Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Szoftverek
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Számítástechnikai eszközök
1, 2, 3, 4
Pjotr
Tájékoztatják erről a vásárlót, ezzel nincs is gond.
A szoftverkészítőt is megértem, mivel csak így tudja védeni a másolástól a termékét, ezzel sincs gondom.
Csak kíváncsi vagyok, hogy jogos-e!

A félárú eladásba nem tudom miért kötöttél bele, azt pont pozitív példának írtam.....
Shia-ko
Felhívoma figyelmeteket két dologra:
- vannak OEM termékek
- a végfelhasználói licence szerződés ritkán van kinyomtatva, általában telepítés közben tudod elolvasni, illetve a software telepítő/telepített állománya(i) mellett található egy szöveges fileban.
Pjotr
FVF vélemény?
Shia-ko
Ez ugyanaz, mint az OEM MS termék. A hardwarehez kapcsolódik, így annak továbbadása esetén, vele kell adni. wink.gif
Pjotr
sad.gif De nem a hardware-el együtt veszed, hanem külön.
De egy másik szoftvert vagy hardvert tudsz venni nem oem termékként is, ezt meg nem.
Ezt meg megveszed atkiválod és többet nem rendelkezhetsz a tulajdonlásáról.
Bár gyanítom ügyesen megfogalmazták, és csak a használati jogát veszed meg vagy valami lyesmit. blink.gif
Shia-ko
(Pjotr @ 2005 Apr 2, 10:15 AM)
sad.gif De nem a hardware-el együtt veszed, hanem külön.

Bocs, félreértettem. blushing.gif
FVF
Nem FVF, hanem jogi kérdés: van több bírósági határozat, melyben kimondták azt, hogy a vásárolt szoftvert a családtagok is, sőt, még a nagyon közeli barátok is használhatják. Természetesen szó sem lehet értékesítésről, illetve céges felhasználásról. A témában más ítélettel nem találkoztam.
BalekBéla
A mai napon vásároltam a Média Markt-ban (Árkád üzketház, Bp.) egy Fujitsu Siemens Scaleo T számítógépet. A termék kellemes árral rendelkezett, jó műszaki specifikációkkal bír.

A számítógéphez a termékismertető táblán, az eladó személyes szóbeli kommunikációjában valamint a dobozon feltüntetett címkén egyaránt Linux operációs rendszert kínált a Média Markt. Habár ezt az op. rendszert még nem használtam, gondoltam, kipróbálom.

A vásárlást követően du. 4-kor kezdtem hozzá a számítógép beállításához, s 9:30-ra jutottam el erre a fórumra. Számítógéppel dolgozm a kezdetektől (80-as évek közepe) óta.

Az idáig vezető út:
1. Kiderült, a géphez adott Linux operációs rendszer egy un. Live demo verzió. Ez azt jelenti, hogy a CD-ről töltődik be s onnan dolgozik: azaz minden indítás után újrainstallálja a rendszert. Ennek van egy speciális sajátsága, ui. nem lehet kivenni a CD-t működés közben a gépből, azaz nem lehet másik CD-t beletenni, netán írni, stb.
2. A gépre ezt követően Windows XP-t szerettem volna installálni. Ez sikertelen volt, egy speciális hibaüzenettel jött vissza a gép. Erre a hibaüzenetre laptopról rákerestem az Interneten. Eredmény: az egy tipikus hibaüzenet XP installálásakor egy adott alaplap/videokártya kombináció esetén. Az én gépemben biztos, hogy a kérdéses videokártya van, az alaplapot nem tudom. A különböző fórumokon (USA-tól Japánig) a kérdés megoldását úgy jellemezték, hogy "próbálkozz, lehet hogy sikerül, lehet hogy nem".
3. Sebaj, mondtam, akkor nézzünk körül működő Linux ügyben a Neten - elvégre ez egy ingyenes szoftver, letöltöm laptopra, majd installálom a frissen vett asztali gépre. Eredmény: A furfangos Linux fejlesztők úgy csinálták meg a Linuxot, hogy azt egy átlagos felhasználó képtelen legyen önmaga letölteni és installálni (ott van, ingyenes, de egy hétig lehet dolgoznia azon, hogy tényleg működjön).

