A Bejelentés helyeA kifogás bejelentése általában történhet a vásárlás helyén (forgalmazó), vagy a jótállási jegyen megadott szervizben,
a vevő dönti el, hogy hol. Láttunk itt már olyat, hogy a forgalmazó és a szerviz egymás között "passzolgatták" a problémásabb esettel reklamáló vevőt, egymásra mutogatva, ezért fontos leszögezni:
a vásárlás helyén mindig lehet reklamálni, a termék további sorsa, szervizbe szállítás vagy bármi a forgalmazó dolga.
A gördülékenyebb ügyintézés érdekében célszerű lehet azonban egyből a szerviznél jelenteni a hibát.
Ha jótállási jegyen meg van adva a szerviz, akkor a szerviz is köteles foglalkozni a reklamációval, nem küldheti a forgalmazóhoz. (De a szerviz elsősorban a javításban illetékes csak, csere, elállás a forgalamzó dolga)
151/2003. korm. rend. 5. § (1) A fogyasztó a kijavítás iránti igényét a forgalmazó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.Tehát mégegyszer: a vásárló dönti el, hova viszi, a forgalmazóhoz mindig viheti, a szervizhez is ha van.
Forgalmazó, mint kötelezett, semmilyen ürüggyel nem háríthatja el a felelősséget, a fogyasztó felé neki vannak kötelezettségei, ezek teljesítését nem teheti függővé a vele szerződésben állók (szerviz, nagyker, stb.) őfelé történő teljesítésétől. Hibás az a gyakorlat, hogy saját jogszabálysértésekor ilyenekre hivatkozik, ez őt nem menti fel, teljesítse a fogyasztó felé amit vállalt és amit a jogszabályok előírnak, a többit a vele szerződő harmadik felekkel oldja meg, ahogy tudja! A fogyasztó csak vele áll szerződésben.Kinek kell szállítani a terméket?Ha a termék a 151/2003. korm. rendelet melléklete alapján jótállásra kötelezett (vagy a rendelet feltételeit egyéb termékre önként vállalták), akkor a rendelet alapján:
A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.Jegyzőkönyv, elismervényHa a hibát a vásárló a
forgalmazónál jelenti be, akkor erről
jegyzőkönyvet köteles felvenni, külön kérés nélkül. Ebben rögzíteni kell:
- a fogyasztó nevét, címét,
- a fogyasztási cikk megnevezését, vételárát,
- a vásárlás időpontját,
- a hiba bejelentésének időpontját,
- a hiba leírását,
- a fogyasztó által érvényesíteni kívánt igényt,
- a kifogás rendezésének módját
- Ha a kifogás rendezésének módja a fogyasztó igényétől eltér, ennek indokolását
Ha a forgalmazó a fogyasztó igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról legkésőbb három munkanapon belül köteles értesíteni a fogyasztót.
Természetesen a fogyasztónak mindenből jár egy példány.
[49/2003. GKM. rendelet 3. §]Ha a
szerviznél jelenti be, és javításra veszik át, akkot átvételi elismervényt kell adni (név, cím, árú azonosító adati, átvétel dátuma, az időpont amikor a fogyasztó a kijavított árut átveheti)
[49/2003. GKM. rendelet 5. §]A kapott jegyzőkönyv illetve elismervény hasznos lehet vita esetén.
Ha fogyasztó külső szakvéleményt akar beszerezni,
a forgalmazó köteles a fogyasztó kérésére a hiba jellegére és keletkezésének lehetséges okaira vonatkozó álláspontjáról haladéktalanul írásbeli nyilatkozatot adni.[49/2003. GKM. rendelet 6. §]3 munkanapon belül észlelt meghibásodás.Ha a termék meghibásodott, és a fogyasztó a vásrálstól számított 3 munkanapon belül bejelenti, valamint
ha a termékre a 151/2003-as korm. rendelet érvényes - a mellékletében fel van sorolva, vagy önként vállalták a feltételeit - nem lehet javítani, lehetőség szerint azonnal cserélni kell, ha nem lehetséges, akkor a vételárat visszafizetni. Kivétel persze ha fogyasztó kifejezetten javítást kér, de ilyen esetben ez nem jellemző...
