Súgó - Keresés - Felhasználók - Naptár
U.s. Webáruház
Fogyasztóvédelem Fórum > Hagyományos termékvásárlás > E-Kereskedelem
Ariadne
Kedves Fórumozó Társak!

Én egy kisebbség tagja vagyok, és ezt vállalom. Ez a kisebbség a "feles cipőméretet hordó keskenylábfejű embercsoport", melynek gyanítom nem egyedüli képviselője vagyok. Kis hazánkban ez meglehetősen nagy gondot okoz - nem úgy a Nagy Víz túlpartján, ahol létezik 37,5-es nagyságú, sőt kifejezetten keskeny vagy széles lábra való cipő is. Nálunk azonban diszkrimináció áldozata vagyok, kizárólag kicsit szorító vagy kicsit lötyögő cipők közül választhatok.

Két kedvenc "feles" márkám volt, amelyeknek több példányát is elhordtam. Egyiket sem forgalmazzák (már) Mo-on, ezért elkeseredettségemben a hálóhoz fordultam, és lőn meglepetés: cipős webshop, csodás Simple súzóval 50 dolcsiért - meglátni és megszeretni a pillanat műve volt wub.gif (vajon ezért reklámozták ezt a márkát "a szeretetcipő" szlogennel anno?).

A szállítási lehetőségek közül a legolcsóbb és számomra legszimpatikusabb csupán néhány dollárt tesz rá az összegre, és 12-18 nap alatt küldik - hagyományos postán, bár azt írják, biztosítva. Ekkor még vámot kell fizetni (3,5%, meg 25% áfát is, mint a VPOP-tól megtudtam, így kb. még 4000 Ft jönne rá).

Ennél kb. 40 dollárral drágább megoldásban már kifejezetten Mo-ra nézve a szükséges tax& custom benne van, pár nappal hamarabb ér ide, és követhető a csomag, vagyis gondolom valamelyik futárcéggel küldik. (Egyébként fullos vevőtájékoztatójuk van, abszolút részletes, és US shippingnél 365 (!) napig ingyen visszaküldheted, ha nem tetszik, és még nem használtad...)

A kérdésem tehát az, van-e valakinek tapasztalata bármilyen amerikai webáruháztól érkező csomaggal, ami nem futáros, hanem "normál" postai küldemény? Sok rosszat hallottam a magyar postáról, ezek az ilyen rendeléseknél szoktak vajon előfordulni? Érdemes megpróbálni vagy inkább felejtős a dolog, és csak futárral érdemes (bár ennyivel drágább)? (Abba a kérdésbe ne menjünk bele, mennyire dilinyós az, aki neten rendel cipőt, if you try walking in my shoes... biggrin.gif )

Előre is köszi a tanácsokat. smile.gif
Joooe
Abba a kérdésbe ne menjünk bele, mennyire dilinyós az, aki neten rendel cipőt, if you try walking in my shoes...

A fenébe, most hatalmas cikizésáradatot kell visszafognom magamban tongue.gif tongue.gif

Töménytelen racionális érv zsong a fejemben egy ilyen vásárlás ellen, de nem akarom elvenni a kedved. Ha ennyire beleszerettél, és úgy gondolod tudod vállani a kockázatot ( legalább olyan jól tudod milyen kockázattal jár ez, mint én smile.gif ) akkor azt mondom vedd meg. Sajnálnád ha nem smile.gif . Lehet ez a cipő a nagy Ő wink.gif

Szóval ha te úgy érzed belevágnál, hát rajta, veszett már több is Mohácsnál rolleyes.gif

UI: gondolkodtál kisebbségi önkormányzat alapításán? kiss.gif
Ariadne
biggrin.gif Nem rossz ötlet, sőt, akár pártot is alapíthatnék, "feleslábúak" pártja néven, a címerben egy amorf lábszerű képződménnyel...

Viccen kívül tényleg végigjártam több pláza összes cipőboltját meg az egyéb útbaesőket az elmúlt két szezonban, mégsem sikerült olyat találnom, ami tetszene ÉS kényelmes is lenne. Másrészt ez a márka nagyon durván jól bírta, az anno 14k körüli "ortopédesen" ruganyos gyölörű szandálomat (Overlandben árulták) nem öt év hordásra terveztem, ehhez képest még idén nyáron is kérdezték, hogy "de jó cipőd van, hol vetted?". tongue.gif Meg a webáruház is megdöbbentően részletes infót ad saját magáról és a rendelés minden egyes kis részletéről, nagyon korrektnek tűnik - na ja, a magyar viszonyokhoz szokott szemnek ugye...

