Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Álltalános kérdések
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Ruházati termékek
1, 2
Captain Crash
Általában ilyen helyeken kifuitó termékeket árusítanak, melyeket a márkaképviseletek már nem értékesítenek a továbbiakban. Ezt nevezik - egyébként szerintem is tévesen - végkiárúsításnak. Gyanítom, hogy a csődeljárással kapcsolatosan is hasonló történet van.

Amennyiben úgy gondolod, hogy a fogyasztókat megtévesztik, a GVH-nál tudsz bejelentést tenni.
Ariadne
Úgy tudom, ezzel az üzlettel többször is próbálkoztak már, csak valahogy nem szállt ki hozzájuk a fogyasztóvédelem, mert talán nem jelentette be senki hivatalosan. A homáron is volt már szó róluk, meg valahol máshol is rémlik, hogy olvastam. Egyártelmű, hogy kamu a szövegük, mivel hónapok óta így működnek. Egyébként még a fogyvédelem bejárata közelében is osztogatták a reklámcetlijüket egy időben... biggrin.gif
Pjotr
Ezen már én is gondolkoztam, hogy az ilyeneket valakinek büntetni kéne, hiszen rengeteg boltban állandó akció hasonló baromságok vannak.
Captain abban téved, hogy az így hirdető boltok talán pár százalékában van úgy ahogy ő mondja a többiek csak átverik a népet, bár ha elhiszik, akkor úgy kell nekik, mert ha végigmegy az ember egy utcán, akkor minden másdik bolton ott a felirat.
De ettől függetlenül szerintem szemétség és megtévesztés.
Captain Crash
(Pjotr @ 2007.02.12, 18:31) *
Captain abban téved, hogy az így hirdető boltok talán pár százalékában van úgy ahogy ő mondja a többiek csak átverik a népet
Captain nem téved, csupán nem mond olyat, amit viszont Pjotr nem tud bizonyítani. wink.gif
Pjotr
Dehogynem téved, egy haverom egy műszaki boltban dolgozott, hűtők meg ilyesmik, és egyszer benéztem hozzá, éppen filctollal irogatott új árakat, megkérdeztem, hogy csak így fejből árazza le a dolgokat, mondta, hogy dehogy az a rendes ár amit most ír rá, ami az eredeti volt és áthúzza, az a kamu, de így veszik a népek, mert ha nem akciós, akkor nem kell nekik...
Nincs ezen mit bizonyítani, a boltok nagyrészében állandó 30-50-70%os akció van, van olyan bolt ahol soha nem kerül le ez a tábla.
Egész egyszerűen megbolondulnak a népek az akcióért...
Nem olvastad a Tesco story könyvet?
(le lehet tölteni, érdemes elolvasni...)
Captain Crash
Pjotr: Te akciókról beszélsz, én pedig a végkiárusítás fogalma mögött rejlő dolgokról. Azt mindannyian meg tudjuk ítélni, hogy az akciók hol akciók, hiszen össze tudjuk hasonlítani más üzletek áraival azokat.
Viszont, ha gondolod, menj be az említett üzletek közül az egyikbe - lehet, hogy épp egy haverod is ott lesz - és nézd meg a kínálatot, majd vesd össze a márkaképviseletek kínálatával, aztán meg fogod tudni ítélni, hogy kifutó termékekről van-e szó, vagy sem. wink.gif Persze, ha ismered, hogy melyek a kifutó termékek.

