Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nincsen ma kötelező bevizsgáltatás, mert a szabad bizonyítás alapelve érvényesül. Bizonyítani kötelező, de jogszabály nem fogalmazza meg, hogy hogyan. Más kérdés, hogy a bírói vélemények azt mutatják, hogy akkreditált szakvéleményt fogadnak el.
Ez tetszik!:)
Élet került a fórumba:)))
Szia FVF!
Bizony, mi itt jól elvagyunk és nemcsak a gondjainkkal!
Viszont, ha már így felbukkantál neked mi a véleményed a helyzetemről?
"-rendelkeznie kell azzal a minőséggel, illetve nyújtania kell azt a teljesítményt, amely azonos fajtájú szolgáltatásoknál szokásos"
Szóval ha másik ugyanolyan cipőn van olyan műanyag bizbasz, akkor jogos a reklamáció. "
Ez így igaz? Tehát ha a másik ugyanilyen cipőn van műanyag akkor eleve kérhetek cserét?
Bár mint már mondottam csak akkor akarok ehhez folyamodni, ha csúnyán lesz megcsinálva!
És ha kilépnek a 15 napos javítási határidőből?(akkor is kérhetek cserét?)
Köszönöm előre is a válaszodat!
Puszi
A 15 napos határidőre csak törekedniük kell.
A 15 nap túllépése önmagában nem indok az elállásra vagy a cserére.
Szerintem megfelelően fogják javítani, s akkor minden rendben lesz:)
Én is ebben reménykedem!
Csak akkor ezt miért nem tudták megtenni már az első alkalommal?
Miért kellet nekem ahhoz balhézni, hogy egyáltalán visszaküldjék mégegyszer javításra!?
Azért köszi a válaszokat!
Pénteken megyek a cipőért! Szurkoljatok!
(FVF @ 2005 May 23, 10:11 AM)
A cipő formája, anyaga (talp anyaga, talp és felsőrész kapcsolódása, felsőrész anyaga) önmagában szinte egyértelműen mutatja, hogy az adott lábbeli alkalmas -e egy kisebb-nagyobb eső átvészelésére. Általában azok, amikre az van írva, hogy NEM VÍZÁLLÓ, az semennyire. Amelyik MÉRSÉKELTEN VÍZÁLLÓ, az nem arra való, hogy vízben járjunk vele, de egy ilyen kisebb esőzés esetén ha figyelünk, nem ázik be. Amennyiben bőr cipőt veszünk, akárcsak ha a felsőrésze is bőr, nem várhatjuk el, hogy az ne ázzon be tartós vízhatás esetén.
Én nem érzem jogosnak a reklamációt, de látni kellene a cipőt.
Azt kellene látni, hogy milyen a fazonja? Azt meg lehet nézni itt:
http://www.softmoc.com/us/systemshow-item_I91014-3669 (a nagy képre kattintva tovább nagyítódik).
A felsőrésze bőr, a bélése bőr és műanyag, a talpa műanyag. Ránézésre a felsőrész fölülről is, oldalról is varrással van a talphoz erősítve (hogy ragasztva is van-e, azt nem tudom.)
Vagy azt kellene látni, hogy mennyire ázott be? Azóta persze már megszáradt. Kinek kellene megmutatnom? És mikor? Amikor már megszáradt vagy majd akkor, ha újra beázik? Nem tudom, hogy megszáradt állapotban mennyire nyilvánvaló, hogy teljesen át volt ázva...
Persze, értem én, hogy ha egyszer "nem vízálló", akkor nem bírja a vizet. Na de egy ilyen fazonú, és vadonatúj állapotban levő cipőtől sem várhatom el, hogy kibírja az esőt legalább addig, amíg hazaérek"? (Nyilván nem mentem bele bokáig az összes tócsába, mint egy ötéves...) És azért az sem mellékes, hogy 12.990,- Ft-ba került...
Egy ilyen fazonú, ilyen árkategóriájú cipő, amire azt is ráírták ám ugyanolyan egyértelműen, hogy "I. oszt. áru" (!!!) nem kellene, hogy száraz lábbal hazavigyen?
