Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Garanciális Hibajavítás Helyett Mérgelődés
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Bútorok
becsapott
Tisztelt FVF!!!!!

2005. február 28-án vásároltam az RS áruházban egy Barta elnevezésű 3-2-1 ülőgarníturát.
Április 23-án visszamentem az áruházba hogy problémáim vannak vele. az ülőfelülete nagyon megnyúlt, magyarul camping székké alakult át. Az áruházban megkérdezték, hogy hány kilósak vagyunk.
Igaz a garanciára nem volt ráírva hogy csak 15 kg-ig használható.
Ugyanezen a napon felvetek egy jegyzőkönyvet, amit előttünk el is faxoltak a gyártónak.
A gyártóval én is beszéltem aki Miskolcon Arca Mobiliarto KKT. címen szerepel és megigérte hogy eljön megnézni.

Azóta eltelt egy hónap és semi nem történt, azonkívűl hogy a "campingszékekből" már alig tudunk felállni.

A Fogyasztóvédelemnél beszéltem egy Úriemberrel, hogy mi a teendőm?
Sóhajtozások közepette közölte velem, hogy csak polgári peres úton kaphatom vissza a pénzemet /90.000.-Ft/ és ezt használja ki a gyártó és az áruház.
Mivel már elment a kedvem bútortól, csak mérgelődöm ahányszor ránézek, a pénzemet szeretném visszakapni.

Ezek után szeretném megkérdezni, hogy akkor minek a garancia ki védi a vásárló jogait és még nekem kell pereskednem?
Én az áruházban vettem az ülőgarnitúrát, az áruháznak fizettem, miért én vagyok a gyártónak kiszolgáltatva?????

Lehet, hogy itt is süket fülekre találok, de már nem tudom hogy hová fordulhatnék??

Ha válaszolnak előre is köszönöm.
egy átvert vásárló
FVF
Tőlünk a sóhajtozó Úr elfelejtette azt közölni, hogy a kereskedő köteles döntéséről tájékoztatni a fogyasztót, a döntését meg szakvéleménnyel alátámasztani. Kérni kell a kereskedőtől egy szakvéleményt, állítsa azt ki fogyasztóvédelem vagy KERMI vagy más, aki akkreditált. Ennek a költségét 1 éven belül a kereskedőnek kell állnia. HA ebben Neked adnak igazat, cserélniük kell. HA nem teszik meg, tényleg csak a bíróság, de szakvéleménnyel a zsebedben ez már elérhető. AZ RS egyébként nem tartozik a reklamációkat semmibe vevő cégek közé. Nagy bolt nagy forgalommal. Nem okvetlen jó minőséggel, hisze a piacon a 90 E a hármas garnitúráért alacsony ár. Persze a fizetésünkhöz képest nem.
Ariadne
Hasonló jellegű problémám van a "Hova máshova" jelmondattal reklámozott kis bútoráruházzal. Azt hiszem, jobb jelmondat lenne a "bárhova máshova..."

Április 2-án szállították ki a "modern franciaágy" néven jelenleg is forgalmazott ágyat, amelyről az első éjszakai használat után kiderült, hogy például alvásra nem alkalmas a szerkezete - ugyanis összerogy egy ember súlya alatt (megjegyzem, kétszemélyes). Ugyanis az ágykeret+ágyrács+matrac kompozíció leggyengébb láncszeme, az ágyrács lécei túl rövidek, leesnek az ágykeretről, így az ágykeret közepén elhelyezkedő két kis alátámasztó láb (!) kibicsaklott és eltört. mad.gif

Az ágyat akciósan csak ebben az összeállításban lehetett megvásárolni, ezért szerencsére a 10.000Ftos jótállási értékhatár felett vagyunk vele, reméltem hogy nem lesz gond egy ilyen nagy áruháznál... Volt. A GKM rendelet mellékleteként megadott nyomtatványra csak azt voltak hajlandóak ráírni: a vásárló helyszíni szemlét kér. A vásárló inkább kijavítást kért volna, vagy a pénzét vissza, de nem ment. A szemléző csak 9 és 16 óra között tud jönni természetesen, pár hét után sikerült is megbeszélni a találkát, ahol fejcsóválva közölte: ez konstrukciós hiba, ilyen igénytelen megoldást még nem látott. Azután persze papírt nem tudott adni róla, ahogy később az áruház sem.

Azóta huzakodunk a dolgon, csak kicserélni lehetne a rácsot egy ugyanolyanra, ami semmit nem oldana meg, illetve legutóbb felmerült, hogy visszafizetik a pénzt.
Kérdésem: mivel ennyi huzavona után úgy érzem, már érdekmúlás miatt is elállhatnék a szerződéstől, hogyan intézzük az ágy vissza-pénz vissza dolgot? Jogász vagyok, a vonatkozó jogszabályokat ismerem, de nem tudom, hogy megy a gyakorlatban. Mit tegyek, ha megjelennek az ágyért? Milyen papírt fogadhatok el, ha elviszik? Gondolom először szabályosan ki kellen töltetni velük a nyomtatványt, abban elismernék, hogy hibás az ágy és mindenki vissza mindent. Sajnos azonban úgy érzem, erre ők nem nagyon hajlandóak... A vásárlók könyve pedig gyenge érv, sokat nem érhetek el vele - vagy igen?

Egyébként végre elismerték, hogy hibásan számolták ki annak idején a házhozszállítás költségét is , így kb 12000 Ft volt az, a 30.000Ftos ágyra...
Ugye ezt is vissza kell fizetniük?

Elnézést a hosszas részletezésért, de részben "fel vagyok dúlva" az esettől, másrészt igenis szeretném elterjeszteni a hírét annak, hogy a Kikában így járnak el panasz esetén. ph34r.gif
FVF
Ha jogvégzett ember vagy, akkor ezek nem lehetnek kérdések...

Természetesen el kell állni a szerződéstől, s a különbözetet is meg kell téríteni. A házhozszállítás alapköltségét nem okvetlenül, mert az nem volt az áru kötött tartozéka.
Ariadne
Köszönöm a megerősítést. Problémám leginkább nem is az elállás tényével van, az eléggé kézenfekvő volt, hanem a gyakorlati megvalósítással. Gyanúm szerint ugyanis nehéz lesz kicsikarni tőlük azt a bizonyos GKM rendelet mellékletében szereplő papírt, amely írásban rögzítené, hogy ez az ágy használhatatlan...
Anélkül viszont nem hagyom, hogy elvigyék az ágyat, mert utána csak a sóhivatal marad, nem tudom többet bizonyítani, hogy tényleg konstrukciós hibás volt. Az erről szóló papírt ugyanis nem akarják ideadni (a "helyszíni szemlén" pedig sajnos nem én voltam jelen...) Én meg ott állnék egy papírfecnivel a szállítóktól, ami szerint átvették tőlem a terméket. Csak jegyzőkönyv nélkül félek, megpróbálnák elkerülni a pénz visszaadását, mintha nem is tudnának semmiről... De lehet, hogy csak túlságosan gyanakvó vagyok.

