Hosszas keresgélés után sikerült találni egy olyan ülőgarnitúrát, amely minden igényünknek megfelel. A szokásos "három-kettő-egy" ülőgarnitúrából szerettünk volna egy hármast, a kettesre valamint a fotelra nem volt szükségünk, mivel nem fértünk volna tőle. Csak a hármast szerettük volna. Fontos volt még számunkra, hogy ággyá lehessen alakítani, valamint az ágyszerkezete kihúzhatós legyen, egyben ágyneműtartóval.
Szóval a lényeg, hogy találtunk is egy ilyen darabot, melynek fantázianeve: "ANJA ÚJ". Mint kiderült, ennek az "ÚJ" "fantázianév módosító kulcsszó"-nak nagyon fontos szerepe van. Az áruházban volt annyi mázlink, hogy kifogtuk a legkedvesebb, és egyben leginkább felkészültebb eladó hölgyet, és ezt most minden irónia nélkül gondolom. Ahhoz képest hogy 2 hetes nyári szabadságról aznap jött vissza, szerintem a legfelkészültebb volt az egész bagázsban az épp aktuális modellekkel kapcsolatban, és rendkívül segítőkész!!!
Ez az egy pozitívum volt az egész történetben. Készséggel ellenőrizte, telefonon érdeklődött a központjukban, hogy valóban létezik-e a mi általunk választott modellnél az a lehetőség, hogy nem visszük el a "kettes"-t és az "egyes"-t , csak a hármast. Többszöri visszakérdezésemre "Ugye ágyneműtartós, és nem kigörgethetős lesz az ágyszerkezete?" a válasz megnyugtató volt számomra: "Igen! Ez a modell ágyneműtartós, kihúzhatós ágyszerkezettel készül!" Ennek tudatában kiválasztottuk a szövetet, és megrendeltük a kanapét.
A kanapéra két fajta szövetet kértünk: egy mintásat, és a hozzá tartozó színben egy egyszínűt. Az egyszínű szövettel tulajdonképpen a kanapé lábazata, és hátoldala, valamint a karfák külső oldala készült volna.
Na gondoltam a nehezén túlvagyunk... Nem így lett.
A pénztárnál már gondolhattam volna, hogy az egész áruházban egyetlen értelmes személy volt, az pedig nem a pénztáros... A RETZ-ben a megrendeléseket, valamint a számlázás nyilvántartását gépen végzik, csak nem a megfelelő embereket ültetik oda! A pénztáros hölgy mint egy félisten próbálta magát előadni, Ő egy nagyon fontos ember, hisz Ő szedi be a lóvét a gyanútlan vevőktől! Nem is zavarhatja meg senki miközben megrendelést rögzít, nehogy valamit elüssön! Lehet hogy ez okozta azt a "bakit", hogy az "ÚJ" szó "ÚJJ" -ként került a megrendelőlapra, az "ÜLŐ RÉSZ" pedig "ÜLLŐ RÉSZ"-ként. Vagy talán a fejére tetejére hanyagul feltolt szemüvege, ami leginkább a volt kémia tanáromra emlékeztetett aki képes volt egész órán keresni a szemüvegét, aztán óra végén elárultuk neki, hogy a fején van...
Szóval végig kellett néznem hogy próbálja berögzíteni a megrendelésemet, és a kínok kínját éli át, amint keresi a betűket a klaviatúrán. Olyan gondolatok keringtek bennem, hogy kiveszem a kisablakon és begépelem neki én! Ezt azért mégsem, mondtam magamban, ez olyan ciki lenne neki, azért mégis csak Ő itt a legfontosabb ember, legalábbis a viselkedéséből ez derült ki. Már majdnem kész volt, és már én is majdnem kész voltam, mikor észrevette, hogy valmit elütött. Na biztos az "ÚJJ" szúrt neki szemet. De nem ám! Valami még az "ÚJJ" előtt! Nosza egy jól irányzott mozdulattal ráfeküdt a törlés gombra, és az összes eddig vérrel és verejtékkel megfogalmazott halandzsa szövegét kb 5 másodperc alatt megsemmisítette.
