet sem de a szelen megengedi hogy legyen 1 vagy 2. szal meg van hatarozva hogy honnan szamit hibasnak.(valamelyik viszont a kozepen is enged meg)
Hogy oszinte legyek nem tudom hogy az FSC erre a monitorara milyen szabalyok vonatkoznak es most nincs hangulatom megnezni .hirtelen azt sem tudom hogy hol kell. de neked javaslom hogy keresd meg. lehetseges hogy mar a leirasaban is benne van de aztan lehet hogy csak neten van fent. nem tudom.

UI: TFT monitort vasarlas elott ajanlott megnezni(mondjuk nem csak TFTt) mert a pixelhibat sajna csak igy lehet ellenorizni. Bar ha jol tudom(nem biztos!) nem kotelezheto a boltos hogy kibontsa neked az origi dobozt, igy csak meg kell kerdezni hogy lenne e ra lehetoseg ha KOMOLYAN erdekel a monitor.
kepi
(Joooe @ 2005 Feb 5, 07:42 PM)
Létezett, de már nem. Most valahogy így néz ki: 3 munkanapon belül lehetőséged van cserét vagy ha nem lehetséges, visszavásárlást kérni, de csak ha meghibásodott, és csak ha jótállás van rá. Ez mindössze annyi előnyt jelent a jótállás későbbi, 3 napon túli részével szemben, hogy nem vagy köteles megvárni a javítást.

Az elöző kérdésemhez annyit ha lehet kérném a gyors választ mert hétfön lejár a 3 nap.Köszönöm elöre is!!
kepi
(kepi @ 2005 Sep 4, 02:46 AM)
(Joooe @ 2005 Feb 5, 07:42 PM)
Létezett, de már nem. Most valahogy így néz ki: 3 munkanapon belül lehetőséged van cserét vagy ha nem lehetséges, visszavásárlást kérni, de csak ha meghibásodott, és csak ha jótállás van rá. Ez mindössze annyi előnyt jelent a jótállás későbbi, 3 napon túli részével szemben, hogy nem vagy köteles megvárni a javítást.

Az elöző kérdésemhez annyit ha lehet kérném a gyors választ mert hétfön lejár a 3 nap.Köszönöm elöre is!!

Vettem használtan 1 mobiltelefont 3napos garancia arra is él ha +hibásodott?
Joooe
Csak ha vállalták, egyébként nem kötelező.
Használt cuccra egy év szavatosság van kötelezően, ennél kedvezőbbet is lehet persze vállani.
fezsu
Sziasztok!

Vettem egy porszívót egy házhoz jövő bemutatón. Elég drága (400 ezer Ft), ezért részletre. 5000 Ft foglalót adtam, a szerződésben csak a szem.ig.számomat és a nevemet töltöttük. A szerződési papíron az volt csak rtajta, hogy a hónap végéig kifizetem az előleget (80 ezer Ft), és hogy 20 hónapon át 13000 Ft-ot fizetek. Még aznap este visszahívtam az ügynököt, hogy mégsem venném meg a gépet, átgondolta a család és nem tudnám fizetni. Ja azt még el kell mondanom, hogy egy bemutató darabot vásároltam, ami azért volt olcsóbb az eredeti áránál, mert ki volt egyszer állítva (használva nem volt, csak ki volt bontva). Az ügynök arra hivatkozva, hogy ki lett csomagolva nem veszi vissza az árut. Azt mondta, hogy ennek esetleg az a megoldása, hogy A budapesti telephelyről kiküldenek valakit aki felérétékeli a gépet, és ki kell fizetnem a kiszállási díjat, meg a különbözetet amit megállapít. Hozzáteszem hogy a gépet az ügynök kipróbálta, hogy működik, én azóta nem használtam, visszacsomagoltam. A hitelügyintézés még nem lett elindítva, mert még nem fizettem ki az előleget. Olyat már mesélt, hogy volt olyan esete, mikor valaki nem tudta fizetni a részletet és elvitték tőle gépet (5 hónap után, mert ennyi a várakozási idő).
Az a kérdésem, hogy hogyha nem fizetem ki sem az előleget, sem pedig a részleteket, akkor kötelesek elvinni a gépet? És engem kötelezhetnek-e az ár kifizetésére. Egyébként az ügynök azt mondta, hogy addig nem tudja a hitelt elintázni amíg nem fizettem ki az előleget.
Az már nem is lenne gond hogy az 5000 Ft-ot nem kapom vissza, mert tudom, hogy az foglaló.