Szóval ugye jól gondolom, hogy vagy rendesen kitöltött jegyzőkönyvet adnak, vagy jöhet a vásárlók könyve, és a "fenyegetés" békéltető testülettel és bírósággal?
Bocsánat, de fogyasztóvédelemmel nem kifejezetten szoktam foglalkozni - bár nagyon érdekes terület -, ezért is kérdezem most ezeket, mivel a csupasz jogszabály nem mindig fedi a gyakorlatot. Sajnos...

Előre is köszönöm a segítséget.
FVF
Igen, jól gondolod!!!:)
Citban7On
Hasonlo cipoben jarok. A bolt a SCONTO butoaruhaz, a termek egy forgoszek.

Kb fel honapja a forgoszek munkahengeret (pneumatikus henger a szek aljan) rogzito gyuru lerepedt az azt tarto alaplemezrol (erre rogzitik az uloreszt, hattamla szerkezetet).

Hosszas kuzdelem utan (a reklamacios urlapon megrendelesszamot is kertek, amirol senki nem tudott felvialagositast adni, feljegyeztek a telefonszamom, es visszahivast igertek, amit azota sem tettek meg)

Egy het elteltevel probaltam erdeklodni, de az illetekes szemelyt egesz egyszeruen nem lehetett elerni. Vegul a honlapjukon talalhato "Irja meg a velemenyet" c. rovatban irtam meg szolid velemenyemet a garancialis ugyentezesukrol.

Ekkor elokerult az illetekes, es emailben valaszolt. Ebben kifejti, hogy mar elkuldte a visszautasito levelet, csak a posta valahogy nem tudta kezbesiteni (erdekes modon minden mast megkaptam) es csatolta az elutasito dokumentumot.

Az elutasito dokumentumban ez all:

-----------------------------------------------------------------------
A 2005. június xx.-án tett reklamációs bejelentésére a következő választ tudjuk adni.

A különböző menetes alkatrészek elnyíródása, elhajlása, minden esetben a nem rendeltetésszerű használat eredménye.

Mivel a garancia minden esetben csak rendeltetésszerű használat esetén áll fenn, ezért az Ön reklamációját nem tartjuk megalapozottnak, ezúton elutasítjuk.
------------------------------------------------------------------------

Tehat: a menetes alkatreszeket csak nem rendeltetesszeruen lehet hasznalni, ha az elnyirodik, elhajlik stb.

Az erdekesebb resze a dolognak, hogy a forgoszek igen keves menetes alkatreszt tartalmaz, azt is a fabol keszult uloresz rogzitesehez hasznaljak, es az egvilagon
semmi koze nincs a bejelentett problemahoz.

Felhivtam a figyelmet, hogy mernokember vagyok, szoval ilyen kamuszovegekkel hogy menetesalkatresz, meg ilyenek ne is probalkozzon. Fel is hivtam a figyelmet, hogy eloszor meg szoktak vizsgalni, aztan mondanak valamit. Legalabbis jobb helyeken. Mellesleg valoszinuleg anyaghiba, vagy nem megfelelo anyagvalasztas es tervezes miatt nyirodott / tort el az alaplemez.

Erre a valasz:
Akkor tudnom kellett volna a vasarlas pillanataban minden hibajat a termeknek.

Bizony. Majd anyagvizsgalok, meg modelleket elemzek a vasarlas elott. Egyebkent meg johiszemuen vasaroltam, es igen erdekes ez a hozzaallas.

Tehat:

- Meg sem vizsgaltak a termek terveit, hiszen kiderult volna, hogy nem sok menetes alkatresz van benne, es az egvilagon semmi koze a

- Az elutasitas nelkuloz minden alapot

Erre jott a valasz:

"Mivel látnoki képességekkel nem rendelkezem, kitalálni nem tudom, hogy Önnek a meghibásodás a szék melyik területén jelentkezett."

Wow. Meg el is ismeri, hogy halovany fogalma nem volt a meghibasodasrol!

Ennek ellenere kulon kimeli, hogy a tovabbra is fenntartja a velemenyet, hogy nem rendeltetesszeru hasznalat miatt hibasodott meg a forgoszek.

Egyebkent meg ha nem tetszik, akkor bizonyitsam az anyaghibat/tervezesi/stb hibat es forduljak az FVF-hez illetve a KERMI-hez.

A PTK szerint aki allit, az bizonyit. Az elutasitas oka az a nem rendeltetesszeru hasznalat volt (amit meg is mutattam, hogy nelkulozott minden alapot) gondolom bizonyitani is tudjak majd...

Egyebkent hazi feladatkent kiadtam hogy mondjon legalabb egy (realis) peldat , ami nem rendeltetesszeru hasznalat, es ugyanilyen meghibasodast eredmenyez. Nem kaptam valaszt ra.

Mit lehet tenni?
Ariadne
Tudomásom szerint a jótállásra vonatkozó kormányrendelet (151/2003) alapján egyéves jótállásra kötelezett a bútoráruház (gondolom 10.000 Ft feletti volt az ára), és ez idő alatt ŐK kötelesek bizonyítani, hogy Te tetted tönkre a széket, vagy rálépett egy dinoszaurusz, szóval hogy nem rendeltetésszerűen használtad. Ez pedig meglehetősen nehéz... wink.gif Szóval ha nem sikerül bizonyítaniuk, hogy a fogyasztó okozta a hibát, akkor ők viselik ennek következményeit. Kijavítani ezt gondolom nem lehet, ezért elvileg cserét kell kérned először, de hivatkozhatsz arra is, hogy ez biztos szériahibás, és adják vissza a pénzed.

Egyébként a konstrukciós hibás-összerogyós kikás ágyamat épp tegnap vitték el, visszafizetik az árát. biggrin.gif A szállító fickó csodálkozott, hogy ilyen hamar (három hónap!) sikerült elérni ezt. No comment. beer.gif

Szóval csak kitartás!
Pjotr
íKell jkérni egy szakvéleményt afvf-től (vagy akit ők ajánlana) majd, ha a vevőnekad igazat, akkor el lehet kérni a vizsgálat díját a bolttól.
Ariadne
Én mondjuk nem fizetnék előre azért a szakvéleményért, amit a kereskedőnek kellene kérnie és fizetnie, csak ajánlott levélben közölném vele a kötelezettségeit, és azt, hogy ha 15 napon belül nem reagál, panasszal élek a fogyasztóvédelemnél, meg beírok a vásárlók könyvébe. Tudom, ez nem feltétlenül félemlíti meg őket, de kicsi esélyt látok arra, hogy tényleg visszafizessék egy szakvélemény árát, amit saját magad készíttettél, még ha a székét vissza is adják...

Ráadásul itt elég valószínű, hogy nem rendeltetésellenes használatról volt szó, mert forgószékkel kapcsolatban nekem sincs sok ötletem arra, hogyan is törhető el ez az alkatrész (kivéve persze a dinós példát smile.gif )
Pjotr
Lehet anyaghiba, hegesztési hiba, de ezt csak szakértő állapíthatja meg.
de az tényleg furcsa, hogy meg sem nézték, de tanács jó, be a boltba, és beírni a panaszkönyvbe.
A jótállási igény elutasítását írásban, indokolva kell megkapnod.
FVF
A lámpára nincsen jótállás, csak szavatosság! Hiába van 10 E felett, a mellékletben nincsen benne!
Geri
Tisztelt FVF!

