Sziasztok,
Okulásként egy sajnálatos eset:
A szüleim Székesfehérváron laknak, a társasházuk állami támogatás segítségével korszerűsítette a nyílászárókat. A projektet kivetelező vállalkozó rendkívül trehány volt, nem szakemberekkel dolgozott, normális munkaerő nem volt, az ablakok beszerelése rendkívül sok kívánnivalót hagyott maga után, az egyik helyiségben pl az ablak egyik oldalán hiányzott a szigetelés (lehet, hogy máshol is, csak ez a hálószoba, itt hamar feltűnt.) stb. (NK Ablak)
Ezt az ablakot azóta később sem bírták rendesen megcsinálni, groteszk módon olyanokat próbáltak velünk elhitetni, hogy a sziloplaszt az szigetelő, stb, a gyűrű leesett volna az ujjukról, ha komolyabb javítást kellett volna végezni. Ezt az ablakot végül, unván a sok huzavonát, saját költségen újra cseréltük.
Mindeközben más lakók is jelezték az elégedetlenségüket, ezért előkerült az ügy. Ki is jött egy vizsgálóbizottság szerű csoport a lakókhoz, többek között a szüleimhez, hogy felmérje a panaszokat. A lakásba be sem mentek, csak lekezelő és minősíthetetlen stílusban megpróbálták kioktatni a szüleimet, hogy az állami támogatásmiatt milyen kedvezményes volt az ablak, ezek után mit várunk.
Csakhogy, azért álljon meg a menet, az a bizonyos támogatás is az ő zsebükbe vándorolt, nekik elméletileg semmi közük ahhoz, a lakástulajnak végül mennyibe került a csere (nekünk a korábbi körülmény miatt eleve volt plusszköltségünk) a normális kivitelezési és termékszínvonal biztosítása alól ez nem mentesít.
Korábban úgy gondoltuk, hogyjuk az egészet, s a hibás régi ablak kapcsán sem lépünk fel, de most már nagyon elegünk van az aljasan viselkedő vállalkozóból, és szeretnénk valamilyen módot találni arra, hogy a vállalkozó elismerje és szigorú felügyelet mellett korrekt módon javítsa a hibákat.
Van esetleg valakinek ötlete, miként lehetne továbblépni?
El kell menni a fogyasztóvédelemhez, valószínűleg kell majd egy szakvélemény valamelyik építésügyi hatóságtól, de félek bírósági per lesz belőle....
Össze kell fogni és közösen esetleg több így járt házzal együtt menni a bíróságra, napersze, ha akkor még létezik majd a cég egyáltalán...
kisember
2005.10.21, 08:25
Segítsen aki tud!
Augusztus elején rendeltem a Borovi Rt-től (Szolnok) 4 ajtót és egy ablakot több mint 500 000 forintért. A felét persze azonnal ki kellett fizetnem, mert anélkül nem kezdték el a gyártást. Szeptember 15-i határidőben állapodtunk meg. Amikor letelt a határidő az ajtók nem voltak sehol, várhattam én az értesítést. Semmi. Elkezdtem telefonálgatni. Össze-vissza küldözgettek, 1 hétig semmit sem bírtam kideríteni, senki nem volt illetékes, majd végül 30-án kaptam egy levelet, hogy az áru csak az október 17-i héten lesz kész. Megint telefonálgatás következett, hogy legalább azt mondják meg, hogy melyik nap. Nagy nehezen kijelölték a szerdát, persze előtte egy nappal közölték, hogy nincs kész. Ekkor már ordítottunk, mire elértük azt, hogy legalább a két bejárati ajtót, és az ablakot átadják, hogy a házat be tudjuk zárni. Mivel bővítést csináltunk, ajtók nélkül vagyunk a házban, a fűtést nem tudtuk beindítani, a 2 óvodás gyerek télikabátban alszik.
És mindez egy ilyen csaló cég miatt.
De ez még nem minden. A 2 ajtót és az ablakot hazavittük és otthon agyvérzést kaptunk...
Az áru ugyanis SELEJT!! Az egyik ajtóra láthatólag háromszor próbálták befúrni a kulcslyuknyílást, amire sikerült, már 1 centis darab a fából letört, valamint a zárcilindert nem lehet belehelyezni, mivel a lyuk egy 1/2 centivel odébb lett fúrva. Ezenkívül az ajtókat kinyitni nem lehet, az ablak pedig csak bukóra nyitható.
Persze hívtam a gyártó céget, aki flegmán annyit közölt, hogy majd kijön a garanciás akkor amikor majd akar és rámcsapta a telefont.
Aki tud segítsen, hogy mit csináljak ezzel a szemét céggel, hová forduljak, hogy a pénzemért megkapjam ami jár, illetve, hogy a BOROVI Rt. más embereket ne tudjon becsapni.
Köszönöm a segítséget
Mivel egy ajtó a jogalkotók szerint nem tartós fogyasztási cikk ezért van rá két év szavatosság, az első felében a jótállásnak megfelelően kell eljárniuk.
Az idevonatkozó jogszabályok
információk a fogyasztóvédelem részben vannak leírva.
Ott a gyakori kérdéseket kéne elolvasni, és ami azok után nem világos azt nagyon szivessen elmagyarázzuk, de had ne kelljen százszor leírni ugyanazt...
széllel szemben
2005.11.23, 13:13
Ismerős a téma, nagyon is mivel két éve keserítik meg az életem a "szép új" műanyag ablakok.
Nos, jómagam 2003 nyarán cseréltettem ki az ablakaimat egy székesfehérvári céggel. Az ALBA-ROLL nevezetű Kft végezte el a munkákat, ami már az első perctől kezdve nem ment simán. Gondok voltak a határidőkkel, a kiszállított ablakokkal stb.
Mivel nyár volt, az első aggasztó jelek csak a hideg beálltával jelentkeztek.
Már szinte menetrendszerűen minden hetet azzal kezdtem, hogy hívtam őket telefonon.
Hónapokon át, telefonáltam, megígérték hogy jönnek, kipakoltuk a fél szobát és vártam, hiába. Majd újabb telefon, újabb igéret, újabb várakozás.
Egy kísérlet történt a javításokra ami azonban az esztétika rovására ment, és a lakásban azóta is változatlanul átlag 18 fok van. Így töltöttük az első Karácsonyunkat. Hat hónapnyi hallgatás után ( a cég részéről ) írtam meg első levelem a részükre melyben kértem a vételár 50% visszafizetését a hibás teljesítés és a garanciális kötelezettség semmibevétele miatt.
Ezt követően egy bájos hangú ügyintéző hölgy felhívott és mint aki most hall először a problémámról, megkérdezte : mi a gondom.
El sem akartam hinni, amikor értesítettek arról, hogy e "legjobb" szakemberüket" küldik el, hogy orvosolja a hibákat.
