A következő témával kapcsolatban szeretném a véleményeteket kérni:
2005.05.22-én vásárolt az egyik ismerősöm (lány) egy szandált. A szandál nagyon hamar tönkrement, kb két hét viselés után elkopott a sarka, a talpa levált az orránál, a díszítő gyöngyök lepotyogtak. Mivel nem beszél magyarul, ezért nem is foglalkozott a dologgal, mondván, hiába menne vissza a boltba, úgysem tudná megértetni magát az eladókkal. Mikor tudomást szereztünk a dologról, a barátnőmmel felajánlottuk neki a segítségünket.
Visszamentünk a boltba 2005.07.23-án, hogy vagy kicseréljünk a szandált, vagy visszakérjük a pénzt.
A boltban aztán a következő dolgok történtek:
Az eladó sem a cseréről, sem a pénzvisszafizetésől hallani sem akart, mondván, hogy a szandál olyan rossz állapotban van, hogy ez nem lehet termék hibája. Egy ideig próbáltam győzködni, hogy nekünk is pont ez a bajunk, hogy alig pár hét alatt ilyen állapotba került egy 10.000 forintos szandál. Végül a további vitát elkerülendő, az üzletvezetővel szerettem volna beszélni. A hölgy ekkor azt állította, hogy ő az. Később persze, a határozott fellépésem hatására kiderült, hogy nem az, sőt(!) a boltnak, állítása szerint nincs üzletvezetője.
A szandálhoz kapott tájékoztatóban az áll, hogy a szavatossági időtartam 2 év, és az első 6 hónapban az forgalmazónak kell bizonyítani, ha nem ért egyet azzal, hogy a hiba a termékben már az eladáskor benne volt. A 7. hónaptól kezdve pedig már a vevőnek kell bizonyítani. A vásárlás óta nem egészen két hónap telt el!!!
Az üzlet nem ismerte el a reklamációnk jogosságát, nem hajlandó sem cserére, sem pénzvisszafizetésre, és még a ennek bizonyítási eljárásnak kezdeményezésére sem hajlandó.A helyszínen jegyzőkönyvet vettünk fel, amibe kérésemre bele került ez is, hogy még a bizonyítási kötelezettségüket sem ismerik el.
Azt szeretném megtudni, hogy milyen további lehetőségeim vannak, illetve ki kötelezheti az üzletet arra, hogy a ha nem ismeri el a mi igazunkat, akkor bizonyítsa a sajátját, a törvénynek megfelelően.
Köszönöm előre is.
Ferenc