Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Cipő, csizma, papucs, lábbelik
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Ruházati termékek
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33
Ariadne
Mondjuk ha nem vízálló bőrcipőben sokat jár esőben az ember, vagy sportcipőt utcai viseletként használ (ami nem tesz jót a lábnak sem, úgy hallottam, ráadásul a határok sem mindig egyértelműek az utcai - sport között). Hirtelen ez a kettő jutott eszembe nem rendeltetésszerű használatként. Meg persze nem focira való cipőben focizni.

Mondjuk egyiktől sem lenne szabad elszakadnia a cipőnek emberi számítás szerint... rolleyes.gif

szerk: A kedvenc CAT bakancsom, amit kinéztem magamnak acélbetétes orrú, csúszás-, olaj-, nedvesség-, hő- és kopásálló, állítólag legmagasabb szabvány szerinti elektromosság-álló (valami ANSI Class 75) - hivatalosan használják védőfelszerelésként is. Erre milyen színekben árulják itt? Rózsaszínben és lilában, 39 feletti méretekben. crybaby.gif 17k körül volt, legutóbb már 9900-ért vesztegették, és szép fekete csak Ámerikában van belőle... Országomat egy ámerikai kapcsolatokkal rendelkező emberkéért...
Captain Crash
Vízálló cipőről korábban már megállapítottuk, hogy nem létezik olyan tulajdonképpen, mert mindegyik átázik...akkor a cipőket nem is erre az univerzumra tervezik? E.T

Sportcipő utcai viseletként való használatára csak annyit mondanék, amit te is megjegyeztél, hogy pl az Nike direkt úgy építette marketingjét a 80-as években, hogy sportos nőkre húzta fel a cipőjét és a nők csak azért, hogy sportosnak látszanak, meg is vették. Aztán jöttek a férfiak...stb. Tehát a határ, hogy mi sportcipő, s mi nem valóban nem eldönthető, főleg, hogy ránézésre sem mondod meg, még arról sem, amit sportboltban veszel. Ha nem adtak használati útmutatót, akkor ők tehetnek róla, hogy tönkre ment, mert annak hiányára (hibájára) vezethető vissza. Nem? smile.gif
Ariadne
De. Bocs, sokáig szerkesztettem a plusz szösszenetemet az előző hsz-hez...

Egyébként a legutóbb vett abszolúte egyértelműen utcai deszkás cipőmhöz, meg az előző topánka kategóriájúhoz is adtak használati útmutatót, sőt mindkét alkalommal rátűzték a blokkot is... Szóval azon is múlik, hol veszed.

Barátom pl. a CATekre esküszik, kb. 10 éve csak ilyen cipőt/bakancsot hord, és érdekes módon 3 évig bírják általában tökéletes állapotban - egyik sem ment szét soha, semmi gond nem volt velük (ott sorakozik pár pár a szekrényben), ezzel engem meggyőzött. Másik oldalról meg van a kínai kategóriájú cipő, amim szintén van, attól meg nem várok semmit 2-3000 Ft-ért, könnyű szívvel dobom a kukába, ha kibírt fél évet. Ez így megy... Sajnos.
A Zöld Lovag fegyverhordozója
Sziasztok!

Van fejlemény széthasadt Wink ügyben.

Elvittük ma a lábbeliket. Azt mondták, megváltozott a helyzet, nekik már semmilyen elbírálási jogkörük nincs, mindenképp be kell küldeniük a központba vagy hova, és ha ott minket találnak hibásnak, akkor jöhet a KERMI. így azt is hiába említettem, hogy valszeg nem mi vagyunk a hibásak, és a vizsgálat többe fáj, mint a csere/pénz vissza.

A csizmára azt mondták, lehet, hogy azért lett ilyen, mert egyiket a másik sarkával húzta le (=marhaság, nem így volt, és akkor csak az egyik romolhatott volna el, mivel a már lehúzottal nem tudja a másikat is lerúgni smile.gif ).

Aztán kérdezték (a jegyzőkönyv miatt), mit szeretnénk, csere vagy levásárlás? A csizmát valószínűleg nem tudják cserélni, mert kifutott, téli volt stb. Mondtam, hogy ezt majd meglátjuk, de mi inkább pénzvisszafizetést szeretnénk. Erre azt mondták, pénzt már sehol nem adnak vissza, csak levásárlás van. Kérdeztem: megváltozott a törvény? Azt mondták, igen, hogy mikor, azt nem tudták megmondani smile.gif. Mivel "véletlenül" volt nálam mindenféle okosság kinyomtatva és akkurátusan szövegkiemelve, megmutattam nekik a vonatkozó passzust, azt is, hogy honnan szedtem, és, hogy nem tudok róla, hogy megváltozott volna. Erre azt mondta az idősebb hölgy a fiatalabbnak, hogy mutassam meg, amit nekik adtak. Hosszasan lapozgattak a papírjaik között, aztán - törvényt persze nem találtak smile.gif - megmutattak egy nekik készített direktívát. A direktívában egyebek között az állt, hogy "pénzt csak legvégső esetben adunk vissza" (LOL, még ezt is letagadták smile.gif ). Amikor erre felhívtam a figyelmüket, azt mondták: a főnökség elvárása azért lehet más, és hogy ez a boltokon múlik. Keresztkérdésem: hogy betartják-e a törvényt? Erre azzal felelt, hogy ha mindenki betartaná a törvényt... meg hogy léteznek rugalmasabb megoldások is, ezzel arra próbált utalni, hogy sokan adót csalnak, nem adnak számlát stb. Mondtam igen, ha mindkét félnek kellemesebb, akkor esetleg, de így nem. A jegyzőkönyvbe mindenesetre levásárlást írtak mint kívánt elintézési módot, de ezt még le is kell nyomniuk a torkunkon smile.gif.

Ennyiben maradtunk, várjuk a vizsgálatuk eredményét. A lehetőségekhez (és gondolom a velük szemben támasztott felső elvárásokhoz) képest korrektek, kedvesek voltak, csak az nem tetszett, hogy vetíteni próbáltak a pénzvisszaadással kapcsolatban. Kicsit aggaszt, hogy ha továbbra is kötik az ebet a karóhoz, akkor lehet, hogy a levásárlás mellett kell döntenünk (igaz, ezt lehet később is), mert franc akarja végigjárni az egészet és kivasalni belőlük a pénzvisszaadást párezer forintért...

