Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Biztonság?!
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Bútorok
protea
mad.gif Üdvözlök mindenkit! Az alábbi problémával kapcsalotban szeretnék véleményeket hallani (a "sztori" egyébként már más fórumon is megjelent,de még nem érkezett rá reagálás):

Aug 6-án a budaörsi IKEA-ban vásároltam -többek között- 2db szimla, és 1db dupla ágyra való ágytakarót. A pénztárnál kiderült, hogy a nagyobb takarón is a kisebb kódja szerepel. Miután telefonon tisztázták a helyes kódot és fizettem, a biztonsági őr közölte, hogy még nem mehetek el, mert erről azonnal jegyzőkönyvet kell felvenni! Vagyis azzal vádoltak, hogy én cseréltem ki a cimkét olcsóbbra! Ami nyilvánvaló tévedés, hiszen:

-az olcsó takarón kívül még kb. 31 000 Ft értékben vásároltam, mért pont azon akartam volna spórolni
-véleményem szerint még a legügyetlenebb csaló sem tesz két kis takaró mellé egy kétszer akkorát, hiszen akkor a legbutább pénztárosnak is észre kell vennie, hogy nem kerülhetnek ugyanannyiba
-más áruházakban is előfordulnak hibás cimkék, de a dolgozóik ügyetlenségével nem terhelik a vásárlóikat
-stb.

Hosszas és megalázó veszekedés és várakozás után megérkezett a kissé írástudatlan jegyzőkönyvvezető és az állítólagos főnök. Az áruházi jegyzőkönyvhöz meg kellett adnom a lakcímemet, a telefonszámomat, sőt még a személyi számomat is! Közben "megnyugtattak", hogy nem vádolnak semmivel (még jó), de minden hibás cimke felbukkanása esetén ez a kötelező eljárás, és ez csak egy "hibás cimke" jegyzőkönyv (de akkor az áruházi hiba, ahhoz nekem mi közöm?!). Egyébként, ha valaki véletlenül egy, a valósnál drágább cimkéjű (tehát szintén hibás) áruval téved a kaszához, arról természetesen nem készül jegyzőkönyv...

Ezek után (talán érthető okból) szerettem volna elkérni a panaszkönyvet, mire a "Mondd el nekünk a véleményedet!" (és dobd be egy kis cetlin) pulthoz irányítottak! Végül az árucsere pultnál sikerült hozzájutnom a remélhetőleg valódi panaszkönyvhöz... Várom az IKEA válaszát!

Valóban joga van Az IKEA-nak ahhoz, hogy elkérje a személyes adataimat, azért mert az egyik alkalmazottjuk hanyagul cimkézte fel az árukat?!? Ha igen nem lehetne ez ellen tenni valamit?
Pjotr
Nincs, semmilyen adatot nem kérhetnek el és nem tartatnak nyílván, személyi számot meg pláne nem.
Az adatvédelmi biztoshoz lehetne fordulni, egyébként a biztonsági őr csak megkérheti, hogy a vásrló ne menjen el, de vissza nem tarthatja.
1992. évi LXIII. törvény
3. § (1) Személyes adat akkor kezelhető, ha
a) ahhoz az érintett hozzájárul

4. § A személyes adatok védelméhez fűződő jogot és az érintett személyiségi jogait – ha törvény kivételt nem tesz – az adatkezeléshez fűződő más érdekek, ideértve a közérdekű adatok nyilvánosságát (19. §) is, nem sérthetik.

5. § (1) Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.

(2) Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

6. § (1) Az érintettel az adat felvétele előtt közölni kell, hogy az adatszolgáltatás önkéntes vagy kötelező. Kötelező adatszolgáltatás esetén meg kell jelölni az adatkezelést elrendelő jogszabályt is.

(2) Az érintettet – egyértelműen és részletesen – tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

12. § (1) Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Az adattovábbításra vonatkozó nyilvántartás – és ennek alapján a tájékoztatási kötelezettség – időtartamát az adatkezelést szabályozó jogszabály korlátozhatja. A korlátozás időtartama személyes adatok esetében öt évnél, különleges adatok esetében pedig húsz évnél rövidebb nem lehet.

(2) Az adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában megadni a tájékoztatást.

17. § (1) Az érintett a jogainak megsértése esetén, valamint a 16/A. § (4) bekezdésében meghatározott személy, az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

A teljes szöveg:
http://abiweb.obh.hu/abi/jogszabalyok/1992_LXIII.htm

Szóvel ezt el kell olvasni és ha uinatkozik az ember, akkor vissza kell menni és kártérítést ekll követelni és a megadott adatok megsemmísítsét amiről akár jegyzőkönyv is kérhető
protea
Köszönöm a választ!

Sajnos nincs időm és energiám arra, hogy az esetleges kártérítés és adattörlés miatt reklamáljak... Az egyetlen amit tehetek,hogy a közeljövöben biztosan nem megyek az IKEA közelébe! unsure.gif