Az én tapasztalatom az, hogy általában olyan termékekről van szó, melyeket már máshol nem forgalmaznak, vagyis a márkaképviseletek kifutó termékei. Általában a kifutó termékek - mivel a nevük is mutatja - olcsóbbak, hiszen az őket kiváltó termék többnyire lenyomja a keresletet irántuk. Ettől független, hogy -20% -50% -70% vagy -120% biggrin.gif akcióval csalogatják be az embereket. Itt szerintem a végkiárusítás fogalmát illetően van nagyon erősen félrevezetve a fogyasztó, hiszen véleményem szerint a végkiárusítás nem egyenlő a kifutó termékek árusításával. És gyanítom, hogy a csődeljárással kapcsolatos termékek esetében is hasonló a helyzet.
toreki
Ariadne: nem ezt olvastad? Csak egy mondat belőle: "Egy csődeljárás alatt álló cég raktárkészletének piacra dobása a nemjogász Homár szerint legalábbis merész vállalkozás lenne."
Ariadne
De, ez az. Ezer éve szórólapozzák már a boltot, nyilvánvaló, hogy kamu, óccsó kínai cipőkkel.
Pjotr
Hát nem tudom Cpatain, szerintem két külön országban élünk.....
Nincs szó az esetek 90%-ban se kifutó termékről se valódi akcióról.
Egyszerű átverés az egész.
De persze, te hiheted amit csak akarsz, hihetsz nyugodtan a kifutó termékekben is meg a télapóban is, nyugodtan.
Nem azt mondom, hogy nincs ilyen bolt, de a legtöbször kamu a dolog.
Captain Crash
Pjotr: Téma lezárva, kár volt idekeverned a télapót.
Ariadne
Most nem azért, de egyszer megnézhetnéd azt a boltot, Kapitány, látnád a saját szemeddel is, hogy nem kifejezetten arról van szó, amit a szórólap hirdet, nem outletről van szó...
Pjotr
Az nem úgy van Ariadne!
Ha Captain megmondta, hogy ezek a boltok nem csalnak, hanem kifutó terméket árulnak, akkor az úgy is van! smile.gif smile.gif
Captain Crash
Ariadne: Ott vásároltam ezeken a helyeken, többször is jártam is ott. Bizonyára én tévedtem, hogy a tapasztalataim alapján azt merészeltem mondani, hogy általában kifutó termékeket láttam ott. És bizonyára én vagyok a rossz, aki hasraütésszerűen nem mondja, hogy valaki csaló, vagy sem! Amúgy kérlek idézd már, ahol azt mondom, hogy arról van szó, amit a szórólapon hírdetnek!
(Captain Crash @ 2007.02.12, 09:41) *
Ezt nevezik - egyébként szerintem is tévesen - végkiárúsításnak. Gyanítom, hogy a csődeljárással kapcsolatosan is hasonló történet van.
(Captain Crash @ 2007.02.13, 11:36) *
Itt szerintem a végkiárusítás fogalmát illetően van nagyon erősen félrevezetve a fogyasztó, hiszen véleményem szerint a végkiárusítás nem egyenlő a kifutó termékek árusításával. És gyanítom, hogy a csődeljárással kapcsolatos termékek esetében is hasonló a helyzet.

Pjotr: Szóval sem említettem, hogy nem csalnak, nem kell ilyeneket belemagyaráznod! Olvass vissza, nem írtam azt, amit a szájamba adsz, de bunkózhatsz tovább, úgy veszem észre, hogy ez előbb-utóbb mindig felszínre tör nálad.
toreki
Valami nálad is a felszínre tör. Egyik kutya másik eb.
Captain Crash
toreki: smile.gif Legfőképpen az őszinteség. Amúgy ha már mindenki erre jár, akkor a Digitális fényképezőgépes problémához is hozzá lehet szólni. smile.gif Úgy örülnék neki, ha az is legalább ennyire felkapott lenne és nem csak az, hogy kutya, vagy eb vagyok.
Epertorta
Ez volt már? biggrin.gif
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?...3&t=9024623
popuka94
(Epertorta @ 2007.02.16, 12:08) *

Nos ha hivatalos bejelentést tennék akkor kinél hol miképp kell tudtok kicsit pontosítani?
Ariadne
Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, a Blahánál van irodájuk, elérhetőségeik az fvf honlapon. Fontos, hogy nem a "fő"felügyelőség, hanem a helyileg illetékes.
popuka94
Nos írtam a gvhnak levelet

válasz:

Tisztelt uram!

Levelére válaszolva az alábbi tájékoztatást tudom adni.

Amennyiben Ön panaszt kíván tenni, annak a formai követelményei
kötöttek:

Két módja van a panasztételnek a GVH-hoz, az egyszerűbb, hogy leírja kivel szemben, milyen tények alapján kifogásolja a bejelenteni kívánt magatartást, szükséges továbbá az iktatáshoz az Ön elérhetőségét is feltűntetni (pontos levelezési cím), és a bizonyítékokat csatolni.
Személyes aláírásával ellátni és postai utón a GVH levelezési címére (1245 Budapest 5. Pf. 1036.) megküldeni. A panasz benyújtása történhet elektronikus úton is e-mailben a fent leírt adatokkal (ebben az esetben is fontos, hogy az panaszos elérhetősége szerepeljen a levélben).
Illetékmentes az eljárásunk, a postai költség Önt terheli. Amennyiben panaszát elutasítaná a GVH, ezzel szemben további jogorvoslati lehetősége nincs.

