Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
3 napos visszavasarlas
Fogyasztóvédelem Fórum > Fogyasztóvédelem.com > Általános Fogyasztóvédelmi Fórum
1, 2, 3
bazozi
Mint ahogy azt leírtam, kijöttek szemrevételezni a hűtőszekrényt és a bolt vezetője is úgy látta hogy ezek a sérülések nem keletkezhettek a hazaszállítás során. Még a tegnapi nap során kicserélték.
Köszönöm szépen a véleményezéseteket. További szép napot nektek.

Ui.: Egy jó tanács: Mindenkinézze meg alaposan a terméket amit vásárol! Én is a saját hibámból tanultam!
kiir
Üdvözlet Mindenkinek!

Hülye fejjel a következő helyzetbe kerültem.

Vettem egy digitális fényképezőgépet, utolsó darab és kiállított példány volt. Nekem sosem volt még ilyenem, úgyhogy két nap használat alatt, lassan esett csak le a tantusz, hogy (1) az alapállapotban a frontlencsét védeni hivatott fémlamellák nem zárulnak be kikapcsoláskor, meg egyáltalán soha se; (2) egy csak esztétikai célokat szolgáló műanyaggyűrű hiányzik a lencsék tövéből.

Ezekkel még 72 órán belül visszavittem a forgalmazóhoz, cserét vagy visszavásárlást kérve. Hosszas tanakodás után (másfél óráig tartott, három illetékest fogyasztottam ezalatt :) ) végül a következővel ráztak le. Hiányzó tartozékokkal nem tudják visszavenni a terméket, márpedig az említett műanyaggyűrű hiányzik, és mivel az eladó nekem megmutatta eladáskor a terméket, nyilván én vesztettem el; emiatt pedig a fémlamellákkal kapcsolatos panaszommal sem tudnak mit kezdeni. Ezután még annyit tettem, hogy jegyzőkönyvet vétettem fel az ügyről, ami a fentieket tartalmazza.

A cucc ára több, mint 10ezer Ft, nem volt értékcsökkent, és jótállási jegy is van. Kérdésem, hogy jogilag alátámasztható-e az az intuitív érzésem, hogy "nehogymá így legyen". És ha igen, mi a teendőm.

(Rávezető kérdések merültek föl bennem. Például, hogy a fémlamellák hibája vajon a rendeltetésszerű használatot akadályozza-e (elpakoláskor összekarcolódik a lencse)?. Vajon igazuk van-e a hiányzó műanyaggyűrű és a működésbeli hiba rendezésének hierarchiájában? (Egyébként, ha nem hozom magam szóba, asszem észre se vették volna, hogy hiányzik... lúzer...) Vajon megoldás-e, ha utólag beszerzek egy műanyaggyűrűt, és a jegyzőkönyvet lobogtatval megyek vissza, de ez már nem fér bele a 72 órába? Vajon hogyan ellenőrzök vásárláskor minden alkatrészt és funkciót egy olyan készüléken, ami több mint 15 darabból áll? Stb.)

Minden szakértő és minden jószándékú hozzászólást örömmel fogadok.
Üdv,
kiir

szerk.: helyesírási hiba
asdf
Alapszabaly: bemutatotermeket soha nem veszunk meg.
L_Matyi
(kiir @ 2006.07.23, 16:04) *

A cucc ára több, mint 10ezer Ft, nem volt értékcsökkent, és jótállási jegy is van.

Ha nincs sehol leírva, hogy amikor átvetted milyen hibái voltak (és ezt te elfogadtad), akkor jár a csere, ráadásul nekik kell bizonyítani, hogy elmondták neked milyen hibája van a készüléknek. Ez persze csak megérzés, várjuk meg, míg valaki esetleg egy szép jogszabállyal is alátámasztja (vagy megcáfolja biggrin.gif ).
Joooe
A Ptk. 283. § szerinti átvételkor a vevő köteles meggyőződni a teljesítés megfelelőségéről, így egészen nyilvánvaló hibák (pl. kettétört cucc biggrin.gif) esetén nem lehet arra hivatkozni, hogy bizonyítsa be a kereskedő, hogy a hiba a teljesítés után keletkezett. Ha a vevő (megvizsgálási kötelezettségének eleget téve) átvételkor nem jelezte a hibát, azt hiszem vélelmezhető, hogy akkor még nem is volt meg.

Itt az a gáz, hogy vitatható, hol az a határ, mi az amit a vevőnek még észre kell vennie, ha elvárható módon megvizsgálja a cuccot. Függhet ez a hiba jellegétől, a termék típusától, az átvétel körülményeitől... gondolom... rolleyes.gif Pl akkár a kettétört cucc esetén se biztos, hogy észre kell venni, ha pl. igazolni tudod, hogy a helyszínen nem volt lehetőséged kibontani a dobozt, így nem vehetted észre.

Én azt nem tudom megítélni, hogy észre kellett-e volna venni, az adott biszbaszok hiányát.

Egyetértek asdf-fel, annyi kiegészítéssel, hogy esetleg megfelelően csökkentett áron, jó alaposan átvizsgálva, kipróbálva, rendesen lepapírozva, satöbbi még esetleg érdemes lehet megvenni unsure.gif De fokozottan figyelni kell.