Kérem válaszoljon sűrgősen, mert még benne vagyok a 3 napban. Ez az eset 2 napja történt.

Aki tud kérem írjon a következő e-mail címre: fezsu11@freemail.hu crybaby.gif
Joooe
A házaló kereskedés távollévők között kötött szerződésnek számít.
Ez alapján 8 napon belül INDOKLÁS NÉLKÜL EL LEHET ÁLLNI A SZERZŐDÉSTŐL.
A rendeltetésszerű használat okozta értékvesztést nem kell megtéríteni, tehát a vételár jár vissza, vagyis az eddig kifizetett összeg.

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről
Pjotr
Joooe-nak igaza van!
8 napon belül elállhatsz!
Mindenképpen küldj egy ajánlott levelet nekik amiben ezt leírod, ekkor nem tagadhatják le később!

Ez a porszívó ügynökösdi egyébként úgy megy, hogy fognak egy ilyen csodaporszívót ami ér úgy 30.000Ft-ot, ha kereskedni akarsz vele, akkor venned kell egyet bemutatódarabnak, ahhoz, hogy ez megérje neked, legalább három másikat el kell adnod, vagy be kell szervezned egypár embert...
Az egész semmi másról nem szól, mint, hogy hiszékeny embereket hatalmas haszonnal kecsegtetve bepalizzanak...
A vevő oldalról is a hiszékeny 'kábítható' embereket keresnek, hiszen normális ember nem vesz sokszázezerért porszívót, amikor a boltokban 40.000-ért már a legjobbakat meg lehet venni, aki meg fél milláért porszívót vesz az meg nem normális, ha lenne fél millám porszívóra, akkor inkább hívnék ebből a pénzből takarítónőt három éven keresztül...

Na mindegy, a lényeg az, hogy minél előbb küldj egy ajánlott levelet, amiben leírod, hogy meggondoltad magad és elállsz a szerződéstől a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről 4. § alapján.

Még egy dolog olvasd át a géphez adott papírokat (már ha adtak) ha abban nem tájékoztattak az elállási jogodról, akkor a 8 nap attól kezdődik amikor erről a tájékoztatást megadták neked.
fezsu
Sziasztok, ismét én vagyok a "porszívó - problémával"!

Az lenne még a kérdésem, hogy mit tegyek ha csak úgy veszik vissza tőlem a készüléket, ha eljönnek érte felmérni a gép állapotát, és kiküldenek nekem valami írtó nagy összeget, miközben és nem is használtam (mert ugye nem tudom bebizonyítani hogy nem használtam). Be vihetem a kirendeltságükre, hogy vegyék át tőlem?

Erre az e-mail címre küldjetek választ: fezsu11@fremail.hu
Sűrgős lenne a válasz. Köszönöm

Ui.: Joooe köszi az előbbi gyors választ. crybaby.gif
Ariadne
Semmiképp ne fizesd ki, sőt megelőzésképp nem is kell, hogy beengedd a vizsgálós embert... És csak akkor hagyd, hogy elvigyék, ha már visszafizették a pénzedet, persze legcélszerűbb ezt egyszerre intézni. Szerintem próbáld meg bevinni a kirendeltségre, és verd az asztalt, hogy most azonnal fizessenek...

Az ajánlott leveles dolgot pedig minél hamarabb ejtsd meg! Ezt semmiképp ne mulaszd el, mert ha nem álltál el a szerződéstől, nekik sem kell visszaadniuk a pénzt, és csak úgy tudod bizonyítani, ha megvan a levél másolata, amit elküldtél és a feladóvevény róla!

Ha pedig nagyon akadékoskodnak, közölheted velük, hogy nekik kell akkreditált vizsgálónál bevizsgáltatni súlyos pénzekért, ha szerintük nem rendeltetésszerűen használtad és ezért pénzt akarnak kérni... Addig pedig ne fizess nekik többet egy fillért se!
fezsu
Köszi Ariadne hogy ilyen gyorsan válaszoltál!

Még az a jó hogy az előleget sem fizettem be, csak 5000 Ft foglalót adtam. Azt meg bánja a fene mostmár, csak kerüljön el tőlem a gép. Ha beviszem a kirendeltésgre, kötelesek átvenni tőlem és megszüntetni a szerződést? Ja meg nincs is teljesen kitöltve a szerződés, vagyis még nem is vettem meg úgymond, csak foglalót adtam.
Pjotr
Akár bevuszed akár nem az ajánlott levél menjen el!
Ha foglalót adtál, és ez így van benne a szerződésben, akkor ez egy érdekes kérdés, mert akkor ha felbontod a szerződést akkor elbuktad, viszont a távollévők közötti jogszabály szerint meg a teljes vételárat vissza kell adniuk...
De szerintem verd az asztalt, vidd be innen a kinyomtatott jogszabályt.
Ariadne
Így van, ha foglaló, és ez benne van a szerződésben így, akkor buktad a pénzt... Ha viszont nincs benne, akkor a vételár első részlete, és visszajár.
fezsu
Sziasztok!