A vásárlók könyvéről.Ha Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez vagy Békéltető Testülethez fordulsz, a vásárlók könyvébe tett bejegyzés bizonyítja, hogy a helyszínen panaszt tettél, ezért ha úgy gondolod, hogy a jogaid sérültek, nem megfelelően jártak el valamiben, írd le a vásárlók könyvébe. A vásárlók könyvének a vásárló számára elérhető helyen kell lennie, vagy kérésre át kell adni, használható íróeszközzel együtt. Közben nem zaklathatnak, hogy mit és miért írsz bele. (A vásárlók könyvébe tett bejegyzésre harminc napon belül írásban válaszolniuk is kell.) Egy példány a bejelentőé belőle, amit célszerű elvinni, mert ez kell, ha békéltető testülethez vagy bíróságra kell mennie az embernek. Ezzel lehet igazolni, hogy emberünk megpróbált egyezkedni.
Minden esetben érdemes beleírni, ha valami vita volt, és később szeretné az ember, hogy legyen a kezében valami arról, mi történt akkor (pl. visszautasították a javítást, nem adták ki a terméket, stb.)
--------------------------------
Nem vagyok szakember, ezek csak a fórumon összegyűjtött tapasztalatok, tájékoztató jellegűek. Semmiféle felelősséget nem vállalok!
Üdv. Mindenkinek!
Ha jól értelmeztem a forgalmazó köteles vissza szállítani/szállítatni a meghibásodott terméket?
Ugyanis az a problémám, hogy megrendeltem a neten egy dvd lejátszót az M4P Webshop
oldalról. Rendben, határidőre megkaptam. Időhiány miatt kb. 1 hét múlva tudtam igazán foglalkozni a készülék megismerésével. A dvd-t szépen olvassa, de a cd-t nem ismeri fel, nem olvassa be. Telefonáltam az Origami S. Kft-nek, hogy mi a probléma. Azt mondták küldjem vissza nekik, az én költségemre.
A szerviz listán szereplő debreceni szerviz már nem áll kapcsolatba az Origami céggel.
Mai napig olvasható a M4P honlapján a szervizhálozat listáján a debreceni szerviz. Úgygondolom ez elég megtévesztő. Nem tartom korrek dolognag, hogy a vásárló költségére kerüljön vissza a forgalmazóhoz.
Kérdezem, hogy jogszerü ez igy? Egy napja elküldetem e-mailt a forgalmazónak, valamint a webshop-nak.
Ezidág semmi válasz. Debrecen-Bpest kb. 2500 Ft. a DPD-vel.
Érdeklődve várom a reagálást mindekitől.
Mozigépész
2007.07.11, 16:11
(DAMI @ 2007.07.11, 16:43)

Olvasd el figyelmesen amit Joooe leírt,
A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.Tehát a te DVD játékosod nem hiszem, hogy 10 kg nehezebb, nincs fixen bekötve, így neked kell gondoskodnod az elszállításról, ez van kéken leírva!
lazurdeak
2007.07.11, 17:41
(DAMI @ 2007.07.11, 16:43)

Üdv. Mindenkinek!
Ha jól értelmeztem a forgalmazó köteles vissza szállítani/szállítatni a meghibásodott terméket?
Ugyanis az a problémám, hogy megrendeltem a neten egy dvd lejátszót az M4P Webshop
oldalról. Rendben, határidőre megkaptam. Időhiány miatt kb. 1 hét múlva tudtam igazán foglalkozni a készülék megismerésével. A dvd-t szépen olvassa, de a cd-t nem ismeri fel, nem olvassa be. Telefonáltam az Origami S. Kft-nek, hogy mi a probléma. Azt mondták küldjem vissza nekik, az én költségemre.
A szerviz listán szereplő debreceni szerviz már nem áll kapcsolatba az Origami céggel.
Mai napig olvasható a M4P honlapján a szervizhálozat listáján a debreceni szerviz. Úgygondolom ez elég megtévesztő. Nem tartom korrek dolognag, hogy a vásárló költségére kerüljön vissza a forgalmazóhoz.
Kérdezem, hogy jogszerü ez igy? Egy napja elküldetem e-mailt a forgalmazónak, valamint a webshop-nak.
Ezidág semmi válasz. Debrecen-Bpest kb. 2500 Ft. a DPD-vel.
Érdeklődve várom a reagálást mindekitől.
Kedves Dami!
Bemelegítésnek mentsd le a honlapjukat, amin a debreceni szerviz rajta van, szükséged lehet rá később.
Lehetőségeid:
1. Hivatkozz rá, hogy te abban a hiszemben vásároltad a készüléket, hogy helyben tudod javíttatni. Úgyhogy készséggel elviszed egy debreceni szervizbe és onnantól szállíttassák ők, saját költségen. (Az ígéret szép szó...)
