Esetem a következő:
Barátom rendelkezik egy Generali hotelcsekkel (bizonyos szállodákban ha 2 éjszakát maradunk, 1et a Generali fizet). a honlapok alapján választottuk ki a Karos Spa Hotelt Zalakaroson. A honlapon az állt, hogy egy szoba november 12-ére és 13.-ára(akkor mennénk), 19400 Ft-ba kerül, mivel ez már a téli szezonba esik. és hogyha december 29.-éig foglaljuk le a szobát, 15 % kedvezményt kapunk a szoba árából. barátom fel is hivta a szállodát, ahol azt mondták nekünk, hogy nem baj ha Hotelcsekkel érkezünk, minden kedvezmény jár nekünk, mert az teljesen mindegy, hogy végeredményben ki fizeti ki. (mi vagy a Generali) lefoglaltuk a szobát, ami után egy olyan visszaigazolálst kaptunk, ahol a nyári szobaár szerepel, és még a 15 % kedvezményt sem kaptuk meg.
felhivtuk őket, az ő kifogásuk az volt, hogy mivel már eleve kedvezményt kapunk, ezért a többit nem vehetjük igénybe.
De mióta kedvezmény az, hogy megyik szezonban nyaral az ember???? a szezonokat előre meghatározzák, és ha télen megyek akkor ennyi, ha nyáron, akkor a nyári árat számlázzák ki, nem?
szerintem a szálloda csak azért csinálta ezt, hogy a Generalinak is többet tudjon kiszámlázni.
jogos a felháborodásom?
A felháborodás jogos, de szerintem tenni nem sokat lehet, a szálloda úgy határozza meg az árait és a kedvezményeket ahogy akarja.
Mondjuk az érthetetlen, hogy miért nem mindegy nekik ki fizeti a számlát...
Captain Crash
2005.10.27, 16:29
Javaslom fordulj a helyi fogyasztóvédelemhez!
A honlapon az állt
Szerintem: Ha a honlapon az állt, amit állítasz, akkor aszerint kell számlázzanak. Ha egy meghírdetett áron megrendelsz egy szolgáltatást, akkor nyilván nem adhatják drágábban. Ez szerintem a fogyasztó megtévesztése.
A honlapon az állt
itt a honlap cime:
KAROS SPA HOTEL
közben kicsit tájékozódtam is, irtam levelet a Fogyasztóvédelmi Egyesületnek:
AZ Ő VÁLASZUK:
üi: dr. Morvay György
Tisztelt Hölgyem!
Ön hotelcsekkel kapcsolatos kérdéssel fordult az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez. Kérdésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV törvény 14.§ (4) bekezdése kimondja, hogy több szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén a szolgáltatás díján a feltüntetett legalacsonyabb szolgáltatási díjat kell érteni.
Amennyiben Önök azt a tájékoztatást kapták (honlapon keresztül), hogy a hogy egy szoba november 12-ére és 13.-ára, 19400 Ft-ba kerül, és ha december 29-éig foglalják le a szobát, 15 % kedvezményt kapnak a szoba árából, álláspontunk szerint, jogosultak ilyen áron igénybe venni a szolgáltatást, kivéve, ha az ajánlat megtételekor előre tájékoztatták önöket arról, hogy ezeket a kedvezményeket nem vehetik igénybe hotelcsekk esetén.
A fogyasztóvédelmi törvény szerint 16. § (3) bekezdése értelmében, a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a tájékoztatást a fogyasztónak megadta.
Amennyiben a hotel egységesen tünteti fel a szobák árait, és vállalja, hogy a készpénzes fizetésen kívül, egyéb fizetési módokat is elfogad, nem különböztetheti meg hátrányosan a fogyasztókat attól függően, hogy milyen fizetési módot választanak. Az a tény, hogy alacsonyabb vagy magasabb árakkal dolgozik egy szolgáltató az év meghatározott időszakaiban, nem tekinthető kedvezmények, legfeljebb üzletpolitikának.
Tekintettel arra, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület társadalmi szervezet, nem rendelkezik hatósági hatáskörrel, ezért közvetlenül nem tudja kikényszeríteni, hogy a szolgáltató jogszerűen járjon el.
Amennyiben a szolgáltató önként nem teljesíti a jogszabályban előírtakat, igényét egyrészt bírósági úton, másrészt a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamara mellett működő Békéltető Testület előtt érvényesítheti.
A békéltető testület eljárásának célja a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet közötti vitás ügy (fogyasztói jogvita) egyezségen alapuló rendezésének megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügy eldöntése a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésének biztosítása érdekében. A tanács az eljárást az eljárás megindulását követő hatvan napon belül befejezi, indokolt esetben ez a határidő legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható.
Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét. Egyben tájékoztatjuk, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület az egyesülési jogról rendelkező 1989. évi II. tv., a fogyasztóvédelemről rendelkező 1997. évi CLV. tv. és a közhasznú szervezetekről rendelkező 1997. évi CLVI. tv. rendelkezéseinek keretei között ad felvilágosítást és lát el tanácsadási tevékenységet. Felhívjuk a figyelmét ugyanakkor arra, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület által jelen levélben adott felvilágosítás, bármilyen értelmezés egyik felet sem köti és harmadik személyre sem kötelező érvényű.
Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületet és panaszával hozzánk fordult.
Tisztelettel
Dr. Baranovszky György
jogi és tanácsadási vezető
Arra azért figyelj, hogy az egyesület nem a főfelügyelőség...