Már csak hab a tortán, hogy a megbeszélt napon nem jött senki. Pár nappal később valóban megjelent egy szerelő, megnézte a beépített ablakokat és ajtót, majd megállapította : a mintatermekben valóban nem így néznek ki.
Ezután ismét vártam. Teltek a hetek, hónapok. Egyetlen levél vagy telefon nélkül azóta a 2. telet éltük át a gyönyörű új ablakainkkal, dideregve, visszasírva a régi ócska elvetemedett fa nyilászáróinkat és a pénzünket ami összességében 428 ezer Ft.
Ennyibe került a tanulópénz.
Most a 3. tél beálltával úgy döntöttem, ha kell, Bírósághoz fordulok, de nem hagyom annyiban a dolgot.
Ezúton is mindenkit óvok attól, hogy a Alba-Roll nevű céggel szóba álljon.
széllel szemben
2005.11.23, 14:11
Ismét itt vagyok. Írtam egy emailt a Bp-i Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek és tanácsot kértem tőlük abban, hogy mit tehetek. Hova fordulhatok a panaszommal és hogy milyen szakértői véleményt kell beszereznem és hol, hogy továbbléphessek.
Sajnos nagyon járatlan vagyok ezen a téren, hiszen nekünk egy ilyen ablakcsere nem kis beruházás és nem minden évben tehetjük meg.
Ami azt illeti, ha csupán pár ezer Ft-ról lenne szó, azt is nehéz megemészteni, de így szinte lehetetlen.
Ha esetleg valakinek már konkrét tapasztalatai vannak hasonló ügyekben, szívesen venném a segítségét.
Ariadne
2005.11.23, 14:17
A nyílászárókra a 11/1985. (VI. 22.) ÉVM-IpM-KM-MÉM-BkM együttes rendelet alapján a vásárlástól 5 évig érvényesíthető szavatossági igény.
Egyáltalán nem volt viszont jó ötlet ennyi ideig várni, igazán nem is értem, ha egyszer rossz volt, miért nem vittétek végig rögtön az ügyet. Hacsak a gyártó nem vállalt rá több év jótállást (ezt érdemes ellenőrizni, hátha van még rá), akkor most már csak szavatosság alapján járhattok el, vagyis nektek kell bizonyítani, hogy hibás az ablak, www.fvf.hu honlapon a dokumentumokban vannak benne az akkreditált bevizsgálók, nem kevés pénzbe kerül biztosan.
Aztán pedig esetleg el lehet menni a békéltető testülethez, de szvsz ezt az ügyet, különösen ennyi idő elteltével már szinte biztosan csak bírósági úton lehet rendezni... Az első évben sokkal egyszerűbb lett volna, ráadásul az eltelt sok idő is ellenetek játszik, mivel mindvégig tudtatok a hibáról, nem csak most jött ki...
Okulásul még egy eset, ilyen is van!
Az ANTALABLAK üzletkötőjeként fa nyílászárót forgalmazó és beépítéssel is foglalkozó szadai KO-TRANS cégtől 2005. májusában megrendeltem 18 db fa nyílászárót 06.30-i szállítási határidővel, ingyenes szállítással és ingyenes beépítéssel. Az 1,4 millió forintos vételárból előlegként felét azonnal kifizettem.
A megrendelt mennyiségből jelentős határidő csúszással, 7db-t augusztusban leszállítottak és beépítettek. A beépítés után, műszaki átvételkor észleltem, hogy a szerződésben vállalt K=1,1 üveg helyett rosszabb minőségű K=1,4 üveget használtak az ablakban, valamint 7db kilincs helyett csak egyet kaptam. A kilincspótlást megígérték, valamint a rosszabb minőségű üveg helyett a végösszegnél árkompenzációt ígértek.
Mivel a többi ablak várható szállítási idejéről semmilyen információt nem kaptam, ezért közvetlenül a gyártóval vettem fel a kapcsolatot (ANTALABLAK). Ekkor ért a következő hidegzuhany, amikor megtudtam, hogy nem is tudnak a maradék ablakokról semmit, mivel meg sem rendelte tőlük a KO-TRANS bt. Mikor felelősségre vontam őket, az ANTALABLAKra kenték, hogy ők leadták a nekik a rendelést, de az biztosan náluk keveredett el. (Hol az igazság, nem tudni.)
Újabb utánajárások és határidő csúszások sorozata után novemberben(!) elkészültek a nyílászárók, és azt a forgalmazó KO-TRANS el is hozta a gyártótól.
Azonban a KO-TRANS nem akarja átadni nekem a maradék 11 nyílászárót, mert kijelentettem nekik, hogy csak beépítés és az ablakok műszaki átvétel után vagyok hajlandó fizetni. Ami szerintem természetes. Ezzel szemben nekik olyan követelésük van velem szemben, hogy az ablakokat rögtön leszállításkor, becsomagolt állapotban, anélkül, hogy látnám beépítve, (méretek jók-e, sérült-e, valóban azt hozták-e amit rendeltem, működőképes-e, stb.) azonnal, teljes összegben fizessem ki (mostanra már a rosszabb hőszigetelő üveg miatti komponzációról szó sem esett!). Azzal az igérettel, hogy majd egy későbbi, általuk eddig még meg nem határozott időpontban ingyenesen beépítik.
Az eddigi tapasztalatok alapján hogyan lehet egy ilyen cég igéretében megbízni?
Ezt az eljárást a KO-TRANS részéről teljes mértékben tisztességtelennek és felháborítónak tartom. Nyáron ki kellett volna cserélniük az összes ablakomat. Jelenleg a tél beálltával családommal hiába várok arra, hogy a régi tönkrement, huzatos ablakokat kicseréljék a házunkon, mindez egy ilyen cég miatt. (A nyáron lemaradt kilincseket azóta sem kaptam meg.)
Hogy engedheti meg az ANTALABLAK magának, hogy a nevével fémjelezve ilyen cég forgalmazza az ablakait?
Azt tanácsolom mindenki alaposan nézze meg milyen cégtől rendel, hogy elkerülje az ehhez hasonló eseteket.
antalablak
2005.12.02, 13:45
Tisztelt olvasók!
Az ANTALABLAK cég vezetőjeként felháborodottan olvastam a rólunk szóló levelet.
A levélíró egy kicsit elhemarkodottan írta ezt a levelet, de igéretet kaptam tőle, hogy egy ellenlevélben igazolja a nyílászáróinak meglétét, átvételét.
Érdeklődve várom a vevő levelét Én is!
