Most akkor már nem értem.
Ariadne
2005.11.16, 14:14
Most már én sem.
Azért, mert a fogyasztó az, aki nem gazdasági tevékenységi körében használt terméket vesz. MAgyarán: amennyiben egy céges számlára vett rádiót nem a cég használ, fogyasztónak minősül a vásárló. Tehát a kereskedő nem tudja megállapítani, hogy ki a fogyasztó és ki nem.
andika19
2005.11.28, 15:53
Tisztelt Fogyasztóvédelem!
Azt szeretném megtudni, hogy a piacon vásárolt kabátra mennyi a jótállási idő és ez a jótállás vonatkozik e a cipzárra is.
Ugyanis vásároltam piacon egy kabátot és egy hünap alatt a cipzárja tönkre ment. Visszavittem, és azt mondta a hölgy, hogy a cipzárra nem vonatkozik a jótállás. Ez igaz?
A szavatosság az egész termékre vonatkozik. A piacon is ugyanannyi a szavatosság, 2 év, de az tény, hogy a piacon ezt nem szeretik tudni. S mivel ez visszatérően így van, tanácsos abban az esetben, ha érdekel minket a reklamáció, máshol vásárolni.
Természetesen lehet reklamálni, s mivel elvben megvan a blokk, lehet fenyegetni, hogy amennyiben nem cseréli, akkor eljárást, vagy polgári pert kezdeményezel ellene.
Nem igaz.
Szavatosság mindenképpen van, ennek első fél éve a jótálláshoz hasonló jogokat biztosít. Nekem adták már vissza kabát árát, mert szétment a cipzár, igaz azt nem piacon vettem
Akkor mi nem igaz?
Ezt nem értem.
Erre mondtam, hogy nem igaz:
a cipzárra nem vonatkozik a jótállás. Ez igaz?
Csak amikor elkezdtem írni a hozzászólást még nem volt ott a tied.
andika19
2005.11.29, 10:53
Légyszi már csak azt mondjátok meg, hogy ez hol melyik jogszabályban van leirva.
Köszi
A PTK szavatosságról szóló paragrafusai írják elő.
Információk a fogyasztóvédelemről részben megtatlálod, illetve van ott egy "gyakori kérdések" sorozat amiben szintén van szó róla.
Hoodlum
2005.12.06, 04:17
Ezév december 03.-án (szombaton) egy ruházati üzletben vásároltam egy sapkát és egy sálat egy családtragomnak, télapóra. Az üzletben megkérdeztem, hogy abban az esetben, ha véletlenül nem nyeri el tettszését annak, akinek vásárolom, milyen lehetőségem van arra, hogy december 07- után, az vételárat visszakapjam.
Az üzlet eladójától azt az információt kaptam, hogy a vásárlástól számítva három munkanap eltelik 07-ére, így ezután csak levásárolhatom az összeget, pénzt vissza nem tud adni.
Ahogy ez lenni szokott, hazaértem és a tesóm örömmel újságolta, hogy Ő is sálat és sapkát vásárolt. Aznap már nem tudtam visszamenni az üzletbe, de másnap (vasárnap) igen, az üzlet viszont zárva volt.
December 05, (értelemszerűen hétfőn) ismét az üzlet, itt röviden közöltem a történetet és kértem, hogy az árú ellenében a pénzt fizesség vissza.
Az üzletvezető közölte, hogy neki nem áll módjában visszafizetni a pénzt, de lehetőséget biztosít arra, hogy levásároljam.
Elmondtam neki, hogy az általuk említett három napon belül vagyok, sőt már másnap megkiséreltem a termékeket visszahozni, de nem voltak nyitva, a hétfő pedig a legközelebbi nyitvatartási napuk a vásárlástól számítva, tehát Én megtettem mindent, hogy IDŐBEN visszahozzam a dolgokat.
Szivesen levásárolnám az összeget, de az üzletben nincs olyan termék, amit venni szeretnék, ezért kérem fizessék vissza a vételárat.
Semmilyen megértést és jószándékot nem mutattak!
Kérésemre (nagynehezen) leírták egy pár sorban, hogy a kívánságomnak nem tesznek eleget, mert az ide vonatkozó jogszabályok a boltot csak arra utasítják, hogy lehetővé tegyék a vásárlónak a visszahozott árú ellenértékének a levásárlását, ami független, hogy a vásárlás után 1,2,3 vagy annál több nap telt el.
Kérem megválaszolását, hogy ilyen esetben a bolt helyesen járt-e el, illetve van -e részemre kedvezőbb megoldása az ügynek.
(Hoodlum @ 2005 Dec 6, 04:17 AM)
az ide vonatkozó jogszabályok a boltot csak arra utasítják, hogy lehetővé tegyék a vásárlónak a visszahozott árú ellenértékének a levásárlását, ami független, hogy a vásárlás után 1,2,3 vagy annál több nap telt el.
Kérem megválaszolását, hogy ilyen esetben a bolt helyesen járt-e el, illetve van -e részemre kedvezőbb megoldása az ügynek.
Sőt, még arra sem. Igazából ha megvetted, nincs olyan jogszabály ami arra kötelezné a boltot, hogy visszavegye.
A levásárlás jogilag sehol nem is szerepel, ilyen biztosan nincs előírva.
Ha felajánlották, hogy levásárolhatod, akkor többet tettek mint amit a jogszabályok előírnak.
Egyetlen esetben köteles visszavásárolni, ha megígérte, hogy adott körülmények között ezt fogja tenni.
Ariadne
2005.12.06, 09:43
A bolt a abszolút helyesen járt el. Pusztán azért, mert nem tetszik/nem megfelelő de nem hibás a termék, még nem köteles még a levásárlást sem engedni. A pénz visszafizetése tehát nem lehetséges.
Hoodlum
2005.12.06, 11:05
Ugyan nem hangzott el az alkalmazott szájából ténylegesen az, hogy -három napon belül visszafizetjük a vételárat, de az igen hogy " - három nap letelte után már sajnos nem tudjuk visszaadni a pénzt, ezért le kell vásárolni az összeget."
Ez engem arra engedett következtetni, hogy ha a vásárolt árú nem tetszik stb., akkor három napon belül van esélyem arra, hogy az összeget visszakapom.
Nagyon köszönöm a válaszokat!
Ariadne
2005.12.06, 11:08
Csak sajnos nem fogod tudni bebizonyítani, hogy ezt mondták, jogszabály alapján pedig nem kötelesek kicserélni/viszaadni a pénzt.
tisztelt fvf
1, 20051124-én vásároltam egy farmer nacit (márkaboltban 8990Ft)
erre ma látom, hogy egy helyen már elkopott a szövet.
2, ezzel együtt a szára vége sajnos szintén elkopott, mert a felhajtás egyelőre váratott magára.