Nem, ez a cipő alapvetően fazonja alapján sem lehet vízálló. Több ponton vannak olyan helyek, ahol a nem túl magas víz is befolyhat. Ez a cipő csak úgy állja a vizet, ha a víz csak a műanyag talppal érintkezik. A bőr maga - még ha egy ideig tartja is magát - nem bírja a vizet, kifejezetten rosszat tesz neki, s csak ápolással érhető el az eredetit megközelítő állapot. A fazonja ráadásul nem illeszkedik a láb minden pontjához, így az eső akár abszurd esetben be is eshet.
Már csak azért is védem, mert evvel a márkával nekem semmi gondom nem volt soha, hordom, s bár drágának (inkább 15 felett van a ffi cipő) de jónak találom. 2 párt már 3 éve hordok, de van fiatalabb is. Ezen felül pedig tényleg komolyan kell venni azt, hogy "NEM VÍZÁLLÓ"!!!
Tisztelt FVF!
Május 28.- án, szombaton vásároltam egy hasított bőr nyári cipőt, 16000 FT-ért. Eddigi tapasztalataim alapján kiváló német márka. A cipőben 500!!! métert gyalogoltam és a két oldalsó varrás 2* 1.5 cm hosszan elengedte. Ilyen még nem történt velem. Elég nagy cipőromboló vagyok (130 kg, 47 -es láb), de ez sokkolt. A boltba május 30.-án vittem vissza, és nem tudtak cserét ajánlani, méret híján. Amiből volt méret ,az meg nem tetszett. Van ez akkora hiba, hogy cseréljenek? Nem akarok balhézni velük, mert a két család (tulaj és mi) 50 éve ismeri egymást és jó a viszony. A beszélgetés során sajnos nagyon a javítás szó volt előtérbe helyezve, de majd "meglátjuk" .
Két "érdekes" kérdésem lenne. Miért harcolnak ennyire a cipőboltosok a vevőkkel? A terméket gyártó cég nem felel a termékért? Ha mondjuk egy Adid*s cipőt vesz valaki és tönkremegy, az adid*snak ehhez semmi köze? Gondolok itt a magyar képviseletre, nagykerre, anyacégre. Nem ők állják a cseredarabot, ha arról (cseréről) van szó ? Mert nekem néha úgy tűnik, hogy a cipőkereskedő úgy izzad, mintha az ő bőrét vinnék vásárra, és neki kellene az egész cehhet állnia. Hogy is van ez? Mert ha mondjuk én adid*s boltot nyitok és az adid*s éppen selejt cipőket gyárt abban az évben, én abba becsődölök? Remélem érti a kérdést és nem bonyolítottam túl.
A második. Egyszer egy rádióműsorban hallottam egy megoldásról, kérem javítson ki, ha tévedek. Ez a szakértő azt taglalta, hogy ha én - reklamáció, hibás teljesítés esetén - tanúkkal aláírok egy papírt, amelyben kijelentem, hogy soha többé ilyen márkájú terméket nem vásárolok és reklamációval sem élek természetesen, abban az esetben a kereskedő a vételárat visszafizeti és "elfelejtjük egymást".
Létezik ilyen? Cipővel kapcsolatos reklamáció esetén is alkalmaztható?
Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel :
Tasi
(FVF @ 2005 Jun 3, 10:47 AM)
Már csak azért is védem, mert evvel a márkával nekem semmi gondom nem volt soha, hordom, s bár drágának (inkább 15 felett van a ffi cipő) de jónak találom.
Igen, szerintem is jó márka. Ezért is voltam csalódott.
Mindenesetre köszönöm a választ.
Sziasztok!
Én vagyok!
Elhoztam a cipőt (Nike), nagyon szépen megcsinálták, így nagyon kellemesen csalódtam!
Mindenkinek további sok sikert a problémájához!
Puszi
Nagyszerű, gratulálok az "új" cipődhöz!
Tasi: szerintem a többet ilyen terméket nem vásárolok és visszadják a pénzt, maximum április elsején hangozhatott el a rádióban...
Én nem vagyok szakértő, de szerintem ritka nagy baromság
Vagy a szakértő volt berúgva...
A cipőboltosok azért harcolnak, mert ha kicserélik és nem tudják továbbérvényesíteni a nagykereskedő felé, akkor elbukták a cipő árát.
Azt viszont tudni kell, hogy a vevő már az első körben is választhat a csere és a javítás között, amit a boltos csak azzal az indokkal utasíthat el, hogy aránytalan többletköltséggel járna a javításhoz képest.