Olyan biztosan nincs, hogy hiányzó tartozékkokkal nem veszik vissza, a tartozékok "elvesztésével" okozott kárt esetleg meg kell térítened (kifizetni az "elhagyott" dolgok értékét), de ez nem érinti a jótállás érvényességét.
toreki
Szerintem egy 100Ftos műanyag gyűrű hiánya men lehet akadálya egy >10ezres gép cseréjének. Adjon helyette egy új gépet, és a gyűrűt leveszi róla.

Ha van kamera az üzletben, esetleg visszanézhethék, hogy gyűrűvel, vagy anélkül adták el.
kiir
(asdf @ 2006.07.23, 23:41) *

Alapszabaly: bemutatotermeket soha nem veszunk meg.

Hát sajnos ezen már túl vagyok: ez megmarad tanulságnak.

Kameráztak, de azon nem látszhat, olyan jelentéktelen az a gyűrű. Nem is érdekelne, ha nem annálfogva utasítanak vissza. A boltban nyilván nem tudták cserélni, merthogy utolsó darab volt (amúgy nem lett volna kifogásom ellene). A doboz pedig természetesen ki volt nyitva (sőt bemutató darab lévén, nem kivették belőle a gépet, hanem tulajdonképpen előttem tették bele).

Legrosszabb esetben viszem a szakszervízbe javíttatni (remélem, garanciális, és nem sütik rám, hogy nem rendeltetésszerű használattól van a lamella-hiba). A boltba visszamenni már nem akarok, nem vagyok asztalcsapkodós típus.

Szóval ezen a ponton az érdekel, hogy a felvett jegyzőkönyvvel érdemes-e valamit kezdeni, és ha igen, mit. Magyarán szólva: feltételezem, írnom kell egy levelet valahova, amihez csatolom a jegyzőkönyv másolatát; csak nem tudom, hogy hova írjak, mire hivatkozzak, és van-e esélyem. Például: kezdjem a bolttal? Vagy szakszervíz? Vagy békéltető testület?

Egyébként köszönöm mindenki válaszát,
üdv,
kiir
arnyekxxx
üdv ujra!

Folytatódik a korábban elkezdett pizzasütös történet, bár már nem 3 napos kérdés, de itt indult a sztori...

Szoval anno bevittük a szervizbe az elektromos pizzasütöt, itt elsö körben az also részét állitolag megjavitották (deformált volt, kikalapálták) de a teteje ezután se passzolt rá. Azzal küldték el az anyámat, hogy vigye vissza egy honap mulva a tetöt mert különben azt nem tudják garanciában cserélni (javitani nem tudták) Én itt már kicsit furán néztem volna rájuk, mondván, miért kell egy honapot várni valamire csak hogy cserélni lehessen, de anyámat ezze le tudták rázni.
Pár napja én bementem, hogy mostmár csináljanak valamit mert jo lenne a használható termékkel hazamenni.
Ekkor elöször azzal jött a szerviz fönöke, hogy miért nem vittük 3 napon belül vissza a teszkoba. Mondtam neki, hogy egyrészt visszavittük, másrészt meg az értékhatár miatt (mint itt fentebb olvasható) nem kötelezi a teszkót semmi a 3napos cserére.

Ezután megkértem, hogy ha nem tudják garanciában cserélni, nem tudják javitani, akkor adjanak egy pecsétet, hogy cserére jogosultunk.
Erre azt mondta a szerviz fönök (a szerviz szerepel a jotálási jegyen mint szolnoki szervizük), hogy neki nincs joga cserére jogosultságot megálapitani.
Ekkor már kicsit kevésbé kedves hangon megkértem, hogy akkor mondja meg mit is lehet tenni. Kitöltetett valami reklamációs jegyzökönyet amit elfaxolt a forgalmazonak, másnapra jött a válasz, hogy kapunk garanciában tetöt.

Minden szép minden jo, ma megy apám a cuccért, és ekkor derült ki, hogy az uj tetövet SE használhato a sütö, ugyan ugy nem passzol rá, centis illesztési hiány van mint az elözövel. Ez után apám kérte, hogy mostmár igazán adhatnának egy cserére jogosito pecsétet mert ez már ciki. De ök azt állitják, hogy ök ilyet nem adhatnak (ismétlem, a szerviz rajta van a garanciajegyen, és pár honapja egy javithatatlan discman papirjára ök ütötték a pecsétet)

Ilyenkor mi van?

- a termék gyárilag rossz de a 3 napos csere nem érvényes rá
- hetekig a garanciajegyen feltüntetett szervizben van, de a végén ugyanugy használhatatlan mint az elsö napon.
- A szerviz nem akar cserére jogosito igazolást adni

Mit lehet ilyenkor tenni?
Milyen jogszabályra/rendeletre hivatkozhatnék, hogy azt a nyamvadt pizzasütöt végre használhassam, vagy vehessek helyette mást, ami müködik?

