Kezdhetném úgy is a történetet, hogy pénztártól való távozás után... De sajnos az én, vagyis a mi történetünk ennél sokkal bonyolultabb. Szóval: a tavalyi évben vásároltunk egy gyönyörű lakóparki lakást a megyeszékhelyen. A kivitelezői munkálatok még nem fejeződtek be, de az "az apró munka majd sorra kerül". Igértek mindent, mi meg el is hittük. Saját parkoló (szerződés is tartalmazza), szép park, panoráma. Drága volt a többihez képest, de egyedi fűtés és az előbb említett "extrák" meggyőztek. Szépen megkötöttük a szerződést és kifizettük a vételárat. Innentől kezdve a beruházó el is felejtett minket. A kulcsot két két könyörgés, majd fenyegetőzés után kaptuk meg. A parkosítás elmaradt, a saját parkolót feloszthatjuk magunk között, ha tudjuk, mert 26 lakásra 21 parkoló jut. A beruházó tartozása miatt a szolgáltatók felé hátralékos a közösség. A lakások hibáit és ki nem javításukat már nem is említem. 1-2 lakás a hibák miatt lakhatatlan. És csodák-csodája, idén ismét építési engedélyt kapott a beruházó. A panorámás telkünk mellé egy 90 lakásos "tömbre"! Mert nekem senki ne mondja, hogy ez is lakóparki övezetbe illő társasház! A határozat ellen fellebbeztünk, viszont az építésügyi hatóság osztályvezetője kisssé flegmán közölte, hogy semmi közük nincs a történtekhez, pereljünk, ha valami nem tetszik...
Hát röviden ennyi. Ha az illetékes hatóság, ebben az országban nem illetékes, akkor ki az? Talán a sarki kisboltos?
Kihez forduljunk, a fogyasztóvédelem vagy a megyei bíróság ebben az ügyben illetékes?