2004. augusztusában rendeltem az RS-nél egy 3 személyes, ággyá alakítható kanapét a választható legdrágább szövettel (gondolván, hogy ez a legtartósabb). Durván 3-4 hét múlva nagy örömömre ki is hozták. 1-2 hónap elteltével az ülőfelület szövete kezdett kopni, és nyúlni.
Amikor a bútor kanapéként üzemel, az ülőfelület elülső részen egy csíkban erőteljes kopás kezdett kialakulni, egyértelműen a bútor konstrukciós hibája miatt, hiszen, mikor ággyá van alakítva ez a rész "dörzsölődik" az ágyneműtartó egyik éléhez. (Lehet, hogy kissé zavaros, de nehéz leírni a problémát, pedig teljesen egyszerű. sad.gif ) Néhány hónap elteltével bejelentettem a problémát az RS-nél, megírtuk a hibabejelentőt, és vártam a gyártó hívására...és vártam..és vártam, de hiába. Hosszas próbálkozás után sikerült elérni őket, és azt mondták, hogy majd hív a garanciás kolléga, de nem hívott. Aztán sikerült kiderítenem a számát, és felhívtam én. Megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikor jön ki. Nem jött. Ezt 2-szer is eljátszotta velem, mire végre kijött és elvitte a kanapé egy részét. kb. 3 hétig földön kellett aludni, mert nem hozták a bútort. Aztán mikor kihozta, sikerült egy részen kiszakítania a szőnyegemet, és még csak bocsánatot sem kért... Nem is ez a probléma...
Azt hittem, hogy végre jó lesz, de sajnos nem...
Ugyanúgy kopik a szövet, ráadásul kezd több baja is lenni....
Újból bejelentettem a hibát már egy hónapja, de még csak nem is jelentkeztek. Megint nekem kellett hívni Őket, de még most sem hívnak...
Beleírtam a hibabejelentőbe, hogy már nem szeretném ezt az ágyat, sőt tőlük már semmilyet, inkább valami mást vennék a pénzemért (nagyjából ezt írtam, persze nem szó szerint).
Szóval mi a teendő ilyen esetben, illetve milyen jogaim vannak? (még garanciális a bútor!)
Visszakérhetem a pénzemet? Mi a módja ennek?

Előre is köszönöm a választ, és elnézést a bő kifejtésért, de érzékeltetni szerettem volna a megpróbáltatásaimat.

Üdvözlettel:

Geri
Ariadne
(Ariadne @ 2005 Jun 3, 10:45 AM)
Hasonló jellegű problémám van a "Hova máshova" jelmondattal reklámozott kis bútoráruházzal. Azt hiszem, jobb jelmondat lenne a "bárhova máshova..."

Április 2-án szállították ki a "modern franciaágy" néven jelenleg is forgalmazott ágyat, amelyről az első éjszakai használat után kiderült, hogy például alvásra nem alkalmas a szerkezete - ugyanis összerogy egy ember súlya alatt (megjegyzem, kétszemélyes). Ugyanis az ágykeret+ágyrács+matrac kompozíció leggyengébb láncszeme, az ágyrács lécei túl rövidek, leesnek az ágykeretről, így az ágykeret közepén elhelyezkedő két kis alátámasztó láb (!) kibicsaklott és eltört.    mad.gif 

Az ágyat akciósan csak ebben az összeállításban lehetett megvásárolni, ezért szerencsére a 10.000Ftos jótállási értékhatár felett vagyunk vele, reméltem hogy nem lesz gond egy ilyen nagy áruháznál... Volt. A GKM rendelet mellékleteként megadott nyomtatványra csak azt voltak hajlandóak ráírni: a vásárló helyszíni szemlét kér. A vásárló inkább kijavítást kért volna, vagy a pénzét vissza, de nem ment. A szemléző csak 9 és 16 óra között tud jönni természetesen, pár hét után sikerült is megbeszélni a találkát, ahol fejcsóválva közölte: ez konstrukciós hiba, ilyen igénytelen megoldást még nem látott. Azután persze papírt nem tudott adni róla, ahogy később az áruház sem.

Azóta huzakodunk a dolgon, csak kicserélni lehetne a rácsot egy ugyanolyanra, ami semmit nem oldana meg, illetve legutóbb felmerült, hogy visszafizetik a pénzt.

Egyébként végre elismerték, hogy hibásan számolták ki annak idején a házhozszállítás költségét is , így kb 12000 Ft volt az, a 30.000Ftos ágyra...
Ugye ezt is vissza kell fizetniük?

Elnézést a hosszas részletezésért, de részben "fel vagyok dúlva" az esettől, másrészt igenis szeretném elterjeszteni a hírét annak, hogy a Kikában így járnak el panasz esetén. ph34r.gif

Végre!!! Visszaadták a pénzt!!! Sikerült az elállás, fogyasztóvédelmileg most már perfekt barátnőm, aki az ágy hivatalos tulajdonosa volt (hál'istennek már csak volt) visszakapta a teljes összeget, és a házhozszállítási díjat is sikerült kicsikarnia tőlük. Három kemény hónapba telt, de bebizonyítottuk az igazunkat... zorro.gif Most jöhet az örömünnep drunk.gif (a zöld üvegben light kóla van...)
Ariadne
A lényeget felejtettem le örömömben: köszi, FVF! flowers.gif

Geri, úgy tűnik, hasonló úton jársz, mint én. Kérd vissza a pénzed, ha ilyen sok hibája van, és húzzák az időt - és légy kitartó, igenis járj a nyakukra!
Geri
Hosszas küzdelem, és néhány ezer forintos telefonszámla-többlet árán sikerült visszakapnom a pénzemet, és inkább elmentem az IKEA-ba, ahol majdnem fele annyiért siekrült kanapéágyat vennem, ráadásul 3 év garancia jár minden alkatrészre! cool.gif
MI_FOLYIK_EBBEN_AZ_ORSZÁGBAN_?
Tisztelet FVM!
2005.02.19-én vásároltunk egy CARDO ágyat, amelyet 03.10-án ki is szállítottak. Az összeszerelésnél feltűnt, hogy az elemekkel minőségi problémák vannak. Másnap ezt be is jelentettük(jegyzőkönyv). 03.18-án kaptunk egy levelet a CARDO- tól, melyben közlik, hogy nyilvántartásba vettek, és mihamarabb megoldják a problémát. 05.13- án a POS kft egyik munkatársa(állítólag ez a cég intézi a garanciális ügyeket) helyszini szemlét tartott(jegyzőkönyv).
07.19- én (!!!!!!) meg is érkeztek a cseredarabok, melyek szintén nem voltak elfogadhatóak (jegyzőkönyv).
Ezek után 08.01- én szintén véleményünk szerint hibás cseredarabokat küldtek(jegyzőkönyv).
Mai telefonos érdeklődésemre tájékoztattak, hogy szerintük a cseredarabok minőségileg jók, ellenőrizve lettek kiszállítva.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Ki döntheti el, hogy a termék megfelelő minőségű?
Válaszát előre is köszönöm
MI_FOLYIK_EBBEN_AZ_ORSZÁGBAN_?
Bocsánat !
Tisztelt FVF !
Ariadne
Nem FVF vagyok ugyan, de ő egy ideje sajnos nem járt nálunk mostanában.