A szerviz neve - cime:

Szolker Bt - Szolnok 5000 Mátyás kir. ut 4. 56/423-702
Kékmadár
Tegnap vettünk egy SONY DVD-írót, de csak a vételár kifizetése után derült ki, hogy nincs magyar menű rajta. A boltban nem volt lehetőség kipróbálni a készüléket. Az eladó úgy tájékoztatott, hogy internetről letölthetőa magyarítás. Utánajártam, nem létezik. A készülék elvileg lejátsza a DivX-es formátumú filmeket, de valójában csak az mp3-as hanggal ellátottakat. Most szeretném visszavinni és azt szeretném tudni hivatkozhatok-e a 3 napos visszafizetési garanciára?
Joooe
Olyan nincs.

3 napon belül kötelező csere van bizonyos esetekben.

Itt a hibás teljesítésre hivatkozhatsz, és mivel valószínűleg sem javítás sem csere nem oldja meg a problémát visszakérheted a vételárat.
Kékmadár
Hibás teljesítés, hogy nem minden DivX-es filmet játszik le? Fórumokon írták, hogy nem játszik le +-os DVD lemezeket, pedig a leírása szerint kéne. Ez elegendő?
gaga1
sziasztok
kb. egy hónapja vettünk egy ülőgarnitúrát.a kihúzható darabon alszunk.tegnap a kihúzható rész egyik léce eltört.semmi ugrálás nem volt rajta.mit lehet ilyenkor tenni?
van-e valami lehetőségem? a blokk nincs már meg sajna.
előre is köszi
Joooe
(Kékmadár @ 2006.09.19, 12:56) *

Hibás teljesítés, hogy nem minden DivX-es filmet játszik le? Fórumokon írták, hogy nem játszik le +-os DVD lemezeket, pedig a leírása szerint kéne. Ez elegendő?

Igen, hibás teljesítés, nézd meg (esetleg nyomtassd ki és lobogtasd) a Ptk. 277. §-t a szerződés teljesítéséről.

Ha a hiba a rendeltetésszerű használatot befolyásolja, akkor teljesen jogosan követeled vissza a vételárat, jelentéktelen hiba esetén árleszállítást kérhetsz.

(gaga1 @ 2006.09.19, 13:09) *

sziasztok
kb. egy hónapja vettünk egy ülőgarnitúrát.a kihúzható darabon alszunk.tegnap a kihúzható rész egyik léce eltört.semmi ugrálás nem volt rajta.mit lehet ilyenkor tenni?
van-e valami lehetőségem? a blokk nincs már meg sajna.
előre is köszi

Hát először is legközelebb őrizd meg a blokkot wink.gif
Anélkül valószínűleg nem tudod bizonyítani a szerződés megkötését, tehát esélyed csak akkor van, ha önként elismerik.
A bútorra egyébként kötelező jótállás van, tehát természetesen jogos elvileg a meghibásodás miatti igény.

Ariadne
Bútornál még annyi lehet a dologban, hogy nem minden kihúzható és ágyként használható kanapé alkalmas mindennapos alvós használatra, de ezt akkor persze fel kell tüntetniük rajta. smile.gif Az Ikeában pl. úgy emlékszem külön jelzik, melyiken lehet állandóan aludni és melyiken csak alkalmanként.
gaga1
(Ariadne @ 2006.09.19, 13:39) *

Bútornál még annyi lehet a dologban, hogy nem minden kihúzható és ágyként használható kanapé alkalmas mindennapos alvós használatra, de ezt akkor persze fel kell tüntetniük rajta. smile.gif Az Ikeában pl. úgy emlékszem külön jelzik, melyiken lehet állandóan aludni és melyiken csak alkalmanként.



mi direkt úgy kértük,hogy mindennapos alvásra.az tényleg baj,hogy nincs meg a blokk sajna
OLaj
Üdv!