Azért az kicsit gáz, hogy ilyen felkészüléssel kell nekivágni egy tök egyértelmű reklamációnak. Ezt máskor, máshol már megszívtuk, hogy egyszerűen azt állították, hogy a törvény nem kötelezi őket pénzvisszaadásra, és akkor ott állunk, az ő szavuk a miénk ellenében, mégse lehet lebokszolni smile.gif.

Vélemények, tanácsok a továbbiakra?

üdv,
A Zöld Lovag fegyverhordozója
Ariadne
Véleményünk mindig van... biggrin.gif

Ügyes húzás volt a jogszabályokat a kezükbe nyomni, úgy kell nekik, ha nem ismerték. clap2.gif

A vizsgálatnál azt a trükköt szokták ilyenkor megjátszani, hogy egy nem hivatalos "bevizsgálónál" (valami akármilyen cégecskénél) úgymond bevizsgáltatják, aztán az persze kihozza, hogy nesze, te vagy a hibás. Na ilyenkor azt kell lépni, hogy a www.fvf.hu honlapról a Dokumentumok menüből az Akkreditált vizsgálók jegyzéke vagy ilyesmi papírt kinyomtatni, és szintén az orruk alá nyomni. Ugyanis ezek a fogyvéd által is függetlennek minősített szakértők - mindenki más azt mond, amit akar... Elfogadni persze ezek véleményét sem kötelező, de az általuk akárhol készíttetettet meg még annál inkább nem kötelező és főleg nem érdemes.

A költségekből semmit nem verhetnek rátok, a szavatosság alapján az első 6 hónapon belül nekik meg kell javítaniuk (nem lehet), vagy kicserélni ugyanolyanra (nem lehet), ha egyik sem, visszaadni a pénzt. Kivéve ha bizonyítják, hogy ti tettétek tönkre (persze a független vizsgálókon kívül mást nem fogad el az ember ilyenkor), amire viszont nem képesek hitelt érdemlően. smile.gif
A Zöld Lovag fegyverhordozója
(Ariadne @ 2006.04.04, 18:57) *
Véleményünk mindig van... biggrin.gif
Ügyes húzás volt a jogszabályokat a kezükbe nyomni, úgy kell nekik, ha nem ismerték. clap2.gif
A vizsgálatnál azt a trükköt szokták ilyenkor megjátszani, hogy egy nem hivatalos "bevizsgálónál" (valami akármilyen cégecskénél) úgymond bevizsgáltatják, aztán az persze kihozza, hogy nesze, te vagy a hibás. Na ilyenkor azt kell lépni, hogy a www.fvf.hu honlapról a Dokumentumok menüből az Akkreditált vizsgálók jegyzéke vagy ilyesmi papírt kinyomtatni, és szintén az orruk alá nyomni.


Köszi a véleményed! Ne félj, az a dokumentum is nálam volt és lesz smile.gif.
Végh Katalin
Szép jó estét kívánok!
Örülök, hogy találtam egy ilyen fórumot ahol legalább kipanaszkodhazom magam és tanácsot is kaphatok.
4 hónappal ezelőtt vásároltam egy magasabb sarkú csizmát 21.000-Ft-ért.
A csizma sarka gyaloglás közben megakadás nélkül letört. Erre vonatkozólag tanuk is vannak hiszen a kollégámmal mentem. Visszavittem a HUMANIC áruházba és automatikusan elküldték Kermi vizsgálatra. Ma érdeklődésemre közölte az üzlet, hogy a Kermi vizsgálata szerint minden megfelelő és jó, ezért visszaadják a csizmát és persze külön a sarkát. Erre én felhívtam a Kermi igazgatóját aki szintén közölte az eredményt. Óvatosan megmertem kérdezni- ha minden tesztelésnek megfelelt miért tört le a sarka ? Közölte cinikusan "azt csak én tudhatom". Se nem javítják meg, se nem cserélik ki. A tanács menjek pereskedni . Ki érti ezt.
Felettébb bosszant, hogy ki kell dobnom 4 hónapos , ráadásul nem is olcsó csizmát. Kértem az igazgatót legyen olyan kedves újból megvizsgáltatni hiszen a másik sarka is kezd befelé hajlani. Gúnyosan elutasított és úgy beszélt velem mintha én vágtam volna le baltával a csizma sarkát.
Vajon mit tehetek mint vásárló ? Ráadásul hivatalos tárgyalásra volt megjelenésem és a pénzügyőri szerv kölcsön csizmájába tudtam hazajönni. Borzasztó kellemetlen volt. Nem volt olyan mosolyra fakasztó , mint a reklámban. Bekapok egy cukorkát -mosolygok, letöröm a cipő másik sarkát is és megyek tovább mintha semmi nem történt volna.
Ez a reklámban nagyon jó pofa az életben viszont szörnyű. Kívánom a Kermi igazgató feleségének hogy törjön le neki is a cipője sarka és vigye külön a kezébe haza a ura orra alá dörgölve.
Üdvözlettel Kata Az ÚR neve : Péterfi János ügyvezető igazgató
Joooe
(Végh Katalin @ 2006.04.13, 21:18) *

Szép jó estét kívánok!
Örülök, hogy találtam egy ilyen fórumot ahol legalább kipanaszkodhazom magam és tanácsot is kaphatok.
4 hónappal ezelőtt vásároltam egy magasabb sarkú csizmát 21.000-Ft-ért.
A csizma sarka gyaloglás közben megakadás nélkül letört. Erre vonatkozólag tanuk is vannak hiszen a kollégámmal mentem. Visszavittem a HUMANIC áruházba és automatikusan elküldték Kermi vizsgálatra. Ma érdeklődésemre közölte az üzlet, hogy a Kermi vizsgálata szerint minden megfelelő és jó, ezért visszaadják a csizmát és persze külön a sarkát. Erre én felhívtam a Kermi igazgatóját aki szintén közölte az eredményt. Óvatosan megmertem kérdezni- ha minden tesztelésnek megfelelt miért tört le a sarka ? Közölte cinikusan "azt csak én tudhatom". Se nem javítják meg, se nem cserélik ki. A tanács menjek pereskedni . Ki érti ezt.
Felettébb bosszant, hogy ki kell dobnom 4 hónapos , ráadásul nem is olcsó csizmát. Kértem az igazgatót legyen olyan kedves újból megvizsgáltatni hiszen a másik sarka is kezd befelé hajlani. Gúnyosan elutasított és úgy beszélt velem mintha én vágtam volna le baltával a csizma sarkát.
Vajon mit tehetek mint vásárló ? Ráadásul hivatalos tárgyalásra volt megjelenésem és a pénzügyőri szerv kölcsön csizmájába tudtam hazajönni. Borzasztó kellemetlen volt. Nem volt olyan mosolyra fakasztó , mint a reklámban. Bekapok egy cukorkát -mosolygok, letöröm a cipő másik sarkát is és megyek tovább mintha semmi nem történt volna.
Ez a reklámban nagyon jó pofa az életben viszont szörnyű. Kívánom a Kermi igazgató feleségének hogy törjön le neki is a cipője sarka és vigye külön a kezébe haza a ura orra alá dörgölve.
Üdvözlettel Kata Az ÚR neve : Péterfi János ügyvezető igazgató

Szia!