Felhívtam őket de csak annyit mondtak, hogy majd visszahívnak. A levelet feladtam ajánlva, sőt még a levélről fénymásolatot is csináltam. Most várok. Holnapra megkapják a levelet.
Most azon idegeskedem, hogy kijönnek felmérni a készüléket és kiállítanak nekem egy jó nagy összegű csekket a kiszállásról és a felmérésről. Mivel biztonyítsam azt, hogy én nem használtam, ha mondjuk egy vagy két hét múlva jönnek ki.
Ha azt mondják hogy nem veszik vissza és fizessem ki, megcsinálhatom azt, hogy nem fizetek semmit? Azt mondta az ügynök hogy volt már ilyen náluk, akkor kimentek az illetőhöz és elvitték tőle a gépet. De mondta hogy adnak 5 hónap haladékot, én meg azt nem akarom kivárni, mert rámverik hogy használtam.

A legszivesebben fognám a gépet és bevinném nekik a kirendeltségre. De most hogy a Pesti központot felhívtam, várnom kell.
Ariadne
Olyan nincs, hogy csak úgy jönnek, és elviszik! Csak azt vagy köteles beengedni, aki rendőrrel jön... cool.gif

Azt pedig már Joooe is írta, hogy ha rendeltetésszerűen (vagyis normálisan) használtad, visszajár az egész összeg. A használat miatt csak akkor kérhetnek pénzt, ha 1. nem rendeltetésszerű volt a használat (vagyis mondjuk szögeket porszívóztál vele napi 26 órában) és 2. ŐK bebizonyítják, hogy te ezzel kárt okoztál benne. Ez pedig nem nagyon sikerülhet nekik. Te pedig mindaddig visszautasíthatod a porszívó átadását nekik, amíg mondjuk erről az esetleges károkozásról szakértői vélemény nem készül (a bevizsgáláshoz persze oda kell adnod a porszívót annak, aki bevizsgálja). Nem hiszem egyébként, hogy ilyennel jönnének.

Ne hagyd magad megfélemlíteni, inkább nézd meg a kapott papírokat, hogy ugye NEM foglaló néven volt említve a befizetett pénzed?
Pjotr
Kijöhetnek, kiszámlázhatják nyugodtan, te nem rendeltél tőlük kiszállást se felmérést, nem kötelezhetnek a kifizetésre.

Semmivel nem kell bizonyítanod semmit, használhatod is.
Olvasd el a belinkelt törvényt, de ahogy már le lett írva rendeltetésszerű használat okozta értékvesztést nem kell megtéríteni hiába számlázgatnak akármit is neked...
A lényeg, hogy semmit ne fizess!
Te bejelentetted a elállási szándékot, ahhoz, hogy ők mikor jönnek ki felmérni, ahhoz semmi közöd.
Még valami nagyon olvasd el, hogy mit irsz alá amikor elviszik, ha nem tiszta a dolog, akkor ne írd alá!!! és kérdzed meg inkább itt, hogy ezt aláírhatod-e.
Semmi olyant ne fogadj el, hogy ez csak formaság, gyorsabb lesz az ügyintézés stb.