A másik lehetőség, hogy a www.gvh.hu honlapunkon megtalálható bejelentéses űrlap kitöltésével teszi meg a bejelentését az ott leírt követelményeknek megfelelően. Amennyiben a bejelentését végzéssel elutasítaná a GVH, a Fővárosi Bíróságnál további jogorvoslati lehetőséggel élhet.

Üdvözlettel: Baráth Erika
Ügyfélszolgálat h.
Lucia
Sziasztok! Olvastam, de nem találtam erre vonatkozólag semmit.
Ha veszek valami ruhát, hány napig cserélhetem ki, ill hány napig élhetek azzal, hogy visszakérjem az árát, ha esetleg ajándékba kaptam és nem találok helyette semmi mást?

Pjotr
Réges-régen volt erre jogszabály, azonban már régóta nincs.
Kizárólag a kereskedő jóindulatán múlik, hogy cserél-e vagy netán visszaadja a pénzt.
Erre nem lehet kötelezni őket.
Lucia
(Pjotr @ 2007.05.03, 12:27) *

Réges-régen volt erre jogszabály, azonban már régóta nincs.
Kizárólag a kereskedő jóindulatán múlik, hogy cserél-e vagy netán visszaadja a pénzt.
Erre nem lehet kötelezni őket.

Köszönöm!
Azért kérlek, ha megtudsz valami mást ird meg!
Captain Crash
Csak hibás teljesítés esetén gyakorolhatod szavatossági- és, ha vállaltak akkor jótállási jogaid. Hibátlan teljes esetén - ahogy Pjotr mondta - a kereskedő jóindulatán múlik hajlandó-e cserélni, vagy sem. Ha valamit megvásároltál, akkor azt megvásároltad, általában nincs "Mégse" opció!
Pjotr
Nem fogok megtudni semmi mást, ez van, normális kereskedő, ha látszik, hogy nem viselt dologról van szó cseréli a mértet ha azt akarja, hogy legközelebb is odamenj.
Berna
Üdvözletem!
Arra lennék kíváncsi,hogy ha egy cipő üzletben beírtam a vásárlók könyvébe,a Fogyasztóvédelem mindenképpen reagál a panaszomra,jól tudom?Ha igen,általában mennyi idő múlva?Ha mégsem kapok levelet,előfordulhat az,hogy az üzlet nem továbbította a panaszomat a Fogyasztóvédelem felé?
Előre is köszönöm!
Captain Crash
Úgy tudom nem kötelező a fogyasztóvédelem számára a bejegyzést elküldeni, így a fogyasztóvédelem nem fog válaszolni, csak a kereskedő. Neki pedig erre 30 napja van. Minek kapcsán írtál a vásárlók könyvébe?

A 2005. évi CLXIV tv. 5.§ (4) értelmében az üzletekben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen vásárlók könyvét kell elhelyezni. A vásárlók a vásárlók könyvébe jegyezhetik be az üzlet működésével kapcsolatos panaszaikat, bejelentéseiket és javaslataikat. A vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni tilos. A bejegyzést a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell a kereskedőnek megvizsgálnia és az intézkedésről harminc napon belül a vásárlót tájékoztatnia.

Ellenben a külön jogszabályban meghatározottakat nem találom, melyek a megvizsgálásra vonatkoznak, esetleg valaki segíthetne megtalálni. rolleyes.gif

Blade
(Captain Crash @ 2007.05.23, 12:22) *

A 2005. évi CLXIV tv. 5.§ (4) értelmében az üzletekben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen vásárlók könyvét kell elhelyezni. A vásárlók a vásárlók könyvébe jegyezhetik be az üzlet működésével kapcsolatos panaszaikat, bejelentéseiket és javaslataikat. A vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni tilos. A bejegyzést a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell a kereskedőnek megvizsgálnia és az intézkedésről harminc napon belül a vásárlót tájékoztatnia.