Csak ezek a "posta ellopja a csomagomat" kezdetű rémhírek kicsit megijesztettek, ezért szeretném tudni, hogy eleve vesztes dolog-e postai csomagban rendelni, vagy csak felfújták a dolgot. Valakinek a valakijének csak van némi infója erről, remélem. Amazon, eBay, egyebek... unsure.gif
Joooe
Ez amúgy felvet egy érdekes kérdést... ha ilyen nemzetközi szerződést kötsz, akkor hogy állapítható meg, hogy milyen jogszabályok adta keretek között lehet azt megtenni? Az egyik ország szabályai? Mindkettő? Mi van, ha a kettő ellentétben áll egymással? rolleyes.gif

Nem rossz ötlet, sőt, akár pártot is alapíthatnék, "feleslábúak" pártja néven, a címerben egy amorf lábszerű képződménnyel...

Rád szavazok wink.gif
Ariadne
Általában ki szokták kötni, ászf-ben, hogy melyik állam joga alkalmazandó, (pl ez az amcsi webáruház kikötötte a saját jogát, természetesen). A magyar jog szerint ha nem állapodnak meg a felek másként, akkor:

28/A. § (1) A fogyasztói szerződésre annak az államnak a joga irányadó, amelyben a fogyasztó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van, feltéve, hogy
a) ennek az államnak a területén intéztek szerződés megkötésére irányuló nyilatkozatot a fogyasztóhoz, vagy tettek közzé a szerződés megkötését megelőzően reklámot, és a fogyasztó ennek az államnak a területén tette meg azokat a nyilatkozatokat és végezte el azokat a cselekményeket, amelyek a szerződés megkötéséhez szükségesek;
b ) a másik fél vagy annak képviselője ebben az államban kapta meg a fogyasztótól a megrendelést; vagy
c) az adásvételi szerződés megkötése érdekében az eladó utazást szervezett a fogyasztó számára, és a fogyasztó az utazás során más állam területén kötötte meg a szerződést, vagy tett arra irányuló nyilatkozatot.
(2) E § alkalmazásában fogyasztói szerződés a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eljáró féllel dolog szolgáltatására vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés és az ahhoz kapcsolódó hitel- vagy kölcsönszerződés.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók:
a) fuvarozási és személyszállítási szerződésre;
b ) olyan szerződésre, amelynek alapján kizárólag a fogyasztó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti államnak a területén kívül nyújtanak szolgáltatást a fogyasztónak, kivéve, ha a szerződés utazásból és az út egyes állomásain való tartózkodásból álló szolgáltatás egységes díj ellenében történő teljesítésére irányul.


Egyébként minden más esetben adásvételnél az eladó székhelye/lakóhelye joga lesz irányadó, tehát pl ennél az amerikainál is (szerintem) ez érvényes, mert minden náluk történik.

Ez egyébként nemzetközi dolog, legalábbis Európában biztosan mindenhol ez a szabály van, mert van egy nagyon régi szervezet, ami kifejezetten azzal foglalkozik, hogy az ilyen nemzetközi dolgokat egységesítse, és már pár évtizede kidolgozták a szabályokat, ezért ez ugyanolyan mindenhol. (nálunk pl egy 1979-es törvényerejű rendeletben van, máig is! smile.gif )

FVF biztos tudna még hozzátenni dolgokat...
Joooe
Na ezt kicsit emésztgettem smile.gif

Szóval akkor ettől el lehet térni? Magyarán ilyen nemzetközi vásárlás esetén figyelni kell, mert nem biztos hogy véd a magyar jog?
Ariadne
Így van. wink.gif Legalábbis az én legjobb tudomásom szerint. Tényleg nem szabad csak úgy rendelgetni innen-onnan...

Az EU-n belül nem nagy gond, mert azért nem olyan nagyon eltérőek (legalábbis amelyeket ismerem) a szabályok, ráadásul ahogy FVF is írta, kapcsolatban állnak egymással a fogyasztóvédelmi szervek, de Amerika, és különösen Kelet akár nagyon más is lehet...