Bár a felháborodást nem értem, mert semmi olyat nem állítottam ami ne fedné a valóságot és az öt hónapos szállítási csúszás után elhamarkodottnak sem nevezném nov.26-i hozzászólásomat, az ANTALABLAK vezetőjének tett igéretem szerint igazolom, hogy azóta már megkaptam a nyílászárókat. November 30-án a KO-TRANS Bt. jelezte, hogy leszállítja a maradék nyílászárókat, ez dec. 2-án meg is történt. Ezzel egyidőben megjelentek az ANTALABLAK szakemberei, akik még aznap profi módon beépítették a nyílászárókat. A régebben beépített ablakokra pedig felszerelték a lemaradt kilincseket, ezúttal semmilyen minőségi probléma nem volt.
(antalablak @ 2005 Dec 2, 01:45 PM)
Tisztelt olvasók!
Az ANTALABLAK cég vezetőjeként felháborodottan olvastam a rólunk szóló levelet.
A levélíró egy kicsit elhemarkodottan írta ezt a levelet, de igéretet kaptam tőle, hogy egy ellenlevélben igazolja a nyílászáróinak meglétét, átvételét.
Érdeklődve várom a vevő levelét Én is!
Szerintem az itt leírtakban, nem az Antalablak céget marasztalja el a hozzászóló, hanem a Ko-trans-ot...
(antalablak @ 2005 Dec 2, 01:45 PM)
Tisztelt olvasók!
Az ANTALABLAK cég vezetőjeként felháborodottan olvastam a rólunk szóló levelet.
A levélíró egy kicsit elhemarkodottan írta ezt a levelet, de igéretet kaptam tőle, hogy egy ellenlevélben igazolja a nyílászáróinak meglétét, átvételét.
Érdeklődve várom a vevő levelét Én is!
Nem tudom, de én ennyi hiba után ennél nagyobb sajnálkozást vártam volna el a cég vezetőjétől...
Azt hiszem a cég hírnevének a tisztelt cégvezető ártott itt a legtöbbet.
vargamac
2006.02.01, 19:18
(antalablak @ 2005 Dec 2, 01:45 PM)

Tisztelt olvasók!
Az ANTALABLAK cég vezetőjeként felháborodottan olvastam a rólunk szóló levelet.
A levélíró egy kicsit elhemarkodottan írta ezt a levelet, de igéretet kaptam tőle, hogy egy ellenlevélben igazolja a nyílászáróinak meglétét, átvételét.
Érdeklődve várom a vevő levelét Én is!
Én sem értem kristálytisztán a felháborodást: bármilyen hihetetlen az építőiparban is vannak határidők, sőt kötbér is. Ha a gyártó kereskedője nem teljesít, érdemes lenne felháborodás helyett felülvizsgálni a vele való kapcsolatot és sűrű bocsánatkérések közepette egy másik partnerrel teljesíteni. Csak azért mert az idő pénz, mindenkinek.
Én csak jó tanácsként, tapasztalatból írom: minden reklomációt AJÁNLOTT LEVÉLBEN, szavatossági ill. jótállási jogra hivatkozva kell kifogásolni!
A legtöbb esetben - szerintem - a szolgáltatók és a megrendelők sincsenek tisztában vele, hogy milyen kötelezettségeik ill. jogaik vannak!
Én a nyár elején szintén ezen a fórumon kértem tanácsot (most is köszönöm) egy ajtócsere kapcsán. Az itt kapott jogszabályi hivatkozást megkerestem az interneten, kinyomtattam, és a levelemmel együtt 3 napon belül megküldtem a cégnek. A hibákról fényképeket készítettem és cd-n mellékeltem ezt is.
Sok mellébeszélésre ezek után nem volt lehetőségük. Mivel a hiba kijavítására természetesen nem volt módjuk (azok milyenségéből adódóan), ragaszkodtam a "szerződéstől való elálláshoz" és követeltem az összeg visszafizetését (220.000 Ft). Miután határozottan közöltem velük, hogy amennyiben nem tudunk megegyezni simán feljelentem őket, visszafizették a pénzt és az újonnan (más cégnél) megrendelt ajtó beszerelését követően, elnézés kérések közepette, elvitték a saját ajtajukat.
Egyébként ez a kis incidens kifejezetten jót tett a "legújabb új" ajtó beszerelését végző csapatnak. Én még ilyen körültekintően dolgozó építőipari kivitelezőkkel nem találkoztam :-) !
Minden egyes munkafázisnál megkérdezték, hogy megfelel-e ilyen formában a dolog!!
Szóval én HATÁROZOTTSÁGOT, ÍRÁSBELISÉGET javaslok mindenkinek és célba lehet jutni!!
Persze azóta már visszahallottam az első csapat emberei véleményét, miszerint nagyon sajnálják a férjemet, hogy ilyen "nagypofájú" felesége van (merthogy mindennek a tetejében nő vagyok - ezt a vesztes férficsapat különösen nehezen tolerálta)!
HAJRÁ!
Ariadne
2006.02.16, 09:53
Captain Crash
2006.02.16, 09:59
Te tetted e tettetett tettet? Te tettetett tettek tettese, te!? Szette-vette-teremtette, ember neje, eleged lett? Perrel fenyegetted, elrendeztetted, leszerletetted mely nem kellett, s e remekebbet nemes emberekkel felszereltetted? Erre ezt kell felelnem: Remek, ez kell!
Ariadne
2006.02.16, 10:23
(Captain Crash @ 2006.02.16, 09:59)

Te tetted e tettetett tettet? Te tettetett tettek tettese, te!? Szette-vette-teremtette, ember neje, eleged lett? Perrel fenyegetted, elrendeztetted, leszerletetted mely nem kellett, s e remekebbet nemes emberekkel felszereltetted? Erre ezt kell felelnem: Remek, ez kell!

És tapsot a mi Kapitányunknak!

A hátsó sorokban is!

Nagyon formában vagy, pedig azt írtad, nem is aludtál...
gombavadász
2006.03.22, 21:37
Tisztelt Lakók!
Cégünknek lehetősége nyílt arra, hogy egy kedvező befektetési lehetőséget ajánljon Önöknek.
Régi elvetemedett ablakait cserélje korszerű UV stabil (fokozottan hőszigetelt üvegezésű k=1.4 W/m2K) nyílászáróra.
A csere után a fűtési energia felhasznnálása, akár 20-30 %-al csökkenhet.
Most 5 légkamrás profilt kap
3 légkamrás profil árában!!!!!
A 53 m2-es lakás összes külső nyílászárójának
a cseréje: 339.773.-Ft
helyett most csak: 295.455.-Ft
Érdeklődni:0646..........
Ennyi volt a szórólapon, amit édesanyámnak adtak némi szóbeli reklám kiséretében.
Néhány nap gondolkodás után édesanyám igent mondott az üzletkötőnek. Írásos szerződés nem készült, legalább is édesanyám semmi további papírt nem kapott.
A munkások a megbeszélt határidőre megjelentek, kivésték a régi ablakokat, bevésték a szép újakat, körbefújták púrhabbal és ... kifizettették a számlát.