A cég által vállalt garanciaidőn belül ők kötelesek kifizetni a fogyasztóvédelem által végzett szakértői vizsgálat költségét, ami eldöntheti azt a kérdést, hogy megfelelő minőségűek-e az alkatrészek. Az eredménytől függően először kijavítás vagy kicserélés (ugyanolyanra) lehetséges, ha pedig ezek egyike sem megy, elállás és a pénz visszafizetése következhet.

Ajánlatos írásban (is) kérni őket, hogy kérjenek szakvéleményt, mert annak nyoma marad (ajánlott levél).
MI_FOLYIK_EBBEN_AZ_ORSZÁGBAN_?
Ezzel nincs semmi probléma.
A gond az, hogy ez az ügy már több, mint 4 hónapja zajlik. az ágy értéke: 210.000.- HUF.
-Ezért az árért talán elvárná az ember a minőséget. De ha elsőre a minőséget nem tudták produkálni, elvárható lenne, hogy a garanciális cseredarabok tutik. Vagy nem?
-Vagy lássák be: nem tudjuk tartani a CARDO minőséget. De akkor ne adják aranyárba a"TUTI" termékeiket. Ez nem lenne szégyen. Így nem csapnák azokat a vásárlókat, akik nem keveset spórolva szeretnének egy minőségi pihenést nyújtó termékhez jutni.
Geri
Sajnos az van ebben az országban, hogy minden jött-ment pénzt akar keresni úgy, hogy bóvli szarokat (már elnézést) ad el nem kevés pénzért, utána meg próbál kibújni a reklamáció, illetve a garanciális kötelezettségei alól. Sajnos én is most vagyok túl egy ilyen ügyön... dry.gif
Egy lehetőséged van, hívogatni őket, a nyakukra járni, fogyasztóvédőkkel, illetve polgári perrel fenyegetőzni, valamint mindezt határozott fellépéssel tenni. Ez hatásos! cool.gif

Sok sikert!

Geri
mittegyunk
Sziasztok, segítségeteket szeretnénk kérni!

2005. május 30-án vásároltunk egy sarok garnitúrát egy pesti boltból - megrendelésre, áltunk választott, eladó által sem kifogásolt (ennek később lesz jelentősége) 4. kategóriájú szövetből (telefonon később azt mondták, hogy 6 kategória van, mi csak 5-t láttunk, de végül is mind1, nem egy olcsó szövetet választottunk)
A termék ára 180e ft körül volt. A bútorhoz számlát nem kaptunk és csak fél év garanciát adtak rá!

2005. augusztus 22-én jelentettük a forgalmazónak jótállási igényünket, mivel a bútor háttámláján több helyen is foszlásnak indult a varrás, az ülő részen feljött a varrás, valamint az anyag is megnyúlt.
Kb. 1 hét elteltével jeleztem a bútorboltnak, hogy semmi válasz nem érkezett még, hogy mikor jönnek ki megnézni a bútort, mikor is a "hölgy" készségesen felvilágosított, hogy ne aggódjak, 15 munkanap áll a gyártó rendelkezésére, hogy felvegye velem a kapcsolatot. bash.gif

Mivel a megadott határidő után sem jelentkezett a gyártó, ismét hívtuk a bútorboltot, erre már reagált a gyártó és egyeztettünk egy munkanapot, amikor kijönnek hozzánk elszállítani a bútort (semmi szemle, "azonnal" szállítás)
Adott napra szabit vettem ki, ők viszont nem jöttek...

Köv. héten nem voltunk itthon, nem tudtunk az üggyel foglalkozni, viszont utána ténylegesen kijöttek egy egyeztetett időpontban a szállítók (kb. háromszori telefonos vitát követően).
Mivel úgy látszott, hogy javítást csak az ülőrészen fognak eszközölni (azt viszik ki a lakásból) hívtuk a gyártót miközben kivitték a lakásból a bútort, a telefonbeszélgetés közben a következők hangzottak el:
1) Gyártó már a bútor és az anyag megrendelésekor tudta, hogy a szövet nem fog megfelelni a bútorhoz, mivel "laza szövésű zsenília, mely megnyúlik" - Erről minket sem a gyártó, sem a bolt nem értesített, pedig több, mint 1 hónap volt, mire elkészült a bútor
2) Fentiek értelmében (egyre rondább lesz, és a varrásokról még nem is beszélünk, mely szintén hanyag munka!) megkérdeztem, hogy mennyibe is kerülne nekünk akkor a bútor áthuzatása. 40e Ft volt a válasz - anyagköltség.
Szállítóknak mondtuk, hozzák vissza az ajtón a bútort, átgondoljuk ezt a lehetőséget is...

Visszaszállításkor összekoszolták a bútort, melyet megpróbáltak eltávolítani egy folyadékkal, ettől még foltos is lett.


Másnap hívtuk a forgalmazót, akik mondták, hogy részükre úgy lett ajánlva a gyártó által a szövet, hogy jó lesz ehhez a bútorhoz, így felhívtuk a gyártót, hogy mégis a garanciális javítást kérnénk. Ez már annyira nem tetszett neki... wacko.gif

Telefonálgatások, folytonos ígéretek, hogy mikor szállítják el a bútort, majd az üzletben történő személyes megjelenés után 2005. október 18-án (majdnem két hónap elteltével) végre elvitték tőlünk a garnitúrát.


A szállítókkal aláirattam egy papírt, melyben elismerik, hogy 3 oldalas reklamáló levelemet (hibák részletes leírása) átadják a gyártónak.

Gyártó másnap hívott, miszerint a bútor koszos, ő így nem javítja!!!! Mondtuk, igen, ott koszos, ahol a szállítói összekenték, majd megpróbálták eltávolítani a foltot... (eleve nem értem a hozzáállást, ha tegyük fel mi leöntük akár kátránnyal a bútort, az nem attól van rosszul megvarrva, nem a kosz lenne a hiba oka... de nem is volt koszos máshol!!!)
Két választ kaptam erre telefonon:
1) az ajtót le kellett szedni a kiszállításkor, és az ajtón lévő zsír (zsanérnál) okozta a foltot... nah, ezen kiakadtam, hogy ha nem szedik le, akkor nem tudnák kivinni és mellesleg ők a szállítók, ő felelősségük, valamint el is ismerték a szállítók, hogy a foltokat ők okozták (bár nem tudom, akkor amerre járnak - pl. parkolóban pucoljam végig előttük az összes kocsit, mert az nem az ő hibájuk???) sleep.gif
2) a bútor máshol is koszos - mondta erre a gyártó!!! - a levélben, melyet eljuttattam hozzá - a hihetetlen unkorrekt magatartása után már én is rosszat feltételeztem - leírtam, hogy a bútorról digitális fényképeket készítettünk, tehát ha úgy kívánják visszahozni, hogy máshol van folt rajta, vagy azon foltokat nem tűntették el, akkor mi tudjuk bizonyítani igazunkat.
Erre rávágta, hogy semmi bizonyító ereje nincs a képeinknek, és mellesleg ő is annyi képet csinál, amennyit csak akar... Egyszerűen bicskanyitogató stílusa van az embernek!!! blowup.gif

A folton kívül a hibákról egy szót sem ejtett, pedig a felsorolt varrás foszlások, feljött levarrások miatt át kell húznia a garnitúrát (persze a rossz anyagra, amivel utána megint gar problémánk lesz... sad.gif )
Bár arra kitért (mintegy eltántorításként, hogy mi ennyi hiba kijavítását kérjük) hogy ahol nem húzza át, ott más színe lesz (mivel használtuk 3 hónapig, és ez alatt annyira elporosodott nálunk!!!!)
Mondtuk, őt ez ne érdekelje, de az összes hibát, amit leírtunk, javítsa ki!!