Érdeklődnék milyen lehetőségeink vannak a következő esetben:
Édesanyám tegnap vásárolt egy mp3 lejátszót ajándékba nővéremnek karácsonyra, természetesen nem ért hozzá, valami márkásat és jót szeretett volna venni. A boltban egy - szerintem - kevésbé/egyáltalán nem márkás (nevevan noname: Dimarson) terméket ajánlott neki az eladó, szerintem nem is igazán jó áron (10e Ft) - kicsivel többért (16e) márkásat (Creative), négyszeres tároló kapacitásút lehet kapni más boltban. 3 napon belül vagyunk, a terméket nem bontottuk ki, nem használtuk. Vásárolnánk helyette komolyabbat, mert ettől tartunk, hogy nem igazán minőségi termék. Azt tudom hogy a jogszabály szerint nem kötelezhető cserére v. pénzvisszafizetésre az üzlet. Hivatkozási alap lehet-e az, hogy a vevő nem volt tisztában a gyártó-minőség dologgal, ill. a készülék műszaki paraméterinek jelentőségéről (256MB). Úgygondolom hogy az eladó felelősége ilyenkor megfelelően tájékoztatni a vevőt, és úgyérzem az ilyen terméket rásózzák a balekokra - azokra akik nincsenek tisztában a valódi értékükkel.
Gondolom minden az üzlet jóindulatán múlik, jogilag még a fentiek alapján sincs semilyen lehetőségünk?
Pjotr
Hogy őszinte legyek a 10.000 tényleg sok érte, de egyébként a dimarsion termékkekel nincs sok probléma, szerintem a creativ sem jobb nála sokkal...
Az viszont igaz, hogy ennyiért más noname márkából akár 1Gb-osat is lehet kapni.
De szerintem nem tévesztette meg anyukádat senki, a dimarsion pont az ára miatt népszerű termék eszméletlen mennyiséget eladnak ebből a márkából.
Pl. a dvd lejátszóik kiemelkednek a többi hasonló árú nem nagy márkájú termékek közül, megbízhatóságukkal és tudásukkal.
Ha azt nézed ebben az esetben a kicsivel több az másfélszeres árat jelent, ami, így nézve már nem is kicsivel több....
Meg lehet próbálni kicserélni, de nem az asztalt verve, meg a boltot hibáztatva, mert akkor valószínűleg elhajtanak benneteket melegebb éghajlatra.
Ha a bolt belemegy, akkor kicseréli, ha nem, akkor így jártattok.
Gyakran az eladók sincsenek a helyzet magaslatán és fogalmuk sincs mit árulnak.
Az meg, hogy mi a nagy márka meg mi nem.... szerintem dimarsion termékekből többet adnak el mint pl. panasonicból....
Mozigépész
OFF
Dimarson Samsung corp. tagja, nekem is van Dimarsonom, semmi baj vele. Ellenben a Creative-nak tudomásom szerint nincs hivatalos szervízháttere Maghyarországon, míg Dimarson esetében van! Creative cuccot (számteches ismerős mondta) gariba cserélnek (mivel nincs ki javítsa), utánna viszont alkatrész utánpótlást ne várj! (tudtommal) A törvény mit ír elő, ezt nem tudom, csak azt amit leírtam, ezt van. Ezért vettem más nevű terméket, igaz nálam egy 5.1-es hangfalszetről van szó!
ON
Captain Crash
Mozigépész és miért jobb, ha javítják, annál, mintha cserélnék? Cserénél miért kellene alkatrészutánpótlás? smile.gif
Pjotr
Az akkor lehet fontos, ha már lejárt a jótállás.
Csaba_20
Alkatrész utánpótlása tudomásom szerint már a Sony-nak sincs. Elromlott? Vegyél újat!
kerdez
Sziasztok!

Arra szeretnék gyors választ kapni, hogy vettem egy rádiót, ami itthon nem tudja befogni a magyar adókat csak a románokat az fm sávon. Viszont a boltban "biztosan" működik. Mire hivatkozzak, hogy kicseréljék?
Csaba_20
(kerdez @ 2007.07.13, 19:06) *
Sziasztok!

Arra szeretnék gyors választ kapni, hogy vettem egy rádiót, ami itthon nem tudja befogni a magyar adókat csak a románokat az fm sávon. Viszont a boltban "biztosan" működik. Mire hivatkozzak, hogy kicseréljék?


1. Az üzlet helye, ahol vetted?
2. Az "otthon", ahol használni akarod?

Az FM adókat nem mindenhol lehet fogni, hatósugarukon kívül nem lehet befogni őket. Másik rádió képes a magyar adók befogására otthonodban?
bluebee
Sziasztok! Sajnos még nem jöttem rá ez a probléma hogyan lehetne orvosolható, de tényleg lehet, hogy nálatok nem működik.
Mindössze a magyarázatát találtam meg:

Az ismert AM és FM jelzések jelentése a moduláció típusára utalnak.
Az amplitúdómoduláció (AM) során a vivõhullám amplitúdóját változtatják meg úgy, hogy az az átvinni kívánt hangrezgés amplitúdójának változásait kövesse. A frekvenciamodulált (FM) jelek esetén pedig a vivõhullám frekvenciája változik a hanghullám frekvenciaváltozásai szerint
Mindkét átviteli mód elõnyökkel és hátrányokkal is jár. Az AM jelek sokkal érzékenyebbek a légköri elektromos zavarokra, ezért az adás zajosabb. A hi-fi adások átvitelére sokkal alkalmasabbak az FM jelek, ezek viszont csak egyenes vonalban terjednek, így csak rövid hatósugarú közvetítésre alkalmasak olyan tartományban, amelyben a vevõnek mindig "látnia" kell az adót.



andrasp
Sziasztok!

Tegnap vettem egy TRUST márkájó hagyományos billentyűzetet a váci úti Mistrálban. Ma reggelre már egyértelmű volt, hogy ha nem pont középen nyomom le akkor a bill. nem reagál. vagyis gyorsabb gépelésre gyakorlatilag használhatatlan.
Számlával, dobozzal, leírással visszamegyek ma délben a boltba és 0db előttem várakozóval 10 perc után előjött egy ürge, aki elmagyarázta, hogy a billentyűzet karcos, kopott tehát használt(ezt mind vásárlás után, másnap, értjük ugye?) és mivel periféria, ezért 50% os áron levásárolhatom. Kipróbálta és persze mutatóujjal nyomkodta tehét neki "jó volt".
Ekkor kérettem a "főnököt", hogy próbálja ki; kijött pötyögött és együtt láttuk , hogy a karakterek fele nem jelenik meg.......erre felnéz és azt mondja a billentyűzet tökéletesen működik......50%.blabla..