A számla törzsében ez szerepel:
VTSZ392520
Az AP-254224-es objektszámon megrendelt műanyag nyílászárók végösszege: 295.455.-
Édesanyám eddig mindennel elégedett volt, csak egy kérdése maradt. Mikor fogják befejezni a munkát? Mert ugye a szép új ablakok körül a kifaragott csupasz téglák éktelenkednek.
- Majd amikor a kőműves végzett, akkor jönnek felszerelni az úgynevezett könyöklőt, nyugtatták meg a munkások.
A válasz újabb kérdést szült: mikor jön a kőműves?
- Azt csak a néni tudhatja, mert az nem a mi dolgunk, az nincs benne az árban!
Eddig a történet. Azóta a cég egyik vezetője telefonon is megerősítette, hogy szerintük a kőműves munka nem része a vállalásuknak. Sőt erre ők előre figyelmeztették is édesanyámat. (Nem tették.)
Jelentkezett egy kőműves, aki mintegy 40.000 Ft-ért eltüntetné a téglákat. Édesanyám azonban nem szeretne többet fizetni. Szerinte (és szerintem is) képtelenség úgy érteni a kapott ajánlatot, hogy "plusz kőműves munka", amit az ár nem tartalmaz.
Kérdezem, igazunk van-e? És ha igen, mit tehetünk?
Ariadne
2006.03.23, 11:11
Mivel nem volt írásos nyoma annak, hogy csak ablakot vagy beszerelést is megrendeltek, ezért nehéz utólag egyezkedni, különsen, mert a számlán is csak ablak szerepel, szerelési munka nem.
Viszont az, hogy nem csak elhozták és lerakták az ablakokat, hanem be is tették azokat a helyükre, szerintem arra utal, hogy az árban benne volt a beszerelés is, így viszont meglehetősen irreális, hogy azt mondják, az ablakok kivésése és berakása benne van az árban, a vakolat visszatétele viszont nem. Ez csak a magánvéleményem, remélem a többiek, esetleg FVF is erre jár és elmondja a véleményét.
Az biztos, hogy a fogyasztóvédelem maga nem segíthet ebben a jogszabályok ismertetésén túl, viszont ha jól tudom, békéltető testület eljárhat ilyen esetben, ha pedig ez nem sikeres, bíróságon lehet érvényesíteni a követelést. Addig is érdemes felszólítani a vállalkozót tértivevényes levélben (másolatát megőrizve), hogy fejezze be a szerelési munkákat, amit elkezdett. (Jobb lett volna nem kifizetni az egész összeget, amíg vita van, egy részét vissza lehet tartani ilyenkor, ami hatásos tárgyalási alap lehet.)
A beszerelés azért szokott benne lenni az árban, mert így tud garanciát adni a cég. Ennyivel többe is kerül. A kőműves munka viszont nem szoktott bele tartozni, abban mindig külön kell megállapodni. (Nálunk az ablak berakása után pl a téglák falazását megcsinálták, de a vakolást már nem bíztam rájuk. Nem a pénz miatt, hanem mert én raktam be élprofilt is.) A festés meg megint egy külön téma.
A másik fele a hiányos tájékoztatás. Sajnos ez is olyan mint az minden vásárlás, vagy szolgáltatás. Neked kell tudnod, hogy mit kell kérdezni, különben maguktól nem mondják.
kaboca44
2006.03.27, 21:18
Ma regisztráltam ide, remélem elnézik nekem ha talán kisebb hibák lesznek az irásban (( mármint ha valamit nem oda irok ahova való lenne)
Tavaly júniusban cseréltettem 2 ablakot, tudom én vagyok benne a hibás, nem álltam a mesterek mögött amig dolgoztak

Azt hittem minden tökéletes, amikor megrendeltem minden még annak is tünt.
Aztán kezdett gyanus lenni, hogy miért van olyan "zaj" abban a szobában is, ahol a szuper ablak van, mint ahol a 25 éves faablak van?! A mai napig nem sikerült megfejteni a rejtélyt. Kértem szerelési igazolást,
hogy milyennek kellene lennie az ablakoknak. Abban persze minden maga a tökély. Lefényképeztük az
ablakot, szegény redőnyről nem lehet megállapitani, hogy jobb vagy baloldali, de nem egyenes. A takaró
szegély nem éri el a redőny magasságát. Valószinüleg a felső takarószegély is hiányzik. A belső párkány
alatti takaró léc csak 3 cm van lejebb a jobb oldalon:( Az ablaknál télen közel 5 fokkal van kevesebb, nem az üvegnél mérve, hanem ahol elméletileg a purhabbal szigetelték az ablak és tok közötti rést.
Valakinek van ötlete, hogy hol érdemes keresnem az igazamat, hogy nem azt kaptam amiért fizettem??
Megköszönném ha valaki segitene!
Ariadne
2006.03.28, 09:02
Jó lett volna, ha kicsit hamarabb kiderül, hogy gond van, mert a 20.000 Ft feletti szerelési munkákra 6 hónap kötelező jótállás van, de ez már nyilván lejárt. A szavatossággal is az a gond, hogy a meglévő, látható hibák miatt 2 hónapon belül "panaszkodni kell", egyébként ez is ugrott (egy ilyen komoly beszerelési-kivitelezési hibára nem lehet azt mondani, hogy "nem vettem észre", még akkor sem, ha így van). Úgy érzem, itt sajnos ez a helyzet...
A hőszigetelésbe esetleg bele lehet kötni, mert azt ugye nem lehetett nyáron ellenőrizni. Most volt hideg, most jöttek rá, hogy nem jó. meg kell próbálni. Persze ha még él a kivitelező és nem tette el valamelyik megrendelője láb alól egy ugyanilyen munka után.
Captain Crash
2006.03.28, 12:57
Nyílászárókkal kapcsolatban volt nálunk egy ügynök, aki arra hivatkozva, hogy a panelek esetébena távhő szigorítani fog és ennek keretében azoknak a lakástulajdonosoknak, akiknél az ablakszerkezet nagyobb hőmennyiséget enged a szabadba egy bizonyos megengedettnél, nagyobb díjakat fog meghatározni. Azt hiszem így lehetne megfogalmazni azt, amit Ő mondott.
Fogalmam sincs ebből mi az igaz, de a következő ajánlattal állt elő ezen probléma jellemzése után. Azt ajánlotta fel, hogy egyszeri önrészként 50-60 ezer forintot kellene befizetni és egy 180-200 ezer forintos szigetelési munálatot végeznek a fa szerkezetű nyíilászáróinkon, ami tulajdonképpen ugyanaz a technológia, mint a teljes nyilászáró csere esetén a műanyag alapanyagú nyilászárókra vonatkozik, csak mivel ez így olcsóbb, ezért nem kerül annyiba. És tulajdonképpen egy 180 ezer forintos munkadíjat kapunk meg 50 ezer forintért...