Opsz, de most látom csak három napon belül vitted vissza, így a boltos nem javítathatja, hanem köteles egy ugyanolyanra cserélni vagy ha ez nem lehetséges visszafizetni a vételárat (nem levásárolni, hanem visszakapni.)
Tehát a javítást fel sem ajánlhatja!
Egyetértek, szerintem is április elsejei adás lehetett

"amit a boltos csak azzal az indokkal utasíthat el, hogy aránytalan többletköltséggel járna a javításhoz képest"
Amivel élni is fognak mindig, még akkor is ha reálisan mégsem annyira aránytalan az a többletköltség, ha akarja ezt bármikor kijátszhatja. Megint nincs egyértelműen megfogalmazva, hogy mi az aránytalan. Én nem értek a joghoz, minden jogszabály ennyire 'fuzzy' vagy csak a fogyasztóvédelem területén?

Vigyázz a 3 nappal az csak jótállás esetén van (a 151/2003-as tartalmazza), cípőre az meg általában nincs, szavatosságnál nincs 3 nap.
Nem tudom, ki mondhatott ilyet, a jog az természetesen nem tartalmaz ilyen kondíciókat.
Elképzelhető a cipő kijavítása is, de ha nem lehet, s nincs már a méretben, ráadásul másik nem tetszik, akkor pénzvissza.
Azért cirkuszolnak, mert tőlük ugyanolyan nehezen veszi vissza a gyártó vagy a nagyker.
holahatar
2005.06.06, 08:00
Tisztelt FVF!
Szombat este 7.30 kor vettem egy cipőt, 8.30 tól 9 óráig hordtam. Pontosan fél órát, gondoltam kipróbálom :-)
Mire hazaértem a talpbélése feljött, alatta a szivacs szétmorzsolódott, ez egy nyári bőrpapucs , amely nagyon kényelmes olasz cipő lenne,ámde, miután a belső része a cipőnek hátsó talprésznél van csak puha szivacsos bőrrel ellátva, ahol feljött, így az elején belül a bőr eléggé feldörzsölte a talpam becsomósodott, lehámlott a cipő bőre.
Nem gondolom, hogy ezidő alatt nem rendeltetésszerűen tudtam elballagni a közértbe vele.
A problémám még mindig nem csupán ennyi.
Visszavittem, hogy kérjem a bolt segítségét kultúrált, emberi módon.
Közölték, hogy javítják nyolc nap alatt menjek érte, azonban én úgy érzem, hogy abszolút kiszolgáltatott vagyok. A cipő orra belül alacsony, ha csak egy kicsit vastagabb talpbélést tesz bele a cipész, akár már kényelmetlen is lehet.
Én ezzel a kényelmes puha hátsó béléssel vettem meg a cipőt, mi az esélyem arra, hogy ezt fogják biztosítani?
Illetve, ha a vásárlástól számított egy napon belül jeleztem, hogy szétmált a talpbélés, akkor kérhetek -e pénzvisszafizetést?
A csere felesleges lenne, mert ugyanilyen hibák merültek fel ezzel a márkával, a boltvezető azt mondta, hogy a gyártó csak összedobja a cipőt, mit várok tőle, de egy cipész majd megcsináljajól.
Én nem a cipésznek vettem a cipőt, hanem azért, hogy viseljem,mert tényleg tetszik.
A kérdésem:
Ilyen esetben fél órás viselet után kérhetek -e pénzvisszafizetést.
Ha nem, kérhetem -e a boltot, hogy vékony és ugyanolyan puha talpbélést tegyen bele.
Ha ezzel megváltozik a cipő komfortérzete, mit tehetek? Hiszen én az eredeti cipőt vásároltam meg?
Én cipőnagykerben voltam évekkel ezelőtt irodavezető,

akkor, ha nálunk vásároltak magánszemélyek vagy kereskedők, minden esetben a vevőt próbáltuk menteni, segíteni. Ha három napon belül jelezték a problémát kicseréltük, vagy akár visszafizettük. Fél évig teljeskörűen javítottuk, vagy cseréltük, bíztunk a vevőben, mert belőle élünk.
Jogvitánk soha nem is volt, a vevők elégedettnek tűntek. Nagyon minimális visszárunk volt, mert minőséget árultunk. Egy alkalommal egyfajta cipő gyártási hibás volt, a gyártóval egyeztetve javíttatuk a hibát, mielőtt a polcokra kerül.