Nem volt sok időm, így vörös fejjel, artikulálatlanul üvöltözve levásároltam, de szerintetek lehet ilyenkor tenni valamit még(azonkívül, hogy nem megyek oda többet?)
asdf
Amellett termeszetesen, hogy fakoff mistral, egy dolgot nem ertek:
-miert nem probalja ki az ember a billentyuzetet -akar gep nelkul is- amit vesz? Izles dolga kinek milyen tetszik, lagy, vagy kemeny, lehet erezni a billentyuk jatekat, hogy fuggolegesen mozog csak, vagy csalinkazik jobbra-balra, mekkora hangja van, stb stb. Nem egyszer voltam mar ugy nem sajat gep elott, hogy kivagom mindjart a billkot a francba, mert akkora szar, es annyira nem lehet rendesen gepelni rajta.
Ariadne
Valszeg ez kb. az egyetlen üzletük, ami még nem zárt be... rolleyes.gif
Mariska
Sziasztok!

Tegnap délután vásároltunk egy 100 Hz-es síkképcsöves Samsung tv-t. "Természetesen" az üzletben csak valami sportcsatorna fogható, aminek alapján a képminőséget megíténi nagyon nehéz. Ugyanezt a típust megnéztük egy másik üzletben is, másik fogható csatornával. Ott azt tapasztaltuk, hogy alul, a mozgó szöveg belépéskor és kilépéskor torzul, kvázi nem teljesen sík a képcső. sad.gif
Visszamentünk az első boltba, mert ott olcsóbb volt a tv és rákérdeztünk a hibára. Mondta az eladó, hogy valószínűleg egyedi eset, mert ilyen hibával még nem vittek vissza készüléket, stb. Na, megvettük ott, hiszen mindenhez mi sem érthetünk. mad.gif Aztán ma reggel bekapcsoltuk, most romoljon el még a 3 napban és megdöbbenve vettük észre, hogy a kis ablakok függőleges oldala (mint amilyen a hírműsorokban fenn szoktak lenni) nem függőleges! Még csak nem is ferde, hogy képmozdítással tudnánk rajta javítani, hanem hullámos!!!! blink.gif blink.gif A kis PIP funkció ablak oldala is, ha fentre teszem jobbra vagy balra. És persze alul a futó szöveg ugyanazt produkálja, mint a másik üzletben.

Milyen lehetőségeim vannak? Nem hiszem, hogy ez egyedi, korrigálható hiba, inkább típushibának tűnik. Ahhoz drága volt (nekem) a tv, hogy így nézzem. Mire hivakozzak az üzletben? Ha ők cserét és szervízt ajánlanának?
FVF
HA azt mondják: ilyen és kész, akkor még a 3 napon belül vidd vissza, mert nem normális a jelenség. Cseréltesd ki, vagy kérd vissza a pénzt. HA elviseled így, akkor ne tégy semmit.
asdf
Sik az a kepcso, csak benan van beallitva a kep, vagy a keszulek felepitesebol,elektromos tulajdonsagaibol adodoan eleve alkalmatlan arra, hogy fuggoleges, vizszintes, es hullammentes kepet adjon. Anyameke is ilyen, de ok nem ertettek, amikor a masodik napon elkezdtem szornyulkodni elotte, hogy jezustoke, mekkora iszonyatbena kepe van smile.gif
ui: ugye slimfit amugy? wink.gif
Mariska
(FVF @ 2007.08.07, 13:32) *

HA azt mondják: ilyen és kész, akkor még a 3 napon belül vidd vissza, mert nem normális a jelenség. Cseréltesd ki, vagy kérd vissza a pénzt. HA elviseled így, akkor ne tégy semmit.


Visszavittük. Igen Slimfit. Hümmögtek egy sort, mert a dvd-n lejátszott természetfilmen nem látszott semmiféle hullámos (függőleges) dolog. bash.gif Mondják, hogy minden síkképcsövesnek van egy bizonyos torzítása... Mondom: az, hogy íves a függőleges, azt még betudnám valamiféle torzításnak, nade hogy hullámos? blink.gif
Azt mondják: még senki sem vitte vissza ezzel a problémával. Bakk. Azért mert engem zavar és mást nem, akkor én vagyok a hülye? Most kicserélik, ma érkezett egy szállítmány. Ha az is olyan lesz, elküldik szervízbe szakvéleményt kérni. ("De akkor asszonyom másfél hétig megint nem lesz tv-je!"==>fenyegetés blink.gif )
És bosszantó, hogy egy nyomorult tesztképet nem tudnak bevarázsolni rajta. Nézik 20 centi közelről... a pip képernyő széle, ahol én látom a torzítást, ők nem. bash.gif

Ma este kíváncsi leszek a másikra. Nem tudom mekkora torzítás számukra a tolerálható, de tegnap egy harmonika-ajtó reklám valami borzalmas volt. ermm.gif