Gyorsan sakkozd le velük pl. telefonon, hogy erre mit reagálnak. Ha beleegyeznek, emlékeztető e-mail vagy még inkább fax a megállapodásról.
Előnye: ha betartják a szavukat, ott vagy, ahol szerettél volna lenni.
Hátránya: ha netán mégsem javíttatják meg, bukod a 2. lehetőséget.
2. Ha jól értem, még az átvételtől számított
8 munakanapon belül vagy. Villámgyorsan állj el a szerződéstől indoklás nélkül. Ld. a 17/1999 kormányrendeletet itt:
17/1999.
Saját költségeden visszaküldöd a kütyüt, vissza kell adniuk a pénzedet. (Ez egyébként nem 2500 forint, hanem 1000 alatt van a mi jó öreg Magyar Postánkkal.
Megjegyzés: ha nem tájékoztattak a fenti jogodról, a határidő 3 hónapra hosszabbodik. Akkor nem kell annyira rohannod. De biztosabb, ha a 8 munanapot betartod.
Hátránya: buktad a postaköltséget. (Megjegyzés: korábban vita volt a fórumon arról, hogy csak a visszaküldést, vagy az oda-vissza postát kell neked állnod. Úgy emléxem, az eredmény az volt, hogy csak a visszaküldés költsége a tiéd.)
Előnye: többet nem kell szóba állnod ezzel a bandával. Adják el másnak ezt a remek kütyüt.
3. Nem egyeznek bele a debreceni javítatásba és már nem tudod határidőn belül visszaküldeni az árut: na ez egy gázosabb eset, ebben bizonytalan vagyok. Szerintem a szerviz helyszín kérdése lényeges szerződéses feltétel az esetedben, a honlapon szereplő feltételek (így a szervizhálózat) a szerződés részeként értelmezhetők. Felszólíthatod őket írásban a vállalt kötelezettség teljesítésére. Ha ezt nem teszik meg, talán elállhatsz a szerződéstől, vagy követelheted a többletköltségeidet rajtuk. De ezt érvényesíteni nem lesz könnyű.
Megjegyzés: ha rendelsz valamit, átvétel után a lehető leggyorsabban ellenőrizd!!! Gyorsan pörögnek a napok, márpedig a határidők egy része napokban számolódik.
Kedves mozigépész és lazurdeak !
KÖSZÖNÖM SZÉPEN A GYORS TÁJÉKOZTATÁST!!!
Üdv: DAMI
kobor42
2007.11.26, 01:27
Sziasztok!
A kovetkezo problemankban szeretnenk utmutatast kerni:
Tegnap voltunk vasarolni az IKEA-ban. Megrendeltunk egy ket szekrenyt, es egy agyat. Mara kiszallitottak, minden rendben tortent, semmi se hibasodott meg, viszont...
Az IKEA-ban kiprobaltuk a mintaagyakat, es ez alapjan valasztottunk, azonban az agy amit kihoztak kemenyebb, mint ami ki volt allitva. Csalodottak vagyunk, es elhataroztuk, hogy visszacsereltetjuk egy masikra. Hajlandoak vagyunk mindenfele szallitasi koltsegeket kifizetni. Elkezdtunk utana nezni, hogy van e lehetosegunk ezt nyelbe utni, es a helyzet a kovetkezo. IKEA homepage-n az van kiirva, hogy 3 honap kerdes nelkuli visszavasarlasi garanciat adnak - ami tok nagy jofejseg toluk -, kiveve - tobbek kozott - a felbontott csomagolasu agyakra. Puff. Az agyon egyetlen atlatszo nejlon folia volt, semmi mas. Delutan megkaptuk, egybol probaltuk hivni oket, de 18.07-kor mar nem kapcsolt az ugyfelszolgalat.
Ugy gondolom, hogy IKEA-nal eleg meltanyos az eljaras, es el tudom kepzelni, hogy nem lesz komoly gond egy kozos nevezo megtalalasaval. Ettol fuggetlenul szeretnek utanaerdeklodni, hogy igy - hogy az agy nem olyan, mint amilyet kiprobaltunk, es hogy egy folia volt rajta, amit leszedtunk - ha megtagadjak a visszavasarlast, vagy az aru levasarlasat, akkor van e barmi jogunk reklamacioval elni. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a dolog meg nem tortent meg, holnap tervezzuk a reklamacio megtetelet, de akkor mar szeretnek tisztaban lenni a lehetosegeinkkel.
Elore is koszonom a segitseget,
Gabor.