Belegondoltam, na most megint át kell élnem vele a kinok kínját újra! Egy valami tartott már csak életben, bíztam benne hogy az "ÚJJ"-ból "ÚJ" lesz, az "ÜLLŐ RÉSZ"-ből "ÜLŐ RÉSZ", hisz nem is tudom hova tennék otthon egy üllőt.... Csalódnom kellett, rájöttem nem melléütés volt, ez a félisten komolyan gondolja. Attól rettegtem, hogy még belekevet egy kis "LY"-t is, mert akkor tuti szarrá röhögöm magam. Anyám le is törte volna az ujjam vagy újjam (már nem is tudom), ha ezt nem tudom megjegyezni.
Nehezen, de sikerült összehoznia a megrendelés szövegét ami betűre pontosan a következő lett:
",anja ÚJJ ! 3f. szővet üllő rész + belső háttámla + a Karfa 07503/c alja +háta +3 párna07503/b"
Na most mindenki vésse az agyába! Ez az a szöveg ami alapján legyártották a kanapémat!!!
Grétsi László tépné a haját! Bár az is lehet, hogy ez egy titkos kódrendszer a RETZ-en belül amit egyszerű halandók nem érthetnek.
Segítek, dekódolom:
",anja ÚJJ !" = ez lenne a bútor fantázianeve. A vessző nem tudom mit jelent, lehet hogy még egy korábbi megrendelésből maradt ott, vagy a törlés gomb nem fog a vesszőn!
"3f." = ez gondolom azt jelenti, hogy csak a három személyes ülőrészt kértük.
"szővet üllő rész" = ez szerintem azt jelenti, hogy "szővet"-ből kell csinálni az "üllő"-t
"+ belső háttámla + a Karfa 07503/c alja +háta +3 párna07503/b" = ez egy többismeretlenes egyenlet. Minden bizonnyal a gyártóknak is az volt, és mivel egy többismeretlenes egyenlet szerény tudásom szerint csak egyenletrendszerben oldható meg, ezért nem csodálkozom rajta, hogy a gyártás során sem sikerült megoldani ezt a problémát!
Ja még valmi: az "+3 párna". Ez valójában csak 2. De ez nem is olyan fontos, az egyenlet eredményéhez képest!
Elkészült a megrendelőlap, amin a szállítás ideje mező nagyvonalúan üres maradt, azért szóban igéretet tettek 3 hétre.
Szóval 1 hónapig töprengtek a gyárban a lengyelek, hogy mit is kezdjenek ezzel a félisten által kreált egyenlettel. Aztán időhúzás gyanánt a következő üzenet érkezett tőlük: "Szövethiány van!"
Nem is rossz, gondoltam magamban, megtehették volna azt is hogy valmi más szövettel oldják meg a problémát, mondjuk egy alacsonyabb kategóriájúval...
Közben a régi kanapé lomtalanítás áldozata lett, mondván úgyis itt van mindjárt a vadi új cucc...
Közben eltelt egy hónap... és egyszer csak megcsörrent a telefonom: "Örömmel értesítjük, hogy megérkezett!"
Bementem, kicsit zaklatott voltam, most végre látom a megoldást! Okosabb leszek én is. Nem úgy van az! Ingyen nem megy, egy ilyen bonyolult egyenlet megoldását nem adják olyan könnyen!
Lógok még a maradék lóvéval, valamint a házhozszállítás költségével. Ez utóbbit a kellemetlenségeim kárpótlásaként sikerült lealkudnom. De a megoldást még akkor sem tudtam megnézni, mert ugye az be van bugyolálva...
És ma volt a nagy nap: 2005.10.17.
Izgatottan siettem haza, már vártak a szállítók.
Felhozták, profik voltak, semmi baja nem lett a szállítás közben, bárcsak lett volna!
Kihámoztuk. Néhány dolog nem stimmel:
- az ágyszerkezete nem olyan mint amilyet rendeltünk. (ez annyira felhúzott, hogy a többit már észre sem vettem)
- a szövet egy része nem olyan mint amilyet rendeltünk.
- a 3 párna nem három csak kettő!
A szállítók vakarták a fejüket, én gondokoztam mi tévő legyek:
- vitessem velük vissza oda ahonnan hozták és kezdjek el kilincselni a pénzemért, kezdjek el máshol keresgélni, és megint két hónapig a füldön ülve nézzem a TV-t.
- fogadjam el így ahogy van, letakarom egy pléddel, az ágyneműt meg majd megoldom valahogy...
Belefáradtam, és aláírtam az átvételi elismervényt!
Ez volt az a pont amitől már egy szavam sem lehet, hisz átvettem....
Mindenki okuljunk belőle, és legyen okosabb nálam!