Itt találtam egy érdekes irományt az elektronikus kereskedelemről, van benne szó a fogyasztóvédelemről és a netes fizetésről is, magyar, európai és amerikai viszonylatban. (érdekeseket ír a távollévős rendeletről, olvastam már máshol is, hogy az e-mail csak "raáutaló magatartás", tehát nem számít írott formának) Ha érdekel esetleg...

Még mindig nem tud senki semmit az amerikai webáruházas rendelésekről, pontosabban a kiszállításról? Pedig sokan vásárolnak Amazonon, eBay-en... Help! Hilfe! Aidez-moi! több nyelven nem tudom... sad.gif
Captain Crash
Nekem a Microsoft postázta az UPS-sel (őket lehet látni már sokat azért az utcán, ahogy a DHL-eseket is) a küldeményeit. Eddig minden megérkezett. Ráadásul a logisztikai része is rendben ment, hozzávetőlegesen tisztában voltam a csomagom hollétével. Úgyhogy eddig gondnélkül megérkezett a Visual Studio 2005, az SQL 2005, a Windows Server 2003, a Virtual Server 2005, és az Office 2003 is. Amazon-on én is szeretnék vásárolni, de nincs olyan bankkártyám, amivel tudnék. smile.gif Szóval, ha postaköltségbe be tudok szállni...vagy bármilyen megoldás bárkiben felmerül, akkor szóljon. Cipő mellett a könyv... biggrin.gif stb.
Ariadne
Bankkártya terén szerintem a legjobb megoldás a webkártya, ilyesmi néven fut több banknál is egy olyan fajta virtuális kártya, amit fizikailag nem gyártanak le, csak a száma létezik, és ingyen tudsz rá utalni és vissza róla a normál bankszámláról. Ezt a virtuális kártyaszámot beírhatod rendelésnél bárhova, ráutalsz épp annyit, amennyi annak a vásárlásnak az ellenértéke, és kész. Mindig csak akkor és csak annyi van rajta, amennyi épp kell. De lehet, hogy nem mondtam újat ezzel, és már ismeritek... biggrin.gif

Köszi, Kapitány! Reszkessenek a cápák, váááá... wink.gif

szerk: Egyébként nem rossz ötlet így összeállni, komolyan. Gondolkozom a kivitelezésen. cool.gif
Captain Crash
Mellesleg még így is fenntartásaim vannak az elektronikus vásárlással kapcsolatban. smile.gif Az ilyen webkártyáról is meg van a véleményem smile.gif Eleve a bankkártyáról is. 4 jegyű pinkód véd mindentől? Vagy mégsem mindentől? Nekem a Microsoft és az UPS viszont bevált.
Ariadne
Hoppá, akkor nem is olyan jó ötlet? Pedig azt hittem, így használhatom majd biztonságosan a kártyámat netes vásárlásnál. sad.gif Végülis egy külön kártyaszám, ami (állítólag) nincs kinyomozható módon összekapcsolva a valódi kártyaszámmal, és ugyebár ezen a virtuális kártyán sosem tárol a gazdi pénzt, csak közvetlenül a fizetés előtt utal rá, így aztán nehezebb lehet leszívni róla a pénzt. Gondolom. unsure.gif

Ezt írta róla a Gazdaságkutató Intézet:

Webkártya

Az internetes kereskedelem fejlődésében egyre nagyobb szerepet játszhatnak azok a virtuális bankkártyák, amelyek kizárólag interneten keresztüli vásárlások lebonyolítására használhatók. Ezen úgynevezett webkártyák számának megadásával az online módon vásárló ügyfél kiküszöböli a saját bankkártyája számával való visszaélés lehetőségét, hiszen elkülönült kártyaszámot használ az internetes vásárlások esetén. A webkártyán elérhető pénzösszeget a tulajdonos tetszése szerint tudja változtatni, és általában csak a vásárlás lebonyolítását megelőzően helyez el pénzt a kártyán.
A webkártyák népszerűsége folyamatosan nőtt az elmúlt években Magyarországon és 2004 szeptember 30-án már 42 ezer webkártya volt használatban. Az előző 12 év során a kártyák száma 37%-kal emelkedett.


