Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
50 perc...
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > Élelmiszerek
TheElf
Előljáróban megjegyzem, hogy az 50minutes a tapasztalataim szerint messze a legkorrektebb étel házhozszállítéssal foglalkozó cég, általában maximálisan elégedett is vagyok velük, egyetlen eset volt kivétel.

Rendeltem az Internetes oldalukon viszonylag nagyobb mennyiségben ételt, italt, majd miután nem érkezett meg a várt időre, telefonon érdeklődtem, hogy mi is ez a helyzet. Jelezték, hogy egy hiba miatt nem tudják az internetes rendeléseket felvenni, de amennyiben még most is kivánok rendelni akkor igyekeznek ezt gyorsan kihozni. Rendeltem ismét. Ismét ketyegni kezdett az óra, és a telefonos rendelés lezárásához képest 51-52 percre érkezett meg az étel. Az ügyet akkor a futárnak jeleztem, és elmondtam miért kényelmetlen a késés, ha ilyen helyzetben megígérik a siettséget.

Érdekes helyzet állt elő:

Ha tehetem tőlük rendelek ételt (sajnos az általam használt étkezési utalványt nem fogadják el, így nem mindig), és maximálisan meg vagyok velük elégedve, többször volt már olyan, hogy ajándékot is küldtek, stb. Ilyen esetben ugye az ember nem szívesen él az 50 perces garanciával, hiszen az udvarias kiszolgállás a jó kapcsolat többet ér mint az egyszer érvényesített garancia (50 percen túl érkezik nem kell kifizetni). Futárt azonban megkértem szóljon bent, hogy ilyenre máskor vigyázzanak. Kellemetleen kétszeresen késni akkor, ha éppen pár nappal előtte kérdezed meg: lehet-e előre rendelni, és azt mondják az 50 perces garancia miatt nem. Amikor pár nap múlva kérdeztem a rendelésfelvételnél az esetről a telefonost, ő nem tudott az esetről, nem lett regisztrálva. De elnézést kért, kedves, udvariasan.

Úgy gondolom, hogy az eset nagyon jó példája annak, miért van szükség jogszabályokra, és miért lennének hasznosak ezek a garanciák, ha az ember élne velük. Az 50 minutes valóban az eddigi legjobb házhozszállító, mégis elcsúszhatnak ilyen apróságokon. Ha nem lenne jogszabály szerintem akkor is remekül teljesítenének. De mint a jogszabály, mind az általuk önként vállalt garancia, mind a fogyasztóvédelem remek eszköz arra, hogy érezzék egy apró elcsúszásnak lehetnek következményei.

Ha ugyanis a nagyobb összegű rendelés, az érdeklődés után, netán egy házibulihoz, baráti találkozóhoz, vagy egyéb rendezvényhez kapcsoldóna ahol a vacsora fix időben lenne, akkor bizony a csúszás az összes jelenlévő előtt komolyan ronthatja a hírnevüket. Ha nem az esetleges házibulitól, hanem a biztos (akár önként vállalt) garanciától, biztos jogszabálytól tartanak, akkor a cég meg tudja tartani a hírnevét, versenyelőnyét, ha a buli ott van, és ezek után ingyenes lett a kaja, akkor is lehet szereznek 20 stabil vevőt és megéri nekik.

Nagyon hasznosnak tartom azt, ha egy cég nem kibújni akar a garanciák alól, hanem újabbakat vezet be, még akkor is, ha ezekkel empátia miatt esetleg nem élek. És nem csak a fogyasztó, hanem az adott cég szempontjából, ugyanis ezzel lehet megfogni a vevőket.

Ellenben 3 dolgot hiányolok: A szóbeli észrevételek megfelelő rögzítését (akkor is, ha ezek pozitívak), az írásbeli észrevétel megfelelő lehetőségét házhozszállításnál (ha jól sejtem általános probléma) és a weblapon a fórumot, ahol ezeket az észrevételeket tudnák hasznosítani.

Mindig sajnálom azt, ha egy jó cég ilyen apróságok miatt veszít piaci pozíciókat. Ugyanis minden elvesztett vevő és minden elvesztett vásárlás (az előrendelés lehetőségének hiánya /netpincér oldalon keresztül szerintem működne amúgy, csak közvetlenül nem/, az étkezési jegy kérdés) rossz hatással van a forgalmukra, amit nem náluk költ el az ember emiatt azon a konkurencia keres és fejleszt. Így működik a dolog.

Magyarul a fogyasztóvédelem nem csak a fogyasztót, hanem a színvonalas szolgálltatásra törekvő cégeket is védi, segíti. Szerintem ez fontos. A dologhoz hozzá tartozik hogy természetesen továbbra is az 50 minutes-től rendelek ha tehetem, mert gyorsak, az étel finom, a választék korrekt, udvariasak, tisztességesek, az apróbb észrevtelek egy részére reagállnak is idejében.
FVF
Látom, hogy tudatos fogyasztóval akadt dolgunk, amit nagyon becsülök, tevékenységünk részint arra is irányul, hogy mennél több legyen belőle kis hazánkban.

Irásbeli reklamáció: Erre a "vásárlók könyve" az adott lehetőség, ezt azonban a jogszabály szerint az üzletben, jól látható helyen, mindenki által elérhető módon kell kitenni. Ez tehát nem kötelezi az ételkiszállítókat arra, hogy a gépjárművekben is rendszeresítsenek egyet.

De nem is tíltja el ettől őket, szerintem az lenne a természetes, ha lenne. Attól, hogy valaki írt bele, még nem jelentette evvel azt hatóságnak, mivel már nem kell annak egy példányát sem megküldeni az FVF-nek.

Ezért az tehát arra való, hogy a cég 30 napon belül választ adjon a panaszra, majd a vizsgálat kimeneteléről ezen időhatáron belül értesítse a panaszost. A könyvet azért emellett mind a jegyző, mind a fogyasztóvédelem ellenőrizheti, megnézheti, hogy szabályosan kezelik -e, s hogy milyen panaszok fordulnak elő.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.