ha visszaviszem problémát jelenthet-e a felhajtás hiánya miatt foszlott rész? nyilván nem emiatt szeretném visszavinni, hanem az első pontban említett gond miatt
köszönöm a választ
Vissza kell vinni nyugtával együtt. Ott a jegyzőkönyvben azt a hibát kell rögzíteni, amelyikkel probléma van. 3 napjuk van arra, hogy válaszoljanak: elfogadják -e a reklamációt, vagy nem. Amennyiben nem, azt nekik egy szakvéleménnyel alá kell támasztaniuk, különben kötelesek az igényt kielégíteni.
köszönöm a gyors és szabatos választ
[off]
reklámozni kellene az oldalt
[on]
Sziasztok,
kb 5 honapja vettem egy barna nadragot eleg huzos aron (kb 10000ft) es mara az ulepe alatt (ahol ulok rajta) zoldre kopott. Holnap fogom visszavinni a boltba ahol vettem, de tartok tole, hogy megprobalnak majd lekoptatni valami "nem rendeltetes szeru hasnalat" vagy "garancia hianyaban" szoveggel? Tudnatok segiteni, hogy mire hivatkozhatok, es mit lehet elerni (mire kotelezhetok) ez ugyben?
Koszonom
Balazs
Szia!
Szavatosság alapján 6 hónapon belül nyugodtan reklamálhatsz, ekkor neki
bizonyítani kell, hogy rendeltetésellenesen használtad esetleg, nem elég ha csak úgy hasraütésszerűen ezt mondja.
Na, tegnap visszavittem a nadragot, ahol az elado holgy termeszetesen nem volt illetekes, elkuldik a termek managernek, egy heten belul varhato eredmeny. Legalabbis o ezt mondta, de most olvastam, hogy erre valojaban csak 3 napjuk van, szoval mindjart felhivom oket, hogy legyenek szivesek e szerint eljarni. Az mit jelent pontosan, hogy nekik kell bizonyitani a nem rendeltetesszeru hasznalatot? Ha a kivizsgalas utan az elado kislany azt mondja, hogy a fonok szerint nem kell cserelni, akkor en mit tehetek?
Elore is koszi
Balazs
(Joooe @ 2006.02.13, 16:04)