Meg olvastam mostanában, hogy van egy SSL nevű titkosítás az ilyen fizetéseknél, ami azért még mindig nem olyan tuti, meg egy újabb, SEL nevű, ami viszont már egész jó.
Joooe
Miaza SEL? blink.gif

Az SSL/TLS protollok szerencsére egyre elterjedtebbek, körültekintően használva biztonságosnak mondható. Persze így is marad egy csomó biztonsági kockázat.

Pl a trójaiak áltál bejutattott keylogger, backdoor akármi rolleyes.gif
Én jelenleg nagy összeget nem tennék interneten kezelhetővé, még ha nagyon nagyon nagyon óvatos bánok a rendszerrel akkor sem smile.gif

SEL-re rákerestem, de ilyen protokollt nem találtam, csak ezt
Joooe
(Captain Crash @ 2005 Dec 6, 10:37 AM)
Nekem a Microsoft postázta az UPS-sel (őket lehet látni már sokat azért az utcán, ahogy a DHL-eseket is) a küldeményeit. Eddig minden megérkezett. Ráadásul a logisztikai része is rendben ment, hozzávetőlegesen tisztában voltam a csomagom hollétével. Úgyhogy eddig gondnélkül megérkezett a Visual Studio 2005, az SQL 2005, a Windows Server 2003, a Virtual Server 2005, és az Office 2003 is. Amazon-on én is szeretnék vásárolni, de nincs olyan bankkártyám, amivel tudnék. smile.gif Szóval, ha postaköltségbe be tudok szállni...vagy bármilyen megoldás bárkiben felmerül, akkor szóljon. Cipő mellett a könyv... biggrin.gif stb.

Hűűű, belőled él a Microsoft? biggrin.gif
Ariadne
(Joooe @ 2005 Dec 6, 02:24 PM)
Miaza SEL?  blink.gif

Az SSL/TLS protollok szerencsére egyre elterjedtebbek, körültekintően használva biztonságosnak mondható. Persze így is marad egy csomó biztonsági kockázat.

Pl a trójaiak áltál bejutattott keylogger, backdoor akármi rolleyes.gif
Én jelenleg nagy összeget nem tennék interneten kezelhetővé, még ha nagyon nagyon nagyon óvatos bánok a rendszerrel akkor sem smile.gif

SEL-re rákerestem, de ilyen protokollt nem találtam, csak ezt

blushing.gif Elírtam. Már a második alkalom mostanában, kezdek kicsit szétesni...
Na szóval SET a neve, itt olvastam róla. Olyan elektronikus aláírásosan hangzik nekem, kulcsok meg minden, sőt talán kell is hozzá... tongue.gif

Ezt az SSL dolgot jópár honlapon láttam már, a másikra nem emlékszem, hogy valahol feltűnt volna.

Kicsit félelemmel tölt el, hogy ennyire veszélyesnek tartjátok a netes rendelést. Ezek szerint nem elég védelem ez a netes kártya, külön számmal, amin csak egy-két napig vannak kisebb összegek... Hmm, egy keylogger (ez az, ami lenézi billentyűleütésből a jelszavakat?) elronthatja az egész napomat... unsure.gif

Egyébként pont a nagy ismertsége miatt tartok pl az amazontól (ott is kapható a cipőm blushing.gif ), biztosan számos rosszindulatú ember és program mászik az ember gépére, ha odamegy, vagy rendel. Publikus gépről szintén a saját adataimat féltem...

szerk: Vigyázz, Kapitány, Nagy Testvér a haverjait is figyeli... tongue.gif
Joooe
Olyan elektronikus aláírásosan hangzik nekem, kulcsok meg minden...

Igen, ugyanaz a technológia alapja. smile.gif

Kicsit félelemmel tölt el, hogy ennyire veszélyesnek tartjátok a netes rendelést. Ezek szerint nem elég védelem ez a netes kártya, külön számmal, amin csak egy-két napig vannak kisebb összegek...

Ha neten csak kisebb összegek felett rendelkezel, akkor szvsz vállalható a kockázat. smile.gif Ha van egy számlád 10 millával, akkor nem ajánlom hogy arról fizess smile.gif

Hmm, egy keylogger (ez az, ami lenézi billentyűleütésből a jelszavakat?) elronthatja az egész napomat...