Arra akkor nem kötelesek, hogy másolatot adjanak belőle?
És megőrizni kötelesek? Mi van, ha csak kitépik belőle a bejegyzést?
Ariadne
Többpéldányos a könyv, ebből egy jár a panasztevőnek, egy marad a cégnek, x évig kötelesek megőrizni (X=2 vagy 3 talán). Gond csak ott van, ha a választ is akarod, ezt vagy úgy lehet megoldani, hogy tuti ami biztos alapon elviszel egy példányt, majd visszamész később, és ha írtak bele, kérsz fénymásolatot (én így csináltam). De benne is lehet hagyni a példányt, és ha válaszoltak v. sokáig nem válaszoltak, csak akkor elvinni. smile.gif
Allergiás
Sziasztok,

egy furcsa problémával fordulok hozzátok.
Nemrég vettem egy cipőt és allergiás lettem tőle.

Tudom, hogy allergiás vagyok bizonyos típusú ragasztókra és gyantára (nem valami gyakori, de így jártam) és úgy tűnik, hogy néhány cipőt ilyen gyantával vagy ragasztóval ragasztanak.

2 nap használat után - amikor kijött az allergiám (feldagad az a rész, ami érintkezett a ragasztóval és borzalmasan viszket) visszavittem a boltba, hogy sajnos allergiás vagyok rá és mit lehetne ezzel kezdeni.
Szerintem a köv opciók vannak:
- Kicseréli más típusú termékre, lehet, hogy azt mással ragasztották
- visszaadja a pénzt.

Beküldték bevizsgálásra és ma hívtak, hogy a gyártó szerint a cipőnek nincs hibája, tehát nem veszik vissza.

Kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben mit lehet tenni? A cipőn / a dobozán nem jelzik, hogy milyen ragasztót alkalmaztak - én tehát ez alapján nem tudom eldönteni, hogy mit vegyek meg. Nem ez az első cipő, amivel így jártam, van otthon olyan cipőm, amit 15.000 Ft-ért vettem és összesen 2x volt rajtam és többször nem is merem felvenni.

Szerintem az egészségemre káros a termék - tehát ezzel valamit biztos lehetne tenni.

Van valakinek valami ötlete, hogy kihez fordulhatnék?

Köszönöm!
lazurdeak
Szerintem:

Az nem számít, hogy a gyártó vizsgálatának mi az eredménye, ezt nem vagy független elfogadni. Ezzel együtt kellene találnod olyan jogszabályt, amelyet megsértettek, ahhoz, hogy a reklamációd jogos legyen. Nem hiszem, hogy lenne ilyen. A következő lehetőségek jutottak eszembe:

1. Van a fogyaszóvédelmi törvénynek (1997 évi CLV tv.) olyan rendelkezése, hogy egészségre káros termék nem hozható forgalomba. Azonban az allergiát okozó anyagokat, termékeket én nem sorolnám ide, hiszen ez alapján a tejet, mogyorót, tojást, műszálas ruhákat stb. sem lehetne forgalomba hozni.
Élelmiszereknél az összetevőket (elvileg) fel kell tüntetni a csomagoláson, cipők esetén nem tudok ilyen rendelkezésről. Az adott ragasztó valószínűleg nem ártalmas a legtöbb emberre, ezért nem hiszem, hogy erre hivatkozhatsz.
A Ptk.-ban illetve más jogszabályban sem ismerek olyan rendelkezést, amely alapján egyértelműen tilos lenne olyan anyagot használni, amely bizonyos személyeknél allergiát okozhatsz.

2. Ha pontosan tudod, mely anyag(ok)ra vagy allergiás, vásárlás előtt megkérdezheted, hogy az adott cipőhöz használtak-e ilyet. Valószínűleg a legtöbb helyen az lesz a válasz, hogy fogalmuk sincs (honnan is tudnák, hogy melyik indiai kunyhóban mivel ragasztották össze az adott cipőt). Ha azonban valahol nyilatkoznak, hogy ilyen anyagot a cipő nem tartalmaz és ezt később tudod igazolni (tanúval, vagy írásba adják), akkor jogos lehet a reklamációd, ha kiderül, hogy mégis használtak ilyet: jár a csere vagy pénz-visszatérítés (miután az ilyen hibás teljesítés nem javítható szerintem).

3. További megoldás lehet, ha a már bevált cipőkből veszel (nem csak azonos márkát, de azonos fazont is). Ez sem jelent teljes garanciát, mert sok cég még az azonos vagy hasonló termékeket is teljesen különböző helyeken gyártatja, a szerint, hogy éppen melyik beszállító vállalta legolcsóbban. Azonban így jobbak az esélyeid, hogy nem lesz hasonló problémád.

4. Csináltathatsz cipőt és megszabhatod a suszternek, hogy milyen anyagokat használjon.

Ezeknél jobbat sajnos nem tudok.