Captain Crash
2007.11.26, 09:24
A Polgári Törvénykönyv 277. § (1) d) pontja kimondja, hogy a szolgáltatásnak a teljesítés időpontjában rendelkeznie kell a kötelezett által adott leírásban szereplő, és az általa a jogosultnak mintaként bemutatott szolgáltatásban lévő tulajdonságokkal. Amennyiben tehát az ágy nem rendelkezik a mintaként bemutatott szolgáltatásban lévő tulajdonságokkal, a kötelezett hibásan teljesít, melyért jótállni köteles (151/2003-as Korm. rendelet) és felelősséggel tartozik (kellékszavatosság).
Az ügyet a 49/2003-as GKM. rendelet szerint kell intézni.
kobor42
2007.11.26, 11:34
(Captain Crash @ 2007.11.26, 11:24)

Nagyon szepen koszonom a gyors valaszt, azonban nem teljesen tudok mit kezdeni vele.
Az rendben van, hogy mivel, hogy a kiallitott agy nem olyan, mint amit kihoztak, ezert hibas teljesitesnek tekintheto a kiszallitas, de a torvenyi szabalyozasban - amiket eddig olvastam - az van, hogy ilyen esetben a hiba javitasara, vagy a termek cserejere van kotelezve a "kötelezett". Itt azonban mind a kettö csak ugyanannak az agynak az ujabb kiszallitasat jelentene, mivel az agy jo olyannak amilyennek lennie kell tipusan belul, csak ez nem olyan, amilyennek mutattak.
Tehat az egyetlen altalam elfogadhato javitas az lenne, ha visszavennek teljes aron, de erre pedig ha jól értem nincsenek kötelezve.
Egyebkent az IKEA-t felhivtam, azt mondtak, hogy ha le van szedve rola a boritas, akkor csak 30%-al csökkentett áron veszik vissza, és a visszaszállítási költséget is nekünk kéne fizetni. A szállítási költségekkel együtt egy 34000 forintos ágynál ez 20000 forintot jelent ránk nézve - és újra nincs ágyunk.
Az újabb kérdésem tehát a következő: ebben az esetben amiben most vagyunk, arra hivatkozva, hogy rossz tájékoztatás miatt nem olyan ágyat vettünk mint amit akartunk, kötelezhető e az üzlet, hogy visszaszállíttassa és visszavásárolja e terméket, vagy nem?
Captain Crash
2007.11.26, 12:13
Jótállási (és egyébként szavatossági) igény teljesítésével járó költségek a kötelezettet terhelik. A hibás teljesítés jogkövetkezményei a jótállás, szavatosság, kártérítés. Amennyiben tehát hibás teljesítésről beszélünk, a kötelezett - jelen esetben az IKEA - nem számolhat fel semmilyen költséget sem szállításért, sem semmi egyébért.
Egyébiránt én a kijavítástól nem zárkóznék el, mert amennyiben tudják, orvosolhatják a hibát. A hiba itt - tisztázzuk - azt jelenti, hogy a szolgáltatás nem olyan, mint amilyet mintaként bemutattak és elképzelhető, hogy ez a hiba könnyedén orvosolható, ha adnak egy olyat. A rendeltetésszerű használat következtében bekövetkezett értékcsökkenést nem vagy köteles megtéríteni. A borítás eltávolítása rendeltetésszerű használat véleményem szerint.

Egyébként, ha minden ágy hasonlóan kemény, akkor kérdéses lehet, hogy a mintaként bemutatott ágy miért puha.

A szerződés már létrejött, azt megtámadni - megtévesztés miatt - 1 éven belül meg lehet, feltéve, hogy a szerződést nem erősítették meg. A megtámadást egy éven belül írásban kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetében haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni.
u.i.: Ismétlem: akkor szerződésszerű a teljesítés, ha olyan, amilyennek mutatták, ha nem olyan, - mint ahogyan azt állítjátok, hogy nem olyan - akkor hibás teljesítésről beszélünk, melynek jogkövetkezményeit fenntebb említettem.
kobor42
2007.11.26, 12:58
(Captain Crash @ 2007.11.26, 14:13)

Sziasztok.
A valaszok gyorsasaga es pontossagabol arra tudok csak kovetkeztetni, hogy, egy a forumok figyelesevel megbizott szakember válaszol a kérdéseimre. Megnyugtato

. A bemutatott termék azért nem olyan mint amit rendeltünk, mert kint áll a bemutatóteremben, mint kipróbálható termék, és mindenki ki is próbálja - ahogy azt mi is tettük. Amikor ma délelőtt felhívtam őket, az ügyfélszolgálatos hölgy el is mondta, hogy a bemutatós termék puhább mint a valódi, mert mindenki belefekszik, és felpuhul. Ha ugyanezt az információt még vásárlás előtt megkapjuk, akkor eszünk ágában se lett volna megvenni, de nem kaptuk meg.
