Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
Mobil
Fogyasztóvédelem Fórum > Fogyasztóvédelem.com > Általános Fogyasztóvédelmi Fórum
destino49
Röviden szeretném leírni az én esetemet. Tavaly szeptember 23-án vásároltam egy mobiltelefon készüléket az egyik szolgáltatónál. (A szolgáltatot nem nevezném meg, mivel nem akarom, hogy valami hátrány legyen belőle az én részemről; nem a reklán helye.)
Eleinte jól müködött, nem volt baja. De aztán jöttek a problémák. November 10-én aztán jelentkezett az első hiba. Ekkor nem tudott kapcsolatot létesíteni a szolgáltató hálózatával. Vissza vittem az albérletemhez közeli szervízben. Felvették, elküldték Bp.-re és meg is csinálták, majd másfél hét múlva megkaptam. Ebből még nem gondoltam, hogy lesz még valamilyen probléma a telefonommal. Telt-múlt az idő, egyszercsak megint jelentkezett ugyanez a hiba. Ekkor elvittem a lakhelyemhez közeli szervízbe, ahol megcsinálták azonnal. Ez 03.29-én történt. Innentől kezdve aztán felgyorsultak az események. Április 20-án megint jelentkezett a hiba. Felkülték Bp-re, 1,5 hetes várakozás, és visszakaptam. (Ez az úgynevezett szokásos eljárás.)
05.09-én megint jelentkezett a hiba. Ekkor már keztem megelégelni, és kértem a telefon cseréjét. A szokásos eljárás megtörtént, és megkaptam a másik (ÚJ) készülékemet. Júniustól egyszerűen nem tudtam használni -megfelelően- az új készülékemet a hívásaimat szétbontotta 30mpként, nem csörgött ki, SMSket sem kaptam meg és a szokásos hiba is jelentkezett agusztusra. Ekkor nagyon kikeltem magamból. Visszavittem a lakhelyemhez közeli szervízbe, ahol 1 órán át babrálták és utánna közölték, hogy nem tudják megcsinálni és a Bp-i szervízbe kell küldeni. És megint kezdődött a szokásos eljárás.
A mai napon kaptam vissza a telefonomat, DE MEGINT ÚJAT KAPTAM! UGYANAZ A SOROZAT ÉS MÁRKA. KÉRTEM, HOGY ADJANAK HELYETTE MÁST, A KÜLÖNBÖZETET FIZETEM, DE NE ADJANAK OLYAN TELEFONT, AMI HIBÁS. DE NEM NAGYON ÉRDEKELTE ŐKET. KÉSŐBB A TULAJDONOSSAL IS PROBÁLTAM BESZÉLNI, DE NEM IGAZÁN ÉRDEKELTE A DOLOG.

Ezekután felkaptam nagyon a vizet, és a központi ügyfélszolgálatnál hatalmas botrányt rendeztem. Ahol sikerült kiharcolnom, hogy holnap a Területi Központ fogadjon.
Kérdésem:
Hogyan tudom elérni, hogy a jelenlegi telefonom helyett másik de RENDELTETÉSÉNEK MEGFELELŐT ADJANAK A MOSTANI HELYETT ÚGY, HOGY A RÉGIT VISSZAVEGYÉK, HISZEN EGY ÉV ALATT NEM EGYSZER ÚGYANAZZAL A HIBÁVAL JELENTKEZETT?
A szolgáltatónak milyen jogai vannak ebből kifolyólag?
Érdemes panaszt benyújtani a Fogyaszótvédelemnél?
Joooe
Szia!

Rossz helyre nyitottad a topicot, a konkrét eseteket a hagyományos termékvásárlás/ megfelelő tematikus fórum alá kéne (jelen esetben műszaki cikkek), de végülis mindegy smile.gif

A Ptk nem fogalmaz egyértelműen, hogy ilyen esetben mi az a határ amikor jogod van elállni a szerződéstől. A 306.§ szól valamelyest róla, a jogosultnak okozott jelentős kellemetlenség nélkül kell elvégezni a javítást, ha sokadszor kell ugyanazzal a problémával visszamenni, az jelentős kellemetlenségnek tűnik...

Így erre a paragrafusra hivatkozva el lehet állni a szerződéstől, visszajár a vételár. (elvileg)

A levesárlás nem jogi kategória, az egy megegyezési lehetőség, ezt nem kötelesek megtenni, csak visszaadni a pénzed smile.gif
destino49
Köszönöm Joooe az információt, és sikerült visszakapnom az árát. Igaz, hogy kiderült hogy fölöslegesen utaztam 100 km-t a Területi képviselőhöz, mert a lakhelemhez közelinek is VISSZA KELLETT VOLNA FIZETNIE. Ő rá is ugyanazok érvényesek, mint a területi képviselőre.

Az úti költséget kifizethetettem a helyi kereskedővel?
Joooe
Az utiköltség nem fogyasztóvédelmi kérdés, lehet mondani hogy ő neked kárt okozott, térítse meg.
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.