Mondanom sem kell, hogy a három hónap alatti idegeskedés miatt már sajnos nem a kellő hangnemben beszélünk egymással, ráadásul megmondtuk neki, hogy mi is kereskedők vagyunk, és nálunk igenis a vevő elégedettsége az első, így nem is igazán értjük, hogy ő ezzel a magatartásával hogy tud még piaci szereplő lenni!!


Azóta nem hallottunk a bútorról, viszont lassan lejár a 15 nap (jövő hét csüt, ha jól számolom) és akkor mindenképpen hívjuk, hogy mire is jutott a bútorral.
Ehhez szeretném segítségeteket kérni, hogy milyen jogaink lesznek:
1.) nem tudom, hogy rá vonatkozik-e az, hogy 3 napon belül jelezni kell felénk, hogy javítani, cserélni szeretné-e a terméket????
2.) mivel a jogszabályok szerint ő "bármeddig ülhet" a bútoron (míg mi nem tudunk ülni semmin... wacko.gif ) garanciális ügyintézés céljából, mi lehetne az a dolog, amivel mégis kikényszeríthetnénk, hogy a lehető leghamarabb kijavítva visszaszolgáltassa azt részünkre?
3.) ha esetleg - bár ezt még bennem lévő naivitásom mondatja belőlem - mostanság visszahoznák a bútort, mit tegyek, ha úgy látom, hogy bármely áltaunk kifogásolt hibát nem javították ki (így elég nehéz leírni a hibákat, de tényleg csak az áthúzás segítene a bútoron, amúgy ha rávarrnak, még rondább lesz), mivel a szállítóknak sem akarok gondot okozni, hogy felhozzák a 10. emeletre gyalog a 3 részt a bútorból, majd én itt kijelentem, hogy vigyék vissza, mert nem vagyok elégedett a javítás minőségével???? Ezt azért mégsem tenném meg velük, de akkor mi a teendő ilyen esetben?
4.) Ha egyszer visszakapjuk végre a bútort, kérhetek-e egy új jótállási jegyet, - vagy hogy írják át az eredetin a helyes dátumra - mivel az eredetin fél év szerepel, viszont a FVF-től egy kollégájuk felvilágosított, hogy a bútorra 1 év jár (vásárlási dátum alapján), valamint ez az egy év még növekszik a javítással eltöltött idővel
5.) Ha 15 nap után telefonon kijelenti a gyártó, hogy még nincsen kész, kérhetem-e, hogy írásban indokolja, miért nem készültek el vele? Valamint ezzel a panaszommal fordulhatok-e a békéltető testülethez? box.gif


Valaki segítsen pls, hogy mit tehetnék, mert igaz, hogy még csak 10 napja van javítás alatt a bútor, viszont már aug. 22-én jelentettük garanciális kifogásunkat a forgalmazónak!

Bútort kb. napi 3-4 órán keresztül használtuk, csak ülő funkcióra (1x aludtak rajta vendégek) még erre sem lehetne fogni, hogy nem rendeltetésszerű használat.


Valamint kérdés lenne még az is, hogy - mivel a gyártó ezt kijelentette - a szövet nem megfelelősége miatt a probléma később is fog jelentkezni, viszont még1 ilyen procedúrán nem szeretnénk keresztül menni, így kérhetjük-e vissza a pénzünket?

Áthuzatni más anyagra nem szeretnénk - még ráfizetés nélkül sem - mivel olyan egyszínű anyag, amire nekünk szükségünk lenne csak ez áll rendelkezésre, másrész én egy ilyen gyártóval szemben már minden bizalmamat elvszítettem!!!
Viszont mi bizonyítani nem tudjuk, hogy a gyártó ezt mondta a szövetről.... Ilyen esetben kérhetem, hogy (mivel mi fél éven belül jeleztük igényünket) az ő költségén kérjen szakvéleményt?

Nagyon kérem, hogy jogszabályokkal segítsetek, mivel ennél a pasinál az ész érvek nem hatnak!!! argue.gif

Fel szeretnénk készülni minden eshetőségre, így ha lehet s.o.s választ várnék... Előre is köszi!!!! wink.gif
Joooe
Szia!

Kezdem ezzel:
2005. május 30-án vásároltunk egy sarok garnitúrát egy pesti boltból[...] A bútorhoz számlát nem kaptunk és csak fél év garanciát adtak rá!

viszont a FVF-től egy kollégájuk felvilágosított, hogy a bútorra 1 év jár (vásárlási dátum alapján), valamint ez az egy év még növekszik a javítással eltöltött idővel

Sajnos az FVF-es emberke úgy tűnik figylemetlen volt, a 72/2005 korm. rendelet valóban módosította a 151/2003-as korm. rendelet, ezzel újra kötelező jótállást előírva a 10e Ft feletti bútorokra, de csak 2005 június 1-én lépett hatályba. Két nappal kellett volna később venni sad.gif
Azonban szavatosság mindenképpen van rá (ptk alapján), ebből az első fél év jótálláshoz hasonló jogokat biztosít, úgyhogy nem mondott hülyeséget a bolt a fél év "garanciával".

2005. augusztus 22-én jelentettük a forgalmazónak jótállási igényünket, mivel a bútor háttámláján több helyen is foszlásnak indult a varrás, az ülő részen feljött a varrás, valamint az anyag is megnyúlt.
Kb. 1 hét elteltével jeleztem a bútorboltnak, hogy semmi válasz nem érkezett még, hogy mikor jönnek ki megnézni a bútort, mikor is a "hölgy" készségesen felvilágosított, hogy ne aggódjak, 15 munkanap áll a gyártó rendelkezésére, hogy felvegye velem a kapcsolatot.

Nono, a kifogás rendezésére van 15 napjuk, nem arra hogy megnézzék... vagyis pontossabban egy picit ki lehet csúszni a 15 napból, a jog úgy fogalmaz, hogy törekedni kell rá, de azért nem túl sokkal lehet elcsúszni !!!! Aug. 22. óta több mint négyszer letelt a 15 nap ez akárhogy is vesszük jogszabályokba ütközik, többszörös, nagyságrendi túllépés...

Gyártó már a bútor és az anyag megrendelésekor tudta, hogy a szövet nem fog megfelelni a bútorhoz, mivel "laza szövésű zsenília, mely megnyúlik" - Erről minket sem a gyártó, sem a bolt nem értesített, pedig több, mint 1 hónap volt, mire elkészült a bútor

Ismét csak PTK alapján (277.§) rendelkeznie kell azzal a minőséggel ami azonos fajtájú szolgáltatásoknál, illetve a dolog rendeltetésére való tekintettel elvárható, természetesen ha olyan anyagot használtak ami nem alkalmas a feladat ellátására, az az ő saruk.