Nem is tudtam, hogy lehet regiszrálatlanul is írni a társalgóba smile.gif

A kermi vizsgálata nem (sem) kötelező érvényű, max a bíróság döntése. Ezek szerint ők is tévedhetnek. Esetleg meg lehet próbálni békéltető testülethez fordulni, de amíg nincs egy ezzel ellentétes szakvéleményed, szerintem ők sem tudnak mást csinálni mint elfogadják a kermi vizsgálatát elegendőnek...

(A topikot át fogom mozgatni a Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Ruházati termékek részbe, majd ott keresd ha innen a társalgóból eltűnik)
Andidandi
Tisztelt FVF!
Vásároltam egy cipőt (17.990) és két nap múlva vettem észre, h elengedett a varrás az oldalán. Visszavittem még aznap, h cseréljék ki, de nem tették, el akarták küldeni javításra. Ezt nem fogadtam el és azzal indokoltam, h ennyi pénzért nehogy már ne bírja csak két napig+ három nap cseregarancia. Közölték, h biztos nem selejtes a cipő és javítható. Honnan tudja egy eladó azt, h selejtes vagy nem???!!! Arra is hivatkoztak, h járt náluk egy nő, aki azt mondta, h nem él már a három napos cseregarancia, de az eladó nem tudott erről semmilyen hivatalos papírt mutatni. Szeretném tudni, h mégis milyen jogaim vannak az üggyel kapcsolatban? Ha több, mint három nap telt volna el, akkor belementem volna a javításba, de így... Ja igen és az eladó azt is mondta, h nem selejtezheti le, mert azt az ő fizetéséből vonják le. Mit tegyek? Előre is köszönöm a segítséget!
Joooe
Szia!

Rossz hír... cipőnél semmiféle 3 napról nincs szó. Sőt a 3 nap olyan formában nem is létezik ahogy gondolod. (Egyedül jótállásra kötelezett termékek esetében van egy olyan szabály, hogy ha meghibásodik 3 munkanapon belül, akkor nem lehet javítani, hanem cserélni kell)

Reálisnak érzem az elvárásod, de sajnos jogszabály nem ír elő ilyet. Joguk van csak javítani. Természetesen a javított sem esztétikailag sem más szempontból nem lehet roszabb minőségű mintha semmi gond nem lett volna, erre oda kell figyelni. Illetve még arra, hogy a javítás során nem okozhatnak jelentős kényelmetlenséget (Ilyen lehet pl ha túl sokáig javítják - 15 napjuk azért sajnos van... - vagy ha esetleg újra jelentkezne a hiba, azért akárhány javítást nem vagy köteles eltűrni.)

Egy kis extra info:
Gyakori Kérdések: Javítás, Csere, Levásárlás, Pénz Vissza?, A fogyasztói jogok sorrendje
Gyakori Kérdések: Garancia, Jótállás, Szavatosság?, A fogyasztói reklamációk jogalapjai
Gyakori Kérdések: Határidők Kifogások Rendezésére
Gyakori Kérdések: A Kifogás Bejelentése, túlélőcsomag reklamációhoz
Ha pedig jogszabályt keresel Ariadne gyűjteményét nagyon tudom ajánlani:
Gyakori Kérdések: Fogyasztóvédelmi Jogszabályok, ha utánanéznél a paragrafusoknak
Andidandi
Akkor most mit csináljak? Már reklamáltam a boltban, menjek vissza, h tévedtem? Azért köszönöm a segítséget! sad.gif
Viki
2005. december 30-án vettem egy Columbia bakancsot 30eFt-ért. 2006. ápr. 01-jén visszavittem a boltba, mivel mindkét (bal és jobb) cipőben belül a külső oldalon kipotyogott a szivacs (ugye ettől meleg a bakancs). Ezt átvették és elküldték bevizsgálásra a forgalmazó céghez. Most telefonáltak a boltból, hogy a bakancsom ismét náluk van és hogy nem cserélik ki, mivel a vizsgálat szerint én éles tárggyal megrongáltam a bakancsot. Mit tehetnék??? Nem kevés pénzt (fél havi fizetésem) fizettem érte és télen szükségem lesz rá ismét. Nem cserélik ki (pedig 6 hónap garanciát vállaltak rá) és nem is javítják meg. Most menjek el érte a boltba és otthon dobjam ki a kukába???? Én nem rongáltam meg semmit, főleg nem a 30eFt-os vadiúj bakancsomat!!! Segítség!!!!!! Mit tegyek?!?!?!?!?!
Ariadne
A forgalmazó által végzett bevizsgálás a legkevésbé sem független, mivel neki érdeke azt kimutatni, hogy te "rontottad el" a bakancsot. Másrészt a "vizsgálat" eredményét nem közölték veled semmilyen - papíron bemutatható - bizonyítható módon.

Amit tehetsz: egyrészt egyezkedni, hogy végeztessenek saját költségükön valódi bevizsgálást, valamelyik fogyvédelem által akkreditált bevizsgálónál (lásd fvf.hu honlap), mert jogod van nem elfogdani a vizsgálatuk eredményét (különösen mert nem független cég végezte) vagy ha erre nem hajlandóak, beírod a történteket a vásárlók könyvébe, beírod az igényedet is (gondolom egy ugyanolyanra kicseréltetni, ha nem megy, vissza a teljes vételárat). Ebből a neked járó példánnyal mehetsz a békéltető testülethez, ami a helyi kereskedelmi- és iparkamara mellett működik, ingyen, de nem kötelező erejűen dönt az ügyben. Ha ez sem segít, csak a bíróság marad lehetőségként.