Tehát eredmény:
- Vettem egy számítógépet, egy olyan op. rendszerrel, ami nem teszi lehetővé a gép rendeltetésszerű használatát.
- Más op. rendszert valószínűleg nem lehet ráinstallálni (XP) mert a gép konfigurációja olyan.

Az eladó szerint ezt a géptípust pár nap alatt elkapkodták a boltból (tényleg jó teljesítmény/ár arány, s megbízhatónak tűnő név) .

Igaz, piros műanyagszatyrot kaptam a gép mellé vásárolt apróságokhoz, de úgy érzem, hülye vagyok - lehet, nem saját hibámból.

Kérdezem:
- nem téveszti-e meg a Média Markt a vásárlót, amikor azt állítja, operációs rendszert ad a géphez, de az olyan op. rendszer, ami nem teszi lehetővé a gép rendeltetésszerű használatát ?
- nem téveszti-e meg a Média Markt DUPLÁN a vásárlót, ha olyan számítógépet ad el, amire a leginkább elterjedt operációs rendszert megbízhatatlanul lehet installálni ?
- nem vagyok-e egyszerűen hülye (jópár hasonló emberrel együtt), hogy bedőltem a kellemes ár/érték aránynak s ezzel kínlódtam 5 órát ?

Külön megköszönném a FVF hozzászólását.

Balek Béla
Joooe
"A furfangos Linux fejlesztők úgy csinálták meg a Linuxot, hogy azt egy átlagos felhasználó képtelen legyen önmaga letölteni és installálni"
Ezek szerint ha adtak volna hozzá egy nem live-os linuc telepítőt akkor sem tudnád felrakni, nem? smile.gif Végül is a Live cd is oprendszer, nem hazudtak.
Linuxból én SuSE (Novell) Linuxot ajánlanám, kiírod egy DVD-re és szinte magától megy. (Mellesleg a mostani Chip-ben is van egy ilyen dvd, de eszemben sincs reklámozni)
Ha nincs hardverhiba elég nehéz elképzelni, hogy az xp nem települ fel semmilyen ügyeskedéssel. (Esetleg szintén hardverhibára utalhat hogy Linuxot sem sikerült felraknod...) Adsz linket olyan fórumra ahol ezt a problémát tárgyalják?

szerk:
De hogy a konkrét kérdésről is elmondjam a véleményem, ha valóban nem lehet feltelepíteni rá az XP-t az tényleg átvágás, hiszen ez a legelterjedtebb otthoni oprendszer, e nélkül korlátozott lehet a rendeltetésszerű használat. Valószínűbbnek tűnik hogy egyedi hibáról van szó, a "neves" konfigok nem az ilyen alapvető hardverütközésekről híresek...
BalekBéla
Szia, Jooeee,

Felraktam a Live CD-t, ezzel nem is volt semmi probléma ..... meg is ismertem a Linux-ot, nem is rossz, különösen annak, akinek a Windows már tú el van butítva .... csak akkor esett nagyon rosszul a dolog, amikor megpróbáltam volna a régi adatokat tartalmazó CD-t berakni a gépbe, s a másik CD nem jött ki .....
Azt hittem, hülye vagyok (lehet, igazam volt) de rá kellett ébredjek, hogy a SuSe CD-vel én az op rendszert akarom kivenni, s ezt nem hagyja a gép !!!

Tehát: bootoló gép: a CD cserélhető, de csak a Live CD-vel megy tovább. Működő gép: a CD nem cserélhető.

Ez nem op. rendszer, ez becsapás, kemény becsapás - mert nem tudja a teljes gépet rendeltetésszerűen kezelni. A gép vásárlásakor alapfeltétel volt, hogy tudjon DVD-t írni (családi fotók, stb). Tud is, csak nem a mellékelt op. rendszerrel, hanem valami mással .....

Annyira felbosszantott a dolog, hogy utánanéztem, s azt láttam, hogy a Live CD-ket "árulják" több számítógép "op. rendszereként" - ez vicc, EZ NEM OP: RENDSZER, ha nem lehet a gépet egyéb funkcióiban használni.

Egyébként lehet, hogy fizikálisan is hibás volt a gép, mert a monitora fél órával ezelőtt kiment (elsötétült). A monitor 4 éves, 19 collos hagyományos monitor, eddig jól ment. Késő van már ezen rágódni, mi ment tönkre, de a gép totálkáros.