Egy a lényeg, a neked okozott jelentős kényelmetlenség - szeritnem - vitathatatlanul megállapítható, ezt az általad leírtak több ponton is alátámasztják. Így a Ptk. 306. § (1-2) alapján elállhatsz a szeződéstől.

Bekell menni oda ahol a bútort vetted, szólni, hogy ez után a tortura után köszönöd szépen nem kéred a bútort, a vételárat adják vissza, ehhez jogod van. Valszeg nem fogják megtenni, de kell hogy legyen vásárlók könyve, oda be kell írni (nem árt ha ven veled valaki, ha esetleg valami probléma lenne a panaszkönyvvel legyen aki ezt tanusítja), le kell írni az egész töténetet. (van ott jó sok oldal, közben nem zaklathatnak, hogy mit miért írsz.)
A vásárlók könyvébe tett bejegyzésből hozd el a saját példányodat, majd ennek birtokában tegyél bejelentést a helyi fogyasztóvédelmi felügyelőségnél. Ha így teszel kérlek írd meg mit válaszoltak, sajnos nagy összegben mernék fogadni, hogy semmit nem fognak tenni, így működik a fogyasztó"védelem". (Pedig el kéne járniuk, Szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. rendelet)

A vásárlók könyvébe tett bejegyzés a békéltető testületi eljárás megindításához is kell. Mindenképpen indítsd meg az eljárást, max egy ezrest buksz, ha nem lesz eredménye. A békéltető testület döntése nem kötelező érvényű - hacsak a kötelezett előre alá nem veti magát annak - de egy csomó dologban hasznos lehet. Pl h a békéltető testület azt a döntést hozza, hogy fizzese vissza vételárat, de x napon belül nem teszi meg, azt te nagy nyilvánosség elé tárhatod, ami nem a legjobb reklám, ráadásul a bírósági eljárás indításához is jó alap lehet.
mittegyunk
Köszönöm a gyors választ!
Tehát a FVF-t pont azért hívtam fel, mert kb. 3 rendelet volt, ami ránk vonatkozott volna, de mindegyik felülbírálta valmelyiket, és átmódosította valamiben a másikat, nah ennek tanulmányozását én feladtam (kissé ideges állapotban...) és úgy döntöttem, egyszerűbb, ha bediktálom a pontos dátumot, felhívva arra a figyelmet, hogy nem igazodok el a melyik jogszabály melyiket bírálta felül c. útvesztőben, és ekkor kaptam az 1 év vonatkozik ránk választ... Most kissé elszomorítottál sad.gif
Mellesleg ha tényleg így áll a dolog, akkor már csak 1 hónap van hátra a garanciából, az eddig szinte élvezhetetlen bútorból, melyet ha át is húznak, akkor sem lesz jó, viszont már a garanciával sem tudok érvelni!!! Eszméletlen!!!! crybaby.gif

Kifogás rendezésére van 15 napjuk: Ok, de mit tehetek, ha eddig nem írtunk a panaszkönyvbe? Van egy faxom, aug. 22-i dátummal, ami visszaigazolt adás, de ez csak egy fax jelentés... Ezen kívül annyi papír van a kezemben, amit a szállítókkal aláirattam okt. 19-én....

A bútorbolttól meg nem tudom, hogy hogy követelhetném vissza a pénzem... Történt ugyanis, hogy beszéltünk ugye a FVF-el, hogy mi a teendő, mondták menjünk be, és jegyzőkönyveztessük a garanciális igényt (ez a hosszas hitegetés után volt) okt. 18-án be is mentünk és jeleztük ez irányú igényünket, majd a bolt válasza az volt, hogy felhívta a gyártót, aki ígéretet tett a kiszállásra másnap (tényleg ki is jött)
Kérésemre, miszerint írják rá a papíromra, és pecsételjék le, hogy 2005.okt 19-én elszállítják tőlem a bútort (mivel nekem oly mind1, hogy a gyártó, vagy ők viszik-e el) ennyit írt rá a "hölgy" idézem:
2005.10.18-án xy ígéretet tett, hogy 10.19-én 17:00 után kimennek a bútorért.

xy a forgalmazó vezeték és kereszt neve, de hogy ő ki vagy mi azt már csak nekünk sikerült kideríteni... Kértem a hölgyet, hogy ne ezt írja rá, hanem hogy mindeképpen elviszik, vagy a gyártó, vagy ők, erre mondta, hogy ő ezt nem írja le és a képembe röhögött... Kínomba már azt mondtam neki, hogy ok, akkor írja ezt le, hogy nem hajlandó leírni a fentieket.... Tudom, blőd dolog, de már legszívesebben elküldeném őket a sunyiba... Na egy ilyen hozzáállás után mégis mivel vegyem rá őket??? Úgyis hárítani fog, hogy a bútor javítás alatt van, honnan tudom én előre, hogy nem leszek elégedett vele???

Én csak azt nem értem, hogy sztech boltban dolgozok, hozzánk behoznak valamit garban én rendezem, mint kereskedő, és nem a nagykerhez küldöm a vevőt, ha gáz van én tartom a hátam, nem a nagyker, vevő velem áll szerződéses kapcsolatban...
Mellesleg valószínűnek tartom, hogy engem webáruház lévén jobban érdekel egy netes fórumon való rosszallás velünk szemben, mint mondjuk egy bútor gyártót, de akkor sem értem ezt az egészet, hát emberség is van a világon, vagy mi a szösz, és ráadásul nem is csekély összeg volt, legalább is nekünk sad.gif
mittegyunk
Köszönöm a linkeket! Amit sikerült kifilóznom... Felhívom szerdán a gyártót, úgyis elutasít, hgo ymég nincs kész (ehh, remélem ezzel nem sértem az ártatlanság vélelmét...)

Ez után bemegyek a boltba és egy jegyzőkönyv lesz nálam (adott linkről elérhetőt letöltöm), melyben én a "A fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény" -hez beírom a pénz visszafizetési kérelmemet.
A hiba leíráshoz beírom, hogy mellékelek 3 gépelt oldal hibaleírást (ezt ugye nem kell ott helyben beírnom kézzel a panaszkönyvbe???) - ez a három oldal az, amit a gyártónak küldtem.... Az én példányomat, amit a szállítók aláírásukkal igazoltak, aláirattatom a bolttal...
Ez után beírom az eljárási módot a vásárlók könyvébe, valamint hogy három hónap stb.... Ezzel a három doksival (tehát panaszkönyv másolat, hibaleírás 3 oldal és jegyzőkönyv másolat) pedig elmegyek a fogyasztóvédelemhez és feljelentem őket...
Mellesleg, ha már rászánok erre egy napot (mivel ezt csak munkaidőben tudom intézni, újabb szabi, szuper.....) akkor az xy kerületi jegyzőnek is feljelentem mind a céget, mind a gyártót (még jó, hogy egy kerület...)
Ez így akkor most korrekt?
Lehet, h jobban jártunk volna, ha kifizetjük a 40e-t az áthúzásért, mert így hogy mikorra lesz pénzünk/bútorunk azt nem tudom, viszont másikat venni nincs pénzünk sad.gif
Joooe
Hozzátenném, jogilag a forgalmazó az akitől vetted, a bolt, ő és csak ő a felelős a termékért feléd, hogy ő hogyan intézi a gyártónál az ő dolga. A gyártóval te jogilag nem állsz kapcsolatban, nem kell vele foglalkoznod.
A jegyző is jó ötlet, hajrá smile.gif