Cipőkre nincs jótállás, viszont van szavatosság, ez alapján a vásárlástól 6 hónapig javítani, cserélni vagy vételárat visszafizetni kötelesek, kivéve ha bizonyítani tudják, hogy te okoztad a hibát (a saját véleményük semmiképp sem fedi a "bizonyítás" kategóriáját, ez csak az ő álláspontjuk, egy független vizsgáló már közelebb járhat, de ezt nem kötelesek igénybe venni).

szerk: A Columbiáról mondjuk nem gondoltam volna, hogy ilyenek, pláne nem egy ilyen értékű bakancsnál...
Captain Crash
A fogyasztó elsősorban javítást, vagy cserét kérhet, a cserét a kereskedő egyetlen esetben utasíthatja el, ha az neki a javításhoz képest aránytalan többletköltséget okozna. Tehát jogod van cserét kérned, de ha az a kereskedőnek a javításhoz képest aránytalan többletköltséget okozna, akkor mondhatja, ő akkor is javít. Természetesen a jótállási és szavatossági igények bejelentésekor jegyzőkönyv kell készüljön, amiben többek között szerepelnie kell az érvényesíteni kívánt igénynek, a rendezés módjának és ha a kereskedő az igény teljesíthetőségéről nem tud azonnal nyilatkozni, akkor 3 napja van rá, hogy ezt a fogyasztóval közölje.

A 151/2003-as Korm. rendelet 7.§-a szerint a vásárlástól számított 3 munkanapon belül, amennyiben a fogyasztó csereigénnyel kíván élni a kereskedő nem hivatkozhat az aránytalan többletköltségre, hanem cserélni köteles. Persze feltéve, ha a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Ezen Korm. rendelet és az ennek a mellékletét módosító (kibővítő) 72/2005-ös rendeletben azon termékek vannak felsorolva, melyekre kötelező jótállási kötelezettség terjed ki, s melyekre ez a cserelehetőség vonatkozik.
Tehát amelyik termék nincs a mellékletben, arra jogszabály szerint nem kell, hogy 3 napos cserelehetőséget biztosítsanak. A cipők sajnos sose voltak a mellékletben.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy mikor jutunk el odáig, hogy nem kell jogszabályokkal kikényszeríteni ezt az igényt, hanem a kereskedők önszántukból vállalják majd ezt?

Összefoglalva a csereigényed jogos, de többletköltségre hivatkozva elutasíthatják. A javítás esetén Joooe második bekezdésében leírtak élnek. smile.gif
A Zöld Lovag fegyverhordozója
Engem közben felhívtak, hogy lehet menni levásárolni a cipőket, tehát elismerte a központ a hibát. Megkérdeztem: és ha inkább pénzvisszafizetést kérek? Beindult újra a "hát azt sehol sem adnak vissza" mantra. Felhívtam a hölgy figyelmét, hogy az általa mutatott utasítás szerint "pénzt csak a legvégső esetben adnak vissza", tehát visszaadnak; kérdeztem, akkor mi számít legvégső esetnek? Terelés a válasz. "Erre a törvény kötelezi Önöket"-re meg az, hogy "mindenkinek más a törvény". Ezután kicsit kibukott a hölgy és a fejemhez vágta, hogy én nem is akarom levásárolni (tévedés, ezt el is magyaráztam: ha van mire, szívesen, de nem viszek el olyat, ami nem tetszik), "látszik a hozzáállásomon", meg hogy milyen rossz a pénzvisszaadás, mert külön fel kell hívni a főnököt stb. Talán ma megyünk barátnőmmel megnézni az aktuális kínálatot. Azt mondták, később is le lehet vásárolni, de semmi kedvünk kéthetente odajárni, hogy hátha jön valami jó. így valószínűleg az lesz, hogy ha ma nincs semmi, akkor még egyszer majd próbát teszünk, egyébként visszakérjük a pénzt. Lehet, hogy lesz még egy-két meccs smile.gif.

Ha jól tudom, a további lehetséges lépések: vásárlók könyve, békéltető testület, bíróság. Jól tudom? Mik az esélyek? Mi az FVF jellemző hozzáállása, ha esetleg úgy döntünk, hogy a helyszínről felhívjuk őket a pénzvisszafizetéssel kapcsolatban? Aj, de nehéz az élet! starwars.gif
Ariadne
(A Zöld Lovag fegyverhordozója @ 2006.04.19, 11:04) *

Ha jól tudom, a további lehetséges lépések: vásárlók könyve, békéltető testület, bíróság. Jól tudom? Mik az esélyek? Mi az FVF jellemző hozzáállása, ha esetleg úgy döntünk, hogy a helyszínről felhívjuk őket a pénzvisszafizetéssel kapcsolatban? Aj, de nehéz az élet! starwars.gif


Igen, jól tudod. Ezt a helyszínről felhívós dolgot mintha valaki már megjátszotta volna, és sikeresen, úgy emlékszem. Jó ötlet szerintem, bár a "főnöki engedély nélkül akkor sem lehet" szöveggel még mindig jöhetnek...

És tényleg nehéz... ninja.gif
Captain Crash
Szűken összefoglalva három joga létezik a fogyasztónak, javíttatni, cseréltetni, és elállni a szerződéstől. Ha se cserére, se javításra nincs lehetősége, akkor elállhat a szerződéstől. Nem kötelezhetnek levásárlásra. Vásárlók könyve, békéltetők és bíróság. smile.gif
A helyszínen én is felhívnám a Fogyasztóvédelmet, szerintem jó húzás, de ha ők nem is tudnak semmit tenni, akkor a jegyzőt is felkeresném. Természetesen szabálysértés bejelentésére hivatkozva hívnám mindkettőt.
Ariadne
Kapitány, miért keresnéd te a jegyzőt? blink.gif Vásárlók könyve hiányán kívül másban nem illetékes...
Viki
Még nem voltam a boltban, mert vidéken voltunk. Holnap tudok csak bemenni. De állítólag három sorban leírta papírra a forgalmazó, hogy én rongáltam meg éles tárggyal a bakancsot. De ez tényleg nem független vélemény. Most telefonáltam a FVF-hez és ott azt mondták, hogy "6 hónapig a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy nem gyártási hibából származik a sérülés" és írjam bele a jegyzőkönyvbe, hogy nem értek egyet a vizsgálat eredményével és ragaszkodok a független szakértői véleményhez, mert én rendeltetésszerűen használtam. És mivel nekik kell 6 hónapig bizonyítani, ezért nekik kell fizetni a független szakértőt. Persze lehet, hogy elhajtanak, ez az ő jóindulatukon múlik. Ha mégsem... akkor tényleg marad a Békéltető Testület. Kérdés, hogy mi lesz a 30eFt-ommal...
Captain Crash
Nem hajthatnak el, az igényed jogos. A vásárlók könyvét amennyiben nem hajlandóak átadni, helyszinről hívd a fogyasztóvédelmet és kérd a segítségüket, hogy a vásárlók könyvéhez hozzájuthass.