Teljesen fel volt háborodva rajta, hogy kételkedve álltunk a dologhoz, prospektust nem tudott adni, merthogy ő üzletkötő...hát nálunk nem jutott sokra az illető. Mi a véleményetek erről?
Ariadne
2006.03.28, 13:07
Én speciel utálom, ha valaki meg akarja mondani, mit vegyek meg. Ügynöktől semmit nem vennék, azt hiszem, legszívesebben betiltatnám ezt a foglalkozást...

Gugli haverral megnéznénk, milyen technológiák vannak, körbekérdezném az ismerősöket, rokonokat, barátokat, üzletfeleket

, kérnék 3-4 szimpnek tűnő cégtől árajánlatot, és győzzön a jobbik. Én így csinálnám. Szüleim osztottak szoroztak, és végül megtartották a hagyományos, jó állapotú fakeretes nyílászárókat, viszont kicsit lecsiszoltatták őket, hogy jól záródjanak, tetettek bele kétrétegű üveget, ami között olyan fémcsík van - azóta mérhetően csökkent a fűtésszámlájuk, szerintem ez is jó megoldás.
Captain Crash
2006.03.28, 13:51
Én azt utálom, amikor olyan címszóval akarnak valamit eladni, amire azt mondják, hogy ez úgyis kötelező lesz, mert a szolgáltató büntetni fogja azokat, akiknél nem lesz új ablak...Én nem tudok ilyen lehetőségről, hogy diszkrimináljanak lakosokat azért, mert 20 évnél idősebb az ablakkeret szerkezet a lakásban...
Ariadne
2006.03.28, 13:57
Én sem tudom elképzelni - pont azoknak lenne a legnehezebb, akik egyébként sem tudnak erre költeni. Undorító szöveg ilyennel jönni.
Arról viszont én is hallottam, hogy EUs alapokon kötelező lesz majd valamikortól az eladandó lakásokra (vagy az újonnan épültekre? nemtom...) kiváltani egy tanúsítványszerűséget, ami besorolja, a lakás/ház milyen fokozatban energiapazarló/takarékos. Gondolom olyan lesz, mint a mosógépeken meg más cuccokon látható betűjelzések, azok szerintem nagyon hasznosak, rögtön látszik, 10 fehér mosógép között hogy lehetnek akkora árkülönbségek.
Captain Crash
2006.03.28, 16:53
Beszélni fogok a gondnokkal, hogy Ő mit tud erről, mert nekem nagyon átverésgyanúsnak tünt, főleg, amikor prospektust kértünk, meg elérhetőséget, akkor nem tudott adni... volt nála egy telepakolt mappa, de akkor mivel rakta vajon tele?
Ariadne
2006.03.28, 17:34
volt nála egy telepakolt mappa, de akkor mivel rakta vajon tele?
Pletykaújság? Keresztrejtvény? Fenyegető levelek előző ügyfelektől?
A távhő díját a közös hőfogyaszáts alapján számolják ki. Mivel nálad semmit nem mér a szolgáltató, ő nme határozhatja meg, hogy többet fizess. Esetleg a szomszéd, aki kicserélte az ablakair reklamálhatna, hogy miért fizet ő is helyetted.
A fa szerkezetű ablak szigetelése szerintem nem kerül 200ba. Szerintem ez átverés gyanús. Miért is adna valaki 50 ezerért oda egy 200 ezret érő szolgáltatást? Iletve van egy megoldás, ha a szolgáltató szervez ilyen akciót. Korábban volt nálunk olyan, hogy cirko bekötésre (nem távfűtés volt) ha az önkormányzat ad 200 kamatmentest, akkor a gázművek adott volna 200 vissza nem térítendőt. Lehet, hogy ilyen akció lenne, de azért gyanús.
Ha a szolgáltató többet akar fizettetni, erre egy megoldás van, az egyéni elszámolás.
Sziasztok!
Most szeretnék fa nyilászárókat vásárolni. Viszonylag sokat (28-30 db).
Négy cég árait és termékeit néztem meg komolyabban: Borovi Rt Szolnok (róluk sok rosszat írnak a különböző fórumokon) N-fa Lenti (róluk nem sokat tudok) Unifa (más néven Dritorg), és a Sofa (valami Joska nevű osztrák cég vette meg a márkanevet). Kérlek hogyha van tapasztalatatók akár jó akár rossz valamelyik céggel kapcsolatban írjátok meg.
Előre is köszönöm szépen
TOM
Arowana
2006.07.07, 12:42
Az alábbi esetben kérném a segítségeteket.
2003-ban vásároltunk lakást Fejér megyében. Az évek során felmerült néhány probléma a nyílászárókkal kapcsolatban. Erről tájékoztattam generál kivitelezőt.
Fő gondunk kezdettől fogva a bejárati ajtóval volt, mert a fenyőből készült ajtó már az első évben "gyengélkedett". A ház fekvéséből adódóan állandóan éri az eső és a szél, tehát nagyon ki van téve a környezeti hatásoknak. Persze ezzel nem is lenne gond, mert hát ez az ajtó dolga. A probléma az, hogy megvetemedett (meggörbült) az ajtó és csak nagyon nehezen lehet becsukni és zárni, télen pedig a havat is befújta alatta a szél!!!!!!
A vastagsága 42 mm és csak egy ponton záródik, ami a lakótelepi lakásokban használatos belső bejárati ajtó paramétere, nem a külsőé, ami általában 62 mm és minimum 5 ponton záródik. Ennek ellenére megkapta akkor a használatbavételi engedélyt a lakás. (?)
A kivitelező szemrevételés során azt javasolta, hogy javíttassam meg az ajtót (?) és ő azt kifizeti. Meg is határozta, hogy ezt 20.000 (húszezer) forintig teszi meg. Felkerestem egy asztalos, aki nem vállalta az ajtó újrapántozását (ezt javasolta a kivitelező), mert akkor a már amúgy is vékony anyag biztosan elreped. Az ajtó cseréjét javasolta, melynek legalacsonyabb összege is eléri a 80.000 -100.000 forintot.
A hatályos jogszabályokban kutakodva az 181/2003. (XI. 5.) Korm. Rendelet a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról 1. számú melléklete kimondja, hogy a kivitelező köteles lakóépület nyílászáró szerkezetei-re 3 évig terjedő garanciát vállalni.
A vállalkozó erre azzal felelt, hogy anno ő átadott nekünk egy Garancia levelet (ilyet nem kaptunk és ha lenne is, akkor annak nyomának kellene lenni, hogy átvettük. Nem?), melyben meghatározta, hogy a nyíló elemekre csupán 1 évig terjed a garancia, mondván, hogy az amúgy is tönkre megy idővel. Idővel igen, de nem 1-2 év alatt!!!!