Nem csak a jelszavakat bármit amit beírsz. Szép trükkösen meg lehet kerülni a bikaerős titkosítást, ha már az előtt megszerzed az információt, mielőtt "betitkosodna" biggrin.gif, tehát azzal egy időben ahogy beérkezik a billentyűzetről.
Van egy erős várad, betörhetetlen kapuval, csak a kapu mellett van egy lyuk a falon smile.gif

Bevallom SET-ről sem hallottam még blushing.gif Ha jól látom ez nem általános, elég speciális célra való. Majd mindjárt utánaolvasok, nem árt tudni az ilyesmit smile.gif
Ariadne
(Joooe @ 2005 Dec 6, 03:02 PM)
Ha neten csak kisebb összegek felett rendelkezel, akkor szvsz vállalható a kockázat. Ha van egy számlád 10 millával, akkor nem ajánlom hogy arról fizess smile.gif

Ha lenne, inkább elmennék magam Ámerikába megvenni, amit szeretnék. wink.gif

Mindenesetre akkor ez alapján webkártyával, publikus gépről (hogy ne az én dolgaimat lesse le a piszok kukkolóprogram) egy-két tízezer forint még elmegy... sorcerer.gif

megint szerk, szét vagyok szóródva: egyébként is érdekes az a cikk, ír a távollevős rendeletről is, és érinti az egyik nagy vita témáját is Az elektroniuks úton kötött szerződés szabályai című részben. Amerikában nekem lenne igazam. rolleyes.gif
Joooe
Mindenesetre akkor ez alapján webkártyával, publikus gépről (hogy ne az én dolgaimat lesse le a piszok kukkolóprogram) egy-két tízezer forint még elmegy...

De miért publikus gépről? blink.gif Ott aztán tényleg ki vagy téve mindenféle veszélynek, soksok egyéb felhasználó ármánykodásának smile.gif
Ariadne
Akkor otthoniról - meggyőztél. Végülis ha van tűzfal és víruskergető, amit rendszeresen körbefuttat az ember...

Épp a különböző webkártyákat meg banki elektronikus szolgáltatásokat sasolom. Még egy kérdés: melyik a biztonságosabb, a "home banking" nevű cucc, ahol a neten át közvetlenül csatlakozom (nem a netszolgáltatón keresztül) a bank rendszeréhez - ha jól értettem ehhez külön modem van, bár furán hangzik. Vagy a "rendes" internetes bankolás, a szokásos védett csatornán (ha jól mondom) át a bank honlapjáról? Vagy egyáltalán jobb ezt is hagyni, és maradni a hagyományos megoldásoknál, mint pl a telefonos lekérdezések? Mindezt a biztonság szempontjából kérdezem.
Joooe
Végülis ha van tűzfal és víruskergető, amit rendszeresen körbefuttat az ember...

Meg rendszeresen frissíti smile.gif Bár ezek megléte nem jelenti azt, hogy biztonságban vagy és megnyugodhatsz wink.gif
Kemény dolog ez, a netes visszaélések ma már nagyobb bisznisz mint a kábítószer. ohmy.gif

Még egy kérdés: melyik a biztonságosabb, a "home banking" nevű cucc, ahol a neten át közvetlenül csatlakozom (nem a netszolgáltatón keresztül) a bank rendszeréhez - ha jól értettem ehhez külön modem van, bár furán hangzik. Vagy a "rendes" internetes bankolás, a szokásos védett csatornán (ha jól mondom) át a bank honlapjáról?

Nem igazán tudom, a "home banking"-ot nem is ismerem. Ha jól értem, itt elsősorban az átviteli közegben van különbség a két technika között, illetve a kliens oldali programban. Az egyiken a kapcsolatot a géped és a bank szervere között telefonvonal biztosítja, a másikban internet. Titkosítás nélkül mindkettő teljesen megbízhatatlan csatorna. Megfelelő titkosítással önmagában egyik csatornával sincs baj. Egy kicsit lehet azért biztonságosabb a "home banking", mert egy külön erre a célra kifejlesztett kliensprogram talán kevésbé sebezhető, mint egy webböngésző.