Javítsatok ki, ha tévedek, de tulajdonképpen ilyen esetben bárki hívható, aki szabálysértési eljárást lefolytathat, tehát akár rendőri szerv is, s tudtommal a fogyasztóvédelem is lefolytathat szabálysértési eljárást. De a jegyző felhívását se tartom rossz ötletnek, had tudja meg mindenki, hogy nem hajlandóak jogszerüen eljárni.
Ariadne
A jegyző, ha felhívod, el fog hajtani nemmondomhová - már ha eléred, mert általában hetente egyszer van fogadóórájuk, egyébként csak időpontot kaphatsz. Ráadásul legtöbbször baromi leterheltek, és egyébként sem fognak foglalkozni olyan üggyel, ami nem tartozik a hatáskörükbe...

Szabálysértési eljárást meg nem fog lefolytatni még a fogyvédelem sem csak úgy, nálam simán elutasították az írásos kérelmet is, a szokásos szöveggel. A rendőrség kihívása meg kicsit túlspirázása a dolgoknak, szerintem, és gyanítom ki sem jönnének, csak körberöhögnének, ha felhívnám őket, hogy "nem akarják visszaadni a pénzemet a cipőboltban, jöjjenek már ki ide"...

Szépen vásárlók könyve és békéltetők, nagyobb összegnél bíróság, ennyit tehetünk.
Captain Crash
Kérlek legközelebb olvasd már el, amit írtam, vásárlók könyvének át nem adása esetére vonatkozott a hatóság hívása, kérlek erre válaszolj! Hozzáteszem én is olvashattam volna, hiszen jegyzőkönyvről volt szó.
Ariadne
A jegyző akkor sem fog ott rögtön telefonon szóba állni az emberrel, hidd el nekem, vagy próbáld ki...

A fogyvédelem sem fog kiszállni, és én speciel rendőrt sem hívnék, a fenti okok miatt. Ha nem adják oda, közlöm velük, hogy kötelező lennie egynek, enélkül nem is működhetnének, ezért bejelentést fogok tenni a fogyvédelemhez és a jegyzőhöz. Majd e-mailben és személyesen is (ha lehet) jelezném mindkettőnek, mi a helyzet. Azután írnék egy ajánlott tértis levelet a cégnek, benne az, amit beleírtam volna a könyvbe, plusz hogy megtagadták az átadását. A békéltetőknek pl. ez is elegendő, mert a megegyezési kísérletemet bizonyítja. Én ezt tenném...
Captain Crash
A jegyző is hatóság, amely szabálysértési eljárást lefolytathat?
Ariadne
Nem tudom, miért kötözködsz velem mostanában, de a folytonos belémkötés helyett inkább mondd meg privátban, mi a bajod, mert ez így nem jó senkinek...

Tessék, ezt akartad látni? Nekem nem hiszel, azt látom. mad.gif

"26. § (1) A vásárló panaszát szóban vagy írásban közölheti a kereskedővel. A szóbeli panaszt lehetőleg azonnal orvosolni kell.
(2) A vásárló írásbeli panaszát - két példányban, a jegyző által hitelesített számozott oldalú - vásárlók könyvében teheti meg. A vásárlók könyvét a kereskedő köteles az üzletben jól látható és hozzáférhető helyen elhelyezni.
(3) Az üzletben a vásárlót jól láthatóan és olvashatóan tájékoztatni kell arról, hogy panaszával a jegyzőn, és a fogyasztóvédelmi felügyelőségen kívül a területi gazdasági kamarák mellett működő békéltető testülethez, illetve élelmiszer-előállító és -feldolgozó tevékenységet végző kereskedelmi egységek esetében az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomáshoz is fordulhat. A tájékoztatón fel kell tüntetni e szervezetek címét és telefonszámát.
(4) A jegyző, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a felügyelőségek két évre visszamenőleg vizsgálhatják a vásárlók könyvébe tett bejegyzéseket."


magyarorszag.hu:

"A jegyző, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a felügyelőségek két évre visszamenőleg vizsgálhatják a vásárlók könyvébe tett bejegyzéseket .
Az a kereskedő, aki a vásárlók könyvét szabálytalanul kezeli, a fogyasztóvédelmi felügyelőség intézkedésével, és akár ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal is számolhat (a szabálysértési tényállás megnevezése: kereskedésre vonatkozó szabályok megsértése)."


Tehát a jegyzőnél is lehet jelezni a könyv hiányát, aki maga is mérlegel, és indokolt esetben nyilván kezdeményezni fogja az eljárást és a bírság kiszabását - de erre nem kényszerítheted, ahogy a fogyasztóvédelmet sem... Én mindenesetre leírtam, szerintem hogy érdemes rendezni a "nem ad könyvet" helyzetet. Mindenkinek szabad mérlegelése eldönteni, mit tesz ilyen esetben, és reméljük a kérdezőnek nem kell ezzel a helyzettel szembesülnie.
Captain Crash
Ah, hagyjuk szerintem. Én nem akarok veled veszekedni, mert semmi bajom veled, egyszerüen csak mostanában úgy állsz hozzám, mint aki kötözködik, pedig csak rá próbáltam mutatni, hogy nem olvastad el rendesen, amit írtam.
Először azzal jössz, hogy azt akarom bejelenteni, hogy adják vissza a pénzem a rendőrségnél. Ha ilyet láttál leírva nálam, akkor szólj, vásárlók könyvének át nem adása esetére írtam. Aztán azzal jössz, hogy a jegyző, amikor én ott is hatóságról beszéltem.
Szerintem felejtsd el az ellenségeskedést, mert én nem akarok veled acsarkodni, semmi okom nincs rá, egyszerüen arra kérlek, alázatosan, hogy ne adj a számba olyanokat, amiket nem mondtam. Szépen kezdődött ez a nap, ne szúrjuk el!