Kérdésem tehát, hogy köteles-e a vállalkozó kicserélni a az ajtót vagy pedig kifizetni a csereajtó árát?
Ercsike
2006.07.07, 13:25
Pontosan ezekhez a dolgokhoz nem nagyon értek, csak az én véleményem az, hogy ha a törvény úgy írja hogy 3 év akkor egy egyszerű szerződés azt nem hatálytalaníthatja, viszont fordítva igaz szerintem, ugyanis pl. egy miniszteri rendelet hatálytalaníthat egy önkormányzati rendeletet és természetesen ez fordítva nem igaz. szerintem itt is így lehet, de mindenképp várd meg FVF-et Ariadne-t Jooo-t
Kérheted az ajtó javáítást, de azt hiszem, az ne mfogja megoldani a problémádat. Nézz utána, hogy 2003ban milyen tv vagy rendelet szólt (ha volt ilyen) a lakás nyílászáróinak minőségi követelményeiről (gondolom új lakás volt). Lehet, hogy nem azért ment tönkre, mert az ajtó hibás, hanem mert nem oda való. Vagyis nem gyártási hiba, hanem tervezési vagy kivitelezési. Ez az ajtó termékleírásából kiderül, a törvény esetleg abban erősíthet meg, hogy lehet, hogy le van írva pl a minimum biztonsági szintje.
Kérdés, hogy kié a felelősség. Az ajtó nem tudja azt, amire tervezték, vagy a kivitelező akart spórolni. Aztán a következő kérdés, hogy a gyártó mennyi garanciát adott, ha több, mint amit a kivitelező ad, akkor melyik a mérvadó.
Egyébként a hibát neki kell javítania, nem neked kell szerelőt keresned. Viszont előtte írd le a panaszod, hogy nyoma legyen, és hogy pontosan milyen javítást kérsz. Pl nem elégszel meg az ajó legyalulásával, hanem újrapántolsát, esetleg cserét kérsz. Ehhez persze kell tudni, mit ígértek a műszaki leírásban. Ha ott többet ígértek, mint amit adtak, az hibás teljesítés, de az is, ha olyat ígértek, ami műszakilag nem alkalmas a feladatra (pl társasházi lépcsőházi ajtó kertesházban külső ajtóként).
gyula111
2007.05.15, 13:12
Sziasztok, én találtam végre egy gyártót, aki tényleg minden megtett a vevőért és mindent úgy gyártott és olyan áron, hogy még közel sem találtam hasonlót. Ha szükségetek van rá, itt a honlap: www.ritok.hu
Köszönjük a reklámot.
Sziasztok! Véletlenül találtam az oldalra és nagyon tetszik, ugyanis műanyag nyílászárókkal foglalkozom és sokat lehet a történtekből tanulni illetve odafigyelni, hogy mit ne kövessen el az ember.
Én 5-ik éve foglalkozom ablakokkal, ajtókkal és szerencsére még nem volt komolyabb probléma illetve ügy amit ne tudtunk volna megoldani. Persze problémák mindig adódhatnak és mivel elég kicsi vállalkozás a miénk, nem biztos, hogy egy per vagy egyéb hercehurca jót tenne a hírnevünknek (van, és elég jó...

) és anyagilag is odavágna.
Szóval a problémák azért vannak, hogy megoldjuk. Kisebb hibák mindig korrigálhatók, legvégső esetben -pl. ha a beépítést ill. a javítást követően derül ki, hogy a tok sérült, törött- ajánlunk fel kártérítést, ami az esetek többségében a nyílászáróra vetítve 3-5%.
Nem is tudom, hogy ezeket miért írtam... Mind1. Ha netalántán valakinek műanyag nyílászáróval kapcsolatos problémája lenne, nagyon szívesen segítek.
gresko@freemail.hu
20/96-95-701
bb
Sziasztok,
Olvastam egy esetről, amikor szigetelést ajánlottak fel, kedvezményes áron.
Velem (illetve egy barátommal) is megesett ugyanez: megjelent egy vállalkozó, hogy a házban a nyílászárókat kedvezményesen szigetelik, és az ár felét az önkormányzat állja, ezért csak X forintba kerül (nem emléxem, úgy 20-50 ezer körül volt).
A barátom belement (éppen nála laktam, azért tudom), nekem annyit mondott, hogy valszeg fel is újítják (festik, csiszolják) az egyébként igen régi ablakokat.
Nem voltam otthon, mikor csinálták, csak azt vettem észre, hogy nem bírom rendesen bezárni az ablakot. Akkor megvizsgáltam, láttam, hogy a legegyszerűbb szigetelőszalagot ragasztották fel az ablakokra, nem is túl jól, és nem is olyan profilt, amire szükség lett volna. Máshoz nem nyúltak: kb. 6 méter ragasztószalagért és 10 perc munkáért felvették a több tízezer forintot. Én tizedannyiból sokkal jobban megcsináltam volna, de hát a barátom technikai analfabéta (ahhoz képest, hogy majdnem informatikus...).
Ráadásul csak egy kézzel írt cetlit hagytak nyugtaként, amin se pecsét, se aláírás nem volt.
Ez azt hiszem már a csalás bűncselekményét valósítja meg: azt hiszem, akkor feljelentést kellett volna tennem, de mivel még csak nem is az én lakásom volt, nem tettem.
Azért írom le itt, hogy véletlenül se ugorjatok be hasonlónak: mikor beállít egy munkás, és azt monda, hogy neked van egy problémád, és ő majd azt gyorsan és olcsón megoldja, hajtsátok el a ...-ba!
veronci
2007.07.02, 16:32
Sziasztok,
Van valakinek valamilyen jellegű tapasztalata a Komfatherm gyártmányú nyilászárókkal kapcsolatban? Valóban azt a minőséget adják-e, ami a bemutatóremben van, illetve a 6-8 hetes szállitási határidőt tudják-e tartani?
Előre is köszönöm, ha van valakinek vmilyen infója.
hambrus
2007.08.27, 21:43
Látom elég régen szóltak a témához, de hátha mást is érint a probléma ezért osztom meg mindenkivel. Mi Nagybajomi nyílászárókat vettünk ( NAFA ). Aki teheti még véletlenül se vegyen, én már belefáradtam, hogy mindennel a Fogyasztóvédelemhez forduljak, mert semmivel nem segítettek idáig. Szóval a drága fenyő nyílászáróink egy nagy kalap sz.. 7 év alatt teljesen elvetemedtek, a szigetelések teljesen tönkrementek, elrepedtek az ablakok a zárak mellett. Amikor tanácsot kértem a cégtől, hol lehet beszerezni szigetelést, esetleg vennék tőlük, még csak válaszra sem méltattak. Már majd megfulladtunk az állandó büdöstől. Most még utoljára a csere előtt ( 7!! éves ablakok), úgy gondoltuk leszigeteltetjük a reklámozott svéd szuper technológiával. A telefonba még azt mondta a vállalkozó, hogy jó a füst ellen, az alvállalkozó, aki kijött, már mentegetőzött, hogy a fűtésnél nem vesz észre az ember egy kis huzatot, de a szagnál megérezni. Hát volt miért magyarázkodni! A zárakhoz nem értettek, pillanatok alatt kivésték a nútot, berakták a szigetelést ( eredeti cseh) , ami így persze nem sokat ér. Annyiból korrektek voltak, hogy az igazán nehéznek neki sem álltak, azt mondták cseréljem ki. ( az már csak a csúcs, hogy az alvállalkozók, nem köszöntek, be sem mutatkoztak, most sem tudom ki volt?) A tapasztalatom, hogy amikor pár éve saját magam vettem szigetelőanyagot, az is jobb volt, mert annál legalább nem kapkodtam, és az sem volt rosszabb, csak nem adtam ki egy halom pénzt.
