Az eset a következő volt. Szőnyeget szerettünk volna vásárolni, ismerőseim délelőtt kinézték a boltban a megfelelőt. A címkén ez állt: AKCIÓ 1000 Ft/méter. Pár órával később elindultunk, hogy megvegyük az ominózus darabot. Körülbelül dél körül értünk a boldba. A szűnyegen még mindig a fenn említett címke állt. Mivel futószőnyegről volt szó, tájékoztattuk az eladót, hogy nekünk egy 3 méteres darabra lenne szükségünk. Ő hozzálátott a szőnyeg feldarabolásának, és mivel a szőnyeget ezután szegetni küldték volna és úgyis a boltban marad, kérte a másik eladót, hogy addig blokkolja ki az árut. A szőnyegről a címkét az az eladó vette le, aki kiszolgált bennünket. Ő mondta a pénztárosnak, hogy a szőnyeg métere 1000 Ft, mire a pénztáros közölte, hogy az nem lehet és valahonnan elővarázsolt egy kupac árcímkét és keresgélni kezdett. Ő 2150 Ft-ért szerette volna a szőnyeg méterét ránksózni, amit végül nem vettünk meg.
Bár nem szenvedtem kárt az eset nagyon felháborított. Már csak azért is, mert a két eladó között is ellentmondás támadt.
Szeretném megtudni, hogy van-e joga az áruháznak ezek után 2150 Ft-ért adni nekem a szőnyeget, mikor többen is világosan láttuk, hogy a címkén 1000 Ft áll, és a címkét az egyik eladó vette le?
Néha tényleg azt érzem, hogy a magyar vásárlókkal bármit megtehetnek...