U.i.: Nem bántásként, de miért gondolod, hogy nem ismerem a rendeletet és a módosítást? Szerintem nem kell idézgetni feleslegesen...
Captain Crash
Akkor a jegyzőt nem smile.gif Na bumm.
Andidandi
Köszi srácok. Azóta utánanéztem és sajna egyenlőre koppanok, de van egy ötletem. Visszaviszem ma a cipőt, h tévedtem és tájékozatlan voltam, szeretném elküldeni javításra. Aztán ha megcsinálták, majd esztétikai okokra hivatkozva cserét kérek, vagy pénzt. Úgyis ki fog derülni, h selejtes, mert rongyos rajta mindehol a varrás. Állítólag nem szabad hagyni, h a cég a saját bevizsgálójához küldje, mert átvernek mindenkit és azt mondják nem rendeltetésszerűen használtam a cipőt, ezért semleges bevizsgáló kell. Ma felhívtam a fógyasztóvédelmet és azt mondták, h erre sajna nincs törvény(??? tele van vele e net), de ha a Békéltető Testülethez fordulok az szinte minden esetben szerencsés, mert az ilyen dolgokat nyilvánosság elé viszik(pl. internet). Van egy pár üzlet a feketelistájukon smile.gif, hoszzú lenne felsorolni.

bocsi a helyesírási hibákért, de olyan izgatott vagyok biggrin.gif
Ariadne
A "feketelistás" cég nem maga a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, az egy "magán" szervezet, és régóta nem frissítették azt a listát. huh.gif

Kapitányunk kb. 7 hozzászólással feljebb pontosan leírta, mit tehetsz. Kérhetsz cserét rögtön, de megtagadhatják. A vizsgálatra meg tényleg nem kötelesek, és nekik kell fizetniük. (lásd Columbia cipős téma itt a szomszédban. smile.gif )
Ariadne
Na jó, keríteni kéne egy smiley csatabárdot, hogy virtuálisan eláshassuk. biggrin.gif Addig megteszi egy sör is. grog.gif
Andidandi
Na akkor most végleg összezavartatok:). Tehát ezek szerint van jogom cserét kérni, de megtagadják, ez világos. Akkor most mi a túrót csináljak??? Mit mondjak, ha visszamegyek? Ez bonyolult, pedig nem világos a hajszínem, csak hogy ne sértsek meg senkit smile.gif. A panaszkönyben nem töltötte ki a csaj azt a részt, h mi volt az elintézés módja. Ez nem szabálysértés? A lényeg, h ma mindenképp visszaviszem (ismét) a cipőt, de MIT MONDJAK? Bocsi, h ennyire nem fogom fel ezt a jogi dolgot, a biológiához vhogy jobban értek laugh.gif . Cserét akarooooook.

Csak, h legyen nekem is jó napom a cipő, amit vettem VAGABOND. Remélem ezek után mindeki jól meggondolja, h vesz-e ilyen márkát. bangin.gif
Captain Crash
Na akkor mégegyszer, - egyébként az van amit itt írtam - cserét akarhatsz, de elutasíthatja a kereskedő, mondván az aránytalan többletköltséget okozna. Ekkor javíthatod és az van, amit Joooe írt rögtön azután, hogy hozzászóltam.
A Zöld Lovag fegyverhordozója
(Ariadne @ 2006.04.19, 11:08) *
(A Zöld Lovag fegyverhordozója @ 2006.04.19, 11:04) *

Ha jól tudom, a további lehetséges lépések: vásárlók könyve, békéltető testület, bíróság. Jól tudom? Mik az esélyek? Mi az FVF jellemző hozzáállása, ha esetleg úgy döntünk, hogy a helyszínről felhívjuk őket a pénzvisszafizetéssel kapcsolatban? Aj, de nehéz az élet! starwars.gif


Igen, jól tudod. Ezt a helyszínről felhívós dolgot mintha valaki már megjátszotta volna, és sikeresen, úgy emlékszem. Jó ötlet szerintem, bár a "főnöki engedély nélkül akkor sem lehet" szöveggel még mindig jöhetnek...

És tényleg nehéz... ninja.gif


No, vettünk a levásárolható összegből egy másik cipőt meg egy pólóinget, mondja valaki, hogy nem lehet velünk tárgyalni smile.gif. Persze azért amíg válogattunk, egymással beszélgettek, hogy még senki nem kapott vissza pénzt, esélytelen stb... ott egye meg a fene az egészet, remélem, ez a cipő tartani fog smile.gif. A lehetőségeikhez/gyakorlathoz képest kedvesek voltak smile.gif.

Kösz mindenkinek!
Pjotr
(Ariadne @ 2006.04.19, 11:39) *

Szabálysértési eljárást meg nem fog lefolytatni még a fogyvédelem sem csak úgy, nálam simán elutasították az írásos kérelmet is, a szokásos szöveggel. A rendőrség kihívása meg kicsit túlspirázása a dolgoknak, szerintem, és gyanítom ki sem jönnének, csak körberöhögnének, ha felhívnám őket, hogy "nem akarják visszaadni a pénzemet a cipőboltban, jöjjenek már ki ide"...

Szépen vásárlók könyve és békéltetők, nagyobb összegnél bíróság, ennyit tehetünk.


Szerintem Te elég jól meg tudod ítélni, hogy a törvényben meghatározottak szerint járt-e el a fvf, ha nem, akkor irány a illetékes ügyésszség panasznapja ők vizsgálják felül őket (márha az a célunk, hogy basszunk ki az FVF-el is... biggrin.gif )
szape
Üdvözlöm Önöket!
Több mint egy hónapja vettem egy Diesel cipőt Rábapatyon egy cipőboltaban(LUPO) 18000 Ft-ért.
Alig hordtam két hónapot és a talpa kezdett leválni, a varrások meg elszakadtak!
Visszavittem 6 hónapon belűl és azt kértem hogy térítsék vissza az árát!A boltból elküldték a Diesel céghez, ahol már több mint egy hónapja ott van!A boltban azt mondták,hogy a Diesel cégnél azt mondták nekik, hogy rosszul hordtam a cipőt és bevizsgáltatják a KERMI-vel!Az lenne a kérdésem, hogy kérhetem e a bolttól,hogy térítsék vissza a vételárat, vagy legalább levásárolhassam a cipőt, ahelyett hogy megjavítva kapjam vissza 2 hónap után?!
Válaszukat előre is köszönöm!
Joooe
Szia! (Tegeződhetünk? wink.gif Ez mégiscsak egy fórum smile.gif )