Szia!
Szavatosság alapján 6 hónapon belül nyugodtan reklamálhatsz, ekkor neki
bizonyítani kell, hogy rendeltetésellenesen használtad esetleg, nem elég ha csak úgy hasraütésszerűen ezt mondja.
3 munkanap.
Bizonyíték nehéz meghatározni hogy pontosan mi, úgy gondolom szakvéleményt kell beszerezniük, akkor mondható talán, hogy bizonyították. Békéltető Testületet tudom ajánlani ha nem megfelelően mennek a dolgok. (És a vásárlók könyvébe mindenképpen írj)
Most telefonaltak, hogy a termek manager nem talalta megalapozottnak a kerelmemet, mert eddig meg egy nadragot sem vittek vissza ilyen problemaval, tehat nyilvan en tehetek rola. Ha akarom, EN elvihetem kermiztetni sajat koltsegemen, amit akkor sem teritenek vissza, ha ott megallapitjak a felelosseguket.
Termesztesen most is csak egy elado lannyal beszelhettem, aki a fonoke szamat nem adhatja meg (kulon felhivta e miatt), es egyebkent is videken van egy masik uzletukben. Mindenesetre azt uzeni, hogy "kb 2 eve" mar nem el az a jogszabaly, mely oket kotelezi bizonyitasra.
Ezzel termeszetesen meg nem tekintem lezartnak az ugyet, biztos lesz meg 1-2 korom veluk. Van valami tippetek, hogy ilyen esetekben mivel lehet hatni rajuk?
(dosab @ 2006.02.15, 09:05)

Na, tegnap visszavittem a nadragot, ahol az elado holgy termeszetesen nem volt illetekes, elkuldik a termek managernek, egy heten belul varhato eredmeny. Legalabbis o ezt mondta, de most olvastam, hogy erre valojaban csak 3 napjuk van, szoval mindjart felhivom oket, hogy legyenek szivesek e szerint eljarni. Az mit jelent pontosan, hogy nekik kell bizonyitani a nem rendeltetesszeru hasznalatot? Ha a kivizsgalas utan az elado kislany azt mondja, hogy a fonok szerint nem kell cserelni, akkor en mit tehetek?
Elore is koszi
Balazs
(Joooe @ 2006.02.13, 16:04)

Szia!
Szavatosság alapján 6 hónapon belül nyugodtan reklamálhatsz, ekkor neki
bizonyítani kell, hogy rendeltetésellenesen használtad esetleg, nem elég ha csak úgy hasraütésszerűen ezt mondja.
Próbáld ezt megszerezni írásban, írj be a vásárlók könyvébe és nyomtasd ki innen a jogszabályokat vidd be nekei, a vásárlók könyve az első lépés.
Atneztem a torvenyeket, de nem talaltam azt a reszt, ami kimondja, hogy az elso hat honapban az eladton van a bizonyitas terhe. Hol talalhato ez pontosan? Biztos, hogy nem valtozott meg a torveny?
(Pjotr @ 2006.02.17, 11:33)

Próbáld ezt megszerezni írásban, írj be a vásárlók könyvébe és nyomtasd ki innen a jogszabályokat vidd be nekei, a vásárlók könyve az első lépés.
Egészen biztos, hogy nem változott