A javítás azt jelentené, hogy a kiállított darabhoz hasonlóra koptatnák az ágyat, és én nem örülnék, ha a javítás azt jelentené, ha belefektetnének 1500 embert, hogy kopjon el
Sziasztok!
Két dolgot tennék hozzá, illetve kérdeznék (én is éppen most vettem ágyat ugyanott). Milyen ágyat vettetek? Ágykeret+rács+matrac? Ebben az esetben a kiállított darabon volt még egy takarószerűség, ami azért kényelmesebbé "varázsolja" a terméket, s ha nem vetted meg külön (pár ezer, talán 10E Ft), akkor annyival is keményebb a matracod. Ha heverőd van, akkor ez persze nem érvényes.
A másik, hogy a kiállított termék nyilván más, ez szerintem vélelmezhető a fogyasztó által is. Ha tesztautót vezetsz, az sem ugyanolyan, mint az új, ezt nem írják ki az autókra, mégis természetes.
A reklamációd intézése is kicsit ennek a függvénye. Az IKEA ennek alapján nem veszi jótállási ügyintézésnek a dolgot, hanem a visszavásárlási garancia csökkentett változatát ajánlja fel Neked. Én nem feltétlenül értek ezzel egyet. Fel kellene venniük a jegyzőkönyvet a minőségi kifogásról az idézett módon, s reagálniuk kellene a hibás teljesítéssel összefüggő kérdésedre. Ők nem ezt teszik. MAgyarán: ne a 90 napos ügybe kapaszkodj, ha el akarsz érni valamit, hanem a ptk és a kormányrendelet által biztosított jogaid érvényesítéséhez. A kettőnek semmi köze egymáshoz.
HA végigolvasod a Ptk idézett részét, akkor nem csak kijavításra és kicserélésre van lehetőséged, hanem árleszállításra vagy elállásra is. A kijavítás szerintem sem játszik, a csere szerinted szintén nem jó. Az elállás nekik nem tetszik. Az IKEA alkalmazni szokta (más boltokhoz hasonlóan) a levásárlás lehetőségét is. Ebben benne foglaltatik, hogy találsz egy másik matracot, ami jobb.
Összefoglalva: nem találom az érveidet teljesen megalapozottnak, az IKEA sem hiába "keményít", szerintem eléggé vásárlópártiak. Az ő ügyintézésük azonban szintén sántít, a fentebb leírtak miatt (keverik a két jogot). Szerintem törekedj a levásárlásra.
A fenti kérdéseim "állnak", azaz az egész kicsit más annak függvényében, ha más ágyat vettél.
kobor42
2007.11.27, 15:08
(FVF @ 2007.11.27, 15:17)

Hello.
Az ugy folytatasat nem irtam, mert kb megoldodott.
Felhivtam oket, elmondtam nekik, azt mondtak, hogy visszaveszik 100%on, ha bemutatom a borito nejlont. Kicsit szorszalhasogatasnak tunik, de ha ez kell nekik, akkor oke. A visszaszallitasi dijat nekunk kell fizetni, de ezzel nem sokat bukunk, mert az eredeti kiszallitast ugyse fizetnenk vissza, es az uj agy kiszallitasat is ugyis ki kene fizetnunk. Cserebe viszont ezt kedvesen baratsagosan vita nelkul sikerult nyelbe utni.
Sztem az eladonak nem sok koze van hozza, hogy a fogyaszto mit gondol. Ahhoz van koze, hogy o mit kozolt velem. Ha egy elado allna ott, es a vasarlas elott figyelmeztetne, hogy a kiallitott termek puhabb, vagy ha nagy betukkel fel lenne irva az agyak fole, akkor egy szavam se lehetne, es akkor nem is lenne, mert nem ezt vesszuk. Fedo takaro volt ratja, amit direkt leszedtunk rola, amikor probaltunk, mert odafigyeltunk, hogy milyen agyat veszunk.
Mindent koszonok.
Gabor.
lazurdeak
2007.11.27, 18:05
Szerintem a fő probléma Gábor esetével az, hogy egy nehezen megfogható, mérhető termékjellemzőt reklamált.
Az ágy "puhasága" elvben talán mérhető, de nem tudok olyan könnyen hozzáférhető mérőeszközről, amellyel ez elvégezhető lenne. (A "hány centit süllyed egy 70 kg-os személy alatt" nem könnyen állapítható meg.)