Ja és pénzt semmiképpen sem akarnak visszaadni. Pedig én nem szereném egy ilyen tv-re kiadni a pénzemet, ha ez "benne van a típusban". Ilyenkor mit tehetek? (Van egyáltalán olyan, hogy szervíz elismer egy típushibát? huh.gif )
ityam
nem tom olvastad e a topicom veget a "Szerintem hibas ,szerintuk nem " topicot. en pont az ilyen helyzetekre talaltam ki a topicot ,csak sajnos el van nagyon hanyagolva. Nekem is minosegi hibas problemam volt most a monitorommal(nem adott jo kepet, de nem adott rosszabbat mint egy masik ugyanilyen tipus.magyarul nem az enyim a rossz, hanem ugymond "szeriahibas"). En azt csinaltam, hogy miutan a boltban nem akartak elismerni a hibat en bevittem a szervizbe es ott leadtam. 3 het utan akartak nekem mondani, hogy nem hibas, de mondtam hogy ezt 3 het utan nem mondhatjak mert 3 napjuk van arra hogy bevizsgaljak.es szorgalmaztam hogy csereljenek ki rajta valamit. nekem egy kicsit jobb lett a csere utan, de mondjuk nem tokeletes. lehet neked is tudnanak valamit csinalni vele, hogy jobb legyen nem tudom, de ha mar meggyozod oket hogy csereljenek ki rajta valamit akkor ha visszamesz a boltba, hogy probaltak javitani es ki is csereltek rajta valamit , de a hiba nem oldodott meg akkor utana mar nem tudja szerintem egykonnyen azt mondani a bolt, hogy nem hibas amikor meg javitva is lett.
Azt hozzateszem, hogy nekem nem ezt a megoldast javasoltak a masik topicban de olvasd el(uccso 2 oldal) hatha hasznosnak talalod. de mivel sok konkretumot nem mondtak nekem igy nem tudom mennyire lesz neked hasznos.
nekem mondjuk annyival jobb a helyzet hogy 3 napon belul vagy. nekem is azt mondtak hogy miert nem 3 napon belul jeleztem ezt mert akkor kicsereltek volna(persze ezt ketlem hogy megtortent volna).Az a baj hogy nehez meggyozni a boltot hogy a keszulek hibas. es amig nem gyozod meg oket addig nem fognak semmit csinalni.
szal eloszor mindenkeppen a boltot probaldjad meg meggyozni hogy ez hibas. hogy ez nem normalis es nem elfogadott ez a hiba. esetleg megemlitheted hogy te rakerdeztel vasarlaskor erre a hibara es azt mondtak hogy biztos egyedi hiba volt. mint kiderul nem, es felrevezettek teged.
Csaba_20
(Mariska @ 2007.08.08, 17:17) *
Azt mondják: még senki sem vitte vissza ezzel a problémával. Bakk. Azért mert engem zavar és mást nem, akkor én vagyok a hülye? Most kicserélik, ma érkezett egy szállítmány. Ha az is olyan lesz, elküldik szervízbe szakvéleményt kérni. ("De akkor asszonyom másfél hétig megint nem lesz tv-je!"==>fenyegetés blink.gif )
És bosszantó, hogy egy nyomorult tesztképet nem tudnak bevarázsolni rajta. Nézik 20 centi közelről... a pip képernyő széle, ahol én látom a torzítást, ők nem. bash.gif


A bolt részéről ez elég korrekt hozzáállás szerintem, mert ők ugyan nem látják a hibát, de hajlandóak cserélni és ha még azt se találnád megfelelőnek, megnézetik a szervizzel, hogy ott találnak-e valamiféle hibát. Egyedül ott van a baj, hogyha 3 napon belül vagy, akkor csak 3 napig vizsgálhatja a szerviz és nem másfél hétig. Ha ugyanis a jótállási igényed bejelentéséről nem tud ott helyben nyilatkozni, akkor utólagosan 3 napja van rá.
ityam
(Csaba_20 @ 2007.08.08, 21:31) *

(Mariska @ 2007.08.08, 17:17) *
Azt mondják: még senki sem vitte vissza ezzel a problémával. Bakk. Azért mert engem zavar és mást nem, akkor én vagyok a hülye? Most kicserélik, ma érkezett egy szállítmány. Ha az is olyan lesz, elküldik szervízbe szakvéleményt kérni. ("De akkor asszonyom másfél hétig megint nem lesz tv-je!"==>fenyegetés blink.gif )
És bosszantó, hogy egy nyomorult tesztképet nem tudnak bevarázsolni rajta. Nézik 20 centi közelről... a pip képernyő széle, ahol én látom a torzítást, ők nem. bash.gif


A bolt részéről ez elég korrekt hozzáállás szerintem, mert ők ugyan nem látják a hibát, de hajlandóak cserélni és ha még azt se találnád megfelelőnek, megnézetik a szervizzel, hogy ott találnak-e valamiféle hibát. Egyedül ott van a baj, hogyha 3 napon belül vagy, akkor csak 3 napig vizsgálhatja a szerviz és nem másfél hétig. Ha ugyanis a jótállási igényed bejelentéséről nem tud ott helyben nyilatkozni, akkor utólagosan 3 napja van rá.

