Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Szoftverek
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Számítástechnikai eszközök
1, 2, 3, 4
Tacitus
Szervusztok!

Lehet, hogy nem elsősorban a fogyasztóvédelemhez kellene ilyen ügyekben fordulnom, de ezt döntsétek el Ti. Szoftvertermékekkel kapcsolatban az alábbi problémák merültek fel bennem:
1. Szerződés. Bennem egy szerződésről az a kép él, hogy aláírás, személyi adatok, tanúk, stb. Mindenesetre PONTOSAN BEAZONOSÍTHATÓ A SZERZŐDÉST ALÁÍRÓ TERMÉSZETES VAGY JOGI SZEMÉLYEK. Ehhez képest most egy szoftver esetében annyi a szerződés "aláírása", hogy rákattintok az "Elfogadom" gombra. Ez így jogilag korrekt?
Így például nem lehet beazonosítani, hogy ki fogadta el a szerződést, szerintem ennek nem kellene jogszerűnek lenni.
2. Sértetlenség. "A csomagolás bármilyen sérülése esetén Ön elfogadja a termék végfelhasználói szerződését", aminek megismeréséhez ki kell csomagolni a terméket. Vagyis, megveszem a terméket (igen, szoftvereket is lehet vásárolni) üzletben, számlára, stb, majd kicsomagolom, elolvasom a szerződést, aminek értelemezéséhez szükség pl. az Egyesült Államok, vagy más ország exporttörvényeinek ismeretére is, majd nincs lehetőségem az elolvasás után úgy dönteni, hogy nekem ez nem kell. Az üzletben vissza kell vegyék?
3. Garancia. A szoftvertermékekre gyakorlatilag nincsen garancia. A végfelhasználói szerződés szerint a fejlesztők minden felelősséget elhárítanak maguktól, még az egyértelműen beazonosítható programhibákból eredő felelősséget is. Ahogyan más műszaki terméknél kötelezően előírható, hogy adott termékcsoportra (funkció, érték, stb. által besorolva) milyen garancia vonatkozik, ezt nem lehetne megtenni a programoknál is? Egy program, programcsomag sokszor több-százezer forintba is kerül, mégsem garantálnak semmit. Lehet, hogy egy néhány milliós CAD program már vállal valamiféle garanciát, de azt nem használom, nem ismerem.

Bocs, hogy ilyen hosszú lett.

Üdv.
Tacitus
TheElf
Szerződést lehet kötni írásban, szóban, ráutaló magatartással. Elvben egy program beszerzsét döntéshozatal előzi meg, aminek következménye az, hogy lehet egy doboz kinyitása is ráutaló magatartás, mivel ezt a kinyitáskor tudod (rá van írva a dobozra) ez meg is állja a helyét. Éppen úgy, mint az a szerződés is amikor a hajléktalan a százasért egy fedél nélkült ad cserébe. (számlát, blokkot nem ad mellé).

A garancia is érdekes: Egy könyv esetében is arra van garancia, hogy a papíron ott van a szöveg, a szöveg minőségére nincs. Hasonló helyzet van zene, film és egyéb a szerzői jog által védett termékek esetében is, így kérdéses hogy a software esetében mi jár...
Tacitus
Köszi a választ.
Először is, szerintem a Fedél Nélkül és egy szoftvertermék nem összehasonlíthatóak, elég, ha megnézed a két terméket létrehozók ruháját...
Másrészt viszont, a kibontás valóban tekinthető ráutaló magatartásnak, viszont ebben az esetben sem tudom meg, hogy mit fogadok el, hiába előzi meg döntéshozatali folyamat. Én legalábbis még nem láttam olyan eladót, aki megmutatta volna vásárlás előtt a szerződést, vagy legalább csak utalt volna rá, hogy létezik. Ez utóbbi akkor volt probléma, amikor olyan szoftvert vásároltam, aminek a csomagolásán nem szerepel, hogy szerződés is tartozik hozzá, csak telepítéskor derül ki.
Egyébként szerintem szomorú, hogy így van, még akkor is, ha jogilag korrekt. Az viszont kifejezetten bosszantó, hogy a szoftvervásárlási döntésben a műszaki szempontok háttérbe szorulnak a jogi szempontokkal szemben, és hogy ügyvéddel kell elmennem vásárolni.
FVF
Az azért tény és való, hogy a szerződési feltételek megismerését kötelező lehetővé tenni a fogyasztó számára még a szerződés megkötése előtt. Jogilag tehát egyértelmű a kérdés, mivel a "jogszabályban megállapítottaktól eltérni csak a fogyasztó javára lehet".
Shia-ko
(Tacitus @ 2005 Jan 31, 05:03 PM)
1. Szerződés. Bennem egy szerződésről az a kép él, hogy aláírás, személyi adatok, tanúk, stb. Mindenesetre PONTOSAN BEAZONOSÍTHATÓ A SZERZŐDÉST ALÁÍRÓ TERMÉSZETES VAGY JOGI SZEMÉLYEK. Ehhez képest most egy szoftver esetében annyi a szerződés "aláírása", hogy rákattintok az "Elfogadom" gombra. Ez így jogilag korrekt?
Így például nem lehet beazonosítani, hogy ki fogadta el a szerződést, szerintem ennek nem kellene jogszerűnek lenni.