Yoda mester
Igazság szerint az érdekelne, miért nem lép fel a fogyasztóvédelem rendesen az olyan emberek, és vállalkozások ellen akik hamis termékeket árusítanak. Illetve ha fellép, az miért nem hatásos?
Remélem ez legalább itt nem tabu téma.
Cáfolat is jöhet, hogy márpedig jól működik a fogyasztóvédelem, szívesen olvasnám, hogy ezt-meg ezt jól megbüntették, elkoboztak tőle, stb...
Hol lehet valakit feljelenteni, ha tudom, hogy hamis ruhát, órát, stb-t árul.
Buktassuk le együtt a csalókat.
Szóval hamis ruhákkal kapcsolatban bármit szívesen veszek itt...
Ha lehet...
Blade
Biztos vagyok benne, hogy van ilyen hivatal, de az nem a fogyasztóvédelem. biggrin.gif
Egyébként azt hiszem ennek úgy kellene működnie, hogy a márkakereskedők maguk ellenőrzik az eladott árukat, és feljelentik a márkahamisítókat: ugyanis ez törvénybe ütközik.
Persze mint tudjuk a magyar joggyakorlat korántsem áll a helyzet magaslatán (évekig tartanak a perek, tájékozatlanok a bírók, stb.). De az elv az, hogy mindenki a saját érdekeit védi meg, ha kell, a bíróságon.
Ami ezalól kivétel, az mind a BTK-ban van, vagy civil kezdeményezés, mint ez az oldal is.
Yoda mester
(Blade @ 2008.04.11, 14:50) *

Helló!
Mért ne lehetne ez fogyasztóvédelem...
Mondjuk engem mint vásárlót, azaz fogyasztót megkárosít valaki egy hamis termékkel, bármi is az, ruha, étel, alkatrész, a fogyasztóvédelem szabhatna ki az ilyenekre mondjuk fogyasztóvédelmi bírságot, merthogy az illető megkárosított engem, a fogyasztót. Vagy ez nem működik? Részben nem azért van a fogyasztóvédelem, hogy a megkárosítások, átverések ellen fellépjen?
Csak kérdezem???
A gyártók, forgalmazók részéről valóban hasonló módon működik a dolog, de most az átlagember szemszögéből nézem a dolgot, Ő mit tehet, ha hamis cuccal verik át, és esetleg több tízezer forintot költött tulajdonképpen bóvlira.
???
Amúgy a fórum jó, csak lehetne erőteljesebb..., hamár ennyi a jogsértés, és egyébb galiba a Magyar kereskedelemben.
Hajrá!!!
Yoda mester
A következő kérdésem lenne, aki tudja a választ legyen szíves válaszoljon nékem:
Mostanában egyre több ruhát árusító webáruház van a neten, és a kérdésem az lenne, hogy a 17/1999.-es kormányrendelet, hogyan kellene értelmezni, mert az stimmel, hogy a vevőnek 8 munkanapon belül elállási joga van a szerződéstől, és visszakérheti az eladótól a vételárat. Ez eddig tiszta.
De...
Azt nem látom benne sehol, hogy mi van akkor, ha például egy címkés, gyári új csomagolású ruhát a vásárló kibontott, és mondjuk egy hétig használta, aztán jelzi, hogy neki az mégsem kell.
Annyit látok csak a rendeletben, hogy a kereskedő kártérítést kérhet a vevőtől, ha az nem a rendeltetésének megfelelően használta az árut. De a vevő végül is rendeltetés szerűen használta, csak éppen pont ez az, így az már használt. Ha a vevő vissza is küldi, nem lehet újként, csak használtként eladni. Ilyenkor a kereskedő bukik, vagy mi a helyzet?
Aztán mi a helyzet a használt ruhaneművel?
Arra is vonatkozik a 8 munkanapos dolog?
Mert akkor egyszerűen soha többé nem veszek ruhát, csak 7 napig hordom, aztán végül mindig visszakérem az árát, hogy nem volt megfelelő. A kereskedő ilyenkor köteles visszafizetni az egy hétig hordott alsónadrág, vagy cipő, stb.. árát?
Persze eltúloztam szándékosan a dolgot, de vajon mi ezzel a helyzet???
Előre is köszi a választ!
Blade
(Yoda mester @ 2008.05.02, 20:26) *

Aztán mi a helyzet a használt ruhaneművel?
Arra is vonatkozik a 8 munkanapos dolog?