Ha valami olyannal jönnének, hogy pedig ez benne volt a szerződésben amit már aláírtál, azt is kérdezd meg inkább itt, a lényeg, hogy az általuk adott szerződésben minden olyan dolog semmis ami ellentétes a törvényi, rendeleti szabályozással!
fezsu
Nagyon köszönöm a tanácsaitokat. Sokat segítettetek. Ha jelentkeznek, és valami kérdésem van, hozzátok fordulok segítségért. Mégegyszer köszi mindent, rendesek vagytok.
Jó hogy van egy ilyen fórum. Eddig nem is tudtam róla, majd ajánlom másoknak is, hogy legalább olvassák el. Olyan dolgokat is megtudtam itt, amire nem is gondoltam volna.
Érdemes ellátogatni erre az oldalra. Már a tanúlság kedvéért is.
fezsu
Sziasztok!
Én vagyok az a "porszívó"-s dolog miatt. Most az a helyzet, hogy eljött az ügynök, de a tesóm, meg az apám volt itthon. Próbálta volna rádumálni. Mondta neki, hogy holnap akartuk éppen bevinni a gépet, hogy leadjuk. Azt mondta az ügynök, hogy így nem kell, mert neki kell elvinnie. Na most az én okos tesóm nem kért róla semmilyen papírt hogy átadta a gépet. Az a kérdésem, hogy visszaélhetnek-e ezzel, és mondhatják-e később azt, hogy ők nem vettek át semmit. Mert nem szeretnék hónapok múlva egy szép kövér csekket kapni arról, hogy fizessem be az összeget.
Légyszi kellene megint gyorsan valami jó tanács!!!
Joooe
Hát ha papír nincs, tanúk kellenek vagy jóindulat wacko.gif
bumper
SOS
Ma vttem egy fülhallgatót az Auchanban aminek hihetetlenül rossz a hangja. Ha holnap visszaviszem, a számla alapján visszakapom az árát? 2200 ft volt sad.gif
A dobozra rá van írva angolul, hogy "2 year warranty", ami azt jelenti: 2 év gari.
Csak számlát kaptam hozzá...

sos
Pjotr
Sajnos nem...illetve ha önként visszaadják akkor igen.
Ha hibás, akkor cserélik, ha csak nem tetszik, akkor így jártál.
bumper
Akkor azthiszem marad a jóöreg "ketőt vettünk" szöveg, hátha levásárolhatom.
Bár nem szívesen buszozok ki potyára Dunakeszire...
Ariadne
Ez sajnos csak akkor érvényes, ha hibás a termék, és azt jelenti, hogy egy másik ugyanolyat kell hogy adjanak, amivel te nem lennél boldogabb ezek szerint.

A jóindulatukban bízva azért megpróbálhatod kicseréltetni egy másikra, a multiknál ez néha járható út. De nem kötelesek sem kicserélni, sem pedig visszafizetni az árát csak azért, mert neked nem megfelelő minőségű.

szerk: már megint rosszak voltak a reflexeim... laugh.gif Boccs...
bumper
értem

Nem is azt fogom mondani, hogy nekem Móryczkának nem tetszik a hangja, hanem hogy "ajándékba vettem, de közben a család másik tagja is vett eggyet!"

Remélem legalább levásárolhatom majd.. unsure.gif

A Tescoban már jártam úgy, hogy kicsi volt a monitorvédő huzat és szó nélkül levásárolhattam az árát...
Pjotr
Ha rendesek, akkor belemennek.
Sok sikert!
arnyekxxx
Üdv!

Gondolom nem jo helyen kérdezem, de proba szerencse...
A 3 napos csergarancia az él jelenleg, és ha igen akkor milyen feltételekel?
Konkrét eset:
Tegnap Tescoban vettek családomék 5e Ft körüli áron valami elektromos pizzasütöt amiröl itthon derült ki, hogy el van deformálodva rendesen, nem lehet a tetöt rátenni ennél fogva nem müködik jol, a forro levegö kijön belöle és nem süt hanem a szobát füti. Ma viszavitték a boltba ahol azt mondták a teszkosok, hogy nincs olyan, hogy 3 napos cseregarancia mert mittomén hány éve megszünt meg 3 honapja is megváltozott valami jogszabály, el kell vinni szervizbe és ha ott adnak igazolást, hogy csere csak akkor cserélik. Most akkor ez hogy van? MM-ben, Cora-ban, Interspárban szo nélkül cserélték (mostanában is) a hiba miatt visszavitt cuccokat.
Ariadne
Jó helyre írtad, és ha kicsit visszaolvasol, meg is kapod a választ a kérdésedre. Ha a visszaolvasás után is marad kérdésed, állunk elébe. smile.gif
arnyekxxx
azzal kezdtem, hogy visszaolvastam:) de nekem nem derült ki, hogy konkrétan mi is a jelenlegi szabályozás, az eddigiek alapján nekem az jött le, hogy él a 3 napos hibás csere, de nem tudom nincs-e valami olyan szabály, hogy x értékhatár felett vagy valami ilyesmi. Mondjuk jo lenne tudni a konkrét paragrafust, hogy legyen mire hivatkozni, vagy ha rosszul értelmeztem az eddigieket, akkor azt megtudni, ne égesse magát a család nöi szakasza:)
Joooe
Nagyon jó a megérzésed, a cucc értéke is bejátszik.

A 3 munkanapon belüli cserét a 151/2003 korm. rendelet írja elő, de csak a mellékletében felsorolot dolgokra vonatkozik.