Nem lett volna szabad máshova vinni, reklamálni mindig ott kell ahol vetted, csak velük állsz szerződésben. (kicsit off: Kötelző jótállásos termékek esetén a jogszabály lehetőséget ad ugyan, hogy a jótállási jegyen megnevezett szervizben érvényesítsd az (elsősorban javítási) igényed, de ez ott sem kötelező, bármivel is van probléma, különösen ha vitásabb a dolog, leginkább a vásárlás helyén kell reklamálni. Ha nagyon egyértelmű a dolog, hogy a szerviz úgyis hiphop megjavítja, akkor érdemes lehet a gördülékenyebb ügyintézés érdekében közvetlen a szervizhez fordulni. DE ez csak lehetőség, a szerződéses partner, és ezzel a jótállásra kötelezett (akár jogszabály, akár szerződés alapján) mindig az eladó)

Kicsit elkalandoztam, de talán nem haszontalan... rolleyes.gif Amit ezzel hangsúlyozni akartam, hogy nem szabad hagyni, hogy "elküldjenek", a vásárlás helyén kell reklamálni, jegyzőkönyvet kell felvenniük, ha gond van vásárlók könyveébe írni, stb... rolleyes.gif

Nagy baj azért nincs, csak ha több szereplő van nehezebb az ügy. Én azt mondom, azzal, hogy elküldtek akárhova, akkor az adott cég tevékenységéért felelősséggel tartoznak.

Itt ami a legfontosabb, hogy jogszabály szerint 15 napos határidőre kell törekedni, amit itt - jelentős kéynelmetlenséget okozva (ptk) - bőven, nagyságrendileg túlléptek, véleményem szerint elállhatsz a szerződéstől. Ezt a vásárlás helyén kell bejelenteni, lehetőleg írásban, erre a legjobbnak a vásárlók könyvébe tett bejegyzés tűnik, ha szóban nem tudtok megegyezni.
A szerződéstől elállás itt szerintem úgy zajlik, hogy ők visszadják a vételárat, te meg átadsz minden átvételi elismervényt és papírt amit a harmadik féltől(Diesel) kaptál, a többit intézzék ők egymás között.
Joooe
Jé én ezt félreértettem, nem "elküldtek", hanem "elküldték" biggrin.gif (Kösz a figyelmeztetést toreki! smile.gif )

A lényeg ugyanaz a bonyolítások nélkül... a határidő jelentős túllépésével okozott kényelmetlenség miatt el lehet állni a szerződéstől, cipő marad náluk, vételár vissza smile.gif
kendre
(kendre @ 2006.03.20, 11:22) *

Udvozletem!

(kendre @ 2006.03.10, 21:20) *

Tavaly novemberben vettem egy teremsportcipot, amirol afa-s szamlat kertem a sportegyesulet nevre.
Sajnalatos modon varras menten elszakadt a cipo. Tegnap vissza is vittem, hogy tegyek meg az ilyenkor szukseges lepeseket. Az elado eltunt, majd cca 15. perc utan a fonokevel tert vissza, aki kozolte velem, hogy nem all modukban semmit tenni. Az indoklas a kovetkezo volt.
"A cipőről a számla, sportegyesület nevére lett kiállítva, mely nem bizonyított tény, hogy a terméket egy vásárló használta."
Ezt egyebkent jegyzokonyvbe is vettek amit par perc vita utan alairtam.
Mivel ilyet meg nem hallottam es kisse hihetetlen szamomra eme indoklas, ma felhivtam az FVF ugyfelszolgalatat. Sajnos ott nem igen tudtak/akartak segiteni. A tanacs az volt forduljak az egyesulet jogaszahoz.


Az ugy sajnos tovabb folytatodik.

Penteken felbuzdulva FVF segitsegen, visszamentem a kinyomtatott torvennyel a kezemben.
Sajnos azzal sem tudtam meggyozni az eladot, hogy javitsa vagy cserelje a cipot.
Ujabb jegyzokonyv keszult, igazodva az ervelesemhez.
"A ciporol a szamla sportegyesulet nevere lett kiallitva, mely nem tartozik a fogyaszto fogalomkorebe, nem bizonyitott teny, hogy a termeket egy szemely hasznalta volna."
Arra a keresemre, hogy akkor mutassa meg a torvenyben, hol van leirva, hogy a "nem fogyasztonak" nem jar a jotallas, csak bamba kepet kaptam valaszul.
Mivel ismet nem lattam eselyet, hogy gyoztesen kerulje ki a vitabol, a vasasrlok konyvebe irtam az esetet.
Jol tudom, hogy a kovetkezo lepcso a bekelteto testulet?
Gondolom ok majd elmondjak mit, hogyan.
Van esetleg meg valami amit tehetek az ugy erdekeben?

A bolt bejaratanal van egy kifuggesztett tabla amin az all, hogy a 6 honapon belul visszavitt termekeknel ha szakerto velemenyezesere van szukseg, akkor a bolt megelolegezi a vizsgalati dij 50%-at, a maradek 50%-ot pedig a vasarlo fizeti.
Remelem jol ertelmeztem a torvenyt, illetve az itt olvasott hozzaszolasokat miszerint a teljes osszeget a boltnak kell allni ilyen esetekben, ugyanis ezt is beirtam a vasarlok konyvebe.

E.


Ma voltam a fenti ugyben Bekelteto Tesuleti targyalason.
Sajnos feleslegesen, ugyanis a Bekelteto Testulet fogyaszti ill. gazdasagi tarsasag kozotti ugyekben van hataskore. Sajnos itt gazdasagi szervezetek allnak szemben, ugyhogy mar a targyalast sem kellett volna megtartani, de ez most mellekes.
Azt tanacsoltak folytassam az ugyet, megpedig ugy hogy a Sportegyesulet lepjen fel a szavatossag ugyeben. Mar csak azt nem tudom, hogyan es kihez? Hiszen a bolt azt is elfogja utasitani. Tanacsoltak, hogy sportegyesulet "alljon el a szerzodestol" es kovetelje vissza a vetelarat. Ennek mi a modja? Emlegettek fizetesi meghagyast is amit a birosag tud kiallitani, de mi alapjan?
Szeretnek elorelepni az ugyben, de most nem tudom hogyan!