Még annyi: egy kedves barátom szerint még ezt kellene az IKEA panaszkönyvébe írni: ANYÁDAT TEGEZD!!! biggrin.gif biggrin.gif
Joooe
De ha kifizetted az árút miért vártál? Jó hogy udvarias az ember és nem hagyja faképnél ha megkér hogy maradj, de talán azért mégis csak az lett volna a legegyszerűbb, hogy jegzőkönyvezzenek amit akarnak, neked már nincs dolgod velük...
Jójó tudom, utólag könnyű okoskodni smile.gif
protea
A helyzet elég vicces volt, ugynis a nagydarab pasi biztonsági őr állt velem szemben, kezében az én KIFIZETETT takarómmal, tehát 3 lehetőségem volt:
-közelharcot vívok vele a takarómért
-otthagyom a kifizetett árut nála
-megvárom a jegyzőkönyvvezetőt, akiről azt hittem talán értelmes
Pjotr
Egyszerűen ki kellett volna venni a kezéből, és megmondod neki, hogy ha azonnal nem adja oda a takarót, akkor kihívod a rendőrséget...
Mit csinálhat, megüt? Tudja hogy nem teheti, mert azonnal kirúgják érte...
Ráadásul könnyű testi sértésnek minősül..
Csak mennyivel más a dolog viszhangja, ha odament volna hozzád udvariassan és szépen megkér, hogy várd meg az üzletvezetőt, mert ezt nekik dokumentálniku kell, nem?
Még egy dolgot lehet tenni, ezt pontos időponttal, névvel, címmel leírni az Adatvédelmi biztosnak emailben.
Joooe
Ráadásul könnyű testi sértésnek minősül..

jobb esetben könnyű tongue.gif

Amúgy szerintem a legjobb ha széles nyilvánosság elé tárod az ügyet. Pl Indexen a Tékozló Homár rovat szokott ilyenekkel foglakozni és elég sokan olvassák...
protea
biggrin.gif Szóval ki kellett volna tépnem a kezéből a takarót... Hmmm, megfontolom! Ha véletlenül megint ilyen helyzetbe kerülök, akkor ezt fogom tenni, hátha én nyerem a bunyót! De akkor az benne lesz a Fókusz vagy az Aktív előzetesében: "22 éves agresszív és közveszélyes csaj kiütötte az IKEA biztonsági őrét egy takaró miatt" Majd azzal védekezem, hogy ezt tanácsolták a fogyasztóvédelmi fórumon! tongue.gif Háát, majd nézzétek meg a TV-ben...

A nyilvánosságot jobb ötletnek tartom (ezért vagyok itt), ú.h. ezúton is üzenem minden kedves IKEA vásárlónak, hogy nagyon vigyázzon a cimkékkel (esetleg tanulja meg fejből az összes termék kódját), mert könnyen bajba kerülhet miattuk! Bele sem merek gondolni, mi van akkor, ha egy nagyobb értékű cimkéről van szó... Bilincsben elvezet az IKEA- kommandó, vagy mi?!
Pjotr
Hozzá kell tenni, hogy ha egy terméken több ár is fel van tüntetve, akkor az olcsóbbon kell, hogy adják....
Nem kellett volna kitépni a kezéből, hanem ha nem adja oda, akkor kihívni a rendőrséget és feljelenteni lopás miatt, ha erőszakossan vette el, vagy nem lehet kivenni a kezéből, akkor rablás miatt..... ph34r.gif
Joooe

A nyilvánosságot jobb ötletnek tartom (ezért vagyok itt), ú.h. ezúton is üzenem minden kedves IKEA vásárlónak, hogy nagyon vigyázzon a cimkékkel (esetleg tanulja meg fejből az összes termék kódját), mert könnyen bajba kerülhet miattuk!

Egyetlen baj, hogy itt max pár tucat emberhez jut el a dolog, bár fellendülőben van a fórum forgalma, és egyre többen vagyunk akik visszajárnak smile.gif
Csak lehet ettől annyira nem rezelnek be tongue.gif Bár már volt rá péda hogy egy cég (T-Com) képviselője bocsánatot kért itt a csalódott ügyféltől.
protea
Köszi mindenkinek a hozzászólást! kiss.gif (Nem akarlak tovább fárasztani titeket a lerágott IKEA-sztorimmal!)
Legalább megnyugodtam, hogy ez azért tényleg bunkóság volt és nem én vagyok túlérzékeny... rolleyes.gif
És persze reménykedem benne, hogy ez nem fordul elő többet! Az IKEA-ban biztos nem, mert oda be nem teszem a lábam (meg semmi másomat sem) mostanában. dry.gif Nem mintha az én vásárlásaim hiánya miatt súlyos válságba kerülnének, na de azért mégis, hát nehogymá'...
Joooe
Majd ha olyan hiradást látok hogy fiatal lány vert meg egy tucat biztonsági őrt emlékezni fogok kiről van szó wink.gif
Pjotr
Neked is van babettád és tudsz ííííjjjáááá-t kiáltani mint Linda? smile.gif
protea
biggrin.gif biggrin.gif Sajnos nincs babettám (meg klumpám), bicajom van, meg néha egy kölcsön-Skodám... De az ÍÍÍJJJÁÁZ-ás talán menni fog,majd jól begyakorlom!!!
nemértem
Kedves Protea!

Nagyon sajnálom, hogy igy jártál!
Én a mai nap keveredtem ide, megpróbáltam minden témát elolvasni, már amennyire idegileg birtam sad.gif
Az összes fórum téma tükörképe kishazánk állapotának!
Tennünk kell valamit, hogy ne igy folytatódjon, ez egy nagyon jó fórum mindenkinek csak ajánlom, hogy olvassa és tegye fel a problémáit ide!
Talán egyszer egyenrangú félként kezelnek minket a multik itthon is, nem csak a pénzünkért kuncsorognak!
Lehet, hogy azért vannak itt, mert ott egyes cégeknek már kilóg a lóláb?
Én sem várok el többet, mint tisztességes kiszolgálást, tájékoztatást és bánásmódot.
Ez olyan nagy kivánság?
Ha már a pénzemet oda talicskázom....
Bár egy-két "helyre" már én sem járok, többeknek ezt kellene tennie, akkor talán egyszer valami változna...?
üdv smile.gif
Olvasom továbba fórumot, ami még maradt.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.