Ezért azt hiszem, hogy a vita nehezen dönthető el, szerencsem hogy a kereskedő hozzáállása pozitív volt.
Ha mérhetőbb tulajdonságban lényegesen különbözne a mintadarab és a kiszállított termék, akkor Gábor kifogása nem lehetne vitatható, vele egyet értve világosan fel kellene tüntetni a különbségeket a mintadarab és a szállítandó áru között (pl. kiírással a termék felett).
Igen, ez tény. Számomra ez - mint írtam - nem tűnik akkora problémának, de mindenki másra érzékeny, ezért én megértem Gábort is, s nyilvánvaló, hogy ugyanúgy jogában áll a jogairól tudomást szerezni mint az, akinek a reklamációját jobban átérzem:)
Banshie
2008.09.14, 16:12
Szijasztok!
Nekem is lenne egy kérdésem.
2007. június 26-án vettünk egy matracot a Cardotól. A típus kiválasztásában főszerepet játszott, hogy olyan technikával készült a matrac rugózata, mely biztosítja, hogy évekig megtartja formáját az oldala és a fekvőfelület is. Ez természetesen egy "égbeszökően" magas árkategóriát is jelentett (majd negyedmillió forintot). A matracot egészségpénztári kártyára vettük. A szállítási költséget bankkártyával fizettem. A párnázatra 2, a rugózatra 10 év garanciát vállaltak. A matracot július 23-án szállították ki.
Ehhez képest napokon belül felmerült a probléma, miszerint a fekvőfelület besüppedt, a matrac szélei kidülledtek. Slussz poénként észrevettük, hogy a steppelés a nem látható részeken elengedett, a matrac foltos, és az oldalán lévő szellőzőlyukakat takaró kis fémgyűrűk egyike (láthatóan gyártási hibából fakadóan) leszakadt, és alatta a szövet foszlani kezdett.
Több sem kellett, hívtam a forgalmazót, bejelentettem a problémát. Egy kedves hölgy állítása szerint felvette a jegyzőkönyvet, és továbbította azt a garanciának, Régen volt, így már nem pontosan emlékszem, hogyan is zajlott, de ha igaz, akkor napokig nem hallottunk felőlük. Lényeg, hogy 1-2 hét várakozás után kijöttek a matracért, és mivel kértünk, kaptunk egy cserematracot, amelynek külleme... jellemezhetetlenül mocskos volt.
A szállítólevelet mikor aláírtam végigpásztáztam, és legnagyobb megdöbbenésemre a leesett kis fémgyűrűn kívül nem szerepelt semmi a hibák között. Mondták, hogy írjam rá a szállítólevélre a további problémákat. Ez már eleve gyanús volt nekem, de nem volt mit tenni, felsoroltam.
Teltek múltak a hetek, és nem történt semmi. Telefonáltam. Érdekes módon pár napon belül már hívott a szállító, hogy időpontot egyeztessenek. Adott napon meg is jelentek, hozták a matracot. Mivel először volt dolgom a Cardoval, abszolút jóindulatúan álltam a dolgokhoz. Beemelték az ablakon a matracot, majd aláiratták a szállítólevelet, annak ellenére, hogy előbb át akartam nézni. Mondták, hogy sietnek, erőszakoskodtak. Már amúgy is késő volt, ezért rájuk hagytam. Később kiderült, hogy nem kellett volna.
A matracon valóban csak a fémgyűrűt cserélték ki, sőt még szutykosabban kaptam vissza mint azelőtt.
A párommal már nagyon vágytunk a saját matracunkra, ezért sajnos nem csináltunk belőle ügyet.
Azonban a besüppedés azóta egyre csak romlott. Odáig fajult, hogy az ágy szélére húzódva visszagurultam a kifeküdt részre. Ez a forgatás ellenére sem javult.
Ezért megelégeltem a dolgot, és most már okosabban, e-mailben vettem fel a kapcsolatot a forgalmazóval.Úgy látszott, készséges, azonban 1-2 levélváltás után át akart "passzolni" a garanciának, hogy intézzem el velük a problémámat. Visszaírtam neki, hogy én vele állok szerződésben, ezért ő intézze el a garanciával az ügyet. Panaszomban említettem, hogy elállnék a szerződéstől, mert az hogy évente elvigyék a matracunkat hónapokra "javítani", hogy aztán még rozzantabb állapotban visszakapjuk, és közben egy alvásra alkalmatlan csere"matraccal" szúrják ki a szemünket, ez nekem túl nagy kényelmetlenség. Azt írta, hogy megtalálta a régi jegyzőkönyvet, amit eljuttatott a garanciának. Legyek türelemmel, kb 2 héten belül megkeresnek a garanciától, hogy mikor jöhetnek a matracért. Ez 2008. augusztus 11-én történt.