Fő BalekBéla
BalekBéla
Szia, Joooeee,

Egy link ilyen topicra: http://www.techspot.com/vb/topic16553.html

By, megyek aludni.

BalekBéla
Joooe
Itt javasolnak pár dolgot, ilyeneket próbáltál már?
http://hardware.mcse.ms/archive79-2005-1-111886.html

Milyen verziójú xp-t próbálsz? SP2?
Joooe
De hasonló tipp az általad linkelt oldalon is van:

You''l need Windows XP SP2 to support a PCI-Express graphics card.

DFI's homepage says:

If you are using only PCI-Express graphics card, the only choice is to boot from the complete edition of Windows XP SP2.

If you intend to install with Windows XP or Windows XP SP1 and then use the upgrade kit of SP2, please disable PCI-Express in BIOS before starting the installation.

Under this circumstance, only PCI graphics card can help you monitoring the installation process at this stage. Then, upgrade the version to SP2. After upgrading is successfully completed, you can enable PCI-Express and start using PCI-Express graphics card.

Pjotr
Abban igazad van, hogy ez nem operációs rendszer!

A többiben nincs....luinuxból rengeteg féle van van amit kb. annyi telepíteni mint egy windows-t, vagy még egyszerűbb.
Az xp telepítés is biztos megoldható, esetleg szakemberhez kell fordulni vagy felvenni a kapcsolatot a microsoft suportjával, egy ilyen márkás gépnél biztos tudnak segíteni (márha eredeti a win...)

Szóval az mm megtévesztett, kérdés, hogy mit akarsz, telepítsenek rá ők egy linuxot (szerintem pár hét alatt megvan), telepítsen rá egy szakember linuxot és azt fizessék ki, vagy vegyék vissza a gépet?

Szerintem jelentsd be a dologt a fvfnél, vagy agvh-nál nem tudomm ki az illetékes az ügyben.
Pjotr
még egy kérdés: a hp ipaq-okhoz adnak alyándék Aeromap venus szoftvert, elvileg csak a megvett géppel használható, de mi a helyzet, ha valakinek nincs rá szüksége és eladja/elajándékozza?
Legális?
FVF
Szerintem - de nem merültem ebbe bele mélyebben - teljesen legális továbbadni a szoftvert a géppel együtt. Laptop esetében hasonlóképpen.
Mika
"Felraktam a Live CD-t"
Nem, nem felraktad, csak beraktad.

"Ez nem op. rendszer, ez becsapás, kemény becsapás - mert nem tudja a teljes gépet rendeltetésszerűen kezelni. A gép vásárlásakor alapfeltétel volt, hogy tudjon DVD-t írni (családi fotók, stb). Tud is, csak nem a mellékelt op. rendszerrel, hanem valami mással ..... "

Senki nem csapott be.
A linux Live változata egy CD-ről működő teljes operációs rendszer. A gépet rendeltetésszerűen tudja kezelni. Más kérdés, hogy Te semmit nem tudsz a linuxról. (Ez nem bántás akar lenni!)
A Live úgy működik, hogy eredetileg CD-ről fut, de ha a CD-n lévő könyvtárakat bemásolod egy partícióra, akkor csak bootolni fog a CD-ről, utána kiveheted, és még kicsit gyorsabban is fog futni, mint amikor a memóriából dolgozik. Ebbe bele tudsz kötni (mármint, hogy nem kaptál felvilágosítást.)
Más kérdés, hogy 100x jobb egy telepíthető linux. Az is más kérdés, hogy éppen a Suse az egyik legalkalmatlanabb arra, amire használni szeretnéd: a multimediára.
Megint más kérdés, hogy hogyan hirdették a terméket, hozzá adott, vagy telepített op.rendszerrel. Ebbe is bele tudsz kapaszkodni.

(Halkan jegyzem meg, ha esetleg a fővárosban vagy, és esetleg bírósági útra kerül sor, a Főv.Bíróság linuxot használ, nem tartom valószínűnek, hogy neked hinnének, amikor azt állítod, hogy nem op.rendszerrel adták.)