Ha tudja a kereskedő, hogy gyártási hiba van, miért nem tesz valamit?
Viktória
holahatar
2005.06.06, 08:02

2005.06.06, 08:04

Én cipőnagykerben voltam évekkel ezelőtt irodavezető, akkor, ha nálunk vásároltak magánszemélyek vagy kereskedők, minden esetben a vevőt próbáltuk menteni, segíteni. Ha három napon belül jelezték a problémát kicseréltük, vagy akár visszafizettük. Fél évig teljeskörűen javítottuk, vagy cseréltük, bíztunk a vevőben, mert belőle élünk.
Jogvitánk soha nem is volt, a vevők elégedettnek tűntek. Nagyon minimális visszárunk volt, mert minőséget árultunk. Egy alkalommal egyfajta cipő gyártási hibás volt, a gyártóval egyeztetve javíttatuk a hibát, mielőtt a polcokra kerül.
Ha tudja a kereskedő, hogy gyártási hiba van, miért nem tesz valamit?
Viktória
Már nincsen olyan pont jogszabályban, aminek alapján vissza kellene téríteni a pénzt egy cipőreklamáció esetén x napon belül. (korábban 8 nap volt, a jótállásos termékek esetében pedig 3 nap ma is).
A vevő kérhet kijavítást, vagy kicserélést, s csak akkor állhat el a szerződéstől, ha bebizonyosodott, hogy a termék használatra alkalmatlan, s cserélni a többi alkalmatlansága (vagy mert elfogyott) miatt sem lehet.
Szerintem egyszer elég beírni:)
Köszönöm mindenkinek a tanácsot. Az "aláírok egy papírt és pénz vissza" kondíció nekem is furcsa volt, de gondoltam rákérdezek itt, mivel szakértőnk van.

Ha lenne ilyen, akkor már elég sokan csinálnák ezt. Mindegy.
A boltban azt mondták, hogy elküldték a "céghez". Szerintem ez a "cég" egy cipész, akit szerződtettek az esetleges javításokra. Persze nekem úgy adták be, mintha a "nagy" anycéghez lenne visszaküldve vizsgálatra. Egy szó mint száz, most szombaton azt mondták, hogy megvarratják a cipőt. A bőr sértetlen, egyszerűen a varrás engedte el két helyen 1.5 -2 cm hosszan. Valószínűleg rossz napja volt a cipőkészítőnek, ezért engedte el a varrás a bőrt. Amúgy masszív bőrből készült, végülis tényleg csak varrni kell. Szóval ilyenkor is lehet cserét kérni vagy nem? Persze cserélni továbbra sem tudnak, méret híján. Szavatosságnál is áll a "három napos" pénzvisszafizetés kötelezettség ?
Tasi
holahatar
2005.06.07, 06:40
Kedves FVF!
Biztosra mentem a beírogatással....bocsánat

véletlenül történt.....
Köszönöm segítségét.
Viktória
Azonnali cserét kell kérni (elvileg három napon belül nem javíthatják, nem?) és le kell amortizálni pár nap alatt a teljes raktárkészletet és akkor mivel nem tudnak ugyanolyat adni, viszont a tönkrementet nem javíthatják vissza kell adniuk a pénzt....
"három napos" pénzvisszafizetés kötelezettség semmire nem vonatkozik...
A többire meg ott a válsaz feljebb...
Pjotr!
A 3 napos cseregarancia csak a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik!!!
holahatar
2005.06.08, 07:29
Kedves FVF!
Mennyi időn belül kell kijavítani a cipőt? És ha nem teljesíti annyi időn belül, akkor mi történik?
8 nap?
15 napon belüli javításra kell törekednie, ha nem törekedik beperelheted...
holahatar
2005.06.09, 07:33
Köszi Pjotr:-)
Viktória
Ariadne
2005.06.09, 09:05
Ha nagyon sokáig húzza a javítást, érdekmúlás miatt el is állhatsz a szerződéstől, vagyis visszakérheted a pénzed, mert pl. már eltelt a nyár, és mit kezdj egy nyári cipővel ősszel, köszönöd, nem kell.
dfcwolf
2005.06.14, 12:12
Hello!
Kb. 10 hónapja vettem egy yellow cab cipőt. A talpat, a rögzítő varrás elengedte. A cipő 29000 forintba került, és úgy gondolom ennyiért tartósabb is lehetne.