Ptk. 305/A § (2)... ha jól emlékszem, Ariadne jogszabálygyűjteményében megtalálod.
Captain Crash
2006.02.17, 12:28
Fáradj be ismét az üzletbe és a szavatossági igényedről töltess ki velük egy
jegyzőkönyvet. Amennyiben nem hajlandóak, írj a vásárlók könyvébe.
Ariadne
2006.02.17, 14:44
Ptk. 305/A §
(2) Fogyasztói szerződés esetében az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A felek ettől eltérő megállapodása semmis.
(De nyomtasd ki az egész szavatossági részt, 305-311-ig, mert úgy összefüggő.)
szerk: Hmm, most látom, hogy már megválaszoltátok. Elnéztem az oldalt. Ez nem az én hetem...
Nos Hölgyeim és Uraim!
Kellemes csalódásom története.
Fentebb olvasható Thomas nadrágos hozzászólásom.
Mind az eladó lány mind a fiú igen udvariasak voltak egy rövid vizsgálat után, a cserére jutottak.
Még lehetőség volt a nagykerbe visszaküldésre, azonban a srác elvetette. Felajánlották a cserét, akár másra is. Éltem vele, az érték különbözetet, pedig akár kp is visszaadták volna.
Emiatt mindenkinek figyelmébe ajánlom a C@mpon@ területén levő márkaboltot.
off
ezen az ügyintézésen kívül még a szakszerű kiszolgálást is: eladósrác végigmér, majd a kezembe adja a nadrágot, ami azonnal jó is volt rám
on
mégegyszer köszönöm a segítséget
az oldalt pedig midnen ismerősömnek ajánlom
Tisztelt FVF!
Panaszosunk vett dec.-ben egy fehér kebátot, amin sárga foltok jelentkeztek. A jegyzőkönyvben a kifogás intézének módja rovatba bevizsgálás szó került, alatta hogy szakvélemény alapján intézkedik a bolt. szakvélemény semmilyen indokolást nem tartalmaz, a jegyzőkönyv alsó rovatába írták be. Van vmi szabály arra, hogy mit kell egy szakvéleménynek tartalmaznia? Legalább vmi indokolást.
Tisztelt FVF!
Panaszosunk dec-ben vásárolt fehér kabátot, amin kézimosás után sárga foltok jelentkeztek.A kereskedő bevizsgálást írt a jegyzőkönyvbe, holott a vevő kicserélést kért. A kereskedő szakvéleményt kért, ami helytelen kezelésre hivatkozva a fogyasztó kifogását alaptalannak ítélte. A szakvélemény semmilyen indokolást nem tartalmaz. Minden kifogásnál bevizsgálást írnak a jegyzőkönyvbe, holott a Ptk. alapján kijav, kicser-re ven lehetőség. Van vmi előírás, hogy a szakvéleménynek mit kell tartalmaznia?Mi alapján büntethetnénk őket?
Tegnap voltam az uzletben, a legtobb amit el lehet erni egy jegyzokonyv volt, amiben leirtak a hibat, illetve az o allaspontjukat (nem rendeltetes szeru hasznalat, mivel ok meg nem lattak ilyet). az elobb felhivtam a fogyasztovedelmi fofelugyeloseget, ahol azt mondtak, hogy bar a bizonyitas terhe rajtuk van (marmint a forgalmazon), erre csak birosag kotelezheti oket. Szerintetek ezzel a jegyzokonyvvel a kezemben most mi a teendo? Tenyleg csak birosagra lehet menni? Es ha igen, akkor hogy nez ki egy ilyen birosagi eljaras? Ugyvedet kell fogadni, es birosagra jarni, vagy lehet adminisztartiv uton is intezni?
Koszonom
Balazs
(Captain Crash @ 2006.02.17, 12:28)

Fáradj be ismét az üzletbe és a szavatossági igényedről töltess ki velük egy
jegyzőkönyvet. Amennyiben nem hajlandóak, írj a vásárlók könyvébe.
02.21 én a feleségem leadta az öltönyömet vegytisztítóba ahonnan két nap múlva sérülten hozta vissza! Persze a neylon alól kivéve derült ki a sérülés itthon! 2 órán belül visszavittük az öltöyt ahol egyszerűen azt mondták az alig használt, nemegészen kétéves öltönyre, hogy olyan öreg, hogy aktatáskacipeléstől kikophatott bolyhosra! Tényleg olyan mintha kopás, de inkább erős horzsolásnyom volna, de ez nem volt rajta, amit azis bizonyít, hogy erről az átvételi elismervényben nincs említés, pedig elég "látszós" a dolog! Megvádoltak hazugsággal, meg azzal az alkalmazott hölgyek, hogy biztosan így akarok új öltönyhöz jutni!
Sajnos eléggé kiakadtam és énis adtam nekik! Mindenesetre beírtam a panaszkönyvbe,hogy nyoma legyen a dolognak, mert az átadás átvétel egy 100x100-as cetlin ment és számlát, vagy blokkot sem kaptunk amivel az öltönyön felüli kárunkat: nevezetesen a "munkadíjukat" is vissza vehetnénk! Az FVF-nél telefonon azt mondták, hogy egyértelmű a dolog,de bírói uton megy a dolog csak! Hát szerintem az ott elhangzottak miatt, ahogyan beszéltek velem, meg amiket sikerült kihozniuk belőlem én ezt végigcsinálom, de nincs ennél esetleg egyszerűbb út? Elnézést, hogy hosszúra sikerült a panasz, de még forr egy kicsit bennem az indulat amit ott kiváltottak belőlem! A tulajdonost is akit felhívtam csak az érdekelte, hogy az ő telefonjáról teszem-e? Egy biztos: tönkretették az öltönyöm úgy, hogy e müveletről még számlát sem adtak és miután belevisznek emelthangú vitába, még lehazugoznak stb! Hogyan tovább? Köszönöm segítségüket: csery
Ezt inkább kérdezem mint mondom... Békéltető Testület ilyen esetben nem működik?
(Joooe @ 2006.02.23, 17:40)