Teltek a hetek, és szinte meg is feledkeztem a problémáról, mert a lakást felújítottunk, és a matrac használaton kívülre került egy ideig.
Aztán mikor újra ráfeküdtem belém nyilalt a felismerés, hogy semmi sem történt azóta, mióta panaszt tettem.
Ezért írtam egy levelet a forgalmazónak, hogy jócskán eltelt a beígért két hét, kérem, nézzen utána az ügyemnek. Augusztus 28-át írtunk.
Másnap postai úton kaptam egy levelet a garanciától, hogy mennyire sajnálják, hogy megint problémám van, de a fogyasztóvédelmi törvény 3-szori javítást engedélyez, ezért nem áll módjukban visszafizetni az árát. Továbbá a levélben ígéretet tett, hogy a matraccal a mostani javítást követően biztosan nem lesz több problémánk.
Az, hogy a törvénnyel jött, nem különösebben hatott meg, mert előtte már olvastam, hogy ez nem igaz. Gondoltam sarokba szorítom. Felhívtam, mivel korábbról megvolt a száma a garanciának (lásd fent).
Rákérdeztem a biztonság kedvéért, hogy milyen jegyzőkönyvet kapott meg, megkönnyebbülésemre az általam leírt szavakat hallottam viszont a jelenlegi problémáról.
Rákérdeztem, hogy mégis hol tudnék én utánanézni ennek a fogyasztóvédelmi törvénynek, de nem tudta a választ. Elsiklottam fölötte, gondoltam megtalálom én anélkül is. Elmagyarázta, hogy most mindenképp vegyem igénybe a javítást, és ha nem felel meg a munkájuk, akkor állhatok el teljesen jogosan a szerződésről. Belementem. Telefonszámot egyeztettünk, és megígérte, hogy akkor a szállítók 2-3 napon belül felhívnak, hogy időpontot egyeztessünk, mikor jöhetnek a matracért.
Azóta nem történt semmi. A bizalmam teljesen elszállt. Ezen a fórumon találkoztam olyan esetekkel, melyek szintén a Cardora vetettek rossz fényt, amitől nem tekintek erre az ügyre nyugodt lélekkel.
Mindenképpen vissza szeretném kapni a pénzem. Az az opció nem felelne meg, hogy a matracot ugyanilyen vadi újra cserélnék, mert attól tartok, hogy az sem viselkedne különb módon.
Kérdés, hogy mennyiben akadályozó tényező az, hogy az első javítás után majd egy évvel jeleztem utólag, hogy nem felelt meg a munkájuk, és mennyit számít az, hogy csak egyszer "hagytam" hogy "kijavítsák" a hibákat. Kb összesen egy évet használtuk eddig a matracot, természetes, hogy itt-ott koszos lett. De gondolom, ettől még nem tagadhatják meg az érték visszatérítést, vagy igen?
És számít-e akadálynak, hogy egészségpénztári számlára vettük a matracot?
Szeretném tudni, hogy mik a teendőim, hogy ha a szerződéstől elállok, abba ne tudjanak belekötni igazán, illetve, hogy mik az esélyeim.
Várom válaszaitokat!
Banshie
Ui: A kettőből egyik jegyzőkönyvről sem kaptam másolatot, pedig, ha jól értettem, kellett volna. Gondolom, ez is az én esélyeimet javítja. Egyébként ebből fakadóan fogalmam sincs az első javítás körülményeiről. A javítást követő szállítólevélről sem kaptam másolatot.
Mozigépész
2008.09.14, 21:30
1. a szállítólevélből helyben kellet volna kapnod egy példányt
2. javíthat, de törekedni kell a 15 napra
3. a problémát nem tudta javítani megfelelően
4. cserére sem volt hajlandó
Ezek tükrében az oldalon található elállási nyomtatványt kitöltve, tértivevényesen feladva követeld vissza a vételárat, hisz a fent felsorolt 4 pont elég szerintem a bíróság előtt a szerződés felbontásához! Javítani annyit javítanak amennyit akarnak, az a régi szabály megszűnt, hogy 3 javítás után csere.
Banshie
2008.10.07, 10:57
Heló!