Az is más kérdés, hogy ezért a linux lejáratásért utálom az egész MMarkt-ot. (Azért nem adják telepítettel - szerintem -, mert ezek a nagyáruházak tiszta "számtechn. szakemberből" állnak.
Felmerült még valami bennem, hogy talán azért adják linuxszal, mert azzal kompatibilis... Kompatibiliási gondokra pedig nemigen van jó megoldás. Én sem találtam rá, amikor a linuxszal nem kompatibilis cdírót sikerült vennem.
Pjotr
Abba viszont bele tudsz kötni, hogy nem adtak hozzá magyar nyelvű használati útmutatót.
Az nem operációs rendszer amihez cd-ről kell bootolni!
Az csak egy demó!
Linux nem linux, akkor sem az, egy operációs rendszertől az elvárható, hogy a beépített háttértárolóról bootoljon ne pedig cd-t keljen hordozni hozzá.
Ez alól csak a speciális munkaállomások jelenthetnek kivételt, de ez sima személyi számítógép,
ugye:
alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyekre más, azonos fajtájú szolgáltatásokat rendszerint használnak, és rendelkeznie kell azzal a minőséggel, illetve nyújtania kell azt a teljesítményt, amely azonos fajtájú szolgáltatásoknál szokásos, és amelyet a jogosult elvárhat,
ez pedig nem alkalmas erre....

Linux-szal azért adják, mert így sokkal olcsóbb, és az embereknek ma itthon csak ez számít...
Joooe
"A Live úgy működik, hogy eredetileg CD-ről fut, de ha a CD-n lévő könyvtárakat bemásolod egy partícióra, akkor csak bootolni fog a CD-ről, utána kiveheted, és még kicsit gyorsabban is fog futni, mint amikor a memóriából dolgozik. "

Mika: ez hekkelés, ügyes vagy ha megcsinálod, talán nem is túl nehéz (én még nem próbáltam), de akkor sem erre csinálták. A livenak pont az a lényege, hogy ilyen előkészületek nélkül, csak berakod a cd-t és megy. Más kérdés, hogy a linux természetéből adódóan támogatja, sőt néha igényli az ilyen "buherálást" smile.gif
Mika
(Joooe @ 2005 Jun 7, 04:22 PM)
Mika: ez hekkelés, ügyes vagy ha megcsinálod, talán nem is túl nehéz (én még nem próbáltam), de akkor sem erre csinálták. A livenak pont az a lényege, hogy ilyen előkészületek nélkül, csak berakod a cd-t és megy. Más kérdés, hogy a linux természetéből adódóan támogatja, sőt néha igényli az ilyen "buherálást" smile.gif

Joooe!

Bocsika, én az UHU-Linux LIVE CD 2 készítőjének egyike vagyok smile.gif

Üdv.
zakarias
Érdeklődnék, ha vásároltam egy játékszoftvert, amely a számítógépen elvileg hibátlanul kéne fusson, de még elindítani sem lehet (dióhéjban ennyit a problémáról), akkor mi a teendő? Még bőven a három nap vásárláson belül vagyok, szóval visszavihetem, ugye, a boltba visszavásárlás végett?
Joooe
HA valóban a játékszoftver hibája okozza a működésképtelenséget, akkor reklamálhatsz, de sokkal valószínűbb, hogy a rendszer más pontján van a hiba, és azért nem a játék fejlesztője a felelős.

A 3 nap nem érvényes, az csak jótállásra vonatkozik. Ha mégis reklamálsz pénzvisszafizetést nem kérhetsz, szavatosság alapján elsősorban javítást (megfelelő patch) kérhetsz. Ha nem lehetséges a javítás(nincs patch és nem is készül el reális határidőn belül), akkor lehet szó elállásról, azaz pénzvisszafizetésről.

Ha már szakmai oldalról kellően kivesézted a témát, és valóban rendeltetésszerű körülmények között nem működik, akkor érvényes a fenti, azaz ha hardver és szoftver szempontból is teljesen megfelel a géped a játék igényeinek, és mégsem működik.
Joooe
Ugye ugye... az átlag vásárló bizony nem az smile.gif
zakarias
(Joooe @ 2005 Jun 10, 10:10 AM)
HA valóban a játékszoftver hibája okozza a működésképtelenséget, akkor reklamálhatsz, de sokkal valószínűbb, hogy a rendszer más pontján van a hiba, és azért nem a játék fejlesztője a felelős.