A sarkadra kell állni, de nem árt ha van tanu arra, hogy már augusztusban jelezted a hibát, ha más nincs....
mittegyunk
Szép napot!
Az imént felhívtam a forgalmazót, hogy vegye fel a kapcsolatot a gyártóval, mivel én nem vagyok hajlandó vele többet beszélni - főleg mivel velük állok szerződéses viszonyban - és érdeklődjék már meg nekünk, hogy mégis mikor kívánják visszaszállítani a bútort (felbátorodva azon, amit tegnap írtál,hogy a bejelentéstől számított 15 napon belül kellene törekedni a hiba kijavítására)
Az "igen készséges hölgy" azt mondta, hogy ő ma nem éri el a gyártót (ami természetesen nem igaz, hiszen a gyártónak is van üzlete, szintén vasárnapi nyitvatartással!!!) és mobil telefonon (a szám nekünk is megvan) igen is elérhető.
Mondtam, hogy ok, ha ő hárít, akkor én megteszem a szükséges jogi lépéseket. Erre ő: Egészen nyugodtan....
Tehát szerdán irány a bolt...
Még az lenne a kérdésem, hogy azt beírjam-e a panaszkönyvbe, hogy számlát nem kaptunk a termékről? Mikor ezt személyesen jeleztük feléjük, akkor azt a választ kaptuk, hogy mivel májusi vásárlás, így már a könyvelőjüknél van a számla... (mondjuk nem értem, hogy a vevő eredeti példánya hogy maradhatott náluk...)
Ehhhhhh!!!! Változás... amíg írtam ezt a pár sort, már hívtak is a bútorboltból, hogy a héten rendeződni fog a dolog, (jéééé, mégis elérték a gyártót, aki azt mondta, hogy nem áll rendelkezésére ilyen szövet...) és hogy szerdán újra hívnak.... Most elkértem a mail címüket, és átküldöm neki a gyártónak írt levelemet, hogy lássák ők is, nem azért kérnék más szövetet, vagy pénzt vissza, mert a bútor nem teszik... Kíváncsian várom a fejleményeket!!!!
Joooe
Kíváncsian várom a fejleményeket!!!!

Én is smile.gif

Valami blokkot vagy nyugtát azért kaptál, nem? Az végül is elég...
mittegyunk
Nem adtak blokkot és nyugtát sem... még a végén az APEH is jön a képbe smile.gif
Írtam a vezetőnek mailt múltkor, ma hívtak, hogy menjünk be és válasszunk egy másik szövetet!!!! Hurrá, fél siker!!! biggrin.gif
Még mindig bennem van a para ugyan, hogy a gyártó az elharapózott hangnem után hogyan fogja megvarrni az új szövetből a bútort, de az biztos, hogy ha rondán, ott azonnal jegyzőkönyvezetetem kiszállítás után, hogy csak mennyiségileg veszem át a terméket, minőségileg nem... Ez ugye így szakszerű???
És Joooe! Köszi a segítséget, egy kis lelki támasz kellett, hogy igazam van, a hangnemem megerősödött, úgy látszik, itt ez kell blushing.gif
Joooe
Na majdcsak rendeződik, örülök, ha segítettem kicsit:)

Ha cserélik a szövetet az javításnak számít és természetesen szét kell rugni a seggüket ha nem jól csinálják meg, és a fél év gari a meg a szavatosság a szövet tekintetében újraindul ha újrahúzzák.

Több jogod is lenne - elállás joga - de a helyedben valószínűleg én is elfogadnám ezt a kompromisszumos megldást, csak hogy legyen mááá vége.

És igen igen, nagyon sokszor az a tapasztalat, hogy az erélyesebb hangnem igen hatékony jogérvényesítő eszköz tud lenni wink.gif

Sok sikert!
mittegyunk
Bementünk, sikeresen felbosszantottam magam megint...
A gyártó kijelentette, hogy egy anyagból választhatunk (egyből nem is tudom, hogy hogyan lehet választani) ami mellesleg ugyanúgy néz ki mint az előző, de megmutatták az előzőt, hát dönteni nehéz volt, de mivel úgyis ez tetszik, belementünk...
Viszont a fvf oldaláról letöltött jegyzőkönyvbe a hiba bejelentésének időpontjához beírtuk a 08.22-t, majd a nő a boltban melléírta a mai dátumot. Mondtam, hogy én így nem írom alá, mi ez az eljárás meg bla bla bla... kb. 10 perces vita után elfogadta, hogy a mai dátum az aljára kerüljön, a bejelentés dátuma az marad az, amikor ténylegesen bejelentettük... Ehhhh
Viszont, és itt elszúrtam, annyira el voltam foglalva a dátum körüli herce-hurcával blushing.gif a fogyasztó által érvényesíteni kívánt igényhez beírtuk, hogy szövetcsere, vagy elállás joga.
Ő a kifogás rendezésének módjához azt írta, hogy: szemle utáni döntés - és itt vagyok gázba, hiszen mi telon megállapodtunk, hogy áthúzzák, ott van már náluk 2 hete... milyen szemle utáni döntésről beszél?????? Ilyen alapon mondhatja, azt döntötték, hogy javították?
A köv. mezőbe "Ha a kifogás rendezésének módja eltér a fogyasztói igénytől, akkor ennek indoklása" ide a következőket írta: .... (szövet száma) Új szövetet választott a vevő, gyártó ajánlására
XY-ig legkésőbb vevő megkapja a terméket"
Ha mégsem húzzák át, én érvelhetek azzal, hogy mi ebben állapodtunk meg, és hát ő a gyártó ajánlására adta a szövetet, tehát mi jóhiszeműen jártunk el, mikor feltételeztük, hogy áthúzzák az ágyat? (mellesleg ez mondom, telon le lett egyeztetve, amúgy be sem mentünk volna)

És még egy kérdés, ez már tudom, hogy szőrszálhasogatás:
Ha kihozzák az áthúzott bútort, kötelesek-e új jótállási jegyet adni a fél év gar újrakezdéséről? Vagy a régire kell ráírniuk, hgy a szövetre újra kezdődik a gar? És ha nincs a szállítóknál bélyegző? (múltkor sem volt, a jótállás viszont nálunk van) Valamint, mivel így a szövetre újra kezdődik a gar, arra fél év jár, vagy 1 év, hiszen az új tv szerint annyi járna... Ilyen esetem még nem volt sztechben, ezért is kérdem, felmerült bennem...
Kösziiiii! rolleyes.gif
Ariadne
A jegyzőkönyvben lévők alapján még mindig mondhatod, hogy ez a szövet sem jó, és nem is volt választásod. Akkor lesz a legegyszerűbb a helyzet, ha nem teljesítik a megjelölt dátumig. Én a helyedben a vásárlók könyvébe befirkantva másnap elállnék a szerződéstől, és visszakérném a pénzemet. Felháborító az eljárásuk...