Mit tehetek ilyen esetben?
Mi van akkor, ha a bolt, ahol vásároltam, már nem üzemel?
Köszönöm!
A vásárlás helyén tudsz reklamálni, de mivel 6 hónap eltelt, így vita esetén neked kell bizonyítani, hogy rendeltetésszerűen használtad (bevizsgáltatni)
Ha bolt jogutód nélkül szűnt meg, akkor szavatosság esetén azt hiszem sehova sem tudsz fordulni... De ezt ne vedd készpénznek...
Captain Crash
2005.06.14, 23:31
Szia!
Elképzelhető, hogy értelmezési problémáid vannak?
Nincsenek értelmezési problémáim. Elmondtam, hogy a jog szerint kit terhel a bizonyítás. A bizonyításhoz hozzátartozik annak költsége.
Csak úgy kérném el a vizsgálat árát a vevőtől, ha megfelelő igazolást adnék neki (esetleg közjegyzőit), hogy rám nézve is kötelezőnek tartom azt.
Ebben több feltétel is van, melyek más jogi szabályozást feltételeznek, mint a jelenlegi, ezzel nem foglalkozom.
Megmondanád mi a neved,te hol laksz, mivel foglalkozol....?
Nem szeretem, ha a kérdésre kérdéssel válaszolnak, mert az azt jelenti, hogy kitérnek a válaszadás elöl.
Arra, hogy személyes adataimat kiadjam a válaszom természetesen: nem. Indoklás pedig igen egyszerü:
A céged adatait köteles vagy cégjegyzékben nyilvánosságra hozni, tehát nyilvános adatokat kértem tőled.
Te pedig személyes adatokat kértél tőlem, a személyes adataimról pedig az Avtv. szerint magam rendelkezem.
Ha úgy tartod, hogy üzletpolitikáddal semmi gond, akkor nem értem milyen más ok az, ami meggátol, hogy az amúgy is nyilvános adatokat elmondd.
Te nem Magyarországon élsz?
Ez gúnyosan hangzott, de lehet tényleg erre vagy kiváncsi: De, itt élek.
Elnézést, tisztelet a kivételnek, de van aki hobbit csinál a cipő cserékből.Nem tudom mi van több: tiszteségtelen cipőkereskedő vagy jogtalanul reklamáló fogyasztó, de munkám során találkoztam mind a két tipussal bőven.
A jogszabályok nyújtotta kereteken belül minden törvényes.
Törvényben elő kellene irni a független vizsgálatot a kijelölt hivatalnál, amit mind a két fél számára kötelezővé kellene tenni.
Egy 1978. évi 2. törvényerejű rendelet alapján az 4/1978 (III. 1.) Bkm rendelet 6§-ának (3) bekezdése szerint a minőségvizsgáló szerv szakvéleménye a vállalatra kötelező volt. A vizsgálati díj ezen rendelet 6§-ának (5) bekezdése alapján, ha a forgalomba hozott áru az előírt követelményeknek nem felelt meg, a vizsgálat költsége a vállalatot terhelte. Ha a vásárló igényét határidőn túl jelentette be, továbbá, ha a hiba oka az átadás után keletkezett (pl. rendeltetésellenes használat, helytelen kezelés vagy tárolás, elemi kár, erőszakos külső behatolás) a vizsgálat költsége a vásárlót terhelte. Ismétlem, ez csak volt! Már nem ez van! 2003. szeptember 1-jén hatályát vesztette. EU-s jogharmonizáció. A gyakorlat azt mutatta, hogy ez nem vált be.
...csak amikor fél év lejárta elött 2 nappal visszahoznak egy cipőt és valami egyértelmüen "kamu" hibával akarják a jogaikat érvényesíteni, köteles vagyok végigjárni ezt a nevetséges procedurát. Nem azért üzletelek, hogy valaki fél évente ingyenesen cserélgesen cipőt nálam, mert egy kicsit rásegít a "jogos" követelésére.
A jogszabályok nem mondják meg, hogy hogyan legyél nyereséges. Viszont azt megmondják, hogy fogyasztói reklamációt hogyan kell intézned. Ez van!
(FVF @ 2005 Jun 7, 08:43 AM)
A 3 napos cseregarancia csak a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik!!!
Üdv!