tapasztalat hogy ha nem te mutatod meg a szerviznek a hibat akkor nem fogjak eszrevenni. ugyanez tortent velem is elsore.es jott a szakvelemeny vissza hogy a jelzett hiba nem tapasztalhato. de ne legyen igazam.
mindenesetre emlekeztesd a boltosokat hogy ha elkuldik bevizsgaltatni akkor erre legfeljebb 3 napjuk van, ugyhogy igyekezzenek.
mindenesetre meglepodnek ha a szerviz meglatna a "hibat". legjobb esetben is egy termeszetes jelenseget fognak latni de hibat azt biztos nem. szerviz szerint ha egy masik ugyanilyen tipus ugyanazt csinalja akkor az jelenseg es nem hiba.
Mariska
Köszönöm a hozzászólásaitokat!
Tegnap este megkaptuk a cserekészüléket és mondhatom: sokkal jobb a függőleges vonalak minősége. Még látok eltérést, de az képkorrekcióval csökkenthető lesz. (Már komoly önbizelmam kezdett lenni, hogy valóban csak én látok ilyen jól függőlegeseket és vízszinteseket. tongue.gif ) Szóval ezt már nem visszük vissza. (Elég is volt a 43 kilós tv-t felcipelni a másodikra, majd vissza és az újat újra fel. Mindenesetre szorgalmas olvasója maradok a fórumnak, az elmúlt hónapban mosógépet is kellett vennünk. unsure.gif )

A szervízről írtakkal egyetértek, ezért is féltem olyan nagyon, hogy "odakerülünk". huh.gif

Csaba!
A bolt részéről korrekt... Valóban. De miért nem látják a hibát? Mert egy normális csatorna nincs bekötve az üzletbe. Azért az nem véletlen, hogy olyan műsorok mennek az ottani tv-n, amilyenek. Egy szervízes emberke kiszállását kifizettem volna, csak ne kelljen oda-vissza cipelni a tv-t és még én érzem kényelmetlenül magamat, mert ők nem látják egy teljesen más csatornán. És akkor itt, helyben, mozgó feliratokon, meg hírműsorokon látta volna a hibát. De akkor nem 3 napig (vagy másfél hétig, hónapig) tartott volna a szakvélemény kiadása, hanem egyből. Ez biztos nekik sem éri meg. cool.gif
Captain Crash
(Mariska @ 2007.08.09, 09:09) *

Köszönöm a hozzászólásaitokat!
Tegnap este megkaptuk a cserekészüléket és mondhatom: sokkal jobb a függőleges vonalak minősége. Még látok eltérést, de az képkorrekcióval csökkenthető lesz. (Már komoly önbizelmam kezdett lenni, hogy valóban csak én látok ilyen jól függőlegeseket és vízszinteseket. tongue.gif ) Szóval ezt már nem visszük vissza. (Elég is volt a 43 kilós tv-t felcipelni a másodikra, majd vissza és az újat újra fel. Mindenesetre szorgalmas olvasója maradok a fórumnak, az elmúlt hónapban mosógépet is kellett vennünk. unsure.gif )


151/2003-as Korm. rendelet 6. § (1) A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani.
(2) Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.

Szóval ne cipekedj, intézzék ők! smile.gif
asdf
Nem is egy normalis tv csatorna kene oda, hanem egy dvd jatszo, meg egy a ceg altal irt dvdlemez. Azon rajta a 3 alapszin + feher es fekete kepernyo (lcd-nel pixelhibahoz), egy racsminta, meg mondjuk 2-3 kulonbozo meretu oszlopok, kulonbozo sebesseggel valo gorgetese fuggolegesen, meg vizszintesen. A pumpalos tesztet meg ugyis kihagyjak, nagyoncsunya vegeredmenye lenne kb. az osszes kepcsoves tv-nel biggrin.gif
Az igazan felkeszult vasarlo meg visz egy pc-s tesztprogramot, meg egy tvout-os laptopot smile.gif
MrAngelo
Hi aLL

Tudja valaki biztosan, ma hogy működik ez a dolog? 3 napon belül visszakérhetem a vásárolt termék árát vagy még mindig nem? whistling1.gif

tHx
Captain Crash
A kötelező jótállás hatálya alá tartozó termékek esetében a 3 munkanapon belüli meghibásodás és kicserélésre vonatkozó igény esetén a kötelezett nem hivatkozhat arra, hogy az neki aránytalan többletköltséget jelentene a kijavításhoz képest, ezért nem cserél. Ilyenkor cserélni köteles. Elállni a szerződéstől és a vételárat visszakövetelni első körben nem lehet és sose lehetett. A megkötött szerződéseket a jog fenntartani igyekszik, s csak kivételes esetekben lehetséges felbontása.