1997/17

5. § A felek eltérő megállapodása hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja a 4. § szerinti
elállási jogot
c) olyan áru értékesítése esetében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a
fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél
fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó;

Erre hivatkozva lehet esetleg elutasítani az elállási igényt, mondván, hogy a ruha viselésével az a fogyasztó személyéhez kötődik... de nem tudom, hogy az megállna-e a bíróságon.
Amennyire tudom, a gyakorlat az, hogy a ruhát visszaveszik, akár csomagolás nélkül is, mindaddíg, amíg nem látszanak rajta a használat jelei (nem koszos, nincs kimosva).
Yoda mester
(Blade @ 2008.05.05, 15:01) *

Hát valami majd csak lesz.
Mindenesetre nekem tele van a hócipőm, meg az ide nem írom le mim is, a semmit mondóan, hiányosan megfogalmazott, joghézagos rendeletekkel. Miért nem lehet egyértelműen, a kereskedelem sok-sok ágára kiterjedően , részletes rendeleteket hozni.
Mire veszi fel az a sok jogász a zsét? Dolgozzanak. Alkossanak a fogyasztónak, meg a kereskedőnek is kb egyformán jó, egyértelmű jogszabályokat.

Amúgy kössz a választ Blade.

Leszálltam a témáról.
jane007
Nem túl átlagos kérdésem lenne.

Milyen kötelezettségei vannak a forgalmazónak, aki EÜ-i terméket (paróka) ad el és milyen jogai vannak a vásárlónak, aki megrendeli és nem veszi át a csomagot? Lehet a kötelezni, csomag feladási díjának megtérítésére az "álvásárlót" ? Tudja e valaki, hogy köteles e az eladó ilyen terméket kicserélni? Akkor szoktuk kicserélni a terméket, ha a színe nem passzol, ez természetes, 2 napon belül szoktuk kérni, hogy küldjék vissza (addig nincs idő használni, max 1 próba). De amikor a mézgás reklámoktól felbuzdulva követelik, hogy 15 napon blül kötelesek vagyunk visszavásárolni a terméket, hát ilyenkor elszakad a cérna... és felvilágosítom, hogy ez nem egy televízió bangin.gif

Remélem tud valaki segíteni...
Mozigépész
(jane007 @ 2008.07.23, 11:47) *

Ez annyira általános, hogy igazából nem lehet pontos választ adni. (mi az, hogy állvásárló, megrendelés miképpen zajlott, stb..)
Azt meg honnan vették, hogy 15 napon belül vissza kell venni? Javításra vonatkozik a 15 nap, de arra is "csak" törekedniük kell! "Visszavásárolni" is csak akkor lehet ha a terméket nem lehet cserélni, vagy javítani.
lazurdeak
(jane007 @ 2008.07.23, 11:47) *

Nem túl átlagos kérdésem lenne.

Milyen kötelezettségei vannak a forgalmazónak, aki EÜ-i terméket (paróka) ad el és milyen jogai vannak a vásárlónak, aki megrendeli és nem veszi át a csomagot? Lehet a kötelezni, csomag feladási díjának megtérítésére az "álvásárlót" ? Tudja e valaki, hogy köteles e az eladó ilyen terméket kicserélni? Akkor szoktuk kicserélni a terméket, ha a színe nem passzol, ez természetes, 2 napon belül szoktuk kérni, hogy küldjék vissza (addig nincs idő használni, max 1 próba). De amikor a mézgás reklámoktól felbuzdulva követelik, hogy 15 napon blül kötelesek vagyunk visszavásárolni a terméket, hát ilyenkor elszakad a cérna... és felvilágosítom, hogy ez nem egy televízió bangin.gif

Remélem tud valaki segíteni...

Ha jól értem, csomagküldésről van szó. Erre a 17/1999 kormányrendelet vonatkozik. Ez többek között tartalmaza, hogy a fogyasztó az átvételtől számított 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat (azaz az árut visszaküldi, a pénzt vissza kell kapnia). Van azonban egy csomó kivétel (pl. külön megrendelésre legyártott egyedi áruk).

(Persze világosabban megfogalmazott kérdésre értelmesebb, pontosabb választ lehetne adni. Mielőtt "felvilágosítja" a vásárlókat, kérem ismerje meg a vonatkozó jogszabályt...)