Úgy alakult, hogy bementünk a boltba, beírtunk a panaszkönyvbe. És egy úton kikértem a másolatokat a jegyzőkönyvből is. Október 10-ét adtuk meg nekik "fizetési határidőnek".
Október 2-án hívták a páromat, hogy menjünk be a boltba, nézzük meg a kínálatot, mert új választék van(sajnos a mi matractípusunkat már nem gyártják), és válasszunk egy hasonló árkategóriájú matracot magunknak. Párom mondta nekik, hogy majd itthon megbeszéljük, és jelentkezünk. Október 6-án hívott egy másik ember, hogy megkérdezze, történt-e előrelépés az ügyben. Mondtuk, hogy sajnos nem, még nem hívtuk vissza őket. Ma felhívtam őket, és a hölgy, akivel beszéltem,újból megkért, hogy válasszunk egy új matracot ennek az áráért. Mondtam neki, hogy nem áll szándékunkban újból üzletet kötni velük, mert a cardo márkában már egyáltalán nem bízunk. Erre azt felelte, hogy márpedig a pénzt ők nem adják vissza, mert a törvény három javítási lehetőséget ír elő, és legfeljebb cserét. Igen határozottan állította minden egyes szavát, még azt is mondta, hogy az Igazgató velem nem fog beszélni, csak közvetítővel tárgyalhatok....
Ekkor határoztam el magamban, hogy ha nekik ennyire nem fontos a negyed millió forint, hogy a méltóságos igazgató úr lealacsonyodjon egy mitugrász kis kényeskedő vevőhöz, akkor nekem viszont nagyon is fontos lesz viszont látni a pénzt. Elmondtam a hölgynek, hogy a fogyasztóvédelmi törvény már nem határoz meg számot, ellenben azt kiköti, hogy 15 napra kell törekednie a szerviznek a javítással. És hogy ezt ők egyszer sem teljesítették...
Tájékoztattam róla, hogy tisztában vagyok a jogaimmal, mert tudom, hogy törvény szerint, ha a javítás nekem túl sok és nagy kényelmetlenséggel jár, akkor elállhatok a szerződéstől (mint ahogy azt meg s tettem), és ennek értelmében ők kötelesek kifizetni nekem a termék árát a megadott határidőn belül.
Ő továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, ezért abban a hitben hagytam, hogy meggondoljuk az ajánlatát, hogy addig is időt nyerjek.
Még nem küldtem el nekik a tértivevényes levelet, amiben felszólítom őket a fizetésre. Most kezdem egyre időszerűbbnek érezni ezt a lépést.
Mit szóltok? Mit tegyek?
Köszi előre is a válaszokat:
Banshie
Mozigépész
2008.10.09, 00:09
Amit már leírtam, állj el a szerződéstől!
Sziasztok!
Hétvégén elromlott a laptopom, egész hétvégén ezt a fórumot bújtam, hogy ma, amikor visszaviszem ne tudjanak esetlegesen félrevezetni. Ezzel kapcsolatban meg is köszönöm minden kedves hozzászólónak a nyújtott segítséget.
A problémám: nagy izgalmamban, vagy nem is tudom miben nem vettem észre, hogy a szerviz az adott munkalapon nem töltötte ki a teljesítés várható időpontját. (egyszerűen el sem hiszem, hogy ilyen balf**z voltam azok után, hogy tényleg egész hétvégén ezeket olvasgattam).
Az lenne a kérdésem, hogy most mit csináljak? Telefonáljak vissza, vagy nyugodjak meg, mert a 15 napos törekedési idő ugyan úgy érvényben van, és később ugyan úgy elállhatok, kérhetek cserét stb.
Sajnos azért izgulok ennyire, mert olyan termékről és szervízről van szó, amiről sokat olvastam itt a fórumon.
Segítségetek előre is köszönöm.
ui:sajnálom, ha már válaszoltatok erre vhol vmilyen formában, nagy valószínűség szerint olvastam is de már annyi minden kavarog a fejemben hogy kb ez is annak az eredménye
Captain Crash
2009.01.12, 23:10
Van olyan bírói gyakorlat, amely - szerintem helytelenül - elfogadásnak tekinti, ha aláírja a fogyasztó azt az átvételit, amin a kijavítás várható időpontja későbbi időpontot jelöl, mint amennyi a jogszabályi határidőbe beleférne. Ha nincs az átvételin dátum akkor a jogszabályi határidő a mérvadó. De látni kell, hogy a határidő nem feltétlen esik egybe azzal, hogy a kereskedő mikor okoz jelentős kényelmetlenséget.
Remélem nem kell sokat várnod.