Egy külföldi website-ot ajánlott egy ismerősöm, nevezetesen egy lengyelt, és rendeltünk tőlük 2db ún. airsoft-fegyvert: ezek fegyverreplikák, csak műanyag golyót lőnek ki, leginkább a paintballhoz hasonlóan. A fegyverek ára meghaladta a 100ezer forintot. A rendelést, és a banki átutalást követően 10 napon belül megérkezett az áru, de az egyik nem az volt, amit rendeltünk. A másik fegyver pedig 1 hónap alatt tönkrement NEM a mi hibánkból- ők telefonban azt mondták, hogy 1 éves garanciát vállalnak, ha esetleg valami technikai hiba történne, és nem a mi hibánkból romlik el a fegyver. Végül megegyeztünk, hogy egy megbeszélt időpontban találkozunk, és kicserélik mindkét fegyvert (az egyiket amiatt, mert elromlott, a másikat meg amiatt, mert nem azt kértük), de egy több hete nem hajlandóak felvenni a telefont (nagyon sokszor próbáltuk már elérni őket, írtunk emaileket is), és úgy tűnik, mintha nem is akarnának velünk foglalkozni. Azt szeretném megkérdezni, hogy ilyenkor mi a teendő, milyen jogaink vannak, milyen szervezethez fordulhatunk, hol és hogyan érvényesíthetjük a jogainkat. Segítségüket előre is köszönöm.