A software-ért az felel, akinek a gépén van, így gyakorlatilag Ő fogadja el a szerződést, függetlenül attól, hogy ki kattintott. ermm.gif
sathinel
mad.gif

Az a gondom, hogy néhány bolt, PL: 576 Kbyte szaküzletei, tehetnek-e olyat, hogy nem adnak el 1 embernek több játékot, csak 1-et? Mert én dolgozom, és egy barátommal szerettem volna megvetetni, a World of Warcraftot. Ez nekem furcsa, bár lehet hogy szabályos. Kérem valaki válaszoljon. Köszönöm.
FVF
Én nem tudom, miért tették, s nem hiszem, hogy van olyan jogszabály, aminek alapján ezt megtehetnék. Mennyiségi korlátozás a kereskedelmi mennyiség elérése estén állhat elő, ez két-három játékszoftver esetén nem igazán lehetséges:)

Amúgy meg áruvisszatartásnak tűnik, ami viszont szabálysértés!
sathinel
És ilyenkor mit lehet tenni, kihez lehet fordulni? Hogy lehet valamit velük kezdeni? Egy kicsit pofátlanul jártak el velem, és ezt meg szeretném köszönni nekik. Köszönöm a segítséget.
Maneater
Te figyelj én meg megvettem a fent említett játék szoftvert és hiányzott belőle az auth key. Na felhívtam az 576-ot először és ők elküldtek az N-Tec-hez hogy tőlük kérjek intézkedést. Tőlük is kértem de ők leaszálítottak minden példányt, cserélnie az 576-nak KELL. Elvileg a manual elején meg van adva hogy a retailernek (jelen esetben az 576-nak) amennyiben a megvételtől számított 2 hónapon belül jelzem a hiányosságot akkor annak kutya kötelessége cserepéldányt nyújtani nekem. Ez nem történt meg, éppen másodszor telefonáltam az 576-nak és ők majd beszélnek a beszerzési részlegük főnökével hogy ilyenkor mit lehet tenni. Beszéltünk vele és meglepő módon azt mondta hogy nem tud cserepéldányt adni (dióhéjban már kifizetted szóval engem nem érdekel, rábasztál) és kisebb beszélgetés után csak azt tudta mondani hogy visszaküldik a pénzem. És azzal ugyan a ***** tudok én játszani? A következő turnus májusban érkezik. A blizzard (a szoftver fejlesztője) oldalukon csak egy amerikai verziókkal foglalkozó hibabejelentőt nevezett meg ezért én külföldre sem tudok a kiadótól valamiféle cserét kérni. És most itt vagyok a WoW doboz mellett amiben nincs meg a játékhoz szükséges beléptető számsor.
sathinel
Hát igen! Én írtam az 576kbyte- nak, hogy mi ez az eljárás, és törölték a netes fórumból, mert gondolom nem vet rájuk jó fényt. Aztán meg elkültek melegebb éghajlatra ! Nagyon nem tetszik ez a hozzáállás. Én biztos akarok valamit velük kezdeni, de akkor fogjunk össze, és közösen többre megyünk.
Maneater
Eggyetértek veled, szerintem is kéne kezdeni velük valamit akár közösen is.
Joooe
(FVF @ 2005 Feb 11, 03:32 PM)
Én nem tudom, miért tették, s nem hiszem, hogy van olyan jogszabály, aminek alapján ezt megtehetnék.

Kisebb WoW hisztéria tört ki, ezért egyesek arra játszottak, hogy felvásároltak egy csomót, és jelentősen, akár 2x drágábban akarják eladni. Több fórumon is láttam már ilyen hirdetést.
A World of Warcraft-tal az a furcsaság esett meg nemrég, hogy a világ minden táján be kellett vonni a polcokról egy időre, mert a Blizzard szerverei nem bírták a játékosok hatalmasra duzzadt táborát (csak on-line játszható játékról van szó). A Blizzardról köztudott hogy kívételesen igényes, és jóminőségű játékszoftvereket készít (legalább is nekem nagyon pozítív a véleményem róluk), és úgy tűnik ezt egyre többen kezdik észrevenni. Talán ennek is köszönhető, hogy Magyarországon is jóval nagyobb az igény a játékra, mint más játékok esetében, és az első körben megérkezett készletet igencsak alulméretezték, sokan hoppon maradtak akik régóta várnak a játékra.
Bár a kérdéses üzletet nem ismerem, valószínűnek tartom, hogy a "rendkivüli állapotokra" való tekintettel, vásárlóik védelmében vezették be az "egy embernek csak egyet adunk el" szabályt, éppen a fenti visszaélések kivédésére. Lehet, hogy törvénytelen, én mégsem tudom elítélni...