Ariadne
2005.11.02, 15:45
--- bocs, elszúrtam ---
mindent kétszer mondok, mindent kétszer mondok
Ariadne
2005.11.02, 15:46
Viszont az aláíró úr békéltetőként is működik, és ügyvéd...

(Jövő héten találkozom vele a békéltetésemen.

)
És sajnos a fogyvédelem sem tud/akar többet tenni egy hasonló válasznál...
Persze 100%-ig egyetértek Pjotrral, csak ideszösszentettem tájékoztatásul...
jeleztem a fogyasztóvédelemnek is akik először ezt a levelet küldték vissza:
Bejelentésével kapcsolatban mi is felkerestük a szálloda honlapját, és az alábbaikat állapítottuk meg.
Az Ön által megadott november 12-13. nem téli szezon, hanem utószezon(2005.06.18-2005.10.29.). Utószezonra az ár pedig nem az Ön által jelzett 19.400 Ft ,hanem 21.400 Ft.
Természetesen a 15% kedvezmény Önöknek jár a honlap szerint.
Bejelentését köszönjük, kérjük fentiek elfogadását.
Erdei Lehel igazgató
aztán visszaírtam nekik, hogy szerintem a nov. 12-13 már október 29 után van. erre is érkezett válasz, amivel már elégedettebb vagyok:
Elnézését kérjük elõzõ levelünkben leírt tévedésért, természetesen az Önök által választott idõpontra a téli szezoni ár vonatkozik. Amennyiben az általunk leírtak ellenére nem kapták meg a kedvezményeket, kérem, hogy jelezze, és helyszíni ellenõrzést tartunk a szállodában.
Matus Lívia igazgató-helyettes
Szabó Edith
2005.11.21, 22:17
Kedves Hozzászólók!
Mint a hotelcsekk forgalmazó cég hazai képviselője szeretném Önöket néhány háttérinformációról tájékoztani a szálloda védelmében.
A hotelcsekkeket és hotelutalványokat -jelen esetben- a Generali-Providencia cégünktől megvásárolja, majd továbbadja azokat a megajándékozni kívánt személyeknek. Ők szabadon választhatnak a hotelcsekk/hotelutalvány katalógusokban felsorolt szállodák közül és tetszőleges időpontban válthatják azokat be.
Az említett "Generali hotelcsekk" esetében a vendég köteles minimum 2 éjszakát foglalni a szállodában és abból az egyiket a tarifális áron kifizetni. A másik éjszakát a szálloda térítésmentesen biztosítja a vendégek (2 fő) részére.
A partnerszállodák a foglalásokat a mindenkori szabad szobakapacitás alapján fogadják el. A szálloda a hotelcsekkek és hotelutalványok révén egy marketing programban vesz részt, mely által új, potenciális vendégekre tehet szert. Az üres szobakapacitását hasznosítja erre a célra, melyet felajánl a programban való részvételért.
Mivel a szálloda egyetlen bevétele a fent nevezett hotelcsekk esetében a vendég által kifizetett szállásdíj, így nyílvánvalóan érthető, hogy nem tudja további akciók illetve kedvezmények igénybevételével társítani a hotelcsekket. A hotelcsekket illetve hotelutalványokat felhasználó vendégek így a mindenkori tarifális árat kötelesek kifizetni.
Amennyiben további kérdéseik illetve észrevételeik lennének a témával kapcsolatban, nagyon szívesen állok rendelkezésükre és tájékoztatom Önöket bővebben.
Captain Crash
2005.11.22, 03:12
Kedves Szabó Edith!
A Generali-Providencia megvásárolja a hotelcsekkeket. Tehát ennek a bevétele Önökhöz vándorol. Amit felajánl bizonyos megajándékozni kívánt személynek.
A szálloda, az Ön elmondása szerint csak a kifizetett díjjal gazdagodik, melyet a Generali-Providencia ügyfele fizet ki.
Összegezném: A Generali-Providencia szegényebb lett azzal a díjjal melyet azér a csekkért igényeltek, melyet Önök adnak el.
A "szerencsés" csekktulajdonos: Szegényebb lesz azzal az összeggel, melyet egy szállásdíjért kifizet.
A szálloda: Szegényebb lesz egy szállásdíjjal, melyet a második "szerencsés" ügyfél végül nem fizet ki.
Önök pedig Gazdagodnak a Generali-Providencia által kapott összeggel.
Én látom rosszul, vagy ez egy igen jól átgondolt üzleti fogás, melyben csak Önök járnak jól?
Ha én lennék a Generali-Providencia helyében és megtudnám, hogy ugyanazt, amit Önök pénzért kérnek, a szálloda ingyen kínálja, akkor biztosan nem Önöket választanám.
Úgy érzem azzal kíván válaszolni majd, hogy az Önök által kínált marketing programmal "fizetnek" a szállodáknak és, hogy ez milyen költséges és szakértelmet igénylő munka és a szálloda számára mekkora nyereség.
Az Önök üzlete nyilván a profit, melyre a Generali-Providencia által kifizetett összeg és a marketing programra fordított összeg különbözeteként tesznek szert.
Ha ez mind így van, akkor véleményem szerint Önök olyan szolgáltatást nyújtanak, melynek egyetlen anyagi haszonszerzői Önök. Ehhez csak gratulálni tudok. Ebben az esetben számomra nyilvánvaló az az érdek, mellyel védeni kívánják a szállodákat.
Ha valóban olyan nagyszerű az a marketing program, melyet Önök a szállodáknak kínálnak, akkor nem hiszem, hogy ezen a 2910 Ft-on kell garasoskodnia a szállodának.
Ezek csak a sejtéseim, cáfoljon rá, hogyha nem így van!