Kedden 17-órakor vásároltam egy túracipőt, 16000.-Forintért. Szerdán reggel elmentem benne dolgozni (javarészt ülő munkát végeztem) de már 10-órakor rettenetesen kezdte nyomni a lábamat a varrás, mind az oldalán (ott még a fűző szegecselt tartója is), a lábfejnél a tetején és hátul a sarkam fölött.. Napközben többször ki kellett bújnom belőle. Délután már négy órakor el kellett kéreckednem a munkahelyről, hogy be tudjak menni a boltba, jelezni a panaszomat. Mondták a boltban hogy nem tudnak vele mit csinálni, miért nem vettem észre a felpróbálásnál? Mondtam mert akkor még nem lehetett fél perc viselésnél érezni ezt. A fűzőt amikor meg kellett húzni a bőr majdnem lejött a kezemről, és még úgy sem sikerült teljesen. Nem akarták a hölgyek visszafizetni a pénzt, ott kellett hagyni a cipőt a boltban, mert azt mondták hagyjam ott, mert a főnök távol van, és érdeklődjek csütörtökön. Tegnap 24-órában dolgoztam(ezt közöltem velük is), így csak ma érek rá, most megyek vissza.
(cavman @ 2005 Jun 17, 01:00 PM)

Ahhoz képest hogy volt idejük törni a fejüket, most kezdtek csak el telefonálgatni ide-oda, Nem hajlandóak visszafizetni a pénzt, flegmán azt mondták nyugodtan mehetek a fogyasztóvédelemhez.
amorf26
2005.06.17, 16:54
Szervusztok,üdvözlet!
Vásároltam egy bőr cipellőt a minap.Annak rendje és módja szerint felpróbáltam, az oldalán egy árcímkével mivel a fél pár a kirakatban volt.Tetszett, hát az eladó a pult mögött!! levette a címkét és gondosan becsomagolta.Fizettem, de valamiért a párom mégis kibontotta és ellenőrizte kint a cipőt.Megdöbbenésünkre /a világosaban láttuk csak/ az egyik cipőt kiszívta a nap, és az árcímke helyén egy helyes folt maradt.Rögtön visszamentünk az üzletbe, ahol azonnal tudtomra adták ilyet cserélni nem tud, pénzt vissza pedig nem ad.Lehet ilyet???
Most 4 napja arra várok, hogy másik üzletükből hozzanak egy cserecipőt, folyamatosan hitegetve, hogy holnap megkapom.Törvényesen jártak el velem?Ha nem, melyik törvény szabályozza ezt!Tanultam az esetből, senkiben ne bízz ha a pénzedről van szó!
Köszönöm válaszotokat!üdv Amorf
Üdv!
Az lenne a kérdésem, hogy ha 3 napon belül visszaviszek egy papucsot (van rá fél év garancia) azzal az indokkal hogy kényelmetlen, kitör...akkor kérhetek-e egy másik fajtát ami drágább, ráfizetéssel. Vagy elküldhetnek??? Elég sürgős ez az ügy..lehet meg kell próbálnom mielőtt választ kapnék...
Azért köszönöm előre is!!!
Nem tudok róla hogy szavatosság esetén jogilag bármiféle különbség lenne, hogy 5 percen vagy 5 hónapon belül jelzed a panaszt...
Így elvileg 15 napon belüli cserére kell törekedniük.
Azért ez nem túl vásárlóbarát eljárás az üzlet részéről, szeritnem nagyon is ésszerű elvárás hogy a kifogást azonnal rendezzék ilyen esetben, sűrű bocsánatkérések közepette...
Captain Crash
2005.06.18, 16:02
A fogyasztó elsősorban javítást vagy cserét kérhet. De ez nem azt jelenti, hogy másmilyenre. A tévedés azonban megtámadhatósági ok a ptk szerint.
Ez a helyzet kb olyan, hogy "nekem mégse ez kell". Szerintem a cég jóindulatára van bízva a dolog.
Kérek egy piedone-hamburgert...jujj ez csípi a számat...kérhetnék egy másikat?
amorf26
2005.06.18, 22:01
Köszi Jooe!
Jó hírrel szolgálhatok, tegnap bementem és Kermi Köjál és a Vörös Hadseredg fenyegetőzések közepette a mai napon megkaptam a cserecipőt és az elnézést kérés is meg volt.A tüske attól függyetlenül tüske marad!