Maneater: A hiányzó szériaszám kérdése elég nehéz ügy... Az egész játékban ami ér valamit az maga a szériaszám, a többi az csak "kiegészítő". Honnan tudhatja a bolt, hogy te valóban nem kaptál szériaszámot, és nem csak egy extra példányhoz akarsz hozzájutni? Sajnos szerintem ez jogilag nehezen támadható, vásárláskor kellett volna megnézni hogy minden megvan-e... utólag hogy bizonyítod? Ha lezárt dobozt vettél, és abban nem volt szériaszám, talán eséllyel reklamálhatsz a Blizzardnál, ők pontosan nyilvántartják, hogy melyik számokat adták már el (dobozolták...) és csak azokat enegedik be a szeverekre. Jó példa erre a "régi" blizzard játékok (Warcraft III), amihez volt ugyan keygen ami a telepítést engedte, de a hivatalos Blizzard szerververek csak a legálisan vásárolt kulcsokat engedték be. Ha olyan hiba történthetett esetleg, hogy valamelyik dobozba nem került szám, arról tudomásuknak kell hogy legyen, és ha már a gyanúja felmerül, hogy ők hibáztak bizonyára kártalanítani fognak... Összeségében a vételár visszafizetése szerintem korrekt ajánlat(tekintve, hogy törvényileg még arra sincsenek kötelezve...), nem tudnak neked a semmiből új példányt keríteni sad.gif
Maneater
Sajnálom de futárszolgálat útján jutott el hozzám a játék de a megjelenéstől számított kb 5-6 órán belül jelentettem a hiányt. Ha kell akkor beviszem nekik a játékot és személyesen dobozzal mindennel együtt visszaadnám egy másikért szívesen de azt mondták hogy nincs mire kicserélniük mert az összeset kikézbesítették/eladták már. Én a cseregaranciára hivatkoztam és ezt a pénzvisszafizetéses lehetőséget nem azonnal említették, tehát ha én ott nem teszek semmit simán elmentek volna az ügy felett. Most angliából hozatok egy másik példányt. De ha egyszer kiszúrtak valakivel szeretném ha kapnának a dologért.
sathinel
Nem az a bajom, hogy nem szeretnék, ha valaki kereskedne vele, de most én is kiadnám a kétszeresét érte, de nem tudom. Azért nem tudom, mert nem csak az üzéreket büntetik ezzel a megoldással, hanem mindenkit. Pl mint írtam is, az öcsémnek is kell a játék, mert ketten játszottunk volna rajta. Így én kénytelen vagyok csak 1-et venni, mikor ott a polcon előttem 5. Majd amikor szólok nekik, akkor kitörlik a hozzászólásomat azonnal a fórumból. Majd amikor kérdőre vonom őket, akkor még neki áll fentebb, és lekezelően kezelnek! Na ez volt ami felháborított. Biztos nem az 576kbyte- az eggyetlen ilyen szemtelen cég, de ha nem lép évalaki a lábukra, akkor büntetlenül bármikor ismét megteszik!!
sathinel
A törvényeket pedig be kellene tartani, tartatni, mert ha nem, akkor mások is úgy gondolják, hogy ez úgysem számít és kollektíve mindenki meg fogja szegni a szabályokat. Tehát vagy vannak, vagy nincsennek. Ha meg vannak, és megszegik, akkor az büetést kell hogy maga után vonjon, különben mi értelme a szabályoknak?
Joooe
sathinel: az eljárás ahogy a reklamációdat kezelték, szerintem is aggályos
Maneater: nem akarom védeni őket, de ha a zárt dobozból hiányzik a kód, akkor arról a kereskedő nem tehet... persze nyilván a gyártó hibájáért is csak őhozzájuk tudsz fordulni, mivel velük állsz kapcsolatban, de jelen helyzetben a legtöbb amit tehetnek a kártalanításodra az a vételár visszafizetése sad.gif én azért írnék a helyedben Blizzard supportnak, hátha tudnak valami okosat mondani...
Maneater
Joooe: Az 576 tehet a legkevesebbet a dologról de a hivatalos manual szerint ő nekik kéne cserélniük. A blizzard supportnak meg többek között elég korlátolt angol tudásom és az oldalon kizárólag amerikai vagy európa országonkénti felosztást találtam. Mivel magyar nincs és a vivendi képviselői csak az adott országgal foglalkoznak európai központ hiányában nincs is hova írnom. Nem értem hogy mi most a balkánon lakunk vagy mi van? Túl kicsik vagyunk ahhoz hogy egy magyar vivendi kirendeltség vagy legalább egy hivatalos képviselő legyen? Nevetséges hogy nálunk kisebb vagy szegényebb országokban is megoldották. És most a szegény magyar ember hova forduljon?
zerone
(sathinel @ 2005 Feb 12, 05:07 PM)
Nem az a bajom, hogy nem szeretnék, ha valaki kereskedne vele, de most én is kiadnám a kétszeresét érte, de nem tudom. Azért nem tudom, mert nem csak az üzéreket büntetik ezzel a megoldással, hanem mindenkit. Pl mint írtam is, az öcsémnek is kell a játék, mert ketten játszottunk volna rajta. Így én kénytelen vagyok csak 1-et venni, mikor ott a polcon előttem 5. Majd amikor szólok nekik, akkor kitörlik a hozzászólásomat azonnal a fórumból. Majd amikor kérdőre vonom őket, akkor még neki áll fentebb, és lekezelően kezelnek! Na ez volt ami felháborított. Biztos nem az 576kbyte- az eggyetlen ilyen szemtelen cég, de ha nem lép évalaki a lábukra, akkor büntetlenül bármikor ismét megteszik!!

Te voltál, aki elég durván szólt be az 576 fórumon, nem? Nem csoda, hogy kitörlik, van arra is szabályzat. Maneater: a bolt jóhogy nem tudja kicserélni, amikor nincs. Nagy nehezen ök is több helyröl szerezték be külföldröl. A hibát a Blizzardnak kéne megoldania, nekik írj e-mailt. Hogy Balkán? Nos, aki most elöször érzi így... az nem sokat tapasztalt még.
TheElf
Nem tudom, ez azért elég furcsa helyzet: nem ez az első eset amikor az 576 boltok nem rendelkeznek bizonyos játékokkal és elég zavaró ez. Alapvetően a kereskedőnek tudnia kell, hogy a készlet egy részét bizony félre illik tenni a garanciális esetek rendezésére, ezt az 576 nem tette meg, a lehetősége meglett volna rá. A 2 darab nem kereskedelmi mennyiség, az 576 csapata törvényt sértett, nem volt kötelező.

Nem vagyok túl jó véleménnyek a World of Warcraftról (erről majd később), de azt tudom, hogy egy MMORPG esetében 3 dolog adott:

1. Ezeket csak a hivatalos servereken van értelme játszani, így itt a warez nem jöhet szóba. Azt hiszem muindenki sejti, hogy ez a játék sikeréhez képest viszonylag nagy eladottdarabszámot kell jelentsen olyan országokban ahol bizony a legális játéksoftwarek aránya a warezhez képest nem túl kedvező...

2. A legtöbb játéknál a megjelenés után gyorsan csökken az érdeklődés, nehéz egy 3/4éves játékot teljes áron eladni (mégis próbálkozik az 576 sokszor), az MMORPG esetében viszont ez nem igaz, 3 éves játékra is van kereslet, csak éppen külföldről kell behozni mert az 576 úgy dönt nem árul ilyet... Dark Age of Camelot kapcsán van a tapasztalat.

Kapásból tudnék rá jópár vevőt, és bizony a játék friss kiegészítőire is van igény. (Trials of Atlantisból néhány darabra, de az új játékosok inkább a mindet egyben tartalmazó csomagot veszik meg). Érdekesség, hogy a számottevő magyar közösséggel rendelkező játék kapcsán az 576 nem törődik az igényekkel. Nemsokára jön a Catacombs kiegészítő... Pontosan tudom, hogy ezért is ausztriába kell majd kimenni és az ott megvett példányt még patchelhetem is, hogy ne német nyelvű legyen. Ugye ilyen az 576.