Ezt inkább kérdezem mint mondom... Békéltető Testület ilyen esetben nem működik?
Nemtudom milyen békéltető testület lehetne ebben illetékes, arról nembeszélve, hogy a tulajt (Magánvállalkozásról lévén szó!) csak telefonon értem el és ottis csak azt mondta, hogy megnézi az öltönyt és írásban megmondja miért nem fizet! Tényleg a panaszkönyvi bejegyzés hol és mennyi idő alatt intéződik, persze,ha a tulaj eleget tesz ezirányú kötelezettségének egyáltalán és leadja felügyeleti szervnek! Tényleg ki ebben az illetékes? Értem a panasz, a számlaadási kötelezettség elmulasztása és a panaszkönyvvel kapcsolatban? Kösz előreis a segítséget!
(Joooe @ 2006.02.23, 17:40)

Ezt inkább kérdezem mint mondom... Békéltető Testület ilyen esetben nem működik?
Megtaláltam a címét a bkik.hu-n! Köszi a tippet! Indulhat a
A nagyon talpraesett felhasználó esete, elég egy mukkanás és te az egészet tudod.. szép
A Békéltető Testületben az a jó, hogy ingyenes és gyors, és ha a forgalmazó aláveti magát a határozatnak, akkor sokkal jobb mint bíróságosdit játszani. A válsztatott bírósághoz hasonlít kicsit (ha jól emlékszem arra, amit egy kedves jogász ismerősöm mondott)
Sok szerencsét
[quote name='Joooe' date='2006.02.23, 20:14' post='13266']
A nagyon talpraesett felhasználó esete, elég egy mukkanás és te az egészet tudod.. szép
Igen a mukkanások/alapötletekből télleg jó dolgok szoktak elsülni, pláne ha ez fűszereződik némi igazságérzettel, megha a "talpraesett" felhasználó legalább utólag betartja azt amit a témanyitáskor kellett volna! Nevezetesen szétnézni alaposan a topicok közt! Azért köszönöm a segítséget,jól esett a reakció és az útbaigazítás!
Kismama
2006.02.27, 10:03
Sziasztok!
Vásárolt szabadidőnadrággal kapcsolatban van egy kérdésem... 2 hete egy kismamaboltban a Körúton szerintem elég drágán, 8e Ft-ért vettem egy plüss kismama tréningnadrágot, ami pár nap múlva a varrás mellett kiszakadt (nem a varrás, az anyag fáradt el). 1 héttel ezelőtt visszavittem, ahol cserét ajánlottak, és az eladó lány tanácsára 1 mérettel kisebbre ki is cseréltem. Pénzvisszafizetésre nincs lehetőség, de nem is akartam, hiszen szükségem van 1 nadrágra. Kaptam új blokkszerűséget (kézzel írt, kockás papíron) amin csak annyi áll csere, 0 Ft, 2-ről, 1es méretűre. Pénteken észrevettem, hogy az új nadrág anyaga is el van szakadva a varrásnál, ráadásul nem 1 hanem, 3 helyen is.
A kérdésem az, hogy ha visszaviszem, megint csak cserét, max javítást ajánlhatnak? Nem igazán bízom ebben a termékben, nem szívesen tennék egy 3. próbát. És bevallom egyelőre mást sem szeretnék ebben a boltban vásárolni...
Előre is köszönöm a segítséget!
Kismama
Ariadne
2006.02.27, 10:40
Arra feltétlenül hivatkozhatsz, hogy szokás a tisztítóban bevételkor megnézni a cuccot, és ráírni a cetlire, ha kopás vagy hiba van rajta. Ahova én járok, ott mindig meg is mutatja a hölgy a hibát, megkérdezi, hogy egyetértek-e és ráírja a cetlire, hogy melyik oldalon mekkora bolyhosodás van pl. Utána már hiába mondja, hogy nem ők okozták, nincs ott a papír, amivel bebizonyíthatná.
Szoktak azzal jönni, hogy a tisztítás során előfordulhat ilyen, és ki is írták. Na ez megint olyan, hogy ne használjon olyan technológiát, ami kárt tesz a ruhában...
Captain Crash
2006.02.27, 19:47
dosab: Most lehet igénybevenni a békéltetőket.
(Ariadne @ 2006.02.27, 10:40)