Az elállási lehetőség nyilván nem áll fenn akkor, ha a vevő át sem veszi a csomagot, ekkor nyilván szerződést szeg, követelhető rajta a kár.
coj
Sziasztok!

A brands.hu (meghivásos) áruházban nézelődtem, láttam nagyszerű cipőket rendkivül leértékelt áron a playersroomból. Gondoltam nem fogok vásárolni cipőt próba nélkül, ezért megnéztem a playersroom oldalát is.. bemegyek az üzletbe, felpróbálom aztán majd megrendelem rendkivül olcsón csakmostcsaknekem +990 forint postaköltség. megdöbbenve láttam, hogy találomra kiválasztott három cipőből kettő ugyanannyiba kerül élőben (postaköltséggel drágább a brands.hu-n akciósan). Az egyik valóban jelentősen olcsóbb volt. nade nem 60%kal ahogy a honlapon látszott.

Persze biztos tudják bizonyitani hogy tényleg 20 000Ft ről jött le a 60% és azért 8000 náluk a cipő...de hát ha az akcióban partner áruház/márka üzletében meg 15000...na akkor mi van. Mondom a másik kettő esetében ugyanaz volt az ár.

oda kell figyelni ám nagyon..

Z

u.i.: ez csak egy bizonyos időpillanatban történt tapasztalás, lehet hogy az előző/következő heti akció nem lesz ilyen "érdekes". ja.
rhorvath
Sziasztok!

Ez a téma előkerült egy másik topikon is. A válaszomat ide is elküldöm. Nemtom hogy kell linkelni. Tehát ...

Több topikot elolvastam itt az elállás jogával kapcsolatban. Engem is az érdekelt, hogy mi van akkor, ha egy "jóindulatú" fogyasztóm vesz tőlem valamit (pl. ruha) azt hordja 7 napig majd eláll a szerződéstől és visszaküldi. Ezek után vesz egy másikat és ezt így csinálja amíg tönkre nem megyek. Elvileg úgy tűnik megtehetné. DE!

A 17/1999 Korm. rendelet világosan felsorolja azokat az eseteket, amikor a terméket nem szabad felbontani. Ezt nem tilthatom meg, mert a ruha nem tartozik ide. Azok a cégek akik ezt megtiltják az ÁSZF-jükben hibáznak. Az elállás jogát sem tilthatom meg.

Viszont senki nem írt itt arról, hogy elállás esetén nem csak jogai vannak a fogyasztónak hanem kötelezettségei is keletkeznek. Ezek pedig a Ptk.-ban találhatók meg.

Mi történik ugyanis akkor amikor a fogyasztó él az elállás jogával? A fogyasztó a köztünk lévő szerződést szeretné megszüntetni, amihez természetesen joga van. Viszont én mint eladó követelhetem a szerződés elötti állapot visszaállítását!

Ilyen szerződés elötti állapot, hogy a termék legyen visszacsomagolva és ne legyen 7 napig hordva.

Végül is normális esetben az elállási jognak itt az volna az értelme, hogy valaki vesz tőlem egy ruhát, megkapja, szépen kibontja és megnézi, hogy tetszik -e neki és jó -e rá. Ha nem azonnal visszacsomagolja ahogy volt és rögtön visszaküldi.

Összefoglalva tehát nem kell megtiltani a fogyasztónak, hogy kibonthassa a csomagját. Elég arra kötelezni, hogy elállás esetén állítsa vissza az eredeti állapotot.
lazurdeak
(rhorvath @ 2008.11.07, 01:14) *

Ez annyira zseniális gondolatmenet, hogy szeretnénk még további három helyen is megtekinteni. Lécci, lécci!!
resz
Tud valaki segíteni?

Cipőt vásároltam egy hónapja. Az aktuális akció úgy szólt, hogy a 2. pár cipő (az olcsóbbik fél áron van) Az olcsóbbik cipő csupán 4200Ft volt, nem is a pénz érdekel, hanem az eljárás háborít fel.
Ez a fél áron vett cipőm 3 hét alatt tönkre ment. A sarka vált el, anyagban szakadt a talpától. Visszavittem. "Természetesen" a cipész dönti el, hogy javítható-e. (Nem hinném, hogy ebből tartósan használható cipőt tud varázsolni). A héten lesz válasz, már másodszorra jövök emiatt 20 km-ről Pestre. De a lényeg, kérdezem, hogyha nem javítható, akkor hogyan rendezzük a dolgot.
1. Pénzt vissza nem adunk.
2. Le lehet vásárolni az ezért a cipőért kifizetett 2100 Ft-ot (amiért nyilván nem kapok a cipőboltban semmit, hacsak nem teszek jócskán hozzá.)
Az a verzió, hogy miután egyszer már megvettem a teljes áru cipőt, amivel teljesítettem az akció feltételét, így a 2. pár cipő fél áron jár, tehát kaphatnék ehelyett megint egy 4200 Ft-ost féláron, számukra elképzelhetetlen volt.
Pénteken megyek, segítsetek, mire hivatkozhatok!!!
Kenderice
(resz @ 2008.11.10, 22:00) *