Mi a bajom a World of Warcrafttal? A Warcraft sorozat javarészt a Dune 2t utánzó játékkal indult, a történet sok helyen "érdekes". A szokásos egy rókáról sok bőrt sok reklámmal és ígérettel lehúzó játékok esete. Ez a hozzáállás pedig nem a kedvencem, és MMORPG esetében szerintem nem hoz tartós sikert. Az MMORPGk a legdrágább játékok között vannak (az előfizetési díjak miatt). A kiadó egy másik játéka a diablo és annak folytatása... Szerepjáték szerepjáték nélkül... No ez sem éppen jó előjel... Itt ugyanis nem kattintgatós "ritkaübertárgygyűjtögetős" akciójáték kell. Szintén a Diablo 2 esetén volt sok probléma a játékegyensúllyal: Ez egy MMORPG egyik legfontosabb pontja. De kell a változatosság is, nem árt a PVP és a PVE ügyes ötvözete...

A 2 oldalú konfliktus alapvető hibája, hogy a mérleg könnyen borul: a legkisebb kiegyensúlyozatlanság is megöli. Hiába igyekeznek hasonlóvá tenni a két oldalt (ettől kevésbé változatos) különbségek is vannak, és nem mindenhol lesz a két oldal egyformán népszerű. Ha páratlan számú oldal van, akkor az erőviszonyok sokkal dinamikusabban alakulnak... Itt viszont olyan problémáról van szó amit nem lehet utólag patchekkel javítani. Akad más is, több éve futó MMORPGk esetében is elmondható: a grafikus rendszerük jobb.

Igen, nagy a hírverés, nagy a várakozás, de innen lehet nagyon nagyot bukni. Miért? Mert a sok eladott példányhoz sok server kell, de amikor a létszám elkezd csökkenni, ez nagyon hamar további problémákhoz vezethet... Egy szóval nekem a WoW nem tűnik egy ígéretes darabnak.

Az MMORPG egyik mozgatórugója az új játékosok folyamatos utánpótlása, kezdeti sikerrel, várható hosszú távú problémákkal kérdés, hogy lehet-e az utánpótlást biztosítani...
Shia-ko
unsure.gif
Joooe
Elf: Azért ne taposd ennyire sárba "fiatalkorom" kedvenc játékát rolleyes.gif Igenis sokkal több mint a dune2 másolata... A dune2 is nagy kedvenc volt de a war2 volt az igazi lebilincselő játék számomra wub.gif És a fejlődést tekintve a Warcraft III sokkal nagyobb ugrás mint a dune2000 ami sajnos csak annyi hogy új ruhát kapott a dune 2. Én magam még nem láttam a WoW-ot, de van egy pár mesis haverom akik simán lincshangulatba kerülnének ha csak akár az igen jónak mondott diablo-hoz akarnám hasonlítani biggrin.gif Amúgy én sem bírom az MMORPG koncepciót, de szerintem a szerverek gyors elnéptelenedése jóslatod nem fog bejönni... aki egy ilyenre rákattan elég sokáig játszogat vele
A csudába már megint belvittél az OFF-ba beer.gif
No mind1, kijött a fáradt gőz whistling1.gif
Maneater
Hát a fogyasztóvédelem fóruma nem egészen gamer megbeszélésekre van kitalálva az fix. Így utólag elkezdtem gondolkodni hogy azt mondták hogy kinyitottak egy példányt hogy megnézzék hol a szériaszám. Akkor cserepéldány miért nem volt található? Kicsit az az érzésem hogy az 576 nem szeretett volna egyel kevesebb játékot eladni és hát most az az egy marha aki reklamál ugyan mit számít... Nekem a játékos társadalomban idáig megvolt az az érzésem hogy játékos beszél játékossal, egy másik játékos van a vonal tulsó oldalán ha vásárolok egy játékot, netán betérek egy boltba. De most ez a kép összedőlt azzal hogy a vonal túlsó oldalán már nem egy játékos van aki cimbora minden helyzetben és nem akar rosszat a másiknak mert tudja hogy ha vele történne valami számíthatna a többiekre, hanem valami elhígult pénzéhes marha aki a játékos társadalom százhatvancöntiéshúszkiló vagy százötvencentiésszázhúszkiló rétegeiből kerültek ki. Néha az az érzésem hogy jogosítvány kéne ahhoz hogy egy személy bármilyen program közelébe kerülhessen. Hogy én is eltérek a témától egy kicsit: szerintem a warcraft messze nem a dűne koppincsa, két különálló játékról van szó bár én csak a wc2 és dűne2 és 2000 játékokkal játszottam, ott már nem volt tapasztalható bármiféle zavaró hasonlóság.
zerone
(TheElf @ 2005 Feb 14, 02:15 PM)
Nem tudom, ez azért elég furcsa helyzet:

Nem vagyok túl jó véleménnyek a World of Warcraftról (erről majd később),  de azt tudom, hogy egy MMORPG esetében 3 dolog adott:

1. Ezeket csak a hivatalos servereken van értelme játszani, így itt a warez nem jöhet szóba. Azt hiszem muindenki sejti, hogy ez a játék sikeréhez képest viszonylag nagy eladottdarabszámot kell jelentsen olyan országokban ahol bizony a legális játéksoftwarek aránya a warezhez képest nem túl kedvező...