üdv Amorf
Szerintem nehéz lesz, azt kéne bizonyítani, hogy a cipő alkalmatlana viselésre, nem azt, hogy számodra alkalmatlan, hanem azt hogy mindnekinek alkalmatlan...
Captain Crash
2005.06.19, 21:57
Őszintén? Kit izgat, hogy a főnök távol van? Kerítsék elő, telefonáljanak! Ha ő a felelős ilyen ügyek intézéséért, akkor kerítsék elő!
Szerintem itt érvényesül az, hogy a dologra irányuló szolgáltatás nem alkalmas azokra a célokra, amelyekre más, azonos fajtájú szolgáltatásokat rendszerint használnak.
(qqq @ 2005 May 21, 04:04 PM)
És akkor mégis milyen cipőt vegyek ezen az éghajlaton esős idő esetére (hiszen száraz, napos időben is bármikor eleredhet az eső)? Vízállót? Van olyan? Én gumicsizmán kívül még semmire nem láttam ráírva, hogy "vízálló", legfeljebb azt, hogy "mérsékelten vízálló", és gondolom, ha "nem vízálló" cipő esetében ilyenkor nincs miért reklamálnom, akkor "mérsékelten vízálló" esetében ugyanúgy ki fogja magyarázni magát az eladó, illetve a gyártó.
Egyáltalán meg van az határozva, hogy milyen cipőre kell ráírni azt, hogy vízálló, vagy a biztonság kedvéért mindegyikre jobb, ha azt írja a gyártó, hogy "nem vízálló", nehogy számon lehessen kérni rajta később? Korrekt dolog ez? Szerintem ezzel félrevezetik a vásárlót.
Azóta is próbálok olyan cipőt venni, ami vízálló, de legfeljebb olyat látok, ami mérsékelten vízálló. Az eladóknak általában fogalmuk sincs arról, hogy mit fog kibírni egy-egy cipő, csak hümmögnek, hogy hát, nem tudják, ráadásul sok helyen úgy vannak kirakva a cipők, hogy a dobozuk nincs a közelükben, pedig csak arra van ráírva, hogy vízálló-e.
Egy eladó viszont mondott egy szót, amit nem sikerült pontosan megjegyeznem. Azt mondta, csak az olyan cipők bírják a vizet, amelyikekre az van ráírva, hogy ... . Valami -ex végű szó. Tudja valaki, hogy mi lehet az?
Azonkívül ugyanez az eladó említett bizonyos impregnálószert, amivel be kell fújni a cipőt, hogy ne ázzon be. Gondolom az is belekerül pár ezer forintba... Meg tudja mondani valaki, hogy pontosan mi is ez a szer és mire való? Milyen cipőre érdemes egyáltalán ráfújni? Egy zárt, bár nem vízállónak nevezett cipőre nem is érdemes? Ha meg eleve vízálló egy cipő, akkor minek?
Továbbra sem tudom, hogy miről lehet felismerni az olyan cipőket, amelyek bírják az esőt, vagyis amelyekre érdemes kiadni sokezer forintot... Egy fogyasztóvédelmis mit csinálna a helyemben, ha nem akarna legközelebb is olyan cipővel hazatérni, ami az első esőben teljesen beázik? Mit nézne meg rajta vásárlás előtt? És tényleg létezik olyan cipő, amelyikre bátran kiadhatok annyi pénzt, amennyibe kerül, mert korrekten ráírják, hogy mi várható tőle, és ha mégis csalódást okoz, akkor legalább van értelme visszamennem a boltba reklamálni?
(qqq @ 2005 Jun 20, 09:30 PM)
Egy eladó viszont mondott egy szót, amit nem sikerült pontosan megjegyeznem. Azt mondta, csak az olyan cipők bírják a vizet, amelyikekre az van ráírva, hogy ... . Valami -ex végű szó. Tudja valaki, hogy mi lehet az?
A Gore-tex amire gondolt. A Hi- magnum bakancsomon is az a felsőrész, az asszonyomnak is vettünk egy ilyen félmagas szárú gyöngyvásznas cipőt(bakancs). Azt úgy reklámozták a boltban, hogy egy akvárium teli volt vízzel, benne a bakancs,és bugyborékolt a levegőztető. Eléggé bizarrnak tűnt elsőre, de meggyőzött. 5 éve cipő, bár akkor 34000 forint volt.