A 3 nap nem érvényes, az csak jótállásra vonatkozik. Ha mégis reklamálsz pénzvisszafizetést nem kérhetsz, szavatosság alapján elsősorban javítást (megfelelő patch) kérhetsz. Ha nem lehetséges a javítás(nincs patch és nem is készül el reális határidőn belül), akkor lehet szó elállásról, azaz pénzvisszafizetésről.

Ha már szakmai oldalról kellően kivesézted a témát, és valóban rendeltetésszerű körülmények között nem működik, akkor érvényes a fenti, azaz ha hardver és szoftver szempontból is teljesen megfelel a géped a játék igényeinek, és mégsem működik.

Pontosan ez a helyzet, a gépem tökéletesen megfelel az igényeknek, sőt azon túl van. Nincs sem hardver-, sem szoftverhiba. Mindazonáltal feltehetőleg maga a szoftvervédelem okozza a hibát. A játék kis trükközéssel végül elindult, de úgy meg kifagy folyamatosan. Ez az egyetlen program, ami ilyet produkál a gépemen, szóval biztosra vehető, hogy a termék a hibás. Ezek szerint visszakérhetem a pénzem.
(A javítófájlra nem várok, mert nem garantált, és nem azért vásárolok meg egy terméket, hogy utána heteket-hónapokat várjak valamilyen korrekcióra. Ez szerintem méltányolható kifogás.)
Köszönöm a segítséget.
TheElf
Starforce?
koszab
Kedves Mika!
Lehet, hogy oprendszer az, ami CD-ről fut. Láttunk már ilyet (DOS)
DE
Ha egy gépet veszek, akkor azt valszeg használni is akarom, amihez kell egy oprendszer is. A Siemens gépekkel, perfériákkal valóban vanak inkompatibilitási problémák. (akár egy PS2 egér)
De az is igaz, hogy az a vásárlói kör, aki márkás gépet vesz, nem csak az áráért teszi, hanem a stabilitásért és a "konyhakész" állapotáért.

Ebben az esetben nem beszélhetünk telepített operációs rendszerről. Ez tény.
Csak kapott egy lemezt.

Viszont: a Siemens after sales csapata kifejezetten példás. Javallom,hogy a gép tulajdonosa, vegye fel velük a kapcsolatot. Ez lenne a javasolt első kör. Sok dologban tudnak segíteni. HA meg akarja tartani a gépét...
HA nem, akkor menjen vissza abba a markecbe, és magyarázza meg, (eszközöket rábíznám) hogy neki ez és így nem gép. Vagy hozzák olyan állapotba, amivel tudja stabilan használni, vagy vegyék vissza.
tibu
Mondjuk azert erdekes, hogy nem megy fel a Windows Xp, foleg ennek a fugvenyeben:

"Fujitsu Siemens Computers recommends Microsoft Windows XP Professional" smile.gif

http://www.fujitsu-siemens.com/products/de...s/scaleo_t.html
reni79
Én hasonló esettel találkoztam,és a linuxxal volt a gond,látszólag üres volt a gép,de még se...
asdf
Biztos elcsepelt, de legkozelebb cipot a cipoboltbol... smile.gif
Yoisten
Biztos ki van írva valahol a MM-ban, hogy nem vállalnak felelősséget nem csak a szórólapban elhelyezett infók helyességéért, de az áruházban kirakott tábláért sem.
XP telepítéssel meg érdemes felkeresni egy üzletet, ahol vagy meg tudják csinálni, vagy tényleg kiderítik (és dokumentálják!) a problémát.
Ha így utólag akarsz rá xp-t az még ráadásul drágább is lesz, mert nem fogsz tudni olcsóbb OEM-et venni, csak dobozosat.
FogyasztoX
(Yoisten @ 2005 Jul 5, 10:45 PM)
Biztos ki van írva valahol a MM-ban, hogy nem vállalnak felelősséget nem csak a szórólapban elhelyezett infók helyességéért, de az áruházban kirakott tábláért sem.

Nem vagyok szakember, de én azt gondolnám, hogy a MM azt ír ki amit akar (ti. hogy mire nem vállal felelősséget), de ez senkit nem érdekel, mert a mérvadó az, hogy a reklámtörvény és a fogyasztóvédelmi törvény mint mond mi. És ha azok azt mondják, hogy az a fogyasztó megtévesztése, amikor nem azt kapja, mint amit hirdetett a cég, akkor a MM elmehet a sunyiba a kiírásával, hogy nem vállal felelősséget a reklámjaiért, eladói tájékoztatásáért, stb.