Ariadne
2007.08.28, 08:01
A fogyasztóvédelem ma már nem fogja a fogyasztók kicsi kezét, mint a régi időkben, ma már magunknak kell boldogulnunk és megoldani az ügyeinket. Tértivevényes levél, békéltető testület, bíróság...
cirmike
2007.09.03, 13:27
(hambrus @ 2007.08.27, 22:43)

Látom elég régen szóltak a témához, de hátha mást is érint a probléma ezért osztom meg mindenkivel. Mi Nagybajomi nyílászárókat vettünk ( NAFA ). Aki teheti még véletlenül se vegyen, én már belefáradtam, hogy mindennel a Fogyasztóvédelemhez forduljak, mert semmivel nem segítettek idáig. Szóval a drága fenyő nyílászáróink egy nagy kalap sz.. 7 év alatt teljesen elvetemedtek, a szigetelések teljesen tönkrementek, elrepedtek az ablakok a zárak mellett. Amikor tanácsot kértem a cégtől, hol lehet beszerezni szigetelést, esetleg vennék tőlük, még csak válaszra sem méltattak. Már majd megfulladtunk az állandó büdöstől. Most még utoljára a csere előtt ( 7!! éves ablakok), úgy gondoltuk leszigeteltetjük a reklámozott svéd szuper technológiával. A telefonba még azt mondta a vállalkozó, hogy jó a füst ellen, az alvállalkozó, aki kijött, már mentegetőzött, hogy a fűtésnél nem vesz észre az ember egy kis huzatot, de a szagnál megérezni. Hát volt miért magyarázkodni! A zárakhoz nem értettek, pillanatok alatt kivésték a nútot, berakták a szigetelést ( eredeti cseh) , ami így persze nem sokat ér. Annyiból korrektek voltak, hogy az igazán nehéznek neki sem álltak, azt mondták cseréljem ki. ( az már csak a csúcs, hogy az alvállalkozók, nem köszöntek, be sem mutatkoztak, most sem tudom ki volt?) A tapasztalatom, hogy amikor pár éve saját magam vettem szigetelőanyagot, az is jobb volt, mert annál legalább nem kapkodtam, és az sem volt rosszabb, csak nem adtam ki egy halom pénzt.
Nekünk BÁNFA ablakaink vannak 7évesek szintén még jók remélem így is marad még egy darabig ezt merem ajánlani.
Én nemrégiben vettem egy lakást, amelynek ablakai cserére szorultak. Mivel sajnos nem olvastam el ezt a fórumot, az Alba-Roll-lal kötöttem szerződést. Felméréskor kijött egy úriember (?) aki két gyors méréssel megmérte a nagyobbik – három szárnyból álló – ablakomat, megkérdezte, hogy milyen nyitásúakat szeretnék, aztán bepillantott a másik helységbe is, ott is ugyanezt kérdezve. Ebben a helységben nem mért! Ezt szóvá is tettem, de magabiztosan kijelentette, hogy ismeri a házat, sokat szereltek már itt. Gondoltam, biztos éri a dolgát. Kifizettem az előleget és aláírtam a szerződést. Azt az ígéretet kaptam, hogy szeptember elején jön az ablak.
A dolog csúszott egy keveset, de a napokban kijött 3 szerelő, hogy beszerelik az ablakaimat. Régi ki, új be. Nos, amikor abban a helységben akarták betenni az ablakot, amit a jóember nem mért meg, kiderült, hogy kisebb, mint a tátongó keret, oldalanként 3-3 cm-rel. Telefonálás ide-oda, majd kiderült, hogy 10% felárért hajlandóak olyat gyárttatni, ami oda illik.
Dühösen felhívtam a cég vezetőjét akiről rövidesen kiderült, hogy az a pofa, aki kint volt nálam felmérni. Anélkül, hogy hagyta volna, hogy elmondjam a gondom és hogy méltánytalannak érzem a szerződésen túli összeg kifizetését azért, hogy azt kapjam, amit rendeltem, kiabálva belém folytotta a szót, hogy ne okoskodjak, inkább olvassam el legközelebb, mit írok alá, mert azt kaptam. A szerelés pedig szakszerű lesz úgyis, ha távtartó idomokkal pótolják ki a rést, másutt is ezt szokták csinálni… majd lecsapta a telefont.
Megnéztem a szerződést: valóban, a szerződésemen a kisebb méretű ablak szerepelt, de megkérdezném, hogy minek jön ki felmérni, ha úgyis azt ír be amit ő akar (gondolom a legközelebbi szabvány méretet, amit nagy mennyiségben jóval olcsóbban be tud szerezni). Mert ugyebár én nem azért hívtam ki, hogy bizonyos szabvány méretű ablakokat adjon el nekem, hanem azért, hogy cserélje ki a meglévőket. Más kérdés, hogy leellenőrizhettem volna a méreteket, de úgy gondolom, megrendelőként nem kell értenem hozzá.
Lényeg a lényeg a szerelő srácok mondták, hogy van távtartó idomuk a megfelelő méretben, ha gondolom berakják azzal. Mivel a lyuk ott tátongott én pedig este el akartam utazni, kénytelen voltam belemenni. Igen ám, csakhogy a távtartó profil sima két légkamrás elem, ami arra való, hogy ha új építésű házba építik be az ablakot, akkor ez a távtaró tartja az ablakot, amíg rá nem kerül a vakolat a téglára. Ez azt jelenti, hogy bár kifizettem egy rakat pénzt az 5 kamrás profilu ablakért, a tok körül 2 légkamrás toldás van, ami így a leggyengébb láncszemként bizonyosra veszem, hogy lerontja az ablak hatásfokát.
Összegezve:
- A felmérés hanyag volt (ezt az átvételi elismerésen jeleztem, valamint azt is, hogy nem azt kaptam, amit kértem.