Ne csak az 576-ot szidjátok... Sőt. Ők általában korrektek, és jópár gamer van az 576-nál. Egy játékos magazinból indult az egész, ugye... Az 576 Konzol egyik szerkesztője mondta , hogy csak a nagy kereslet miatt több extra külföldi forrásból is hozattak játékot...Ennyit tudtak behozni, úgy látszik. Gamerek, akik maguk is tolják a játékot. Nem '120 kilós, 160 centis' emberek...
A többi bolt sem hozott többet: A CDGalaxis az 576-tal szemben azt hiszem, hogy az előrendelőket sem tudta, csak 203 példány erejéig kiszolgálni. Sokat több helyen is előrendeltek, amikor megtudták... Az 576-nál minden előrendelő kapott, azt hiszem, kivétel nélkül.
Ott van még a HCGamer vagy a PCDome: ők sem hoztak be többet. Még szép, hogy az előrendelőké az elsőség, ezért rendel valaki elő.
A HWSW fórumán a CDGalaxis vagy a PCDome vevőszolgálatát szidták, az 576-ra egy szó nem volt...
1. "Nem értem a kérdést"... tongue.gif
2. DAoC-t máshol lehet kapni? Más kereskedő hoz be? Nem hiszem... Messze nem olyan népszerű, mint az EQ vagy a WoW. Egyébként mivel az összes többi MMORPG-t csak bankkártyával lehet fizetni(neén nem tudok csak a WoW-nál Game Cardról), ezért bárki, akinek van bankkártyája, megrendelheti külföldről, sokszor olcsóbban is. Nem kell érte Ausztriába kimenni... Gyere mondjuk az 576 fórumra, nyiss neki egy topikot, tuti ad valaki egy pár linket. Kapásból mondjuk Amazon.co.uk az első gondolat. wink.gif Vagy ott a Special Reserve, meg is kerestem gyorsan neked...itt van wink.gif

A WoW-val kapcsolatban nagyot tévedsz, a Blitzzard 600.000 amerikai játékos után be is vonta a játékot a polcokról. Ott már nem is lehet kapni. Csak az eBayen, tripla áron ügyes emberektől. tongue.gif Itthon is 20.000-ért lehet kapni magánkéázből máris...
Látszik, hogy nem játszottál valamelyik bétával, különben mást mondanál. Hihetetlen jól összerakott, és nagyon addiktív. A grafika meg pont egy MMORPG-nél nem számít sokat. Egyébként nagyon szép szerintem. Max. az EverQuest II meg a Lineage II veri grafikára. De ennek ellenére nincs max. 200.000 körüli előfizetőjük...

Maneater: biztos nincs szériaszám? Nézz be az 576 WoW fórumára, ott nagyobb eséllyel segít valaki, mint egy sima eladó... Csak egy postod van, ahogy látom, inkább írj oda, talán van megoldás.

Na, nem tépem a számat tovább. Meg nem offolok többet, ez van.
TheElf
1. kérlek szépen elég nagy bátorság megkérdőjelezni a daoc népszerűségét, 6 év, és bizony ott is többszázezer aktív előfizetés van...

2. amazon.co.uk nem szállít softwaret magyarországra

3. CDGalaxis hozott be daocot, ha jól tudom rendelésre ha van elég érdeklődő hoz is be, csak elkapkodják gyorsan...

4. SRt nem láttam, nem tudom szállít e Magyarországra...

5. érdekes történet, mert a daoc európai és amerikai kiadásának más a kiadója. Sok kereskedő úgy értelmezi mivel hivatalosan az európai kiadást a kiadó szerint nem lehet itt kapni, hogy Magyarországra aamerikai kiadást kell küldeni, ami jobb is lenne, ha nem éppen az európai kiadással játszó haverokkal akarnánk együtt játszani. (2 európai és 4 amerikai account boldog tulajdonsoaként írom ezt)

6. kipróbáltam a WoWot, áltaában a legtöbb MMORPGt kipróbálom... És eddig nagyon kevés olyan eset volt, hogy amit mondtam nem jött be.

7. Jópár gamer máshol is van, csak éppen az FPS rajongó kereskedelemhez nem értő gamer aki sem RPGvel sem MMORPGvel nem játszik sokat és magazinokban is az FPSt élteti mint a jövő műfaját nem biztos, hogy jobb nekem mint egy jó, és tájékozott kereskedő...
sathinel
Látom hogy vannak mások is akiknek nem tetszik a dolog, de miért van az, hogy visszaszólnak nekem hogy szabályellenes, de eggyetértenek a céggel? Ez mi? Ha én megölök valakit, és mondjuk valaki eggyetért velem a bíróságról, akkor nem vagyok gyilkos? Amikor azt kérdezem, hogy mit lehet velük kezdeni, a fogyasztóvédelem még a céget védi? Hát így lehet mindent itthon megcsinálni velünk. A hatóság is azok mellé áll akik lehúznak minket még akkor is ha az lenne a feladata, hogy az ilyeneket megbüntesse. Hol vagyunk még attól, hogy az EU-hoz tartozzunk még mentalitásban is? Miért van a Fogyasztóvédelem ha nem tesz semmit? (még védi is a céget?)????????????????????????????????????????????????, Miért kapnak fizetést?

Ja és ha valakinek ezek a levelek túl durvák lennének, egy fórumhoz, akkor megértem hogy az 576 kbyte miért dobott ki. De ha nem használok bizonyos szavakat, akkkor csak mondhassam már el a saját indulataimmal a véleményemet.
FVF
Hol olvastad azt, amit állítasz? Légy szíves idézd!

Ha már megsértesz egy egész nagy csomó embert! Én nem tudom miért dobtak ki, de ha így folytatod, akkor ha kidobást nem is, de becsületsértési per elvesztését meg kell élned még egyszer-kétszer...
sathinel
És ilyenkor mit lehet tenni, kihez lehet fordulni? Hogy lehet valamit velük kezdeni? Egy kicsit pofátlanul jártak el velem, és ezt meg szeretném köszönni nekik. Köszönöm a segítséget.

Ezt február 11.-én írtam, s eltelt egy kis idő. Ha az előző levelemre ilyen gyorsan tudtatok válaszolni, akkor erre miért nem? ha csak véletlen, akkor bocs, de elegem van, hogy az átlagemberrel csak akkor foglalkoznak, ha pénzt akarnak belőlle kicsikarni. Egy kicsit lehet, hogy elment az agyam, de tehetetlennek érzem magam. És szerintem nem vagyok egyedül.
FVF
Én leírtam a véleményemet a kérdésről. Személy szerint a bosszuállást nagyon negatív dolognak tartom, még akkor is, ha az azt kiváltó felháborodás jogos. Én hivatalomnál fogva nem is bíztatok, bíztathatok senkit bosszuállásra, ami a Te jelenlegi, illetve korábbi szavaidból egyértelműen kitűnik.