Vagy rosszul gondolom?
FVF
Nem, ezt jól gondolod!
Alien
Udv Tegnap vettem 1 neten jatszhato szerepjatekot nev szerint Star Wars Galaxies. Kiderult hogy a kodja mar hasznalatba van reszemrol hasznalhatatlan es tobbek igyjartak Magyarorszagon. Innen indul a torturam Media Markt nem csereliki mondvan hogy az Automex (Beszallito) ad nekem uj cd-kulcsot felhivtam oket telefonon es eliranyitott a gyartohoz. A gyarto azt mondta hogy koteles a Media Markt kicserelni a jatekomat holnap indulok az ujabb torturanak.Az Automex nevezetu ceg azt mondta hogy nekik nincs joguk uj cd kulcsot adni. Most mit csinaljak tanacsot kerek benne van 8000ft -om es pluszba a telfonalas na meg az idegeskedes ami megfizethetetlen.
Alien
Most neztem hogy a matricanak ami a kulso muanyag csomagolason kelett volna lennie az a dobozon van (tobb embert megkerdeztem naluk a kulso csomagolason van) es mar eleve a kezkonyv forditva volt benne a tokba szal a Media Mark szedte ki a cd kulcsot holnap ezt megbeszelem veluk!!!
mrlujoak
Csak keményen!
Lélekben veled vagyunk, és ne feledd!

Veled van az erő!

lujo
Alien
Koszi szepen megoldottam velem volt az ero es a torveny szerencsere 3 napon belul voltam es az is segitett smile.gif na mindenkinek sok szerencset a problemak megoldasahoz!!
mezi
Sajnos ez nem egyedi eset, sokszor előfordul, hogy kibontják a CD/DVD lemezeket, lemásolják utána vissza csomagolják... sad.gif
Pjotr
Két dolog érdekelne a szoftver az ingo dolog?
Meg ha egy szoftvert cak egy memóriakártyával együtt lehet megvenni, az szülkséges a működéséhez, akkor annak a meghibásodása esetén jogos-e, hogy a cég az új ár 50%-ért ad egy új programot.
Azt írja, hogy agaranciaidő lejárta után.
ityam
ezt nem teljesen ertem. mi koze a szoftvernek a memoriakartyahoz? milyen szoftverrol van szo? es milyen memoriakartyarol?
Pjotr
I-go, sd kártyával árulják, a kártya azonosítójához van kötve a program regisztrációja, csak azzal a kártyával működik, úgy működik a kártya mint egy hardverkulcs.

Amit kisakkoztam, a szoftver az egy szellemi termék, nem egy birtokba vehető dolog, vagyis nincs rá szavatosság.
Joooe
Nem dolog, de nem is szolgáltatás? Ha úgy vesszük, a szoftvert is egy adott célra veszi az ember mint bármely dolgot, lehetséges az, hogy a gyártó nem tartozik felelősséggel érte, ha nem alkalmas rá?

Ráadásul itt szoftver és hardver kombinációjáról van szó, ami már még inkább dolognak tűnik, hiszen az sd kártyára nem lehet mondani, hogy szellemi termék, és a kettőt nem lehet különválasztani sem, az úgy egy termék...

Így szerintem szavatosság van, ha bizonyítod, hogy rendeltetetésszerű blablabla... , akkor cserélni kell az egészet.

Megejegyezném nagyon nem szimpatikus a konstrukció, jól néznénk ki, ha minden egyes szoftver használatához sd kártyákat kéne dugdosni. mad.gif
Ariadne
Kedves Pjotr és Joooe és ityam!

Írok kivételesen egy kis Ptk-t nektek, titeket már úgyse lehet ilyennel megijeszteni smile.gif :

Alkotórész: ami a dologgal olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része [...] értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne. (pl. gyökeres virág cserepe, vagy a ló lába laugh.gif )

Tartozék: ami nem alkotórész, de a dolog rendeltetésszerű használatához vagy épségben tartásához rendszerint szükséges vagy azt elősegíti. (95. §) (Pl. lócsutakoló kefe)

Tudomásom szerint polgári jogilag dolognak számít a szoftver, mivel birtokba vehető. (A büntetőjog más, ott lehet hogy kicsit eltér a megítélése) Feltelepíted a gépedre, és már birtokba is vetted. Ez a kulcs pedig szerintem alkotórésze, ugyanis külön-külön nem sokra mész egyikkel sem, de a szoftver a kulcs nélkül legalábbis semmiképp sem megy.