1. Olyan nincs. Ha a termék javíthatatlan, kötelesek újat adni helyette, ekkor a gari újraindul. Ha nincs ugyanolyan, vissza KELL fizetni a VÉTELÁRAT.
2. A levásárlás fogalmát a törvény nem ismeri de ha elfogadod, az már magánügy.
ada31
Szeretem a Scholl cipőket, ezért alkalomadtán szoktam ott vásárolni.
Először mindig megnézem a neten, hogy milyen cipőik vannak, és ha találok megfelelőt, bemegyek az egyik boltba, és megvásárolom. Így szerettem volna tenni múlt héten is. A neten kinéztem egy szandált 9990Ft-ért, bementem a körúton lévő üzletükbe, és meglepődve tapasztaltam, hogy ott már 14990Ft volt az ár.
Sajnos pont nem volt a méretemben, de mondták, hogy jövő héten kapnak új árut.
Kérdésem, hogy reklamálhatok-e, hogy a neten (www.scholl.hu) alacsonyabb az ár, és a tv. szerint nekem azon az áron kell megkapnom a terméket, főleg, hogy ott nem "ajánlott fogyasztói ár"-ként van feltűntetve, hanem úgy, hogy "ár", vagy a boltok joga ezt eldönteni, hogy mennyiért adják a terméküket.

köszönöm!

ada
lazurdeak
(ada31 @ 2009.04.27, 13:02) *

Sajnos az oldalról nem egyértelmű, hogy az ár mire vonatkozik, de mivel onnan nem lehet rendelni, értelmezhető úgy, hogy a honlapon felsorolt forgalmazóknál ennyiért lehet kapni.

Erre hivatkozhatsz, és kérheted a szandált az alacsonyabb áron, erre vagy megkapod, vagy nem. Ha nem, akkor nem tudod őket kötelezni, hogy adják olcsóbban, maximum a Fogyasztóvédelemnél (www.nfh.hu) tehetsz feljelentést, erre vagy kapnak egy bírságot, vagy nem.

Mellesleg nekünk a családban nagyon rosszak a tapasztalataink a Scholl termékekkel, minimális használat mellett is éppen csak két évet tartanak ki, tehát nagyjából a kínai piac minőségének felelnek meg, de persze sokszoros áron. Úgyhogy én nem nagyon pedáloznék, hogy megkapjam a papucsot akár 10, akár 15 ezer forintért.

csehtimike
Sziasztok!
Hát igen én a minap vásároltam magamnak egy "márkás" kabátot a Miskolci Plázában egy márkaboltban. Eddig még soha nem jártam így ezért nem is figyeltem meg nagyon és ezért nem is tűnt fel elsőre hogy nem eredeti az áru. Amikor hazaértem és mégegyszer próbáltam akkor vettem észre hogy a belső címke ugymond furcsa : a fele hiányzott. Megnéztem a gombokat és a címkét jobban sajnos beigazolódott a gyanúm: nem eredeti amit vettem, egy elég gagyi kínai márka volt. Sajnos még nem volt alkalmam visszamenni a boltba reklamálni, de szeretnék. Nem azért, hogy nekem jó legyen hanem azoknak akik ugyanott vásárolnak és azt a rengeteg drága "márkátlan,gyagyi" cuccot.
Azt szeretném kérdezni,hogy melyik szervhez tudnék fordulni,mert ezt nem szeretném annyiban hagyni.
Köszönöm előre is.
Mozigépész
(csehtimike @ 2009.11.02, 20:23) *

VPOP-hoz tartozik, de szólhatsz a fogyasztóvédelemnek is, vevő megtévesztésére hivatkozva.

A feleslegesen nyitott topikodat töröltem, figyelmeztetlek, egy kérdést egy helyen!
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.