A sok hozzászólás pedig alapjában körvonalazta azt, amit tehetsz: írhatsz a vásárlók könyvébe, illetve indíthatsz keresetet, mivel tudomásom szerint a belkereskedelemről szóló törvény egyik szabályát szegik meg az emlegetett cselekménnyel.

Nem értem amúgy a felháborodásodat, azt pedig végképp nem (és ezt igazolnod sem sikerült), hogy mivel védi a kereskedőt a fogyasztóvédelem, illetve mivel ért vele egyet, főleg akkor, amikor avval amit írtam, egyértelműen elítéltem a gyakorlatukat.

Nem értem akkor sem, amikor az általad megjelölt idő óta Te nem mentél a kereskedőhöz, nem kértél magyarázatot, nem reklamáltál, sőt: említésed szerint nem is Te vásároltál. HOgyan képzeled, hogy egy ennyire áttételes, felületes kérdésben állásfoglalást adjak ki? Megállapítást tettem, Te viszont azóta sem jártál utána a dolognak.

Nem tudom, mennyi időt töltöttél el ezen a fórumon, de végigolvasva a hozzászólásokat, s a problémákat, akkor meglátod, hogy itt azért kicsit komolyabb mértékben fejtik ki a panaszaikat az emberek, amikre így válaszolni is lehet. Megoldani persze helyettük sem tudom a kérdést, de tudok segíteni abban, hogy zöld ágra tudjanak vergődni.

Sajnálom, hogy ebben Te nem vagy partner, s kérdés helyett vádaskodsz és rágalmazol...
Kenus
A Roller Coaster Word nevezetű Comgame "576" Kft. PC-s játék, mint utóbb kiderült
nem szereti az Nvidia videókártyákat. Sajnos mire ezt kiderítettem a csere lehetősége elmúlt.
A játék dobozán található rendszerkövetelmények viszont nem tartalmazzák, hogy csak Ati-s videókártyán fut a program.

A "576" Kft. online-Helpje ezt írta:
>>ÉS nálam is Nvidiás videókártya van.
>> Sajnos nálam is fellépett a megjelenítésbeli hiba. Leszedtem a
>> legfrissebb Nvidiás drivert de sajnos ez sem segített. Kipróbáltam a
>> játékot azonban egy olyan szgépem. amelyen Ati-s chipkészletű
>> videókártya van és ott hibátlanul ment a program. SZERINTEM a játéknak
>> az újabb generációs nvidia videókártyákkal van baja. Sajnos ezen csak
>> valamilyen Patch segítene azonban ilyet nem találtam. Sőt a játéknak
>> nincs honlapja sem. A patch-eket a gyártónak kellene készíteni úgy
>> látszik azonban ők nem foglalkoznak vele.

Jogosan reklamálhatok-e a fogyasztóvédelemnél, hogy hiányosan van a játék dobozán a rendszerkövetelmény megadva?

A segítséget előrre is köszönöm,
Kenus
koszab
Kenus! Jó a kérdés.
Szerintem vidd vissza és kész.
Máshol is olvashatóak szoftverekkel kapcsolatos problémák. Talán sokunknak vannak saját tapasztalataink is. Kár, hogy nem "klasszikus" értelemben termék a szoftver. De nekem nyilvánvalónak tűnik, hogy a korlátozott felhasználásról nem tájékoztattak.

Szabolcs
FVF
Ne fogyasztóvédelemnél, hanem a boltban reklamálj. Ilyen mérvű megtévesztésnél gond nélkül ki kell, hogy cseréljék. Ez velem is előfordult, amikor természetesnek vettem, hogy ma ahasználatos gépekhez normális csatlakozóval van ellátva adott billentyűzet, s mégsem így volt, nem volt feliratozva. Gond nélkül visszavették, csak ne legyen használt, meg legyen meg a számla.
TheElf
Mindenesetre érdekes, hogy pár napon belül ez nem az első, és nem is a második panasz 576 ügyben... Ha esetéleg jönne az előadás, hogy "végigjátszotta most visszaviszi, így nem lehet újra eladni sem és ingyen játszott vele" arra az esetre nem árt, ha nem csak a jegyzőkönyv felvételére készülsz el, de véletlenül van veled 2 haverod is. (tanúk)
Kenus
Sajnos a játékot már elég rég vettem: 2004.12.02., és erre hivatkozva a Cora nem hajlandó már visszacserélni. Igaz, hogy én azonnal kipróbáltam, és e-mailen keresztül próbáltam az 576-tól segítséget kérni, de a több hetes válaszidők miatt kifutottam az időből. Tegnap tudtam meg a probléma okát.

A fogyasztóvédelem szerint van-e alapja így a reklamációmnak a Cora-val szembe, a hiányosan feltüntetett rendszerkövetelményekre vonatkozólag?