Nnna szóval ha ezt a cuccot nem lehet használni a kártya nélkül - és úgy tűnik, itt ez a helyzet -, akkor az alkotórésze, vagyis "osztja a főrész jogi sorsát", szóval normálisan kifejezve egy dolognak számítanak, mert csak együtt használhatóak.

Szóval szavatosság tuti van a szoftverre és a kulcsocskájára, és talán jótállás is, most nem néztem meg még a rendelet mellékletét, de talán benne van. Szóval ingyen és bérmentve kell új programot vagy kulcsot adniuk, ha bármelyik bekrepál...

Szerintem...

Ez volt most így elsőre a meglátásom, azért még utánanézek egy későbbi órán...

sleeping.gif Bocs, még kicsit sleepy vagyok. Hogy ti milyen korán keltek!!! cool.gif

Most látom csak, hogy tulképp Joooe is ezt írta... Szóval egyetértek és csatlakozom. smile.gif

szerk: Az ingó-ingatlan dolog egészen más kérdés, a ház, a termőföld, stb ingatlan, kb minden más ingó, de ez itt most nem játszik. Mindenesetre nem ingatlan, ez tuti, ezért csak ingó lehet. Más lehetőség nincsen. smile.gif

szerk2: most van a későbbi óra: a személyi szgép alkatrészei kategóriába talán beletartozik a szoftver, erről írt valaki valamikor valamit... unsure.gif
Pjotr
Biztos, hogy birtokba veszem, szerintem a licensztől függően csak a használati jogát kapom meg.
Ez ugyanaz lenne?
Ariadne
Erről a problémáról már olvastam valahol, úgy rémlik.

Egész pontosan úgy van ez, hogy a tulajdonjognak "részei", részjogosultságai, hogy 1. birtokolhatod (nálad lehet), 2. használhatod 3. hasznosíthatod (pl. könyvelő a könyvelőprogi használatával keresi a pénzét), 4. és rendelkezhetsz vele (bár ez szoftvernél azért korlátozott a szerzői jog miatt, de elvileg eladhatod a havernak, beadhatod a zaciba, stb). Még lehet, hogy van egy, öt rémlik, hétfőre megnézem.

Mindenesetre szerintem jótállás szempontjából ez mindegy, fogyasztói szerződés keretében vetted, szavatosság van rá (ha nem lenne, nem lenne kötelező valóban működő szoftvert eladni), sőt ha megegyezünk abban, hogy a 151/2003-as alapján számítógép alkatrész (ebben sajna egyáltalán nem vagyok biztos...), akkor még jótállás is.

Szerinted?

szerk: ma ilyen szerkesztős napom van... Utánanéztem, és úgy van a dolog, hogy nem szerzed meg a teljes tulajdonjogot, hanem korlátozott felhasználói jogot szerzel a szoftveren, vagyis ezek szerint a fentiek közül a szoftvernél a 2., 3. és 4. pont is korlátozott az adott licenc (felhasználói) szerződés alapján. Pl. csak egy gépre telepítheted (2. korl.), nem fejlesztheted tovább engedély nélkül (3. korl.), és nem másolhatod le 200 példányban, hogy eladhasd a haveroknak (4. korl.).

Az az Accept gomb jelenti a szerződést, amin csak átszalad az ember telepítéskor... smile.gif