Koszonettel
Kendre
Joooe
Jujjj, mi javasoltuk a békéltető testületet? Bocsi ha így volt, valóban nem illetékesek nem fogyasztói ügyben. blush.gif

PTK. 320. § (1) Aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva elállásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. Az elállás a szerződést felbontja.
(szerk: az elállás okát és jogcímét megjelölve)

A fizetési meghagyást bíróságon tudod beadni némi illeték ellenében. Megkapják, ha fizetnek akkor jó, ha ellent mondanak, akkor további összeget perkálsz a bíróságnak és perré alakul a dolog. Ott már nem árt egy ügyvéd... unsure.gif
Kela
Most regisztráltam a fórumon, üdvözlök mindenkit!
Tanácsot szeretnék kérni a következő ügyben: vettem 1hónapja egy Tisza márkájú cipőt kiváló minőségü minden szempontbol kivétel, hogy a talpát lejártam a barázdák aljáig mind2 párjának a sarkán - na most van egy olyan megérzésem nem lesz egyszerű menet, vannak ezirányú tapasztalataim sajnos (Sketchers cipőm 5 honap alatt lyukas talp beázott és szerintük nem használtam rendeltetés szerünen) ebbe belerörődtem de gy 19eFtos cipővel nem akarom újra átélni.
Felvettem a kapcsolatot ügyfélszolgálattal ott azt mondták fáradjak be számlával vizsgálatra megy a cipő ezután ha megállapitják a nem rendeltetésszerű használatot nem tudnak mit tenni buktam a dolgot.
Szerintem ez a termék így lekopot talpal nem csak silány minőségü hanem csúszásveszélyes is.
Segítsetek hogyan járjak el???
Joooe
Szia!

Cipőnél hibás teljesítés miatt, szavatosság keretében lehet reklamálni erről regéltem már egy hosszút itt
Ugyan kicsit általánosabb, de szeritnem segíthet.

Ptk. 277 § alapján kell eldönteni, hogy mikor hibás a teljesítés.

Ezeket olvasd át, és utána ami kérdésed van még, jöhet rolleyes.gif
kendre
(Joooe @ 2006.05.04, 16:10) *

PTK. 320. § (1) Aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva elállásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. Az elállás a szerződést felbontja.
(szerk: az elállás okát és jogcímét megjelölve)

A fizetési meghagyást bíróságon tudod beadni némi illeték ellenében. Megkapják, ha fizetnek akkor jó, ha ellent mondanak, akkor további összeget perkálsz a bíróságnak és perré alakul a dolog. Ott már nem árt egy ügyvéd... unsure.gif


Udv.

Nemtom mar ki ajanlotta a bekelteto testuletet.

Talalhato valahol a neten ilyen elallasi nyilatkozat? En nem talaltam.
Nekem kene megirni... sad.gif

Ariadne
A vásárlók könyvébe (kell lennie minden üzletben) beírod, hogy mi történt, és hogy a túlzott kopás miatt veszélyes és használhatatlan a cipő, ezért elállsz a szerződéstől és kéred vissza a teljes vételárat. Ez többpéldányos cucc, az egyiket elhozod, azzal tudsz menni a békéltetőkhöz. smile.gif
Joooe
(kendre @ 2006.05.04, 15:55) *
Ma voltam a fenti ugyben Bekelteto Tesuleti targyalason.
Sajnos feleslegesen, ugyanis a Bekelteto Testulet fogyaszti ill. gazdasagi tarsasag kozotti ugyekben van hataskore. Sajnos itt gazdasagi szervezetek allnak szemben, ugyhogy mar a targyalast sem kellett volna megtartani, de ez most mellekes.

(Joooe @ 2006.05.04, 16:10) *
Jujjj, mi javasoltuk a békéltető testületet? Bocsi ha így volt, valóban nem illetékesek nem fogyasztói ügyben. blush.gif

(Ariadne @ 2006.05.08, 15:15) *
tudsz menni a békéltetőkhöz. smile.gif


Ariadne
Öhöm, öhöm... Azt hittem, a másik kérdező írta... blush.gif grog.gif
toreki
De legalább ingyen volt biggrin.gif
Alexis
Üdvözlök Mindenkit!

Új regisztráló és egy csalódott vásárló vagyok. Közel 20 ezer forintért vásároltam egy lábbelit, amelynek sajnos néhány heti használat után "kiszőrösödött" a felső részen található varrása. Visszavittem május 6-án (szombaton) a boltba, ahol egy jegyzőkönyvet kaptam, mely szerint a nagyker majd 3 napon belül értesít engem, hogy mi lesz a cipővel. Felhívtam az ezt követő első munkanapon, azaz május 8-án, hétfőn a nagykert és megadtam a munkahelyi számomat, hogy itt hívjanak majd fel, ha döntöttek. 3 napjuk volt erre. Nem kaptam hívást, sem egyéb értesítést. Tanácsot kérek, mit tegyek! Azt hiszem a jogszabályok előírásai értelmében ők kötelesek értesíteni, s nem nekem kell telefonálgatni utánuk.

Köszönettel

Alexis
Pjotr
Szerintem azért érdeklődj, a cipő után, ne várd, hogy hívjanak téged.
Alexis
Köszönöm, ez nem túl bíztató.

Van a németeknél egy mondás Der Kunde ist König! - na, ez az, ami Mo-on még véletlenül sem lesz soha. sad.gif


Már kíváncsiságból is végigviszem, hogy vajon, ha én nem érdeklődöm, akkor mi lesz? A jogszabály előír egy három napos határidőt a kereskedő részére, amit ő ezek szerint teljes lelki nyugalommal, minden retorzió, következmény nélkül nyugodtan figyelmen kívül hagyhat????????? Ez jogállamiság?
Joooe
Hát ha jogi oldalról (de azért nem jogászként blush.gif ) nézzük valami olyasmi van, hogy a közlés késedelméből eredő kárért ő felelős, és vita esetén ha nem tudja bizonyítani, hogy szólt neked, én nem hiszem hogy vélelmezhető lenne... Ha meg túl sokáig húzódik az ügy, akkor az okozott kényelmetlenségre hivatkozva elállhatsz a szerződéstől.

Egyébként azt kéne, hogy bunkók voltak, nem vásárolni náluk a jövőben. Az a gáz, hogy a magyar üzletek többsége ezzel ki is esett a látókörből smile.gif Hát igen, van még hova fejlődni... whistling1.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.