A segítséget előre is megköszönve,
Kenus
TheElf
Kenus: nem tudom hogy a corval szemben mit lehet tenni, de jó példe ez az eset a játékokhoz értő és körültekintő gamerekre... A konzolon tolják az FPSt, és ilyen módon választják ki a forgalmazandó játékokat... Nem ez az első eset, hogy mire a dízses társaság elkezdett valamit forgalmazni, addigra az az éppen aktuális gépeken nem ment. Vagy éppen a GTA2 tömeges árusítása mellett elfelejtik, hogy ugyanez a játék, felújítva, hogy modern hardwaren is mennyen, ingyenesen letölthető a gyártó honlapjáról. Lehetne még sorolni az érdekes eseteket.
FVF
A bejelentés időpontja mérvadó, erre kell hivatkozni.
sathinel
Bosszúállás, meg ilyenek??? Nézted a Juszt műsort a MTV-n? hát a fogyasztóvédelemtől nem tudom hogy maguktól mért nem dolgoznak. Vigyek magammal mindíg jogi képviselőt? Mert itt amit mondassz az enyhén elküldessz a fenébe. Én a fogyasztó vagyok, és nem úgy megyek vásárolni, hogy minden bizonyíték meglegyen egy cég ellen, ha véletlen elkövet valamit. Az meg milyen pofátlanság, hogy felveszed a nép pénzén kifizetett fizut, és a cégeket véditek. Magatoktól nem csináltok semmit? Azt hittem a FVF magától is kutat, hogy mely cégek azok amik lehúzzák a népet. De ezek szerint mi hülye polgárok vagyunk azok akik megint elhittek valamit. A rendőrség sem menne ki egy betöréshez? Csak ha bizonyítom hogy tényleg betörtek hozzám? Ezt nem a rendőrség szokta megcsinálni? Nem értem mit magyarázol nekem a tisztességről, és a jómodorról???
TheElf
Utóbbi időben egy Juszt féle műsorról hallottam, régen még tudott tisztességes műsorokat csinálni, mostanában nem.
FVF
NA jó, ebből elegem van. Én nem várom el, hogy elvárható módon rendelkezzél államigazgatási ismeretekkel,mert ez szinte lehetetlen, s bagyon is elítélhetően nem oktatják nálunk az iskolában. Hatóság és hatóság nem ugyanaz. A fogyasztóvédelem jogai és hatáskörei nem egyeznek, sőt meg sem közelítik a rendőrségét! Értsd meg, nincsen jogunk egy polgári peres jogvitában ítélkezni, vizsgálódni!

S még egyszer, utoljára kérlek, hogy a vádaskodást fejezd be! Hol védtem én kereskedőt a Te kérdésedben? Máskor is csak akkor, ha neki van igaza. A fogyaszztóvédelem ugyanis nem azt jelenti, hogy minden esetben igazat adunk a fogyasztónak! Egyeztess a Mistral fórumban "Mistral" felhasználóval, akivel majd folytathatod az értelmetlen és ócska vitát arról, hogy most a kereskedőt vagy a fogyasztót támogatom "elvtelenül"!

Legyél szíves megpróbálni értelmezni amit írtam, s elhinni, hogy nem lustaságból és a nép pénzén való élésből járulok hozzá a véleményemmel ezen fórum meglétéhez, ami már nem kevés emberen segített. Annyira nem, hogy nem a munkaköröm, s privát időmben válaszolgatok, mint pl most is!

Iszonyat türelmes vagyok, de az ennyire igazságtalan hozzáállás és vádaskodás kihoz a sodromból!

Ez pedig ebben a kérdésben az utolsó válaszom volt, ha érdemi kérdésed van, arra szívesen válaszolok!
Pampi
Sziasztok!
Egy kellemetlemn tapasztalatom szeretném közölni.
Vettem egy Pacific fighter nevű játékprogramot, ami a doboz felirata ellenére nem volt magyar nyelvű. A hibát a forgalmazó cég elismerte ( Ecobit Rt ) és közölték, hogyha postán visszaküldöm akkor kicserélik a magyar nyelvű változatra. Telefonos érdeklődésemre közölték, hogy azért nem küldték a csere cd-t , mert amit vissza küldtem az karcos volt, és hogy felpolírozzá fizessek nekik 1600 Ft-ot. Azt is közölték, hogy ha akkor szólok a karcokról amikor még nem kapták meg a cd-t akkor nem kellett volna fizetnem wacko.gif . A cd egyszer volt a gépben, szerintem gyárilag karcos, de ők is elismerték, hogy ettől még működőképes.

Most tehetek valamit ???

A fogyasztóvédelem tehet valamit????

Most akkor fizessek nekik???

Jelentsem fel őket valahol???? de hol ???

Kiváncsian várom a választ.

Üdv.: Egy átvágott vásárló.
FVF
Nem nagyon lehet tenni semmit ilyen esetben. Hogyan lehetne bizonyítani bármit is ezen a téren?

A kérdés az, hogy aki előbb jelzi, karcolást vett észre a lemezen, aki előbb jelenti be a hibát, az jóhiszeműnek vélhető: vélelmezhető, hogy tényleg észrevette, így az ő készhezvétele előtt a hiba már megvolt. Én azért nem hagynám annyiban a dolgot. Ez azt jelenti, hogy megmondanám, a lemezt egyszer tettem be, nem karcolódhatott, használva sem nagyon volt, a hibát pedig azonnal jelezték, elébb nem is lehetett volna.

Magyarán addig kel érvelni, amig ki nem cseréli.

E-bolt volt?
Pampi
Köszi a gyors választ!

Lehet hogy félreértettél!
Nem az a gond, hogy karcosan nem működik hanem az, hogy mivel meg van karcolva nem tudják újra forgalomba hozni úgy mint vadi új játék.

Ha a csomagoláson magyar nyelvű játéknak van feltüntetve, és belül nem az van, akkor ez nem a fogyasztó megtévesztése? (pláne, hogy csak telepítes után derülhet ki csak a dolog)

A játékot a miskolci Corában vettem, de oda vissza sem vittem mert az ecobitnál telefonban azt igérték, hogy ha visszaküldöm akkor szivesen kicserélik. Ja és természetesen a karcokról szó sem volt, de utólag azt mondták, hogy ha én karcoltam volna össze akkor is kicserélték volna ingyen, ha megemlítem nekik a karcokat.

Tényleg nem tehet a fogyasztóvédelem semmit?

Ennyi erővel a csereért kérhetnének tőlem bármennyit?
Joooe
Biztos hogy csak ennyi volt a problémájuk? Szoftverek esetén a fizikai adathordozó, kézikönyv stb csak egy minimális töredékét képezik az árnak, a szellemi termék az ami az értéket jelenti benne, a licenszet kell megfizetni. Miért kockáztatják a vásárló elégedettségét olyan dolog miatt amit kb 50 Ft-os költséggel tudnak pótolni, ha egyszer a reklamáció miatt, valószínűleg pont az elégedettség érdekében simán vállalták a cserét és az ezzel járó többletköltséget? A licenszet pedig egyszerűen érvénytelenítik és kiállítanak egy újat...
Pampi
Milyen más problémára gondolsz ??