Ez az ami neked kellene:
7. § Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 306. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.


De sajnos mégsem, ugyanis a melléklet 3. pontja:
3. villamos és/vagy gázenergiával működtetett sütő-, főzőberendezések és ezek kombinációja 10 000 Ft bruttó vételár felett;


Kaptál jótállási jegyet? Meg kell nézni hogy arra mi van írva, ha azon vállalják a 3 napos cserét, vagy utalnak rá, hogy a jótállásra vonatkozik a 151/2003 kormi rendelet, akkor viszont mégis csak cserélniük kell. (Ekkor önként vállalták, hogy a rendelet feltételeit teljesítik, szóval nincs kecmec smile.gif )

Olyat viszont nem csinálhat, hogy elhajt a szervizbe, a reklamáció helye elsősorban mindig a vásárlás helye, bizonyos esetkeben lehetőséged van, hogy ha akarod a szervizbe is viheted, de az eladó mindig köteles átvenni. Aztán ő majd szállítja szervizbe, vagy ahova csak akarja, de ne téged rohangáltasson.
arnyekxxx
Köszönöm a pontos választ! Azt nem mondom, hogy örülök is neki:) de legalább már tudom mi a helyzet:/
bazozi
Üdvözletem!

Tegnap vásároltam kettő darab kombinált hűtőszekrényt. Az egyiket becsomagolt állapotában szállítotuk haza és sajnos csak a sértetlen csomagolás eltávolítása után észleltünk a hibákat. A hűtőszekrény tetején lévő burkolat el van deformálódva és a belsejében az ajtó és az egyik fiók is meg van repedve.
Kérdésem az lenne, hogy joggal követelhetem -e a készülék kicserélését, a forgalmazó ugyanis eléggé vonakodva tárgyalt velünk erről a lehetőségről. Az üzlet vezetője azt ígérte, hogy a holnapi napon személyesen szemrevételezi a készüléket.

Segítségét vagy tanácsát előre is köszönöm!

bazozi
Joooe
Persze, bármilyen hibáról is van szó, annak kijavítását jogosan lehet kérni, vagy akár a készülék cseréjét.
Itt az lehet a gond, hogy a kívülről is látható, fizikai sérülés esetén esetleg eredményesen hivatkozhatnak arra, hogy ezt átvételkor kellett volna megnézni és jelezni, utólag már nem állapítható meg, hogy az átvétel után keletkezett-e a hiba.

A termék átvételekor mindig meg kell kérni a szállítókat, hogy csomagolják ki, és csak akkor aláírni az átvételt, ha azt és olyan állapotban hozták ki ahogy kell. Ez így utólag már nehéz meccs lesz unsure.gif

szerk: ja bocs, kicsit félreolvastam smile.gif Azt hittem ők szállították ki. A lényeg ugyanaz, a reklamáció jogos, csak nehéz lesz kiharcolni az igazad, ha nem állapítható meg, hogy szállítás közben sérült-e meg.
Captain Crash
Annyit hozzátennék, hogy teljesen igaza van Joooe-nak, mert ilyen esetben elég nehéz bizonyítani, hogy a hiba a teljesítés előtt, vagy után kelettkezett. Azonban a jog szerint a kötelezetten és a nem a fogyasztón van bizonyítási teher. Ami azt jelenti, hogy mind azt, hogy a hiba oka rendeltetésellenes használat következménye, mind azt, hogy ezt a teljesítés után (például szállításkor) kelett kezett a kötelezettnek bizonyítani kell tudnia.

Mindaddig, ameddig a bizonyítás nem sikeres, a kereskedőt jótállási kötelezettség terheli. Az más kérdés, hogy a fogyasztónak kell kiharcolnia a legtöbb esetben a jogait. smile.gif

Véleményem szerint amennyiben a sérülések nem olyan sérülések, amit a szállítás közben okozhattatok, (például a belső fiók törése) akkor megalapozott, hogy nem ti okoztátok. De ez a saját véleményem, a kereskedő gondolhatja másképp.
A jog annyi segítséget ad még, hogy az első hat hónapban vélelmezni kell, hogy a hiba már teljesítéskor jelen volt, kivéve ha a hiba természetével összeegyeztethetlen.

Mindenesetre kellemetlen eset, de ha tényleg nem ti voltatok, akkor ne hagyjátok annyiban a dolgot! Lehet menni írni a vásárlók könyvébe, lehet kérni árleszállítást, vagy cserét, aztán még ott van a békéltető testület, és aztán a polgári peres eljárás. Sok sikert!
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.