- A főnök hangneme minimum modortalannak nevezhető, de én a bunkó kifejezést találóbnak érzem.
- A cég a saját hibájából eredő többletköltséget egyszerüen a vevővel kívánja kifizettetni utólag
- A pénzemért – véleményem szerint – a kértnél gyengébb minőséget kaptam.
Jó lenne valami link, ahol utána lehet nézni a műanyag ablakok beépítési szabályzatának. Erre hivatkozva beperelhetném őket.
Tértivevényes levélben szólítsd fel őket az ablak cseréjére. Az, hogy hibás méretű ablakot hoztak, az egyértelműen az ő hibájuk, akkor is, ha te aláírtad, hogy azt a méretet rendeled. Azért jött ki ő felmérni, hogy ő vállalja a felelőséget a méretekért. Ennyi erővel te is bediktálhattad volna telefonon az ablak méreteit.
Egyrészt romlott a hőszigetelő képessége az ablaknak, másrészt csökkent az üvegfelület, ami miatt sötétebb van a szobában.
Ne hagyd magad palira venni. Nem nagyon akarják majd cserélni, mert sokba kerül. Úgyhogy a Békéltető Testület biztos sorra kerül, de lehet, hogy bíróság is. Ezt neked kell eldöntened, hogy vállalod-e.
rozsagabor79
2007.11.15, 20:06
Sziasztok!
Ha valakinek esetleg tudok segíteni ezzel...
Nálunk 1 hete cseréltek ablakot, erkélyajtót és egy bejárati ajtót.
Annyira elégedet vagyok velük, hogy muszáj ezt megosztanom másokkal is. Egy hét alatt az elfogyasztott gáz (cirkóval fűtűnk) fele alá csökkent.
Amikor először kiszámolták mennyi lesz, akkor azt hittem, átverik magukat annyival kevesebb volt mint a többi ajánlat, de kiderült, hogy tényleg ennyivel
kedvezőbb.
Mivel egy ismerősöm ajánlotta a minőségben nem kételkedettem, láttam a kész munkájukat. Az ablakok az alacsony ár ellenére nagyon jó minőségűek. Pl.: Az üveg alapból K=1.0-ás.
A szervezés is tökéletes volt. Itt tényleg ügyfélnek éreztem magam. Ki jöttek, felmérték, kiszámolták, megrendeltem. 4-5 hetes vállalási idejükhöz képest 2,5 hét után jelentkeztek, hogy a megrendelt ablakok megérkeztek és amennyiben kérem, előbb eltudják végezni az ablakcserét. Naná jöhetnek!!!
Az egész házban 2 nap alatt kicserélték az összes nyílászárót (17 db), felszerelték a párkányokat, redőnyöket. Elszállították a bontott cuccokat.
Kérésre az esztétikai helyreállítást is megszervezték volna 2 napon belül, de jött kőműves, festő stb. más miatt, ezért ezt nem kértük.
Miután minden rendben volt, átvettük a munkát és a végén fizettük ki a fennmaradó összeget. Előleget itt is kértek megrendeléskor, de azt mindenhol kérnek.
Üdv.
R. G.
Ja ha érdekel valakit ez a weboldaluk:
www.ablakguru.hu 
Rengeteg INFO van rajta...
Kicsit kétkedve fogadom egy frissen regisztrálttól az ilyen dicséreteket
(tibu @ 2007.11.15, 20:11)

Kicsit kétkedve fogadom egy frissen regisztrálttól az ilyen dicséreteket

Nos, igen, kifejezetten árulkodó a weboldaluk emlegetése, meg a csupa pozitív jelző...
Ha reklámozni akarsz, akkor rossz helyre jöttél: itt ízekre szedünk!
Nálam most fejeződött be a nyilászárók cseréje, ( három ablak és egy erkély ajtó a meglévő tokba) de a kezdeti lelkesedésem teljes letargiába ment át.
Ott kezdődőtt, hogy a vállalt időpontnál két héttel később jöttek a fiúk, épp egy hóesés közepén, persze nem azok akik felmértek.
A bontott ablaszárnyakat le kellett cipelni a pincébe, mert a saját teherautójuk bedöglött, és szállító fuvaros nem vállalta az elvitelt.
A számított üvegfelület kevesebb lett, vagyis az eredeti ablakomnál 10 centivel keskenyebb és alacsonyabb.
Az összes toknál ki kellett venni az alsó toktoldókat és a párkányfogadót, - amiket kifizettem- mert csak így fér be a keretbe.
A tokot vízbe rakták, de a mélységnél a tok bal oldala 2 centivel előbbre került mint a jobb.
A párkányt nem tudták feltenni, mert keskeny perem maradt, de én megígértem, hogy megoldom és akkor újra kijönnek.
Mikor elmentek, lehúztam a védőfóliát, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mindegyik ablakkeret belső-alsó része sérült teljes hosszában. Olyan, mintha betonon végighúzták volna.
Az ablakszárnyak nem vizszintesek, sőt, az ablakűvegek fém szélei sem párhuzamosak az ablakkeretek belső szélével. Az egyik függőleges keret kifejezetten görbe.
Felszereltem az erősített szögvasakat a régi párkány helyére ahogy kérték.
Megjöttek a fiúk, hogy feltegyék a párkányokat.
A felsorolt hibákra "szakmai" magyarázatokat adtak, a sérűlésre azt mondták fotózzam le, küdjem el a cégnek, lehet, hogy felpolírozzák.
Megállapították, hogy nagyszerü munkát végezetem, és mindjár az első párkányt elszabták.
Ezek után vízmérték nélkül, érzésre, purhabbal rögzítették a maradék párkányokat, és megigérték, hogy majd jönnek, és felteszik amit elrontottak. Mondtam jó. A párkányra nem merek rákönyökölni, mert nincs a keret alá tolva, ahogy kéne.
Már régóta festek, mázolok, villanyt és vizet szerelek, kisebb falazást is csináltam, nagyon szépen burkolok, laminált padlót is fektetek. Kislány korom óta asztaloskodok, varrok ( menyasszonyi ruhát ), stb.
Ezentúl ablakot is beépítek.
Üdvözöllek a magyar építőiparban!
Ez az a terület, ahol a munkások ("vállalkozók") hozzáállása semmit sem változott az elmúlt 20 évben.
Állj hozzájuk úgy, ahogy nagyanyáink is tették, az átkosban: addíg kiabálj, pörölj velük, addíg b*sztasd őket, amíg meg nem csinálják jól, ahogy azt kell. Ha egy picit is engedsz, összegányolják neked. Ja, és semmit ne fizess ki előre, mert akkor sose lesz kész...
Természetesen ehhez az is kell, hogy legalább olyan jól érts hozzá, mint ők...
Sajnos ez a gyakorlat, ebben nem külömböznek sem a lakóparkok, sem a magánépítkezések... jó példáról még nem hallottam.