De ha mégis megcsinálják, és a szövet egyébként OK, és összességében elmegy az ár-érték aránya, akkor talán tényleg érdemesebb megtartani.

Mivel előzőleg nem adtak gyakorlatilag semmilyen papírt, most kellene hogy adjanak akkor egy számlát (amit elmulasztottak előzőleg), és a jótállási jegyen fel kell tüntetniük a szövet áthúzásának tényét (nem feltétlenül kezdődik újra a jótállás). Ha bármi nem stimmel ezek közül, egyszerűen ne vedd át. Írd rá a szállító papírjára, hogy számla/jót. jegy/szövet minősége/szövet áthúzás minősége/stb. nem megfelelő, mert blablabla, ezért nem veszed át, vigyék ahova akarják.
mittegyunk
(Ariadne @ 2005 Nov 3, 09:33 AM)
A jegyzőkönyvben lévők alapján még mindig mondhatod, hogy ez a szövet sem jó, és nem is volt választásod. Akkor lesz a legegyszerűbb a helyzet, ha nem teljesítik a megjelölt dátumig. Én a helyedben a vásárlók könyvébe befirkantva másnap elállnék a szerződéstől, és visszakérném a pénzemet. Felháborító az eljárásuk...

De ha mégis megcsinálják, és a szövet egyébként OK, és összességében elmegy az ár-érték aránya, akkor talán tényleg érdemesebb megtartani.

Mivel előzőleg nem adtak gyakorlatilag semmilyen papírt, most kellene hogy adjanak akkor egy számlát (amit elmulasztottak előzőleg), és a jótállási jegyen fel kell tüntetniük a szövet áthúzásának tényét (nem feltétlenül kezdődik újra a jótállás). Ha bármi nem stimmel ezek közül, egyszerűen ne vedd át. Írd rá a szállító papírjára, hogy számla/jót. jegy/szövet minősége/szövet áthúzás minősége/stb. nem megfelelő, mert blablabla, ezért nem veszed át, vigyék ahova akarják.

De én át szeretném venni, elég volt már az ülőgarnitúra nélküli állapotból biggrin.gif Ezért írnám rá, hogy a bútort csak mennyiségileg veszem át, minőségi kifogásom van ellene (bárcsak ne lenne!!!!) - szerintem a szállító sem fog kötözködni velem 60 emelet után, hogy ő most akkor visszavinné....

Szövetcserével (áthúzás) miért nem kezdődik újra a garancia a szövetre? (megnyúlás, foszlás, varrás elengedése stb.)

Elállni tényleg nem szeretnék, nekünk a bútor formájával, minőségével semmi bajunk, ha: normálisan összevarrják a szövetet, és a varrás nem enged el 2 hónap múlva, vagy az anyag nem nyúlik meg ismét 2 hónap múlva....

Ha nem hoznak tehát jótállási jegyet, és pecsét sincs náluk a javítást beírni az enyémbe, akkor mit is tehetek jogszerűen? Ezt is írjam rá az ő papírjukra? Ezzel nekem még nem lesz róla bizonyítékom, mivel fénymásolót nem tartok itthon sad.gif
Ariadne
Szerintem el kell döntened, hogy átveszed egészében szövetestül-mindenestül vagy nem veszed át, csak ha számodra megfelelően megcsinálják. Ugyanis ha a szövet "felrakása" neked nem felel meg, akkor a kicseréléséhez úgyis vissza kell vinniük, a nappalid erre nyilván nem alkalmas...

Ráadásul ha már egyszer nálad van, simán megtehetik, hogy eleresztik a fülük mellett a szövetcserére vonatkozó kérésedet, és nagyon nehéz lesz majd őket rávenni arra, hogy ezt megtegyék. Viszont ha ott van a "nyakukon", mert nem vetted át "szövet minősége/felhelyezése nem megfelelő" indokkal, akkor kénytelenek lesznek csipkedni magukat.
Joooe
Ha kihozzák az áthúzott bútort, kötelesek-e új jótállási jegyet adni a fél év gar újrakezdéséről? Vagy a régire kell ráírniuk, hgy a szövetre újra kezdődik a gar? És ha nincs a szállítóknál bélyegző? (múltkor sem volt, a jótállás viszont nálunk van) Valamint, mivel így a szövetre újra kezdődik a gar, arra fél év jár, vagy 1 év, hiszen az új tv szerint annyi járna...

Szövetcserével (áthúzás) miért nem kezdődik újra a garancia a szövetre? (megnyúlás, foszlás, varrás elengedése stb.)

Újrakezdődik, csak nem az egész bútorra, hanem csak a szövetre.
Nem kell új jótállási jegyet adniuk, a régin kell feltüntetni, hogy cserélték a szövetet. Nem egy év a jótállás mert a szövet az nem bútor smile.gif Az eredeti gari indul újra, de csak a kicserélt részre, ehhez elég a csere tényét rögzíteni írásban.
De az eredeti gari is hosszabbodik azzal az idővel ami alatt rendeltetésszerűen nem használhattad, tehát szerintem az első bejelnetés óta eltelt idővel, ez is rá kell írni a jótállási jegyre
mittegyunk
(Joooe @ 2005 Nov 4, 10:10 AM)

Nem kell új jótállási jegyet adniuk, a régin kell feltüntetni, hogy cserélték a szövetet.

Naggggggyon köszi a segítséget!!!!! rolleyes.gif

Tehát, csak hogy tiszta legyen, én bennük ezek után nem bízok, és mivel múltkor sem volt bélyegzőjük, kétlem, hogy most lenne...
Viszont ha ők kézzel ráfirkantják a nálam lévő jótállási jegyre, hogy szövetcsere, gar újraindul a szövetre, de nincs rajta bélyegző, az olyan, mint ha én írnám rá... Mivel ezek után valószínűsítem (múltkori esetből kiindulva), hogy ismét este 9-10 körül fogják kiszállítani a bútort - csak hogy még egy kis tüskét szúrhassanak - így már üzletvezetőt sem érek el...
Akkor mit is kéne csinálnom, hogy nyomatékosítva legyen, nem volt bélyegzőjük, de ők írták alá a papíron... ??? blink.gif
Joooe
Ha nincs bélyegző küldd vissza.
Legalább szegény szállítóknak is lesz munkájuk smile.gif
mittegyunk
Na jó, több kérdés nincs, most már kivárom a végét és addig is reménykedek, hogy hátha jól megcsinálják.... wacko.gif
Max ha hozzák fel, közben majd gyorsan írok, mit tegyek smile.gif
mittegyunk
Meghozták a bútort, jobb lett, mint új korában!!!!! ohmy.gif
Nagyon köszi minden segítséget! Jah, és áll. a gar is újra kezdődik a szövetre! Szal végül rendesek voltak, bár az áthúzás ktg-ét csóri szállítókra akarta verni a gyártó, aki át sem akarta húzni...
Szállítókat sajnálom, de tényleg, de most örülünk, hogy sikerült elintézni a dolgot! smile.gif
Köszönjük!
Joooe
Örülök, reméljük ez már tartósabb szövet! smile.gif
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.