Hogy még mindig így van-e? A válasz igen, soha sem lehetett elállni 3 munkanapon belül (vagy más határidőn belül) elállni. Feltehetően normális esetben sose lesz ez másképpen! A karácsonyi akció során előfordulhat, hogy egyes kereskedők visszaveszik a terméket, de ez nem kötelezettségük.
MrAngelo
Köszönöm a gyors választ!
Csak azért mertem megkérdezni mert már jó régen volt itt erről szó illetve az EU-ban elvileg nem így működik. Pl. Németországban 100% hogy ha 3 napon belül visszaviszed visszakapod a pénzed. (amennyiben a termék nem sérült)
Mozigépész
Létezik ilyen Angliában is, sőt nálunk is, de ezt a forgalmazó vállalja be.
piros
Jó napot kívánok!
Lenne egy kérdésem. A páromnak van egy parketta boltja. Múlt héten bejött egy pasi,hogy kell neki 20m2 parketta. Hibátlanul megkapta és 3 nap múlva visszajött, hogy neki nem kell ennyi és mi kötelesek vagyunk neki visszaváltani egy csomag parkettát ( ennyi maradt meg). A parketta nem hibás, nem mi mértük fel a területet. Kötelesek vagyunk visszaváltani? Mi is nagykertől hozzuk, nem tudunk vele mit kezdeni. Köszönöm szépen a válaszát.
L_Matyi
(piros @ 2009.02.03, 09:33) *
A parketta nem hibás, nem mi mértük fel a területet. Kötelesek vagyunk visszaváltani?
Amennyiben nem ígértétek meg, hogy visszaveszitek, akkor természetesen nem. Csak ha üzleti érdek, jó ügyfél stb. miatt vissza szeretnétek venni, akkor tegyétek. Jogilag nem vagytok kötelesek visszavenni.
piros
És ha már visszavettük és adtunk cserébe egy vásárlási utalványt, de még nem vásárolta le, utólag megtagadhatjuk, hogy levásárolja és a kezébe nyomhatjuk a parkettáját?

Ja, a számlát kiállítottuk róla és az áfát is ki kell fizetnünk, viszont mit csináljunk a parkettával? Ha eladjuk újra, akkor megint fizethetjük az áfát?
L_Matyi
(piros @ 2009.02.03, 10:22) *
És ha már visszavettük és adtunk cserébe egy vásárlási utalványt, de még nem vásárolta le, utólag megtagadhatjuk, hogy levásárolja és a kezébe nyomhatjuk a parkettáját?
Nem, ez új szerződésnek minősül, így már ezt kénytelenek lesztek elfogadni.

(piros @ 2009.02.03, 10:22) *
Ja, a számlát kiállítottuk róla és az áfát is ki kell fizetnünk, viszont mit csináljunk a parkettával? Ha eladjuk újra, akkor megint fizethetjük az áfát?
Ehhez nem értek, de nincs valami "negatív" számla?
liz
Nekem olyan problémám van, hogy egy optikai szemüveget csináltattam egy üzletben, ahol megvizsgálták a szemeim és ennek alapján készítették el a lencséket csütörtökre (márc.5.).
A probléma az, hogy az elkészült szemüveg használhatatlan, mert nem látok vele jól vezetésnél. A szemüveg drága volt, és nem tudom használni. A mai nap (márc.7.) próbáltam visszavetetni 3 nap után, és szerettem volna a pénzemet visszakapni, azonban ők elküldtek, hogy az én hibám, ha nem jók a lencsék. Nem értem miért rám akarják hárítani annak felelősségét, ha nem megfelelő szemüveget, lencséket készítenek el? Az lenne a kérdésem, hogy élhetek-e a pénzvisszafizetéssel? A nem megfelelő kereskedői hozzáállás miatt más megoldásra nem vagyok hajlandó.
Mozigépész
Alap esetben 3 napon belül nem visszafizetést ír a törvény (ha csak az eladó nem vállalja), hanem javítás helyett cserét. Viszont a te esetedben ők mérték fel a szemed állapotát ez alapján készítették el a lencsét, tehát vissza nem utasíthatna.
Írj be a vásárlók könyvébe, jegyezd bele, hogy általuk vizsgált, készített lencséről van szó, cseréljék ki, különben visszakéred a pénzedet hibás teljesítésre hivatkozva!
Ikka
Sziasztok.

Olyan kéréssel fordulnék hozzátok, hogy valaki össze tudná foglalni ezt a 3 napos visszavásárlást?
Pl: 3 nap az 3 munkanap? Olyan terméket is vissza kell venni aminek a kicsomagolása roncsolással jár? stb,stb

Előre is köszönöm.
Üdvözlettel
Ikka
ityam
(Ikka @ 2009.03.10, 18:41) *

Sziasztok.

Olyan kéréssel fordulnék hozzátok, hogy valaki össze tudná foglalni ezt a 3 napos visszavásárlást?
Pl: 3 nap az 3 munkanap? Olyan terméket is vissza kell venni aminek a kicsomagolása roncsolással jár? stb,stb

Előre is köszönöm.
Üdvözlettel
Ikka

nagyon roviden összefoglalva nincs ilyen hogy 3 napos visszavasarlas!!!!!!!!!!


3 napon belul jelzett hibanal nem javithatnak , cserelni kotelesek. ha cserelni sem tudnak akkor kell visszaadni a penzt.

ez a legrövidebb megfogalmazas.
L_Matyi
(ityam @ 2009.03.10, 19:19) *
nagyon roviden összefoglalva nincs ilyen hogy 3 napos visszavasarlas!!!!!!!!!!
Ez rövid és velős volt, de tényleg így van. biggrin.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.