A minőség az, minőség

. Na megnézném a Sandstone meddig bírná..
ÜdvözletemE
Nagy örörmömre szolgál, hogy létezik a FVF panaszfórum és remélem segítségemre lesznek egy-két kérdés megválaszolásában.
Olvasgatva a FVF panszfórum oldalait a FVF Szóvivő válaszaiban leírt 49/2003 GKM rendeletre meg az első fél éven belül a kereskedő kötelessége a bevizsgálás megfogalmazott mondatra szeretnék választ kapni.
Egy márkás cipőt vásároltam 2004.11.04-én gyerekmnek, mindössze 11 ezer forintért. A gyerek utcai viseletnek hordta, ám tisztításkor felfedeztem, hogy a cipő talprésze az oldalmintázatnál mállik.
Üdvözletem!
Nagy örörmömre szolgál, hogy létezik a FVF panaszfórum és remélem segítségemre lesznek egy-két kérdés megválaszolásában.
Olvasgatva a FVF panszfórum oldalait a FVF Szóvivő válaszaiban leírt 49/2003 GKM rendeletre meg "az első fél éven belül a kereskedő kötelessége a bevizsgálás" megfogalmazott mondatra szeretnék választ kapni.
Egy márkás cipőt vásároltam 2004.11.04-én gyerekmnek, mindössze 11 ezer forintért. A gyerek utcai viseletnek hordta, ám tisztításkor felfedeztem, hogy a cipő talprésze az oldalmintázatnál mállik.A lábbelit a kereskedőnek visszavittem és mert jogában áll szakértői véleményt nyílvánítani, hát élt is vele, amelyben az áll, hogy a cipő mechanikai, természetes kopásból okozó sérülések nyomai látható.A cipőt elvittem cipészhez aki szerint a cipő nem időt álló anyagból készült és ezért mállik.A cipő féléven belül volt megreklamálva.Ezért arra szeretnék választ kapni, hogy a 49/2003 GKM rendelet és a bevizsgálás miért nem kötelez minden kereskedőt.Segítségüket előre is megköszönöm.
Tisztelettel
Khcs
Végül is adott szakvélemyént,. a gond az, hogy a két szakértő véleménye különböző.
Arra kell próbálni rávenni, hogy a fvf-tpől kérjen szakvéleményt, nehéz lesz, mert drágább a vizsgálat mint a cipő...
padawan
2005.06.22, 12:14
Fisztelt FVF!
Érdeklődni szeretnék, hogy mi a teendő azon esetben, ha egy márkás cipő kilyukadt (nem saját hibából feltehetően)?
A boltban azt a választ kaptam, hogy 6 hónapon túl nekem kell bevizsgáltatni a cipőt, viszont egy ismerősöm, aki ugyan nem a fogyasztóvédelemnél dolgozik, de hasonló helyen, utánnaérdeklődött és azt mondta, hogy 1 éven belül az eladónak kell bevizsgáltatnia.
Most mi az igazság, és a teendő ilyen esetben?
Ha van rá jótállás (cipőre általában nincs) akkor a jótállás időtartama alatt, ha csak szavatosság alapján reklamálsz akkor 6 hónapig, a kereskedőn van a bizonyítás terhe.
A szavatosság teljes időtartama cipőre 2 év, de 6 hónap után vita estén te dolgod bizonyítani hogy gyártási hiba, tehát bevizsgáltatni. Az első hat hónapban a keresekedőé.
(PTK 305/A (2))
Fogyasztói szerződés esetében az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A felek ettől eltérő megállapodása semmis.
Bővebben: ptk vonatkozó paragrafusai
Captain Crash
2005.06.27, 16:58
Ha a felek véleménye eltérő a szerződésszerű teljesítést illetően, az első 6 hónapban, illetve a jótállás ideje alatt a bizonyítás a kereskedőt terheli, tehát a bevizsgálás a kereskedő kötelessége. A vizsgálat eredményét nem köteles se a kötelezett, se a fogyasztó elismerni, békéltető testület, vagy bíróság előtt érvényesíthetik jogaikat a felek. Egy akkreditált laboratórium vizsgálata a bíróságon általában perdöntő. Kiváncsi lennék, hogy miért nem állt érdekében a kereskedőnek független szakvéleményt kiállítani.