Most már visszafogom magam. Túl sokat beszélek... vagyis írok... shifty.gif
Pjotr
A törvény szerint a arra érvényes a tv. amikor ingo dolgot veszel.
Ariadne
Ez ingó. 100%. cool.gif
rudibacsi
Microsoft Office XP Small Business programomat internetes gépre raktam.
Vettem egy másik gépet, amire nem kötöm a netet. Mivel nyugdíjasként még szakértek, szerettem volna az általam megvásárolt Officet felrakni a másik gépemre is. Ezt csak akkor tehetem meg, ha kifizetem mégegyszer az egyszer már megvett program árát. Jelenleg 62.000,-Ft.(vettem 82.000,-Ft).
Ha laptopot vettem volna, arra minden további nélkül felrakhatnám. Azért nem kellene fizetnem.
Nagyon dühös vagyok. Sajnos nem bírom egyetlen szolgáltató terrorját sem egykönnyen elviselni.
Felmerültek bennem az alábbi kérdések:
1. Saját tulajdonom az általam vásárolt Office softver, vagy csak bérlem?
2. Tulajdonom-e az aminek hasznát nem élvezem?
3. Milyen kegyetlen bűntényt követek el, ha a másik gépemen is használom. (Csak egy monitorom, egy billenytűzetem és egy egerem van. A két gép között átkapcsoló van. Egyidőben nem lehet mindkét gépet használni)
4. Milyen jogszabály ad engedélyt a Microsoftnak birói itélet kiszabására, büntetés végrehajtására és a felhasználók megkárosítására?
5. Ráadásul még csak garanciát sem vállalnak az eladott termékükért!
6. Ezt nem úgy hívják, hogy monopol helyzettel való visszaélés?
Ariadne
Kedves Rudibácsi!

Az Ön által vásárolt Office szoftver nem az Ön tulajdona (leegyszerűsítve: Bill Gates-é smile.gif ), annak csak felhasználója, Ön ún. licencszerződést kötött a Microsofttal, amikor feltelepítette, és ráklikkelt az "Elfogadom" gombra. Nem módosíthatja, nem hasznosíthatja (vagyis nem adhat el 200 másolt példányt belőle) és nem teheti fel hivatalosan egynél több gépre, csak ha kifizeti ennek a költségét.

A "bűntény", amit elkövet, ha több gépre teszi fel, a szép nevű "Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése", és hivatalosan alapjáraton is két év szabveszt, pénzbüntetés vagy közérdekű munka jár érte...

Az igaz, hogy a Microsoft jelentős erőfölénnyel bír a szoftverpiacon (finoman fogalmaztam rolleyes.gif ), de teljesen jogosan jár el. Ez egy piaci világ, tessék Linuxot használni, ha túl drága a Windows és az Office. Tudom ajánlani alternatívaként az ingyenes szövegszerkesztő-táblázatkezelő programokat, amelyek azért már elég magas szintre jutottak, sőt egyesek az Office-hoz nagyon hasonló felülettel rendelkeznek...

"Garanciát" pedig nyilván vállalnak, azért, hogy működőképes a program, és mindazt el lehet vele végezni, amire készítették. (Na azért nem dicsérem, hosszú szövegekkel irtózatosan rosszul bánik...)
Joooe
Tudja valaki jogilag mi számít számítógépnek?

Ha a két gép egyetlen beviteli/kiveteli eszközről vezérelhető, lehet az logikailag egy gép, és az hogy bizonyos hardverek duplán vannak az pusztán jelentéktelen felépítésbeli kérdés?

Hogy nem az operációs rendszerhez kötött, az már szinte bizonyos a laptopos kérdés miatt.

Meg ott van a virtuális gépek este, ha megnyitok hármat ablakban, akkor csak egy gépem van de, mégis összesen négy operációs rendszer fut... Ez jogilag hány gép? huh.gif
Ariadne
Nem találtam erre meghatározást, és nem is hiszem, hogy lenne. Tudod, jogászok és a számítógép, hajaj... biggrin.gif

Szvsz logikusan a hardveres darabszámtól függ, vagyis - szintén csak szerintem - ez azt jelenti, hogy egyszerre csak egy gépre telepítheted fel. Ha kidobod a régit és újat veszel, akkor arra megint felteheted, de a régiről le kell szedned. Nem hiszem, hogy személyhez kötődő lenne a dolog, tehát hogy aki megvette, az saját használatára akárhány gépre felteheti, ennél pénzéhesebbnek érzem Bill barátunkat... rolleyes.gif De javítsatok ki, ha tévedek!

Épp ezek a dolgok vannak benne abban a szerződésben, amire ráklikkel az ember a telepítések elején - és amit senki sem olvas el tongue.gif . Nem tudom, hogy lehet ezt előszedni utólag, de abban kellene megnézni, hogyan, hányszor és mire telepítheted, egész biztos az az irányadó.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.