Mekem semmi mást nem mondtak.
Joooe
Nem gondolok semmire, csak nem értem unsure.gif
TheElf
Pampi: A gyárilag karcos c. érveléssel követtél el hibát, ha azt mondod, hogy szerinted max a hozzájuk való szállításnál karcolódhatott össze nálad még nem volt az....
Pampi
Én mondtam, hogy lehet akkor történt a sérulés mikor postán szállították, mivel én tényleg nem vettem észre.
Szerintem ők se. Csak kitaláltak valamit, hogy több pénzt tudjanak behajtani.
Joooe
Továbbra sem értem miért szőröznek ilyenen, a cd rendeltetésszerű használat közben karcolódik. (Na nem az íróban, de akkor is tény hogy nem láttam még karcmentes cd-t.) Bár lehet nekik technikai nehézséget jelent a pótlása , lévén csak kereskedő. De akkor az elég fura dolog, hogy úgy akarja eladni hogy más már látta a cd-kulcsot, esetleg felírhatta, az új vevő meg akár meg is szívhatja de keményen. Annál a cégnél sem veszek szoftvert smile.gif Mondjuk ki vesz meg felbontott dobozú szoftvert? rolleyes.gif
De szerintem egyszerű a dolog, ha amikor a cserét vállalták megegyeztetek, és nem volt szó karcokról, akkor ehez megegyezéshez tartaniuk kell magukat.
Pjotr
Jogos-e több térképszoftvergyártó azon kitétele, hogy a megvásárolt szoftvert csak egy géphez (gps, pda) lehet használni, ha a gép meghibásodik, jóesetben, ha ezt bizonyitom, átregisztrálják egy másikra, de ha eladom a gépet nem tarthatom meg a szoftvert, ha veszek egy újabb, jobb készüléket akkor nem használhatom a régi, megvett programot.
Van olyan gyártó amely egy programhoz utána féláron adja a következő 1db-ot.
Van olyan pda amelyik a belső azonosítóját akkulemerülés és hasonló okok miatt képes elveszteni, ekkor kizárólag személyessen egy budapesti boltban megjelenve teszik újra használhatóvá a programot.
Noxy
de ha eladom a gépet nem tarthatom meg a szoftvert

NEM
Hogy bizonyitod be hogy a softvert nem adtad el.
Van olyan gyártó amely egy programhoz utána féláron adja a következő 1db-ot.


Igen van, ha egyszerre megveszel 5-10 vagy meg tobb licenset.
En is vettem tegnap a boltba 1kg kenyeret de holnap nem fogják feláron adni mert már 1 vettem. Valoszinu, feláron megkapnám, ha 1000 kg vennek legkozelebb.

Mielott megvetted a szoftvert mindenrol korrektul tájekoztattak ? Elolvastad elotte a vegfelhasználoi licenset ? Ezek után a vevore, jelen esetben rád van bizva, hogy megveszed a softvert vagy nem.

Ezek után nem ertem a problemádat. ohmy.gif ohmy.gif ohmy.gif
Joooe
"Hogy bizonyitod be hogy a softvert nem adtad el."(?)
Valami csak igazolja a tulajdonjogot, ami egyszerre csak egy embernél lehet, nem?
Ha egyáltalán a licensz lehetővé teszi az eladást.

"En is vettem tegnap a boltba 1kg kenyeret de holnap nem fogják feláron adni mert már 1 vettem. Valoszinu, feláron megkapnám, ha 1000 kg vennek legkozelebb."
Én meg reggel vettem egy kiló kenyeret mert vajas kenyeret akartam enni. Levágtam belőle egy szeletet és megettem. Aztán délben zsíros kenyeret akartam enni, ezért vettem egy újabb kilós kenyeret mert az első az vajas kenyérhez való. Aztán este már lekváros kenyeret kívántam ezért vettem egy újabb kg kenyeret. Ez persze teljesen normális.

"Mielott megvetted a szoftvert mindenrol korrektul tájekoztattak?"
Egyrészt valószínűleg nem, nem szokás. Másrészt: van választási lehetőség?

"Elolvastad elotte a vegfelhasználoi licenset?"
Van róla valami halvány fogalmad, hogy milyen hosszú szokott az lenni? tongue.gif Felelősségem tejes tudatában kijelentem, hogy sosem olvastam még végig licenszszerződést és nem is ismerek olyat aki igen. biggrin.gif Egy "normális" embernek akad jobb dolga is. (Persze nem mondom, hogy nem normális aki ilyet olvasgat. Inkább úgy kéne fogalmazni hogy "normális esetben")

"Ezek után nem ertem a problemádat."
Az a problémája szerintem - amivel én egyet is értek - hogy a szoftvert mint szellemi terméket Ő megvásárolta, mégis olyan feltételeket teremtenek, ami lehetetlenné teheti hogy használja amiért fizetett. A szoftver nem a már meglévő kézikütyü kiegészítője, hanem önálló termék. Jogilag lehet, hogy nem támadható, de szeritnem etikátlan gyakorlat.
Sajátos beltenyészet alakult ki a számtech gondolkodásmódban, ami már teljesen természetesnek vesz abszurd dolgokat. A kenyeres példa nem jó, mert ott nem használati jog megvásárlásáról van szó, de itt egy másik: veszek egy könyvet, és vásárláskor felírják milyen szemüvegem van. Csak abban a szemüvegben olvashatom, ellenkező esetben szerzői jogot sértek. Ha idő közben új szemüveget kell csináltatnom mert mondjuk összekarcolódik, nem nyithatom ki többé a könyvet amikor az van rajtam, a könyvet újra meg kell vennem az új szemüveghez. Könyvvásárláskor mindig ilyesmivel találkozik az ember, nincs ezzel semmi gond. rolleyes.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.