De ezeket ne vedd készpénznek, én nem vagyok biztonsági szakember smile.gif


Aztán bármennyire is óvatos vagy, ott van még a bank rendszere, amibe szintén beférkőzhetnek illetéktelenek. (Volt nemrég ez a pár millió hitelkártya adatait ellopták eset... azt hiszem az valami olyasmi volt, hogy kéretlen e-mailben juttatták be valamelyik alkalmazott gépére a kártékony kódott és némi irányítást szerezve így jutottak belső információkhoz, egy csomó védelmi mechanizmust kijátszva. Persze ehhez is hibák kellenek, de azok mmindig vannak, emberi mulasztások is, csak ez az interneten jobban megbosszulhatja magát mint hagyományosan)
De azért nem azt akarom mondani, hogy otthon kell szalmazsákban tartani a pénzt biggrin.gif
Az új technikák elég biztonságosnak tekinthetők, a kockázat szerintem vállalható, de csak kis összegekre smile.gif
toreki
(Ariadne @ 2005 Dec 6, 10:55 AM)
... Pedig azt hittem, így használhatom majd biztonságosan a kártyámat netes vásárlásnál.  sad.gif  Végülis egy külön kártyaszám, ami (állítólag) nincs kinyomozható módon összekapcsolva a valódi kártyaszámmal, és ugyebár ezen a virtuális kártyán sosem tárol a gazdi pénzt, csak közvetlenül a fizetés előtt utal rá, így aztán nehezebb lehet leszívni róla a pénzt.

Nekem OTP webkártyám van. Pontosabban elekrtonikus csomagom és ahhoz van webkártya. Weben belépéskor kell a 6 (hat) jegyű azonosító, a 7 (hét) jegyű jelszó és a pontos 16 jegyű számlaszám. Ezután kapok egy SMS-t amiben van egy kód (kb 8 jegyű), ezt 5 percig használhatom, hogy belépjek. Ezzel azonosítanak, hogy én vagyok én. Ezután utalhatok át pénzt a webkártyára, logikusan annyit, amennyit mindjárt el is akarok költeni. Ugyhogy nem tartom indokoltnak, hogy a webkártyán bonyolultabb kód kelljen.
Captain Crash
Biztonsági rés mindenben és mindenhol van. A böngészők tartalmaznak biztonsági réseket, az e-mailkliensek tartalmaznak réseket, az operációs rendszerek tartalmaznak biztonsági részeket, az elektronikus áruház tartalmaz biztonsági réseket, a használt technológiák implementációi tartalmaznak réseket...ez van. De lényegi része az elektronikus vásárlásnak szerintem fogyasztóvédelmi szempontból ott kell, hogy legyen, hogy vajon megkapod-e a pénzedért a terméket. smile.gif Az informatikailag biztonságos vásárlás biztosítása az informatikusok és nem a fogyasztóvédők feladata.

Mellesleg nem mindenhol ugyanúgy tartják szem előtt a hálózati biztonság alapelveként feltüntetett szentháromságot (CIA - confidentiality, integrity, availability), mert nem mindenhol követeli meg ugyanúgy az üzletpolitika. smile.gif Amazon esetén például az availability, vagyis az elérhetőség a másik kettő előtt helyezkedhet el. De ez informatikai kérdés, a fórum keretein túl nyúlna és túl szakmai lenne ezen elmélkedni.

Még mindig gondolkozok a könyvön, mert egyelőre, amit szeretnék nem adták ki...de van még pár biggrin.gif Ha neked sürgős a cipő, akkor vedd meg inkább.
Ariadne
Nekem nem sürgős, karácsony utánig mindenképp várok vele, mert ha valamikor jó esélye van egy csomagnak arra, hogy elvesszen, az most van. biggrin.gif De mindenképp meg akarom rendelni, szerzek webkártyát aztán usgyi - de szólok előtte!

szerk: Mindenesetre örülök, hogy a netes fizetésről is szó esett most itt a fórumon, mert jó ha látják az emberek az előnyeit és a veszélyeit is. Bár tapasztalatom szerint ma a legtöbb embernek csak az pénz igazán, amit a kezébe fog, és nem fizetnek bankkártyával sem az üzletekben (pedig ez azért eléggé biztonságos), holott a kpfelvételnek azért elég rendes költségei vannak. Ha pedig külföldön jár az ember, sokszor jobban megéri kártyával fizetni, mint pl otthon váltott euróval...
toreki
Egy kis adalék a bankkártyás webes vásárlásokhoz: a hír

A lényeg: "Szakértőink szerint az ügyfél azonosításának legalapvetőbb biztonsági követelménye, hogy a tudás (pl. jelszó), birtok (pl. mobiltelefon) és a biometrikus (pl. ujjlenyomat) azonosítások közül egyszerre legalább kettőt használjunk."
.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.