Arra feltétlenül hivatkozhatsz, hogy szokás a tisztítóban bevételkor megnézni a cuccot, és ráírni a cetlire, ha kopás vagy hiba van rajta. Ahova én járok, ott mindig meg is mutatja a hölgy a hibát, megkérdezi, hogy egyetértek-e és ráírja a cetlire, hogy melyik oldalon mekkora bolyhosodás van pl. Utána már hiába mondja, hogy nem ők okozták, nincs ott a papír, amivel bebizonyíthatná.
Szoktak azzal jönni, hogy a tisztítás során előfordulhat ilyen, és ki is írták. Na ez megint olyan, hogy ne használjon olyan technológiát, ami kárt tesz a ruhában...
Nem volt a fecnijükre ráírva, hogy hibás a ruha, mert nem volt az, de az alkalmazott hölgy azt mondja, hogy azért nem, mert szóban ezt elmondta! Naszóval innentől elmondhatom, hogy hazudik mert olyan tisztítót még nem látott senki aki ilyet rá ne írna! Tönkretette a ruhát és fél a főnökének az igazat elmondani, a következmények miatt gondolom! Az öltönyt elhoztam és várom a telefonon megigért írásos reakciót a panaszkönyvi bejegyzésre! Sejtem milessz benne, de mind1 sejtem mitír, úgyhogy nemlesz rövid lefutású a dolog! Természetesen a történéseket megírom és kösz a reagálást!
Ariadne
2006.03.01, 09:20
A szóbeli elmondással legfeljebb a sóhivatal nevű intézményben érne valamit a hölgy. Ami nincs leírva, az nincs... Vagyis nem tudja bizonytani, hogy hibás volt, mikor behoztad, ergó perkálnia kellene.
sziasztok,
tanácsotokat kérem egy problémás ruhadarabbal kapcsolatban. Szinte biztos vagyok benne, hogy már foglalkoztatok hasonló kérdéssel, de idő hiányában sajnos nem tudom végigolvasni a fórumot, a böngészővel meg elég gyenge vagyok

másfél éves kislányomnak vettem a Columbia boltban karácsonykor egy síoverallt, tollból. A ruha már az első hónapban engedte magából a tollat befelé-kifelé egyaránt. Azonkívül, hgy a sötétebb ruhadarabjai elég rettenetesen néznek ki, amikor levesszük az overallt, szegénybe állandóan beleállnak a szúrós tollak, mint kutyába a toklász

tele a harisnyája, pulcsija...
az üzletben tegnap készségesen átvették, és elküldték a központjukba kivizsgálásra. Viszont azt mondják, ha hibásnak találtatik az áru, a 15e forintos vételárat akkor is csak levásárolni tudom, ráadásul csak fél évig.
Kérdésem: a pénzt semmiképpen nem igényelhetem vissza?
előre is köszönöm válaszotokat
Bori
Ha nem tudnak ugyanolyat (na jó nem ugyanolyat, hanem olyat de hibátlant

) adni, akkor vissza kell adniuk a pénzt, nem kötelezhetnek a levásárlásra.
Ha tudnak olyat adni vagy meg tudják javítani (ami ebben az esetben elég nehéz lenne) akkor el kell fogadnod a cserét.
Már ha nem típushibáról van szó, és javítás/csere egyáltalán megoldja...
(kapcsolódik:
Javítás, Csere, Levásárlás, Pénz Vissza?, A fogyasztói jogok sorrendje)
Ariadne
2006.03.07, 16:34
Sőt, olyat is hallottam, hogy még üzletben is árulnak hamis kabátokat. Nem tudom, igaz-e, de azt igen, hogy rengeteg hamisítvány van, és sokszor nagyon-nagyon hasonlítanak, még címke is van bennük, mégis hamisak. De az eredeti cég csak nem engedheti meg magának, hogy egyszerűen kihulljon a toll a kabátból...

szerk: Itt olvastam
link ilyenekről, csak tájékoztatásképp. Mivel Columbia üzlet volt, nyilván eredeti kell legyen.